Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1971-08-23 / 196. szám

A Rába ETO hazai veresége volt a maratoni forduló meglepetése Csütörtökön kezdődött, s még tegnap este a Szombathe­lyi Haladás—MTK mérkőzéssel sem zárult le a labdarúgó­bajnokság harmadik fordulója, mert az Ű, Dózsa—Csepel meccset csak a jövő héten szerdán játsszák le. A Népstadionban csak az első félidőben ígért meglepe­tést a Fradi—Videoton talál­kozó. Szünet után a ferencvá­rosi csatárok felőrölték a fe­hérvári védelmet, és könnyen győzött a zöld-fehér csapat. Amíg a Fradi-meccsen nyolc gól esett, addig Pécsen egy sem. Az idei bajnokságban gyengén rajtoló Pécsi Dózsa és a Budapesti Honvéd elég ki­egyenlített mérkőzést játszott, úgy, hogy egyik oldalon sem rezdült meg a háló. Soroksáron szerepelt a Va­sas. Az újonc VM Egyetértés lelkesedése kevésnek bizonyult a Vasas nagyobb tudásával szemben. Győrben született meg a hosszúra nyúlt forduló legnagyobb meglepetése: a diósgyőriek már az első fél­időben 2:0-ás vezetésre tettek szert. A szünet után valame­lyest feljavult az ETO, de ka­pusának gyenge napja vég­leg megpecsételte sorsát. Bányászrangadó volt Salgó­tarjánban, ahol a tarjáni és a tatabányai csapat összecsa­pásán megérdemelten győzött a hazai együttes, amely visz- szavágott a legutóbbi tatabá­nyai 0:4-es vereségért. Az Egri Dózsa nehezen tud beilleszkedni az NB I-be. Az egriek otthonukban kis híja, hogy vereséget nem szenved­tek. A komlói együttes szerzett ugyanis vezetést, s a végén nagy szerencséyel egyenlített az Eger. Szombathelyen az MTK ugyan reménykedve lépett pályára, de hamarosan bebi­zonyosodott, hogy a kék-fehér csapat mégsem olyan jó, mmt ahogy azt az Ú. Dózsa elleni eredménye sejtette. Simán nyert az Sz. Haladás, amely ezzel négy pontos, lett, az MTK pedig vigasztalanul utolsó. FTC—Videoton 6:2 (2:1) Népstadion, 15 ezer néző. V. ■ Hámori. G.: Branikovits (3) Albert (2), Szőke, ill. Nagv II. (2). Pécsi Dózsa —Bp. Ho cél 0:0 Pécs, 7000 néző. V.: Wottava Vasas—VM Egyetértés 3:0 (1:0) Soroksár. 10 00Q néző. Ve­zette: Zsolt. G.: Török. Müller Molnár. Salgótarján—Ta ta banya 3:2 (1:1) Salgótarján, 8000 néző. V/: Szkokán. G.: Básti (2, eg ve. 11-esből), Kovács, ill. Tóth K (2). Diósgyőr—Rába ETO 3:2 (2:0) Győr, 4000 néző. V.: Hévízi G.: Vass (2), Udvarev, ill Korsós (2). Eger—Komló 1:1 (1:0) Eger, 7000 néző. V.: Cserne- falvi. G.: Bánkúti, ill. Juhász. Sz. Haladás—MTK 3:0 (1:0) Szombathely, 7000 néző. V.: Tapolczai. G.: Farkas (2), Hai- mosi. Az NB I bajnokság állása 1. FTC 3 2 1 — 9:4 5 2. Salgótarján 3 2 1 — 6:4 5 3. Ü. Dózsa 2 2 — — 8:1 4 4. Vasas 3 2 — 1 6:1 4 5. Szombathely 3 2 — 1 5:2 4 6. Diósgyőr 3 2 — 1 6:5 4 7. Tatabánya 3 1 1 1 5:5 3 8 Egyetértés 3 1 1 1 2:3 3 9. Komló 3 1 1 1 4:8 3 10. Csepel 2 — 2 2 2:2 2 11. Honvéd 3 — 2 1 2:3 2 Bába ETO 3 — 2 1 4:5 2 13. Eger 3 — 2 1 3:5 2 14. Videoton 3 1 — 2 4:8 2 15. Pécsi Dózsa 3 — 1 2 0:4 1 16. MTK 3 — — 3 0:6 — Megjegyzés: A fordulóból hát­ralevő Csepel—Ü. Dózsa mérkőzést e hét szerdáján, játsszák majd le. A K. Dózsa nyerte az Alkotmány Kupát Koch István a K. Dózsa félnehézsúlyú ökölvívója súlycso­portgyőztes lett az Alkotmány Kupa-versenyen, és ő kapta a felnőttek közül a legtechnikásabb versenyzőnek járó tisz­teletdijat, melyet Szegfy László, a Somogy megyei Ökölvívó Szakszövetség elnöke nyújtott át. (Az Alkotmány Kupáról, valamint a Dózsa ökölvívóinak sikeres egri szerepléséről hol­napi lapunkban részletesen beszámolunk olvasóinknak.) 0 SOMOGYI NÉPLAP Hétfő, 1971. augusztus 23. Á í'VSK az NB II Nyugati csoport élén Csődöt mondtak a Táncsics kulcsemberei Nagykanizsán EZ TÖRTÉNT AZ NB I B-ben Már csak a Szeged nem vesztett pontot Érdekes, változatos küzdelmek jellemezték a labdarugó NB I B harmadik fordulóját. A meglepetés most sem maradt el: a Dunaújvá­ros otthonában pontot vesztett a Pécsi Bányász ellen. A harmadik látékhét után már csak a SZEOL csapata százszázalékos. Kecskéiét—Fősped Szállítók 2:0. Dorogi Bányász—Ózdi Kohász 1:1. SZEOL—Volán 3:2. Zalaegerszegi TE—Pénzügyőr 2:2, Dunaújvárosi Kohász—Pécsi Bányász 1:1. Bp. Spartacus—Debreceni VSC 2:2 Várpalota—Ganz-MÁVAG 1:0, Bé­késcsaba—MÁV DAC 3:0, Orosz lány—Szolnok 4:2. 1. Szeged 3 3 — — 10:3 6 2. Kecskemét 3 2 1 — 9:3 5 3. Dorog 3 2 1 — 6:2 5 4. Dunaújváros 3 2 1 — 4:1 5 5. Várpalota 3 2 — 1 3:2 4 6. ZTE 3 1 1 1 9:5 3 7. Debrecen 3 1 1 1 5:4 3 8. Békéscsaba 3 1 1 1 5:5 3 Oroszlány 3 1 1 1 7:7 3 Pénzügyőr 3 — 3 — 3:3 3 11. MÁV DAC 3 1 1 1 5:6 3 12. Bp. Spartacus 3 1 1 1 6:9 3 13. Volán 3 1 — 2 4:5 2 14. Szállítók 3 1 — 2 6:9 2 15. Özd 3 — 2 1 4:8 2 16. Ganz MA VÁG 3 — 1 2 1:4 1 17. P. Bányász 3 — 1 2 2:6 1 18. Szolnok 3 — — 3 2:9 — A kettős ünnepeken a má­sodik forduló mérkőzéseit ját­szották a labdarúgó NB II. bajnokság Nyugati csoportjá­ban. A Pécsi VSK, a tavalyi NB III-as csapat, ez alkalom­mal Zalaegerszegen hengerelt. Két meccs után a pécsi vas­utasok százszázalékos teljesít­ménnyel és 8:0-ás gólaránnyal állnak a bajnoki táblázat élén. Hideg zuhany érte a Kapos­vári Táncsics SE együttesét Nagykanizsán. Az újonc Olaj­bányász SE-t egy kissé fél­vállról vették a Táncsicsnál, ahol néhány játékos -nagy mellénnyel« lépett a kanizsai pályára. Ennek meg is adta az árát a csapat: az Olajbá­nyász lelépte az enervált, szét- esően játszó kaposvári együt­test, amelynek kulcsemberei mondtak legnagyobbrészt cső­döt. Olajbányász — Táncsics SE 3:0 (2:0) Nagykanizsa, 1300 néző. V.: Folcz. Nagykanizsa: Tóth — Söjtör, Simon, Harcz II., Bokán, Németh 11., Papp, Soós, Major, Komáro- novics, Sulyok I. (Takács). Edző: Németh Bajos. Kaposvár: Palla — Németh, Báli, Tihanyi, Varga, Knapik (Kovács), Székely, Pera- mer, Vágvölgyi, Korom, Ur (Mé­száros). Edző: Tóth József. Élénk iramban kezdődött a mérkőzés, és az első negyed­órában nagy fölényben játszott az Olajbányász. Soós, Sulyok 1., majd Németh II. lövései foglalkoztatták Pallát. A 21. percben viszont Vágvölgyi éles fejesét Tóthnak kellett hárítania. A 23. percben góllá érett a hazai fölény: Papp szögletrúgása után Kománo- vics középre adott, és Major hat méterről a kapuba fejelt, 1:0. Kapkodott a kaposvári védelem, két perc múlva Ma­jor újabb gólt lőhetett volna de elszalasztottá a kínálkozó alkalmat. A 28. percben úiabb hazai gólnak tapsolhattak a nézők. Soós nagyszerű szóló után nyolc méterről gurított a jobb sarokba 2:0. A második játékrész is ha­zai rohamokkal indult.- Bo- kány két lövését védte Palla majd Major az oldalhálót ta­lálta el. Az 58. percben Tiha­nyi rövidre sikerült hazwadó- sát Papp elcsípte, és nyugod­tan lőtt a kapu jobb oldalába 3:0. A 76. percben Soós ki­cseleztek a Táncsics egész vé­delmét, de nagy gólt akart rúgni, s labdája a léc fölött zúgott ell. Az utolsó negyed­órában feljöttek a kaposváriak is. és Tóth kapusnak három ízben is nehéz helyzetben kel­lett mentenie. Közepes szinten mozgott a nagyltanizsai találkozó, melyen a Táncsics a vártnál gyengéb­ben játszott, az Olajbányász viszont — várakozáson felül — jól szerepelt. A helyzetek alapján, no meg ha Palla ka­pus nem fog ki olyan jó na­pot. a kanizsai győzelem jóval nagyobb arányú is lehetett volna. Jók: Tóth. Németh 11* Soós. Komanovics, Ul. Palla, Bali. Az NB n. Nyugati csoport Állá­sa 1. PVSK 2 2 _ _ 8:0 2. Pápa 2 1 1 — 5:2 Szekszárd 2 1 1 — 4:1 4. Ajka 2 1 1 — 4:3 Bakony Vegy. 2 1 1 — 2:1 KOMÉP 2 1 1 — 1:0 7. Olajbányász SE 2 1 — 1 3:1 8. Savaria 2 1 — 1 4:3 9. Táncsics SE 2 1 — 1 3:3 Fűzfő 2 1 — 1 3:3 11. P. Ércbányász 2 — 1 1 1:2 12. Gy. Dózsa 2 — 1 1 1:4 Bauxitbányász 2 — 1 1 2:5 Sz.-vári MÁV 2 — 1 1 1:4 15. Z. Dózsa 2 — 1 1 1:6 16. Almásfüzitő 2 — — 2 1:6 Magyar labdarúgó-győzelmek Spanyolországban Szombaton éjjel a Spanyol- I szerezték. A Panathinaikos országban túrázó magyar góllövője a 72. percben Ka- klubcsapatok megkezdték sze- I maras volt. replésüket, mégpedig szép _____________________________ g yőzelmekkel. •/* • •» •• Korai orom,.. Márton keze a magasban, a labda a dombóvári kapuban. Szloboda játékvezető azonban — érthetetlenül — nem adta meg a teljesen szabályos kaposvári gólt. Huelvában a Colombino- kupáért folyó mérkőzésen az Ü. Dózsa 3:1 (3:1) arányban legyőzte a Real Madridot. A vezetést a 11. percében Amancio 11-esével a spanyolok szerezték meg. Hat perccel később Dunai II. egyenlített. A félidő vége felé jól hajrá­zott az újpesti együttes, és a 36. percben Dunai II., majd a 42. percben Bene góljával 3:l-es vezetést szerzett. A második félidőben az új­pestiek főleg az eredmény tartására törekedtek. A mér­kőzésnek 20 ezer nézője volt. A második találkozón a CSZK Moszkva 3:1 (3:1) arányban verte a sevillai Be- tis együttesét. Vasárnap este — lapzárta után — az Ű. Dózsa a CSZK Moszkvával játszott az érté­kes trófeáért. * * • a Ferencváros is megkezd­te vendégjátékát Elche váro­sában. A zöld-fehérek az el­ső mérkőzésükön 6:1 (2:0) arányban lelépték az idei BEK-döntő görög részvevőjét, a Panathinaikost. A ferencvárosi gólokat a 10., az 51., a 60. és a 75. perc­ben Németh, a 31. percben Szőke és a 67. percben Kü — A totó 13+1 találatos szelvé­nye: 2, 1, x, 1, x, x, Z, X, 2, 1, x, 2, x+2. Telitalálatos szelvény a héten nem akadt, 13 találatos is csupán kettő. Nyereményük 204 494 forint. A 12 találatos 4957. a 11-es 416, a 10-es 86 forintot fizet. A Marcali VM a megyei bajnokság élén Nincs már pont nélküli csapat A második forduló még gól- szegényebb volt, mint az első a megyei I. osztályban. A ba- latonbogláriak ugyan Lellén (a balatonboglári pálya betiltása miatt került sor Balatonlellén a mérkőzésre) négyet is rúg­tak, a többi találkozón azon­ban élég gyéren potyogtak a gólok. Feltűnő a három gól nélküli döntetlen: Taszáron,' Ordacsehiben meg a textiles pályán. A Marcali Latinca karádi veresége a forduló legváratla­nabb eseménye. A karádiak alaposan összeszedték magu­kat a Babócsán elszenvedett Vereség után, s meglephették a volt NB III-as csapatot. A bajnoki táblázat élén a még pontot nem vesztő Mar­cali Vörös Meteor áll. Egyéb­ként csak a marcali csapat százszázalékos. Az is érdekes­ség, hogy a második hét befe­jeztével nincs már pont nél­küli együttes. A második fordulóról az alábbi tudósításokat kaptuk: K. V. LOBOGÓ—LENGYEL­TÓTI 0:0. Kaposvár, Textiles pálya, 50 néző. V.: Bálint. Különösen szünet után játszott nagy fö­lényben a hazai csapat, ezt azonban nem tudta gólokra váltani a szervezetten védeke­ző Lengyeltóti ellen. Jók: Nagy, Kiss, Pakoth, ill. Bakó, Schmida I., Schmida II, Götz János TASZAR—NAGYATÁDI KI­NIZSI 0:0. Taszár, 300 néző. V.: Szán­tó. Kemény, helyenként durva mérkőzésen a hazai csapat állt valamivel közelebb a győze­lemhez. Az atádi kaput két­szer csak a kapufa mentette meg a góltól. Jók: Kincses. Fledrich, Ábrahám, ill Bicsá- ki, Márkus, Oláh. Vadas Tibor SOMOGYTARNÓCA—SOMO­GYI BSE 2:0 (1:0). Nagyatád, 200 néző. V.: Schádl. A szétesően játszó és könnyelműsködő hazaiakkal szemben lelkesen, jól küzdött a vendégcsapat. G.: Kovács (2), egyet 11-esből. A vendégcsa­patban Kovács, a hazaiaknál Béres tűnt ki. MARCALI VM—FONYÓD 2:0 (1:0). Marcali, 400 néző. V.: Mű­dig. A nagy melegben csak kö­zepes iramú és színvonalú já­ték volt. A megfiatalított Vö­rös Meteor időnként jól ját­szott, s könnyedén nyert. G.: Molnár (2), egyet 11-esből. Jók: Kozári, Rigó, Molnár, ill. Horváth, Vecsera. Kálmán Sándor KARAD—MARCALI SE 1:0 (1:0). Karád, 200 néző. V.: Zsala- kó. Ez alkalommal jól szerve­zett játékkal lepte meg ellen­felét a Karádi Tsz SK, és az esélyesebb Latinca ellen is tel­jesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet. A győztes gólt a 8. percben Ondrusek lőtte. Jók: Békefi, Sárdi, Ko­máromi, Keresztes, ill. Bau­mann, Bíró. Mészer János ORDACSEHI—TOPÓNAK 0:0 Ordacsehi, 150 néző. V.: Horváth L. A nagy melegben, elég álmos, unalmas mérkőzés volt. a toponáriak egy bünte­tőt kihagytak. Jók: Horváth, Mónus II., Varga, ill. Haracsi. Cseprcgi íjászló BALATONBOGLÁR—BABÓ- CSA 4:0 (0:0). Balatonlelle, 250 néző. V.: Tóth Gy. A hazai csapat végig kezében tartotta a játék irá­nyítását. Már az első félidő­ben is több biztos helyzete volt a bogiári csapatnak, ezek azonban rendre kimaradtak. Szünet után három perc alatt két gólt rúgott a B. MEDOSZ, és ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. G.: Csere, Zics, Szilá­gyi. Jó az egész bogiári csa­pat, illetve Vukmann, Bakó, Luczek és Takács. Kollár József CSURGÓ—K. VASUTAS 2:2 (1:1). Csurgó, 100 néző. V.: Bognár. A megyei bajnokság állása: 1. Marcali VM 2 2 — — 4:0 4 2. B.-boglár 2 1 1 — 6:2 3 3. N. Kinizsi 2 1 1 — 3:0 3 4. Lengyeltóti 2 1 1 — 1:0 3 5. Toponár 2 — 2 — 2:2 2 6. K. V. Lobogó 2 — 2 — 0:0 2 S.-tarnóca 2 1 — 1 2:2 2 K. Vasutas 2 — 2 — 3:3 2 M. Latinca 2 1 — 1 1:1 2 Babócsa 2 1 — 1 5:5 2 11. Karád 2 1 — 1 2:5 2 12. Taszár 2 — 1 1 0:1 1 Ordacsehi 2 — 1 1 0:1 1 14. Fonyód 2 — 1 1 0:2 1 N. Somogyi SE 2 — 1 1 1:3 1 16. Csurgó 2 — 1 1 2:5 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom