Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1971-07-11 / 161. szám
SOMOGYI ALMANACH Tóth Tibor tanulmánya A Somogy megyei Levéltár almanachsorozatának tizenharmadik füzete látott napvilágot A szocializált mezőgazdasági nagyüzemek az igali járásban (1919) címmel. Szerzője — Tóth Tibor — • megyei levéltár munkatársa ezirányú kutatásait már közzé tette A Tanácsköztársaság Somogybán című gyűjteményes kötetben is. Az akkori magvas tanulmányt most kibővítve — meggyőzőbb adat- rendszerrel kiegészítve, kimutatásokkal, táblázatokkal, szélesebb jegyzetanyaggal gazdagítva — vehetjük kézbe. Mindkét munkára érdemes figyelni, mert megyénk jellegzetes vidékét, az egykori igali járást vizsgálja, alapvetően gazdaságtörténeti szempontból, jóllehet érvényességi köre sok tanulságát tekintve országos. A tanácskormány gazdaságpolitikája, a kor ökonómiai képe konkrét erejével áll előttünk. Tóth Tibor, bár egy közigazgatási területet kutat, feldolgozási módszere mégis összetett, s ugyanakkor a részletekben példamutatóan egzakt és hiteles. A gazdaságtörténetírás- nak már iskolája volt Magyarországon, pontosan a magyar történetírás történetében, s napjaink históriája mintha éppen új virágzást teremtene ebben is. E történetírói áramlat módszereit, tiszteletre méltó pontosságigényét követve Tóth Tibor is vallatóra fogta a korabeli gazdálkodás valamennyi "-papírtermékét«: kimutatásokat, lajstromokat, jegyzőkönyveket, jelentéseket, jegyzékeket. Magabiztosan rajzolta meg elöljáróban a megyére, majd a szűkebb Igái környéki területre koncentrálva (gazdagabb adatolással egyben) a járás gazdálkodását, az első világháború után és a Tanácsköztársaság közötti időszakban. Az itt ábrázolt súlyos gazdasági bajok a megye egyoldalúan torz agrárius — részint ipar nélküli — struktúrája szinte előlegezik a tanácskormány nehézségeit, amelyeket az intézkedésekkel csak részben sikerült felszámolni, s melyeket az új ellentmondások tovább tetéztek. Vázolja a szerző a munkaerőhelyzetet is és a történeti periódus jellegzetességét: a gazdaságok vezetésének ellentmondásosságát. Hiszen kénytelen-kelletlen meg kellett elégednie a helybeli direktóriumnak a régi nagybirtok szakembereivel, akik általában nyílt vagy burkolt szabotázzsal, gyakran nem titkolt passzivitással sokkal inkább hátráltatták, semmint előre vitték volna a mezőgazdaság szocializálásának ügyét. A tanulmány gazdaságtörténeti »természetének« megfelelően, körvonalasan ugyan, de mégis kirajzolódik e munkában egy sajátos Latinca-portré is azé a forradalmáré aki erejétől és lehetőségeitől telhetőén intézte még az apróbb-csepprőbb gazdasági ügyeket is. Éppen e körvonalazott portré kapcsán említjük meg, hogy jó lenne, ha az igényes tollú szerző — értékes anyaga birtokában — közzé tenné illetékes fórumon munkája alapvető tanulságait népszerűbb formában is. Lehetőség sze-i rint több portrét körvonalazva. És tenné úgy, hogy az olvasó előtt elevenedjék meg a kor sajátos hangulata, értékeiben és ellentmondásaiban, melyeket érintőlegesen tartalmaz e tanulmány is. ... | T. T. .* Két kép — két kiállításról ÚJ törekvések a svéd textilművészetben — ez a címe a Műcsarnokban rendezett reprezentatív kiállításának. (Képünkön: részlet a kiállításról.) (Melmeczi Tóth János felvétele) • m fájdafmaft, nmeJyA £X időközönként beléha- sítottak, iszonyúan kínozták, de agya azért megszakítás nélkül és tisztán dolgozott. Jól látta maga körül a tárgyakat, sőt még a falon függőket Is, és a nevük sem homályosodott el benne. A hallása sem tompult semmit: élesen vált ki a csendből a sublóton álló óra szüntelen ketyegése, a konyhában edények zörrentek, egy-egy autó húzott el az ablak alatt, s néha a felesége vagy a lánya puha léptei suhanták át a szobán. Az öregasszonyt különösen figyelte, mert az ő arca semmit se titkolhatott el előle, még azt sem, amit az orvos esetleg bizalmasan mondott neki. Igaz, mit ' is mondhatott Bállá doktor? S amit mondott, ki előtt titok az már? Egyre erőtlenebb teste és egyre erősebb fájdalmai nem hagytak kétséget állapota felől, s azt is félreérthetetlenül jelezték, mit várhat még az élettől. Jól tudta, hogy a végét járja, és a fájdalmak szüneteiben már tulajdonképpen csak sorsa mérlegének megvonására jut idő. Ma azonban még injekció nélkül Is a szokásosnál köny- nyebb napja volt. Késő délutánig inkább csak bágyadt- ságot érzett, a fájdalmak sem voltak olyan erőseik, és délben elég sokat evett. Aztán szépen elaludt, az öregasz- szony meg még csodálkozott is rajta. Délután azonban ismét a gyomráha nyilalló fájdalom riasztotta fel álmából. Ösztönösen összegörnyedt az ágyon, tenyerét a görcsök helyére tapasztotta, s pillanatok alatt elöntötte a verejték ... Később mintha enyhülés állott volna be állapotában, óvatosan felnyitotta a szemét, s tekintetét mereven a falra függesztette. Amikor már megszokta a homályt, az ott függő fényképet is jól látta; még a házasságkötéskor készült róluk, régimódi ruhákban, bambán bámultak a fényképezőgép lencséjébe. De régen is volt ! Szemsu garával vég! gsimogatta a nagyított képet, ahogy azonban az asszony keblére szorított virágcsokorhoz ért, egyszerre megdermedt. A csokor, igen, a csokor eddig elkerülte a figyelmét! 4 irtelen támadt világossága az emlékezésnek valósággal felszántotta agyában a múlt mély- > süllyedt Emlékeit. Hogyan is nem jutott élőbb aébe ez a csokor? Hogyan t» esbiiffiatna számadást • néhány virágszál története nélkül? Ott álltak már az ajtóban, ünneplő ruhában, és sápadtan az izgatottságtól, a ' nyüzsgő násznép és a folyósokról feléjük irányuló, kíváncsi tekintetek közepette, amikor Boris halkan feisitkol- tott: »-Nincs csokrom!« önkéntelen száj rándulása egy pillanatra torz vigyomak tűnt az ágyon: micsoda riadalom támadt akkor! Boris zokogva visszaszaladt a szobába. a többiek véle együtt tehetetlenül toporogtak a laeífitte, még pfhegő hangját is hallotta... A kép nőtt, egyre nőtt, a csenevész arcocskán már ott tüzeltek a lázrózsák is, és az öreg kétség- beesett, önkéntelen mozdulattal már. le is lépett volna az ágyról, hogy ölbe kapja a gyereket, és rohanjon vele ... »Boris, a pokrócot!« Igen, az kellett volna, mert messze lakott az orvos, és Ildikó sípoló tüdejével nem lehetett meggondolatlanul a ködbe kimenni. Csakhogy az egyetlen pokróc épp a teknőben ázott... Úristen: a pokróc! Németh Géza: Csend, árnyakkal tele... kők meg a folyosórácsnak dőlve derülték rajtuk... S akkor egyszercsak melléje lépett valaki — ejnye, kis is volt az? — és egy virágcsokrot nyomott a kezébe; a szárak aljáról még csörgött a víz. »A vázából vettem ki, de most ez is megteszi« — mondta az illető, s ők máris rohantak Borissal, még megköszönni is elfelejtették a szívességet. Homlokán új alakzatot vették fel a ráncók, amint megfeszített erővel egyre mélyebbre próbált hatolni az emlékek betonjában. Még arra sem emlékszik, hogy nő vagy férfi volt-e, aki segített rajtuk... Pedig meg kellett volna köszönni! Hiszen a szégyentől mentette meg őket; olyan kínos emléktől, ami talán még a boldogságukat is megmérgezte volna. S éppen ennek az embernek maradt adósa ... Már a görcs nyilallását is alig érezte. Gondolatai újabb lendületre kaptak: de hát, ha erre az emberre nem emlékszik, még sok ilyen elhalványult eset történhetett velük az életük során. Akik jót tettek vele, akiknek köszönettel tartozott, ß már tartozni is fog örökké! :' ~ Ismét egész testét elöntötte az izzadtság. S hirtelen a másik falrészen egy újabb fénykép tűnt a szemébe: azon meg Ildikó volt, a lányuk. Talán négyéves lehetett, amikor a felvétel készült. A sovány kis test szinte megelevendett Igen, végül az is csak került valahonnan, s Se újra rohantak, és újra felejtették... nevet, köszönetét, hálát... Zihálva, kapkodva vette a lélegzetet Fejét ide-oda forgatta a csatakos párnán, s a szemében döbbenet feszült. Az ajkait minden igyekezetével próbálta összeszorítani, hogy nyöszörgése nyögése ne fokozódjék, s meg ne rémítse a konyhában tartózkodókat D e nem volt már ereje eltitkdíni vergődését A két nő riadtan sietett be a szobába. — Rosszul érzed magad, apukám? — kérdezte az asz- szony. — Ildikó rögtön elfut az orvosért... — Ne, nem ken...— mondotta a beteg gyorsan, s mégis úgy tűnt, mintha minden hang között pihegett volna egyet — Nem is kínoz most olyan nagyon, csak talán egy kicsit meleg van itt. Biztosan az idegesít.... Inkább a nyugtátokból adj egy pirulát! Az öregasszony aggódó arccal, gyengéd mozdulatokkal igazította meg az ágyat egy kicsit lejjebb húzta a paplant, és letörölte a férfi homlokát. Addig Ildikó behozta a vizet és beadták a betegnek a gyógyszert, öt azonban — bár igyekezett titkolni — ez a gyengédség, ez a lassú motozás most csak még inkább idegesítette. Miért nem mennek már ki, miért Vadászat a magig at* sajtóhibák dzsungelében A sajtóhiba egyidős a könyvnyomtatással. A szedésben egy-egy betű kimaradása vagy felcserélése, ékezet elhagyása vagy feleslege» kitétele a szavakat vagy értelmetlenné teszt vagy teljesen megváltozatja az élteimét — az olvasók bosz- szúságára vagy derültségére. A sajtóhibák keletkezésének okairól könyvtárnyi Irodalom szól a sajtóhiba ennek ellenére — marad. * • • A régi magyar könyvekben, főleg a XVII. században, annyi volt a sajtóhiba, hogy a kötet végén felsorolt hibajegyzék néha 10—20 oldalt is kitett. A könyvnyomtatók sokszor máar élőre védekeztek : »Első munkánk«... »sietségünkben lőtték a vétkek« ... »a könyvnyomtató magyar nyelvet nem tud« stb. • • • Érdekes sajtóhibát örökített meg Jókai Mór is a Typographic 1874. évfolyamában. K — y betűszedő a gyászos emlékű Haynau gangjának. ^táborszernagy) kiszedésénél az e betűt abe- tűvej helyettesítette. A lap e sajtóhibával látott napvilágot, s a szedő, Körömpzsy Dániel egy évet ült miatta a Neugebaudenbm. A miskolci ügyvédi kamara évi jelentésének a végén a következő szöveg volt olvasható.: »Nagyméltóságú Polónyi Géza m. kir. gaz- ságügyi miniszter úrnak, Budapestett.« Bizonyos Ákos országgyűlési képviselő, a kamara elnöke a nyomdászok kezét léte a sajtóhibában. A nyomozás azonban kiderítette, hogy nyomás közben a henger felhúzna az i betűt és letörte. • • * Egy vidéki espereskerületi gyűlésről szóló tudósításban a következőket olvashattuk: »A megjelent egyházi és világi előkelőségek az istenr tisztelet után a parókiára vonultak disznóölésre«(díszülés helyett!). Valószínűleg az előbbinek jobban örülték volna! * • • Gömbös Gyula miniszter- elnök korában a Magyarságban egy beszámoló jelent meg a miniszterelnöknek az Egységes Pártban elhangzott beszédéről, s a riporter közölte, hogy utána Gömböst valóságos »undor« (udvar helyett!) vette körül. • • • A művészettel is foglalkozó folyóirat egy kastély berendezéséről így írt: »Az előcsarnok is • főkapu külön látványossúg, mert a kovácsoltvas díszeket korunk egyik legnagyobb fodrásza, Fadrusz János készítette.* • • • Egy tudósításból: »Az ásatásokat végző tudósok több ezer éves rendeleteket találtak:.« (Romleletek helyett.) A helyesbítés korrektúráját maga a riporter végezte, s a jóvátétel helyett "lóvátétel-* szerepelt a lapban — a megelőzőleg, sok szemrehányást kapó nyomdászok legnagyobb örömére. • • • • Egy jótékonysági hirdetés, amelynek így kellett volna szerepelnie a nyomtatásban: »Mindenki hozza el feleslegét, és rakja le a jótékonyság asztalára« így jelent meg: »Mindenki hozza el feleségét, és rakja le a jótékonyság asztalára«. • • • A nyelv nemtudásából is igen r-ík mulatságos sajtóhiba született. Egy velencei szálloda, prospektust nyomtattatott magyarul. Ebben olvashatjuk a következőket: »Mindenféle kalauzolás és útmutatással a legszi versebben szolgál m. t. vén dogéinak a tulajdonos.'* A kedveskedés ugyan visszafelé sült el, de a jót nevető vendégek továbbra sem kerülték él a szállodát. Galambos Fenne aem hagyjak már magÉrrtR Csak elrabolják tőle a drága perceket. — Szólj ám, apukám, ha valami kétl! — rebegte as öregasszony, miközben kimentek. de ő már nem is hallotta. Lehunyt szemmel, mozdulatlanul, összeszorított fogakkal színlelte a megnyugvást, míg a léptek el nem haltak. Még várt egy darabig, majd megnyitotta egy kicsit a szemhéját, de csak annyim, hogy a fal ne látszódjék tisztán előtte. Már félt árnyaitól... Aztán, nyilván az orvosság hatására, félig nyitott szemmel eiszenderedett. S akkor az az érzése támadt, hogy a szembogara előtt rezgő pillák rohamosan vastagodni kezdenék: már mindegyik egy-egy pálcika, egy- egy bot, egy-egy oszlop... Nem! Mácr tudta is, mit lát: annak a börtön rácsnak » rúdjait... Azt a rozsdás vasrácsot, amit az a behemód nyilas hajdan rácsapott... Már hiába hunyta be egészen a szemét ijedten, ugyanaz a félhomály vette őt körül, mint abban a bűzös, nyirkos cellában. ■ ugyanazok az üvöltések hasogatták a dobhártyáját A rátörő félelemtől ordítani szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán, csak valami halk nyöszörgés, A sötét sarokból felé szünemlő szavakat azonban tisztán értette: »Ne félj, nem vagy egyedül...« Ki az, ki beszél? Ki nyújtja feléje a kezét? A nevét! A címét! Legalább az arcát mutassa meg végre! Zúgott a feje, szédülés környékezte, a görcsölés helyett most keveredni kezdett a gyomra. A kanról, amelyet a vállán érzett, émelyítő vér- szag szúrt az orrába ... »Aki fél az kiszolgáltatja magát, az még meghalni sem tud ember módjára« — hallotta megint közvetlen közelről. Megpróbált megmozdulni, hogy ' valahogy a hang irányába nézhessen, de csak az ujjait tudta kissé megemelni ... G ondolatai is egyre *a- varosabbá, egyre ködösebbé váltak, jóformán már csak szófoszlányok villantak fel benne... Az az idegen is ismeretlen maradt! ... Annak is adósa hát mindörökké!... Aztán teljesen elcsendesedett. Kimerült teste szinte beleveszett az ágyba,’ s már se nem élt, se nem halt. A süket csendben az óra ketyegése áz ajtónyíláson keresztül a konyháig hatolt, s az ott szösrmötölő öregasszony meg a lánya végre örült, hogy a beteg estére megnyugodott Zelk Zoltán: ÉS ENNYI Vgy ír verset a költő, mint aki temetőben szélrázta, huhogó fák közt átfut éjidőben, s hogy rettegését űztei dúdol vagy fiityürész. És ennyi az egész. Gutal Magda: ALTATÓ Meglódul az ágy alattad; hintáiéval szállsz a holdig. Becsukódó vágyaidban még a váltam forgolódik. Meg-megmozdulm. Izmaidra ezüst hártyák ereszkednek ízületek — alvó kagylók, gyöngyöt dajkálnak: a csendet. A szobányi félhomályból homokbánya nő az égig. A szemeid sárga tárnák sótól izzó öblét né*. Üvegekben gyíkok élnek, cinke fekszik forró szárnyán. A homokba beággam* alig süllyed • meg a csákányt 8 SOMOGYIRlPLAP Vasárnap. 197L Jttas U. I
