Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1971-07-18 / 167. szám
Népművelő a falun A kultúra, a műveltség a társadalom fontos, produktív erejéhez tartozik; a gazdasági növekedés és a társadalmi haladás egyik alapvető követelménye. Ezért a szocializmus építésének folyamatában annak részeként kell értelmezni a személyiség szocialista formálását, alakítását, a marxista—leninista eszmék meghonosítását a tömegek között. Ez a célkitűzés egyértelmű, világos, és összhangban áll a társadalom általános fejlődésének igényével. A megvalósítást azonban több ellentmondás gátolja. Az egyik ilyen ellentmondás: művelődési intézményeink korszerűtlensége. A művelődési otthonok jelentős része a régi népművelési koncepciónak megfelelően épült, kisebb termek nélkül, és így szakköri és klubfoglalkozások számára, a népművelés új formáinak meghonosítására alkalmatlanok. A két évvel ezelőtti új besorolás értelmében a falusi művelődési házak fele nem felel meg a korszerű követelményeknek. Ez országos átlag. A másik ellentmondás: a személyi feltételek hiánya. Az ok: a falusi népművelői munkakörök nem vonzóak. Jellemző erre, hogy országosan ma is huszonöt—harminc százalékos a fluktuáció, s ennek következtében a képesítési rendeletnek — amely például egyetemi diplomához köti a függetlenített művelődési ház »igazgatói« tisztét — nem lehet érvényt szerezni. Két adat is meggyőzően bizonyítja ezt. Országosan a könyvtárosok több mint felének, a művelődésiház-igazga- tók több mint kétharmadának nincs megfelelő szakképesítése. Az okokat Vizsgálva megállapítható, hogy a népművelők gyakori cserélődésének több reális oka van. Az egyik: a népművelőkkel szemben támasztott követelmény és felelősség nincs arányban anyagi megbecsülésükkel. Átlagfizetésük kevesebb a pedagógusok fizetésénél, nem is beszélve a falura kerülő műszaki, agrár- és orvosértelmiség kereseti lehetőségéről. A másik: a népművelők a társadalmi rangsorolásban igen alacsony szinten helyezkednek el. Kétségtelen, hogy szakmai tekintélyük — megfelelő képesítésük mellett — elsősorban azzal nőne meg, ha a falu szellemi életében legalább azt az önállóságát megkaphatná, mint az iskolaigazgatók vagy az orvosok a maguk területén. Ez azonban ma még egyáltalán nincs így. A harmadik: a népművelők munkaköri kötelességei változatlanul körül- határolatlanok. Gyakran az irányító-szervező munkától kezdve — megfelelő segítőtársak híján — egészen a plakátfestésig terjed a művelődési házak igazgatóinak munkaköre. De vajon reális követelmény-e ez havi kétezer forintért, ami a pillanatnyi országos átlag? A negyedik: a magasra szabott bevételi tervek a népművelőket gyakran saját igényeikkel szemben is megalkuvásra késztetik. Ebben az esetben egyébként is jelentkezik az a belső ellentmondás: komolyabb bevételt csak nagyobb befektetéssel, esztétikus, jól felszerelt, korszerű intézményekben tud produkálni egy igazgató. Ezek a feltételek azonban csak nagyon kevés helyen találhatók meg. S végül: ami szintén nem elhanyagolható tényező: a népművelők falusi letelepedését nem segítik — tisztelet a kivételnek — a helyi szervek a különböző szociális juttatások révé^ sem. Tény, hogy a falura költöző értelmiségiek közül a népművelők juthatnak legutoljára lakáshoz, ugyanakkor, amikor a többszörös jövedelmi lehetőségekkel ren- delező orvost kész lakással várják a falvak. Még a pedagógusokat megillető lakásépítési kölcsönből is csak elvétve részesülhetnek. A tiszteletdíjas népművelők esetében — ha más csoportosításban és más mértékben is — nagyrészt ugyanilyen problémákkal találkozhatunk. Pedig számuk nem jelentéktelen: országosan a művelődési házak vezetőinek közel kétharmada és a könyvtárosoknak több mint két harmada tiszteletdíjért végzi nagyon fontos munkáját. Nem véletlen, hogy a pedagógusok nem szívesen vállalják a tiszteletdíjas népművelő feladatkörét, mert azzal — néhányszáz forintos tiszteletdíjért — olyan gondot és felelősséget vesznek a nyakukba, amely meghatározza egyéni, sőt családi életüket is, mivel falun »népművelni« igazán csak az esti órákban lehet. Ugyanakkor sem. erkölcsi, sem anyagi megbecsülést nem kapnak olyan mértékben — ellenszolgáltatásként —, ami egyáltalán vonzóvá tehetné számukra a falusi kulturális munkát. Annak érdekében, hogy a fiatal népművelők és könyvtárosok szívesebben vallják a faluhoz kötődő hivatásukat, változtatni kellene társadalmi helyzetükön, megbecsülésükön. Szükséges lenne számukra olyan kedvezmények bevezetése, amelyeket más értelmiségi kategóriákba tartozók kapnak államunktól falusi munkahelyük elfoglalásakor. A társadalmi és gazdasági fejlődés teremtette új lehetőségek nemcsak az emberrel, hanem annak művelődésével kapcsolatban is új követelményeket támasztanak — ez tény. Az új feladatokat azonban csupán a régi tudás birtokában megoldani ma már nem lehet. Csak a folyamatos tudásszerzés biztosíthatja, hogy lépést tudjunk tartani a gyors — és egyre fokozódó — ütemű fejlődéssel. Ehhez viszont megfelelően képzett, munkájukat hivatásnak érző népművelők kellenek. Ez az igény viszont szükségszerűen megköveteli nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésüket. Azt, hogy népművelőnek lenni érdemes legyen. Prakmer Pál I Kerényi Grácia: QIEWONT Lengyelországi kép Lecsupaszodva áU az esőben a hegy sziklái sebeiben. Most őszinte, mint öreg eb: nem ragyogóbb, bár örökebb — Ha derült naplemente jön, majd megint rózsáXlani fog, s azt hisszük, ők a természetesek, ezek a giccsbe hajdó alkonyok — Lecsupaszodva átt az esőben áU sziklái sebeiben a hegy. Bronzba öntött emberek ■ É Pálfy Gusztáv szobrászművész kiállításának egy részlete a Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiállítótermében. KÖNYVSZEMLE Vallástörténeti kislexikon A kézikönyvek soha nem voltak olyan népszerűek, mint napjainkban, mert soha nem volt oly nagy szükség rájuk. A Kossuth Könyvkiadónál most megjelent Vallás- történeti kislexikon e kézikönyvek sorából is kiemelkedik, mert olyan területen ad eligazítást, ahol sok a tisztázatlanság, a félremagyarázás és félreértés, és ahol más útmutató még idegen nyelven sem nagyon lelhető fel. Az ABBS címszóval kezdődő és a ZSOLTÄRKÖNYV fogalmának magyarázatával végződő kötet négyszáz szócikke s mintegy 350 utalása felöleli a vallástörténet leglényegesebb területeit, sőt: utal e területeknek más tudományokhoz való kapcsolódására is. Ismert fogalmak — áldozás, engesztelő tábla, jehovis- ták, mítosz, nagypéntek, su- galmazás, tisztítóhely stb. — elsősorban utalásként szerepelnek a kislexikonban, magyarázatukat a tárgykört összefogó szócikk adja. A kevésbé vagy tévesen ismert fogalmak szócikkei viszont részletes — tömörségükben sem leegyszerűsített — tudnivalókkal szolgálnak. Az ó- keresztények közös szeretet- lakomája, az agapé és a kereszténység kezdeti időszakának szerzetesei, a cönobiták éppúgy meglelhetők e szócikkek között, mint az iráni vallás, az okkultizmus, a rever- zális, a vízözönmítosz. A kislexikon tehát nagy segítségére van azoknak is, akik valamelyest járatosak vallástörténeti kérdésekben. Ugyanakkor alapvető eligazítást nyújt a vallási fogalmakat'nem ismerőknek is. A dr. Lakatos György szerkesztette munka érdekessége, hogy a szerző — ami ritkaság még kislexikon esetében is — egyetlen személy: Gecse Gusztáv, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének vallástörténeti kutatásokkal foglalkozó munkatársa. ^ . V • 1§|t Az egyik szobor előtt. (Selmeczi Tóth János felvételei.) S okat cigarettázik ez a gyerek. Három és fél dobozzal szív naponta. Reggel hunyorogva kinyitom a szemem, már nyúl érte. Délelőtt kevesebbszer, aztán egyre gyakrabban gyújt rá. Attól félek, megárt neki. Estére füst szagú vagyok, mint a szénégetők. Sápadságomat nézem a tükörben, összeszűkült szemmel. Másfél dobozzal már végzett. Jön az éjszakai két csomag. A parázsló csikkről gyújtja meg az újabb rudacskákat. Már összefüggő seb a szám. Torkom kiszáradt. Szájpadlásomhoz tapad a nyelvem. Ujjaim sárgák a nikotintól. Elcigarettázam az életemet. Riasztott emlékek röppennek fel, mint a madárrajok. Köröttem füstből ezüst szárnyak verdesnek, ott villognak, vakítanak közte az ő fehér szárnyacskái is. Ezért hunyorítok mindig, ezért olyan kicsik a szemeim, lárva-arcomon. Még szerencse, hogy így van. A dohányzás így minden figyelmét leköti. Pohárért nem nyúl, nem kábítószerezik a gyerek. De nagyon sokat szív. Hajnalra befüstöl mindent. A szag már beleitta magát a bútorokba, ágyneműbe, ételbe, a vízbe, a levegőbe is. Az egész lakás az övé, és ő füstöl. A dohányzáshoz sok levegőre van szüksége. így elszívja a levegőt is. Légüres térben élek. Ha arra gondolok, hogy ez a füst a temetés tömjénfüstje, nem hiszem el. Pedigt így van. Egy műtőasztalon talán ebben a pillanatban szakadt el az, ami hozzánk kötötte a kisfiúnkat. Más nem. Hiába is beszélnénk más kötésről, kötelékről. Hazudnánk. Leszakadt. Pirosán forgó nagy kövek őrölnek koponyámban, Szabad életet él, szabadon VARGA RUDOLF: Kinek égnek gyertyák? járkál köztünk, köröttem, szabadon rabolja álmainkat Lépni sem tudok tőle: a lábamra csimpaszkodik. Gyorsan megszülettél kisfiam, mondom neki. Tudod, most nem volt idő hosszabb szülésre. Bólint. Érti, miről van szó. Nézzelek csak, kicsim, szőke a hajad? Anyuka is, én is feketék vagyunk. Hogy lehetsz te szőke? Nem is. Ősz haja van a kisfiamnak. Szép ősz haja van. Jaj, persze, csapok a homlokomra. Hiszen öregebb mindkettőnktől! Ha összeadjuk anyuka meg az én életkoromat, te kettőnknél is Megelőztél minket, túljársz te már mindenen. Mégis nagyon sok mindent kérdezeL Nem tudok hirtelen mindenre válaszolni. A te csillogó szemed helyett fog fényleni majd anyuka gyűrűje? Ä te sírásodat utánozza a rádió, amit belőled veszünk? A te éjszakai rossz magaviseleted zavaró? Nem lenne nyugalmunk? Lesz-e? A te babakocsid árából veszünk majd autót? Kisfiam... A te bölcsőd helyett új lakást? Anyukád fogom szeretni helyetted is? Csak kérdezz kisfiam! Mindenre meg foglak tanítani. Nem árt veled együtt újratanulni a világot. A füvek, madarak nevét, a csillagokét, az ábácét. jb te pelenkáid árán Jf\ zsebkendőket veszünk majd, legyen mibe sírni. Kisfiam . ., Ne mondj ilyet! Nem szabad ezt így felfogni. Hogy kire marad a föld? Kinek csináltuk az utakat, miért emelkednek azok az állványok, vasak az ég felé? Tudod, anyukád még nagyon fiatal és szép. Nagyon szép anyukád van neked, kisfiam. Büszkék lehetünk rá. Énekel nekünk esténként. Mi pedig várjuk a vacsorát. Meghallod milyen szép dalokat tud. Persze, mi is vele éneklünk. és vasárnaponként elmegyünk sétálni. Anyuka nagyon szeret téged. Látod, hogy sír most is? Kis ingeidet mossa fehérre. Az emlékedet. Ebben a mosásban, takarításban lassacskán elkopik. Segítsünk neki? Látod, milyen jől megvagyunk mi hárman. Csak úgy fáj, hogy te nem vagy. K isfiam arra vigyázz mindig, hogy ne veszítsd el a talajt a lábad alól. így lépjél, vigyázva... Ját- szál csak játékaiddal, s engedd, hogy nézzem, milyen házat építesz ezekből a kockákból! Sejtjeidet, szerszámaidat tartsd rendben, sose nézd, ne kíméld magad! Felhúzod majd vascsizmái- dat és elindulsz. Ha akarsz hétmérföldeset, az még jobb. Égignövő vagy te, kisfiam. Egy napon majd eljön, gyerekkorodtól elköt a szerelem. Fellázítja napjaidat. Nem fogsz senkitől, semmitől félni. Az évszakok? Hát igen, legszebb a tavasz... De az ősz is szép, csak meg kell barátkozni vele. Igen. A vadludak elszállnak, új évszakért ... A tél? Te fent- ről látod a felhőket, vadászgépeket. Igái, mi is meg fogunk őszülni. Hasonlítunk majd egymásra? Völggyé fáradnak hegyeink, kialszanak tűzhányóink. Fázni fogunk. Te akkor fogsz hiányozni legjobban. Ítélkezz csak nyugodtan! Tudjuk mi azt. Szociális otthonba, öregek napközijébe dugj minket. Ott jó lesz nekünk. Jó lesz, hidd el! Értünk nem jönnek az égből angyalok dobbal. Mi itt maradunk a földön, barátkozunk az éjszakával, s egyszer hozzánövünk. Földesülünk, szemhéjunk alá rejtőzünk, majd. Már el is kezdtük az éjszakázást... Ezek a gyertyák nem neked, dehogy neked égnek. Hiszen te élsz. Kár, hogy egy fényképünk sincs rólad. Időnként elővennénk, megnéznénk, mondanánk: milyen szép fiúnk van. Keresünk mindig téged. Az arcokat nézzük, igyekszünk összerakni a te arcodat. A gyerekek szemét nézzük anyáddal itt a földön. Mint a visszapiílantótükrök, olyanok a gyerekszemek. Csendben élünk. Csendünk van, békénk nincs. Kihűl a beszéd is torkunkban. Hiába mondjuk azt, hogy eljössz, hazajössz; visszhanggá ürültél, hűtlen lettél hozzánk, öregjeidhez. Mindenkinek azt mondjuk: a fiúnk pilóta. A felhők fölött jár. Már gyakran hazudjuk ezt egymásnak is anyáddal. Anyád azt mondta tegnap, hogy megtanítottunk téged imádkozni. En tudom, hogy nem, de ráhagytam. Sokáig sírtunk utána... Felidéztük azt az időt, amikor iskolába jártáL Kis garabonciás. Hát így hordjuk ki a bánatot, kisfiam. Ne haragudj, nekünk már csak az maradsz! Négy égtájnyi a mi magányunk. Az életbiztosításunkat is lemondtak, annyi év után... Már befizettünk siratóasz- szonyokra... Ne haragudj, arra gondoltunk, anyáddal, hogy ez ne kerüljön pénzbe majd neked. Ne is gyere el a temetésünkre. Kétezer fényévnyire vagy. Hosszú az út. Ma éjjel azt álmodtam, hogy egy dióhéjban dióbéí vagy, és nem tudsz megszületni. Én pedig nem tudom feltörni a diót Se kővel, se kalapáccsal. Jó volt felébredni, és tudni, hogy te már megszülettél! Szerettük volna, ha velünk töltötted volna a karácsonyt az idén. Majd barátaiddal szilveszterezeL Mostanában furcsa dolgok történnek velem. Vagy egy hete lehet: találkoztam veled, de te nem ismertél meg. Egy lánnyal voltál. Anyáddal meg majdnem összevesztem, mert azt mondta egyik ismerősének, hogy te leestél a gépeddel, megsebesültél... Ne haragudj rá, össze-vissza beszél. öregasszony. M mit mondani akarok az, hogy akartunk neked egy élő testvérkét. Nem lehetett. Anyád nagyon beteg. Azt mondta, egy unoka kárpótolná... Én akkor bevallottam neki, hogy megöltünk téged. Sokat cigarettázik ez a gyerek. Három és fél dobozzal elszív naponta. A parázsló csikkről gyújtja meg aj újabb rudacskákat — SOMOGYI WBPI.ÄP Vssámn®, 1971, jűHw* IS. I
