Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1971-07-15 / 164. szám
Sikeres tekesparlakiád-denfo a fonyodi járásban Folynak a spartakiádok, közeleg a megyei döntő. Az elmúlt vasárnap a fonyódi járásban a tekézők öreglakon találkoztak. Négy község küldte el csapatát a járási spar- takiádra, amelyen — váratlanul szoros küzdelemben — végül is a Balatonboglár szerezte meg a csapat elsőséget a legkisebb különbséggel. Az otthon játszó öreglakiak az egyéni versenyen vigasztalódtak. Itt ugyanis az első helyet három öreglaki tekéző szerezte meg. Csapatversenyben: 1. Bala- tonboglár (301 fa), 2. Öreglak (300 fa), 3. Somogyvámos (251 fa). 5 K. Rákóczi ifi két bajnoksága A KAPOSVÁRI Rákóczi há- zatáján öröm az ürömben, hogy az NB II-ből kiesett labdarúgó-csapat ifjúsági gárdája 1970/71-ben két bajnokságot nyert, Igen, nem tévedés. A K. Rákóczi ugyanis két ifjúsági csapatot indított a lezajlott bajnokságban. Egyet »-hivatalból« az NB-s csapatok tartalékbajnokságával párhuzamosan futó ifjúságiak versenyében, egyet pedig külön engedéllyel a megyei bajnokság X. osztályában. Az eredmény: két bajnokság. Az NB-s csapatoknál a négyfordulós bajnokságban a K. Rákóczi 11 ponttal előzte meg a K. Vasast, illetve a Siófoki Bányász csapatát. A megyeieknél a másik Rákóczi-ifi »csak« hat pont előnnyel nyert. Ez a kettős győzelem önmagáért beszél, s egyúttal fényt vet a Somogy megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságra is. Az ifibajnokság megteremtése érdekében sikeres kezdeményezést vallhat magáénak a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség. A megyék között elsőként írta elő kötelezően a megyei I., illetve II. osztályban szereplő csapatok számára az ifjúsági együttes indítását. Ez a »muszájviszony« természetesen olykor látszateredményeket is szült, viszont megvolt a pozitív oldala is. Az elnök elutazott a pecséttel. Jó egynéhány labdarúgóvezető járt mostanában Barcson. Igen kapósak lettek ugyanis a barcsi labdarúgók. Nyílt titok, hogy Mayer György Pajtás Kupa-győztes csapatának két játékosát, Gulyást és Tóth 1-et a Pécsi Dózsa akarja igazolni. Tóth a pécsiekkel már a szovjetunióbeli portyán is részt vesz. Az bizonyos, hogy a két fiatal tehetséges játékosra a jövőben nem számíthat a Barcsi SC. S ezen túl is akadnak játékoskeresők Barcson. Kuczkót a K. Rákóczi akarja igazolni, az ifjúsági válogatott keretbe tartozó Tóth ll-ért a Kaposvári Vasas jelentkezett Barcson. — Ennyi játékost természetesen nem tudunk kiadni, bár lehet, hogy Kuczkó mégis a K. Rákóczié lesz — mondta Pandur Ferenc, a Barcsi SC elnöke, aki éppen útra készülődött Ügy mondta, hogy aktatáskájába teszi a sportkör bélyegzőjét, aztán Jugoszláviába utazik. Majd 16-án, ha lejárt az átigazolás időszaka, akkor hazatér, mert addig — úgymond — úgy sincs nyugta. Az idei átigazolási kampány ugyan nem olyan »látványos« mint az előző években volt. De azért a színfalak mögött zajlik az élet Ezt mutatja a barcsi eset is, amelyet a minap ottjártunkkor jártunk, tapasztaltunk. Mindenesetre tegnap már hiába kopogtattak Barcson a játékoskeresők, mert se elnököt, se pecsétet nem találtak. De hát csak így lehet elejét venni a játékoscsábításnak? Gomba módra szaporodtak az ifjúsági csapatok Somogybán, s ez a jelen és a jövő szempontjából egyaránt igen lényeges. A jelen: az országos ifjúsági labdarúgótornán elfoglalt előkelő helyezés — a már sokszor emlegetett hatodik hely pedig alapja lehet (helyes sportdiplomáciával) a jövőnek. Az a körülmény, hogy most már nemcsak a megyeieknél találunk ifjúsági csapatokat, hanem a járási bajnokságokban is egyre-másra indul az ifik rendszeres bajnoksága, a további fejlődést segítheti. Ez kétségkívül eredmény. Az viszont, hogy a K. Rákóczi esztendők óta könnyedén jelentős fölénnyel nyeri a Somogy megyei bajnokságot — vagy mint jelen esetben: a bajnokságokat —, azért nem éppen dicséretes az ifibajnoksággal kapcsolatban. Azt jelzi, hogy a K. Rákóczinál különös gonddal foglalkoznak az ifikkel, másutt azonban korántsem biztos, hogy így van. Vagyis: még mindig vannak ifjúsági látszatcsapatok, s nemcsak a kis községekben! A Rákóczinál, ahol a szakvezetés — helyesen — évek óta az egyik legkitűnőbb edzőt állította oda az ifjúságiakhoz, Zádori László dr.-nak már a neve is sokat mond. A Rákóczinál az történt, hogy nemcsak úgy, tessék-lássék odadobták valamelyik kiöregedett játékost az ifikhez, hogy csináljon, amit akar. Igaz, Zádori edző sokat hadakozott a múltban — sőt a legutóbbi bajnokságban is — az egyesületi vezetőkkel azért, hogy ifjúsági csapata számára megteremtse a szükséges feltételeket. Az eredmény nem is maradt el. Nem csupán a két bajnokság jelzi ezt. Manapság, amikor fokozottan jelentkeznék az utánpótlási gondok a K. Rákóczi házatá- ján, az első csapat edzőjének van hova nyúlnia. A most készülődő csapatban jócskán találunk olyan fiatalokat, akik még a múlt évi bajnokság kezdetén a »Zádori-iskola« növendékei voltak, s a »nagyok« mellett szóba sem jöttek az első csapatban. Talán éppen ezek a fiatal labdarúgók jelentik majd a legfőbb erősítést a soron következő bajnokságban. S ha nem is minden arany a K. Rákóczi ificsapata körül, azért a fény, a csillogás nem csupán látszat. A K. Rákóczi ifinevelése — függetlenül a felnőtt csapat gyenge szereplésétől — példamutató valamennyi Somogy megyei sportkör számára. Ezekben a napokban a Somogy megyei Labdarúgó Szövetségnél éppen az ifjúsági csapatok rendszeres foglalkoztatása jelenti a legfőbb gondot a bajnoki kiírással kapcsolatban. Az olyan ificsapatot, mint a K. Rákóczi — és szerencsére azért nemcsak ez az egy együttes emelkedik ki tudásban a félszáznál több jó somogyi ifiegyüttes közül — megérdemli a törődést. A RÁKÓCZINÁL az ifik házatáján most ismét nagy az öröm, hiszen Laci bácsi — dr. Zádori László — visszatért. Aztán az ifiedző meg néhány munkatársa, aki segíti a fiatalok munkáját a K. Rákóczinál, azon fáradozik, hogy az első csapatnak átadott fiatal labdarúgók helyett újabbak lépjenek előre. Olyanok, akik képesek lesznek folytatni azt a sikersorozatot, amelyet az elmúlt tizenöt évben csupán egyetlen egyszer tudott megszakítani a Siófok. Egyébként minden évben a Rákóczi-ifi nyert Ez pedig kötelez valamire.», K. S. Harmincnyolc külföldi versenyző nevezett Kaposvár ökölvívó-bajnokságára Az első próbálkozások nem a legjobban sikerültek. Az MTS Kaposvári Városi Tanácsa, majd az ökölvívőszövetAz Osztrák Ökölvívó Szövetség 8, a romániai AS Motorul Arad 12, Craiova 9 versenyzőt nevezett. Ugyancsak 9 inMarcaliban folytatóit ma a SZOT nemzetközi Marágótornája Országszerte megkezdődött, ma pedig már folytatódik a SZOT nemzetközi ifjúsági labdarúgótornája, amely a somogyi csoport két részvevő csapatát ma délután Marcaliban szólítja pályára. A ma délutáni tallákozón a lengyeleket verő KPVDSZ csapata mérkőzik a Vasas-válogatottal. A KPVDSZ együttese az MTK és az Egyetértés ifjúsági csapataira épül. Ha nem is volt Nagyatádon folyamatos az együttes játéka, azért küzdeni tudásból, á KPVDSZ legénysége jelesre vizsgázott. Ügy véljük, hogy ma sem lesz könnyű dolga az Atádon győztes csapatnak, mert a Vasas (amelynek gerince a Bp. Vasas ificsapata) bizonynyal még nagyobb akadály lesz. mint a jól játszó, de nem egységes lengyel szakszervezeti válogatott volt. Marcaliban egyébként ma délután ismét gazdag labdarúgó-program várja a futballt kedvelő szurkolókat. A Egynapos szünet után szerda reggel folytatták a bécsi Stadthalléban a vívó-világbaj- nokság női tőr csapatversenyeit. A magyar válogatott csoportjában jól rajtolt, előSZOT nemzetközi kupamérkőzése előtt ugyanis ismét pályára lép az olasz Térni ifjúsági labdarúgócsapata. Ez alkalommal a Marcali Vörös Meteor ellen. Atádon még egy kissé fáradtan mozgott az olasz együttes, de megmutatta, hogy milyen nagyszerű adottságokkal rendelkezik. A Vörös Meteornak nem lesz könnyű dolga az olasz ifik ellen. Hogy még színesebb legyen a program, arról a rendezők még tovább is gondoskodtak. Marcaliban a Mechanikai Műveknél éledezik egy női labdarúgócsapat. A marcali lányok ellen a Kaposvári Vörös Lobogó női együttese lép pályára. A Marcali Vörös Meteor sporttelep sportműsora: 15 ó: Marcali—K. V. Lobogó női mérkőzés. 15.45 ó: Térni ifi (olasz)— Marcali VM barátságos mérkőzés. 17.30 ő: KPVDSZ vál.—Vasas vál. SZOT nemzetközi ifjúsági kupa. szőr az ausztrálok ellen nyert 14:2 arányban, majd a nyugatnémetekkel szemben is felülkerekedett ll:5-re. Ezzel a magyar válogatott máris továbbjutott csoportjából. ség azonban nem adta fel a küzdelmet Évről évre megrendezte a Kaposvár város ökölvívó-bajnokságát, amelyen legutóbb már külföldi versenyzők is rajthoz álltak. Ez idén augusztus 6-án, 7-én és 8-án kerül sor a kaposvári — most már hivatalosan is — nemzetközi ökölvívó-bajnokságra. Az 1971. évi verseny — ügy látszik — mindenben felülmúlja a korábbi viadalokat Hogy valóban nemzetközi bajnokság lesz ez, azt jelzi a külföldről már befutott harmincnyolc nevezés. Berlinben kedden este megkezdődött 'az NDK Olimpiai Bizottsága rendezésében a kétnapos nemzetközi úszóverseny. A magyar versenyzők közül Gyarmati Andrea két számban szerezte meg a győzelmet A 100 m-es pillangóban beállította az országos csúcsot Két számot nyert az NDK legjobb úszója Matthes is. Eredmények: Nők: 200 m gyors: i, Wegener (NDK) 2:12,1 p. 100 m pillangó: 1. Gyarmati Andrea (magyar) 1:06,0. p., magyar csúcsbeállítás. 200 m hát: 1. Gyarmati A. (magyar) 2:30,6 p. 4x100 m váltó: 1. NDK 4:06,0, 2. Magyarország (Gyarmati, Kovács, Turóczy, Patóh) 4:07,3 p. dűlőt jelez a jugoszláviai Spartak Subotica is. Az ökölvívó szövetségnél örömmel vették a külföldi nevezéseket Azt bizonyára nem különben, hogy a magyar bajnokcsapat a Bp. Honvéd is 12 versenyzőt küld a kaposvári bajnokságra. A Honvéd mellett a Csepel, az ÉVIG, a SZIM Székesfehérvár küld el máris a nevezést. A nevezési zárlat még messze van. Az azonban bizonyos, hogy minden eddiginél nagyobb ökölvívó-viadalra van kilátás Kaposvár idei bajnokságán. 100 m mell: 1. Vogel (NDK) 1:18,1 p., 2. Markova (csehszlovák) 1:18,9 p. Férfiak: 100 m gyors: 1. Matthes (NDK) 53,0 mp, NDK-csúcs, 2. Szentirmai (magyar) 54,5 mp. 200 m vegyes: 1. Sperling (NDK) 2:13,1 p, 2. Csinger (magyar) 2:15,6 p. 400 m gyors: 1. Hartung (NDK) 4:16,4 p, 2. Van Kloos- ter (holland) 4:17,6 p. 200 m pillangó: 1. Floekner (NDK) 2:09,0 p, NDK ifjúsági csúcs, 2. Gampe (NDK) 2:14,4 P200 m mell: 1. Katzur (NDK) 2:30,4 p, 2. Appelnt (NDK) 2:30,7 p. 100 m hát: 1. Matthes (NDK) 57,8 mp, 2. Schoutsen (holland) 1:02*5 p. Győzelmekkel kezdett a magyar női tőrcsapat Gyarmati Andrea két számban győzött Berlinben JÚLIUS 15 CSÜTÖRTÖK Henrik Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, szórványosan esővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk — helyenként átmenetileg erős — nyugati, északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 25 fok körül lesz. A Balaton viz nek hőmérséklete tegnap 11 órs*. kor Siófoknál 23,8 fok volt. — Tévémmé* forgat Magyarországon az NSZK televíziója, s hazánk folklórját somogyi művészeti csoportok képviselik. A felvételeket a Balaton partján készítik július végén. Romániában már készítettek egy hasonló filmet, tőlünk pedig Csehszlovákia és Jugoszlávia tájaira látogatnak. — Népművészeti táborban dolgozott két kaposvári fiatal. A Tolna megyei Dombori községben megrendezett KISZ- táborozáson Pozsár Lajos fazekas, ifjú népművész és Duchnovszki Heléna faragó vett részt. — Zalakarosra szervezett kirándulást a kutasi Béke Tsz nőbizottsága, s mintegy 30 leány és asszony vett részt ezen. A jól sikerült kirándulás után a nőbizottság elhatározta, hogy évente az ország más-más táját keresik fel. •— Tizenegy bélelt takarót készítettek a Nagybajomi Építőipari Ktsz textilkonfekciós részlegének nő dolgozói a vietnami gyermekek részére. — Tűz keletkezett kedden a Somogy megyei Erdő és Fa- feldolgozó Gazdaság barcsi üzemében, ahol a szárítóüzem tetőszerkezete és részben az épületben lévő 40 köbméter parketta és két köbméter deszka gyulladt ki. A tüzet a barcsi, a szigetvári, a nagyatádi, a pécsi és a kaposvári tűzoltók oltották el. A legalacsonyabb kárérték 140 ezer forint, a megmentett érték egymillió 400 000 forint. — Heten haltak meg Caraeasban egy sportrepülőgép katasztrófája következtében. A kis sportgép a város repülőterétől nem messze egy házra zuhant, két utasa szörnyethalt, a ház lakói közül pedig öten vesztették életüket — Negyven exportbárányt szállított el a Gyapjúforgalmi Vállalat a balatonöszödi Vörös Csillag Termelőszövetkezetből. Az Olaszországba indított bárányokért 28 000 forintot kapott a szövetkezet. — Zárva a könyvtár. Belső munkák, festés és padlócsere miatt körülbelül egy hónapig szünetel a kölcsönzés a Pal- miro Togliatti Megyei Könyvtárban. — Belefulladt a Balatonba Varga László nyolcéves halászteleki tanuló. Balatonsza- badi—Sóstó közelében csónakázott az édesapjával, s közben beleugrott a vízbe. Édesapja hiába sietett a segítségére, a gyereket már nem lehetet megmenteni. — 52 Celsius fokot mutattak a hőmérők a délnyugat— iráni Ahvaz városában. Harminc év óta nem mértek ilyen meleget ebben a körzetben. — A folyóba zuhant egy túlzsúfolt autóbusz a pakisztáni Peshawar közelében. Öt- venen a vízbe fulladtak, tizenegy személy megsebesült. Meggyszedök a kórházban A kánikula és a nyári mezőgazdasági munkák megnövelték a kaposvári kórház beteglétszámát. A járóbetegek »forgalma« az utóbbi 4-5 napban 35-40 százalékkal, a súlyosabb betegek száma pedig mintegy 15 százalékkal szaporodott. A kórház »vendégei« között naponta 3-4 meggyszedő is volt. Valamennyien gyümölcsszedés közben estek le a fáróL 75 évvel ezelőtt, 1896. július 15-én alakult meg Budapesten az Újságíró Egyesület, amelynek első elnöke Mikszáth Kálmán volt. Ennek az Egyesületnek utódja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A MÚOSZ az 1958. évi közgyűlésén elfogadott _ alapszabályok szerint működik. Feladatai: őrködni a magyar újságírás politikai és erkölcsi tisztaságán, gondoskodni az újságírók politikai éS szakmai tudásának fejlesztéséről, foglalkozni az újságírás elvi, etikai és gyakorlati kérdéseivel; fejleszteni a sajtótudományt, ápolni a magyar újságírás haladó hagyományait. A MÚOSZ képviseli — külföldön és belföldön egyaránt — az újságírókat, és mint a Nemzetközi Újságíró Szervezet tagja, együttműködésre törekszik a világ haladó újságirószerveze- teivel és újságíróival. A szövetség legfelsőbb szerve a háromévenként összeülő közgyűlés. Tizenegyszer termést adó körtefák Az Előre című bukaresti napilap híradása szerint egy balázsfalvi mezőgazdasági technikumi tanár olyan körtefajtát talált, amely évenként kétszer terem. E körtefajta szaporításával és feljavításával olyan kertet létesített, amelyben a negyedik évben már tizenegyszer adtak termést a fák, a kertben még akkor is bőséges a termés, ha az első virágzáskor a fákat fagy, dér vagy jégeső éri. A fák tizenkétnaponként virágzanak, és őszig tizenegyszer hoznak gyümölcsöt: ebből ötször-hatszor teljesen beérik a gyümölcs. A körték rendkívül ízletesek, és súlyuk gyakran meghaladja a félkilót. — Kétszázötvenezer amurt telepítenek az elkövetkező években a Velencei-tóba. A növényevő halakra nagy munka vár: rájuk hárul a felesleges vízi növényzet egy részének kiirtása. A Velencei-tó kedvelői közül sokan félnek, hogy megismétlődik a tihanyi Belső-tó tragédiája, ahol a falánk amurok a tó életét veszélyeztető mértékben kipusztították a vízi növényzetet. A szakemberek szerint ez a veszély nem fenyeget a Velencei-tónál: a hinárképzódés ugyanis sokszorosa a tihanyi Belső-tóénak, s az amurok bőven találnak majd táplálékot. Őrült kórházi gyilkos Fegyveres őrült hatolt be kedden egy detroiti kórházba, s puskalövésekkel megölt egy tisztviselőt és megsebesített két titkárnőt. Ezután elbarri- kádoza magát a kórház egyik hivatali helyiségében. A helyszínre érkező mintegy 100 főnyi rendőr először könnygáz- gránátokkal igyekezett kifüstölni a 25 év körüli férfit, majd amikor a menekülés közben sem volt hajlandó eldobni a fegyvert, rálőttek. Az illető súlyos fejsérülést szenvedett. A kórház egyik tisztviselője szerint a gyilkos korábban szociológusként ebben a kórházban dolgozott, de elmeállapota miatt elbocsátották, sőt egy ideig kezelés alatt w állt 6 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1971. július 15,