Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

1971-06-24 / 146. szám

AZ MSZMP SOMOGY M IQ V11 11 X OTT* Á O A M A K LAPJA XXVII. évfolyam, 146. szám Csütörtök, 1971. június 24. A népművelők továbbképzésén A műfordító súgott, a gépészek manővereztek Még szerencse, hogy a fo- nyódi ABC-áruházban jó, erős kávét főznek, mert így leg­alább a szomszédos Karikás Frigyes Gimnázium alkalmi lakói reggelenként »föltá- maszfhatják« figyelmüket Mindezt tőlük hallottam. Kü­lönben már egy félórás be­szélgetés után kiderült, egy­általán nem csoda »munka­kezdés« előtti fáradtságuk, hi­szen majdnem minden nap a kakasszó ringatja őket álom­ba. A gimnáziumban — immár hagyományosan —• a népmű­velők megyei továbbképzését tartják. Ezen a héten egye­bek között a filmesztétikái és a bábostanfolyam hallgatói (mintegy negyvenen) foglal­ták el az épületet A filmesz­tétikái ágazatban Somogy me­gyen kívül még Baranyából, Tv-jegyzet Moby Dick A kegyetlenül nehéz és em­bertelenül veszélyes cethalá- szat felhasználása csak kitűnő, eszköz az iró és rendező álta­lánosabb és mélyebb monda­nivalójának megragadó kifej­téséhez. Az emberi szabad akarat es az eleve-elrendelés, a fatalizmtis idealista irányza­tai csapnak össze a filmben. Az utóbbi, a győztes. No. meg a természet, amellyel szemben a film szerint az em­ber feltétlenül alulmarad, ha teljességre törekszik. Létezik-e eleve-elrendelés? Megírta-e valami földöntúli erő minden ember számára az életutakat, amelyekből nincs eltérés3 Az erre adott igenlő filozófiai választ fogalmazza, meg a film nyelvén a rendező — vallásos, bibliai motivációk felhasználásával. Divatos és tetszetős világné­zeti irányzat: az ember csak játékszer a sors kezében. Csak éppen szemben áll a va­lóság általános törvényszerű­ségeivel, és így a mindenna­pok tapasztalataival is. Azzal, hogy nincs földöntúli sorsokat meghatározó hatalom. Csak egy világ van, és ez igenis le­hetőséget ad az embernek, hogy lépésről lépésre bővítse ismereteit, és fokozatosan "ura legyen a természet félelmetes­nek látszó jelenségein, megis­merve azok lényegét. Egyéb­ként érdekes módon a film részleteiben éppen ezt bizo­nyítja. (Pl.: A hab kapitány pontosan ki tudja számítani a cetek útját a törvényszerű­ségek felfedésével.) Csak a részek objektív igazsága az egészben visszájára fordulj az ember — sorsától meghatáro­zottan — végzetébe rohan. Nincs más választása. A film tehát egyértelműen idealista álláspontot képvisel. Ennek alapján hadd kérdezzem meg bemutatása szükségességét. E súlyos mondanivalóba ágyazva a film érinti a veze­tők és beosztottak közötti el­lentmondásos viszonyt is, azt bogozva: meddig szabad vakon engedelmeskedni a parancs­noknak, és mikor kezdődik a beosztottak felelőssége önma­guk, társaik, illetve a vállalt feladat teljesítése iránt. A rendezés az emberfeletti küzdelem bemutatására kon­centrált, a kapitány és a bál­na párharca mellett o.z egyé­neket elsősorban külsődleges jegyekkel jelzit A főszereplő hajóparancsnok állandó démo­ni nézésével — tehát felesle­ges külsődleges eszközzel — erősítette a megszállott el­szántságot, amit egyébként közvetett jellemzéssel csakúgy, mint cselekedetei által, egyéb­ként is sikerült volna kifejez­ne. I*. Zalából és Tolnából is ér­keztek részvevők. Neves film­esztéták tartanak előadásokat. Első alkalommal Fájja Sán­dorral, a Filmtudományi In­tézet munkatársával találkoz­hattak. Az előadásokat kitű­nő müvészfilmek vetítésével teszik teljéssé. így látták már a Viridána, a Hajóval ' Indiába és a III. Richard cí­mű filmet Fonyodon bizonyára észre­vették többen is, hogy hétfőn egy darabig zárva volt a nép- művészeti bolt. A talány megmagyarázására s arra, ho­gyan lehet némi ötletességgel gyorsan szinkrontolmácsot szerezni, Gulyás József, a to­vábbképzés vezetője vállalko­zott: — Amikor megérkezett Ínymar Bergmann Persona című filmje, csak akkor lát­tuk, hogy angol feliratú. Mit csináljunk? Eszünkbe jutott, hogy Magyar Józsefné, a TIT angoltanára itt dolgozik a boltban. Sikerült rábeszél­ni, és ő nagy izgalmak köze­pette vállalta a szinkrontol­mács szerepét. Hirtelen aztán duplázódott az örömünk, mert kedves látogatónk is ér­kezett. Fodor András költő műfordító, aki Balatonboglá- ron tölti szabadságát, éppen betoppant. Így aztán ahol tol­mácsnőnknek lankadt a fi­gyelme, a műfordító súgott. A gépészek előtt szintén le a kalappal, mert verejtékezve manővereztek, A hangot ugyanis a beszédnél mindig levették, de a zenénél csak­nem tökéletes pontossággá’ íölerősí tették. Azt, persze még hozzá kell tennünk, hogy a filmeiőadá- sok éjjel fél tizenegykor kez­dődnek a kertmoziban. A hi­vatalos viták elnyúlnak éjjel két-három óráig is, a szobai szócsaták pedig még későb­big. Az első este nem is volt ez nagy baj, ugyanis a bioló- giaszertárba osztott vendégek sehogysem akarták elfoglalni ágyaikat. Kitömve már nem lelkesedtek annyira a mada­rakért. A három ágy ma is vetetlen, inkább a zsúfoltabb megoldást pártfogolták. B. Zs. Ünnepi közgyűlés a barcsi TIT-szer rezeiben Bérezi István járási TIT-tit- kár jelentése foglalta össze a barcsi TIT-élet tizenöt évét. Az elmúlt időszakban alapvető feladatnak tekintették az is­meretterjesztés sajátos eszkö­zeivel és lehetőségeivel a szo­cialista gazdasági építőmunka elősegítését, a dolgozók szocia­lista tudatformálását. A barcsi járási szervezet az elmúlt tíz év alatt 1237 elő­adást tartott, ez mintegy két­éves középiskolai oktatásnak felel meg, átlagosan 100 elő­adással évente. A tizenöt év alatt összesen 3784 előadási, ki­állítást, klubösszejövetelt ren­deztek. Az előadásokon átlago­san 78 hallgató jelent meg, a kiállításokat pedig többször is 2500-nál többen nézték meg. Az előadások közül a legtöb­ben a nemzetközi témáról szó­lókat, a pedagógiaiakat, az egészségügyieket, a történelmi témájukat látogatták. Sikere­sek voltak még az ateista elő­adások is. A TIT Somogy megyei szer­vezetének elismerését dr. Geb­hardt József megyei TIT-elnök közvetítette a tizenöt éves já­rási szervezet tagjainak. Rö­viden értékelte a barcsiak munkáját, megállapította, hogy a járásiak közül az egyik leg­jobban működő szervezet. Országosan Somogybán ve­zették be először a TIT-törzs- gárda kitüntetését: tizenhárom barcsi TIT-tag kapott herendi porcelánból készült emlékpla­kettet. Bérezi István járási titkár munkájának elismeré­séül pénzjutalomban is része­sült. A jubileumi közgyűlésen fel­szólalt és értékelte a barcsi TIT-szervezet munkáját Süve­ges Sándor, a járási pártbizott­ság első titkára. Szarvasmarha-tenyésztési szakemberek országos tanácskozást Kaposváron Bemutatóval egybekötött ta­pasztalatcsere kezdődött teg­nap Kaposváron a megyei ál­lattenyésztési felügyelőségek szakembereinek a részvételé­vel. A Somogy megyei Állatte­nyésztési Felügyelőség rendez­te kétnapos programot a felü­gyelőség nevében Moór Mi­hály osztályvezető nyitotta meg a megyei Mesterséges Termékenyítő Állomáson. Az ország különböző megyéiből összegyűlt szarvasmarha-te­nyésztési szakembereket arról tájékoztatta, hol tart Somogy mezőgazdasága ezzel az állat- tenyésztési ágazattal, s mik a távolabbi elképzelések. El­mondotta egyebek között, hogy megyénk mezőgazdasági üze­meiben egy tehén évi tej­hozama a harmadik ötéves tervben 2045 literről 2384 li­terre emelkedett, de még így is elmarad 50—60 literrel az országos átlagtól. Tavaly az előző évihez képest jelenté­keny volt az előrelépés, így országosan a 12. helyre került föl megyénk, s eddig ez vr a legjobb helyezésünk. A felügyelőség osztályveze tője ezután a törzskönyvezés eredményeiről szólt. A megye hét törzstenyészettel rendelke­ző gazdaságában 2521 tehenet tartottak s húsz tsz-ben mint­egy ezer szarvasmarhát hiz­lalnak kötetlen tartásban. A bevezető tájékoztató után Czeglédi Lajos, a Mesterséges Termékenyítő Állomás igaz­gatója ismertette az állomáson folyó munkát. A rendezvény részvevői délután a balaton- szabadi November 7. tsz-ben megnéztek a központban lá­tott tenyészállatok utódait és a kötetlen szarvasmarha-tar­tást. Ma a somogyszili tsz-be lá­togatnak a vendégek. Ott ugyancsak a termékenyítő ál­lomáson látott tenyészállatok utódait és azoknak tartási kö­rülményeit mutatják be a szö­vetkezet vezetői. A bemutató után, a kétnapos program vé­gén a tsz-ben megvitatják a tapasztalatokat. Somogyi, tolnai, baranyai pedagógusok a tanítóképzőben Három tanfolyam színhelye ezen a héten a kaposvári ta­nítóképző intézet. Somogy- ból, Tolnából és Baranyából mintegy száz tanító s igazga­tó vesz részt a szakmai, mód­szertani, korszerű matemati­ka-oktatási és általános isko­lai igazgatói továbbképzésen. Egyéves tanfolyam zárófog­lalkozásait tartják most a módszertani továbbképzésen. Általános pedagógiai s lélek­tani ismeretekkel foglalkoz­nak azok a tanítók, akik még a középfokú intézetben sze­reztek diplomat. A korszerű matematikaoktatás elősegítése hallgatói, érdekében tanfolyamot szer­veztek azok számára, akik szeptembertől részt vesznek a kísérleti tanításban. A há­romnapos továbbképzés záró­foglalkozásait tegnap tartot­ták meg. Vezetéslélektannal, módszertannal ismerkednek azok az általános iskolai igaz­gatók, akik tanári diplomá­val rendelkeznek. A most kezdődött kétéves — nyaranta egy-egy hetes — továbbképzés során az alsó­tagozatos munka irányításá­val foglalkoznak a tanfolyam Kombájnok aratják az árpát Nagy-Toldi-pusztán és Tegnap kaptuk meg a tá­jékoztatást a Kaposvári Álla­mi Gazdaságból, dr. Veress Lászlóné agronómustól: júni­us 15-én a gazdaság vala­mennyi kerületében megtar­tották a gépszemléket.'E sze­rint minden erő- és munka­gép felkészülten várta az ara­tás kezdetét, s összesen húsz kombájn állt »bevetésre« ké­Termálfürdő Tőserdőn 48 fokos termálvízre leltek a Bács-Kiskun megyei Lakitelek közelében. Tőserdőn, A víz hasznosítására három nagy medencét építenek öt őzökkel, zuhanyozókkal, kabinok­kal. Az új fürdőt júniusban átadják rendeltetésének. szén. Azóta sorra is került közülük jónéhány... Tegnap négy kombájn állt munkába Nagy-Toldi-pusz- tán, s ezzel elkezdődött az idei gabonabetakarítás a Ka­posvári Állami Gazdaságban. Őszi árpában indult a négy gép, további négy pedig ugyancsak őszi árpa betaka­rításába kezd ma Denes-ma- jorban. Ezután következik a többi kerület, úgy, ahogyan érik a gabona, összesen 423 hold őszi árpát, 794 hold ta­karmánybúzát és 2219 hold kenyérgabonát kell learatni s elcsépelni a gépeknek ezen a nyáron. A feladatokat növeli, hogy a 717 hold repce is — ezt a növényt most termesz­tették először ekkora terüle­ten a gazdaságban — beérett. Betakarítása egybe esik az őszi árpáéval meg a takar­mánybúzáéval, s a jövő héten már mindhárom növényt aratják. Mindez alapos mun­kaszervezést, nagy figyelmet kíván, annál is inkább, mert az árpa és a repce is eléggé megdőlt, s emiatt a kétmene- tes — rendrevágóval, aztán felszedővel történő — aratás helyett csak a direktvágás a célravezető, Ezen felül az idő­járás sem a legmegfelelőbb ehhez a munkához. A folya­matos betakarítást könnyíti azonban, hogy ott, ahol gé­pek dolgoznak, szerelők tar­tanak szolgálatot műhelyko­csival, s így a hibákat nyom­ban, a helyszínen kijavíthat­ják. A Kaposvári Állami Gaz­daság idei gabonabetakarítá­sának zavartalanságát, a be­hordott termés jobb tárolha­tóságát segíti a két új —már üzembe állított — szovjet gyártmányú terményszárító is. újságíró noteszéből A nehézségi erő törvé­nye szerint könnyebb a szájat kinyitni, mint be­csukni. * • * Az -egyik étterem üzlet­vezetőbe mondta: »A mi vendéglőnk specialitása a számla.« • • * Olyan csinos volt az autóstoppbzó kislány, hogy fel akartaik venni a gya­logosok ÍSi^ Mikor termed el annyi­ra az őszinteség, hogy bi­zonyos filmeké elején majd ez a felirat '.jelenik meg: »Senkinek sem) ajánljuk«? * * • Semmi sem köthet össze jobban két embert, mint egy ellenszenves harma­dik. * • • Analfabétánál a .legjobb, ha írásban közlöd yele' a véleményedet. * * * Ne nyiss ki olyan aj­tót, amelyet nem toidsz majd becsukni. V. J. Texas Csendesen iszogatnak a cowboyok a kocsmában. Joe így szól — miközben jót húz a poharából — a mellette álló Jkrihez: — Látod ezt az embert, Jim? — Melyiket, Joe? — Azt a nagy kalaput! — Érdekes, Joe, min­denkinek nagy kalapja van! — Azt a tarka ingest! — Ugyan, Joe! Minden­kinek tarka inge van! Joe dühös lesz. előránt­ja a coltját és lelő egy cowboyt. — Nem ezt! — mond­ta, és lelő egy másikat. — Ezt sem! mondja — és ismét lő. Sorra lelövöl­dözi mindet, csupán egy marad életben. — No látod? — mond­ja. — Erre gondoltam. — Most már látom. Joe, de mit akarsz róla mon­dani? — Semmit! Csak azt, hogy nagyon utálom ez a fickót! A vendéglőben Egy eldugott vendéglő­ben kártyáznak. Szabó mondja Sopákinak: — A kutyafáját, Laci, ne­ked aztán szerencséd van. Minden partit te nyersz. Hogy lehet az, hogy a ló­versenyen nincs szeren­cséd? Y Sopánki rávágja: — Ez világos, Pista! Láttál már oilyan lóver­senyt, ahol a lovakat megkeverték? Párbeszéd — Tudod. ,én egyáltalán nem beszélek a felesé­pemmel ! — Miért? — Nem akarom őt félbe­szakítani ... . * Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: jávori béla Szerkesztőség: Kaposvár. Latinca Sándor u. 2. Telefoni 11-510. 11-511. 11-512. Kiadia a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk mee és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesftőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca S. u. 6. Felelős vezetői Mautner József

Next

/
Oldalképek
Tartalom