Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

1971-06-13 / 137. szám

Növekvő forgalom, változó igények az AGROKER-nél Delfinekkel Tapolca alatt Egy-egy mezőgazdasági * esúcsmunka idején visszatérő kérés — ha éppen nem prob­léma — a különféle erő- és munkagépek, alkatrészek be­szerzése. Termelőszövetkezetek és állami gazdaságok a ter­melés egyre több fázisába kapcsolják be a technikai se­géderőt. S persze úgy hely.«, ha ennek biztosításáról idejé­ben összeállított és továbbí­tott, a reális igényeknek meg­felelő megrendeléssel jóelőre gondoskodnak. Urai Ferenccel, a Kaposvári Mezőgazdasági Ellátó Vállalat (AGROKER) igazgatójával arról beszélget­tünk, hogyan igyekszik ellát­ni feladatát a vállalat a gaz­daságok szolgálatában, mit tesznek az igények kielégíté­séért — Mit várhatnak a mező­gazdasági üzemek az idén a. ;főbb erő- és munkagépek­ből, különös tekintettel az időszerű munkákra? Hogyan igazítják a kínálatot a nö­vekvő minőségi és mennyi­ségi kereslethez? — Miután az AGROTRÖSZT és annak vállalatai, köztük a miénk is, a mezőgazdasági termelés anyagi—műszaki— technikai oldala egy részének a biztosítását szolgálják, s felelősek azért igyekszünk megfelelni ennek a felada­tunknak. 1965-ben 402,2 mil­lió, tavaly már 644,6 millió forintos forgalmat értűnk el, s erre az évre több mint há­romnegyed milliárdos értéke­sítést terveztünk- A kérések teljesítése nem­csak tőlünk függ, s ezt a gaz­daságok is jól tudják Ami tő­lünk telik: igyekszünk szállí­tani megrendelőinknek mind­azokat a munkaeszközöket, amelyeket kémek Ha mégis adódik nehézség, az két for­rásból eredhet Egyrészt látni kell, hogy mi is csak akkor adhatunk ha a hazai gyárak­ból vagy külföldről ellátnak bennünket a szükséges cik­kekből. Másrészt zavaróan hat­hat ha az igényfölmérések nem a való helyzetet tükrözik, jóllehet ezek a gazdaságok terveire épülnek A hazai és külföldi gyáriparnak kereske­delemnek ugyanis tudnia kell, miből mennyire van szüksége a felhasználónak. S csak úgy bocsáthatnak elegendő árut forgalomba, ha a szükséglete­ket idejében tudomásukra hoz­ták Erre az évre például 62 SZK—4-es, szovjet gyártmá­nyú gabonakombájnt kértek a gazdaságok a múlt évi fölmé­rés szerint Most viszont több mint százra mutatkozik keres­let s mi számoltunk is ezzel: 122 arató-cséplőt szereztünk be az említett típusból, és ezen felül még húsz NDK- gyártmányú kombájnt is biz­tosítottunk a betakarítás za­vartalansága érdekében. Ami a traktorokat illeti, nehéz- és középnehéz-erőgépekből is jó volt az ellátás, csupán a Ste- yer Dutráknál módosult a szállítási határidő, és néhány traktornak a hazai viszonyok közötti alkalmazásra való át­alakítása késik Elegendő ve­tőgépet, rriűtrágyaszórót és fű­kaszát szereztünk be, ezt bi­zonyítja az .ezekből meglevő készletünk is. A szálastakar­mány betakarításához megfe­lelő gépi eszközök állnak ren­delkezésre. — Az elmúlt években gyakran érte — szerintem jogos — bírálat az alkatrész­ellátást, különösen a betaka­rítás idején. Közeledik a nyár, két hét múlva a ga­bonabetakarítással megkez­dődik ez a munka. Szó volt az imént új kombájnokról, de szép számmal akadnak még régiek is, amelyek job­ban »eszik« az alkatrésze­ket Milyenek a kilátások e téren? — Vállalatunk biztosította alkatrészekből a szükséges cikkeket; úgy érzem, jól fel­készültünk a betakarításra. Meg kell azonban jegyezni, hogy az SZK—4-es kombáj­nokhoz nesm adhatunk erede­ti felhordóláncot, ehelyett né­mi átalakítással tökéletes pót­lásként alkalmas a ZSKN— 5-ös terményfelhordó-lánc. Megnyugtató az a gumikö­peny-mennyiség is, ami több, országos vállalattal való együttműködésünk eredménye­ként a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére álL Kukorica- érés idejére betakarítógép­sorokról gondoskodtunk, a cu­korrépatermesztő gazdaságok­nak pedig NDK-beli, francia, csehszlovák és magyar gyárt­mányú gépsorokat adunk a betakarításhoz. — Ismert tény az anyag- beszerzés végett történő or­szágjárás. Somogybái olykor más megyék vállalataihoz mennek vásárolni a gazda­ságok képviselőt, viszont önök is adnak árut más me­gyéből érkező vásárlóknak. Hogyan lehetne egyszerűsí­teni ezt a költséges tortú­rát? . — Mindenki oda megy a szükséges áruért, ahova akar, s tapasztalatból tudjuk, hogy néha azért a gépért vagy al­katrészért utaznak százkilo­métereket a beszerzők, amit tőlünk is megkaphatnának. Ha nálunk érdeklődnek, és nincs á készletünkben az éppen keresett cikk, társvállalataink­hoz fordulunk. Telexösszeköt­tetésben vagyunk velük, az AGROTRÖSZT-tel, a Meciv- vel és a gyártó vállalatok­kal is jó a kereskedelmi kap­csolatunk, üzletkötői hálóza­tunk eredményesen dolgozik. Együttműködésünkre példa, hogy más megyei vállalatok­kal az adottságoknak inkább megfelelő erőgépeket cserél­tünk, s ez nekik és nekünk is jó, mert kielégíthetjük a me­gyei vevő igényét. Megtalál­ható tehát a rövidebb és ke­vesebb költséggel járó út is az anyagbeszerzéshez — mon­dotta beszélgetésünk befejezé­seként az AGROKER igazga­tója. (x) Tenyerem fölött átúszik egy hal. Visszafordul, megáll. Szeretném megsimogatni, de egyet csap a farkával, s odébb­rebben. A társaim szeme ne­vet. Kinevetnek. Már ameny- nyire a szemüvegtől és a lég­zőkészülék csutorájától tud­nak. Itt lenn, a tapolcai bar­lang víz alatti szifonjaiban, alagútjaiban, átjáróiban csak jelekkel beszélhetünk. Kitaní­tottak: — Ha a hüvelyujjaddal és a mutatóujjaddal karikát for­málsz, azt jelenti: oké, min­den rendben. Ha vízszintesen integetsz a tenyereddel, azt je­lenti: maradj ezen a szinten. Ha fölfelé mutatsz, azt jelenti: a felszínre megyek. Ha lefelé: tovább merülsz ... Hallom lélegzetem sziréná­ját, ahogy a levegő kisüvít a hátamon lévő palackból, s az­tán a kifújt levegő buborékai- nak visszhangos dübörgését A tavasbarlang alatti »alsó bar­lang- bejárójában vagyunk, négy méterrel a »kirándulók csak saját felelősségükre- csó­nakázótó alatt Csaknem húsz méterrel a békésen alvó, lám­pafényeivel hunyorgó Tapolca alatt Éjszakai merülésre kaptam meghívást a Ferencvárosi Ter­mészetbarát Sportkör Delfin könnyűbúvár-szakosztályától. — Hoztunk neked is szerkót — fogadott Maróthy László, a delfinek túravezetője, amikor az éjféli »kísértetórában- a ta­vasbarlang bejáratánál talál­koztunk. Odalenn már fekete gumiruhájukban — mint vala­mi tudományos-fantasztikus filmben — nyüzsögtek, szere­léseiket, légzőkészüléküket próbálták a búvárok. Hasalok egy víz alatti pár­kányon. Derekamat húzza a tízkilós ólomöv. Figyelem a barlang egy-öt centiméteres halait, a fürgecseléket. Valaki »kopog- a hátamon. Drugics. azaz Katona Imre, a delfinek egyike, civilben elektroműsze­rész, most idegenvezetőm az ismeretlen, víz alatti világban. Mögöttem Maróthy László vi­gyáz, és a víz tetején csupán sötét árnyéknak tűnő csónak­ból Násfay Béla — búvámé- vem: Sumi — biztosít vala­mennyiünket, és engedi utá­nam a mellkasomra hurkolt »köldökzsinórt-, a csaknem félszáz méteres mentőkötelet. Drugics hátra nyújtja a ke­zét, maga mellé húz, majd ref­lektorával körbe mutat. Büsz­kélkedve, és egy kicsit dicse­kedve is. — Tudom. A zöld terem — mondanám, de helyette csak visszaintek. Még kint, a felszínen elma­gyarázták az utat, a merülést, a szifont, s a felfedezett kis- és nagytermeket Meséltek már »a zöld teremről- is. A reflektor szétterülő fénynyalábja meséim Csipke- rózsika-kastélyát varázsolja elém. Zöldben. A furcsán ki­vájt, víztől alakított, víz alatti világban olyan ez a szifon, mint sima kövű bálterem. És oldalán a kőcsipkék szebbek és igazabbak a szilveszteri ólom­öntések kitalált figuráinál. A fehér »csipke« alapja a zöld, a kristályzöld, mozdulatlan, át­tetsző barlangi tó. Hív és izgat a sötétség, az ismeretlen. Uszonyaim segít­ségével indulok tovább, s ér­tem, azt hiszem, értem — már a DELFIN-ek megszállottságát, a minden hétvégi utazást egy- egy jó merülésért; az ötezer forintos, maguk vásárolta gu­miruhát, az ugyancsak ötezres palackot és reduktort, a víz- alatti fényképezőgépet, a sok szerelést... Visszahúznak. Nagyon szem­rehányóan nézhetek, mert je­lekkel magyarázkodnak: nem lehet. Szűkül a szifon, s oda sem az alakom, sem a merü­lési gyakorlatom nem megfe­lelő. Megfordulunk. Távolról dereng, a szifon falain táncot jár a barlangi, a felszíni fény. A csónak oldalába kapasz­kodom. Homlokomra kapcso­lom a maszkot, és ... lihe­gek. — Menjünk le máshol is? — kérdezik. Én meg bólogatok ösztönösen, hiszen még ben­nem az előbbi élmény. — Itt csak libasorban me­hetünk majd. — Halsorban — humorizá­lok. — A folyosót megszakítják kisebb levegős barlangok. Olyanok, ahol félmétemyire van a barlang teteje a víz színétőL — Menjünk! — sürgetőzöm. — Köpj bele a szemüvegbe. Na, köpj nyugodtan, utána öblítsd ki vízzel, s akkor nem párásodik! Csinálom. Utána »egyenlí­tek«. Befogott orral, visszaszo­rított levegővel nyelek egyet. Így a dobhártya kiegyenlíti majd a vízalatti nyomást. Az­tán indulunk a csónakázó tó alatti barlanglabirintusba. Ä túravezető és én, a »delfin- óvodista«. A kapu méternyi átmérőjű lehet, három méter mélységben. Száz méternél? tűnik a tizenöt is. Szorongat a szűk folyosó, hallom saját, gyorsuló lélegzetemet, a sza­pora »szirénán- és »menny­dörgésen«. A levegős barlang­ban vagyunk Oldalt egy kis párkány, azon támaszkodha­tunk. A reflektorfénye körbe- szikrázza a furcsa kupolát, amelynek tenyérnyi széles »kéménye- eltűnik, valahon­nan a város felől szállítja a levegőt. — Nevet adtatok már ne­ki?... neki... eki ... ki. Tihanyt idézi a barlangi visszhang, ahogy a kőbársony ráncai visszaverik. Visszhangos a lélegzésünk is. — Nincs még neve. Én adnék neki, de nincs jo­gom. Másoké a felfedezés. Nekem csak a tizedik megis­merő gyönyöre jutott... Mintha süvegcukor belesedé­ben lennénk mintha szipor­kázva horizontot húzna a ránk szakadó tejút. — Szép — csak ez jut az eszembe. Kis tégla — nagy gyárból Az ország legnagyobb téglagyárában, az Észak-dunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat kisbéri üzemében meg­kezdték a kis méretű téglák gyártását. A 90 milliós költ­séggel épített új gyár évente 50 millió téglát ad az építő­iparnak, de a későbbiekben kerámifödémet is gyárt majd. Képünkön: Kemencekocsira rakják az égetésre váró téglát. Repiilftgépeltérltés, diplomatarablás Nemzetközi bűncselekmény A repülőgép-eltérítések né­hány esztendeje kezdődött és még ma is tartó történetének csak néhány epizódját emlí­tettük eddig. A megtörtént több száz eset teljes felsoro­lása — ha csak a helyet és időt jelölnénk is — újságolda­lak sorára terjedne. Sajnos, a szocialista országok légijára­tain is akad repülőgéprablá3 vagy kísérlet. Ilyen volt pél­dául Waldemar Frey ügye. Frey a lengyel légitársaság szczeczin—katowiczei repülő­járatának egy gépén kézigrá­náttal arra kényszerítette a pilótát, hogy Hamburgba menjen, a pilóta azonban a berlini schönefeldi repülőté­ren szállt le. Az NDK ható­ságai kiadták a géprablót, a wroczlawl bíróság pedig 13 évi börtönre ítélte. Vagy an­nak az NDK-beli házaspárnak az esete, akik 1970 márciusá­ban a Berlin—Lipcse közötti járat gépét akarták eltéríteni. A kísérlet kudarcot vallott, a házaspár öngyilkos lett Világos, félreérthetetlen vé­leményt mondottak a repülő­gép-eltérítésről a Szovjet Tu­dományos Akadémia jogtudo­mányi intézetének munkatár­sai, akik a Lityeratumaja Ga- zeta kérésére elemezték a problémát. Ebben az elemzés­ben természetesen szó esik a Palesztinái felszabadítási har­cosok kijelentéseiről is, akik a repülőgóprablást is harci esz­közeik közé sorolták. Az elem­zés megállapítja: »A nemzetköz? jog különb­séget tesz a háborúskodás megengedett és meg nem en­gedett eszközei, s módszerei között. Az egymással szemben álló felek harca nem lépheti túl az alapvető célt: az ellen­ség ellenállásának letörését. A háborús időkben végrehajtott akciók csakis az ellenfél fegy­veres erői ellen irányulhatnak, de nem a békés lakosság el­len. A nemzetközi jognak ezt az általánosan elfogadott el­vét az 1970. évi hágai egyez­mény, s az 1949. évi genfi egyezmény is magába foglalja. A legutóbbi géprablások és a gépek megsemmisítése jogos felháborodást keltett a világ- közvéleményben. Az A1 Akhbar című kairól lap teljes joggal állapította meg: Egyetlen embert sem le­het meggyőzni arról — legyen az illető bármilyen nemzeti­ségű —, hogy a különböző or­szágok fővárosait összekötő közlekedési eszközök ellen végrehajtott veszélyes akciók a forradalmi mozgalmak fel­adatkörébe tartoznak- — ál­lapította meg az elemzés. Am, mint láttuk, a repülő­gép-eltérítők egy része még csak nem is emleget semmi­féle politikai célt. A géprablók egy része ugyanis kalandor elképzelésekből, szökési szán­dékból — a közönséges bűn­tettek miatti felelősségrevonás előli menekülés közben — követi el bűncselekményét 1963-ban a Nemzetközi Pol­gári Légügyi Szervezet (az ENSZ szakosított szervezete) Tokióban rendezett tanácsko­zásán már nemzetközi egyez­ményt hozott létre »a légi jár­mű fedélzetén elkövetett bűn­tettekről és egyéb cselekmé­nyekről-, de nem nyilvání­totta bűncselekménynek a re­pülőgépek — akkor még igen ritka — erőszakos eltérítését A géprablások elszaporodá­sa miatt aztán az ENSZ 1969-es és 1870-es közgyűlé­sén határozatot fogadtak eL Ebben felhívták a tagállamo­kat: minden rendelkezésükre álló eszközzel vegyék fel a küzdelmet a géprablók ellen. Éppen ennek az utóbbi ENSZ- határozatnak a szellemében hívták össze a Nemzetközi Polgári Légügyi Szervezet konferenciáját 1970 decembe­rének első két hetére Hágá­ba, s ott kidolgozták és el­fogadták az első nemzetközi egyezményt a repülőgéprablók szigorú megbüntetésére. (A szervezetnek 110 állam légi- társaságai a tagjai — ezek közül 77 állam megbízottal je lentek meg Hágában. A szov­jet delegáció mellett a szocia­lista országok — közöttük ha­zánk is — képviseltették ma­gukat) Ez az egyezmény megálla­pítja: repülőgéprablás bűncse­lekményét követi el az, »aki repülés közben jogellenesen és erőszakkal fenyegetve ha­talmába kerít, vagy ellenőr­zése alá von egy repülőgépet, vagy megkísérli e cselekmé­nyek valamelyikének elköve­tését-. Ez büntetendő súlyos csa- lekmény, és a hágai egyez­mény óta az aláíró országok fel is lépnek minden repülő- géprabló ellen. Egyelőre kompromisszumos megállapo­dás született a kiadatás kér­désében. Még nem fogadták el a szocialista országoknak azt a javaslatát, hogy a repü­lőgéprablót adják ki annak az országnak, amelynek terü­letén (repülőgépén) a bűncse­lekményt a tettes végrehajtot­ta. A kiadatás most csak ak­kor kötelező, ha már előzőleg volt kiadatási egyezmény az érintett országok között. Űj dolog viszont az, hogy ha nem adják ki a repülőgéprablót, az az ország, amelynek területén tartózkodnak, köteles büntető eljárást Indítani. És nem is akármilyen büntető eljárást hanem súlyos közönséges bűn- cselekményekre előírt törvé- nVes eljárást — azaz: az egyezményt elfogadó államok nem minősíthetik politikai bűncselekménynek a repülő­géprablást ... A hágai megállapodás óta tehát a repülőgéprablóknak kevés esélyük van arra, hogy elkerüljék a tettük büntető­jogi következményeit. (Persze, az a tény, hogy a nemzetközi szervezet 43 tagállama nem vett részt a hágai megállapo­dás kidolgozásában, és nem is írta alá azt, komoly hiány. Éppen azért e szervezet 1971- ben újabb konferenciát ren­dez: ide meghívják és a mun­kában való részvételre kérik fel az eddig távolmaradókat is.) Még a hágai megállapodás előtt, amikor az ENSZ köz­gyűlése ítélte el a repülőgép­rablásokat, a szovjet külügy­minisztérium szerződésjogi osztályának vezetője, Oleg Hlesztov kijelentette: »Komoly figyelmeztetés ez azok számá­ra, akik ártatlan utasok éle­tének kockáztatásával, az ál­lamközi kapcsolatok érdekei­nek megsértésével ilyen bűn- cselekményekre vetemednek. A bűnösök kivétel és megkü­lönböztetés nélküli felelősség- revonása azért szükséges, mert vannak, akik bűncselekmé­nyeiket politikai okokkal mo­tiválják« A teljes igazság gz, hogy a hágai egyezmény életbelépése óta volt ugyan néhány újabb repülőgéprablás, de minden­esetre jóval kevesebb, mint a Nemzetközi Polgári Légügyi Szervezet első, nemzetközi jo­gi érvényű fellépése előtt (Következik: Berlin, 1941 június.) Fényképeznek. Fekete-fe­hérre, színesre, diára, pozitív­re, negatívra. — Mi ez nálatok? — Szenvedély. Járni ott, :ahol még senki sem járt. Új i barlangokat találni, új szépet I látni... — Gondolod ... ? Rángatják a kötelemet. In­: dúlok vissza. A többiek is imerülni akarnak. — Máskor ne vedd ilyen gyorsan a levegőt! Sokat fo­gyasztottál — mondja László Csaba, a biológia-földrajz sza­kos tanár. Merülnek újból. A szifonok felől víz alatti vakuk csillog­nak. Tízpercenként váltják a csónakban maradó biztosítót. Sumi jön fel. — Valamelyiktek segítsen! Van itt valami, azt hiszem egy eltorlaszolt szifon. Látni, hogy szinte a csó­nak alatt — csal a víz, van az négy méter is — újfajta kő­művesekként bontják a besza­kadást a víz alatt. Csak óráink mutatják a haj­nali kakasszót. Csomagolunk. Reggeltől turisták látogatják a barlangot. S. Boda András Fölvételre keresünk ÉRETTSÉGIZETT, könyvelési gyakorlattal rendelkező adminisztrátorokat ÁFOR, karban'l'.rtó műhely, Kaposvár, telefon: 12-506. __________________(10700) SO MOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1971. Június 13.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom