Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-09 / 107. szám
Csaknem elmaradt egy NB n-es kosárlabda mérkőzés tegnap délután Kaposváron. A Táncsics SE vezetői ugyanis arról tájékoztattak, hogy a Dózisa szabadtéri pálya használhatatlansága miatt (a csa- tomaépítkezők felásták a pályát) a Bakony Vegyész elleni rangadó színhelye a Munkácsy Mihály Gimnázium tornaterme lesz. Mind- hogy azonban a szövetség szabadtérre tűzte ki a találkozót, a veszprémi csapat nem volt hajlandó teremben lejátszani a meccset. Másfél órás huzavona következett, s már-már úgy látszott, hogy elmarad a mérkőzés. Merő Béla, a Kaposvári Táncsics Gimnázium igazgatója azonban a rendező Táncsics SE segítségére sietett, rendelkezésre bocsátotta a gimnáziumi pályát, a mérkőzéshez szükséges kellékeket, s a játékvezetők jelt adhattak a kezdésre. K. Táncsics—Bakony Remek küzdelmek a Csík Ferenc emlékverseny első napján Az új 100-as férfi győztes, Hámori (Bp. Spartacus). legjobbakat említsük. A tizennyolc versenyszámból álló első napon a küzdelmek eléggé elhúzódtak. Mindjárt az elején vastapsot kapott a 100 m-es női pillangóúszás győztese, Gyarmati Andrea, aki — sajnos — ma már nem lehet ott a folytatásnál Aztán Hámorit, a Spartacus versenyzőjét ünnepelték a nézők a győzelmi emelvényen, amikor a 100 méteres férfi gyorsúszás legjobbjai álltak a dobogóra. A szövetkezeti sportoló legyőzte Hargitayt (aikinek persze nem ez az igazi száma) és a védő Székelyt is. Üj győztese született tehát a 100 in gyorsnak, s mi nalékversenyt, s bizonyára így lesz az a mai folytatásban is. (A vasárnapi küzdelmek reggel 9 órakor kezdődnek.) Lapzártáig az alábbi eredményeket kaptuk meg: 100 m férfi gyors: 1. Hámori (Spartacus) 57, 2. Hargitay (KSI) 57, 8. Pálfi (Kaposvár) 59,6, 4. Mátrai (P. Ércbányász) 59,8, 5. Székely (MTK) 1:00.1, 6. Tallós (KSI) 1:00.2. 100, m női pillangó: 1. Gyarmati (FTC) 1:08.2, 2. Kaczander (Spartacus) 1:13.2, 3. Patóh (Spartacus) 1*:15.2. 100 m női mellúszás: 1. Kaczander (Spartacus) 1:17.9, 2. Máthé (BVSC) 1:20.5, 3. Virágh (Spartacus) 1:22.8. 200 m férfi hát: 1. Tallós (KSI) 2:18.3, 2. Verrasztó (KSI) 2:20, 3. Hargitay (KSI) 2:22.1. 100 m serdülő fiú gyors: 1. Sós (KSI) 1:01.5, 2. Hegedűs (KaposGyarmati Andrea biztosan nyerte a 100 méteres női pillangóúszást Vegyész 80:70 (33:28) K. Táncsics: Szabó (16), Ruszkai (14) — Bovanovics (2) — Tölgyes (10), Takács (3) . Csere: Vígh, Megyeri (8), Galvács (7), Molnár, Galamb (20). Rögtön a kaposvári csapat szerzett vezetést, a Vegyész elkeseredetten védekezett Az izgalmas hajrában a veszprémiek soíscat lefaragtak hátrányukból, de egy pillanatig sem volt kétséges a kaposvári győzelem, amelyet a lelkes és szép számú közönség nagy tapssal jutalmazott. Ismét zsúfolásig megtelt versenyzőkkel, no és nézőkkel is —■ a kaposvári fedett uszoda. Az 1971. évi Csík Ferenc emlékverseny ugyanis hat egyesület több mint másfél száz versenyzőjét • szólította rajtkőre. Horváth András, az MTS Kaposvári Városi Tanácsának elnökhelyettese köszöntötte a részvevőket, akik között olyan neves versenyzők szerepéitek, mint Gyarmati Andrea, Hargitay András meg Kaczander Ágnes, hogy csak A Dorogi Bányász—Táncsics SE 3:0 (1:0) Kaposvár, 1500 néző. V.: Klemm. Dorog: Horváth — Berecz, Tóth, Csőri, Takács, Kiss, Rátvai, Virágh, Peszeki, Horváth, Bartalos. Edző: Háry László. Kaposvár: Palla — Kiss, Báli, Vágó, Tihanyi, Balatoni, Knapik, Székely, Korom, Bartl, (Róth), Urr. Edző: Váradi Lajos. Táncsics támadásokkal indult a mérkőzés, s már a 2. percben Urr 16 méteres lövése kapott tapsot. Aztán Korom labdáját védte nehezen Horváth. Később Bartl jutott helyzetbe, de felszabadult a vendégek kapuja. Á 14. percben veszélyes dorogi támadás futott a pályán. Báli azonban tisztázni tudott. Állandósult a kaposvári fölény. Bartlnak alkalma nyílt volna két ízben is a vezetés megHidegburkoló munkát azonnal vállalunk. Kaposvári Építőipari Szövetkezet, Kaposvár, Ady Endre u. 23. (282116) A BÖHÖNYEI ÁLLAMI GAZDASÄG május 11-én, kedden 9 órakor TEREBEZDPUSZTÄN ló- és csikóárverést tart (282105) szerzésére. A vendégek azonban mindkét esetben — szöglet árán felszabadították a kapujukat. A Táncsics támadott, gólt mégis a vendégek rúgtak. A 38. percben mintegy 25 méterről lőhetett szabadot a Dorog. Tóth jól eltalált labdája a . későn vetődő Palla és a rosszul felálló sorfal együttes hibájából a hálóba jutott. 1:0. Egy perc múlva Balatoni egyenlíthetett volna, labdája azonban mellé szállt. Szünet után folytatódott a Táncsics fölénye, a csatárok játékában azonban nem volt átütőerő.. A helyzeteket a dorogi védők rendre tisztázták. A 20. percben eldőlt a mérkőzés. Bartalos a félpályáról indult, Kiss végigkísérte, a szélső azonban így is középre ívelt, s a befutó Raffai öt méterről, három védő között a hálóba továbbította a labdát. 2:0. A 25. perc végleg megpecsételte a kaposvári csapat sorsát. Most Hátfal futott el a jobb szélen, s középen Virágh került jó helyzetbe, aki nyolc méterről nem hibázott. 3:0. Még Székely előtt nyílt volna alkalom két Ízben a szépítésre, de éz alkalorrí- mal a Táncsics csatárok képtelenek voltak gólt lőni. A mérkőzés képe nem azt tükrözte, hogy az első számú bajnokesélyes és egy középcsapat játszik a kaposvári pályán. A mezőnyben a Táncsics szinte végig fölényben volt, de a dorogiak jól használták ki a védelem pillanatnyi megingásait. Győzelmük megérdemelt. Jók: Tóth,' Bartalos, Takács, lilévé Tihanyt, Knapik, Urr. Értesítjük a lakosságot, hogy mély gyermek- kocsik nagy választékban — 250-től 300-ig — KERÜLNEK ELADÁSRA. Nagy képernyős televízióra előjegyzéseket felveszünk. A Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat 39. sz. boltja, Kaposvár, Május L n. 7. gyom büszkén, tapsoltunk a harmadik helyen álló Pálfi Ivánnak, aki egyszerre több mint másfél másodpercet faragott le saját csúcsából, s a kaposvári úszók közül első ként érkezett percen belül a célba. Remek versenyek, jó eredmények fémjelezték az első napon a Csík Ferenc emvár) 1:01.8, 8. Gleiä (Kaposvár) 1:01.9. 100 m delfin fiú háti 1. Katona (BVSC) 2:50.7, 2. Fodor (KSI) 2:51.9, 3. Bodnár (KSI) 3:04.4. 200 m gyermek fiú vegyes: t. Gulyás (KSI) 2:37.8, 2. Wíerdl (KSI) 2:40.6, 3. Tauszter (KSI) 2:45.6. 200 m gyermek leány gyors: 1. Szórádi (BVSC) 2:44, 2. Mlklósfalvi (BVSC) 2444.2, S. Galgóczi (KSI) 2:45. A mester és a tanítvány Mester és tanítvány. Piskőthy Péter edző, aki az első percen belüli úszót nevetelte és Pálfi Iván, aki hozta ezt az eredményt. Kaposvár szülötte, Csík Ferenc annak idején jóval egy percen belül úszta a 100 métert, ezért is lett az 1936-os berlini olimpia legklasszikusabb úszószámának, a 100 m-es gyorsúszásnak győztese. Csík azonban nem a kaposvári színek képviseletében volt percen belül úszó, sőt tegnapig nekünk nem volt olyan versenyzőnk, aki az egykoron bűvös, de még ma is sokat mondó 60 mp alá szorította volna a megyei rekordot. Tegnapig nem volt, de ma már van. Amikor Pálfi Iván, a Kaposvári Sportiskola fiatal versenyzője a 3. időelőfutamban gyilkos küzdelemben legyőzte régi vetélytársát, a pécsi Mátrait, a fedett uszodát zsúfolásig megtöltő nézők érezték, hogy kitűnő idő született. Hamarosan be is bizonyosodott, hogy igen. 59.6, ezt az eredményt hirdette a hangosbeszélő, s olyan valami történt, amire még szintén nem volt példa. A Csík Ferenc emlékverseny legrangosabb számában, a 100 m-es gyorsúszásban dobogóra léphetett Pálfi Iván. Ez a 15 éves középiskolás fiú (a cukoripari technikum tanulója) talán még ma sem érti, hogyan történt. Pedig nem véletlenről van szó. — Ezt már az mondta, aki nem állt a győzelmi dobogón, hanem három éve Kaposváron hajnaltól késő estig csiszolgatja a kincseket érő gyémántokat. Egy pillanatra azonban mi mégi$ odaállítottuk a mestert tanítványa mellé. Hisz kettőjüké az érdem. A tanítóé, aki szerint Pálfi igazában nem gyorsúszó, de sokoldalú versenyző. S ha a feltételek (elsősorban az uszodafeltételek) jobbak lennének, akkor a mellúszás mellett ebben a számban is már ez évben Iván további jó eredményekkel rukkolhatna majd ki. A tanítványé, aki elég nehéz körülmények között vállalta a megterhelő munkát. És nemcsak vállalta, hanem végzi is határtalan szorgalommal. Mert maga a tehetség nem elég. Két boldog ember volt tegnap este a kaposvári fedett uszodában. Piskőthy Péter és Pálfi Iván. Kettőjük közös munkája ledönteti egy válaszfalat. Átlépett egy bű vösnek tartott határt. Reméljük, nem utoljára... K. 8. jfjSi somogyi néplap IBÜ Vasárnap, 1971. május ö. MAI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: AZ ÁRTATLAN ZSUZSI. 15 órakor: Vörösmarty bérlet. 19 órakor: Katona bérlet. VÖRÖS CSILLAG: Matiné fél 11 órakor: LUDAS MATYI. S, 5 és 7 órakor: ZABRISKIE POINT. Antonioni színes, amerikai filmje. 16 éven felülieknek. (V. 9-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: A GYŐZTES ROBIN HOOD. Színes, jugoszláv— olasz kalandfilm. (V. 9-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: A BÖRTÖNÖR. Csehszlovák filmdráma. 14 éven felülieknek. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: AZ UTOLSÓ BETYÁR. Magyarul beszélő, bolgár fűm. MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, SIÓFOK: Matiné 10 órakor: APA. 5 és 7 órakor: VÁGTA A VÖLGYBEN. Szinkrozinált, kalandos szovjet film. TELEVÍZIÓ Budapest 8.55:—9.50: Iskolatelevízió. 9.50: korszerű pedagógia műhelyéből. 10.30: Játsszál, kis zenész! 11.05: Egy, kettő, három ... (Ism.) 11.30: Az Ermitázs kincsei. 12.00: Salakmotor-világbajnokság. 13.00: Reklámműsor. 13.05—13.20: Amerikai komédiák. 14.13: Műsorismertetés. 14.15: Alapfokú német nyelv- tanfolyam. 14.40: Gorri, az ördög. Magyarul beszélő francia filmsorozat. 15.10: Hétmérföldes kamera. 15.25: Reklámműsor. 15.35: A vadon törvényei. Francia ter- mészetfilm-sorozat. 16.00: Húszezer mérföld szárazon és vízen ... 16.35: Műsorainkat ajánljuk! 17.00: Berlin, 1945. május 9. 17.25: Zengjük a dalt.. .18.05: Hírek. 18.10: Delta. 18.35: Reklámműsor. 18.40: Esti mese. 18.55: Szünet. 19.00: A Hét. 20.00: Telesport: Az Ü. Dózsa—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 22.00: Lírai riport Rákos Sándorral. 22.25: Hírek. Jugoszláv TV 8.55: Barázda. 9.30: Népi muzsika. 10.00: A szelíd Ben. 10.50: Nagyok és kicsinyek. 11.30: Földművelőknek. 12.00: Vejdlinggel a nagyvilágba. 12.30: Tv-varieté. 13.00: Egy egész élet egy év alatt. 14.00: Sportdélután. 18.05: Rövidfilm. 19.20: »Cipőtisztítók« Olasz játékfilm. 20.35: Humoros adás. 21.35: Videofon. 21.50: Sporthíradó. Osztrák TV 16.30: Kicsinyek műsora. 17.05: Flipper. 17.30: Kontakt. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: A muzsika öröme. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Sporthírek. 20.15: Tv-játék. 21.55: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10—7.25: Kellemes vasárnapot! 7.25: Múzeumi híradó. 7.28: Híres helységek. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.10: Édes anyanyelvűnk. 3.15: A csehszlovák kultúra hete. 10.00: Hírek. 10.03: Bemutatjuk a Magyar Rádió és Televízió gyermek- kórusának új felvételeit. 10.15: Gondolatok a könyvtárban. 10.25: Rádióreklám. 10.30: Vasárnapi koktéL 12.00: Hírek. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.04: Győztesek és nyertesek. 13.14: Az új magyar zene hónapja. 13.40: Pillantás a nagyvilágba. 14.03: Szvja- toszlav Richter zongoraestje. 15.00: Hírek. 15.08: Megjelenés előtt. 15.51: Népszerű szimfonikus zene. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Faluról falunak — muzsikával. 17.45: Költők albuma. 18.00: Lemezek közt válogatva. 18.25: Traviata. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. 19.10: Magnósok, figyelem! 19.55: A csehszlovák kultúra hete. 21.00: Közvetítés az Ü. Dózsa— Bp. Honvéd bajnoki labdarúgómérkőzésről. 21.50: Operettdalok. 22.00: Hírek. 22.10: A vasárnap sportja. 22.20: A csehszlovák kultúra hete. 23.20: Christine Dela- roche és Sergio Endrigo énekel. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: A veszta- szűz. PETŐFI RADIO 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Mendelssohn: D-moll orgonaszonáta. 7.50: Miska bácsi lemezesládája. 8.20: Zenei anyanyelvűnk. 8.30: Mit hallunk? 9.00: Szóljatok, szép szavalt! 11.00: Vac- lac Talich lemezeiből. 12.56: Rádióreklám. 13.02: A csehszlovák kultúra hete. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Klistély és korstílus. 15.16: Németh Marta éaefcel. 15.25: Mit üzen a Rádió? 36,00: Hírek. 16.05: Ez is, az is... 18.00: Hírek. 18.05: Körkapcsolás» 18.58 Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.08: Beethoven: V. szimfónia. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.05: Közvetítés az Ü. Dózsa—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. 20.45: Hamlet — Kálmán György. 21.05: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 21.33: Transzkontinentális vasútak. 21.52: Az új magyar zene hónapja. 22.20. Kovács Kati és Karel Gott énekel. 23.00: Hírek. 23.10: Barokk zene — magyar előadókkal. 24.00—0.10: Hírek. URH 16.00: Hírek. 16.05: Csak fiataloknak! 17.35: Hanglemezparádé. 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 19.32: Az új magyar zene hónapja. 20.12: A gazdasági növekedés és a külkereskedelem. 20.27: A csehszlovák kultúra hete. 21.22: 2000 felé ... 21.57: Zenekari muzsika. 23.00—23.10: Hírek. HOLNAPI műsor VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: REKVIEM. Színes jugoszláv kalandfilm. (V. 12-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: A KÖVETEK NEM GYILKOLNAK. Szinkronizált NDK-bűnügyi film. (V. 12-ig.) MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, SIÓFOK: 7 órakor: ZABRISKIE POINT. Antonioni új, színes amerikai filmje. Csak 16 éven felülieknek. TELEVÍZIÓ Jugoszláv TV 17.15: Magyar nyelvű tv-krönika. 17.40: Bábjáték. 18.00: Tv-óvoda. 18.30: Tudomány. 19.05: Fiatalok — fiataloknak. 20.35: Nürnbergi epilógus. Tv-dráma. 22.55: Peyton kisváros. Osztrák TV 18.00: Tudományos aktualitások. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Osztrák képek. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Az újságírónő. 21.00: Hétfői telesport. 22.00: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig... 8.00: Hírek. 8.05: Műsor- ismertetés. 8.15: Mit üzen a Rádió? 3.50: Fúvósesztrád. 9.02: Puszták népe. 9.22: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hírek. 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Svéd Sándor énekel. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 1-3.15: Rádióreklám. 13.18: Népdalok. 13.-45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Édes anyanyelvűnk. 14.05: Kóruspódium Szakályon. 14.23: Három a kislány. 14.00: Eszter és a fájd- kakas. 15.00: Hírek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Két Liszt-rapszódia zongorára. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az új magyar zene hónapja. 16.30: Muzsikáról — fiataloknak. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bemutatjuk új felvételünket. 17.45: Akadémiai közgyűlés — 1971. 18.00: Húszas stúdió. 18.58: Hallgatóink ■figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Népzenei magazin. 20.20: Üj élet kapuiában. 21.17: Hírek. 21.20: Vendégszerkesztő: Rigó Magda. 22.00: Hírek. 22.15: Joan Sutherland két Romberg-operettdalt énekel. 22.25: A. modem történetírás problémái. 22.45: Slágerturmix. 23.43: Steven Mokraniac: Két kórusgyűjtemény. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ 6.30—8.05: Azonos a Kossuthműsorral. 8.05: Operarészletek. 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt... 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: A Gödöllői Agrártudományi Egyetem kamarazenekara játszik. 12.30: Dvorzsák szláv táncaiból. 12.45: A nevelés ma és holnap. 13.00: Hírek. 13.03: Orosz muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Hírek. 18.10: Mikrofonnal az ókorban. 18.40—19.26: Közkívánatra! 19.26: Rádióreklám! 19.29: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk a Debreceni Csokonai Színházat. Közben kb. 20.25—20.45: Esti Krónika II. Kb. 21.20: Üj könyvek. Kb. 21.23: Körmikrofon. Kb. 21.43: Nóták. 22.15: Az új magyar zene hónapja. 23.00: Hírek. 23.15: A hét zeneműve. 23.45: Sanzonok. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Verdi: Rigoletto — nyitójelenet. 19.10: Az új magyar zene hónapja. 20.40: Hírek. 20.43: Musica Antiqua Bohemica. 21.25: A dzsessz kedvelőinek. 21.50: Schubert műveiből. 23.00—23.20: Hírek. Balatonszéplaki üdülőnkbe takarítónőket alkalmasunk Jelentkezés: Hírlapkiadó üdülője, Balatonszéplak-felső. Deák Ferenc sétány. Némethné.