Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-09 / 107. szám
FODOR ANDRÁS: 945. május 9. Kora estétől hajnalig álltam a nyitott perronon. Elöl a jádi töltés meredélyén lihegve meg-megtorpant, sivakodón kepesztetett a mozdony. Vacogtam, mint a harmatlepte fű. Kéretlen vakmerőén melengettem magam egy vastag lány idomain. Mások tüzet gyújtottak lent a réten. Reggelre mégis elértük a várost. Fél év után ott állok ismét a tér forgatagában. Szűkre húzott szemű, kamasz, vadóc nomád, ki mindent megtanult a földről, s már semmiben se hisz. Hangszórók torka ünnepli a békét. A piac, meg a Városháza, a templom és a Kossuth-szobor álján hurrázó vonulás. Hírek. Churchill beszél. A Korona-szálló tárt ablakán az Ag any o eh szava.,. Értek mindent, de semmit se érzek. Hirtelen valaki rámköszön. — Osztálybelim hatodik éve, de ő mindig jeles volt, én soha, nem nyithattunk be egymás kapuján. — Most jön felém, türelmesen magához szelídít, eligazít a dolgok zavarában. Kísér a bolydult városon át, kísér a hosszú Honvéd utca mentén, s rangot adón megkérdi: én, hogy gondolom? Egyszerre, mint pogány testén a hit, a merev izmok szalagán, didergő csontjaimon végigbizserdül valami foghatatlan új: megkezdődött a férfi történelme. Azok a berlini napok A Birodalmi Kancellária első szovjet parancsnokának visszaemlékezése Bencze József: NAGYANYAÍM Nagyanyáim, bölcs szegények, fáradtak az ölelések. Imádkozó drága szentek, a jövőnek mit üzentek? Rózsaf üzér-mozgalomba gyűltetek az énekszóra, csökönyödött mennyországtól kihaltok az új világból. 1943. május 2-án néhány órával éjfél előtt Kalinyin. ezredessel együtt magához rendelt az 5. hadsereg parancsnoka, Berzarin vezér- ezredes. Megérkezésünk után a térképhez invitált bennünket. — A közeli napokban Németország kapitulál — mondotta. — Feladatunk, hogy lehetőség szerint minél hamarabb ellenőrzésünk alá vonjuk az állami- és kormányhivatalokat. Kalinyin ezredes a német hadsereg vezérkara, Ön pedig, Platonov őrnagy a Birodalmi Kancellária épületének parancsnoka lesz. Átadta a megbízóleveleinket. Az enyém így hangzott:-MEGHATALMAZÁS F. G. Platonov őrnagyot a berlini Birodalmi Kancellária parancsnokává nevezzük ki. Platonov őrnagy engedélye nélkül tüos a Birodalmi Kancellária épületének megtekintése. Az 1. Belorusz Front parancsnokának, Zsukov marsallnak a rendelkezése alapján. Berzarin vezérezredes, a berlini helyőrség parancsnoka. Kusev vezérőrnagy, a helyőrség törzsparancsnoka,« ... Amikor harcosaink a Wilhelmstrasset megtisztították az utolsó fasisztától — a kapott parancs érelmében — a kancelláriára siettem. Dodge kocsink csikorogva fékezett a kétemeletes, szürke épület előtt. A furcsa, szögletes oszlopokkal díszített ház kapuja fölött még ott -díszelgett« a bronz sas. A falakon golyóütötte lyukak, az ablakok kitörve, félig égett függönyt lóbált a szél. A lépcsőházban szétdobált papírok, iratok. Körülöttünk még folyt a harc, de itt már mindén csendes volt. Hajnalodott. Sebesültek Bakra fordulva rövidesen megtaláltam a lejáratot a kancellária pincéjébe. A bejárati ajtó félig nyitva volt. Lehet, hogy németek maradtak odalenn. Megindultam lefelé. Akkor nem gondoltam arra, hogy bajom is eshet. Pedig az út, amit Sztálingrádtól EBREDES Csikszcntmihályi Róbert szobra. (Fa.) (Selmeczi Tóth János felvétele.) idáig megtettem... No, de még sehol nem hagyott cserben a katanaszerencsei Eljutottam Berlinbe... Leértem a pincefolyosóra. Jobbra és balra szobák, az egyszerű faágyakon és a földön német sebesültek. Szótlanul néztek rám, szemükben félelmet, megadást, gyűlöletet láttam. 1 liehet, hogy más a helyemben nem sokat gondolkodott volna. Sonneberg mellett elsőként léptem be egy börtönbe. A visszavonulók agyonlőtték, leöntötték benzinnel és meggyújtották a foglyokat. Amikor kinyitottuk a kaput, még füstölögtek a máglyába rakott holttestek. — Hány sebesültje van? ■— kérdeztem a főorvostól, amikor elém vezették. — Másfélezer — válaszolta halkan. — Két órán belül minden fegyvert, vágóeszközt, távcsövet és optikai felszerelést szolgáltassanak be! — mond- t tam. — Mi lesz a sebesültekkel? — kockáztatta meg a kérdést. — A sebesültek életéért ne aggódjon, mi nem vagyunk fasiszták — válaszoltam nem minden indulat nélkül. Egyszer csak elém került a kancellária gazdasági vezetője, amolyan gondnokféle. Utasítottam, _hogy továbbra is lássa él a tartalékból a sebesülteket — Igenis, őrnagy űr! —■ csapta össze megszokásból a sarkát. Természetesen tudtam, hogy Hitler nem lehet a pincében. De amikor a sötét folyosókon mentem, arra gondoltam: hátha mégis!... A szőnyeg Visszamentem az épületbe. Délután pótkocsis teherautó állt meg a ház előtt. A hadseregtörzs adminisztratívgazdasági osztályának parancsnoka, Borisz Raihild, régi ismerős szállt ki belőle — Tudod — kezdte azonnal a tárgyra térve —, parancsot kaptam a Katonai Tanácstól, hogy szerezzek bútort a kapituláció aláírásá- hc . — Asztalunk, székünk van bőségesen, és jó állapotban — feleltem —, de vigyél szőnyeget is, szükség lehet rá. Gyere, megmutatom' Bementünk Hitler dolgozó- szobájába. A szőnyeget üvegszilánkok és sáros csizma- nyomok borították. — Semmi, semmi — mondta Borisz — majd kitisztítjuk. Május 8-án éjfélkor Keitel tábornagy átlépte a berlini hadmérnöki iskola ebédlőjének küszöbét. A padlót sötétbarna szőnyeg borította. Keitel szemének egyetlen rebbenés» elárulta, hogy felismerte. Rövidesen aláírta a feltétel nélküli fegyverletételt. Vörös szegfűk Véget ért — legalább is számunkra — a háború. Egyik nap az utjcán egy őszhajú, igen sovány asszony állított meg. Csak a szeme árulta el, hogy fiatalabb, mint amennyinek látszik. Munkát kért. Ettől a naptól kezdve rendszeresen járt hozzánk takarítani. Egy ideig — kezdetben — magam is a pincében laktam. Igencsak kényelmetlen volt egész nap villanyfénynél, a betonfalak között. Néha alig tudtam elaludni, és szégyen ide, szégyen oda — még képzelődtem is. Egy reggel az iróas ;talo- mon, a vázában vörös szegfűk illatoztak. Mosolyogva szívtam be illatukat. Tudtam, ki hozta őkel. Takarítónőnk titokban figyelte, mit teszek. Attól kezdve minden reggel friss virág volt az asztalomon. Mi történt azóta? Podolszkban lakom, nyugdíjas vagyok. A háború után leszereltem, és az itteni kábelgyárban helyezkedtem el. Esténként, amikor az újságot olvasom, arra gondolok: csak nem háború fenyegeti a mi nyugtalan világunkat? Ilyenkor eszembe jut a Fegyveres Erők Múzeumában látható fasiszta jelvény. Hosszú nyélen acélgyűrű, s benne a horogkereszt. Huszonhat éve találtam a birodalmi kancellária udvarán, a szemétben __ F eljegyezte: V. Geraszímov Legenda TftfPS Gőte János szobra. (Bronz.) (Selmeczi Tóth János felvétele.) Grigor Vitéz: SÍRFELIRAT Annáit s katonának, aki a fegyverszünet esett el. aláírásának pillanatában A hír a madárnál gyorsabban repült, A szélnél, A villámnál is gyorsabban, És bár az éterben boldogan turbékolt, Mégis — túl későn érkezett. Mert minden túl késő azoknak, akik már elestek. Ha a hír csak fél órával korábban érkezik, ő még élne. Bajtársai kezét szorongatná és nevetne. Ha egy nappal korábban érkezik, még sokan maradták » volna életben. Ha sokkal-sokkal korábban érkezik, még sokkal-sokkál többen maradtak volna életben. A hírt sokkal-sokkál korábban kellett volna megküldeni, Még az elsők pusztulása előtt. (Bácski György fordítása) A szerző az ötvenes években induló görög írónemzedék nemes képviselője. 1967 tavasza óta Párizsban él önkéntes emigrációban; a múlt nyáron — regénytrilógiája megjelenésekor — járt Ma- gyaroszágon is. Jellegzetes kifejezője annak a hol tudatos, hol ösztönös lázongásnak, amelyet korunk elembertele- nítő, manipulációs társadalmával szemben tanúsít a világháború utáni nyugati ifjúság. írásainak alakjait, amelyek szinte kivétel nélkül fiatalok, jól jellemez a Béke áldozatai című regényének pár sora: «-Mit érsz a művészettel? ha az életért semmit sem tehetsz. Nincs hitünk. Nincstelenek vagyunk, meztelenek. Csupaszok — sem álmaink, sem ideológiánk. Kiégettek, üresek.« Céltalanul vagy irreális vágyakat kergetve kószálnak, vitatkoznak Szaloni- ki óvárosában, Vaszilikosz ifjúkorának lebontásra ítélt világában, elvágyódnak, álmokba menekülnek, s hasztalan próbálnak gyökeret verni az újonnan épített bérkaszárnyákban, a társas magány áldozatai. A szépség, a nyugalom, a természetes élet, a szerelem, a barátság megvalósíthatatlan. az élet abszurd — ezt példázza mind a Jázon elbeszélése című írása, amellyel feltűnt 1953-ban, mind a Fényképek című novelláskö- tete; fiataljaik nem tudják megteremteni maguknak azokat az életkörülményeket, meYaszilisz Vaszilikosz két könyvéről lyek közt kibontakozhatnának a képességeik, a társadalmi körülmények és környezet minduntalan keresztezi a terveiket és erőfeszítéseiket. Kitörési kísérleteik, önpusztító lázadozásuk, »-dühöngésük« reménytelen. Az Angyalképző három kisregénye közül a címadó emelkedik ki. Színhelye tiszti iskolára emlékeztet, és a sorjázó groteszk szituációkban tárul fel az a folyamat, melynek során a »szentek« és »alszentek« tudatos irányítása mellett az »angyaljelöltek« teljesen elvesztik egyéniségüket, elfelejtik hajdani vágyaikat, terveiket, »megszabadulnak a földi súlytól«, hogy szárnyuk nőhessen, s oda röpüljenek, vakon, ahova a »fő szentek« parancsolják. A növény és a kút című kisregény más hangvételű írás. Ez utóbbi tételekben kibomló zeneműre emlékeztet, melynek komor alaphangjába csak elvétve szűrődnek be a természeti-emberi környezet derűsebb hangfoszlányai. Példázat arról, hogy az embernek le kell szállnia önmaga mélységeibe, szomjúságtól gyötörten, még ha mindjárt ez azzal a felismeréssel jár is, hogy odalent nincs megváltó, enyhülést nyújtó víz, csupán iszap és férgek. E művei Pavese, Itálo Cálvino, Beckett és Ionesco »ZU Szalonod, SzalonüdS... Fordította: Nagy Géza. Kossuth Könyvkiadó, 1969. Angyalképző. Trilógia. Fordította Szabó Kálmán. Európa. 1970. Modern Könyvtár. világát idézik, Vaszilikosz szemlélete, írói módszere az övékével rokon. Az író éles szemű megfigyelője a görög társadalomnak, művészi törekvése az, hogy tapasztalatainak általános emberi érvényt adjon, így témáit mindig élmélyíti, s ezért aztán csak nagyon rejtetten, áttételesen van jelen ezekben a művekben az ellenállás, a polgárháború, a társadalmat feszítő szociális ellentétek. Dokumentumregényében azonban, a »Z« Sza- loniki, SzalonikH-ben, az eddigi írásaiból jól ismert Száloniki másfajta cselekmények és indulatok színtere lesz. Vaszilikosz arra vállalkozott, hogy a Lambra- kisz-féle politikai gyilkosság és az azt követő per politikaitörténeti indítékait tárja fel. A háttérben munkáló erőket csakúgy, mint a nyíltan jelentkező, gyakran ellentmondásos elképzeléseket és törekvéseket, pártküzdelmeket. A számos aktuális nemzeti probléma közül ő is — több írótársához hasonlóan — beszél az egyik legfájóbbról: azok, akik a vérüket hullatták az ellenállás harcaiban, még mindig — vagy újból — börtönben sínylődnek; az egykori megszállók pedig szabadon járnak-kelnek Görögországban, ott vakációznak a börtönök, koncentrációs szigetek közelében ... Persze Vaszilikosz koncentrálja az anyagát, nem bocsátkozik terjengős történelmi-politikai magyarazázatokba, és ez a regény javára válik. Némely esetben azonban, éppen a szűkszavú fogalmazás miatt, a tárgyi ismeretek hiánya miatt, a külföldi olvasó előtt rejtve marad egy-egy utalásának mélyebb értelme. Gondolom, a görög olvasó számára sokkal többet mondanak, benne sokkal több érzetet társítanak például a »Z«-ben felmerülő gondolatok, mikor élete válságos perceit éli: »Nincs víz. Csak fény. Az út a fénybe vész...«, hiszen Jannisz Ritszosznak Romio- szini (Görögség) című több- száz soros költeményéből — mely a modern görög Ura egyik legmarkánsabb alkotása — valók e sorok. Vaszilikosz korszerű írói eszközökkel dolgozik. Könyveiben egyaránt találunk példákat a drámai sűrítésre, és a több oldalon át hömpölygő-áradó, lírai színezetű emlékezésre. Helyet kap bennük a dokumentatív montázstechnika csakúgy, mint a hagyományos leírás. Fiatal hőseinek világát nyelvileg is hitelesíti. A »Z« franciából készült fordítása Nagy Géza tiszta, igényes munkája. Az eredetiből fordító Szabó Kálmán megérezte a három kisregény különféle stíluselemeket váltogató, groteszkségében is mélyen Urai jellegét, és átél- ten, az eredeti szöveghez árnyalatokban is igazodva ültette át őket. Páni) Árpád SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1971, májas 8, fi
