Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

1971-05-25 / 120. szám

jobb játék kell a közönség visszaszerzéséhez Hogy Szófia mit jelentett a magyar labdarúgás számára, azt híven tükrözte a vasárnapi NB I-es bajnoki forduló. Nyolc mérkőzést játszottak az élvo­nalbeli csapatok, s a nyolc pá­lyán alig gyűlt össze negyven­ezer néző. A magyar futball el­vesztette nézőit. A mostaninál sokkal jobb játékra lesz szük­ség ahhoz, hogy újból vissza lehessen csalogatni a szurkoló­kat a pályákra. A 25. bajnoki forduló egy nagy meglepetést hozott: a Bp. Honvéd simán vereséget szen­vedett Szombathelyen. Ha ne­hezen is, de győzött ,az Újpes­ti Dózsa pécsi testvércsapata ellen. Ezzel az újpestiek válto­zatlanul 7 pont előnnyel vezet­nek, s aligha képzelhető el, hogy ezt a jelentős előnyt a hátralévő öt mérkőzésen ne tudnák tartani. A Vasas meg a Ferencváros igyekszik úgy- ahogy lépést tartani az újpes­tiekkel. A Vasas biztosan írerte a Komlót, mely a dunaújváro­siak jóvoltából most már pá­holyban érezheti magát. A Fe­rencváros gyenge mérkőzésen győzött a Diósgyőr ellenében. A csepeliek a Videoton ellen próbálták feledtetni gyengébb kupaszereplésüket. Félig-med- dig váratlan a Rába ETO biz­tos győzelme a tavaszi idény­ben jól szereplő Salgótarján el­len. Az MTK—Szeged meccs nem hozott meglepetést, a Ta­tabánya—Dunaújváros össze­csapás azonban csaknem igen. A dunaújvárosiak kapusa ugyancsak megkeserítette a bányászcsatárok életét Szombathely—Bp. Honvéd 2:0 (1:0) Szombathely, 11 000 néző. V.: Kamarás dr. G.: Halmosi, Kul­csár. Ferencváros—Diósgyőr 2:0 (1:0) ■ Népstadion, 7000 néző. V.: Vízhányó. G.: Juhász, Brániko- vits. Csepel—Videoton 4:0 (1:0) Csepel, 1500 néző. V.: Hámo­ri. G.: Csordás (2), Losonczi (2) Vasas—Komló 6:1 (4:0) Fáy utca, 2000 néző. V.: Va­das Gy. G.: Nell, Tóth, Mészöly (11-esből), Juhász, Fábián, Ko.- vács (öngól), Ű. Dózsa—Pécsi Dózsa 2:1 (2:0) Pécs, 8000 néző. V.: Katona. G.: Nagy, Dunai II., ill. Máté. Rába ETO—Salgótarján 3:0 (2:0) Győr, 5000 néző. V.: Somlai. G.: Keglovich, ^Cmetty (öngól). Horváth B. MTK—Szeged 5:2 (2:1) Szeged, 2000 néző. V.: Vincze dr. G.: Sárközi, Kiss T., Becsei, Dunai, Vass (11-esből), ill. Ber­kes, Oláh. Tatabánya—Dunaújváros 1:0 (0:0) Kikaptak a somogyi NB li-es csapatok Megnőtt a Dorog esélye Az Egyetértés és az Eger az NB I kapujában Gólszegény forduló volt. vasárnap a labdarúgás második vonalában. Az NB I B-s csatárok mindössze tizenötször találtak be a hálóba. Minthogy a Kecskeméti Dózsa sa­ját pályáján is csak döntetlent ért el, így a kecskeméti remények to­vább csappantak az NB I-gyel kap­csolatban. Az Egyetértés már NB I-es csapatnak érezheti magát. Eger együttese is elérkezett az NB T ka­pujába. Előreláthatóan tehát a Nemzeti Bajnokság első osztályát már megjárt két csapat kerül visz- sza újra az NB I-be. BKV Előre—Zalaegerszeg 0:0, Óz­di Kohász—BVSC 0:0. Békéscsaba— Pécsi Bányász i:l, Egri Dózsa—Bp. Spartacus 3:1, Várpalota—VM Egyetértés 1:1, Szolnok—Székesfe­hérvár 0:0, Oroszlány—Debrecen 3:0, Ganz-MAVAG—Szállítók Tatabánya, 5000 néző. V.: MÁV DAC—Kecskemét 1 :l. Tapolczai. G.: Tóth. Az NB I B állása A labdarúgó NB I állása: 1. Egyetértés 2. Eger 29 16 11 29 16 7 2 39-14 51 6 40-20 44 1. Ü. Dózsa 25 17 5 3 60-24 47 3. Oroszlány 29 14 6 9 41-31 41 2. Vasas 25 16 2 7 54-20 4C 4. Kecskemét 29 11 11 7 30-23 4C 3. Ferencváros 25 12 8 5 39-20 4C 5. Békéscsaba 29 12 8 9 35-30 38 4. Bp. Honvéd 25 12 6 7 45-30 37 ß. 11ÁV DAC 29 10 11 8 24-21 37 5. MTK 25 8 11 6 41-33 34 7. P. Bányász 29 7 13 9 27-38 36 6. Csepel 25 7 12 6 29-23 32 8. Zalaegerszeg 29 10 9 10 31-27 34 7. Tatabánya 25 11 5 9 38-26 31 9. Debrecen 29 11 9 9 34-29 33 8. Salgótarján 25 12 5 8 41-40 31 10. Ganz 29 7 14 8 32-37 32 9. Diósgyőr 25 9 6 10 23-40 29 11, Bp. Spartacus 29 7 10 12 24-30 32 10. Pécsi Dózsa 25 6 10 9 23-27 27 12. Szállítók 29 7 9 13 23-34 32 11. Rába ETO 25 11 3 11 29-31 20 13. Szolnok 29 9 8 12 30-34 30 12. Szombathely 25 7 7 11 33-42 24 14. Várpalota 29 7 14 8 31-26 29 13. Videoton 25 5 11 9 20-30 24 15. Ózd 29 9 8 12 28-37 29 14. Komló 25 6 9 10 29-44 23 16. BVSC 29 9 8 12 37-46 27 15. Dunaújváros 25 3 5 17 20-54 15 17. Sz.-fehérvár 29 7 9 13 21-33 25 16. Szeged 25 3 5 17 24-64 12 18. BKV Előre 29 5 9 15 16-33 22 A 25. forduló mérkőzéseit játszották az NB II. Nyugati csoportjának csapatai. A so­mogyiak ez alkalommal is rosszul vizsgáztak. Hazai pá­lyán szenvedett vereséget a Táncsics SE. Ez a vereség elég kellemetlen, mert ha a csa­pat nem figyel oda, a hátra­levő sorozatban még bajba is kerülhet. Almásfüzitőn végleg megpe­csételődött a Kaposvári Rá­kóczi sorsa. Ha a megmene­külést jelentő 13. helyen álló Fűzfő csapata, már nein is szerezne több pontot, a Rákó- kóczi viszont minden meccsét megnyerné, akkor is a kapos­vári csapatnak kellene bú­csúznia az NB II-től. A 25. fordulóban egy kis- rangadóra került sor. A Do­rogot üldöző Szekszárd és a Pécsi Ércbányász találkozott Szekszárdin, s nyert a Dózsa. Ennek ellenére .igen kevés a valószínűsége, hogy a szek­szárdi csapat meg tudja előz­ni a listavezető Dorogi Bá­nyászt, amely idegenből vitt haza a héten lóét pootot. Pápai Textiles — Táncsics SE 4:2 (1:1) Kaposvár, 1200 néző. V.: Kocsis. Pápa: Szalaí — Nyári, Áldozó, Pitzer (Vörös), Zsenák, Varga, Horváth A., Vámos, Krasnyánszki, Horváth B., Szűcs. Edző: Simon Miklós. K. Táncsics: Nagy — Kiss, Báli (Balatoni), Tihanyi, Plástyik (Pemmer), Vágó, Róth, Korom, Bartl, Knapik, Urr. Edző: Váradi Lajos. Rögtön a Táncsics támadott, szinte kapujához szegezte a vendégcsapatot. A helyzetek sorozata adódott a csatárok előtt, de vagy egy húzással többet tettek, vagy késleked­tek a lövéssel. A 10. percben Ez volt a Táncsics második gólja. Korom fejese védhe- tetlenül vágódott a hálóba. Ekkor még megcsillant a re­mény, melyet azonban a vendégek hamarosan szétoszlat­tak. NB /ff... NB III.­Barcs fölényesen nyerte a somogyi rangadót Érdekes, izgalmas a bajnoki hajrá a labdarúgás negyedik vo­nalában. Igaz, hogy az érdekte­lenség a nézők részéről itt is je­lentkezik; Alig pár száz néző előtt zajlanak a mérkőzések. Ér­ződik, hogy ebben az osztályban is nagyot zuhant a színvonal. Az NB Hl. Délnyugati csoport 25. fordulójában újabb somogyi rangadóra került sor, ez alkalom­mal Barcson. Az otthon játszó barcsi csapat régi napjaira em­lékeztetőén futballozott, s való­sággal kiütötte a Marcali Vörös Meteort. Ezzel a marcaliak ugyancsak bennszorultak a ki­esőzónában/ Változatlanul sereg­hajtó a Marcali Latinca annak ellenére, hogy a tavaszi idényben szorgalmasan gyűjtögette a pon­tokat. Most vasárnap is győzött. Még értékesebb győzelmet ara­tott a kiesés szempontjából na­gyon fontos mérkőzésen a Lábodi MEDOSZ. A lábodiak lelépték a Pécsi Volánt. Igaz, hogy még ne­héz napok várnak a Lábodra, de most megcsillant a csapat előtt a remény a megmenekülésre. A K. Vasas szombati veresé­gével lejjebb csúszott a bajnoki táblázaton, ahol a 7—8. helyet a feltört Barccsal osztja meg. Az Északnyugati csoportban a Sió­foki Bányász kellemetlen megle­petéssel szolgált híveinek. Az eredmény azt jelzi, hogy továbbra is ' izik a siófoki labdarúgók teljcc- . >nye. Most hazai pályán szenvedett vereséget a csapat. Délnyugati csoport Barcsi SC—Marcali VM 5:0 (2:0) Barcs, 700 néző. V.: Kiss R. Barcs: Tóth L — Bogyó (Pin­tér), Kuczkó, Winkler, Karsai, Kiss, Gulyás, Marton, Gyergyák (Kimpf), Tóth II., Kertész. Edző: Mayer György. Marcali: Csöndör — Ható (Virágh), Szántó, Rigó Mika, Kósi, Batki (Szabó), Pro- szenyák, Simon, Lázár, Molnár Edző: Abonyi Károly. 10. perc: Gulyás átadásából Kertész szerzett vezetést. 1:0. 21. perc: Kertész—Gyergyák összjátékból az utóbbi Z5 méteres lövése került a hálóba. 2:0. 67. perc: Marton jó labdát adott Gulyásnak, aki lefutotta a ven­dégek védőit, és védhetetlen gólt lőtt. 3:0. 8S. pere: Marton ívelt be sa­rokrúgást, Karsai jól érkezett, s a hálóba fejelt. 4:0. 87. perc: Üjabb szöglet szállt a marcali kapura, a védők Kuczkót felvágták, a játékvezető 11-est ítélt. Molnár megsértette a bírót, amiért az kiállította. Aztán Tóth n. értékesítette a büntetőt. 5:0. Közpes színvonalú játékot ho- *ott a hazai rangadó, amelyen végig a barcsi csapat Irányított, s Ilyen arányban is megérdemelten nyert. Jók: Tóth I., Winkler, Karsai, Kiss, Gulyás, ilL Simon, Láz*- Molnár. Lábod—Pécsi Volán 5:0 (4:0) Lábod, 200 néző. V.: Rózsa. Lábod: Palaits (Márkus) — Németh, Hadi, Wirth, Filiszár, Csalód!, Novák (Biliczki), Borzas, Luczek, Takács, Fülöp. Edző: flász László. Pécsi Volán: Markó (Perényi) — Borbai, Peres, Seres, Balázs, Czrenkovics, Belegi, Te­lek, Kovács, Vámos, Turner (Nó­ra). Edző: Sándor Lajos. 2. perc: Novák egyéni játék után lőtt a jobb sarokba. 1:0. 4. perc: Fülöp beadását Borzas a hálóba fejelte. 2:0. 10. perc: Fülöp az ötösről for­dulásból bombázott a jobb sa­rokba. 3:0. 20. perc: Borzas kicselezte a pécsi védelmet, kapura tört, és berúgta a negyediket. 4:0. 70. perc: 11-eshez jutottak a vendégek. Telek azonban elhi­bázta a büntetőt. 75. perc: Fülöp beadását Luczek fejjel továbbította a hálóba. 5:0. Idei legjobb játékával rukkolt kl a L. MEDOSZ, amely negyed­óra alatt szétzúzta a vendégcsa­pat védelmét, utána már köny- nyen nyert. A lábodi csatárok ez alkalommal nemcsak helyzeteket teremtettek, hanem ki is hasz­nálták azokat. Jó az egész lábodi csapat, a pécsi együttesből vi­szont senkit nem lehet kiemelni. M. Latinca—Bonyhád 4:2 (1:1) Marcali, 300 néző. V.: Ignácz. Latinca: Nebehaj — Kiss, Kömpf, Baumann, Kun, Bajkai, Albu, Bíró, Horváth, Nyikos, Farkas (Halász). Etfző: Kisborsó Imre. Bonyhád: Jónás — Plesz, Ambrus, Fazekas, Horváth, Sze­gedi, Wagner. Fláding, Varga, Ba­rabás, Vajda. Edző: Losonczi István. 5. perc: Plesz »jóvoltából« 11-eshez jutott a Latinca, a bün­tetőt Baj kai értékesítette. 1:0. 7. perc: Barabás 20 méteres lö­vése vágódot a marcali hálóba. 1:1. C0. perc: Horváth beadását Ha­lász értékesítette. 2 :l. 62. perc: Farkas egyéni játék után megszerezte a hazaiak har­madik gólját 3:1. 65. perc: Bíró—Farkas adogatás után az utóbbi berúgta a negye­diket. 4:1. 75. perc: Jobb oldali támadás végén Varga beállította végered­ményt. 4:2. Mint az eredmény alakulása is jelzi, az első félidőben egyenlő erők küzdöttek. Szünet után fel­jött a marcali csapat, amely gól- ratörő játékával megérdemelten nyert. Jók: Nebehaj, Bajkai, Bí­ró, ill. Fláding, Varga. További eredmények a Délnyu­gati csoportban: Dombóvár—Szekszárd 1:1, Baja —Pécsi VSK 4:2 (!), Mohács­Pécsi Helyiipar 3:1, Nagymányok —PEAC 0:3. A bajnokság állása: 1. Pécsi VSK 25 17 5 3 55—20 39 2. PEAC 25 11 6 8 55—28 28 3. Mohács 25 11 6 8 45—38 28 4. P. Helyiipar 15 8 12 5 22—19 28 5. Baja 25 9 9 7 33—30 27 tí. Dombóvár 25 9 8 8 27—22 28 7. Barcs 25 10 G 9 36—37 26 8. K. Vasas 25 9 8 8 27—28 26 9. Nagymány. 25 10 5 10 23—24 25 10. P. Steinm. 25 5 14 6 28—28 24 11. Bonyhád 25 8 8 9 29—46 24 12. Szekszárd 25 5 12 8 31—31 22 13. Lábod 25 7 8 10 34—40 22 14. P. Volán 25 6 9 10 28—30 21 15. Marcali VM 25 f. 7 12 36—51 19 16. M. Latinca 25 3 9 13 24—60 15 Északnyugati csoport : Gy. Elektromos— Siófok 2:0 (0:0) Siófok, 300 néző. V.: Szabó Gy. Győr: Takács II — Bokor, Pá- vel, Illés, Layer, Kovács, Krell, Germán. Sulyok (Takács I.) Né­meth, Varga. Edző: Koós László. Siófok: Kálmán — Szi ájyi. F - hér, Tarjas, Horváth Hl., Pintér (Győrfi), Székely, Erdei, Meggyes, Dróth (Schádl), Takács. Edző: Molnár Péter. 60. perc: Germán jobb oldalról ívelt szögletet, a szabadon ha­gyott Layer közelről megszerezte a vezetést. 3:0. 75. perc: Ártatlan támadás vé­gén Németh 18 méterről váratla­nul kapura lőtt, s a labda a meg­lepett siófoki kapust érintve csú­szott a hálóba. 2:0. Végig alacsony színvonalú mér­kőzés volt, a hazaiak a legjobb helyzeteket is elhibázták, míg a győri csapat a kevés kínálkozó alkalmat is jól értékesítette. Jók: Takács n., a mezőny legjobbja, Pável, Layer, Germán, ill. Szilá­gyi, Farkas, Meggyes. További eredmények Nyergesújfalu—Fertőszentmiklós 0:2, KOMÉP—Győrszentiván 3:0, M. Hubertus—Pápa 0:0, Komáromi O.—Bábolna 4:1, Pusztavám— MOTIM TE 1:0, Sopron—Rákóczi SE 2:2, Fertőd—Ikarus AR 2:1. Országjáró diákok találkozója Vasárnap, fél kilenc. Szemembe tűnnek a narancssárga, sötétkék kempingsátrak. Két fiú madárfió­kát itat. körbe fiatal fák dús zöld­ié. Gyertyános völgy, épülő turis­tatelep. A természetjárók jó része már előző nap kijött, itt töltötte az éjszakát. , Elered az eső. Mind sűrűbben zö­rögnek a cseppek a ponyván. Ülünk, várunk, beszélgetünk. Az országjáró diákok találközóját minden évben megrendezi a Ter­mészetbarát Szövetség és a KISZ. A mostani verseny tétje, kik kép­viseljék a megyét a harkányi or­szágos versenyen. Akadályverseny tájékozódási futás és kempingve­télkedő lesz a délelőtt programja — csak állna már el az eső! A város­ismereti verseny már megvolt márciusban rendezték a forradalmi Ifjúsági napok keretében. Aztán mégis kegyesnek mutatko­zott az ég. Felsorakoznak a fiúk, lányok, a kaposvári Táncsics Gim­názium, az élelmiszeripari szakkö­zépiskola, a Munkácsy Gimnázium, az egészségügyi szakiskola, a siófo­ki Perczel Gimnázium’, a tabi Rud- nay Gimnázium, a fonyódi Karikás Gimnázium tanulói. Kezdődhet a verseny! A tájékozódási futók — tizennégy fiú és tizennyolc lány — elindulnak a rajthelyre, hogy az­tán nekivágjanak a 7600, illetőleg az 5450 méteres távnak. A kempingvetélkedő részvevői a tűzrakással, főzéssel, sátorépitéssel vannak elfoglalva. Az akadályversenyre nevezett csapatok sorra fölkeresik az állo­másokat. Az egyik helyen növé­nyeket kell felismerniük, a másik helyen zászlókat, aztán fatörzsön átmenni, tréfás levelet megfejteni, távolságot meghatározni. Közben el-elered az eső, ázunk fázunk. Délre kitisztul, süt a nap a futók még nem jöttek vissza. Ebédig játékkal telik az idő, teje­lők, röplabdázók, focizók. Vgn, aki olvas, van, aki pihen. Jó az étvágy, hamar elfogy a fia­talok főztje. A forrásvíz jó hideg. Eredményhirdetés. Izgatott vára­kozás. Az akadályversenyt a fiúk­nál a fonyódi csapat, a lányoknál az élelmiszeripari nyerte. Tájéko­zódási futásban első a Táncsics Gimnázium fiúcsapata és a Munká­csy Gimnázium lánycsapata. Egyé­niben Ifjúsági kategóriában Resch Erzsébet (Fonyód) és Kovács Lajos (Táncsics Gimnázium), felnőttkate­góriában Mészáros Katalin (Mun­kácsy Gimnázium) és Magyar Já­nos (Munkácsy Gimnázium) győ­zött. A kempingversenyt a Munká­csy Gimnázium csapata nyerte. Gazdára találnak a jutalmak, a gumimatracok, a tollaslabda-felsze­relések, röplabdák, a kempingasz­tal két székkel — nagy az öröm! Harkányban június közepén lesz az országos verseny. A somogyiak he­tediknél rosszabb helyezést még sohasem értek el — reméljük, az idén se lesz másként! S. F. Knapik bal oldalról, az alapvonal mellől lőtte be a labdát, s_ Bartí közelről a há­lóba fejelt. 0:1 Az első pápai támadásnál Krasnyánszki egyenlíthetett volna, de hét­nyolc méterről a kapu fölé lőtt. Azután újabb helyzete­ket könnyelműsködtek el a hazai csatárok; a kapuba akarták vinni a labdát, még a tizenhatosról sem lőttek. A 20. percben vezette második tá­madását a Pápa, s ezzel egyenlített is. Szűcs futott el a ‘bal szélen, belőtt labdája Báli térdéről Krasnyánszki elé pattant, ő egy-két lépés után védhetetlenül lőtt a bal felső sarokba. 1:1. Továbbra is szinte egy kapura játszott a Táncsics, gólokat is szerez­hetett volna, de a gyámoltalan és puha csatárok mindent ki­hagytak. A 40. percben is megkeverték a pápai védel­met, de hat-hét méterre a kar pútól még mindig jobb hely­zetet kerestek. A 46. percben egy ártalmat­lannak látszó, előreívelt lab­dánál Baliék egymásra vár­tak, Krasnyánszki Horváth B. elé fejelt, s az közelről a jobb felső sarokba bombázott. 2tl. Az 52. percben, Urr az ötös sar­káról nem találta el a kaput. Nem sokkal később Kiss tá­volról, teljesen fölöslegesen hazaadott,' a gyenge labdát Krasnyánszkj. elcsípte, és a kifutó Nagy mellett az üres kapuba gurította. 3:1. A gól után Plástyik helyett Pemmer állt be. A 63. percben Báli egy fejelésnél megsérült, letá­mogatták a pályáról, helyére Balatoni jött. A 70. percben Pápa lesgólt őrt el, a másik oldalon Knapik nyolc mé­terről nem mert kapásból lő­ni, egyet igazított, s a védők máris beléptek. Cseréit a Pá­pa is, Pitzer helyett Vörös jött be. A 78. percben szög­letet ért el a Táncsics, ebből Korom fejesgóllal szépített. 3:2. Nagy hajrába kezdett a hazai csapat, még a védők is a pápai térfélen álltak, ám a fölényt csak szögletek jelez­ték. A 87. percben egy hátra- adött labda lekezelésénél Vá­gó elesett, mindenki dermed- ten nézte a jelenetet, végül Krasnyánszki csapott rá, s a kifutó Nagy mellett kényel­mesen a hálóba lőtt. 4:2. A mérkőzés iskolapéldája volt annak, hogyan lehet el- könnyelműsködni biztosnak ígérkező két pontot. A játék­idő nagy részében a vendé­gek térfelén pattogott a lab- <Ja, időnként teljesen beszo­rult a Pápa. A kaposvári csa­tárok tehetetlensége, könnyel­mű tologatása azonban "meg­bosszulta magát. A helyzetek alapján már az első félidőben több góllal is bebiztosíthatták volna győzelmüket. A pápaiak alig vezettek támadást, Nagy­nak jóformán semmi dolga nem akadt. Góljaikat sem ki­dolgozott akcióból, hanem in­kább a szerencsés körülmé­nyeket kihasználva szerezték. Dicséri őket, fiogy szinte min­den gólszerzési lehetőséget ér­tékesítettek. Jók: Áldozó, Vá­mos, Krasnyánszki, Szűcs, ill. Vágó, Knapik. Almásfüzitő— K. Rákóczi 2:0 (0:0) Almásfüzitő, 400 néző. V.: Berta. Almásfüzitő: Dóczi — Papp, Ra­kó, Simon, Radios, Paulik, Stingl, Lázár, Fekete, Nagy Gy., Tóth B. Edző: Paulik Ferenc. K. Rákóczi: Siklósi — Tüske, Horváth, Szita, Savanyó, Németh (Báli), Szrnka (Téglás), Márton, Pintér, Szabó. Gyuricza. Edző: Zádori László dr. A találkozóra rányomta bé­lyegét, hogy a sereghajtó csa­patot fogadta az esélyesebb Almásfüzitő. Alig négyszáz ember foglalt helyet a lelá­tón, amikor hazai rohamok­ká megkezdődött a mérkőzéá. A kaposváriak azonban ügye­sen lefékezték a timföldgyá­riak lendületét. Igaz, jó pár esetben Siklósi — volt csa­pata ellen —- remek védéssel mentette meg a kaposvári ka­put a góltól. Szünet után sem változott a kép. Az Almásfüzitő táma­dott, a Rákóczi csak véde­kezett. Ez a 72. percig bizo­nyult eredményesnek, amikor Tóth B'. betalált a kaposvá­riak kapujába. 1:0. A 74. percben a megzavarodott .ka­posvári védelem 11-est vétett. Simon állt a büntetórúgásnak, és értékesítette is azt. 2:0. A Rákóczi feladta, de a hazai­ak sem nagyon erőlködtek. Végig alacsony színvonalú mérkőzést hozott a találkozó, amelyen a két gyenge csapat közül a még gyengébb vesz­tett. A hazaiakat némileg ösz­tökélte, hogy rajtuk a két pont segít. A kaposváriak já­tékán érződött, hogy a csapat feladta. Az viszont érhetelen, hogy a K. Rákóczi — amely­nek nem volt vesztenivalója az almásfüzitői találkozón — miért nem próbálkozott meg támadásindítással. Így esetleg meglephette volna a mércé­kéit teljesítményt nyújtó h zai csapatot. Jók: Toth B., Si­mon, Radies, ill. Siklósi, Hor­váth. További eredmények az NB II. Nyugati csoportjában: PBTC—Győri Dózsa 3:1, Za­laegerszegi Dózsa—Máza­Szászvár 4:0, Dorog—Ajkai Bányász 1:0, Bakony Ve­gyész—Savaria Cipőgyár 0:3, Szekszárdi Dózsa—Pécsi Érc­bányász 1:0, Bauxitbányász— Fűzfő 1:1. Az NB II Nyugati csoport állása: 1. Dorog 25 17 4 4 52-14 33 2. Szekszárd 25 16 2 7 32-14 34 3. P. Ércbányász 25 14 4 7 51-22 32 4. Győri Dózsa 25 11 8 6 38-25 30 5. Savaria 25 11 6 8 51-32 'f 6. Bauxitbányász 25 12 4 9 44-39 7. Bakony V. 25 10 6 9 29-25 20 8. Pápa 25 11 4 10 24-20 26 9. Z. Dózsa 25 11 3 11 40-39 25 10. Ajka 25 9 6 10 24:31 2-J 11. Táncsics 25 10 3 12 25-33 23 12. Almásfüzitő 25 9 5 11 26-38 23 13. Fűzfő 25 8 5 12 25-35 2!. 14. PBTC 25 6 6 13 32-45 1Ó 15. M.-Szászvár 25 4 5 16 16-52 13 16. K. Rákóczi 25 4 3 18 21-58 11 Jól fizet a totó A totó 13+1 találatos szelvé­nye: 12l/xxxjx2xhx + 2. A három darab 13| plusz i) találatos szelvény egyenként 897 061 forintot fizet. A 13 találatosok 18 011 forintot nyertek, a 12 találatos szelvénv 2049, a ll-es 167, a 10-es 36 fo­rintot fizet. D SOMOGYI HEPL.AP tótéi. 1*IL

Next

/
Oldalképek
Tartalom