Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

1971-05-23 / 119. szám

COLOMBO •■I T -• EGY HET a világpolitikában Négy kontinensről négy külügyminiszter »A puding próbája az evés-« — a klasszikussá vált angol közmondást ezúttal a szovjet APN hírügynökség szemleíró­ja idézte a héten. Természe­tesen nem valóságos menüről volt szó — mégcsak diplomá­ciai munkaebédről sem —, a hasonlat a leszerelési tárgya­lások bonyolult folyamatára vonatkozott. Brezsnyevnek, a Szovjet­unió Kommunista Pártja főtit­kárának a Közép-Európában szemben álló fegyveres erők csökkentéséről szóló javaslata, pontosabban az ezzel kapcso­latos tárgyalások megkezdése máris új, fontos elemet hozott a leszerelés eszmecseréjébe. Rogers amerikai külügy­miniszter sem térhetett ki az érdemi nyilatkozat elől és kilátásba helyezte az előzetes tapogatózások megindítását. A legreakciósabb nyugati la­pok azonban máris ellengőzt adnak, s pesszimista hangula­tot árasztva eleve helytelení­tenek minden megbeszélést. Ezzel kapcsolatos a moszkvai megjegyzés, amely érzékelteti, hogy komoly tárgyalások ese­tén a Szovjetuniónak nyilván komoly javaslatok vannak a tarsolyában. Sajnos, Washington közben Janusz-arccal egyszerre hide­get és meleget akar fújni. Mi­közben hivatalosan nem el­lenzi a szovjet indítványt, minden erőt mozgósított a Mansfield-javaslat leszava­zására. (A neves szenátor azért szállt síkra, hogy a jövő évtől kezdve csökkentsék fe­lére, vagyis 150 ezer főre ai Európában állomásozó ameri­kai csapatokat.) Bizonyos fokig a meglepetés erejével hatott — pedig nyil­ván hosszas diplomáciai »ap­rómunka« előzte meg —, ami­kor Moszkvában és Washing­tonban egyidejűleg közle­ményt hoztak nyilvánosságra a SALT-megbeszélésekkel kapcsolatban. Eszerint a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok elsősorban a rakétaelhá- rító rendszerek területén tesz majd erőfeszítéseket a straté­giai atomfegyverkezési hajsza bizonyos mérvű korlátozására. A szerteágazó SALT-témából kiemelték tehát azt a pontot, ahol a legtöbb remény kecseg­tet az álláspontok közelíté­sére. Ha gyors megegyezést nem is várhatunk, úgy tűnik, a korábbinál jobb vágányra került a szu­IZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA Hétfő: A chilei külügyminiszter Budapesten. Rogers nyilatkozik a Brezs- nyev javaslatról. Kedd: Magas színtű NDK küldött­ség Moszkvában. Eredményes szovjet—kana­dai tárgyalások. Szerda: A lengyel külügyminiszter Budapesten. Washingtonban leszavazzák a Mansfield indítványt. Csütörtök: Szadat beszéde Kairóban. Szovjet és amerikai beje­lentés a SALT-menetrend- rőL Pénteki Heves harcok Dél-Laosz- ban. Befejeződik a francia—brit csúcstalálkozó. Szombat: Tömeges letartóztatások Törökországban. pern agyhatalmak létfon­tosságú párbeszéde. Ám megint az ellentmondá­sok: a pozitív SALT-bejelen- téssel együtt zöld utat kapott a Safeguard-féle rakétaprog­ram Amerikában. Az ilyen lé­pések pedig sem tényszerű­ségüknél, sem lélektani hatá­suknál fogva nem mozdítják elő a kibontakozást A leszerelési vitáknak ez a felélénkülése jelentős az eu­rópai biztonság szempontjából is, megkönnyíti a kontinentá­lis konferencia előkészítő munkálatait Ebből a szem­pontból figyelemreméltó, hogy a szovjet—francia megbeszé­lések után a szovjet—kanadai tanácskozások is kedvező lég­körben folytak. Néhány nap azonban hátra van még a NATO lisszaboni tanácsülé­séig, a portugál fővárosban el­dől: javul-e az atlanti szél- járás, vagy tovább fújnak a korábbi brüsszeli értekezlet hideg szelei. A világ két hagyományos válságterülete sem volt ese­ménytelen a héten. Indokíná­ban a legjelentősebb mozza­nat a laoszi Boloven fenn­síknak a népi erők által történt elfoglalása volt A katonai cselekmények, csaták, összetű­zések, általában nagyobb he­lyet kaptak a hét jelentései­ben. A Közel-K-létén válto­zatlanul az egyiptomi ve­zetés átszervezése áll elő­térben. Végleges értékelést még min­dig korai lenne adni, Szadat Űj utasítások a SALT-tárgyalásokra ? #nök beszéde is csupán egyes részleteket világított meg. A világsajtó kiemeli, hogy a hi­vatalos kairói nyilatkozatok a külpolitika változatlanságát hangoztatják. Végül, de nem utolsósorban ismét szólnunk kell a magyar diplomácia és külpolitika ak­tivitásáról. Nem feledkezve meg a világpolitikában elfog­lalt nagyságrendünkről — azt, hogy kis ■ ország vagyunk, nem divatos jelszóként, ha­nem realitásként hangoztatjuk ■— a magunk szerény eszközei­vel is mindent megteszünk a nemzetközi viszonyok javítá­sáért. Szinte jelképesnek fog­hatjuk fel, hogy az elmúlt napokban négy kontinensről négy külügyminiszter tett ha­zánkban látogatást. Péter János lengyel, dél­vietnami, chilei és szu- dánl kollégájával folyta­tott megbeszéléseket. Hazánkban járt e héten a szerb miniszterelnök, s alig­hogy befejeződött a Béke-vi- lágtanács közgyűlése — a küldöttek egy része még or­szágjáráson hazánkban tar­tózkodik —. megnyitotta ka­puit a Budapesti Nemzetközi Vásár. Milyen gazdag volt az el­múlt hét a nemzetközi élet történéseiben, arra jellemző, hogy számos kérdést csupán távirati stílusban tudunk em­líteni. Csehszlovákiában, az NDK-ban és Lengyelor­szágban finisükhöz érkez­tek, Illetve megkezdődtek a pártkongresszus előké­születei. London ismét »leánykérőbe- merit Párizsba, de a Pompi­dou és Heath négyszemközti találkozás után is korai lenne még esküvői meghívókat nyomtatni. Tovább folyik a diákháború Venezuelában; za­varos a helyzet Törökország­ban; tábornokokat köröznek Argentínában, a belfasti utcá­kon sem javultak a közálla­potok ... Nixon elnök — véli a UPI hír.ügynökség — új utasításo­kat adott Gerald C. Smith- nek, a SALT-tárgyalásokon részt vevő amerikai küldött­ség vezetőjének a tárgyalások további menetére. Ezek az utasítások vonatkoznak még a nyári szünet előtti utolsó esz­mecserék tartalmára is. Nixon és Smith pénteki Fe­hér Ház-i megbeszélését kö­vetően Nixon a külügyminisz­tériumba látogatott, és ott a stratégiai fegyverkezés korlá­tozásáról folytatott tárgyalá­sokról szólva kijelentette, hogy a megegyezési készséget hangsúlyozó, csütörtökön nyil­vánosságra hozott szovjet— amerikai közlemény »a két ország legmagasabb jzintű ve­zetőinek elkötelezettségét je­lenti arra nézve, hogy mind a védelmi, mind a támadó nuk­Bombák robbantak Párizsban Néhány órával azután, hogy Heath brit miniszterelnök el­utazott Párizsból, ahol Pom­pidou elnökkel tárgyalt, bom­ba robbant három angol kéz­ben levő vállalat — egy hajó­zási társaság, a Rolls Royce irodája és egy garázs épülete előtt. A helyszínen talált röplapok szerint a merényleteket — amelyek emberéletben nem okoztak kárt — egy magái »nemzetközi forradalmi szoli­daritási bizottságnak« nevező állítólag szélsőbaloldali cso­port követte el. (MTI) leáris fegyverek korlátozására fognak törekedni, és arra, hogy még valamikor ebben az évben tető alá kerüljön e tér- ren a megegyezés«. Laird hadügyminiszter vi­szont — mint már jelentet­tük — azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a tár­gyalási szakaszban még nem engedheti meg magának , az »egyoldalú leszerelést«. Az. 6 álláspontját tükrözték azok a hadügyminisztériumi tisztvi­selők, akik pénteken kijelen­tették, hogy mindaddig nem csökkentik a Safeguard ráké tarendszer és a több robbanó­fejjel ellátott támadó rakétái rendszerének telepítési üte mét, amíg a stratégiai fegy­verkezés korlátozásáról foiy« tárgyalásokon »lényeges ereJ ményeket« el nem érnek. Anvar Szadat egyiptomi el­nök pénteken felmentette megbízatása alól Fati Ghane- met, az A1 Tahrir Lapkiadó Vállalat elnökét. A kiadó gondozásában jelenik meg az A1 Gumhurija, az angol nyel­vű Egyptian Gazete, a fran­cia nyelvű Journal d’Egypte; a fenti lanok az Arab Szo­cialista Unió közelmúltban leváltott vagy letartóztatott vezetőinek befolyása alatt áll­tak, s egyebek között gya­korta támadták és vádolták Törvény a szenátus megszüntetésére A ceyloni parlament képvise­lőháza másodszor is elfogadta a szenátus megszüntetésére vo­natkozó törvényjavaslatot. A Bandaranaike-kormány többször hangsúlyozta, hogy a szenátus gátolja a nép élet- színvonalának megjavítására irányuló haladó szellemű tör­vények elfogadását. A ceyloni alkotmány értel­mében, ha a képviselőház két­szer elfogad egy törvényjavas­latot, akkor az a szenátus jó­váhagyása nélkül is törvény­erőre emelkedik. Az említett törvényjavasla­tot először tavaly októberben fogadta el a képviselőház, a szenátus azonban elvetette, igvanis a felsőházban a tagok kétharmada az ellenzéki Egye- sült Nemzeti Párthoz tartozik. ''MTI) »defetizmussal« Heikalt, as AI Ahram főszerkesztőjét. A kiadóvállalat élére Musz- tafa Badavit, egy másik lap­kiadó igazgató tanácsának tagját nevezték ki. Az egyiptomi olaj- és bá­nyaipari munkások szakszer­vezete leváltotta elnökét, Ali Szajed Alit, akit megfosztott szakszervezeti tagságától is. Ali Szajed Ali parlamenti képviselő is volt, mandátu­mától a nemzetgyűlés múlt heti ülésén fosztották meg. (MTI) INDIA Csaknem ötmillió kelet-pakisztáni menekült KAIRÓ Újabb leváltások Diáktüntetés az indokínai háború ellen Az Egyesült Államokbeli Kentben a négy diák életét ki­oltó tavalyi rendőrsartűz évfordulóján ismét hatalmas tüntetés volt az indokínai háború ellen. A rendőrség hat­van személyt őrizetbe vett. , (Telefató: AP—MTI—KS) Washington Tudományos és műszaki információ Kínának Rogers amerikai külügymi­niszter pénteken bejelentette, a washingtoni kormány felké­szült arra, hogy nem titkos­nak minősülő tudományos és műszaki információt adjon át olyan országoknak, amelyekkel nem tart fenn diplomáciai kap­csolatokat, közöttük Kínának. Emlékezetes, hogy a külügymi­niszter már januárban utalt az ilyen információk átadásá­nak lehetőségére. Szavaiból kitűnt, hogy most tulajdon­képpen már csak a lebonyo tás mikéntjét kell tisztázni. Az amerikai külügyminiszf az élégedettség hangján sz< arról, hogy Kína beutazási e gedélyt ad amerikai újságíró nak és tudósoknak. Közöl hogy a beutazási engedélyei az Egyesült Államok szeret a kölcsönösség alapján láti de eddig a Kínai Népköztárs Ságból még nem érkezett am rikai beutazásra vonatkozó k retem. India ENSZ-képviselője a vi­lágszervezet gazdasági és szó- ciális tanácsa elé terjesztett je­lentésében közölte, hogy a Ke- let-Pakisztánból Indiába áram­ló menekültek száma — ha az áramlás üteme változatlan ma­rad — május végéig eléri az ötmilliót. A nagykövet elmondotta, hogy India egyszerűen képte­len a menekültek legelemibb szükségleteinek kielégítésére is, ugyanakkor azonban azt sem teheti meg, hogy ne fogadja őket. Emlékeztetett arra, hogy kormánya az ENSZ segítségét kérte, s az első lépések, bele­értve egy háromtagú ténymefj- állapító bizottság kiküldését, már meg is történtek. Remél­jük — tette hozzá a nagykö­vet —, hogy a nemzetközi ösz- szefogás hamarosan szervezett segítséget eredményez a mene­kültek számára. (MTI) Együttműködési törekvés a szocialisták és kommunisták között A Japán Szocialista Párt felajánlotta a Japán Kommu­nista Pártnak, hogy közösen folytassák kampányukat a sze­nátusi választások alkalmával. Pénteken azonban nem sike­rült megegyezni az együttmű­ködés kérdésében. Fuva Tecu- zo, a JKP titkárságának elnö­ke a JSZP főtitkárával, Isibasi Maszasi-val folytatott megbe­szélés után a sajtó képviselői­nek kijelentette: az együttmű­ködés országos szintű feltételei még nem értek meg. A JSZP-nek, a Komeitónak és a Demokratikus Szocialista Pártnak — három ellenzéki pártnak — mindenesetre sike­rült megegyezni abban, hogy a Komeitó és a DSZP választói a szocialista jelöltekre sza­vaznak azokban a választóke­rületekben, ahol maguk nem állítanak jelöltet. Az NSZK gondja: hogyan csökkentse dollárkészletét? A nyugatnémet sajtó közli, hogy az amerikai dollár ár­folyama a nyugatnémet már­kához viszonyítva a legala­csonyabb szintre esett május 9-e, a márka árfolyama sza­bad lebegtetésének bevezeté­se, óta. A frankfurti értéktőzs­dén pénteken egy dollárért 3,3 márkát, vagy annál is keve­sebbet adtak. Május 9-ig a dollár hivatalos árfolyama 3,66 márka volt Eszerint a márkának a dol­lárhoz viszonyított árfolyama 4,5 százalékkal emelkedett. Bekövetkezett — mint várha­tó volt — »a márka hideg fel- értékelése«. Ez azonban még nem hozta meg a várt ered­ményeket Sajtóközlemények­ből ítélve a nyugatnémet szö­vetségi bankban felhalmozó­dott dollárkészletek még min­dig nem csökkennek. Mint a pénzügyi szakértők megjegy­zik, a »hideg felértékelésnek« legalább hat százalékosnak kell lennie. A kérdést meg­vitatták a szövetségi bank központi tanácsának a napok­ban véget ért ülésén, Schiller gazdasági és pénzügyminiszter részvételével. Schiller állást foglalt amellett, hogy hivata­losan hat százalékkal értékel­jék fel a márkát. Mint a la­pok megjegyzik, a szövetségi bank központi tanácsának tagjai ellene vannak egy ilyen intézkedésnek. Mint a Süddeutsche Zeitung írja, még nem ismeretes, mit tesznek, hogy az NSZK-ban a 70 milliárdot kitevő dollár- készlet legalább 30 milliárddal csökkenjen. A döntő szót a szövetségi banknak kell ki­mondania. A lapok tájékozott körökre hivatkozva azt írják, hogy a bank a jövő héten sok milliárd dollárt akar erősen leszállított árfolyamon a va­lutapiacra dobni, hogy csök­kentse a bankok széfjeibe® felhalmozott »dnJ lárhegye*»-

Next

/
Oldalképek
Tartalom