Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-16 / 113. szám
a nS hozta szóba a szaki tás kérdését, mindjárt a kapcsolatuk elején. Hanyatt a reka- mién, a férfi a meny- nyezetet nézte, s valahogy úgy hallgatott, hogy a hallgatás végül eljutott a nőhöz. — Miért nem szólsz egy szót sem? — kérdezte inkább kíváncsian, mint sértődötten. — Hogy miért? Azért, Lu- dkám, mert éppen azt élveztem, hogy remekül érzem magam veled. A főnököm barom, egész délután háromtól ötig vitatkoztam vele valami olyasmin, amit egy általános iskolás is megért. Azután az SZTK-ban voltam a rossz fogammal. A mai nap egyetlen pozitívuma, egyetlen öröme te vagy. Rontsam el ezt az egyetlen örömet azzal, hogy arra az időre gondolok, amikor ez már nem lesz? Luca vállat vont, a tekintete eltompult. — Te nem értesz engem. — Nem érünk rá akkor beszélni a szakításról, amikor valamelyikünk szakítani akar? A nő a fejét rázta: — A szakítás mindent elront. — így is lehet mondani — jegyezte meg a férfi némi ingerültséggel. — De én másképp fogalmaznám meg, így: mikor minden elromlott, akkor jön a szakítás. Makacsul, tompán a nő a fejét rázta; vékony szálú haja lazán és fáradtan lebegett, mint egy lekonyult zászló. — Ha pontosan megmondanád, hogy mit akarsz, akkor talán megértenélek. A nő sóhajtott. A férfi igyekezett fegyelmezni magát; lassú mozdulatokkal kelt föl, holott ugrani szeretett volna. Kiment, tett-vett a konyhában, s mélyeket lélegzett, hogy az idegességét legyűrje. Nézde- gélt az ablakon át, hátha lát valamit, ami a figyelmét eltereli. Aztán eszébe jutott, hogy távollétét valamivel meg kell okolnia, ha visszamegy a szobába. Luca sok tekintetben kellemes nő, csak hát van benne valami idegesítő, valami ... valami ... valami... Lemondott a meghatározásról, ehelyett egy üveg narancslevet beleöntött egy kancsóba, gint csurgatott rá, rumot, barackpálinkát — találomra. Aztán összerázta. — Mixeltem neked valamit — jelentette sugárzó arccal. Mulattatta a hazugság. A nő mosolyogva nyúlt a pohár után. Az első korty után elismerően csettintett. »►Essünk túl rajta« — gondolta a férfi, s megszólalt: — Tulajdonképpen mit akarsz a szakítással? — Valamit ki kellene találni — mondta a nő, s a szellemi erőfeszítés megfeküdte vonásait. — Mit? — kérdezte a férfi. — Te vagy az okos, te találj ki valamit I — De mit? — Azt, hogy hogyan szakítsunk, ha majd szakítunk. A férfi végigsimított a nő vállán, inkább a maga, mint a partnere megnyugtatása céljából. — Nézd — mondta —, majd leülünk és megbeszélünk mindent, ahogy öntudatos emberekhez illik. A nő egyszerre ellenségessé vált: — Azt hiszed, olyan kellemes végighallgatni, amikor az embernek elmagyarázzák, hogy miért hagyják ott? Ha százszor nem akarod, akkor is sértés minden szó. Egy bólintás és egy tehetetlen mozdulat. — Na látod — nyugtázta Luca a beismerést. Majd folytatta: — És azt hiszed, olyan kellemes, ha az embert se szó, se beszéd otthagyják, és nem tudja, hogy most ml van? Ezért kellene valamit kitalálni, hogy ne kelljen róla beszélni, és az emb— mégis tudja. F 'dobott néhány ötletet, használhatatlanok voltak. Végül megígérte, hogy maid gondolkozik a dolgon. Abban reménykedett, hogy múló szeszély az egész. De nem, Luca ismét és ismét előhozta a témát. Aztán Időközben egyre jobban összeszoktak. «•Ennyit igazán megérdemel ez a Luca« — gondolta a férfi. »►Csak nem fogok elveszíteni egy ilyen kellemes partnert?« Érdeklődött az ismerőseinél, belelapozott néhány szerelmi regénybe, de végül is maga sütötte ki a megoldást. — Látod, ez igen — mosolygott a nő. — Egy csokor virággal szakítani! — Csengetnek — folytatK. Grandpierre Emil: BÚCSÚ nek rontsuk el, ha Ilyen jól megvagyunk egymással? — Minek? — visszhangozta a másik. Aztán átszervezték a vállalatot, ahol a férfi dolgozott. Az átszervezés célja ugyan létszámcsökkentés volt, de valamilyen dialektikus oknál fogva az eredmény a létszám emelkedése lett. Űj munkaerőkkel bővült a vállalat, s közöttük volt egy igen csinos műszaki rajzolló is. Mucika. 0 volt az egyetlen az új koli csokor ta ábrándosán —, te ajtót nyitsz, az előszobában ott a csokor virág, s én annyirá megörülök a virágnak. Hiszen sohasem küldtél nekem virágot, hogy az örömöm nagyobb lesz, mint a bánatom, hogy szakítottál. Mert álla- tian szeretem a virágot. — így nem lesz jó — csóválta fejét a férfi. — Már csak azért sem, mert ami-r iyen szórakozott vagy, még akkor sem vennéd észre a virágot, ha esetleg felrúgnád a csokrot — Milyen jól ismersz! — Meg aztán ... Ha már eljöttél ide és vissza kell fordulnod... — Igazad van. Az épp olyan megalázó, mintha leülnénk magyarázkodni. Ezek szerint ez az ötlet sem ér semmit. — Dehogynem! Azzal a férfi elmagyarázta, hogy aki szakítani akar, küld egy csokor virágot a másiknak a lakására. Mindegy, hogy rózsát, szegfűt, orgonát vagy akármi mást. K apcsolatuk addig is teljes volt, de most, hogy a szakítás e leleményes módját kieszelte, teljes lett a harmónia. Luca feloldódott, megkönnyebbült. Nyugtalansága eloszlott, s az a sok apróság, ami a férfit eddig idegesítette, nyomtalanul eltűnt. Szinte valószínűtlen volt. hogy soha egy hangos szó nem hangzik el közöttük, hogy soha nincsen nézeteltérés: moziba menjenek-e, színházba, vagy üljenek be valamelyik kocsmába. A férfi gyakran szenvedett fejfájástól, ezen csak a séta segített S Luca hajlandó volt órák hosszat barangolni vele a budai hegyek között Olyan jól érezték magukat egymás társaságában, hogy olykor arra gondoltam: ösz- szeházasodnak. A férfi kétszer vált el, Luca ugyan csak egyszer, de volt három válással felérő menyasszonysága, s nyilván innen eredt a szakítási komplexuma. A tapasztalatok hatására megmaradtak hát a kötetlen kapcsolatnál — Igaz is — jegyezte meg hol egyik, hol másik —, miléganők között, aki nem startolt rá a férfira — Jóska volt a neve —, minek folytán a férfi szeme rajta akadt meg. Mucika jókedvű, kaca- gós, élénk leányka volt, jól értett a csodálkozáshoz, és nem szerette, ha Mucikának hívták. — A Muci bőven elég! A levegő megtelt villamossággal kettejük között, s miután telítődött, kitartóan remegett. Maga sem tudta, hogyan, Jóska felhívta a lányt a lakására. Hazafelé készülődőben, miközben a szemét kleopátrás- ra festette, a lány megjegyezte: — Az elején olyan furcsán viselkedtél már azt hittem, nem vagy ivarérett. T ltek a napok, a hetek, és Jóska egyre színesebbnek látta Mucit, minek folytán Luca találkozóról találkozóra vesztett a színeiből. Ráadásul a két párhuzamos barátság terhes kezdett lenini, nem Luca hibájából, aki — mint maga hajtogatta — »nagymértékben idomítható« volt, hanem Mucika miatt, akinek a rögtönzés volt az igazi eleme. Bűbájosán rögtönzött. Már sor- baálltak mozijegyért s egyszerre csak a férfihoz simult, felnézett iá nagy, nedves kék szemével, ajkai megnyíltak, s így szólt: ■ —. Marhára vágyom, hogy a hullámvasút megzötyögtes- sen! A férfi nem szerette a hullámvasutat, de Muci örömében maga is örömet lelt. A bonyodalmakat a másféle rögtönzések idézték elő. Ebédnél még valami családi programról beszélt Mucika, öt perccel a munkaidő befejezése után viszont bejelentette Jóskának, hogy a nap hátralevő részét vele óhajtja tölteni. Ha ilyenkor Luca már be volt ütemezve, Jóska kétségbeesetten tárcsázott. Az ilyenféle esetek érlelték meg a férfiban az elhatározást, hogy szakít Lucával. A módját megbeszélték, komplikáció, jelenet kizárva. Miért ne szakítana? Mucika különböző rögtönzései miatt akkor már két hete nem találkoztak. Péntekre beszélték meg, hogy a nő feljön. S Mucika a kérdéses pénteken közölte Jóskával, hogy mégis ráér, felmegy hozzá és megmutatja az új fürdőruháját. Ahelyett, hogy telefonált volna Lucának: nem jó a péntek, mert az egész brigád bent marad egy ilyen vagy amolyan sürgős munka elvégzésére, Jóska a virágkereskedésbe ment. Egy óriási csokrot küldetett Lucának, ne mondhassa, hogy kicsinyes. Megkönnyebbülten indult haza, s útközben bevásárolt. Virágot is vett, mert a lelke mélyén úgy érezte, hogy ha Luca egy egész csokrot kapott — noha vígaszdíjként —, akkor Mucika is megérdemel egy csokrot az új fürdőruha mellé. Egyetlen vázáját úgy helyezte el, hogy aki belép, mindjárt ráessen a tekintete. Azzal leheveredett a sezlonra, s ahogy randevúk előtt szokta, a szakmai műveltségét gyarapította. Tájékozottságával arányosan növekedett a vágyakozása. Időnként az órájára pillantott: Mucit hétre várta. Hirtelen megszólalt a csengő és csengett, csengett viharosan. — Korábban jött a drága — mondta Jóska, s ugrott ajtót nyitni Luca borult a nyakába, ölelte, csókolta, ahol érte. Beszélt is, de a szavak fele belefulladt a csókokba, a sóhajtásokba. Egy kissé furcsának találta, hogy Luca eny- nyire örül a szakításnak, s még furcsábbnak, hogy eljött hozzá, megköszönni. Mindenesetre beterelte a nőt a szobába, s az előszobaajtót becsukta. — Adj valamit inni! — mondta Luca. A pohár gint felhajtotta, s hogy az ajkát megtörülte, sugárzó arccal fordult a férfi felé. — Soha nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen figyelmes vagy, Ilyen melegszívű, s hogy nem felejtetted el a születésnapomat. Ez volt az első év, hogy gratuláltál, s milyen gyönyörű csokorral! És itt is virággal fogadsz! Hát ennyire szeretsz? Soha, soha ilyen boldog nem voltam, Józsikám, édesem, aranyosom! Felugrott a székről, átölelte a férfit, hozzásimult, s csók közben becsukta a szemét. Í rra eszmélt, hogy a csengő vadul, türelmetlenül szól. — Miért nem nyitsz ajtót? Mielőtt válaszolt, a férfi hosszan elnézte a nőt, valahogy olyanformán, mintha most látná először, mintha akkor fedezné fel a szépségét, a kedvességét. Elérzéke- nyült, s a hangja envhén remegett, ahogy mondta. — Az a tarháló ürge lesz az, aki annyit zaklat. Elnémult a csengő, s a csend megsúlyosodott. A férfi valami ürüggyel kiment az előszobába. Remélte, nagyon- nagyon remélte, hogy egy cédulát talál a padlón, valami szöveggel: »Velem így nem. lehet elbánni. M.« De nem, a padlón semmiféle cédula nem hevert. Morell Mihály alkotása. (Selmeczi Tóth János felvételeX A BAROKK MAQYARORSZÄQON A barokk művészet — a török hódoltság miatt — több nemzedéknyi késéssel honosodott meg hazánkban, s a XVIII. század második felében élte virágkorát. Széles körű elterjedettségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy — a nagymértékű pusztulások ellenére — műemlékeinknek mintegy a fele e stílust őrzi. Ekkor épült falusi templomaink zöme, a városiak nagyobb része, s nemesi kúriák, főúri paloták sokasága. Csupán Mária Terézia uralkodásának négy évtizede alatt kétszáz nagy kastélyt emeltek az akkori Magyarország földjén! jj Egyike a legelsőknek Savo- yai Jenő herceg ráckevei pa- lotáj a (tervezője a bécsi Belvedere építője, J. L. von Hildebrandt). Jórészt ennek mintájára alakult ki a magyar kastély építészét sajátos stílusa, amelynek legkiválóbb mestere a gödöllői, péceli és nagytétényi kastélyt tervező Mayerhoffer András. A késői, immár rokokóba hajló hazai barokk legnagyobb alkotása Esterházy »Fényes« Miklós fertődi palotája. Mintaképe XIV. Lajosnak, a »napkirály«-nak nagyszabású versailles-i rezidenciája volt, amelynek szépségét, fejedelmi pompáját Párizsban iárva joggal megcsodálta az igen művelt, zenekedvelő magyar főúr, akinek több, mint harminc évig állott a szolgálatában Joseph Haydn, a világhírű zeneszerző. Miklós herceg a bécsi magyar testőrség parancsnokaként kapcsolatba került a nemzeti nyelvű irodalmunk megteremtésén fáradozó írókkal, s bátorította ókét törekvéseikben. Többször vendégül látta fertődi palotájában író- barátját, Bessenyei Györgyöt is, aki lelkes szavakkal dicsérte a hatalmas park központjában épült, 126 termes »Magyar Verszáliát«. Értékes barokk műemlékek sokasága maradt fönn nagymúltú városaink — Győr, Sopron és Kőszeg, Pécs, Székesfehérvár és Eger, Vác, Esztergom és Szentendre — belvárosában. Budapest kevés ma is álló barokk műemléke közül pedig kiemelkedik a a Vár ritka szép együttese, a Batffiyáhyr Téf k két "törnyú Anna-templommal, .......a volt f racia kolostorral (ott nevelkedett, majd tanított Martinovics Ignác) és a rokokó legnagyobb korabeli épü- Kereszt« fogadóval, amelynek erkélyes szobáiban lakott Pest-Budára jövett II. József, a »Kalapos király« is,. Pest Pest legnagyobb korabeli épülete az egyikori Invalidus-palota — a mai városi tanács — hatalmas épülettömbje. Az eredeti karakterű magyar barokk stílus nem elszigetelten alakult ki. Szoros szálak fűzik a közép-európai — osztrák, cseh, német — művészethez. Ezekről a kapcsolatokról is tudósit Voit Pál professzor szakmai igényű, egyben élvezetesen megírt, eredeti meglátásokban gazdag műve, »A barokk Magyarországon«. A félszáznál több, harmadrészt színes reprodukcióval díszített mű a Helikon és Corvina közös kiadásában jelent meg. Vlagyimir Jevtusenko: Kartársi segítség Vaszilij Szizkov még egyszer átfutotta a napirendet, majd nagyot sóhajtott: — Hát igen... De ki hitte volna? Egy ilyen fiatal szakember! i Igor Paluhin, a helyi szak- szervezeti bizottság tagja érdeklődéssel kérdezte: .— Ki miatt siránkozol? Csak nem Szorokin miatt? — No, vajon ki más miatt? ... Ismét ránkhúzzák a vizeslepedőt A kereskedelmi igazgatóságon erkölcsi lazaságok vannak: e fiatal pár alighogy összeházasodott, s már el is váltak ... Hová vezet ez? Hogy engedhették meg, hogy egy fiatal szakember, egy áruszakértő, aki fél éve került ki a technikumból, el- züljön, megverje a feleségét?... Hát igen... De hogyhogy mi ezt nem vettük észre? Hiszen mindig szem előtt volt! Te is tanúsíthatod, nem? — Szent igaz! — hagyta jóvá Paluhin. — Minden a szemünk előtt játszódott le, csaknem a tenyerünkben. Emlékszel, amikor kinevezték, milyen baráti lakomát csaptunk a tiszteletére? Mennyi minden jót kívántunk munkás hétköznapjaihoz? Este még egy étterembe is elvittük... — Igen, igen — bólintott Szizkov. — Akkor ő szerénységből tartózkodó volt, nem akart inni. No, meg az is lehet, hogy akkor rosszul állt pénzecske dolgában. Másnap majd lejártam a lábam, míg kiharcoltam, hogy adjanak neki egy kis előleget. Emlékszel? — Természetesen! Szorokin igen elégedett volt Meg is hívott bennünket a cukrászdába. — Én akkor nem tudtam elmenni. Én vezettem Kozorezov és Miroskin ivászati ügyében a tárgyalást... — Tényleg, te egy más alkalommal voltál velünk. Amikor Szorokin születésnapját ünnepeltük. Ez a »Csajka« étteremben volt. — Igen, igen. Akkor ismertettem őket össze Lariszával. Micsoda csinibaba! Igazam van? — A legtökéletsebb mértékben. — Ezt erdei batyuskirándu- lások meg a folyóparti víken- dek követték. Sör, rákkal... — és Szizkov szemei állandóan ragyogtak. — Isteni volt a rák! Igaz, Lariszának mindez nem nagyon tetszett, össze is marakodtak. Larisza észrevette, hogy egy kissé sokat ittunk... — Ezután volt az eskülvő. Igazi lagzi, menyasszonytánccal ... — Igen, igen. Szorokinék nem panaszkodhattak a helyi szakszervezetre. Csak konyakot haminc üveggel vettünk. — Micsoda mulatást csaptunk! Az eredmény is megvolt, az igaz! Szorokin egy hétig nem jött be dolgozni. Szizkov továbbfűzte a gondolatot: — És az esküvő után sem hapvtuk magára Szorokint. Kijártuk, hogy személyi hitelt kapjon, és kezességet is vállaltunk a banknál. Hát kell ennél jobban támogatni valakit?! — Igen, igen, de... De emlékszem, hogy Larisza mintha panaszkodott volna, hogy Szorokin a pénz felét elitta... az egésségünkre. Ezt követően viszont együtt ünnepeltük házasságkötésük egyhónapos jubileumát — Ez éppen egy héttel ezelőtt volt — Igen. Akkor úgy látszott hogy minden a legnagyobb rendben van: ettünk, ittunk, táncoltunk. Szorokin egészen emberien viselkedett — Csak néha mintha csikorgatta volna a fogait — Az semmi! A fő, hogy nem huligánkodott nem civakodott ... És mit ad isten két nap múlva?! Jön a feljelentés: Leitta magát a sárga földig. Lariszát meg jól megverte, és azután... azután örökre elhagyta. Ráadásul még dolgozni sem jött be. Micsoda szörnyű eset!... Hívják össze a bizottságot! Megvizsgáljuk, mi itt voltaképpen az igazság, mi történt ezzel a derék fiatalemberrel, hogyan vált iszákossá, miért hagyott cserben bennünket! Fordította: Slgér Iám SOMOGYI NÉPLAP Vasáru*, 1*7L májra IC.
