Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)
1971-04-09 / 84. szám
\ NÉGY ÉV ALATT TÖRTÉNT Változott a somogyi ipar szerkezete A somogyi ipar fejlődése az elmúlt öt évben volt a legkedvezőbb. Ezt a dinamikus, gyors ütemű fejlődést hosszú évek erőfeszítése alapozta meg. A Politikai Bizottság 1965. , január 12-i és a megyei pártbizottság 1965. január 22-i, Somogy fejlesztésére vonatkozó határozatának célkitűzései a harmadik ötéves tervben realizálódtak. A hagyományos iparágak, a könnyű- és élelmiszeripar mellett erőteljes fejlődésnek indult a gépipar. Ezen belül is főleg olyan iparágak fejlődtek, amelyek országosan is az élvonalba tartoznak: a híradás- technika, a villamosipar valóságos bázist alapított a megyében. E változás úgy valósult meg, hogy közben a hagyománnyal rendelkező iparágak fejlődésében sem következett be törés. A könnyűipar és az élelmiszeripar részesedése a megye iparában csökkent ugyan, de abszolút értékben nőtt a termelésük, s a tervidőszak végére a korábbinál több embert foglalkoztattak. E fejlődés azt bizonyítja, bogy jól élt Somogy az elmúlt tervidőszakban rendelkezésére álló iparfejlesztési lehetőségekkel. i A terv célul tűzte ki, hogy a minisztériumi ipar termelését 60, a tanácsi iparét 50, a szövetkezetiét pedig 40 százalékkal emeljék. Ezt követtéka tárgyalások. S az eredmény: a beruházások nagy többsége a tervezettnek megfelelően megvalósult. 1965 és 1969 között 878 millió forint értékű beruházás kezdődött Somogybán. A legjelentősebbek: a Kaposvári Húskombinát rekonstrukciója, amelynek eredményeként a foglalkoztatottak számát 811-gyel növelték. Elkészült a 145 millió forintos beruházással épült Kaposvári Villamossági Gyár, s ma már kétezernél több embert foglalkoztat. A csurgói és a barcsi fűrészüzem rekonstrukciójának megvalósítása után csaknem 1200-ra emelték létszámukat. A Nagyatádi Konzervgyár bővítése 247 millió forintba került. Ez a járási székhely és Tab új kenyérgyárat kapott, megépült a siófoki szikvízüzem, a Kefe- és Mű- anyagipari Vállalat műszálüzeme. A gazdaságirányítás reformjának bevezetése után sem változtak meg az iparfejlesztési célkitűzések. Megvalósu- tásukat azonban gazdaság1 ösztönzőkkel segítették. A beruházások többségét a vállalaA SZÖVTERV kaposvári irodája a bruházásokért Felülvizsgálják az építési számlákat Érdekes beszélgetést folytattunk a napokban Farkas Géza tervező mérnökkel, aki a SZÖVTERV Somogy megyei Tervező és Beruházó Irodájának vezetője. — Munkánk két nagy testületre oszlik — mondta. — Az egyik — ezzel foglalkozik dolgozóinak többsége — a szövetkezeti létesítmények, kereskedelmi és vendéglátó üzletelt, irodaházak tervezése. Tavaly például 551 000 forint értékben készítettünk terveket. Ebből az összegből 102 000 forintot engedtünk el kedvezményként a megrendelő szövetkezeteknek. Nemcsak a tervezést intézzük. • hanem sok más adminisztrációs ügyet, engedélyt, mely előfeltétele a tervezés megkezdésének.. A mi terveink szerint készült el például a csokonya- visontai és a zicsi takarékszövetkezeti székház. Építik a ba- latonboglári általános áruházát és a balatónlellei takarékszövetkezeti irodaházat. Egész évre van munkánk. Néhány fontosabbat említenék. A bala- tottszárszói ÁFÉSZ kőröshegyi ABC-áruházának, a balaton- ' bogiári ÁFÉSZ irodaházának, a. babócsai és a törökkoppányi áruház és a göllei takarékszövetkezeti kirendeltség tervei készülnek a többi között ez évben. Néha elvállaljuk nem szövetkezeti tervek készítését is. így például tőlünk rendelték meg a zamárdi emeletes tanácsház terveit. Munkánkat Budapesten, a központunkban bírálják felül, az eddigi gya- , korlat szerint kedvezően. A lebonyolító csoptokhoz az iroda dolgozóinak kisebb része tartozik. A kész tervek alapján vállalják ugyanis az épületek kivitelezésének műszaki ellenőrzését a kulcs átadásáig. Tavaly 31 munkahelyen 36 millió forint értékű munkát ellenőriztek. Tizenkét létesítményt adtak át készen. A lebonyolító csoport 279 000 forintos árbevételt ért el, ebből 4C ezer forint kedvezményt adott a szövetkezeteknek. Ez a részleg látja el tulajdonképpen a szövetkezetek érdekvédelmét a kivitelező vállalatokkal szemben. Végzi a műszaki ellenőrzést, ott van az épületek átadásánál, gondoskodik a hiányok pótlásáról, szakértő az árvitákban. A fogyasztási szövetkezetek elkészítették a negyedik ötéves tervben megvalósításra váró hálózatfejlesztési elképzeléseiket. E2 körülbelül 215 millió forint értékű beruházás. Ebből mintegy 140 millió forintos beruházási érték terveit náluk fogják megrendelni. Ezeknek körülbelül 90 százalékát Kaposváron, 10 százalékát a fővárosi központban készítik el. — Mit javasol a beruházó szövetkezeteknek ? — Nagyon fontosnak tartom a tervek megrendelése előtt a beruházások jó, szakszerű előkészítését. Azt szeretnénk, ha a szövetkezeti vezetők ezt a munkát szívügyüknek tekintenék. Pontosan tudnunk kell, hogy a szövetkezeteknek menynyi anyagi erejük van az építkezésekhez. Mit és hol akarnak megvalósítani. Tanácsokkal, javaslatokkal sokat segíthetünk. Néhányszor előfordult már, hogy a szövetkezetek — véleményünkkel ellentétben — rendeltek nálunk terveket. Később kiderült, hogy a kivitelezés nem megoldható, és kezdhettünk mindent elölről. Bár a kárba veszett munkánkat is megfizették, úgy gondolom, mégsem mindegy, különösen a szövetkezeteknek nem. Ha a beruházás lebonyolítását mi vállaljuk, akkor legnehezebb kivitelezőt találni. Sok az épít kezés, kevés a kapacitás. Csak helyeselni tudom, ha a szövetkezetek meglevő »házi« brigádjaikat tovább fejlesztik, erősítik. így esetleg más szövetkezeteknek is segítségére siethetnek. Jó példa erre a böhönyei vendéglő, ahol az épületet a marcali fogyasztási szövetkezet brigádja, az asztalosmunkát a kaposvári ÁFÉSZ brigádja végezte. Az iroda újabb szolgál tatásként a házilagos építkezői sek műszaki vezetését is el vállalja. Ugyancsak szolgáltatásként végzi-azoknak az építési számláknak á felülvizsgálatát, amelyeket a szövetkezetek más építőktől kaptak. Ha jó a-számla, minimális összeget számolnak fel a munkáért, ha rossz a számla, helytelenek az árak és a helyesbített ösz- szeget az érintett vállalat elismeri, akkor a megtakarított összeg 30 százalékát kapja az iroda. Tavaly 8,5 milliós építési értéknél 649 000 form tot takarított meg a szövetkezeteknek ilyen felülvizsgálatokkal. Ez a felülvizsgált számle értékének 7,8 százaléka. toknak fejlesztési alapjukból kellett létrehozni. Érthető, hogy ilyen címen az iparilag fejlett területeken több pénzt tudtak beruházásra fordítani, ugyanakkor az iparilag fejletlenebb területek még nehezebb helyzetbe kerültek volna. Ennek az ellentmondásnak a feloldását szolgálja többek között az iparfejlesztési alap. A harmadik ötéves terv utolsó három évében Somogy iparfejlesztési alapja 73 millió forint volt. Ezt a pénzt kellett úgy felhasználni, hogy a terv célkitűzései megvalósuljanak. Az iparfejlesztési alap fel- használásával épült Tabon az 1200 embert foglalkoztató rádió- és televízió-alkatrészgyár, a Mechanikai Művek marcali olajkályhagyára és elektrolit- kondenzátor-üzeme. Itt 2500— 3000 embert foglalkoztatnak majd. A megye egyik legnagyobb beruházása, az Egyesült Izzó Elektroncsőgyára szinte új ipari bázist teremtett, s az év végére már befejezik az építkezést. A Budapesti Finommechanikai Vállalat Kaposvári Gyára — szintén a megye iparfejlesztési támogatásával épült — már a múlt évben megkezdte a termelést. Ezek a beruházások változást hoztak a megye ipari szerkezetében. A tervidőszakban a nehézipar fejlődött a legdinamikusabban, s tovább nőtt a minisztériumok irányítása aló tartozó ipari vállalatok súlya. Változás következett be a vállalatok területi elhelyezkedésében is: a vidék iparosítási üteme a kaposvárinál gyorsabb volt. S még egy jellemzője volt az iparfejlesztésnek: több munkahelyet kaptak a nők, mint a férfiak. Ennek következtében az iparban foglalkoztatottak létszámának a felét teszik csak ki-a férfiak. Arányuk 1960-ban még hatvan százalék volt. A harmadik ötéves terv időszakában megvalósult beruházások összértéke 1,8 milliárd forint. Ebből a nehézipar 51,6, a könnyűipar 11,2, az élelmiszeripar pedig 37,2 százalékkal részesedik. A beruházások eredménye, hogy 12—13 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma ,Somogybán. Ennek következtében megszűnt a megyéből az elvándorlás. A somogyi ember e nagy erőfeszítések következtében biztos megélhetést talál szülőföldjén is. A következetes iparfejlesztés a megye egyik nagy gondját oldotta meg. Ám vele együtt új feladatok is jelentkeztek. Az a tény, hogy a termelékenység alacsony, több okra vezethető vissza. Ilyenek: sok a szakképzetlen dolgozó a munkahelyeken, nagymérvű volt a fluktuáció. A szakmunkások összetétele nem mindenben felel meg az igényeknek. És lehetne még sorolni. Ezek megoldása azonban már az idén kezdődött új ötéves terv feladata lesz. Kercza Imre MAI KOMMENTÁRUNK Folyamatos elemzéssel i Egy jelentős szakasz, a múlt év gazdálkodását értékelő zárszámadások tapasztalatait összegezték legutóbbi ülésükön az északi szövetség termelőszövetkezeti küldöttei. A részletes tények ismeretében általános tendenciákat elemeztek, összefüggéseket, kölr csönhatásokat vizsgáltak olyan szemmel, olyan szándékkal, hogy mit is kell tenni a jövőben a jövedelmezőbb gazdálkodásért. Egy üzem életében központi esemény a zárszámadás, de jelentőségében ezzel legalább egyenrangú a küldötteknek ez a tanácskozása. Hiszen a megye termelőszövetkezeteinek csaknem egyharmadáról tan szó, és a saját tapasztalatok ismeretén túl egy üzem vezetőjének szükségé van arra, hogy tudja, ismerje, . milyen gazdálkodási eredményeket ér el környezete, milyen gondokkal küzdenek a »szomszédok«, illetve milyen módszereket alkalmaznak a fogyatékosságok megszüntetésére. A szövetség elkészítette a területéhez tartozó szövetkezetek gazdálkodásának értékelését. Figyelemre méltó, értékes, nagy munka ez, amelynek minden táblázatát, minden mutatóját külön is lehetne elemezni. Hiszen nemcsak a múlt évet értékeli, hanem összehasonlít is. így a számok, a mutatók beszédessé válnak, intenek, megmutatják, melyik, részterület, melyik ágazat igényel megkülönböztetett figyelmet, esetenként hathatós intézkedést. Sokat lehetne beszélni az értékelő táblázatokról, a következtetésekről, ám ezúttal egyetlen elhatározásról kívánunk néhány szót szólni. Olyan javaslat hangzott el, amelyről már nemegyszer és nem egy fórumon volt szó. Nevezetesen arról: eredményesen gazdálkodni napjainkban csak úgy lehet, ha nemcsak figyelemmel kísérik az irányítók az üzem minden ágazhtát, hanem folyamatos, következetes közgazdasági elemzést folytatnak, s az így megállapított következtetéseket hasznosítják a soron következő feladat meghatározásánál. Űjólag erre intett ez a szövetségi szintű, évet záró nagy elemzés, de ezt kívánják meg az új szabályozók is. »... legalább negyedévenként mélyreható elemzést végezzenek a gazdaságok, hogy a szabályozók hatását kedvezően tudják kihasználni jobb gazdálkodásuk érdekében« — szóban és írásban így foglal- ' tak állást a küldöttek. S hadd tegyük mindjárt hozzá, hogy az elemzésekhez, a határozatok és rendeletek helyes értelmezéséhez — mint eddig is — a szövetség igyekszik messzemenő és hatékoitj segítséget adni. Tényeket, tanulságokat, ösz- szefüggéseket, tendenciákat vizsgáltak a küldöttek, s eljutottak arra a következtetésre, hogy a mai megváltozott körülmények között ez az elemző munka nem nélkülözhető. A felismerés törvényszerű, igazi hasznosságát akkor érzik meg szövetkezeteink, ha a javaslatból, elhatározásból valóságos gyakorlat lesz. Ha nemcsak termel a mezőgazda- sági üzem, hanem minden munkáját, minden tevékenységét alkotó közgazdasági elemzéssel ellenőrzi. V. M. Katonák, sorkötelesek találkozója Csak szívvel, becsülettel érdemes...! Fiatal katonák látogattak a napokban az MHSZ kaposvári székházába, hogy ott találkozzanak a szövetség gépjárműiskolájában tanuló sorkötelesekkel. Szeles János, a megyei gépjárműiskola vezetője köszöntötte őket, s elmondta: e baráti találkozás célja, hogy a hamarosan katonai szolgálatra bevonuló fiatalok jobban megismerkedjenek a hadsereg életével. — Csak skívvel, becsülettel érdemes __! M akai József őrmester szavaiból csendült ki ez a meggyőződés, amit azonban nemcsak szavaival bizonyít, hanem azzal is, hogy egyike volt azoknak,- aki a szolgálat példás ellátásával kiérdemelte a Néphadsereg kiváló katonája kitüntetést, A hadseregben igen nagy a gépjárművezetők felelőssége, fontos a szabályok betar tása. Különleges gépkocsik, több százezer, illetve több millió forint értékű berendezéssel ellátva, s a kocsin utazó katonák élete, biztonsága mind-mind attól függ: mennyire fegyelmezett, és hogyan érti mesterségét a gépjárművezetőSzólt arról is, hogy a katonai eskü, a haza fegyveres szolgálata milyen felelősséget jelent minden egyes katona számára. Kis csoportokban folytatódik a beszélgetés. Makai József Kovács János őrmestereket, Schroll László őrvezetőt és Varga József honvédet elárasztják kérdésekkel a sorköteles fiatalok. — Hogyan lettetek kiváló katonák? Mennyi idő után lehet valaki' kiváló, s ez mit jelent? Miközben Schroll őrvezető arról beszél, hogy szülei milyen örömmel, büszkeséggel fogadták, amikor a kiválójelvény elnyerése utón jutalomszabadságra hazaérkezett, látni a hallgatók arcán, elhatározták: követik az ő és a többi kiváló katona példáját. Mert büszke lehet az, akit a csapatzászló előtt lefényképeznek, a képet elküldik szüleinek, munkahelyének, s levélben is megírják, hogy elégedettek vele, mert példásan Mikor kaptál a kiváló jelvényt? — kérdezi Hacsek József Schroll őrvezetőtől. teljesíti az esküben kötelezettségeket vállalt D. Z. i Érdeklődő fiatalok veszik körül Makai József őrmestert. A katonaélet ezernyi oldala szóba került a baráti beszélgetésen. A parancsnokok munkája, a fiatal katonákhoz való viszonya, az újonckiképzés, a szolgálatra, a gyakorlatokra való készülődés, azok végrehajtása. Még a múlt évben lezajlott Fegyverbarátság gyakorlatról is érdeklődtek, kíváncsiak voltak, milyen tapasztalatokká! gazdagodva térték onnan haza katonáink. A sorkötelesek: Horváth Imre, Balogh Lajos, Réczey Árpád, Baranyai László a tanfolyamon is a legjobbak között vannak, de a katonaélet megismerésében is tár- saik előtt jártak, számtalan kérdésükkel bizonyítva: úgy akrnak a katonai szolgálat ellátására felkészülni, hogy azt kifogástalanul teljesíthessék. — Csak ‘ szívvel, becsülettel érdemes.. • ! E gondolattal hívta fel közelgő katonai szolgálatukra a figyelmet Pohánka Rudolf, az MHSZ megyei vezetőségének munkatársa is, amikor bezárta a baráti találkozót. Szalai László SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1971. április 9. 0