Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)
1971-04-01 / 77. szám
NÉGY ÉV ALATT TÖRTÉNT ' S«ni»<ni „Hz egész véres lángokban áll” Ellentmondó jelentések Kelet-Pakisztánból A somogyi közművelődésnek van egy karakterisztikus oldala, s ez a folklór ápolása, a népi hagyományok újjáterémtése. Nyilvánvalóan objetiktív adottságokból táplálkozik, csak ott lehet tevékenykedni így, ahol vannak ilyen hagyományok, és Somogy gazdag mindezekben. Éppen ezért szinte kötelező tehát, hogy ezeket élővé tegyük, ebben az “élesztősben« az utóbbi négy év is sóikat jelentett Ami a legfontosabb, ennek a folklórájpöló mozgalomnak az »életterülete« éppen a falusi közművelődés lett Nagyon sók helyen a sokáig divatozó, rossz hírű népszínművek, a néha évenként ismétlődő, semmitmondó kultúrházi kabarék helyére lépett * Külön listát érdemelnének a népdaléneklő csoportjaink, hiszen ami külön erény, a Röpülj páva vetélkedő is ilyen — Somogybán is meglevő — kezdeményezésekre épült, és a későbbiekben hasonlókhoz adott ihletést. Gölle, Karád, Szenna, Vörs, Buzsák példája — és lehetne sorolni sokáig y- ékes cáfolata annak a borúlátásnak. amely eldugulásról, megállásról beszél, és azt hirdeti^ hogy nincs továbblépés, ha a hagyományokat fel- gyűjtöttük már. Hiszen ezekben a nópdalkörökben valóságos kórusmozgalom erjed. Mondhatjuk nyugodtan azt is, és a négy év alatt nagyon szépen észrevehető, hogy éppen a- népdaltól indul, a közös falusi éneklésből sarjad egy nagyszerű kórusmozgalom nálunk. Ha nem is ver ilyen nagy hullámokat, de a néptáncmozgalomban is hasonló a pezsgés, és a kevesebb együttes is szép eredményeket produkál, hogy csak a Somogy és a Balaton műkedvelő együttes nevét említsük, — az elmútt négy év során lett kiváló mindkettő. A termékenyítő táncfolklórt alkalmazza nagyon korszerű és ígéretes módon, tiszteletreméltó igényességgel a FÉK moderntánccso- portja is. Országos hírű már a balatonföldvári folklórfesztivál, hasonlóképpen a szövetkezeti néptáncosok találkozója is. Sok somogyi képzőművész vallja ihletőj énék az országnyi megye népművészetét. És hogy kiapadhatatűanná legyen a forrás, nagyon sok idős embert megszólaltatták az elmúlt négy év, és természetesen a korábbi évek során. Sok ilyen ősi »-gyökeret« hallhattunk színpadokról, akiknek még anyányelve a népművészet Óriási jelentőségű ez az értékőrző tevékenység és még további tettekre ösztökél, hogy minéí több magnószalag, film- szalág, képes kiadvány tegye halhatatlanná a népművészet anonymusainak alkotásait. A népi iparművészet legjobbjait válogatja a Kapoli-pályázat. Kiváló bemutatkozási lehetőség az endrédi .csipkevásár és a bu- zsáki búcsú, összefoglalva tehát a somogyi napok nyári rendezvényei. A négy év alatt már itt is »mutatta magát« a termékenyítő folklór. Utat keres a modem lakásba a mai emberhez — gondóljunk csak a buzsáki térítőkre, a ruhagallérokra »ültetett« bu- zsálki mintákra. A Kapoli-am- lékkiállításon még szerényen a perifériára húzódott, de már nagyon sokat ígér a bútorokat díszítő népi iparművészet. A cikk elején a kiszorított, rosszízű népszínművekről esett, szó. De tegyük hozzá, a folklór nem szorította le a színpadról a játékot, sőt mondhatjuk úgy is, hogy a tavaszi szemléket teikintve évről évre érik egy ilyen játékigény, és az idei termés már egészen gazdag. Népszokások, dramatizált játékok jelennek meg, nagy a vonzási körük az irodalmi színpadok felé is, a Fonómunkás Kisszínpad is balladákat dolgoz fel már. Üjjá- elevenednék tehát a falusi hétköznapok, ünnepnapok hangulatai, és előkerül a nép- költészet néhány remekbe sikerült darabja is. Tegyük hozzá, hogy nemcsak magyar népművészetről van szó, hanem aki, a Dráva menti “háromszögbe« tekint, láthatja, hogy a délszláv folklórápoló mozgalom legalább olyan példaszerű, mint másutt a megyében. Mindez azonban nemcsak szórakoztat, gyönyörködtet, és ami lényegesebb, a műkedvelő művészeti mozgalom része/ s k n megújulást kereső művészetek számára fontos, hanem a folklórral, pontosabban a népélettel foglalkozó tudományok, szaktudományok számára is. Itt említhetjük meg a Vikar-emlékünnep séget, mint jelentős kultúrtörténeti eseményt, és a néprajzi és nyelv- járásgyüjtök országos találkozóját és konferenciáját, melyet 1968-ban tartottak Kaposváron. Ha rövid időre is. de centrummá lett a megye- székhely, házigazdája egy tudományos tapasztalatcserének, ahol az elméleti problémák mellett a gyakorlati tevékenységről, a konkrét gyűjtőmunkáról is nagyon sok szó esett. S ajátos összefonódása a sokágú folklórápoló mozgalomnak megyénkben a tavalyi I. dél-dunántúli népművészeti hét. Az életre hívó gondolat Somogy- ból intdult el, és a környező megyékben meghallgatásra, követőkre talált. Fóruma lett a folklórápoló műkedvelő művészeti mozgalomnak, innen indult országos hódító útjára a fővárosban látható Somogyi hímzés című kiállítás is, itt rendezték a Röpülj páva tanácskozást, és itt kaptak helyet a néprajzkutatók tapasztalatcseréi. Elméletekről hallottunk, vitáknak lehettünk tanúi. És mindez a négy esztendő, s természetésen a korábbi évek folklórápoló tevékenységének nagyszerű összefoglalása is. Tröszt Tibor A központi kormánycsapatok rán több ezer tüntető elesett. Dzsia Khan őrnagy, a keletpakisztáni felszabadító hadsereg parancsnoka, az ideiglenes kormány vezetője az egyik titkos bengáliai rádióban mondott beszédében leszögezte: fegyveres erői a keleti országrész javarészét ellenőrzésük alatt tartják. Felszólította “az egész világot«, hogy jöjjenek Kelet-Pakisztánba, és személyesen győződjenek meg a helyzetről. és a kelet-pakisztáni tüntetők közötti véres összetűzések so- A képen: Daccai lakosok, szétlőtt otthonuk romjai között. i (Rádiótelefotó: AP—MTI—KS) Allendét támogatja a hadsereg Salvador Allende, a Chilei Köztársaság elnöke kedden mondott beszédében hangoztatta, hogy »a nép ellenségei megpróbálták rávenni a fegyveres erőket: döntsék meg a baloldali kormányt«. A kísérlet nem sikerült, a hadsereg ugyanis tiszteletben tartja a törvényességet és a népnek a szavazáson kinyilvánított akaratát — hangsúlyozta beszédében Allende (MTI) Végleg elnyerték a KISZ kb vándorzászlaját A gyárak közti versenyben is kiváló eredmény született A magyar és a szovjet Himnusszal kezdődött meg tegnap délután a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában a hazánk felszabadulása 26. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepi nagygyűlés. Az ünnepségen részt vett Stier Sándor, a megyei KISZ- bizottság első titkára, Balázs Nándor, a városi KlSZ-bizott- ság titkára, Deák Ferenc, a megyei tanács ipari osztályának vezetője, Csepreghy Győző, a Pamutfonó-ipari Vállalat vezérigazgató-helyettese, a patronáló honvédségi alakulatok képviselői, a gyár párt- és KISZ-, szakszervezeti, illetve gazdasági vezetői. Szabó Sándor, az üzemi pártbizottság megbízott titkára üdvözlő, szavai után Stier Sándor mondott ünnepi beszédet, majd az eddig végzett kivaló munka eredményeképpen átnyújtotta Vizeli Istvánnénak, az üzemi KISZ-bizottság titkárának a KISZ kb vörös selyemzászlaját. Mivel harmadszor is sikerült megszerezniük e kitüntető jelképet, most már véglegesen tulajdonukba került. A gyár KISZ-fiataljainak munkája igen sokrétű volt. Segítették üzemüket a termelési feladatok megoldásában, hasznosan töltötték szabad idejüket, és a politikai munkából is tevékenyen kivették részüket. Több ünnepséget, - kiállítást is szerveztek a fiatalok.az ösz- szegyűjtött dokumentumokból, melyek méltóan reprezentálták életüket, munkájukat. Sikeres ifjúsági nagygyűléseket és munkás— paraszt ifjúsági találkozókat rendeztek. Az üzemi KISZ-bizottság a társadalmi szer vekkel és gazdasági vezetéssel közösen munkaver- seny-mozgal- makat hirdetett. s ezeken huszonhét ifjúsági brigád vett részt. A múlt évi jó munkáért ekkor hatvanhét KISZ-fiatal kapta meg a kiváló dolgozó kitüntetést. A termelést segítő tevékenységben nem lehet megfeledkezni a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsáról sem. Tevékenységét a gazdasági vezetés elismeri, erkölcsileg és anyagilag is támogatja. Az üzem biztosítja fiataljai számára a szabad idő tervszerű eltöltésének lehetőségét is. Klubnapokat szervez számukra, élménybeszámolókkal, filmvetítésekkel egybekötne. A hagyományoknak megfelelően családi ünnepeket — köztük névadókat is — rendeztek. Igen népszerű a fiatalok körében az író—olvasó találkozó és ! az ismeretterjesztő előadás, i A fiatal lányok is igen lelkesen vettek részt a műit évben az MHSZ es a honvédség segítségével rendezett játékos vetélkedőkön, honvédelmi foglalkozásokon. A Pamutfono-ipari Vállalat Kaposvári Gyára sokat foglalkozik fiataljaival. Jelentősen hozzásegítették őket áhhoz, hogy immár harmadszor is megszerezték a KISZ kb vándorzászlaját. A zászlóátadás után a'KISZ- fiatalok fogadalomtétele következett, majd Róna Imre, a gyár igazgatója kitüntetéseket és jutalmakat átlőtt át Gora Lászlóné, Fajcsí Jó- zsefné, Kálmán Ferenc, Kom- pa Jánosné és Horváth János- ne a könnyűipar kiváló dolgozója kitüntetést kapta. Vikidül Teréz KISZ-érdemérmet, Csíki Antalné pedig aranykoszorús KISZ-jelvényt kapott A gyár Dózsa B műszakos brigádja elnyerte a kiváló brigád címet. A gyárak közötti versenyben is kiváló eredmény született A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára pedig a munka- versenyben a második helyet i szerezte meg. Gfc. Lb A pakisztáni légierő kedden bombázta a daccai egyetemet. Az egyetemnek mintegy ötven professzora és hallgatója meghalt. A szerda reggeli hírügynökségi jelentések szerint a kelet-pakisztáni polgárháború leginkább Dacca és Chittagong városát sújtotta. Különösen Chittagong kikötővárosában folytak véres harcok. “Az egész város lángokban áll« — jelentette a bengáliai titkos rádiókra hivatkozva az indiai hírügynökség. A nyugat-pakisztáni rádió változatlanul azt állítja, hogy »az egész országban nyugalom van«. * * « Az indiai parlament alsóháza szerdán reggel egyhangúlag elfogadott határozatban követelte, hogy a pakisztáni kormány szüntesse be az erőszak alkalmazását és a védtelen kelet-bengáliai nép lemészárlását. m nyereség Megtartotta megyei kü'döttértekezletét a MÉSZÖV Mind'g jelentős esemény egy év munkájának összegezése, de az átlagosnál is fontosabb évet záró számvetés volt a MÉSZÖV tegnapi küldöttgyűlése. Nemcsak azért, mert Somogy szövetkezeti mozgalmának történetében rangos hely illeti meg 1970 gazdálkodását, hanem azért is, mert ez az időszak már módot adott arra, hogy a MÉSZÖV elnöksége, a küldöttek, illetve az egész szövetkezeti tagság értékelje: hogyan valósulnak meg az új szövetkezetpolitikai elvek. Beszámolójának első részében azért fordított megkülönböztetett figyelmet dr. Kiss József, a MÉSZÖV elnöke a korszerű szövetkezeti elvek gyakorlati megvalósulásának elemzésére. Hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok kedvezőek, az új körülmények között mesz- szemenően biztosított a szövetkezeti tevékenység továbbfejlesztése, a szövetkezeti demokrácia erősítése. Ezek a gyakorlat igazolta tények híven tükröződnek az 1970-es gazdálkodás számszerű eredményeiben; másrészt abban is, hogy olyan új kapcsolatok, együttműködési formák alakultak és alakulnak ki, melyek a szövetkezeti mozgalom további erősödését szolgálják. Mindez kedvező, jó alapot teremt a negyedik ötéves tervidőszak nagyobb célkitűzéseinek eléréséhez. Biztató az is, amit ehhez a gondolathoz kapcsolódva dr. Zimonyi Béla, a SZÖVOSZ osztályvezetője hangsúlyozott: a fejlődést számos új, a jövőbe mutató vonás is jellemzi. Közülük említést érdemel, hogy a szövetkezeti mozgalom kezd meghonosodni a városokban is, egyre javul, bővül a szolgáltató tevékenység. Mindezzel lényegében azt a célt szolgálják szövetkezeteink, ami a tervidőszakban is alapvető követelmény tőlük- sokoldalúan járuljanak hozzá a tagság, a lakosság életszínvonalának javításához, szükségleteinek kielégítéséhez. A megyei küldöttértekezletet megelőző részközgyűléseken kifejezésre juttatta a fogyasztási, a takarék- és lakásszövetkezeti tagság, hogy bízik a rpozgalom további dinamikus fejlődésében. Az elismerésre rászolgáltak szövetkezeteink, hiszen a hetvenes esztendő — de az egész harmadik ötéves terv időszaka is — sikeres volt. A múlt évben már a megye kereskedelmi forgalmának csaknem á felét a szövetkezetek bonyolították le, s a forgalom mintegy 7,5 százalékkal gyorsabb ütemben nőtt, mint az állami kereske- délemnél. Az országos átlagot is meghaladja a fejlődés üteme. Ebben az eredményben közrejátszott a javuló árukínálat, és a kereskedelmi hálózat céltudatos fejlesztése. Egy év alatt több mint hatezer négyzetméter nagyságú kereskedelmi egység készült el, köztük például olyan létesítmény, mint a Sió Áruház. Sok tényt, sok részadatot lehetne sorolni, de ezek voltaképpen a gazdálkodási eredményben összegeződnek: a korábbinál csaknem húszmillióval több, 84 494 000 forint nyereséggel zárták az évet a megye fogyasztási szövetkezetei. Ahogy Pápa János, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője hangsúlyozta, bizonyíték volt a múl év arra is. hogv a lakosság, a tagság érdekeit figyelembe véve jó úton járnak szövetkezeteink, ha olyan szemlélettel folytatják tevékenységüket, amelynek alapja a minél nagyobb forgalomból származó nyereség Természetesen — szóba került ez a beszámolóban is, a vitában is — nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az eredmények mellett Vannak fogyatékosságok. Elsősorban a vagyonvédelem, a belső ellenőrzés nem megfelelő még. A küldöttgyűlés külön értékelte a takarék- és lakásszövetkezetek fejlődését, kiemelve azok egyre növekvő szerepét Délután a fogyasztási, a takarék- és a lakásszövetkezetek küldöttei szekcióüléseken folytatták tanácskozásukat; elsősorban ez évi és a negyedik ötéves tervi feladataikat elemeztékV. M. folklór SOMOGYI NÉPLAP Cl Csütörtök, 1971 április 1. Ki