Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)
1971-04-01 / 77. szám
Országos tanácskozás Nemesdéden SIÓFOK Lengyeltóti Marcali* KAPOSVÁR* Csurgó* NAGYATÁD •8arcs A házikerti gyümölcstermesztés népgazdasági érdek ■ kozást. A gyümölcstermesztésnek ebben a faluban hagyományai vannak. A háztáji 95 százalékán végeznek korszerű növényvédelmet. Eredményeik példaként szolgálhatnak más települések számára is. A házikertek növényvédelméről Seprős Imre, a MÉM növényvédelmi «zolgélatának igazgatója tartott előadást. Elmondta, hogy a mezőgazda- sági termelésen belül a zöldség-, gyümölcs-, szőlőtermesztés igen jelentős helyet foglal el. Az elmúlt tíz esztendőben országosan több mint felével nőtt a termelés. Ennek okát az exportlehetőségek növekedésével, a feldolgozó ipar kapacitásának bővülésével, a fogyasztói igény fokozódásával magyarázta. A keresletet még így sem tudják kielégíteni a nyári csonthéjasokból. Továbbra is cél a feldolgozóipar fejlesztése. Ez annál is inkább kívánalom, mivel 1969-ben már csaknem százmillió fa hozott termést az országban, a gyümölcsösök területe pedig elérte a 130 0(Jo hektárt. Részletesen elemezte a korszerű növényvédelmi tennivalókat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a termelőszövetkezetek növénytermesztési agronómu- sai tartsák kötelességüknek a háztáji segítését, ahol speciális mezőgazdasági mérnököt nem alkalmaztak erre a feladatra. A témához húszán szóltak hozzá. Országos házikerti növény- védelmi tanácskozás és bemutató volt tegnap Nemesdéden. Az örvendetesen sok érdeklődő és szakember először a gazdag anyagú, jól szervezett és rendezett kiállításban gyönyörködhetett. A helyi termesztők gyümölcsei szinte kínálták magukat. Sok látogatót vonzottak az ízléses csomagolású vegyszerek és a növény- termesztéssel foglalkozó szakkönyvek is. A legtöbben és a leghosszabb ideig talán mégis a speciális kisgépek mellett álltak meg. Különösen nagy érdeklődést váltott ki az RS— 09-es gép, melyet két helybeli gyümölcstermesztő — dr. György Ferenc és BöröczOttö — permetezésre is alkalmassá tett. A vendégeket Fülöp Mihály megyei növényvédelmi főfelügyelő köszöntötte. Rövid be- vezetőjébén kitért arra, miért éppen Nemesdéden tartották ezt az országos szintű tanácsSomogy választókerületei m—mmm—m A megye határa ............... Az országgyűlési választókerület határa A r országgyűlési választókerület székhelye • * Község, vagy nagyközség • Város 2 A varos területén lévő választókerületek szama Megjegyzés: Nyíllal jelöltük azokat a választókerületeket, amelyek l^a^területükön kívül eső választási központhoz tartoznak. o **■ | Ki ÓIK SZI6I ETE 4. — Vért! Vért alá-ja! — klánéit eszelősen embereire a százados. — Honnan? — dörmőgött az őrmester. Az udvar végében hajnalt köszöntő rikkantással kukorékolt a kakas. Perenze a homlokához kapott! — Vannak itt tyúkok! Hozzon ide néhányat! — hörögte szinte rekedten és előkotorta rúgós 'tőrkését. Az őrmester hozta a tyúkokat, s lábuknál fogva tartotta őket, míg a százados lenyiszál- ta a fejüket, és a spriccelő tyúkvérrel behintette a legendás hírű banditakirály, Giulia- no immár kihűlt tetemét. A levágott tyúkokat a százados a földszinti folyosóra, a konyha bejárója elé hajigálta, és az utolsó nyomában maga is az ámbitus zömök dór oszlopához támolygott, öklen- dezve. Reggel hatkor érkezett Rómába a hír. D’Antonio rendőrfőnök maga telefonálta meg Schelba belügyminiszternek, akinek nyolckor már a miniszterelnök, De Gasperi személyesen gratulált. Nehány perccel a gratuláció után a belügyminiszter sajtó- konferencián közölte az újságíróideal: »■Az elmúlt éjszaka Luca ezredes arra a meggyőződés re jutott, nogy eljött Giuiiano bandita elfogásának ideje, s ennek megfelelően intézkedett. A bandita abból a castelvet- ranói házból, ‘ amelyben rejtőzött, megkísiérelte a szökést Hogy elfogatását megakadályozza, fegyvert használt. Hosszas üldözés után végül is a kialakult tűzharcban életét vesztette." A jelentéktelen kisvárost már a kora délelőtti órákban az újságírók és a fotóriporterek százai özönlötték el. Perenze még a reggeli' órákban intézkedett, hogy a szokásos agnoszkálás céljából a helyszínre szállítsák Giuiiano édesanyját és nővérét. Az elsők között megérkező fotóriportereknek alkalmuk volt megörökíteni azt az ősbarbár jelenetet, amikor De Maria házának udvarán az anya a kövekről nyalta fel fia vérét, és hisztériás jelenetek között átkozta el magzata gyilkosát. A hazugság füstje terült a város fölé. Perenze az újságírók órke0 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 19TL április L f A munkát zömmel a kisipar végzi Falun is egyre nagyobb az igény AHOGY AZ ORSZÁG gazdasági szerkezete egyre inkább megfelel a fogyasztói társadalom ismérvének, mind több szó esik a »-harmadik ágazat«-ról, a szolgáltató iparról is. Nálunk mindeddig nem sok gondot fordítottak a szolgáltatások fejlesztésére — egyszerűen kevés volt rá az igény. Ahogy azonban elterjedt a tartós fogyasztási cikkek tömeges használata, s az ember minél több — apró-cseprő gondoktól mentes — szabad időt és termékeny munkára s?ánt időt követel magának, úgy fokozódik az igény a fejlett szolgáltatások iránt is. Városainkban kedvezőbb a helyzet, de falun, ahol a tartalmasabb szabad időre való igény és a megnő vekedett vásárlóerő miatt szintén szükség lenne a fejlődésre, még sok helyütt lehangoló a kép. Marcaliban jártunk, hogy a nagyközség és a járás falvaiban meglévő képről tájékozódjunk. A járásban a szolgáltatások zömét még a kisiparosok végzik, arányuk 61 százalék a szocialista szektor 39 százalékos részesedésével szemben. A járási tanács megvizsgálta harminckét község helyzetét, hogy felmérje, hol és mennyire kell fejleszteni. 500 személyautót, 4500 televíziót, 11 000 rádiót, 1400 hűtőszekrényt írtak össze többek között. Tizennégy községben 12—13 szakmában még teljesen ellátatlan a lakosság. Ez a szám azonban nem tartalmazza a kis községek adatait. Az egy lakosra jutó szolgáltatás forintértéke háromszáztíz forint a megyei átlag 670 forintjával szemben, ami országosan szintén nem tartozik a legmagasabbak közé. Ezer személyre kilenc ipari szolgáltató jut. (A megyei átlag tizenöt.) Érdekes adat az is, hogy a járásban dolgozó két szövetkezet, a marcali építőipari és a böhönyei vegyesipirai ktsz, amelyeknek egyik fontos feladatuk a szolgáltató tevékenység, éves szolgáltatói tervüket túlteljesítették, ennek ellenére ezek aránya tíz, illetve öt százalék. A textiltisztítást jelenleg szinte monopolhelyzetben a Patyolat és két kisiparos végzi. A vállalat 1970-ben 300 000 forint értékű tisztítást végzett a lakosság részére. A jelenlegi ötéves tervben Patyolat-szalont szeretnének létesíteni. Ugyancsak fontos beruházásokkal szeretnék, javítani- a gép jármű-javítás, -karbantartás helyzetét. 13 milliós beruházással épül 1975-ig egy AFIT-szerviz, amelynek 50 százalékát megyei keretből biztosítják. Emellett a böhönyei ktsz is tervbe vette egy törpe szerviz létesítését. A helyzet e pillanatban cseppet sem megnyugtató. Sok még a foghíj, a fehér folt. S ez a tervidőszak is inkább az építkezések, a beruházások korszaka, a helyzet csak ezután változik meg gyökeresen. Szolgáltatóház épül Somogysám- sonban, Kéthelyen és Puszta- kovácsiban, ezekben négy szakma képviselői kapnak helyet. A háztartási és elektroakusztikai gépek javítását, karbantartását már több helyen is végzik: természetesen elsősorban a GELKA, a Böhönyei Vegyesipari Ktsz és 13 kisiparos. A tervidőszakban a GELKA bővíti majd a részlegét, és fokozza a begyűjtés színvonalát. Ugyanakkor Böhönyén az ÁFÉSZ is foglalkozik javítórészleg létesítésének tervével. A cipő leginkább talán a lakáskarbantartásban szorít. Nemcsak azárt. mert kevés a kapacitás (egy ktsz, a TÖVÁL ás 110 kisiparos foglalkozik ezzel a munkával), hanem mert a lakáskarbantartás nem kifizetődő, tehát nem foglalkoznak s"' :n vele a szakemberek. .- kisiparosok egy része egyébként is csak másodállásban dolgozik. A ruházati javításokat és a méretes ruhakészítést 1 I -a- ri szövetkezet és 46 kisiparos végzi. Az egyéb ipari javításokat pedig úgyszólván teljes mértékben a kisiparosok. Az ipar jogosítvánnyal rendelkező magánvállalkozók létszáma két év alatt 275-ről 383- ra nőtt. Közöttük a kormány- rendelet értelmében 64 másodállásban, 6 pedig mint nyugdíjas végez szolgáltató munkát. A JÁRÁS VEZETŐI fölmérték azt is, hogy a szolgáltatások fejlesztésére szánt beruházási igény 18,7 millió 'forint. Ezzel mintegy 40 százalékkal emelkedne a szolgáltatások értéke az ötéves terv végére. Hogy ez elég lesz-e? Azt a következő évek döntik csak el. Cs. T. A III. ötéves tervben épült A METRÓ A 1970 kora tavaszára elkészült a metró első szakasza. Átadását eredetileg 1970. december végére tervezték, de az építők a határidőt lerövidítették, a földalatti gyorsvasutat zésére levetette tyúkvéres uniformisát, és gálaruhában, mint a köztársaság hőse fo- gada a sajtótudósítóikat. Ezúttal fantáziája meglepően élénknek bizonyult. — Uraim — kezdte a rögtönzött sajtókonferencián a a beszámolót —, jól nézzenek meg! Önök előtt áll ugyanis az az ember, .aki tűzharcban, szemtől szemben semmisítette meg Giulianót, a banditát. Önök jól tudják: ez az alak évek óta rettegésben tartotta Nyugat-Szicíliát. Az előzményekhez tartozik, és ezt is el kell mondanom, hogy Luca ezredes végül is értesült Giuiiano castelvetranói bújkálá- sáról. A bandita ebben a városban arra várt, hogy a közelben lévő repülőtérről idegen ügynökök segítségével Tuniszba szökhessen. A nagy kérdés a főparancsnok számára az volt, hogyan lehetne a rejtőző farkast a barlangjából előcsalogatni. Szerencsére, mi is alaposan ismertük Giulianót, akiről jól az utazóközönség. Azóta a metró villámgyors kocsijaival korszerű és ízléses állomásaival, a mozgólépcsőivel és a Baross téri aluljáróval a pestudtuk, hogy esztelen vér- szomja mellett a másik nagy szenvedélye a hiúság. Főleg a ^ , 11TmT nagy külföldi magazinoknak^^forintba került) adott nyilatkozataiból állapítottuk meg: ez a bandita rendkívül hiú, és szereplési vágyának különösen nem tud ellenállni, ha filmről van szó. Nem azért mondom, de Luca ezredesnek szellemes Ötlete támadt. Ennek nyomán egy teherautót reklámplakátokkal, filmfelvevő berenedezé- sekkel és hangszórókkal szereltünk fel, és az autó alko- nyattájt Castelvetrano utcáit járta.tetés, hogy e vállalkozás ve zetője lehettem. Autónkkal azt híreszteltük, hogy dokumentumfilmet akarunk készíteni a városról, lakóiról, a szokásokról, és természetesen a Szicília szabadságáért küzdő Giulianóról... Uraim, mondanom sem kell, a trükk bevált. (Folytatjuk) kedvence. A Fehér út és a Deák tér közötti szakasz hosz- sza 6,5 kilométer, utazási menetideje 13 perc. A metró villanyfogyasztása egy közepes városéval ér fel. Az alagút bélelésére 46 ezer tonna tübingel 'használtak fel. Az útszakass építési költsége mintegy négy. .milliárd forint volt. (A Baross [tér rendezése külön 300 millií t Egy év alatt több mint másfél millió kilométert tettel ,meg ezen a szakaszon a vona tok. A 44 motorkocsi zavarta lan közlekedését kétszázötvei "orgalmi dolgozó biztosítja csúcsidőben két és fél percen (ként követik egymást a sze íréi vények. Az üzembe hely ezé: utáni első negyedévben 25 mii lió, a másodikban már 32 mii lió ember utazott a föld alatt az évfordulón jóval túl ’ va iigyunk a százmillión. Egy moz Engem ért az a megtisztel- (Igólépcső óránként 9 ezer uta szállít. A Keletitől és a Nép stadiontól, a legforgalmasab állomásokról óránként 10 eze ember tart a város felé. A további tervek: 1973-ra el készül a Deák tér és a Déli pá lyaudvar közötti szakasz. D megalapozott a remény, hog; 1972 végére már ezen a sza kaszon is utazhatunk. 1973 ban pedig megkezdik a észak—déli vonal építését is.