Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)
1971-04-01 / 77. szám
flz SZKP XXIV. kongresszusa folytatja munkáját A vietnami pártküidöttség vezetőjének felszólalása A kongresszus első küldföldi felszólalója Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkára volt A vietnami küldöttet óriási ovációval, valóságos szolidaritási tüntetéssel fogadta a kongresszusi hallgatóság.. Le Duan — a küldöttek üdvözlése után — kijelentette, hogy az amerikai agresszorok ellen és a haza megmentéséért, valamint a szociálismus építéséért vívott háborúban »-Vietnam népe szüntelenül érzi a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet kormány és az egész szovjet nép lelkes támogatását, óriási és értékes segítségét*t. A Vietnami Dolgozók Pártja központi bizottságának első titkára aláhúzta, hogy a vietnami nép feltétlenül győzelmet arat az amerikai imperialista agresszió elleni harcban. Vietnam népe Ho Si Minh elnök szent hagyatékának megfelelően a végsőkig fog harcolni a déli országrész felszabadításáért, észak megvédéséért és a haza békés újraegyesítéséért.« Az üzbég, a krasznodari és a grúz küldött felszólalása A szerda délutáni ülés első felszólalójaként Saraf Rasidov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, az Üzbég KP KB első titkára emelkedett szólásra. Beszédét azzal kezdte, hogy az üzbég kommunisták nevében elfogadta és jóváhagyta az SZKP Központi Bizottságának politikai irányvonalát. Hangsúlyozta; a beszámolóból kitűnik, hogy a központi bizottságban a lenini munkastílus érvényesül. A továbbiakban Üzbekisztán gazdasági fejlődéséről beszélt. Elmondotta, hogy a köztársaság 1970-ben rekord gyapottermést, 4 millió 660 ezer tonna »fehér aranyat« takarított be. Felhívta a figyelmet arra, Üzbekisztán jelenleg nem csupán »gyapotköztársaság«, haIValter Ulbricht: A kongresszus küldöttei és vendégei a Kreml kongresszusi palotájának tágas előcsarnokában. (Képtávírón érk. — APN—MTI—KS) nem fejlődő iparral rendelkező vidék is. Ezt követően a szónok a földrengés sújtotta Taskent újjáépítéséről adott számot. Grigorij Zolotuhin, a krasznodari határterület pártbizottságának első titkára a szocializmus történelmi győzelmének nevezte azt a tényt, hogy nehéziparának kiépítése után a Szovjetunió most már képes megfelelő energiával hozzálátni a közfogyasztási javak bőségének megteremtéséhez. A következő szónok, Vaszilij Mzsavanadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Grúz KP KB első titkára volt. — A Grúz Köztársaság dolgozói — mondotta — méltóképpen, munkában elért sikerekkel készültek a kongresz- szusra és az elkövetkezendő nagy nemzeti ünnepre: a Grúz1 Szocialista Szovjet Köztársaság megalakulásának 50. évfordulójára, amelyre májusban kerül sor. A lenini nemzetiségi politika érdemeit méltatva a szónok kiemelte; Szovjet Grúzia féjlő- dése erőteljesen megcáfolja azokat, akik rágalmazzák a szovjet rendszert, és torz megvilágításba helyezik a párt nemzetiségi politikáját. Ezt követően a kongresszust három testvérpárt képviselői üdvözölték. Ez a kongresszus elvi jelentőségű az antiimperialista erők számára szorosan összeforrott munkásosztály támogatásának, a Len- ,nak és vezetőségének a probgyel Egyesült Munkáspárt belső erejének s Lengyelország minden barátja segítségének. — Pártunk és népünk . mély elismeréssel adózik az SZKPlémáink irányában tanúsított megértésért, a megoldásukhoz nyújtott baráti segítségért — hangsúlyozta Gierek. Georges Marchais: Az SZKP tevékenysége megfelel a szocializmus és a béke érdekeinek — Az SZKP XXIV. kongresszusa csakúgy, mint pártjuk minden kongresszusa, fontos esemény az egész nemzetközi kommunista mozgalom számára, az egész világ közvéleménye számára —■ mondotta Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt helyettes főtitkára a Kremlben. — A Szovjetunió Kommunista Pártjának és a szovjet államnak a tevékenysége döntő szerepet tölt be a jelenlegi világ fejlődésében, és ez megfelel a szocializmus és a béke érdekeinek. — Éppen ezért a szovjetel- lenesség, bármilyeh formában is jelentkezzék és bárhonnan induljon is ki, bűntény a munkásosztály és a népek érdekei ellen. Mi harcolunk és mindenkor a legerélyesebben harcolni fogunk e bűntény ellen — mondotta Marchais. — Mi sokra értékeljük minden kommunista párt függetlenségének és szuverenitásának elvét — mondotta Marchais. — Ugyanakkor a proletár internacionalizmust, minden kommunista pártnak a marxizmus—leninizmus elvein alapuló akcióegységét szent kötelességnek és egész harcunk sikere nélkülözhetetlen feltételének tartjuk. * * * Mihail Szuszlov, a pb tagja, a kb titkára, aki a délutáni ülés elnöki tisztét töltötte be, Marchais felszólalása után berekesztette a kongresszus második napi tanácskozását. Közölte, hogy a beszámoló és a jelentés vitája csütörtökön — moszkvai idő szerint délelőtt 10 órakor folytatódik. * * * Moszkvában bejelentették, hogy az SZKP Központi Bizottságának meghívására az SZKP XXIV. kongresszusára kedden este Moszkvába érkezett Cheddi Jagan, a Guayanai Népi Haladó Párt főtitkára^ Paul Verges, a Réunioni Kommunista Párt főtitkára; Agos- tino Neto, az Angolai Népi Felszabadító Mozgalom Pártja elnöke. (MTI) VILAGVISSZHANG Gondosan tanulmányozzák a javaslatokat A Szovjetunió állandó ENSZ-képviselete szétosztotta Brezsnyev kongresszusi beszámolójának részletes kivonatát az ENSZ-tagállamok képviselői között. Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára a kongresszus szerda délutáni ülésén kijelentette, . hogy az NSZEP küldöttsége teljességgel osztja a Leonyid Brezs- nyev által ismertetett beszámoló megállapításait. — Az SZKP KB főtitkára — hangáúlyozta Ulbricht — széles körű békeprogramot terjesztett elő. A szónok emlékeztetett rá: Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta azt a tényt, hogy számos állam nemzetközi jogilag elismerte az NDK-t; hangsúlyozta az európai határok sérthetetlenségét. — Ez a kongresszus — jelentette ki Ulbricht — elvi jelentőségű valamennyi kommunisEdward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára üdvözölte a kongresszust, s ezzel az üdvözlettel is »kifejezve azt az eszmei és osztályközösséget, testvéri egységet és megbonthatatlan kapcsolatot, amely összeköti a két pártot és a két népet«. — A kommunista építésnek Leonyid Brezsnyev beszámolójában kifejtett programja alkotó szellemű lenini program — mondotta Edward Gierek, majd megállapította: — Kongta és munkáspárt, az összes antiimperialista erő számára. — Mi — folytatta a szónok — mindig Lenin útmutatásait követtük, a szocialista és a kommunista építés tapasztalataira támaszkodtunk. Az NDK következetesen fejleszteni fogja a politikai, gazdasági, tudományos-műszaki együttműködést és a szocialista integrációt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretein belül. A jöVőben is tovább erősítjük a Varsói Szerződéshez tartozó államok közötti fegyverbarátságot — mondotta. Walter Ulbricht a kongresszusi küldöttek viharos tapsa mellett átnyújtotta Leonyid Brezsnyevnek az NSZEP Központi Bizottságának üdvözlő levelét. resszusunk befolyást gyakorol az egész emberiséget foglalkoztató probléjnáknak a további megoldására. .Az SZKP a forradalmi gondolat és gyakorlat örökké élő forrása. Éppen ez határozza meg az SZKP vezető szerepét a világ kommunista és mun-' kásmozgalmában — mondotta a LEMP KB első titkára, majd kijelentette: — A Lengyelországban támadt legutóbbi nehézségeket leküzd- i jük, hála a szocializmussal < PÁRIZS Párizsban, ahol már napok óta nagy érdeklődéssel tekintettek az SZKP XXIV. kongresszusa elé, igen kedvező visszhangra talált a beszámoló külpolitikai része. A kormányhoz közel álló körökben hangsúlyozzák: illetékes helyen rendkívül behatóan tanulmányozzák Brezsnyev javaslatait. A Les Echos írja: Brezsnyev kezdeményező lépést tett a leszerelés területén és ez beszámolójának váratlan mozzanata. A Combat címében is kiemeli: »A Szovjetunió békés és engedékeny, mert’ biztos erejében«, s hangsúlyozza: »Az SZKP főtitkára globális enyhülési tervet terjesztett elő, amely teljesen felszámolná a konfliktusok okait s a legkorszerűbb és legköltségesebb harci eszközöket.« VARSÓ A nagy formátumú Trybuna j Luduban öt oldalt foglaltak el I a kongresszus anyagai WASHINGTON Az Egyesült Államok gondosan tanulmányozza a nukleáris leszerelési konferenciára vonatkozó szovjet javaslatot. Ezt a nyilatkozatot Ziegler, a Fehér Ház sajtót;tkára tette azzal kapcsolatban, hogy kongresszusi beszédében Brezsnyev. felszólította a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Kína részvételével megtartandó nukleáris leszerelési értekezletre. A Washington Post azt fejtegeti, hogy Brezsnyev a beszámolóban különösen »a békére, á jólétre és a stabilitásra-« helyezte a hangsúlyt. BONN A nyugatnémet kormány szóvivője, Conrad Ahlers Brezsnyev beszédének a szocialista országok és az ’ ’K viszonyával foglalkozó megállapításaira reagálva kijelentette, hogy az NSZK osztozik a Szovjetunió' véleményében, mely szerint a Moszkvával és a Varsóval kötött- nyugatnémet szerződések új távlatokat nyitnák Európában. Edward Gierek: A beszámoló programja alkotó szellemű lenini program Riad diplomáciai kőrútja A kairói kormánykörök és a párizsi politikai megfigyelők egyaránt megkülönböztetett érdeklődéssel figyelik az EAK Nyugat-Európában akkreditált nagyköveteinek találkozóját, amelyen Mahmud Riad Külügyminiszter tájékoztatja a diplomatákat a kairói kormány elképzeléseiről. A diplomáciai offenzíva fő célját a külügyminiszter abban határozta meg, hogy nyomást kell gyakorolni Izraelre és az -Egyesült Államokra Jarring február 8-án átnyújtott javaslatainak elfogadása érdekében. Az A1 Ahram című kairói félhivatalos lap Párizsból keltezett jelentése szerint Riad kijelentette: — Egyiptom úgy véli, két szakaszban lehetne megvalósítani az izraeli csapatok visz- szavonását. Az első szakasz az izraeli csapatok részleges kivonása lenne a Szuezi-csatorna térségéből. E lépés következtében lehetővé válna a csatorna megnyitása. Ezt követné a csapatok teljes kivonása. Az A1 Ahram idézte Riadnak azt a kijelentését is, miszerint Egyiptom üdvözölné, ha a javasolt közel-keleti nemzetközi békefenntartó erőkben minél több földközitengeri ország ' venne , részt, élükön Olaszországgal. Az amerikai külügyminisztérium közlése szerint Rogers amerikai külügyminiszter üzenetet intézett Riadhoz. (Ezt Robert Anderson, az Egyesült Államok párizsi nagykövetségének tanácsadója juttatta - el az EAK külügyminiszteréhez.) Az A1 Ahram megerősíti a hírt és közli, hogy üzenetében Rogers leszögezte: az amerikai álláspont a közel-keleti kérdésben nem változott. A sürgős üzenetben -Rogers »helyreigazított néhány, az amerikai szenátorok előtt elmondott beszédével kapcsolatban napvilágot látott téves információt«. . Az A1 Ahram részleteket nem közöl, de valószínűnek látszik, hogy Rogers cáfolni kívánja azokat a híreket, amelyek szerint Abba Eban izraeli miniszterelnök tiltakozásának eredményeképpen változott volna az amerikai álláspont. (MTI) Feszültség Jordániában Újra farkassxemet néznek a hadsereg és a gerillák A szerdára virradó éjszaka nem volt jelentősebb incidens Ammanban, ahol már hatodik napja tart a palesztinai gerillák és a jordániai hadsereg újabb torzsalkodása. A palesztinai milísiák az éjszaka védelmi állásokat foglaltak el a főváros több pontján. Nem történt összetűzés Jerash városában sem, amelyet a gerillák kedden körülzártak. Ennek ellenére rendkívül feszült a hangulat, és szinte bizonyosra veszik a harcok fellángolását. Az ammani rádió megkezdte a kampányt az ellenállókat támogató arab kormányok ellen: elsőként Kadhafi líbiai államfő ellen intézett éles kirohanást. A kairói A1 Ahram szerdai jelentése szerint Anvar Szádat, az EAK elnöke felvette a kapcsolatot számos arab vezetővel és uralkodóval. A lap nem részletezi a kapcsolatfelvétel jellegét, de a megfigyelők valószínűnek tartják, hogy az egyiptomi államfő célja a tavalyi szeptemberi válság idején összehívott csúcsértekezlethez hasonló tanácskozás létrehozása. (MTI) Nixon és a „második offenzíva“ Aládúcolt kártyavár Thleu, o saigoni rezsim elnöke látványos sajtóértekezletet tartott a demilitari- zált övezettől délre, Dong Ha bázison. A konferencia helyét valószínűleg nagy műgonddal választották ki, és az egészre rányomja bélyegét a Pentagon rutinos propagandistáinak rendezése. Az elnök azt jelentette be, hogy — a fogalmazás is jellegzetesen amerikai ízű — »öt perccel a sajtóértekezlet megnyitása előtt« amerikai helikopterek által 'szállított dél-vietnami egységek szálltak le Laoszban, és »a támadás még tart«. Nem ismerjük ennek a most bejelentett újabb inváziófélének sem a méreteit, sem katonai . céljait — ha ugyan egyáltalán vannak ilyenek —, mindenesetre élünk a gyanúperrel, hogy nem katonai, hanem kifejezetten, lélektani, politikai célokról van szó. Elég, ha arra gondolunk, hogy milyen körülmények között s milyen előzmények után került sor erre a színházi alapossággal megrendezett dzsungel-sajtókonferenciára. A legfontosabb előzmény a dél-vietnamiak nagy hűhóval beharangozott első laoszi of- fenzívájának a kudarca volt. A. kudarc lényén ma már nem lehet vita — ezt a szót használja az egész világsajtó, beleértve (a Fehér Ház nagy bosszúságára) magát az amerikai sajtót is. . Az Egyesült Államoknak viszont mérhetetlenül fontos, hogy a nemzetközi közvélemény ne úgy tekintsen Thieu csapataira, mint megvert, megfutamított, s Laoszból a hazafiak által kiebrudalt hadseregre. Ha ezt a most újra kialakult képet nem sikerül megváltoztatniuk, ez nem kevesebbet jelent, mint a »vietna- mizálás« egyértelmű csődjét. Egy ilyen csőd viszont kockára teszi Nixon egész politikai jövőjét. S ezzel bezárul a kör. Ez már legalábbis valószínűvé teszi, hogy miért rendelték el Washingtonban ezt a második laoszi inváziót: a dél-vietnami hadseregnek valamiféle győzelemre van szüksége. Akármilyen jelentéktelen sikerre, de ezt akarja prezentálni most a Pentagon. Nixon egész koncepciója az, hogy a saigoni rezsimmel oldatja meg a délkelet-ázsiai »katonai feladatokat«. Ha ez nem sikerül — márpedig nem sikerül —, összeomlik a választási kampány óta eltelt időszak ígéreteinek egész kártyavára. Ezt a kártyavárat kellene most aládúcolni a Thieu-csa- patok valamilyen — bármilyen! — »diadalának«. Jugoszlávia »Reális alapok vannak Jugoszlávia együttműködésének erőteljesebb kiszélesítésére a KGST tagországaival« — jelentette ki Dragisa Djokovics, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács (a kormány) tagja, Jugoszlávia állandó képviselője a KGST végrehajtó bizottságában. A jugoszláv miniszter elsősorban a termelési együttműés a KGST ésben és a szakosításban lát nagy lehetőségeket Jugoszlávia és KGST-tagországók kapcsolatainak bővítésére. Jugoszlávia az elmúlt öt évben 5,5 milliárd dollár értékű kereskedelmi forgalmat bonyolított le a KGST tagjaival, s ez az összeg a következő ötéves időszakban 7,2 milliárd dollárra emelkedik. (MTI) 2 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1971. április 1