Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-04 / 53. szám
Űj gép, modern laboratórium ÜJ pantürősőgépet helyeztek üzembe a marcali sajtüzemben. A PAB 20-as komplett automata pasztőrözőgéppcl 37—40 000 liter tejet dolgoznak feL Ennek nagy részéből sajtot készítenek. A Balaton és a trappist a sajtot külföldön és a hazai piacon értékesítik. Az idén három vagon sajtot exportáltak Svédországba, Spanyolországba és az NDK-ba. A közelmúltban korszerű laboratóriumot is berendeztek. Sipos Jánosáé tejipari technikus a sajt vizsgálatát végzi. Ssmogy megyei Ingatlankezelő Vállalat az alábbi szakmákban iparitaniMIvételt hirdet: 1 asztalos, víz-, gáz-, 1 és késziilékszerelö, villanyszerelő. i ----i Hz ács, állványzá, kőműves i és telőfedő szakmában i vállalati ösztöndíjat is biztosítónk Kaposvár. Idy E. u. 18. £10258) D 'OMOGYI le.'LAP Csütörtök un. máretap &> Egy holdra hét forint értékű szákirodalom Gondolatok a mezőgazdasági könyvliónap alán A második világháború súlyos károkat okozott mező- gazdaságunknak is. Elhurcoltak és elpusztult mintegy 1,3 millió szarvasmarha és 2,2 millió sertés, csökkentek a termelési lehetőségek, hiányzott a föld megműveléséhez szükséges vonóerő, kevés volt a vetőmag. Az akkori búzatermés alig harminc százaléka volt a háború előtti évekének. Ilyen örökséggel a vállunkon kezdődhetett meg országunk mezőgazdaságának fejlesztése. Napjainkban a mezőgazdaság ország-világszerte olyan minőségi változáson megy át, mint amilyen száz évvel ezelőtt az iparban ment végbe, Kialakul a nagyüzemi munkaszervezet, fokozódik a gépesítés, a kemizálás, nagy hozamú növény- és állatfajták terjednek el. Mindennek eredményeként a mezőgazdasági munka termelékenysége gyorsan nó, és évről évre csökken a a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma és aránya. Hazánkban 1950-ben az aktív keresőknek még ötven százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, 1960-ban már csak harminchat százaléka, s az arány azóta is évről évre. tovább csökken. Magától adódik a következtetés, hogy ez a csökkenő tendencia a termelőerők műszaki, technikai fejlődését kell maga után vonja, ha a termelés eddigi szintjét tartani, sőt fokozni akarjuk. Ez kellő mennyiségű és minőségű szak- irodalom nélkül nehezen képzelhető el. A legkorszerűbb technológiák, a legújabb vegyszerek, koncentrátumok és gépek ismerete, gyakorlati alkalmazása nélkül nem tudunk a világpiaci igényeknek megfelelő termékeket előállítani. Sajnos, a szakirodalomra vonatkozó statisztikai adatok nem megnyugtatóak. Hazánkban egy holdra országos viszonylatban két forint értékű szakirodalom esik. Első olvasásra mosolygásra késztető mutatónak tűnik, pedig a szomorú valóságot tükrözi. Hogy a hibaforrás hol keresendő? Talán a kiadványok nem elég újszerűek, nem elég sokrétűek, vagy talán az olvasók igénye minimális? Akárhol keressük is az okot, úgy érzem, a kezdeményezés mindenképpen a könyvkiadókra és szakkönyv- trókra vár. A számokat tovább vizsgálva csak megerősödik bennem a fenti állásfoglalás, mert bizony könyvkiadóink többet is tehetnének a mező- gazdaság érdekében. Rájuk vár a feladat, hogy változatos, mindig az újat, korszerűt bemutató kiadványaikkal, könyveikkel kielégítsék, sőt még növeljék a szakemberek ez Irányú igényeit. 1969-ben mintegy tizenki- lencezer könyv jelent meg Magyarországon, s ebből csak 1,6 százalékkal részesült a mező- gazdasági szakirodalom. Ez a szám rendkívül kicsi, ha figyelembe vesszük, hogy a mezőgazdaság még ma is népgazdaságunk egyik legfontosabb ága. Külkereskedelmünk talán legszilárdabb piacai és legkeresettebb exportcikkei szintén innen származnak. A mező- gazdasági és élemiszeripari termékek például az elmúlt ívekben összes exportunkból huszonkét-huszonöt százalékA SOMOGYI NÉPLAP 1971. január 19—20—21-i számában cikksorozat jelent meg a »cigánykérdésről.« Óvári Ferenc kaposvári tanácstag levelet küldött szerkesztőségünknek, amelyben kifejti véleményét a megjelent írásokkal kapcsolatban, és a kaposvári cigánylakosság életéről, körülményeiről is szól. Írását — néhány rövidítéssel — itt közöljük. — Több szempontból is vitába kívánok szállni a sorozat Íróival. Egyrészt azért, mert szeretném megvédeni s társadalomba már beilleszkedett cigányszármazású embereket, s azért is, mert mint Kaposvár város tanácstagja úgy érzem, hogy a cikkekben említett településeken lényegesen hátrább tartanak még, mint Kaposváron. Itt a miniszteri rendelet adta lehetőséget — kedvezményes lakásépítkezés — 38 család vette igénybe, és sokan építettek önerőből családi házat. Ezek túlnyomórészt 1—2 szobás, összkomfortos lakások. Nem ritka a fürdőszoba sem. s ha a városi tanács megtartja ígéretét, hogy 1971-ben a cigánytelepülést jó minőségű ivóvízzel látják el, még több kai, a fejlett tőkés országokba irányuló exportokból negyven- jt-ötven százalékkal részesedtek. Tehát az iparilag, gazdaságilag fejlett kapitalista államokból behozott importcikkeinknek csaknem felét a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel fedezzük. Az ismeretterjesztés, az információ gyors átadása sajátos csatornái a szaklapok. Frisseslégük révén versenyképesek sok szakkönyvvel, hiszen hónapról hónapra történő változásokkal, technológiai, takarmányozási újdonságokkal a gyakran I—1,5 évig készülő könyv nem tud lépést tartani. Némelyik már megjelenéskor túlhaladott. Ezért van különösen nagy jelentősége annak a körülbelül negyven folyóiratnak, szaklapnak, amely országosan megjelenik. Hétről hétre hasznos kiegészítőnek bizonyulnak a szakkönyveknek. lesz a kulturált lakások száma. Sem a munkahelyeken, sem pedig az iskolákban nincs viszály a felnőttek és a gyerekek között, ugyanis az egyenlő bánásmód kizárja ennek lehetőségét. A munkához való viszony kérdésének tárgyalásánál elsősorban azt a kérdést tenném föl, hogy kik azok a vendég- munkások? Nem értek egyet ezzel a megjelöléssel, ugyanis amióta világ a világ, mindig voltak és lesznek segédmunkások, származásra való tekintet nélkül. Az, hogy ezeknek az embereknek piszkosabb a munkájuk mint a többieknek, vitathatatlan, de ez a munka nem szégyen. A kaposvári cigánytelepülésen nincs munkakerülő, dologtalan ember, mert olyan igényeik is vannak, amelyeket például segédmunkásként már nem tudnak kielégíteni. Van közöttük technikus, marós, lakatos, ács, szabó, és sorolhatnám még a szakmákat, s nem ritka közöttük a kitüntetett dolgozó sem. Ma már Kaposváron nincs analfabéta cigány, mert valamennyi iskolaköteles gyerek igyekszik elvégezni a nyolc álA növénytermesztés egye* ágazatai — kukorica- és búza- termesztés — bőséges szakiro- ialommal rendelkeznek. Más esetben ez éppen hiányzik, vagy még nagyon gyerekcipőben jár. Az állattenyésztés területén hasonló a helyzet. A kis állatoknak — nyúl. galamb, baromfi, méh — megvan a maguk népes tábora és a maguk számottevő irodalma. Más, népgazdaságilag talán fontosabb állatfajok — sertés, szarvasmarha — viszont csekély irodalommal rendelkeznek. . E hiányok pótlása fontos és sürgető feladat. Jó lenne mezőgazdasági kiadványainkat még sokrétűbbé, speciálisabbá tenni, s ezek rendszeres propagálását biztosítani. Nem végeztem számításokat, de úgy gondolom, megérné... talánost és utána szakmát tanúink Véleményem szerint: akik a cigányszármazású embereket nem tekintik embereknek, akik nem a munka után ítélnek, azok nincsenek tisztában szocialista társadalmunk erkölcsi normáival, de a párt és a kormány erőfeszítéseit is semmibe veszik. Nem akarom, s nem is célom, hogy a cikkekben szereplő valamennyi állítást megcáfoljam, hiszen sok igazságot tartalmaznak. Előfordulhat az is, hogy az erdőben lakó család a saját erejéből képtelen a régitől megszabadulni, de ehhez nem mindig kap segítséget. Az ilyenek valóban igénytelenül, a periférián élnek, s nem hajlandók megragadni a társadalom nyújtotta segítséget. A CIGÁNYOK helyzetét szerintem társadalmi ügyként kell kezelni. A düledező viskókban lakó nyomorgó, analfabéta cigányokat nem lehet a faji megkülönböztetés helytelen szemléletből fakadóan egyértelműen elítélni. Övári Ferenc tanácstag Győri András Hozzászólás cikkünkhöz Cigányokkal vagy nélkülük? <> } 1 Végül is — állapította meg Eriksson — ez a Jelentős erő a barlangrendszer felé nyomul tában mindössze egyetlen 1 ’ Vietkong-katornát tudott meg* '[ölni, egy másikat pedig meg- 1 sebesíteni. Ketten elmeneküljek, és az ötödik elérte a ^barlangrendszert, ahol is felkészült, hogy a végsőkig vé- I dekezzék. ,1 Nem is tudták elfogni, pell dig a repülőeródök rakéta tüzének és a gyalogosok golyóinak, gránátjainak egyedüli célpontja lett Sőt, még meg éls sebesített néhányat a kétszáz méter hosszú, több bejá- íratú barlangrendszer felé kőízelítő gyalogosok közül. !> Amikor az ötödik Viefkong- i katona behatolt a barlangba — emlékezik Eriksson —, osz- f tagúk már egy ideje nem tartózkodott a különös formájú f sziklaképződmény közelében. ''Olyan mélyre ereszkedtek le a ' völgybe, hogy szinte megérint- ' hették a barlangrendszer vastag, durva külső falát $ Meserve, Clark és Manuel a _ többi osztagokba tartozó katonákkal együtt váltik lövöldöztek a magános Vietkong-katortára, aki egy beugró mögül védekezett, amely nem lehetett tizenöt centiméternél szélesebb és néhány centiméternél magasabb, öt, Erikssant, az őrmester egy sziklaperemre küldte, ahonnan be lehetett látni az egész barlangrendszert Gránátvetőjét két nyílásra irányította, amelyek közül az őrmester szerint bármelyik kijáratul szolgálhatott a körülzárt katonának. Raíe számára egy órával korábban végződött az akció, még jóval azelőtt, hogy az osztag eléri* a barlangrendszert Ahogy sietve, kapaszkodva, csúszva siettek lefelé, Raíe megcsúszott, lezuhant egy sziklaperemről, s megrándította a könyökét és a vállát Egy mentőhelikopter szállította a Qui Nonh-1 kórházba- A mentősök egy zászlóalj tiszt mellé fektették, akit ismert és szeretett Raíe hadbírósági tárgyalásán kiderült, hogy a két sebesült hassal napokon át beszélgetett a legkülönbözőbb témákról, Rafe mégsem tett említést Maóról. Rafe azt hozta fel védelmére: »Féltem szólni a tisztnek, mert talán én lettem volna az egyedüli, aki szóba hozta volna a dolgot Nem tudtam, hogy Eriksson már jelentést tett róla. Először meg akartam tudni, mit tesz majd Meserve és Clark.« A tűzharc több óráig tartott a szurdokban, a támadók csak sötétedés után hagytak fel a küzdelemmel. A befész- kelődött Vietkong-harcos (másnap reggel elmenekült) öt amerikait sebesített meg. Meserve jókora bátorságot tanúsítva mentette meg a legsúlyosabb sebesültet, egy közkatonát, akinek tölténytáskája egy találat következtében felrobbant a lágyékánál. »Szegénynek kilógtak a belel« — mondta Erikson. »Olyan volt, mintha két tárat magába eresztett volna.« A sebesült magatehetetlenül hevert közvetlenül a Vietkong-harcos rejtekhelye előtt. A golyózáporral dacoló Meserve előre kúszott, és ki vonszolta a sebesültet a Vietkong-katona lő- távolából. Ezért a cselekedetéért bronzcsillagra terjesztették fel. Erikssonnak nem volt alkalma elsütni gránátvetőjét. Jobb is volt így, hiszen egyre Mao körül jártak gondolatai. Ezzel a háborús »incidens«- sel, mint mondta, »betelt számára a pohár«. A hegyoldalban gubbasztva a puskatűz és a helikopter-dübörgés hangjánál azon kapta magát, hogy gondolatai újra meg újra visz- sza térnek ahhoz a mozzanathoz hogy Raíe és Manuel nem DANIEL LANG: Incidens a 192-es magaslaton 13. volt hajlandó megölni a lányt. Talán átmeneti volt részükről ez a gerincesség, mindenesetre bátorságot öntött beléje is, hogy döntéshez jusson. Ahogy ott figyelte a barlang nyiladékait, hirtelen rátört a felismerés, hogy ha ő nem mer szólni, Mao halálának a ténye titok marad. »Senki sem tudta volna meg, mi történt vele!« — kiáltott fel. — »K1 más jelentette volna, mint én? A többiek mine megerőszakolták, és ketten közülük még meg is ölték őt. Ráébredtem, hogy addig nem nyugszom, amíg nem történik valami Mao dolgában. Ez volt a legkevesebb, amit érte tehettem, miután annyiszor nem segítettem rajta. Csak az akadályozhatott volna meg, ha »tévedésből« én is »háborús áldozattá« válók. 5. Visszatekintve Eriksson úgy véli: alighanem a kicsiny Vietkong-különítmény mentette meg őt Meserve golyójától. Az ember- és fegyverhátrányban levő ellenség olyan kitartóan küzdött, hogy az őrmesternek Clarknak és Manuel- nek a lőszere elfogyott, és így hoszabb időre félbe kellett szakítani az osztag útját, míg új tölténytárakat és gránátokat vételeznek. Vissza kellett tehát térniük a sza- kaszparancsnoksáf ra. amely négy osztagot egyesített, és mindössze néhány percre volt a század parancsnokságtól, ahol a szakasz egyetlen tisztiénél, Reilly hadnagynál magasabb rangú tiszte» is voltak. (Folytatjuk)
