Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-03 / 52. szám
Iw™* — nevelésről NEM MAGYAR ÁTOK Az élethez ragaszkodást az emberi gondolkodás mindig természetesnek, magától értetődőnek találta- Az emberen kívül nincs is más élőlény, mely saját élete megsemmisítésére törne. A skorpió állítólagos öngyilkosságát az állatpszichológiai kísérletek nem igazolták. Már évtizedek óta foglalkoztattak a gyermeköngyilkos- Ságok. Ha olyan felnőttel beszélgettem. aki később öngyilkos lett, mindig feltűnt, hogy őket olyan természetű szorongások, félelmek foglalkoztatták, mint az ugyancsak öngyilkossá lett gyermekeket Illyés Gyula a »Sorsproblé- mákról« címmel írói levélben foglalkozik Lukács György Magyar irodalom — magyar kultúra című könyve egyes vonatkozásaival. Egy dologra teszek észrevételt csupán. Illyés statisztikai adatokat sorol fel, a hazánkban általá ■ ban, főleg pedig az ő szűkebb pátriájában, Tolna megyében — a legutolsó években történt nagyszámú öngyilkosságról és felveti a kérdést, mi az oka ennek? »Hogyan juthattak ilyen elhatározásra az emberek? Mi az oka, hogy annyian akarják eldobni életüket?« Feltételezhető, hogy a sót: öngyilkosságot a szocializmus által el nem intézett, meg nem oldott »sorsproDlémákkal« indokolja. Az öngyilkosságok gyakori okaira, sokszor elődleges mozgatójára, a legújabb lélektani kutatások, vizsgálati eredmények világítanak rá. Ezek szerint az öngyilkosságot elköve] tő személyek igen nagy része a kora gyermekségétől magá- ! ban hordott — eredetében elfelejtett —, de hatásában annál erősebben, intenzívebben munkáló bűntudat miatt lesz öngyilkos, önpusztításával ettől az érzéstől aíkar szabadulni. Ezt a mélyen munkáló, elsüllyedt, és a tudattalanból feltörő bűntudatot az egyén mindenkor teljesen reálisnak érzi, és mikor eldobja életét, úgy gondolja, hogy tettével bűnössége miatt megérdemelt, ítéletet hajt végre magán. Nem kell hozzá pszichológusnak lenni; ma már minden intelligens ember tudja, hogy a kofái gyermekévek milyen nagy és maradandó hatást gyakorolnak a gyermekből lett felnőtt életére! Azt viszont a laikusok kevéssé tudják, hogy melyek azok a ható tényezők, melyek a gyermeki lelkületet, kedélyvilágot ilyen végzetesen megterhelik. Ezek között kettő a gyakori. Mindkettő a helytelen nevelés következménye. Főként ijesztgetések, fenyegetések által, a gyermek agresszív fantáziájának reakciójaként keletkezett a bűntudat az egyik, a másik gyermek nemi vágyrezdülései miatt érzett bűntudatos félelme- Ha ezt a bűntudatot, a félelmet a későbbi felnőtt életben olyan megrázó erővel hozza felszínre valami, hogy az egyén elviselhetetlennek érzi az életet, öngyilkos lesz. Az öngyilkosság gondolata és megvalósítása legtöbbször fokozatosan érik mag az illető személyben, és az említett körülmények hatása alatt az öngyilkosság ténye mint Az osztályfőnök orvost keres Csak 13 és 18 óra között ne! A TANTERMEK, a folyosók | falai közé zárt gyerekek télen sem veszítenek elevenségük-1 bői, rendetlenkedő nyüzsgésükből, s ez gyakran iskolai balesetet okoz. Ez történt 1971. február 17-én Csurgón, a gimnázium épületében működő 526. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola I/B osztályában, a hatodik óra utáni szünetben. A balesetet jelentették a gyerekek, egymás szavába vágva mesélték a történteket: Lévai József tanuló figyelmetlenül nekiszaladt egy — már korábban betört — ablaknak, s az ablaküveg két helyen is csúnyán elvágta a karját. A gyerek sápadtan, vérző kézzel állt, hárman támogatták. — Telefonálok az orvosi rendelőbe, addig is induljatok el oda! — utasítottam a tanulókat. Ekkor már fél kettő elmúlt — a központ kapcsolta a rendelőt, és semmi válasz. A központ közölte, hogy egyetlen orvos lakásán sincs telefon (!). Néhány perc múlva kabát (és majdnem ész) nélkül rohantam a gyerekek után. — Ne menjetek a rendelőbe, ott nincs orvos. Megpróbáljuk a lakásukon keresni őket! — mondtam, s folytatódott a futás. Közben célhoz értünk: a gyerekek az utcán álltak sérült társukkal, én pedig a házban jártam az Odüsszeiát. Csengetek dr. Varga Levente sebész lakásán — a csengő nem működik. Becsengetek dr. Kál- lay Izabella iskolaorvoshoz. A doktornő nem tud segíteni, mert munkája az iskolákban preventív jellegű, rendelője, felszerelése nincs, kivéve a mérleget, vérnyomásmérőt stb. Visszaküld Varga doktorhoz kopogni, mert úgy tudja, otthon van. — A kopogás nekem is eszembe juthatott volna — gondolom, mire föllihegek az emeletre újra, de most már sikerrel. Varga doktor a vérző gyereket kezelésbe vette, s mi távoztunk. A kálvária további esemé- ayeiről fél négykor értesültem. Az elsősegélynyújtás után Varga dr. beutalta a gyereket a kaposvári baleseti sebészetre. A tanuló tizennégy éves, Berzencéről jár be, nem ebédelt, pénze nem volt. Az igazgató, Tóth Tihamér 100 forintot kölcsönzött a gyerekeknek, de felhasználni nem tudták, mert a vonat elment. Közben a sérült gyerek uj- ján a kötést teljesen átitatta a vér, újra kellett volna kötni. De kinek? Visszamentek dr. Varga Leventéhez, de ő már nem volt otthon. Elment a három fiú a mentőállomásra is, de segítséget ott sem kaptak, mert a »-szabályok« ezt lehetetlenné teszik. Azt javasolták a mentősök, várjanak, hátha lesz egy súlyos beteg, s alkalmilag Lévait is elviszik Kaposvárra (netán éjjel likőr?!). Ekkor visszajöttek a tanári szobába, hogy mit csináljanak most? Elküldtük őket dr. Széli Károly főorvos magánrendelőjébe, hogy ott kérjenek segítséget. Végre kaptak is: a főorvos a sebet összekapcsolta, átkötötte, s adott tetanuszinjekciót a gyereknek, aztán busszal hazavitték. Az ügy tanulságaként felvetődik néhány kérdés. Aki délután lesz rosszul vagy szenved balesetet, hol talál orvost? Este hatig nincs rendelés, egyik körzeti orvosunk vidéki körúton van szerdán, a többiek »valahol«, csak a fogorvos rendel. Miért kell orvosvadászatot tartanunk? Mi a véleményük erről az orvosoknak? A »szabályok« sokszor ellentmondanak a humanitásnak! ELFOGULTSÁGOMAT, — ha érezhető — a tanítványomért való aggódás okozta. Mindenesetre a problémakörben szükség van valami áthidaló megoldásra Csurgón. S amíg ez így marad, 13 és 18 óra között mit tegyünk? Dolgozzunk erőben, egészségben, s kerüljük el nagy ívben a rendelőintézetet?! Lajos Lászlómé tanár. Csurgó. egy idegi-lelki rövidzárlatos cselekmény megy végbe. Az elmekórtan szerint is a legtöbb öngyilkosságot a betegele, felfokozott kóros állapotban hajtják végre! Megemlíthetünk még egy jelenséget, körülményt, amely tetté érleli az öngyilkos elhatározását. A tudomány, technika mai fejlődésével életünk egyre jobban urbanizálódik, technizálódik, és ma már, a szinte kozmikus méretű világban az ilyen, bűnösségi érzése miatt magát amúgy is elárvultnak, csökkent értékűnek érző egyén sehogy sem találja helyét. A régi társadalom, az idős generáció sok tagja hordoz magában az említett nevelési hibákból származó, Ilyen gyermekkori eredetű és természetű bűntudatérzést. Megállapításunk világosabb és elfogadhatóbb lesz, ha tudjuk, hogy a statisztika szerint a 60—70 év közöttiek és a 70 éven felüliek közül kerül ki a legtöbb öngyilkos. Igen sajnálatos körülmény, hogy a hajlott kor csökkent életereje, és az előbbiekben fejtegetett okok miatti életérzés ilyen szerencsétlenül összetalálkozik. Nean magyar specialitás, nem »magyar átok«, ahogy Illyés nyilván gondolja — az önkéntes halál. Még akkor sem, ha lírikusaink közül többen várták és keresték a halált, miként Vörösmartyt is a nemzethalál érzése, gondolata oly hosszú időn át foglalkoztatta. Azt, hogy mennyire nem a szocialista országok jelensége csupán a nagyszámú öngyilkosság, mutatja az Egészség- ügyi Világszervezet (WHO) Genfben nemrég közzétett statisztikája, mely szerint rajtunk kívül Európában még hat országban: a Német Szövetségi Köztársaságban, Ausztriában, Svájcban, Dániában, Finnországban, Svédországban vetődik föl legélesebben az öngyilkosságok problémája. Régen vallom, bogy a gyermek sorsa egyben a felnőtt jövője is. Ha a haladó eszmék, a haladó társadalom, a szocializmus világában a családi, óvodai, iskolai nevelés úgy alakul majd, hogy a gyermek széles körű, megelőző, gondos irányítással nő bele a közösségbe, a társadalmi feladatokba, az öngyilkoság kérdése nem lesz a következő nemzedékek, korok mostanihoz hasonló, súlyos problémája. A helyes, célirányos nevelésnek bűntudatbs megterhelés nélkül kell a gyermekben fejlesztenie az erkölcsi érzületet, a közösségi érzést, a belenövést a társadalmi feladatokba, a felnőttélet sorsvállalását! Gj enes Zoltán Barátommal a cukorkaüzlet előtt találkoztam. Akkor jött ki a boltból, és egy szép dobozkából cukrot szedett ki. Engem is megkínált. Együtt mentünk tovább, és a következő utcasaroknál ismét felém nyújtotta a dobozt: — Parancsolj! Erre én őszintén megmondtam: — Nem valami jó ez a cukorka, ne haragudj, elég volt belőle egy szem is. Bólintott: — Igazad van. Azért vettem meg, mert olyan szép volt a csomagolás. Hidd el, minden a csomagoláson múlik. Elbúcsúztunk, és amikor egyedül maradtam, az 6 szavain gondolkoztam. Valóban minden a csomagoláson múARCKÉP It es fi mama iánem Meghagyta, hogy a nevét is írjam le mert egy rádió- riporter csak Reza mamaként beszélt róla egy műsorban. így pedig csak a faluban, Somogyzsitfán ismerik- Máshol: Tislér An- talné. A falusi iskola igazgatótanítója is ezen a néven említette, mint aki hatvannégy évesen is a színpadra kívánkozik. Le se lehetne beszélni róla. Reza mama háza nemrégiben kigyulladt, a tűz martaléka lett a tető. A kormos faszerkezetek most '.táróként szolgálnak a kertben, a tetőt kicserélték. Nem fogott a tűz a házon, szánta jelkép: Reza mama életén nem fog az idő. — Két vér van bennem — mondja. — Sárdi volt az anyám, Simon az apám; jó mulatók voltak. — Tőlük tanult táncolni? I — Nem, a nagyszülémtől, de nem is kellett ezt akkoriban tanulni. Érzék kell ehhez. Jártak hozzám Budapestről is tanulni színészek vagy nem tudom kik, azok is csak ■néztek, s nem tudtak követni. Egy könyvben le is írták a táncaimat, le is fényképezték, hogyan járom. Ha táncolok, nem érzem, hogy vagyok . •. Tislér néni lába tavaly bokában eltörött, de máris táncra áll a lába, hazudtolja korát. súlyát. Vajon hogy járhatta tizenhat éves korában? Billenős csárdást mutat. Hirtelen egy szódásüveget kap a fejére, jaj, ijedünk meg, le ne essen, de máris egy kanásztánccal feledteti velünk a hirtelen riadalmat. Aztán megáll és népdalokat mutat be. »Somogyzsitfán, Somogyzsitfán nincs több leány, csak három...« Két aratóéneket is eldalol a kedvünkért A körzeti szemlén ezekből is hallhatott a közönség, táncában is gyönyörködhetett. A jókedvű Reza mamától kíváncsian megkérdeztem: — Honnan származik szép beceneve? — A kasztosaim adták. I Egyetlen szülött fiam sem volt, mégis fölneveltem több tucatot is. Volt, hogy egyszerre tizennyolc kosztos gyerek sürgölődött a szoknyám körül- Kaptam az egyiktől egy levelet »Reza mama« címre, nem is tudta a rendes nevemet... H. B. Példás büntetést kaptak a Kecel-hegyi rablók Tavaly szeptember 15-én egy házaló öregasszony a Kecel- hegyen meglátogatta rokonait. Letelepedett az udvarra, kötényéből pénzt szedett elő: mutogatta: nem szegény asszony, telik, amire szüksége van. A hivalkodás lett a veszte. A zsebkendőbe kötött pénzt meglátta Somogyi Gusztáv tizennyolc éves somogyszili foglalkozás nélküli és P. József tizenhat éves kaposvári segédmunkás is. A pénzt meglátni és a tervet kiagyalni egyetlen pillanat műve volt. Szóltak Baranyai Emmának. Tudták, hogy a huszonhárom éves lány nem szívesen maradna ki a »buliból«. Nincs munkahelye, rokonaival lopja a napot — tehát nem utasítja vissza a pénzt, amiért nem kell megdolgozni. Csak egy öregasz- szonyt kell lefogni... Mindhárman a házaló asz- szony után lopakodtak. Egy kukoricásban elosztották a »feladatokat«, aztán támadtak. Somogyi Gusztáv levetette az ingét, az öregasszony fejére dobta, és a halálra rémült házalót a földre rántotta. Baranyai Emma ez idő alatt P. Józsefnek segédkezett, aki letépte az öregasszony kötényét. Futásnak eredtek, majd a négyszáz forintos zsákmányt szétosztották maguk között. Mindnyájan egy helyre, ® kocsmába vitték a pénzt Egy darabig tanakodtak, mit tegyenek az öregasszony személyi igazolványával. Végül is tüzet raktak és elégették. Baranyai Emma akarta így. A két fiú mindenben vakon hallgatott rá. »Tisztelték«, mert börtönviselt és léha életével bizonyította, hogy munka nélkül is meg lehet élni. Tizenhat éves korától váltogatta az élettársait, közben született egy gyermeke. Az apróságot a szüleinek adta, bajlódjanak vele ők. Minek kösse le magát, úgy nem jut idő a férfiakra, az italra. Augusztusban egy másik »akcióban« is részt vett Pfeiffer Lajos harmincnégy éves kaposvári segédmunkással és Sárközi Károly huszonhat éves kaposvári alkalmi munkással — mindketten büntetett előéletiek — szórakozni ment az őrei búcsúba. Az italboltban Pfeiffer összeszólalkozott néhány idegennel, nem tartott soká botrányt kavarnia. Az asztalokról söröskorsókat kapott fel, azokat hajigálta a vendégekhez. Több őrei férfit fejbe talált, hogy felrepedt a fejbőrük. Baranyai Emma és Sárközi Károly aktív részvételével kitört a pánik és a tömegverekedés. A kocsmából mindhármukat kidobták, ők azonban nem hagyták magukat Pfeiffer és Sárközi bicskát ragadott — csak a szerencsének köszönhető, hogy emberéletben nem esett kár. A két ügyet együtt tárgyalta a Kaposvári Járásbíróság Szilváéi Zoltánná dr. tanácsa. Nem* volt egyszerű, Baranyai Emma hisztérikus kitörései és a »nagyérdemű« rokonság közbeszólásai többször megzavarták a tárgyalást. A bíróság Baranyai Emmát visszaesőként elkövetett rablás és okirattal való visszaélés (ez utóbbi vád a személyi igazolvány elégetésére vonatkozik), valamint együttesen elkövetett garázdasság miatt ötévi és nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte, és öt évre eltiltotta a közügyektőL A büntetlen előéletű Somogyi Gusztáv három évet és két hónapot kapott, a szintén büntetlen P. József — aki kisebb fokú gyengeelméjűségben szenved — két évei. Pfeiffer Lajost tízszázalékos bércsökkentés mellett egyévi javító-nevelő munkára ítélték, Sárközi nyolc hónapot kapott, továbbá két évre eltiltották a közügyektől. Pintér Dezső lile. Igen, így van ez, és nemcsak a cukorkánál. Az elmúlt héten is milyen szép csomagolásban volt részem! Az történt, hogy nem kaptam meg a várt prémiumot. Dühös voltam, de haragom csakhamar elmúlt, mert a felettesem behívott, és nagyon kedvesen így szólt hozzám: — Remekül dolgozott és így tárgyilagosan megállapíthatom, hogy elsősorban magát illette volna meg a prémium. Igen ám, de Barabáni és Csutora szociális körülményeire, családi helyzetére kénytelenek voltunk tekintettel lenni. Ezért kapták ők és nem maga a prémiumot. Igen, ilyen csomagolás mellett már nem is hiányzott a prémium, És a ma reggeli esemény is igazolta barátom megállapítását. Egy százkilós utastársam rálépett az autóbuszon a lábamra ... Meg tudtam volna ölni! Villámló szemekkel fordultam feléje, de a behemót ember gyengéden megragadta a kezem, és esdekelve kért bocsánatot: — Kérem — mondta —, én vigasztalhatatlan vagyok. Nagyon kérem, ne nehezteljen rám ügyetlenségemért. Igazán nagyon, nagyon sajnálom. Hogy éppen az ön lábára! — Igen, így kell csomagolni! Az orrom előtt adták el az utolsó kiló szép almát. Nagyon bosszankodtam. De a leözértes megvigasztalt: — Belül egy kicsit poshadt volt, csak kívülről nem látszott. A kedves vevő otthon bosszankodott volna, hogy megvásárolta. Így csomagolta be a rossz csomagolásba' vigaszát az árus. Direkt örültem, hogy nem én vettem meg az utolsó kiló almát. Megfájdult a fejem. Vettem tíz darab kalmopirint és zsebre vágtam. Mire kijöttem a patikából, a fejfájásom elmúlt. Később az eszpresszóban mégis úgy határoztam, hogy beveszek egy tablettát. Igen ám, de az újfajta celo- fánpapír-csomagolásból csak keservesen tudtam kihámozni a gyógyszert. Az erőlködéstől újra megfájdult a fejem. Így mégis volt valami értelme a gyógyszer elfogyasztásának. Hiába, minden a csomagoláson múlik. Palás» lésríé •OHOÜfl P«PI.áF
