Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-03 / 52. szám
ft A válogatott csapat érdeke az első“ A Magyar Labdarugó Szövetség egésznapos tanácskozássá meghívta az NB I-es, NB 1 B-s egyesületek elnökeit, szakosztályvezetőit, edzőit, a csapatkapitányokat, a budapesti és megyei ts-elnököket, az MLSZ bizottságának tagjait FIFA-játékvezetőket, régi válogatott játékosokat. Megjelentek az ülésen dr. Beckl Sándor, az MTS OT elnöke, Bíró Mihály, dr. Csanádi Árpád és dr. Szatmári István, az MTS elnökhelyettesek Az MLSZ elnökségének beszámolóját dr. Terpitkó András, az MLSZ elnöke terjesztette elő. Részletes visszapillantást tett a szövetség egyéves munkájára, vázolta a helyzetet amelyben az új vezetés megkezdte működését Érdekes volt az a megállapítás, amit az MLSZ szakmai irányító szerepéről mondott: — Az MLSZ nem kíván utasításokat adni arra vonatkozóig, hogy részletekbe menően hogyan dolgozzanak az edzők. A felkészülési szakaszban tör- hént előbbrehaladás a magyar labdarúgás első vonalában. Többet, nagyobb odaadással dolgoztak a játékosok, mint bármikor, és éppen ezért biztosítottnak látszik az, hogy a tavaszi idényben a bajnokság színvonala magasabb lesz, mint 1970-ben volt. Az újonnan érvénybe lépő átigazolási szabállyal kapcsolatosan leszögezte: a rendelkezés egy dolgot feltétlenül tisztáz; azt, hogy játékos a szocialista Magyarországon nem tekinthető árucikknek, nem lehet adni-venni. Ezután a soron következő feladatokról esett szó, majd alapos részletességgel ismertette az előadó a magyar válogatottal kapcsolatos problémákat is, és az elkövetkező évek feladatait négy pontban foglalta össze: a) 1971-ben és 1972-ben megfelelően kell szerepelni az Eu- rópa-bajnokságon, azaz ebben az évben megszerezni a csoportelsőséget. b) 1972-ben az olimpiai válogatottnak igyekeznie kell megvédeni a Tokióban és Mexikóban megszerzett első helyét. c) Ügy kell felkészülni az 1974. évi vb-re, hogy a magyar válogatott valamit visszaszerezzen elvesztett nemzetközi tekintélyéből. A fentiekkel kapcsolatban dr. Terpitkó András ismételten hangsúlyozta: fontos a magyar labdarúgás számára, hogy mind a klubcsapatok, mind a válogatottak jól szerepeljenek a nemzetközi küzdőtéren. Dr. Terpitkó András beszámolóját vita követte. Schuba és Nepeia a gálaesten As 1971. évi műkorcsolyázó és jégtánc világbajnokság két bajnoka: Beatrix Schubs (Ausztria) és Ondrej Nepeia (Csehszlovákia), a női, illetve a férfi egyéni világbajnokok a gálaesten. (Teleiotő: AP—MTI—KS) ASZTALITENISZ Váradi (K. Vasas) bronzérmes lett Debrecenben Debrecen volt a színhelye az 1971. évi országos ifjúság; és serdülő asztalitenisz-baj nokságnak, amelyen a somogyi színeket a fiúknál Nagy Lajos, a lányoknál Váradi képviselte. Ez utóbbi sikerrel. Az ifjúsági leány egyesben a fiatal Vasas-versenyző a selejtezők során veretlenül csoportelső lett- A nyolc közé jutásért folyó sorozatban az abonyi női NB I-es csapat versenyzőjét, Schmelkát győzte le 2:0-ra. A folytatás már nem sikerült A következő sorozatban a szombathelyi Gáspár ellen csak egy játszmára futotta Váradi erejéből. A leány párosban a kaposvári versenyző a szekszárdi Handlerrel az oldalán bevere- kedte magát a négy közé, itt a Csik, Gáspár párostól vereséget szenvedtek Váradíék, de így is bronzrémesek lettek. A fiúknál Nagy Lajos szereplését a csoportmérkőzéseken nem kísérte szerencse. A versenyzők körbeverték egymást, s rosszabb pontaránynyal a fiatal Vasas-versenyző kiesett. Naposcsibe, höshibrid egész éven at 5,50 Ft/db kapható. Megrendelést levélben kérünk Üreglaki Állami Gazdaság, öreglak címre (10250) 6 j Álljt parancsolt az időjárás a labdarúgó MNK-ban A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség vezetői már szombaton arról tanácskoztál:, hogy nem lenne-e célszerűbb a múlt vasárnapra kitűzött kupameccsek elhalasztása. Aztán az idő előrehaladása folytán mégiscsak úgy kellett dönteni, hogy maradjon az eredeti program. Sajnos, az MNK-fordulóval kapcsolatos aggályok nem voltak alaptalanok. Mindenütt elég mostoha pályaviszonyok fogadták a csapatokat, a nézőket pedig elriasztotta az időjárás. Hinnék ellenére nyolc mérkőzésen dacoltak a visszatért téllel. E nyolc találkozón sorozatban születtek a meglepetések. Kiesett a kupából Ordacsehi, Toponár, Csurgó elbúcsúzott az MNK-tól a K. V. Lobogó meg a K- Vasutas is az I. osztálybeliek közül. Végeredményben csak a Nagyatádi Somogyi SE, az őszi bajnak Kapolyi Kiss J. SE és r Balatonboglár maradt állva. E két utóbbi csapat gólzáporral nyert Balatonendréden, illetve Somogyszentpálon. Minden bizonnyal tovább jut a babócsai csapat is. A Lakócsa elleni mérkőzés a második félidő 27. percében — a hazaiak hibájából — félbeszakadt. La- kócsán nehezen tudták elviselni a szurkolók, hogy csapatuk vereséget szenved. Végül is Komái játékvezető lefújta a meccset. Gyótapusztán pedig nem volt meccs, mert a lengyeltótiak nem érkeztek meg. E zökkenőknél is nagyobb akadályt jelent az MNK-ban az ismét téliesre fordult időjárás. A rossz pályaviszonyokon kívül baj van az öltözőkkel meg a tisztálkodási lehetőséggel. Éppen ezért határozott úgy hétfőn este a megyei labdarúgó-szövetség, hogy elmarad a mai napra tervezett MNK-forduló, melynek keretében már az NB III-as csapatok is szóhoz jutottak volna. Egyelőre annyit mon- tak a szövetségben, hogy az időjárás további alakulásától teszik függővé a kupa folytatásátA vasárnapi selejtező mérkőzések eredményei: Mesztegnyő—Ordacsehi 2:1, Somogyvámos—K. V. Lobogó 2:1, Kaposfő—Toponár 2:2, Bolhás—Csurgó 1:1, Iharos—N. Somogyi SE 1:2, Taszári Szőnyi SE—K. Vasutas 2:1, Balatonendréd—Kapolyi Kiss J. SE 0:6, Somogyszentpál—Balatonboglár 0:11, Lakócsa—Babócsa 0:2, félbeszakadt. (A fegyelmi tárgyalás után dől el, hogy Babócsa továbbjutott -e. Ugyancsak a zöld asztalnál döntenek az elmaradt mérkőzés ügyében is.) Megugrott a K. Táncsics a Somogyi Kupában Az Időjárás nem vette kegyeibe a labdarúgó Somogyi Kupa második fordulóját. Ez alkalommal bizony eléggé üres nézőterek előtt játszották a mérkőzéseket. Mint arról már beszámoltunk, a rangadón a.K. Táncsics csapata nyert, s ezzel az NB II-esek megugrottak a többiektől. A negyedik forduló után egyébként csak a Táncsics veretlen. Vasárnapig a Lábodi ME- DOSZ-nak még nem volt nyert meccse, aztán Barcson győzni tudott. Még két forduló van hátra. Amilyen tömör a mezőny a bajnoki táblázaton, a hátralevő két mérkőzésen még minden sorrend elképzelhető, noha most már a Táncsicsnak legnagyobb az esélye hogy elnyerje 1971-ben a kupát. A Somogyi Kupa állása 1. K. Táncsics 2. K. Vasas 3. Lábodi MEDÖsZ 4. Barcs 4 2 2 - 8:4 « 4 2 - 2 7:7 4 4 112 8:6 3 4 112 2:6 3 is esélyesek győztek a röplabda KRK-ban »Női nap« volt a röplabda Kovács Rezső Kupában. Az eredeti programban is négy női és egy férfimérkőzés szerepelt. Ez utóbbi, melyet hétközben tűztek ki, végül is elmaradt. Az érdekelt csapatok nem kaptak kellő időben értesítést A női mérkőzéseken, nem született meglepetés. Mindenütt az esélyes csapatok győztek elég nagy pontkülönbségA forduló eredményei: Tanítóképző—K- Építők 2:0 (32:13), K. Vasas Izzó I.—K. Vasas Izzó XI. 2:0 (38:18) Tanítóképző-Nagyatádi Gimn. 2:0 (31:5), K. Vasas Izzó I.—Nagyatádi Gimn. 2:0 (51:13). Még három forduló lesz a kupában. Legközelebb március 7-én, amikor hat férfimérkőMÁRCIUS 3 SZERDA Kornélia Milyen lesz az iciőjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős, rás, hideg idő, szórványos havazással. Mérsékelt, időnként megélénkülő északi, északkeleti szék A (Tárható legmagasabb nappali hőmérséklet ma nulla és mínusz 3 fok kozott lesz. — Felajánlotta egynapi keresetét a Kaposváron épülő óvoda költségeihez a Társadalombiztosítási Igazgatóság Theodorakisz szocialista brigádja. A pénzt tegnap utalták át. — Üdülőhelyi klubot építenek Balatonföldváron A mintegy ötmillió forintos beruházással épülő klub az üdülőtelep központjában, a Motel étterem mellett kap helyet. A hallban drinkbárt rendeznek be, s alkalmanként sakk, biliárd és játékterem áll a közönség rendelkezésére. Könyvtár, idegen nyelvű folyóirat-gyűjtemény, továbbá számos társasjáték és szórakoztató automata is lesz. — Eladott négy sportlovat svájci üzletfelének a Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum lovasiskolája. — 49 liter vért adtak térítésmentesen Homokszent- györgyön a községi véradónapon. — Két fegyveres bandita felszólította a belgiumi Vise városka pályaudvarának pénztárosát, hogy adjon át egy százezer frankot tartalmazó zsákot. Nagyon siettek, így nem vették észre a másik zsákot, amelyben szintén százezer frank volt. — Ismét elrabolták Venezuelában a multimilliomos Leon Jacobo Taurel 13 éves fiát. A fiút 14 hónappal ezelőtt ugyancsak akkor ejtették fogságba, amikor hazafelé tartott az iskolából. Elrablói ezúttal négymillió bolivárt kérnek a gyerekért. — Megkezdte két balaton- földvári utca szennyvízhálózatának építését a Somogy megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat Előreláthatóan a nyár elejére végeznek a munkával. — Befejeződött a sorkötelesek könnyűbúvár-tanfolyama Nagyatádon. A hallgatók merülési gyakorlaton adtak számot felkészültégükrőL A legjobbnak Sántics József bizonyult. — Húsz év után valószínű, hogy Charlie Chaplin az Egyesült Államokba látogat. A massachusettsi Brandies egyetem azt tervezi, hogy a 82 éves művészt tünteti ki az idén az alkotóművészet kiválóságainak járó díjjal. Chaplint annak idején a hidegháborús kampány űzte el Amerikából. — Börtön a hamis vádért. A büntetett előéletű Szalai Sándor harmincéves bálvá- nyosi segédmunkás úgy akart ártani haragosának, hogy a bíróság előtt azt vallotta: vele együtt részt vett egy betörésben. A bizonyítékok súlya alatt vallomását visszavonta. A Siófoki Járásbíróság hamis vád miatt Szálait egyévi börtönre ítélte, és két évre eltiltotta a közügyektől. A vádlott és védője enyhítésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett. Jelentkezzenek a károsultak! Munkavállalás és anyagvásárlás címén több személytől pénzt vett föl Vincze Mihály, volt Kaposvár, Dobó István utca 22. szám alatti lakos. A rendőrség kéri mindazokat, akiket a szélhámos kőműves megkárosított, jelentkezzenek a kaposvári városi-járási rendőrkapitányságon. 80 évvel eze fitt, 1891. március 3-án halt meg — 67 éves korában — Jendrassik Jenő fiziológus, akadémikus, az orvosi fizikai—kémiai kutatások úttörője. Bécsben végezte orvosi tanulmányait, ahol 1853-ban orvosi oklevelet szerzett. Két évig a bécsi közkórházban dolgozott, majd Erdélyben koleraorvos. A továbiakban Brücke és Ludwig ismert élettani intézeteiben képezte tovább magát. 1857-ben Kolozsváron az orvossebészi taninétzetben az elméleti orvostan tanára lett, 1860-tól haláláig a pesti egyetemen az élettan tanára. Tervei szerint épült fel a budapesti Élettani Intézet, amely a maga idejében a legkorszerűbbek közé tartozott. Jelentősek az orvosi fizika első hazai művelőjének a bordaközi izmok működésére, a szemmozgások mérésére vonatkozó tanulmányai. Több jelentős élettani regisztráló készüléket is szerkesztett. Elismert kutatója volt az izomelektromosságnak, amelynek számos jelenségét írta le. — Elkészítették hazánk első mesterséges égboltmodelljé- nek építészeti terveit a budapesti Műszaki Egyetemen. A modell hat méter átmérőjű kupolájában fényforrások, fénymérők segítségével mára tervezés első szakaszában megfigyelhetik a tervezett világítás hatásait. — Női rendőrei is lesznek a spanyol fővárosnak. A polgármester aláírt egy rendelkezést, amelynek értelmében a közeljövőben 60 női közlekedési rendőrt bocsátanak vizsgára. Ha »fizikailag kifogástalan, hajadon és 30 évesnél nem idősebb, húsznál nem fiatalabb« hölgyek sikerrel vizsgáznak, Madridban nők is irányítják a forgalmat. — Megkezdték a húsvétra szánt borok palackozását a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság borkombinátjának má- di üzemében. Mintegy félmillió üveget töltenek meg a világhírű borvidéken termett nedűkkel. — A harmadik századból származó római pénzekre bukkantak a litvániai Kaunas városában egy új ház alapozási munkálatai közben. Kelet-Európábán ezúttal először találtak ebből a korból származó római pénzeket. Aranyszarvas elnevezéssel nemzetközi táncdalfesztivál nyílt tegnap este a romániai Brassóban. A fiatal tánc- dalénekesek versenyén huszonnyolc ország harminchárom képviselője, többek között Enrico Macias, Segio Andrigo és Dalida vesz részt. — Kétezer gyermeket és hatszáz felnőttet üdültet a cseh és szlovák parasztszövetség az idén a SIOTOUR szervezésében a Balaton mellett A Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala a csehszlovák gyermekek és felnőttek részére gazdag kul- túrprogramot és teljes ellátást biztosít. — A Kaposvári Városi Tanars V. B. művelődésügyi osztálya felhívja a város lakóinak figyelmét, hog: a művelődésügyi miniszter 11/1970. (VT. 25.) MM sz. rendelete értelmében az 1971—72-es tanévben tanköteles korba lépő első osztályos gyermekek — akik 1971. szeptember 1-ig töltik be hatodik életévüket — általános iskolai beiratásc 1971. március 8-án és 9-én lesz n területi! eg illetékes által; os isk o - Iában. Mindkét napon 8—12 és 14— 18 óra között írják be az első osztályos gyermekeket. A városi tanács vb művelődésügyi osztálya. (10237) — Vállalatok, közületek, figye'om! A SZOT tüzelőakció utalványai március 3-tól a TtVr,,,'”P Vál- ’alat központjában (FüréTi u. 1.) átvehetők. (10235) OMOGYI NÉPtA? Szerda, 1971. március S.