Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-02 / 27. szám
Érdemjegy helyett teljesebb vélemény Tapasztalatok az új osztályozási módszerről F élév előtt sok szülőt ijedtség fogott el, hogy Iskolás gyermekének alig van osztályzata. Hányás lesz félévkor, milyen érdemjegyet kap ennek alapján? A gyermekekben is volt egyfajta bizonytalanság, a tapasztalatok ezt is mutatták; ahány tanár, annyiféleképpen mérte tudásszintjüket. A félévi eredmények — az iskolák ezt csak tájékozódásnak tekintik — már nem mutatnak megyei szinten olyan képet, hogy el kellene vetni az új osztályozási — pontosabban, felfogásuk lényegét és kifejezve — információszerzési módszert. Miben áll a lényege a megváltozott módszernek? A megcsontosodott feleltetési és óravezetési módszer helyébe olyat hoztak, melyik alaposabb információszerzésen nyugszik. Sokoldalúan mérik a tanulók általános fejlődését. Néhány gondolat erejéig ki kell térni arra, hogy a Művelődésügyi Minisztérium sajnos nem készítette elő megfelelően ennek a módszernek a bevezetését. A tantestületek is csak az első értekezleten vettek róla tudomást. A rendeletmódosítást aztán újabb módosítás követte, azt egy másik. Leírtam néhány középiskolai tantárgy szakfelügyelőjének félévi véleményét. A magyar szakfelügyelő azt mondta, hogy a tudásmérésnek jobb lehetőségét várták a nevelők, de mivel a rendelet módszert nem adott, elmaradt a kívánt eredmény. A történelem szakfelügyelője így vélekedett a megyei helyzetről: — Nem volt kellően előkészítve a rendelet. Sok munkát és kevés eredményt hozott az új osztályozási rendszer. — Az orosz nyelv szakfelügyelője állapította meg, hogy a szakfelügyelet nem tud tájékozódni ennek a módszernek az alapján, a tanári munka sikerét, eredményességét nem lehet mérni. A minisztériumi állásfoglalás ugyanis kimondja, hogy minden módszer jó a tanításban, amely eredményre vezet. (Amikor ez, vagy az ellenkezője kiderül, késő.) Ugyancsak ő sürgeti az új osztályozási módszernek megfelelő új szakfelügyelői módszertani füzet megjelentetését. Az előrelátó igazgatók fölismerték a rendelet gyengéjét, és az első tanítási naptól kezdve arra törekedtek, hogy a tantestületen belül egységes álláspontot alakítsanak ki az új osztályozd' módszerről. (Az igazgató is tájékozódni kíván a tanulókról, a tanárok munkájáról, mérnie kell valahogyan a végzett munkát.) A z információs föl jegyzések a törvény szerint sokfélék lehetnek; jelek, számok, ezeken belül is tanáronként változóak. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban azonban az év eleji tantestületi értekezleten megállapodtak abban, hogy az útvesztő hieroglifák helyett továbbra is számokkal fejezik ki az egyes tanulók munkáját, s ezzel nem zárják ki a sokféle tájékozódási lehetőséget. (Szakköri munka, könyvtárba járás stb.) A Táncsics Mihály Gimnázium mellett a nagyatádiak is és a fonyódiak is megállapodtak egyféle tantestületi egységben, s ez jó. A félévi igazgatói beszámolók bár feltárták a hirtelené- ben bevezetett módszer hiányosságait, mégis szinte egyértelműen amellett foglaltak állást, hogy jobb ez a réginél. A sokoldalú információ- szerzés a gyermekek javát szolgálja. Az óravezetés is megváltozott, mégpedig helyes irányban. Pezsgőbb élet folyik egy-egy tanítási órán, nőtt a tanulók részvétele a közös munkában. Nem bújhat meg senki sem a padban. A személyiségformálásban tá- gabb lehetősége nyílt a pedagógusoknak. A z új módszer igyekszik feloldani a tanulókban és a szülőkben a jegyközpontúságot. A szülők szemléletében is változásnak kell beállnia a jövőben: ha gyermekeik iránt érdeklődnek az osztályfőnöknél, ne arra legyenek kíváncsiak, hogy hányasra feleltek, hanem arra, hol tartanak személyiségük fejlődésében? A felelet erre pontosabb, hűbb képe lehet a gyermeknek. És ha a szülői buzdítás is a jegyszerzés helyett a teljesebb kibonatkozósra ösztönöz, akkor az iskolával egy célt tud képviselni az otthon. Az új osztályozási módszer — ismétlem, nem teljesen hibátlan volta ellenére — a gyermekért van, 6 áll a középpontjában. A szeptemberben bevezetett új osztályozási módszer csak egy lépés előre a pedagógiában. Uorányi Barna Közművelődés, kultúra, krimi — ifjúságunk Pszichológiai jegyzetek 100 éve halt meg Eötvös József A népoktatás apostola A XIX. században újjászületett magyar nemzeti társadalom kiváló egyénisége Eötvös József, a tudós, író, publicista, a népet és tudományt nagyrabecsülő államférfi. Korán, szinte ifjú korában bekapcsolódott a nemzet égető problémáinak megoldásába. ‘-Mint a nap, amely midőn felkel, csak a legmagasabb bércek egyes csúcsait világosítja meg, s később elterjed mindenre, s a legrejtettebb völgyeket eltölti melegítő sugaraival: ilyen a tudomány, s akik ebben aljasodást látnak, rosszul fogják fel állását... legyünk meggyőződve. hogy soha igazság, bármennyire el- vontnak és terméketlennek látszik, nem találtatott fal, amely az emberi nem haladására és jólétére befolyást nem gyakorol«. Mint Comenius 200 évvel korábban az általános, kötelező népoktatás mellett tört lándzsát, hasonlóképpen Eötvös is e területet kívánta a nemzeti érdeklődés középpontjába állítani, mint az első felelős magyar minisztérium vallás- és közoktatásügy minisztere. Mint miniszter, 1848 júliusában nyújtotta be első népiskolai törvényjavaslatát az országgyűlésnek. Az elemi iskola célját abban látja: hogy a gyermekek a tudomány első elemeiben képzést kapjanak. A negyvennyolcban meginduló fegyveres harc levette A TÖRTÉNELEM folyamán mindenkor az uralkodó osztályok tartották kezükben a művelődés irányítását. Így volt évszázadokon át az iskolázás kiváltságosok monopóliuma. Nyilvánvaló, hogy napjainkban a népi demokratikus országokban a munkásosztály irányítja a dolgozó tömegek sorsát: az ő feladata az iskoláztatás, az ismeretszerzés minél szélesebb kiterjesztene. Ezt a célkitűzést szolgálta a néhány hónapja megtartott népművelési konferencia és az utóbbi hetekben, az Akadémián a szocialista ízlésről, tudatról tartott előadássorozat is. Humanizmus és kultúra általában rokonfogalmak és lehetőség szerint ugyanazon a síkon kell célkitűzéseik felé törekedni. Így juthatunk el az igazi kultúrához, amely mesz- sze túlmegy minden civilizáción, technikai kultúrán; mert mindenek fölött az ember belső művelését, érzelmeinek és tudatának kulturálisát tűzi ki célul. Igazi műveltségről tulajdonképpen csak altkor beszélhetünk, ha az egyén sokoldalúan kultúrált lesz Mit jelent ez? Azt, ha a személyek belső világát, érzületét erkölcsi, esztétikai értékekkel gazdagítottuk; ha a szép és nemes iránti érzékét fejlesztettük, ha szemléletét, gondolkodását, cselekedeteit ilyen irányba alakítottuk, formáltuk. Hiába adunk mi jó ipari szakiskolát, érettségit, főiskolai vagy egyetemi végzettséget a fiataloknak vagy felnőtteknek, ha viselkedésében esetleg modortalan, cinikus, közfei- tűnést kelt, vagy akár botrányt is okoz. Tudomásul kell venni és tudomásul kell vétetni, hogy a szabadság nem azonos a szabadossággal, nem lehet annak értelmezni és vele akként élni, Közművelődésünknek is — még ha nem is tartozik szigorúan a területére — ebben feltétlenül segítséget kell nyújtania. Az erkölcsi esztétikai nevelésnek éppen ezért a jövőben minden vonalon az eddiginél jobban kell érvénye- sülnie. Távol áll tőlem, hogy az ifjúság egy részében tapasztalt negatív megnyilatkozások alapján általánosítsak. De éppen az értékesebb, a kultúra iránt fogékonyabb ifjaink érdekében mutatok rá arra, hogy az erkölcsi, esztétikai nevelésre — nemcsak az iskoládban, hanem minden művelődési, kulturális intézményben, sőt a munkahelyeken is — fokozott mértékben szükség van. És itt feltétlenül meg' kell mondanom valamit. Ez pedig az, hogy ebből a szempontból a sole tízezres példányban megjelenő krimi könyvek kiadása, az ilyen rádió- és televízióadások sokasága nem a legszerencsésebb dolog. A krimi akkor sem kultúra, ha könyvben nyomtatják ki, vagy ha a rádióban, a televízióban jelenik meg. TUDOM én nagyon jól, hogy a krimit sok ember szereti, és arról is tájékozódva vagyok, hogy a televízióban, rádióban a közönség egy része Ilyen igényekkel jelentkezik. Viszont mindenki nagyon jól tudja, hogy a krimi áltaiában ravasz, fondorlatos, agresszív, barbár cselekedeteket bonyolít Ha szórakoztat is, de romboló hatása annál nagyobb mérvű. Márpedig az ilyesmire semmi szükség. Még akkor sem, ha fordulatai netalán leleményesek, szellemesek. Ez a megállapítás nem holmi vaskalapos pedagógiai, hanem a legobjektívebb^ pszichológiai ítélet, igazság. Az esetleges ösztönös, szunnyadó indulatokat kár felkorbácsolás- sál felszínre hozni. Ifjúságunknak a szocializmus tovább építőjének kell lennie, de ahogy ez ma megkívánja az állandó politikai, és a legkülönbözőbb tudományos területeken való egyre bővülő, elmélyülő intellektuális képzést, ugyanúgy szilárd erkölcsi, esztétikai, kulturális műveltségbeli bázis birtokába kell őket juttatni. MINDEN általánosító balvéleménnyel szemben állítom, hogy fiatalságunk túlnyomó része jó hajlamú és jó adottságokkal bír. Csak ezek kibontakoztatásának, kifejlesztésének és megtartásának módjait, útjait kellő eszközökkel meg kell találni és biztosítani is.) Gyenes Zoltán Az Országos Onkológiai Intézet radiológiai osztályán nagy’ teljesítményű, szovjet gyártmányú, Betatron elnevezésű besugárzó berendezés kezdte meg működését. A hagyományos kobaltágyú gamma-sugárzásával szemben a Betatron nagy energiájú sugárral vagy elcktronnyalábbal gyógyítja a betegeket. A 25 millió elektronvolt csúcsenergiájú berendezésből kilépő sugárkévéket nagy pontossággal lehet Irányítani, ezáltal jól kimélhetők az egészséges szövetrészek. Az X sugár az első olyan sugárforrás, amelynek segítségével a kívánt szövetmélységben hozható létre a legnagyobb dózisú besugárzás. napirendről a törvényjavaslatot, hiszen az élet-halál, a lenni vagy nem lenni nagy történelmi kérdéséhez ért a nemzet. A szabadságharc bukása után egy időre külföldre ment — Münchenbe —, hogy távolból szemlélje azt a kitörő vihart, amely hazánkat a pusztulás szélére sodorta. Eötvös a kiegyezés után ismét fölvetette népoktatási elgondolását, mint a 67-es kormány .vallás- és közoktatás- ügyi minisztere. >*Általános tapasztalat bizonyítja, hogy ahol a népoktatás magasabb fokra emelkedett, ez mindenütt csak az állam közbejöttével sikerült, és valóban alig fogja valaki kétségbevonni, hogy valamint az egyháznak érdeke, sőt kötelessége elkövetni mindent, hogy a gyermekből jó keresztényeket neveljen, éppúgy kötelessége az államnak is, hogy a gyermekeket jó állampolgárrá nevelje. Miből következik, hogy ott, ahol a szülők vagy az egyház a gyermekek oktatásáról nem gondoskodnak, az állam vállalja magára ezen kötelezettséget. Az államot ezen jogától, sem ezen kötelességétől fölmenteni nem lehet.« A törvényjavaslatról készült országgyűlési beszédét így fejezte be: . ezen törvényjavaslat teljes meggyőződésem szerint egy érdemmel bír, azzal, hogy practikus és hazánk jelen viszonyaira alkalmatos, és hogy ezen törfi rák elleni küzdelem szolgálatában vény javaslatot elfogadva jobb népművelődésnek s ezáltal egyszersmind nemzetünk szebb jövőjének alapját vetjük meg . ..« Mind a képviselőházban, mind a főrendiházban a reakció a törvényjavaslat megbuktatását tűzte ki célul. De a felülkerekedő haladó erő végül is győzött, létrehozta hazánk első népiskolai törvényét: az 1868. XXXVIII. tc.-et a népiskolai közoktatás tárgyában. A törvénycikk a következő fejezeteket tartalmazza: X. A tanítás kötelezettsége és szabadsága. II. A népiskolai tanintézetek köre és állíthatósága. III. A hitfelekezetek által felállított népoktatási tanintézetek. TV. A magánosok és társulatok által felállított népoktatási tanintézetek. V. A községi népoktatási tanintézetek. VI. Az állam által állított népoktatási tanintézetek. VII. A tanítóképezdék. Ezzel a törvénnyel kezdődött az állami népoktatási rendszer. Polgári iskolák, tanítóképzők megszervezése során műveltségben, tudományban képzett pedagógustársadalmat akart kialakítani még akkor is, ha eme iskolák egységét és nyitottságát biztosítani nem tudták. Tanítókat, tanárokat küldött ki a nyugati országokba, hogy ott tanulmányozzák a legújabb didaktikai, módszertani eljárásokat, vezérkönyveket Íratott az egységes oktatás szükségszerűsége érdekében. Átszervezte a tanügyi közigazgatást a tanfelügyelőség létrehozásával. 1888-ban létrehozta a Néptanítók Lapját, hogy ezzel is országosan segítse a jobb oktatási, nevelési eljárások megvalósítását. Gondoskodni kívánt a klsóvodásokról, valamint a felnőttek oktatásáról, sajnos az akkori politikai helyzet ebben a nemes tevékenységében megakadályozta. Munkája teljében ragadta el a halál, 1871. február 2-án, 58 éves korában. Honfi Aladár Helmut Hochrain: Horkolok Még jól emlékszem arra a napra, amikor reggeli után így szólt hozzám az »Édes«: — Dagadt, te horkolsz! Ugyanis dagadtnak becéc. Egészen megrendültem. — De szívem — mondtam —, az lehetetlen. Már jó par éve, hogy összeházasodtunk, és sohasem horkoltam. Az ilyesmi nem jön máról holnapra, mint a nátha. — Talán mindig horkoltál, csak én nem vettem észre, mert aprófát fűrészeltél. De tegnap éjjel, úgy látszik, egész erdőt . akartál kiirtani. Csak úgy rengett a ház. — Miért nem keltéi fel drágám? — Nem akartalak munka közben zavarni. Ilyen tapintatos az aranyos Szóval horkolok, és ez arra indít, hogy azon gondolkodjam, mint szabadulhatnék meg ettől a bajtól, betegségtől, vagy nevezzük bűnnek? Talán el kellene menni az orvoshoz. Dehát nevetséges. Mit mondhatnék neki? — Képzelje tanársegéd úr, feleségem szerint nagyon horkolok. Nem, ez nem megy. Inkább az irodában beszélgettem a kollégákkal és barátokkal. — Horkolni? — mondták csodálkozva. — Rendes ember nem tesz ilyesmit! Kisebbségi érzésem támadt. Nyilván én vagyok az egyetlen horkoló a világon. Sürgősen megvettem a »Csöndes éj« nevű, elismerten hatásos — horkolás elleni — szert. Méregdrága volt, förtelmes ízű, és gyomorégést okozott. De a hatás elmaradt. — Megint vastag rönköt fűrészeltél az éjjel — szólt reggel az édes„ Képzeletben már láttam, amint kiköltöztet a hálószobából, és a nappali kerevetre száműz. Elgondolni is borzalmas számomra, aki annyira társas lény vagyok. A rossz szellem ellen föl- veheted a küzdelmet, a bűnös szokásokat le lehet vetni, ha beteg vagy, orvost hívhatsz. De aki horkol, az menthetetlen. Csak környezetének türelmére appellálhal, és remélheti, hogy egy napon ismét normális emberré változik, A minap társaságban róttunk, és valaki szóba hozta a horkolást. Kíváncsian vártam, hogy boldogabbik felem, az »Édes« kipellengérez-e? De csak megértőén felém kacsintott, és a világért sem árult volna el. Váratlanul valami tanárfél« szólt hozzá a kérdéshez. Igen járatos lehetett a dologban, mert sok latin szót kevert a beszédébe. Igazi tudósa volt a horkolásnak. Végül azt mondta: — A horkolás tulajdonképpen távoli előadók természeti ösztönének a maradványa. A primitív ősember, az ezer veszélynek kitett bar- ianglakó horkolt, hogy ezzel megóvja családját és otthonát, feleségét és gyermekeit a vadállatok támadásától, ás elijessze a bestiákat. A férfiak, akik horkolnak, különösen fejlett családi ösztönről tesznek tanúbizonyságot. Később otthon még egyszer megnéztük o gyerlceke- ket. (Nem tudom önöknél hogy van, de a mi apróságainknak az a furcsa szokásuk, hogy alvás közben hasra fordulnak, és a levegőbe dugják a hátsórészüket). Szóval betakartuk őket, azután az »Édes« a nyakamba borult. — Csak horkolj tovább, dagadt, ahogy jólesik... Te neandervölgyiI Azóta megszűntek a kisebbségi érzéseim. Horkolok, és nem is szégyellem. Különben nem meséltem, volna el a történetet. Fordítotté: Boldog Babáé SOMOGYI RIPIAF MM, IMI. február Z. 6
