Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-21 / 44. szám
fi somogyi ifjúsági laitdarúgásrói Szép tervek a szövetségben — Megkezdődött a válogatott felkészülése A KÖZELMÚLTBAN hírt Nem ma, hanem szerdán lesz a Lábod-K. Táncsics kupamérkőzés Tegnap telefonértesítést kapott a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség a Lábodi MEDOSZ vezetőitől. Az influenza és egyéb betegségek a szó szoros értelmében megtizedelték a látoodi labdarúgókat. Jelenleg az NB III-as csapat tagjai közül tíz játékos munkaképtelen, betegállományban van, s természetesen nem állhat a csapat rendelkezésére sem. A lábodiak és a Kaposvári Táncsics SE vezetői ezt a körülményt figyelembe véve megállapodtak, hogy a mára kitűzött Somogyi Kupa mérkőzést a jövő héten, szerdán játsszák le Lábodon. adtunk arról, hogy személyi változások történték a Somogy megyéi Labdarúgó Szövetségnél működő ifjúsági bizottságban. Az új erők bevonása jelezte, hogy az eddiginél is hatékonyabban kívánnak foglalkozni az ifjúsági labdarúgás problémáival. Az SLSZ az 1970—71. évi bajnokság kiírása során »kötelezővé tette« az ifjúsági csapatok bajnoki szerepeltetését. Sok helyen ez ma már nem teher. Vannak azonban olyan egyesületek, ahol objektív, de nem egy esetben vélt nehézségek miatt húzódoznak az ifi csapatok szerepeltetésétől. Ahol már működnek és a bajnokságokban rendszeresen részt vesznek az ifjúsági együttesek, ott is akadnak zökkenők. Elég csak rápillantani a megyei bajnokság őszi táblázatára. Az év vége felé bizony röpködtek a büntetőpontok az ificsapat ki nem állása miatt. Baranyai István, az ifjúsági bizottság elnöke tájékoztatott a bizottság tevékenységéről, terveiről. — Ahhoz, hogy a megyében legyen ifjúsági futball, elsősorban a klubok jó hozzáállása szükséges — kezdte beszámolóját Baranyai István. Aztán felvázolta a már ismert tényeket, hangsúlyozta, hogy a jövőben nem lesz elnéző a szakszövetség. Az ifjúsági csapatok kötelező szerepeltetése a sportkörpk érdekében történik. Van azonban olyan munkaterület, ahol az egyesületek és az ifjúsági bizottság közösen lendítheti előbbre a legnépszerűbb sportág utánpótlásának ügyét. — A megyei ifjúsági labdarúgó-válogatott kialakítására, felkészítésére és szereplésére gondolok — mondta az ifjúsági bizottság elnöke. Már most, a bajnokság előtt megkezdték a megyei válogatott kialakítását, felkészítését. Az ifi válogatott túl van már a közös edzésen is. Egyelőre elég nagy létszámú a keret. Hegedűs (Rákóczi), Tóth I. és II. (Barcs), Győr fi (Csurgó), Matics (K. Vasas), Bencs (Rákóczi), Kapitány (K. V. Lobogó), Pataki (K. Vasas), Hámori (Fonyód), Puppert (Rákóczi), Huszár (Rákóczi), Ludvig (Rákóczi), ■Gulyás (Barcs), Bánk (K. Vasas), Molnár (K. Vasas), Takács (Balatonboglár), Vastag íRákóczi), Burása (K. Vasas) és Radies (Babócsa) tartozik jelen pillanatban a kerethez, de ez még változhat. Csaba Gábor edző nagyon elégedett az eddig látottakkal. Szerinte is nehezebb feladat előtt áll a somogyi ifi válogatott, mint az előző években. Somogy, Tolna, Baranya és Fejár megye alkot egy csoportot. Fejér megyével kapcsolatban elég, ha megemlítjük, hogy itt a válogatottak zömét az NB I-es Dunaújváros és Videoton ifi játékosai alkotják. Ezek ellen, no meg a jó képességű baranyai csapat ellenében kell a mieinknek helytállniuk, de a tolnaiakról sem szabad megfeledkezni. A mérkőzéseket általában semleges pályán játsszák a csapatok. A mieink programja a következőképpen alakul: Április 27-én Pécsen Tolna megyével játszik együttesünk. Május 12-én Szekszárdon lesz a Baranya elleni meccs. Június 15-én Kaposváron kerül sor a Fejér megye elleni mérkőzésre. A csoportküzdelmek befejezése után nem a területi válogatott kapcsolódik be az országos döntőbe, hanem a győztes megye. Érdemes lesz tehát »hajtani-«. AZ ELŰZŐ ÉVEKBEN ifjúsági labdarúgóink megtették azt, amit tőlük vártunk. Most a régi csapatból elég sokan kiöregedtek. Szöllősi, Fábián, Pintér meg Szabó helyén újak jutnak szóhoz. Ennek ellenére reméljük, hogy az ifjúsági bizottság gondoskodása, a szakvezetők hozzáértése, a sportkörök hozzáállása, ifjúsági labdarúgóink akarása és lelkiisÉiedezik a kaposvári íornasport? A tornasportnak szakszövetsége van megyénkben, de esztendők óta ez a sportág mégsem tud előbbre lépni. Örvendetes, hogy most az általános iskolák fiatal tornászai Kaposváron is egyre többett hallatnak magukról. A legifjabb nemzedéket az idén országos verseny hívja Debrecenbe. Talán Debrecen reményében készülődnek a IL Rákóczi Ferenc általános iskola legifjabb tornászai is. Sikeres sportköri téli estek a mareali járásban Körzeti asztalitenisz-verseny volt Lakecsán Évek óta biztosítják a sportkörök téli programját a marcali járásban azók a jól időzített és igen népszerű előadások, melyeket az MTS Marcali Járási Tanácsa és a sportkörök együttesen szerveznek. Sportköri téli estek néven szerepel ez a program a járási sportnaptárban. Korábban nem tulajdonítottak e kezdeményezésnek különösebb jelentőséget egyes sportkörök vezetői. Ma már merőben más a helyzet. Egy- re-másra kopogtatnak a sportvezetők a marcali TS irodájának ajtaján, hogy miként juthatnának egy-egy nevesebb előadóhoz, alti falujukba ellátogat. A böhönyeieknek szerencséjük volt, ők Hidegkúti. Nándort, az egykori »aranycsapat« középcsatárát hallották egy élménybeszámoló alkalmával. A kultúrotthon mozihelyiségében több mint kétszázötvenen voltak kíváncsiak Hidegkúti beszámolójára. Sikere is volt ennek éppúgy, mint az ezt követő filmvetítésnek, amikor a »Hajrá, magyarok«! című film pergett a mozivásznon. De a járás kisebb községeiben is népszerűek a sportköri téli estek, Tapsonyban, Ga- dányban az »Olimpiák története« váltott ki érdeklődést. Marcaliban Borbély Tibor, a magyar kerékpársport ismert szakvezetője mutatta be sportágát filmvetítéssel egybekötve a marcali gimnazisták, a Vörös Meteor és a Latinca SE sportolói, sportbarátai részére. (Borbély Tibor sportpályafutása Samogyból indult el, an, nak idején országos és nemzetközi versenyeken aratott sikert Most szűkebb pátriában kísérte szereplését osztatlan el-smerés.) Az MTS marcali járási agi- tációs és propagandabizottsága nagy fontosságot tulajdonít a sportköri téli esteknek. A jól szervezett előadások sokak számára élményt jelentenek hathatósan elősegítik a sportismeretek fejlesztését HL HL A -barcsi járásban ilyprtkor nem sokat hallat magáról a sportélet. A kis és nagyobb falvakban azonban már megkezdődött a felkészülés a tavaszi sportosatokra, s akadnak szép számmal téli versenyek is. Lakócsán a művelődési ház tévétermét az asztali teniszezőit meg a sakkozók vették birto kuliba. A körzeti versenyen a helybeli fiatalok mellett Kas- télycsdombó és Drávatamási sportolói állták rajthoz. A csapatgyőzelmet a helybeliek szerezték meg, második helyen Kastélyosdombó végzett Az egyéni versenyben Cservölgyi József (Lakócsa) bizonyult a legjobbnak. A sikeres körzeti verseny lebonyolításáért sokat tettek a helybeli sportkör vezetői, akik Horváth József elnökkel az élen a szervezésből és a lebonyolításból egyaránt kivették a 11-részüket meretes munkája együttesen azt eredményezi, hogy megye- szerte megjavul az egyesületi munka az ifjúságiaknál ennek folyamányaként megyénk válogatott ifi csapata a megnövekedett feladatokat is becsülettel megoldja majd. Kovács Sándor Hetvenéves a bajnokok varázslója Hetven esztendős a világ egyik legismertebb ökölvívó szakértője, . az örökvidám Adler Zsigmond. Az évtizedek folyamán a bajnokok serege nőtt ki a keze alól, nem csoda, hogy box-berkekben »»bajnokoké varázslójának* titulálják. Legékesebb gyémántja a három olimpiai bajnokságot nyert Papp László. Adler Zsigmonddal arról beszélgetőnk, hogy is kezdődött. — Még csak 1912-t írtak, amikor a EL kerületi reáliskola tornatermében Hegedűs Péter ökölvívó bemutatót tartott —• mondotta Adler. —» Akkor láttam először, mi is az ökölvívás. De pontosan 13 évnek kellett eltelni, hogy megtudjam, mi is az igazi ökölvívás. Eveken át csak azt tartottuk: az első gongszótól az utolsóig csépelni kell az ellenfelet. Az 192S. évi stockholmi Európa-bajnokságon egy Ja mes nevű vékonyka angol úgy elbánt velem, mint macska az egérrel. Ügyesen eltáncolt ütéseim elől, el sem tudtam találni. — Hogyan lett edző? — AHL kerületi TTVE-ből a BTK-ba mentem át versenyezni 1927-ben. Egyszer megbetegedett a nagyok mestere, helyette én magyarázhattam a fiúknak, hogyan, mit csináljanak. A klub elnöke meglátta ténykedésemet és azt mondta: több hasznot hozok a BTK-nak, ha nem versenyzem ... Így intuit. Két évvel később már a válogatottnál is edzősködtem. — A hosszú edzői munka legfőbl tanulsága? — Az ökölvívás a világ egyik legszebb sportága. A sportág alapjaira, ha rajtam múlna, mindenkit megtanítanék, de a szorítóhan verekedni, csak az arra legalkalmasabbakat engedném. Csak azokat a tanítványaimat szerettem, akik a szorltóban, és főleg azon kívül is emberek tudtak lenni. Papp Laci azért lett mindenki között a leg- különb, mert tehetsége mellé példás emberi tulajdonságok párosultak. — Az ökölvívó kezét csak a szorít óban használhatja? — Kizárólag csak ott. Akik megtanultak mindent, tisztában vannak azzal, ütéssel milyen bajt lehet okozni. Erre vonatkozóan egy régi történet: egy ökölvívónak ké bot van a kezében, amikor megtá- ! inad ja három marcona alak. Mér ' ges lesz és azt mondja: hagyjatok békén, hordjátok el magatokat, mert leteszem a két botot, s akkor i i&agy baj MAI ntííscr CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: REQUIEM EGY APÁCÁÉRT. 15 órakor Vörösmarty-bérlet, 19 órakor Katona-bérlet. VÖRÖS CSILLAG: Matiné de. fél 11 órakor: STAN ÉS PAN, A NAGY NEVETTETÖK. 3, 5, 7 órakor: KITÖRÉS. Színes magyar film. Csak 16 éven felülieknek! (H. 21-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 órakor: DÁKOK. Színes román —francia film. 6 és 8 órakor: ONIBABA. Japán film. Csak 16 éven felülieknek. (II. 2l-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: HÉTSZER HÉT. Magj’anil beszélő, színes olasz film. RÁKÓCZI MOZI: 4 órakor: VELED MADRIDBAN. Magyarul beszélő, színes spanyol filmdráma. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, SIÖFOK: Matiné de. 10 órakor: UTÁNAM, GAZFICKÓK. 5, 7 órakor: EFFI BRIEST. Fontane regényéből készült színes NDK-film. Korhatár nélkül. TELEVÍZIÓ Budapest 9.43: Műsorismertetés. 9.45: Iskolatelevízió. 10.00: Csak gyerekeknek! 11.00: Lesz-c több? 11.40— 12.10: Televízió a kisiskolában. 14.23: Műsorismertetés. 14.25: Isko- latelvízió. 14.50: Bors. Kalandfilmsorozat. 15.40: Reklámmüsor. 15.45: Nótaszó. 16.00: Daktari. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. 16.55: Műsorainkat ajánljuk. 17.20: Delta. 17.45: Váci Mihály szavalóverseny. 18.30: Sporthírek. 18.40: Esti mese. 18.55: Szünet. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Novellák — képernyőn. Családi boldogság. Csehov három elbeszélésének magyarul beszélő filmváltozata. 21.05: »Kicsoda — micsoda?« 21.55: Hírek. 22.00: Telesport. Jugoszláv tv 8.55: Barázda. 9.30: Népi muzsika. 10.50: Gyere, nőjünk. 11.30: A szelíd Ben. Film gyerekeknek. 12.00: Falu parasztok nélkül. 12.30: A 30 betű művelete. 13.00: Egész élet egy év alatt. 14.00: Sportdélután. 17.55: Rövidfilm. 18.10: Eden- től keletre. Amerikai film. 20.35: A mi kis helységünk. 21.35: Video- fon. 21.50: Sportszemle. 22.20: Válogatás más tv-központok műsoraiból. Osztrák tv 17.05: Kontakt. Közvetítés az ifjúsági szerkesztőségből. 17.35: Muzsikáról mindenkinek. 18.05: Jó éjszakát, gyerekek! 18.10: Bonanza.. 10.00: Tv-hírado. 20.15: Tv-játék. 21.40: Tv-híradó. 21.55: Könyvespolc. 22.20: Hogyan foghatunk egy milliomost? Filmkomédia. KOSSUTH RADIO tí.OU: Hírek. 6.10—7.53: Kellemes vasárnapot! 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.10: Édes anyanyelvűnk 8.15: Hang-kép-ma- gazin. 9.50: Gondolatok a könyvtárban. 10.00: Hírek. 10.03: A nógrádi bég ítélete. 11.00: Rádióreklám. 11.05: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kb. 12.45: Tiszta szívvel. Kb. 12.55: Könnyű hangszerszólók. 13.30: Rádiolexikon. 14.00: Műveszlemezek. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. 15.08: Lehár-hangverseny a Hilversumi Rádióból. 16.08: Legenda a nyúlpaprikásról. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Sporthírek. 17.10: Nótakedvelőknek. 18.00: Költők albuma. 18.15: Slágerturmix. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. 19.10: Sporthírek. 19.15: Kapcsoljuk az 1-es és a 3-as stúdiót. 20.46: Közvetítés a Pécsi Nemzeti Színházból. A kutyás férfi. Közben: 22.00: Hírek. 23.38— 1.25: Könnyűzene éjfél előtt — éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Marie—Claire Alain Bach-műveket orgonái. 8.02: Miska bácsi lemezesládája. 3.32: Zenei anyanyelvűnk. 8.42: Romantikus zene. 9.11: Boszorkányok. 9.46: Mit hallunk? 10.16: Vasárnapi koktél. 11.46: Gencsy Sári és dr. Palló Imre énekel. 12.36: A muzsikáló kávédaráló. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Élő Szó. 15.30: Prokofjev: Tovatűnő látomások. 15.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.00: Hírek. 16.05: Az Állami Népi Együttes műsorából. 16.35: Zongoránál a szerző. 17.02: Legkedvesebb verseim. 17.17: Régi olasz muzsika. 18.59: Jelen időben... 19.29: Kálmán Imre—Harsányt Zsolt: Magica grófnő. 19.51: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Sporthírek. 20.15: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 20.50: A művészeti szakszervezetek és a közélet. 21.00: SzimfóniJ kas ; arcképcsarnoka- 22.00 : täafiMsg» radé. 23.00: Hírek. 23.10: Száaca&L»aií zenéjéből. 24.00—o.io: Hírek, URH 16.00: Hírek. 16.05: Csak fiatalodnak! 17.35: HanglemezRarádé. 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 19.35: Hoffmann mesél. 20.12: Orgonakrónika. 21.01: A dzsessz kedvelőinek. 21.34: Häp- del: Acis és Galathea — pásztor- játék. 23.00—23.15: Hírek. HOLNAPI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ; Zalaegerszegen 14 és 16.30 érakor: CSONGOR ÉS TÜNDE. VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: OLSEN BANDÁJA. Magyarul beszélő, színes, dán bűnügyi filmvígjáték. (H. 24-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: EFFI BRIEST. Theodor Fontane híres regényéből készült színes NDK-film. (II- 24-ig.) MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, SIÓFOK: 7 órakor: KITÖRÉS. Színes magyar film. Csak 16 éven felülieknek! TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 14.45: Zagreb: A császár uj ruhája. 16.45: Magyar nyelvű tvkrónika. 17.00: Tv-tanácsadó szülőknek. 17.40: Mendo és Slavica. Bábjáték. 18.00: Tv-ővoda. A kis hóvirág. 18.30: A tudomány és mi — a korszak humanizmusa. 19.00: Tv-hétfő. 19.05: Maximéter. 20.35: Tv-dráma. 21.35: Peyton kisváros.., Osztrák tv 18.00 Teletest. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Osztrák képek. 18.50: Gyermekfilm. 19.30: Tvhíradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Az újságírónő. Film. 21.00: Postafiók 7000. 21.15: Hétfői telesporí. 22.15: Tv-híradó. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig ... 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Kedvelt régi melódiák. 9.03: Pilátus. 9.23: Rádióbörze. 9.30: A hét Bartók-műve. 10.00: Hírele 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Gounod: Faust. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Skót, spanyol, lengyel és kanadai népdalok. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Édes anyanyelvűnk. 14.05: Dalok a Fáklyavívők c. hailglemczsorozatbói. 14.16: Két Mozart-szimfónia. 14.40: Orbán Balázs nyomában. 15.00: Hírek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Jaques Douai énekel. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Pctro- vics Emil: Vonósnégyes. 16.31: Van új a Nap alatt! 16.46: Hontim Hanna énekel, i.6.53': Halig at óink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Tose? 18.00: Sajtókonferencia az Igazságügy-minisztériumban. 13.58 Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Es ti Krónika. 19.25: Lemezmuzeun 20.06: Nóta- és népdalest. 20.51 Hírek. 20.54: A zene nem isme- határokat. 21.39: Beszélgessünk Zenéről! 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Két operettnyitány. 22.35: Irmgard Seefried Wolfgang Sehneiderhan és Helmuth Deutsch hangversenye. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Verbunkosok. PETŐFI RÁDIÓ 0: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Issuth-műsorral. 3.05: Berlioz: ntasztikus szimfónia. 9.00—10.01 eregy délelőtt. . . 10.00: A zen llámhosszán. 11.45: Az ezera; jég. 12.00: Disznótor Kalocs rnyélcén. 12.23: Liszt-müve V D0: Hírek. 13.03: Hivatása ta ónő. 13.20: Kettősök orozs ope- cból. 13.45: Időjárás- és vízás jelentés. 14.00: Kettőtől hat ... 18.00: Hírek. 18.10—19.50 zkívánatra! 19.50: Rádiöreklán 53: Jó estét, gyerekek! 20.00 ti Krónika II. 20.25: Üj köny s. 20.28: Rádiószínház. Ki be >1? 21.22: Verdi: Rigoletto. 21.39 Ostrava! Rádió új könnyűze [ felvételeiből. 22.00: A hé rtók-müve. 22.30 Közvetítés f leti pályaudvar étterméből )0: Hírek. 23.15: Tánczene éjig. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.19: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvvizsga előkészítő. 19.10: Jan Peerce énekel. 19.37: Zenei panoráma.. 20.12: A dzsessz kedvelőinek. 20.32: Hírek 20.35: Bemutatjuk a Prix Musicr de Radio Brno sztereo kategc riájának I. dijat nyert műsorá' 21.29: Láttuk, hallottuk... 21.49. Üj lemezeinkből. 23.00—23.15: Hí rek. Értesítjük a Baiaton-parti üdülők gondnokait. hogy a siófoki Sió Áruházban már most beszerezhetik j az üdülőkben használatos »Teg-, porcelán- edény tárgyakat. valamim a textíliákat. A megvásárolt árukat díjmentesen hazaszállítjuk 6 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap. 1971. február SSL