Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-22 / 18. szám
Több évtizedes munkásság után Béla bácsi nyugdíjba ment 44 évi munkálkodás után nyugállományba vonult dr. Kocsis Béla, Nagybajom körzeti orvosa. A kedves esemény tiszteletére ünnepséget rendeztek a községi tanácson. A nagytermet teljesen megtöltötték a vendégek: a kaposvári járási párt- és állami vezetők, a megyei kórház igazgatója, körorvos kollégák, egészségügyi dolgozók és a faluból mindazok, akik megbecsüléssel vették körül orvosukat. Régen láttam ilyen szeretetteljes sür- gölődést Féltve rakosgatták az ajándékokat, egyeztették a kis műsor programját. Két kép maradt meg bennem élesen a falusi körorvosról. Egy fogatos addig kezelte az ángyija felsértett lábát, míg az teljesen rothadásnak indult. Az idős doktor szeméből a könny patakzott, úgy kiabált, veszekedett a családdal. Rázta, fenyegette fájdalmas dühében a hatalmas fiatalembert. Akkor nagyon féltem tőle. Hiába adott a következő nyáron kockacukrot, mielőtt megnézte a torkom, hiába nevezett el engem is kockacukornak, féltem tőle. Akkor a penicillin nagy szó volt. A penicülin volt a mumusom, ezzel tudtak halára rémíszteni. Hol van már a penicillin egyedüli uralma? Ma Nagybajomban is szinte tollba mondják az emberek az orvosnak a hiányzó gyógyszerek nevét, ha receptet kérnek. S ha szaladni kell valahová, az idős ember helyett két fiatalabb körorvos ugorhat. Nem kell ellátnia a szüléstől a combtörésig, a tbc-kezeléstől a fogászatig mindent. Ha kell, jön a mentő, a rossz fogakat pedig éppen leánya gyógyítja rendelőjében. Nehéz »előcitál1414 kötet könyve és 440 kölcsönzője van a Krénusz János Általános Iskola könyvtárának. Az idén még ezer kötettel, majd a következő években ötezer kötettel növelik a könyvtár állományát. Könyvespo’con Közgazdasági szabályozó rendszerünk továbbfejlesztése 1971. január 1-én életbe lé- tetett szabályozókról jelent meg új könyv a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában. A kötet előszavában Tímár Mátyás röviden értékeli a gazdaságirányítási reform hároméves eredményeit, és felhívja a figyelmet a közgazdasági szabályozók továbbfejlesztésének szükségességére. Az átmenet zökkenőinek elkerülése érdekében egyrészt ideiglenes megoldásokat alkalmaztak, másrészt a tapasztalatok azt igazolják, hogy egyes szabályozók nem megfelelően töltik be hivatásukat,, azokat célszerű módosítani. Negyedik ötéves tervünk nagyobb célkitűzései nem teszik lehetővé a korábbi, nagyobb biztonságra törekvő szabályozást, mert az fékezné népgazdaságunk és a vállalatok gyorsabb ütemű fejlődését. Köztudomású, hogy a termelékenység 1968—69-ben nem fejlődött kielégítő módon, és ebben nagy része van annak, hogy szabályozó rendszerünk átmenetileg inkább létszámnövelésre, mint műszaki fejlesztésre és a hatékonyság növelésére ösztönzött. A szabályozókat 1970-ben valamelyest módosították, és a társadalompolitikai tényezők mellett a szabályozók részleges módosításának lehet tulajdonítani az 1970. évi kedvezőbb eredményeket. A könyv egyértelműen megállapítja, hogy a IV. ötéves terv időszakában nincs szükség irányítási rendszerünk alapelveinek módosítására, csupán azok következetesebb érvényesítése céljából kell a szabályozó rendszer egyes elemeit az új helyzetnek és az új követelményeknek megfelelően tökéletesíteni. A kötetben gazdasági életünk vezető személyiségei írtak tanulmányokat az árrendszer, a vállalati jövedelemszabályozás és támogatási rendszer, a bérszabályozás, a vállalati munkaerő-gazdálkodás, a külkereskedelem, a lakossági fogyasztás, a világpiacon végbemenő árváltozások, a fejlesztés szabályozása, a forgóeszköz-gazdálkodás és hitelezés, a fejlesztési eszközök és gazdasági társulások, a termékforgalmazás, a műszaki fejlesztés értékelése és továbbfejlesztése kérdéseiről. A tanulmánykötet legfőbb erénye, hogy a közgazdasági szabályozók hároméves műkötésének tapasztalatairól a valóságnak megfelelő értékelést ad, ás kritikai* elemzés után a helyesnek bizonyult alapelvek -,zerint összefüggéseiben mutatja be a szabályozó rendszer továbbfejlesztését. Iskolai köoyvlár 440 olvasóval ni« a hőskorszakot, hiszen annyi űj vívmány igyekszik halványítani a nehéz évek küszködését. Pedig erről a hőskorszakról kellene szólni, mert Kocsis Béla több mint négy évtizedes pályafutásának javarészét éppen a szegényes ellátottság, a babona elleni harc, az embérért folytatott küzdelem jellemezheti. 1927-ben kapta meg diplomáját, 1930-ban választották meg Nagybajom körorvosának. Azóta ott él családjával. Tizenhét kültelek orvosa volt. Esőben, hóban indult útnak. Alig megpihenve. Lelkileg és fizikailag felesége készítette föl az állandó nagy munkára. Ketten együtt váltak teljesen nagybajomiakká; a néppel nélkülözték végig a háborús esztendőket, majd a felszabadulás után a vezetőkkel együtt kezdték a szebb, jobb élet építését. Hosszú évekig volt tanácstag. Tevékenységét a párt- és állami szervek is nagyra becsülték: a Munka Érdemrend kitüntetés tulajdonosa. Hogy ma már Nagybajomban korszerű körülmények között gyógyíthatják a betegeket, dr. Kocsis Béla munkásságának is köszönhető. A kis ünnepségbe igyekeztek mindenki háláját, köszönetét belesűríteni. Dómján László vb-elnök szinte elérzé- kenyülve méltatta körorvosuk életútját. Dr. Bizse Ferenc igali körorvos az orvostársak megbecsülését tolmácsolta Dr. Tarján László, a megyei kórház igazgatója a derűsebb percek emlékeit idézte. Kocsis Bélát és feleségét elhalmozták ajándékokkal. A megyei és járási egészségügyi osztály nevében dr. Bérénél Ervin főorvos pénzjutalmat nyújtott át. Ajándékokkal kedveskedtek a községi tanács, a község egészségügyi dolgozói, az egészségügyi dolgozók járási szervezete és Nagybajom úttörői is. Az ünnepelt körorvos szere- tetét megkülönböztetett szeretettel viszonozták. Bán Zsuzsa Kandó Kálmán utca 47. — Tessék, a nyári konyhába. Ezt vártam, ilyenre számítottam. Az albérletekből is zsúfoltra. Alattunk a város, fejünk fölött alacsony tető: nyári konyhának építették a helyiséget. Kaposvár, Kandó Kálmán utca 47. A ház falán jól kibetűzhető tábla áll: 11. számú városi fiókkönyvtár. Kölcsönzés kedden és csütörtökön 4- től 8-ig. Villánykapcsolónak kell lennie valahol, de a kis ablakon a függönyt húzzák el, hogy lássam a polcokat. Körben ros- kadásig megrakottak. Aztán becsomagolva pár száz könyv, emeletesen a sarokban. Ebben a különös »albérletben« há- romezérötszáz könyv van a leltár szerint. Bulecza Jánosné tessékelt be a nyári konyhába; 1962-ben adta bérbe a városi könyvtárnak. Akkor még nem gondolta, hogy ilyen hosszú időre. — A gyerekek iskolába jártak, három mellett nem mehettem el dolgozni — mondja, és hangjából érzem, hogy nem szívesen beszél se magáról, se a könyvtárról. Nem is tetteti magát, hogy könyvtárosvér buzog az ereiben. Egyszerűen: vállalta, hogy ezt csinálja. A tiszteletdíja négyszáz forint, a takarításért százötvenet kap, az albérlet ötvenhat forint és ebben benne van a villany is. Összesen hatszázhat forint. 1962-ben megszerezte az alapfokú könyvtárosi képesítést, de az iskolapadot még most sem hagyta el, a gimnázium harmadik osztályát végzi levelezőn. — Irodalmat, ha nem is tanulok, a négyesem megvan itt a könyvek mellett — mondja, ö legalább olvas. A környékről — gondolom — az igé- nyesebbje nem röstelli a fárasztó utat a megyei könyvtárig; így is háromszáz kölcsönzője van a csupa folyó nevű utcákból, a Tiszából, a Drávából, a Körösből, a Marosból .. . Több a felnőtt, mini a gyermek, s azt hiszem, hogy értük érdemes még így is. Mást érdemelnének persze az itt lakók. A fiatalok esténként, ha beszélgetni is maradnak, sokszor felsóhajtanak: »Bulecza néni, de jó lenne egy szép könyvtár a Donnerben ...« Álmodunk. Én is. Szeretnék egyszer egy olyan helyen dolgozni, ahol igazi könyvtárosmunkát végezhetnék.., Mert ez nem az. Sokan kinn maradnak, mert a kapu előtt elbizonytalankodják az utolsó lépést: »Nem megyek, miért zavarjam a családot...« Persze a háromszáz olvasó is valami. Az első embereket a hentesboltból hoztam be 1962 október elején. Év végére már százhetvenen jöttek rendszeresen a nyári konyhámba. De most erősen gondolok arra, hogy dolgozni kellene mennem. Megnőttek a gyerekek. Akkor?... — Akkor? — ismétlem meg a kérdését gépiesen, aztán gondolkodom. A nyári konyhában majd főznek, vagy itt mosnak, nem tudom. Az olvasójegyeket, úgy vélem, nem őrzik meg az utókornak. De arra emlékezni fognak, hogy itt valamikor — 1971-ben is — könyvtár volt. Vagy erre sem. Ha épül egy igazi könyvtár, nem is lesz érdemes ... H. B. A szépségért tanulni kell Dobozok, tégelyek idegen nyelvű feliratokkal ÁLLOK az illatszerbolt kirakata előtt. Tele van szebbnél szebb dobozokba csomagolt kozmetikai készítményekkel. Vajon mi lehet a dobozokban? Közelebb megyek az üveghez. Palmoline Hond und Hörper Lation — áll a dobozon. Ettől nem lettem okosabb, nézzük tovább! Le Ba- lenci Aga Pix, ezt sem tudom, mi lehet, csak annyi biztos, kétszázhuszonhat forintért vehetnénk meg. Kétszázkilencven forintért... mit is kaphatnál:? Halkan mormolom magam elé a feliratot, amiből csak a Pa- "is-ról tudom, mit jelent. (Még jó, hogy franciát tanultam a középiskolában, ha már nem tudom, mit beszélek, legalább a kiejtés legyen jó.) Ez meg is téveszti mellettem böngésző nőtársamat, reménykedve és kérdőn pillant rám várva a felvilágosítást. — Hát azt, hogy cream meg Paris, azt értem, de a többit? — rtiondom bizonytalanul. Nem mind francia, van itt német, cseh, lengyel nyelvű felirat is. A bolt önkiszolgáló, lesz ami lesz, megnézem közelebbről, mitől szépülnek a magyar pők. A dobozokban állítólag van magyar nyelvű használati utasítás is, igen ám, de itt a tégelyeket dobozok nélkül rakták ki. Szorgalmasan nézem, nézegetem egyik fajtát a másik után, de magyarul sejezabel *¥0 A színésznő nagy művésznő volt. Interjúalany lexikonkorban. A balatoni üdülő kü- lönszobájába.n fogadott. Kávé, szokványkérdés, unalom- felelet, búcsúmosoly, indultis. A shakespeare-i Karola váratlanul utánam szólt: — Fiatalember... — Pardon, Szerkesztő elvtárs! Kérhetek magától valamit? Vigyázzon, nagy kérés! — Parancsoljon. — Ha kellemetlen, mondja meg, s akkor... — Tessék, nyugodtan! — Maradjon itt nálam egy órát, negyven percet vagy ’ legalább húszat! — Kérem, ameddig ... — Nem kell megijedni, kedves... Mi is a vezetékneve? Igen, tudom már, eszembe jutott... Foglaljon helyet! A házi telefonhoz lépett. — Halló ... Lénártka? Egy kis üveg konyakot kérek.. ■ Első emelet négy... És két poharat. Igen: kettőt!... Meg egy doboz Faintost. Kopogtattak. A művésznő az ajtót félig nyitotta. — Tessék! Italt, szivart, gyufát hoztak. Átvette. Köszönte. A szoba- asszony lesett. Én zavartan igazgattam a nyakkendőmet. Kattant a zár. Karola zsebre tette a kulcsot. Leült. Velem szén.ben. Töltött. Szivarral kínált. Nem kértem, ö rágyújtott. Pöfékelt, karikát fújt. Nyolcast is tudott. A hamut leszórta a szőnyegre. A pongyola zsebéből passzíansz- kártyát vett elő. Keverte, kirakta. A játszma nem sikerült. A szivar elaludt. Sötétedett. Nem gyújtott lámpát. Szomorkásán, cinkosan suttogta: — Még húsz perc... Jó? Bólintottam. Felállt. Az ablakhoz lépett. Kinézett. Behúzta a függönyt, leengedte a redőnyt, Jezabel- mosollyal, elégedetten állapította meg: — Lesnek. Az ajtóhoz ment. Hallgatózott. Putifárné-kacsintással nevetett: — Fülelnek! Nem szóltam. Karola beszélni kezdett, halkan, tagoltan, messzecsengőn. — Szeretlek ... Drága... drágám ... édes kicsim ... Te! Felnevetett, és hirtelen elfúlt a hangja. A pléh hamutartót a földre dobta. A lemez csattant a parketten. Már az ágynál volt, a vánkost gyűrte-gyűrö- gette, a paplan egyik végé! a padlóra csúsztatta. Kattant a kis villany az éjjeliszekrényen. ... Visszajött. Leült. Ivott. Én is. — És most elmondom, mindez miért történt... Nekem meglehetősen rossz a hírem. Karola évtizedek óta bestia. Magának bcvállhatom, hiszen jó barátok lettünk: manapság nincs kedvem fér- fifaláshoz, fáradt vagyok. Tartanom kell azonban a megszerzett renomét, különben híre megy: kiégtem. És elpletykálják: nem találok, sőt nem is keresek új partnert a régi játékhoz. És ettől mentsen engem a meny- nyei szufiták mögött az a fehér szakállú agg fővilágosító!... Látom, nem nagyon ért, most még nem. Hány éves? Hát úgy huszonöt esztendő múlva rájön, miért ragaszkodott Karola a színházhoz az életben... és igazat ad nekem ... Még egy pillanat! Hozzám lépett. A hajamba túrt. Összekócolt, lesimított. A nyakkendőmet egy picit félrerántotta. Halántékomat parfőmcsöppel frissítette, az orrom és az ajkam között rú- zsos kendőt húzott, púderrel fedte, a pudert letörölte. — Így... Köszönöm a szívességet. A kulcs előkerült, fordult. A művésznő az órát nézte. — Na. rendben vagyunk ... Most már minderiki tud és beszél Karola legúieibb kalandiáról. És ami fő. tovább is adia! Hiába tagadnánk, ki hinné el?... Egyszer lehet, hogy nyomtatásban is olvas maid kettőnk szerelméről, és akkor már talán maga sem tiltakozik. László Miklós hol egy szó sem. Az már világos, hogy krémmel állok szemben, azt is el tudom képzelni, hogy hova kenjem, de jó-e nekem? Három alaptípusú bőr létezik, száraz, zsíros és normál, hogy a számos al- változatról ne is -beszéljek, erre még rá van írva, hogy spéciéi blend. A kiszolgálónőtől nem merem megkérdezni, mert már percek óta gyanúsnak tart. Azt úgy látszik még nem döntötte el, mit gondoljon rólam, hogy egy óvatlan pillanatban a táskámba csúsztatok valamit, vagy azt, hogy nem is akarok igazán vásárolni. Nem tudom, eladói szempontból melyik a rosszabb fajta »vevő«. Még nem döntött, csak figyel kitartóan. Talán a másik boltban több szerencsém lesz. Mindjárt a kirakatban megpillantok egy nagy dobozt, rajta a felirat magyarul, hajfestő sampon, pedig nem hazánk földjén gyártották. (A magyar készítményeken van francia felirat) GYORSAN, hogy el ne felejtsem, amit a kirakatból bemagoltam, elhadat-om, hogy mit kérek. A fiatal kiszolgálónő tévedhetetlen biztonsággal emeli le a készítményt és már mondja is, mire jó. Ű tudja! (De neki ez a dolga.) — Miért nincs magyar nyelvű felirat a legtöbb készítményen? — kérdem. — A külföldi vállalatok — egy-két kivétellel — nem csinálják, nekünk nincs időnk rá. De ha volná, sem tennénk ki a kirakatba, amit mi írunk meg, a kirakatrendező nem vállalja. Különben is mindenki tudja, hogy mi van a dobozokban. Az más, ha mindenki tudja, valóban minek a magyar felirat. Ha valaki — rajtam kívül — mégsem érti, az tanuljon meg franciául, lengyelül, csehül, az árucsere növekedésére felkészülve jó, ha mindjárt más nyelveket is hozzávesz. Változnak az időle, változnak a közmondások, mostanában a szépségért tanulni kell. Iharost Ibolya SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1071. Január 22. 0
