Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-22 / 18. szám
fj csapatok a kosárlabda Ml lll-ban A múlt évben a sportág berkeiben osztatlan sikert aratott az NB III-as bajnokság, amely a délnyugati terület legjobb kosárlabda csapatait mozgósította. A tavalyi sikeres esztendő után ez évben a Baranya megyei Kosárlabda Szövetség rendezésében tovább folytatódik a harmadik vonalbeliek icüzdelemsorozata. Ez évben új csapatokkal találkozunk az NB Ill-ban. A szövetség a K. Táncsics SE tartalék csapatának nevezését nem fogadja el. A Kaposvári Vasutas csapatából pedig any- nyian eltávoztak, hogy a szakvezetők nem látják értelmét a csapat rajtjának. Ezek után a Somogy megyei Kosárlabda Szakszövetség az alábbi együtteseket javasolta a baranyai társszövetségnek az NB III-ba sorolásra: Kaposvári Vasas Izzó (férfi), Kaposvári Gaz- dász SK (férfi). Fonyódi Petőfi (női) csapatát a múlt évi jog alapján: megyei bajnokságból: a Marcali Latinca SE és a Siótoki Szövetkezeti SK férfi, illetve a Siófoki Gimnázium női csapatát. Ülést tartott az MIS Országos Tanácsa és a Magyar Olimpiai Bizottság Új feladatok előtt áfl sportmozgalmunk Módosították a labdarúgók átigazolását Szerdán Budapesten, a Sportcsarnokban ülést tartott az MTS Országos Tanácsa. A tanácsülés első napirendi pontja az 1970-ben végzett munkáról szóló beszámoló és az 1971. évi feladatok megtárgyalása volt. Dr. Beeid Sándor, az MTS OT elnöke beszámolójában hangsúlyozta, hogy sportmozgalmunk 1970-ben eredményes esztendőt zárt. Sok vonatkozásban — éppen áz^ olimpiai sportágakban — előrehaladás történt, önelégültségre nincs ok. mert nagy erőfeszítéseket kellett tenni a múltban, s a jövőben még inkább, hogy a nagy nemzetközi rivalizálásban a magyar sport megőrizze már megszerzett pozícióját. Dr. Beckl Sándor részletesen taglalta a magyar labdarúgás helyzetét. Az Országos Tanácsnak a labdarúgásról hozott határozatából fakadó intézkedések végrehajtása megkezdődött, de hatásuk még csak kis mértékben érezhető. Helyes kellő türelmet tanúsítani azokban a kérdésekben, amelyek szakmai jellegüknél fogva egyik napról a másikra nem változtathatók meg. Ki kell alakítani az őszinte légkörű együttműködést a játékosok, a labdarúgó-szakosztályok, az egyesületek, a szövetség és az MTS szervei között. A további feladatokról szólva hangsúlyozta az MTS elnöke, hogy a versenysportban nagyobb anyagi és erkölcsi támogatást kell biztosítani a magasabb, nemzetközi színvonalnak megfelelő, elsősorban olimpiai sportágak további fejlesztésére. A múltat és a jövőt egyaránt részletesen taglaló vita után az országos tanácsülés megtárgyalta azt a tervezetet, amely a labdarúgást érinti. A javaslatokat az MLSZ az eddigi tapasztalatok figyelembevételével terjesztette a tanácsülés elé. Az MTS OT a labdarúgók átigazolásával kapcsolatiján meghozta határozatát, amelynek leglényegesebb pontjai a következők: Azt a labdarúgót, akinek átigazolásához egyesülete nem járul hozzá — az NB I, NB 1 B, NB II és NB m osztályokon belüli, továbbá az NB I osztályból az NB 1 B osztályba való átigazolás kivételével — egyévi várakozási Idő után lehet átigazolni abba a sportegyesületbe, ahová átigazolását kéri. Bportegyesülete hozzájárulása nélkül — NB 1, NB I B, NB H és NB ni osztályból ugyanazon osztályú sportegyesületbe, továbbá az NB I-böl az NB I B-be kétévi várakozási idővel igazolható át. Az NB I és NB I B-ből az NB n-be vágj’ annál alacsonyabb osz- tálj’ba egyéves várakozással átigazolt labdarúgó innen újból az NB I, illetve NB I B-be sportegyesületi hozzájárulás esetén Is csak egyéves várakozási idővel igazolható át. Ha az NB I vagy NB I B-ben szerepelt labdarúgó egyesülete a várakozási idő alatt alsóbb osztályba került és a sportoló átigazolásához nem járult hozzá, a várakozási idő két év. Átigazolási kérelmet csak az átigazolási időszakban lehet benyújtani. kivéve a szabályzat némely pontját. A várakozási időt annak a bajnoki évnek a befejezése napjától kell számítani, amely évben az átigazolást kérő labdarugó bajnoki vagy MN'K-mérkőzésen szerepelt. A felsőoktatási intézmény nappali tagozatára felvett első éves hallgató a felvételi értesítés kézhezvétele után, ha tanulmányait abban az évben megkezdi, a felvételt követő év január I. napjáig átigazolható a felsőoktatási Intézmény sportegyesületébe. Az NB I és NB I B bajnokságban szerepelt játékos csak sportegj’e- siilete hozzájárulásával igazolható át azonnal, várakozási idő nélkül a felsőoktatási intézmény sport- egyesületébe. Amennyiben a klub az átigazoláshoz nem járul hozzá, az illető játékos egy év után igazolható csak a felsőoktatási intézmény sportegyesületébe. Labdarúgó sportolót az NB I, az NB I B osztályban szereplő csapathoz — sorkatonai bevonulás esetén — azonnal (kedvezményesen) átigazolni nem lehet. Valamennyi — sorkatonai bevonulás címén — történő azonnali (kedvezményes) átigazolás a sorkatonai szolgálat időtartamára vonatkozik. A leszerelés napját kővetően a kedvczménj’es eljárással átigazolt labdarúgó a bevonulás előtti sportegyesületébe azonnal igazolható. Ha máshová kérné átigazolását, mint ahonnan bevonult, vagy a sorkatonai szolgálata alatti sportegyesületben szeretne tovább sportolni. akkor, a régi sportegyesülettől ehhez beleegyező nyilatkozatot kell kapni. Ha nem, hat ltónap a várakozási idő. Az MTS OT ülése után ösz- szeült a Magyar Olimpiai Bizottság és az MTS OT. A tanácskozás megállapította, hogy a magyar sport fő célkitűzése: az 1972-es müncheni olimpiára olyan magas tudású csapat kialakítása, hogy az a mexikóihoz hasonló eredményt érjen el. Készül az osztályozóra és a bajnokságra a K. Dózsa ökölvívóesapata Csak minap írtunk az ökölvívó-csapatbajnokság körüli hercehurcáról. Most a Kaposvári Dózsa ökölvívó szakosztályánál érdeklődtünk, hogyan látják a sportkörnél a csapat és a csapatbajnokság jövőjét. Kiss István, a Dózsa sportkör elnöke elmondta, hogy a vezetőség a legmesszebbmenőkig egyetértett a szakosztályvezetők állásfoglalásával, amelyet mi korábban már ismertettünk. E véleményüket kérelembe foglalták össze, s ennek eredménye az, hogy a kaposváriaknak a jelenlegi álláspont szerint a Pécsi Steinmetz SE elleni osztályozó mérkőzésen nyílik alkalmuk arra, hogy kiharcolják az NB I B osztályba jutást. — Hadakoznunk kellett ez igazságunkért, de ennyivel tartoztunk önmagunknak, még inkább az ökölvívás kedvelőinek — mondta a Dózsa sportkör elnöke. A lila-fehérek lázas ütemben készülnek. — A múlt esztendő kötelez — hangsúlyozzák a Dózsáinál. Kozma, Ferstek, Horváth László ifjúsági aranyjelvénye, Koch és Varga László ragyogó sikere a magyar bajnokságon mindennél ékesebben bizonyít. A K. Dózsa csapatának százszázelékos A Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Kaposváron a Latinca 3. utcához közel papír raktározására alkalmas kb. 50 négyzetméter alapterületű helyiséget bérelne Az ajánlatokat a Nyomdaipari Vállalatnak, Kaposvár, Latinca S. u 6. sz. alá szíveskedienek leadni. (10090) bajnoksága az NB II Nyugati csoportjában úgyszintén, — A tavalyi bajnokság értékéről nem kívánok nyilatkozni — kezdte a beszélgetést Hergert Jenő edző. — Sokat vitatott téma ez. Reméljük, hogy lassan mégiscsak kialakul a CSB rendje. Mi CSB- pártiak vagyunk. Nálunk, Somogybán hagyományai vannak a csapatbajnokságnak, éppen ezért komolyan készülünk, ha az osztályozón kell kiharcolnunk a feljutás jogát. E cél érdekében gyakorolnak a fiúk — mutatott szét az edző az igen népes edzőtermen. Sok az ismerős arc, de akadnak újak is. Több versenyzőt igazoltak. Túri Ferenc a Csepel SC-ből, P. Szabó Mihály a Kun Béla SE-ből, Takács Sándor a Pécsi Steinmetz SE- ből került a kaposvári lila-fehérekhez. Ojra Hergert Jenő irányításával készülődik Kiss László, aki letöltötte katonaidejét, s a jövőben nem Zalaegerszegen, hanem anyaegyesületében igyekszik kamatoztatni sporttudását. Ott van a készülődő felnőttek között az ifjúsági sorból előlépő Kozma és Ferstek. — Milyen lesz a csapat? — Ügy vélem, hogy erősebb a múlt évinél. Öröm számomra, hogy most a legtöbb súlycsoportban már nem egy versenyző áll csak rendelkezésünkre. Kik az első számú esélyesek arra, hogy a Dózsa színeit képviseljék? Kozma, Vekszli, Zsiga, Ferstek, Járfás, Kovács István. P. Szabó, Varga, Takács, Túri, Ila, Rigó, Kiss László és Koch, a szőkébb keret. Fonyó, Vida, és a hosszabb szünet után ismét csatasorba álló Szabó István (nehézsúlyú) csatlakozik a fel-j soroltakhoz. Ügy vélem, hogy ezzel a gárdával meg tudjuk vívni a harcot az osztályozón, — ha szükség lesz erre —, de a későbbiek során az NB I B-ben is — mondta Hergert Jenő. Mozgalmas napok jellemzik a K. Dózsa ökölvívó-szakosztályának életét. A tavalyi sikerek jótékonyan éreztetik hatásukat a versenyzők körében, akik szeretnének Varga és Koch nyomába lépni. K. S. Fodor Imre nyerte a barcsi minősítő sakkversenyt Novemberben kezdődött, s most januárban fejeződött be a Barcsi Vörös Meteor Sportclub I. osztályú minősítő óakkversenye, amelyen tizenhatan küzdöttek kezdettől a befejezésig a minősítés megszerzéséért, illetve annak megerősítéséért. Az országos minősítő bizottság az I. osztályú normát 10,5 pontban állapította meg a három I. és tizenhárom II. osztályú versenyző tornáján. Nagy harc után Fodor Imre, a barcsiak kitűnő versenyzője lett a tornágyőztes. Rajta kívül még négy versenyző érte el a szükséges 10,5 pontot. A barcsiak versenye egyúttal azt is igazolta, hogy sok tehetséges fiatal sakkozó található a Vörös Meteornál. A barcsi torna végeredménye: 1. Fodor Imre 12 P 2. Kovács Antal 11 P 3. Fodor János 10.5 P 4. Vörös Béla 10,5 P 5. Dr. Kemény EÍrvin 10,5 P 6. Horváth Miklós 10 P 7. Bállá Gábor 9 P 8. Sebeszta József 8,5 P 9. Győré Zoltán 7,5 P 10. Vincze László 7,5 P 11. Pemyeszi Zoltán 7 P 12. Baja Gusztáv 5,5 P 13. Rózsa István 5 P 14. Leutz László 3,5 P 15. Bagi Barna 1 P 16. Jámbor János 1 P A DÉL-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI ÉS KÖZMŰÉPÍTŐ VÁLLALAT I I I I fölvesz mérnököt, technikust és művezetőt Fizetés megegyezés szerint, Jelentkezés: Kaposvár, Ezredév u. IS. (10070) f IANUÁR 22 PÉNTEK Vince Artúr Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Jobbára felhős, párás, enyhe idő, többfelé esővel. Mérsékelt, időnként élénk délkeleti, déli, helyenként megerősödő délnyugati szél. További olvadás. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 3—8 fok között lesz. — Csütörtökön reggel tűz pusztított a Bikali Állami Gazdaság nemerőpusztai üzemegységében, ahol nyúlte- nyésztéssel foglalkoznak, öt óra tájban kigyulladt az egyik hatvan méter hosszú gazdasági épület tetőszerkezete. A födém leégett, és kétezer növendéknyúl elpusztult. A kár értéke körülbelül negyedmillió forint. Az ügyben vizsgálatot indítottak. — Három hét múlva befejeződik a kaposvári lakások felmérése. Az IKV lakásfelmérői túlteljesítették a megyeszékhely »előirányzatát«, Kaposváron csupán 2250 lakás felmérése van hátra. Siófokon 750, Nagyatádon még 270 bérleményt kell felmérniük. A jelenlegi ütemezéssel március első hetében a megye összes állami ingatlanával végeznek. — Készülnek a tavaszra a balatoni halászok. A hajók és más fölszerelések javítását már megkezdték, s hozzáfogtak a süllőfészkek gyártásához is. Az elképzelések szerint százmillió süllőikrát keltetnek a balatonudvari telep medencéiben, s amikor az ivadékok megerősödtek, a csendes öblökben szabadon bocsátják őket. — Nem megy gőzös Kanizsára? A Budapest—Nagykanizsa és a Szombathely— Nagykanizsa vasútvonalon egyre kevesebb gőzmozdony húzga a személy- és teherkocsikat. A dieselesítést tovább folytatják, s Nagykanizsán a Diesel-mozdonyok karbantartására hatvanmillió forintos költséggel Diesel-javító bázist alakítanak Iá. — Pályázatot írt kf a tizedik pártkongresszus tiszteletére a KISZ központi bizottsága és a SZOT. A dolgozatok beküldési határideje lejárt, a megyei KlSZ-bizott- ságra harmincnégy pályamunka érkezett be. Ezekből a tizennégy legjobb kerül a zsűri asztalára. — Negyvenhatniillió forintos költséggel sertéstelepet épít a csurgói termelőszövetkezet. A MEZÖBER már készíti a telep terveit, ahonnan 1972 után évi tízezer 100—120 kilogrammos sertés kerül ki. A telep 4720 férőhelyes. — Kigyulladt egy olajkályha a Mechanikai Művek marcali gyáregységében. A tüzet gondatlanság okozta. Az oltásban a marcali állami tűzoltók vettek részt. Az anyagi kár 1000 forint. Ittas vezetők büntetése Január 18-án este ittas állapotban dömpert vezetett a Somogy megyei Állami Épi- tőipari Vállalat két dolgozója; a 23 éves Hegyi László és a 25 éves, gödrei Korcsok György. Hegyi közepes, Korcsok súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt. A Kaposvári Járásbíróság gyorsított eljárással Hegyi Lászlót tízszázalékos bércsökkentés mellett négyhavi javítónevelő munkára ítélte, és egy évre eltiltotta a gépjárművezetéstől torosok György büntetése: tízszázalékos bércsökkentés mellett öthuvi javító-nevelő munka, és egyévi eltiltás a gépjárművezetéstől. A javító-nevelő munka idejét mindketten eddigi munkahelyükön segédmunkási munkakörben kötelesek letölteni. ICO évvel ezelőtt, 1871. január 22-én halt meg Wilhelm Weitling, a híres német utópista-kommunista író, a Marx előtti német szocializmus jelentős képviselője. Weitling már fiatalon bekapcsolódott az első bátortalan lépéseit tevő munkásmozgalomba, amelynek akcióit akkor többnyire még a spontaneitás, az ösztönösség befolyásolta. Ennek az időszaknak volt jelentős alakja az egyenlőséget tudománytalanul, idealista módon látó és értelmező Wilhelm Weitling. Az Igazak Szövetségében nagy népszerűséget és befolyást szerzett a kézművesek nézeteit tükröző, az őskercszténységre alapított és általános egyenlőséget propagáló elméletével. Az 1848. évi német forradalom bukása után Amerikába emigrált, ott kísérelte meg úgynevezett kommunista közösségek létrehozását. Marx és Engels — elismerve Weitling érdemeit — harcoltak hibás nézetei ellen, amelyek gátolták a munkásosztály korszerű forradalmi elméletének, a marxizmusnak a terjedését. 188-ról 240-re A héthelyi termelőszövetkezet egyik fontos árunövényének, a cukorrépának öt évvel ezelőtt 188 mázsa volt a holdankénti átlagtermése, a múlt évet 229 mázsás átlaggal zárták. A IV. ötéves tervben gépesítéssel, kemizá- lással, jobb agrotechnikával holdankénti 240 mázsás termést kívánnak elérni. — Tegnap reggel Hedrc- helyen, Saroltapusztán — eddig még ismeretlen okok miatt — kigyulladt Kis Jó- zsefné szénaboglyája. A tüzet a kaposvári állami és a ladi önkéntes tűzoltók oltották el. Repiilöszerencsétlenség Hegyoldalnak ütközött és felrobbant szerdán a perui légierő Curtis C—40 típusú gépe a Limától nem messze fekvő Tarma közelében. A gépen, legújabb jelentések szerint 24 utas és 7 főnyi legénység tartózkodott. Valószínűnek tartják, hogy valamennyien életüket vesztették. A gépet, amelynek szerdán kellett volna megérkeznie a fővárosba, korábban eltűntnek nyilvánították. Á katasztrófa oka egyelőre nem ismeretes. Tizenkilenc személlyel a fedélzetén csütörtökön lezuhant egy francia katonai gép a Francia-Alpokban. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. A Nord—262 típusú gép magas rangú katonatiszteken kívül hét atomtttdóst, a francia atomenergia bizottság tagjait szállította a Pierre- latte-i atomközpont felé. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy f. hó 26-án 7.30—13.30 óráig áramszünet lesz a Domb, a Laborfalvi R.. a Maros, az Erkel F. utcában és a közbeeső utcákban. (10091) Felhívás! A beépítetlen építési telkek tulajdonosai az 1971. évi telekadó megállapítása és a telk nyilvántartásba vétele végett 1 évi január hó 31-ig a telek ie szerint illetékes adóhatos: (községi, nagyközségi tanács . 3 szakigazgatási szervénél, városi tanács vb pénzügyi osztályánál) az adóhatóságnál beszerezhető hivatalos nyomtatványon telekadó-bevallást kötelesek adni. Aki bevallási kötelezettségének az 1970. évben már eleget tett, nem köteles bevallást adni, ha a tulajdonában lévő épí- -*&i telkek számában, területében, beepítetts > ében, közművesítésében. illetőleg az adóztatást befolyásoló egyéb körülményekben változás nem történt. Bővebb felvilágosítást az adóhatóságok adnak. Kaposvár, 1971. évi *anuár hó 15-én. Somogy megy*....: Tanács V. B. pénzügyi osztálya. (212000) OMOGYINEPKAf Pent A, 1971. január SE,