Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-06 / 286. szám
Minden tahiban van ;abb wagy népesebb értelmiségi csoport, amely ilyen vagy olyan körülmények között, így vagy úgy végzi a szákinál munkáját. De mit csinál azon túl? Falu, értelmiség, szabad idő Milyen módon él értelmiségi életet a szabad idejében, és főként: hogyan tölti be azt a specifikus társadalmi hivatást, amit jórészt a szakmai munkaidőn túl kell betöltenie? Nem azokra az orvosokra gondolok például, akik pillanatnyilag szakmai hivatásukat még falun gyakorolják, de ezt — a városra kerülés reményében — annyira átmeneti szükségmegoldásnak tartják, hogy minden hét végét a városban töltik, s a ver lük egy faluban dolgozó más értelmiségieket jóformán nem Is ismerik. Ugyancsak tárgytalan a kérdés annak a mezőgazdásznak, agrármérnöknek* pedagógusnak az esetében, aki a városból jár ki naponta falusi munkahelyére, s minden este hazavonatozik, bus?ozík a városba a családjához. Azokról kívánok szólni, akik meggyökeresedtek a faluban* s munkaidejüket és szabad idejüket ott töltik. Közülük is elsősorban a pedagógusok és az orvosok szabad idejéről. »Eléggé megterheltek vagyunk — mondta egy Iskola- igazgató. — És legjobban azok, akik sokoldalúak.« »Mi, pedagógusok — mondta egy másik iskolaigazgató —, biztosítjuk a falusiak szabad idejének szórakozási-művelődési lehetőségeit. De a miénket nem mindig tudjuk biztosítani.« S való igaz, lusi pedagógusokra h^rul a legtöbb feladat Kívánatos, hogy elvégzésükre a falu egész értelmiségét mozgósítsák, vagyis arányosan osszák el azokat. A pedagógusgárdán belül is! Tarthatatlan, hogy az iskolaigazgató, aki tanácstag, párttitkár és családapa, a színdarabokban is családapa- párttitkárokat játsszék, míg mások a súgó szerepét sem vállalják eL Az anyagi, tudati-erkölcsi változások eredményeként ma sokrétűbbek, bonyolultabbak a falusi értelmiség feladatai, s nem utolsósorban: igényesebbek! S az igényesebb feladatoknak hovatovább csak úgy tud megfelelni az értemiségi, ha önmaga iránt is mind igényesebb lehet. Ha mind többet utazhat (külföldi országokba is), bejárhat a városba színházat, tárlatot nézni, hangversenyt hallgatni, olvashat könyvet, folyóiratot, ösz- szegyűjtheti és feldolgozhatja a helyi népi szokásokat, hagyományokat, elkészítheti a falu. monográfiáját, anélkül, hogy attól kellene félnie: valahányszor nekiül valamely közhasznú »hobbyjának«, beállít valaki a járástól, a megyétől, a »legsürgősebb« és »legfontosabb«’ feladatokkal. Változtatni kell -«ä mai helyzeten. Azon, hogy egyfelől vannak csupa tevékeny, az önként és kötelességből végzett tennivalókból ki nem látszó — s így az önképzésre fordítható szabad idővel nem rendelkező — pedagógusok. És vannak kollégáik, akik a szakmai munkán túl — bár bőven lenne idejük rá — megszűnnek értelmiségiek lenni. Közömbösek minden iránt, ami nem a vízben úszkál, ami nem a bokorban moccan, vagy csak ott érzik magukat otthon, ahol ász vagy szesz van. Míg az egyik pedagógus nyári építőtáborba viszi a diákjait, addig a .másik az ivópultnál komázik velük, s még csak attól sem kell tartani, hogy amikor szájához emeli a pohár italt, benyit az ajtón valaki a járástól vagy a megyétől. Egészen másként vetődik fel a szabad idő kérdése az orvosok esetében. Ilyen véleményeket jegyeztem tőlük a noteszomba: »A szakmai munka majdnem minden időmet kimeríti.« »Évi rendes * szabadságomat csak akkor vehetem ki, ha van helyettesítőm a szabadság idejére.« »Annyi a felesleges papírmunka, hogy a gyógyításra, kezelésre szánt idő is arra menne rá, ha az ember nem lenne lelkiismeretes.« »Azt mondják, mennyire felvágós, / nagyképű és zárkózott vagyok, mert nem keresem az értelmiségiek társaságát. Hát igen! Nem járok közéjük kanasztázni, ultizni, vedelni a konvakot, és hallgatni a nosztalgikus nyavalygá- saikat. Inkább böngészem a szakirodalmat, tanulmányozom az új gyógymódokat...« Az a tapasztalatom, hogy az elvidélsiesedés veszélyét az orvosok érzik leginkább. S éppen ezért bennük a legerősebb a korszerű életforma igénye, a lakásberendezés kiválasztásában éppúgy, mint az önképzés gyakorlatában. Távlati tervként a legtöbben a szakvizsgát emlegetik, s azt a vágyukat, hogy olyan gyógyintézetbe, kórházba kerüljenek, ahol »mást« és »többet« tehetnek a betegekért. Azt hihetné az ember, hogy nem a végleges meggyökere- sedésre akarnak berendezkedni, s ennek ellenére mégis — lakás- és munkafeltételi igényeikben, szakmai munkában és önképzésben, művelődésben és egyéni szenvedélyeikben egyaránt — mintha értelmiségi mivoltukban ők találták volna meg legjobban a helyüket falun. Mi ennek a magyarázata? Nyilvánvalóan sokat számítanak a szubjektív tényezők. Az, hogy tudatosabban él bennük az értelmiségi életstílus igénye, s azt a kevés szabad időt, ami a szakmai jellegű elfoglaltságon kívül marad, az orvosok inkább fordítják egyéni művelődésre, mint társadalmi tevékenységre. S ez a szabad idő mégiscsak több annál, mint ameny- nyivel egy »csupafeladat« pedagógus rendelkezik szakmai és társadalmi, közéleti munkáján kívüL A falusi orvosok helyzetéből, életformájából levonhatjuk a pedagógusokra is érvényesíthető következtetést A feladatok megfelelőbb és arányosabb elosztásával serkentsük pedagógusainkat! S mindenekelőtt tegyük 'lehetővé számukra a- mennél tartalmasabb, sokoldalúbb értelmiségi életformát Amikor ma miségről beszélünk, mindenekelőtt a pedagógusokról beszélünk. Nemcsak azért mert számszerűen ők képviselik ennek az értelmiségnek a zömét. Hanem főleg azért, mert a társadalmi munka nagyobb terhét mindig ők hordják ma is a vállukon. Ha ma bonyolultabbak a tennivalók és nagyobbak az igények, akkor ezzel nemcsak azt mondjuk, hogy mindez az ő odaadásukat, áldozatvállalásukat, munkájukat dicséri, hanem azt is, hogy a továbbiakban is elsősorban rájuk nehezedik a dolgok sűrűje. S e szerint kell lépést tartaniuk szabad idejükben is az idővel. P&taky Dezső Bálint György:* A szavak felkelése Azt álmodtam, hogy a szavak felkeltek, és kivonultak, mint egykor Bóma elégedetlen népe, a Szent Hegyre. Előzőleg már jó ideje forrongott az egész szótár, sisteregve és zizegve panaszolták el sérelmeiket a szavak, úgyhogy majdnem felébredtem. Dühös szavalókórusban tömörültek, és ilyen szöveggel verték fel a csendet: •— Gyalázat! Napról napra jobban bántalmaznak minket! Elcsépelnek, kiforgatnak eredeti jelentésünkből. Egyre jobban kopunk, már egészen laposak vagyunk, és ha ezt tovább türjük, holnapra már nem lesz semmi értelmünk! — Jó, hogy engem említenek — kiáltott most közbe élesen az »értelem« szó. — Velem történik a legnagyobb igazságtalanság. Minden zágyva si^ijkó az-ajkára vesz; minduntalan használnak, méghozzá a legaljasabb célokra. Higgyék el, uraim, hogy nekem mar régóta nincs semmi értelmem, és ez, lássák be, az én szakmámban végzetes! — Igaza van! — zúgta rá a szavalókórus. — Mások is ezt mondják. »Szellem« nevű kollegánk is panaszkodik: úgy helybenhagyták, hogy már nem is szellemnek érzi magát, hanem hazajáró kísértetnek, amiben senki sem hisz többé komolyan. A »szeretni« ige zokogva fenyege- tődzik, hogy öngyilkos lesz, mert nem bírja már a rengeteg visszaélést. Olyan gyalázatos módon használják fél a legeyánúsabb érdékek szolgálatában, hogy folyton émelyeg a szógyöke. Legtöbb igénket hasonló sérölmek érik: szégyenteljesen ragozzák őket. Ami pedig a főneveket illeti, ezekét teherhordásra használják fel. Olyan fogalmakat kell cipelniük, amelyekhez semrni közük sincs. A jelzők őrjöngenek a felháborodástól, mert a piszkos munkában elvesztették a színüket, és most már mindegyik egyformán szürke. Rossz írók, tudatlan kereskedelmi levelezők és gálád szónokok állati sorban tartanak bennünket. Hülyeségüket és gonoszságukat kell folyton szolgálnunk. Hát ezért élünk? Ezért viseljük legszebb képzőinket? Ezért fejlődtünk évezredeken át, kőbaltás, s?Ő!~ rös testű indulatszavakbél intelligens, tiszta, raagasr rendű kifejező eszközökké? — És ezért kellett minket elvonni? — hördültek fel fájdalmasan az elvont szavak Percről percre nőtt a zén- dülő szavak izgalma. Lázas agitátorok futkosták lapról lapra: a kötőszavak, melyeket a i égtöbb sérelem ért. Az »és« szenvedélyesen rázta öklét, és tőle teljesen szokatlan, drámai pátosszal iogadkpzcitt, hogy soha többé nem fog olyan fogalmakat összekötni, amelyek egyáltalában nem tartoznak össze. —r Nem leszek többé bűnrészese a világcsalásnak! -r süvöltötte, és szerény társa, a néma kötőjel, helyeslőén bólintott. —Én is abbahagyom a munkát! ordította magából kikelve a »de«. — Ezentúl ott fejezem ki az ellentétet, ahol nekem tetszik. Miért kell például azt mondanom: »Szegény, de becsületes« —- márt nem mondhatom néha ezt: »Gazdag, de becsületes«? A feldúlt kötőszavak mellett a ragok szították leghevesebben a felkelést. Ezek, sajnos, csak dadogni tudnak, és így elég nehezen panaszolták el sérelmeiket. Az fájt nekik a legjobban, hogy tévesen alkáljnazzák őket,: például így: »A népnek«. — holott az igazság »A-néptől«. A határozók is kivették részüket-a mozgalomból, szokott határőr zottságukkal. Egyre fenyegetőbben zúgott a szavak beláthatatlan tömege. Hullámzott, kavargóit ez a tömeg, de egyre céltudatosabb ritmust, egyre egyenesebb irányt kapott a mozgása. Végül aztán feltartóztathatatlan menetben indultak el a felkelő szavak egy ismeretlen célpont felé. Percek alatt elnéptelendett a szótár: csak néhány magával tehetetlen agg maradt a helyén, mint például a »hehe zet«, a »sajátképpen« és a »mértékhiíélesítés« vagy egy- egy szerencsétlen torzszülött, mint mondjuk a »géperejű bérkocsi«. Az emberek körében hamarosan észrevehetővé váltak a lázadás következményei. Tehetetlenül kapkodtak és tátogtak, és nem tudtak rendesen hazudni, halandzsázni csalni és népsze* rű olvasmányokat szerkeszteni. Később már rabolni1 és gyilkolni is alig tudtak, mert fejlett, differenciált világunkban ez sem lehetséges szavak nélkül. így azután meglepően rövid idő alatt összeomlott az egész civilizáció. • A szavak pedig ismeretlen, új hazájukban boldogan és szabadon éltek, elfelejtették a sanyarúság és a gyalázat éveit, gazdag és mély értelmet teremtettek maguknak, saját lelkiismeretük szerint, és egészen újszerű, színes és dallamos ragokkal gyarapodtak. Még ma is élnének, ha fel nem ébredtem volna. (1938) * Bálint György fiSOfi—1913) A két világháború közötti magyar marxista kritika és publicisztika legkiemelkedőbb alakja* a Pesti Napló, majd a Népszava és az Űjság munkatársa volt. Életműve elszánt és pontos bírálata a? embertelenség és barbárság korának. Gábor Andor: a publicista m megemlékezések, me- £jl lyekkel az évfordulón Gábor Andornak adóztak a magyar írók és újságírók, nem voltak sablonosak: jelezték, hogy ennek a nagy írónak jelentőségét tudatukba vésték, és értékét hozzáillőén megbecsülik, mint életében tették. Azok a kötetek, melyek halála óta írásaiból egymás után megjelennek, felfedik Gábor igazi nagy értékeit. Külön helyet érdemel az a kötet, mely válogatott cikkeit gyűjtötte össze. Ezek a cikkek, a magyar újságírás legnagyszerűbbjei, jelzik az írás hatásának és sikerének igazi nyitját: nem elég a tehetség, ha nem fűti az írót a meggyőződés, tüze, a hit melege, a szenvedély lelkessége, amikből a lángoló pátosz születik. Gábor Andor sokszor leszögezte írói kötelességét: »izgató szer«-nek hirdette magát a proletárok számára, hogy újult küzdelemre serkentse őket... Gyűlölet az ellenséggel szemben és szerető, harcra sár kallás az elvtársak felé: ez a vezérmotívuma Gábor cikkeinek, prózai írásainak is, melyekben »az izgató szer« még erősebb, az »éles penge« még szikrázóbb és ölésre készebb, mint a költeményekben. Gábor Andor, a költő és a cikkíró: egy és osztatlan. Harminc esztendő szakadatlan újságírói munkájának gazdagságából készült válogatás & a kötet, mely felfedi Gábor Andor életét és. vele korának nevezetes szakaszait. A Tanácsköztársaság bukása után tobzódó fehérterror Gábort emigrációba kényszeríti, és az író Bécsből indítja támadásait a Horthy- rendszer ellen. Amikor a fasizmus kezdi maga alá gyűrni Németországot, Gábor Hitler uralmának megdöbbentő galádságairól és a proletárok szenvedéseiről a Pravdának küldi irodalmi riportjait. Üj erőre kapva dolgozik később a Szovjetunióban, ahol a moszkvai Üj Hangban forgatja éles pengéjét, és végül a . felszabadulás után most már itthonról perzseli szenvedélye tüze a terjeszkedő Új fasizmus, az amerikai imperializmus és a tőkés rend eszeveszettségeit. G ábor ezekben az írásokban műfajt teremt; formában, a megírás . kszínűségében, a fordulatok gazdagságában társtalanok e politikai írások- A gúny, a szálára egész arzenálja, az elmés szójátékok serege, ha derűt is csal az olvasó arcára, e pamfletekből • a gye- hennás magyar pokol mélységes tragikuma lobban. Torzképek? Nem, dantei látomások ezek. Pucéron levetkőztetve áll az egész Horthy- társadalom, s nincs kegyelem a i hitványoknak. Gábor Andor mesteri a témák megírásában, és éppen ilyen mesteri a témák megtalálásában és kiválasztásában is. A rab világból a szabad világnak írt cikkei és az Üj- Hangban megjelent írásai a tőkés világ mindennapjaiból veszik a jellemző mindennapi eseményeket, és ezekből igazi irodalmi értékű riportok'születnek, melyek messze túlhaladják a riport sablonjait, és ritka szépirodalmi alkotások. Gyakran kis eseményeket ragad ki Gábor a tőkés világ egyszerű embereket sújtó, kegyetlen intézkedéseiből, máskor a falazó szociáldemokráciának, a német népet torkon ragadó fasizmusnak embereket sújtó gyalázatosságait váddá kovácsolja a rendszer ellen. Egyik írása szebb, tökéletesebb, megha- tóbb és lázítóbb, mint a másik. A virtuóz, szatirikus hang, mely a magyarországi eseményekkel •• fogláíkozó írásainak döntő erejét adta, le- haíkul, de erősödik az együttérzés a leláhcolt proletárokkal, akiknek húsát marcangolja a tőke és a fasizmus. m felszabadult hazában äS újra változik Gábor * ® cikkeinek hangja: mások a feladatok. Itthon végre a nép építi azt az új világot, melyért az író ötven éven át harcolt. Gábor régi harcát most már továbbvitte az új világot fenyegető új ellenség, a nyugati imperializmus ellen. Amikor meghalt, alig választotta el néhány nap hatvankilencedik születésnapjától... Cikkeit és egész írói művét meg kell becsüljük, mert harcos, nagy íróművésze annak a Magyarországnak, mely a hozzá hasonló lelkesek és bátrak szenvedélyes segítségével teremtődött meg. Az irodalomnak és az újságírásnak nagy szerepe van egy nép társadalmi formálásában. Generációja írói közül különben, mint Gábor Andor, senki más nem teljesítette e?t a hivatását. Bölöni György " **T a szerző tanúimé * Részletek nyábóL SOMOGfI SEPiAP VasánsSáR* IS3&, december 6.
