Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-31 / 305. szám
Evvégi számv&iésa somogyi spuriban Az év Utolsó napja az abszolút csönd jegyében zajlik a sportkörök háza táján. Legtöbb helyen készül, vagy már elkészült az évi számvetés, de ezzel egyidejűleg készülnek vagy készen állnak a jövő tervei is. A teljességre való törekvés nélkül állítsuk össze az év somogyi .sportmérlegét, versünk egy pillantást arra, mi történt egy év alatt a pályákon, a tornatermekben szerte a megyében. Nem vártunk, nem is várhattunk csodát 1970-ben a somogyi sporttól. Az év elején Vermes Imre, az MTS Somogy megyei Tanácsának elnöke így summázta a tennivalókat: to- vaobi, erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani más megyék versenyzőivel. Fő feladatként azt jelölte meg, hogy a »kiemelt« sportágakban még az eddigieknél is jobban kell fokozni a tempót. Mennyire sikerült ezeket a terveket megvalósítani? Mint minden évben, most is voltak a somogyi sportnak kirobbanó sikerei, de akadt jó pár buktató is. Ami a kiemelt sportágakat illeti, összességében nincs szégyenkezni való. Gondoljunk csak a somogyi atlétikára, amely ebben az évben el tudta viselni, hogy a sportág két legjobbja, Kovács Géza és Pamuki megközelítően sem tudta hozni a tőle vártakat. Ennek ellenére az egyéni versenyszámokban, a csapatversenyek során az atlétikai Béke Kupa versenyein előrelépés jellemzi a somogyi atlétikát. Nem akarunk az egyéni eredményekkel részletesen foglalkozni, de az a tény, hogy Somogy megye férfi atlétaválogatottja az NB I B osztályból eljutott a legmagasabb szintű bajnokság küszöbére, maga helyett beszél. Az atlétikai Béke Kupában elért harmadik helyezés mutatja, hogy milyen rangot vívott ki magának ez a sportág az ország tizenkilenc megyéje.. között. Az Ökölvívás szintén ami- sportágak közé tartozik amelyre különös súlyt kell r szakvezetésnek helyeznie. Igaz. hogy ebben a pillanatban messze vagyunk attól. ;' -) egykor tartott ez a sp' ;, d hogy az út fölfelé ve:: .. annak számos bizonyítéka van. A legékesebb, hogy a kaposvári Varga László 1970-ben magyar bajnok lett. Klubtársa, Koch István ezüstéremmel tért haza. Az ifjúsági és junior versenyzők sikereinek se szeri, se száma. A K. Dóz"' okölvívócsapata pontveszte." 1 nélkül nyerte az NB II csoportbajnokságát, Nagyszeré összteljesítmény ez. A somogyi úszósport rrinde- eddiginél sikeresebb év et zárt Száznál több rekordot javítottak meg ebben az évben Pis- kóthy Péter és Ketskás Endre edzők tanítványai, a Kaposvári Sportiskola, illetve a Kaposvári Rákóczi fiatal úszói. Nagyszerű egyesületi győzelmek fémjelzik, hol tart jelen pillanatban az a sportág, amely egészen lentről indult. A legjobbak eredményeit az országos ranglistán is jegyzik. Nem kétséges, hogv a somogyi úszók és szakvezetőik meghálálták a gondoskodást. Ügy véljük, jó úton halad ez a sportág, fölfelé az országos ranglétrán. Az asztalitenisz' évek óta a legrangosabb somogyi sportágak közé tartozik. 1970 eredményekben gazdag éve volt ennek a népszerű sportágnak. A Kaposvári Vasas férficsapata a vidék legjobbja lett. Az NB Il-ben szereplő női együttes ezüstérmesként zárta az évet. Az NB III-as bajnokságban egyaránt helytálltak a somogyi csapatok. Jó úton halad ez a sportág. A röplabda szintén rangot vívott ki magának. Talán Csaknem kétezer sportszavazat Ki volt az év legjobb férfi és női sportolója Somogybán? — ezt a kérdést tettük föl a sport somogyi barátainak. Tavaly indítottuk ezt a pályázatot, akkor mintegy 1200 szelvény érkezett a szerkesztőségbe. A múlt évi pályázat sikere késztetett arra bennünket, hogy újból a közvélemény segítségét kérjük. Az idei pályázatunk még nagyobb sikerre számíthat. Tegnap reggel már csaknem kétezer szavazat feküdt a szavazatszámlálók előtt. Ami külön örvendetes, a pályázóknak csaknem a fele a megyeszékhelyen kívüli sportbarátokból áll. Vésén, Marcaliban, Barcson, Csurgón, SióA természetei, vttamindús MÉHPEMPO virágpor é# méz fogyasztása külföldi klinikák tapasztalatai szerint a szervezetre j ótékony haté - sú: idegesség. fáradtság, soványság, vérnyomászavarok, asztma, reuma, ízületi bántalmak, makacs álmatlanság, kimerültség, trombózismegelőzés, klimax, lábadozás stb. eseteiben. Beküldött, válaszbélyeges borítékban ingyenes, kimerítő tájékoztatót küld: Farkasréti méhészet, Budapest, XII,, Németvölgyi út 83. Te’efon: 363-640. ORVOSA TAN ÁCS AT! (3453) fokon és másutt egyaránt figyelemmel kísérik a sportélet fejlődését. Figyelik — s jól ismerik is — a somogyi sport helyzetét, annak legjobbjait Egy bizonyos: a győzelemhez nem lesz elég a tavalyi s»va- zatmennyiség. Az eddig megszámlált szavazatok szerint a legjobbak máris túltettek a tavalyiakon. Ami szintén figyelmet érdemlő: a tavalyi legjobbak közül ez idén alig akad hírmondó. A közvélemény nem tekintélytisztelő. Pályázóink valóban csak az idei legjobb teljesítményeket értékelték. Előzetesként még annyit: a férfiaknál mintegy 25—30 személy nevét vették figyelembe az első helyen. A második és harmadik helyre jelölt sportolók száma száznál is több. Érdekes viszont, hogy a nőknél nem oszlott meg ennyire a vélemény, tizenhat sportolóra adtak voksot a pályázók. Minthogy a szelvényeket december 29-ig lehetett postára adni, így előfordulhat, hogy vidékről még ma is érkeznek be pályázatok. A kép azonban nagyjából már kialakult. .Sportpályázatunk eredmé nyét a január 1-én megjelenő lapunkban tesszük közzé. A PAMUTFONÖ-IPARI KAPOSVÁRI GYÄRA azért, mert ha tömegeiben nem tudott is olyan mértékben fejlődni, mint ahogy azt népszerűsége folytán talán várni lehetett volna, minőség dolgában évek óta hallat magáról legalább a megyeszékhely férfi- és női csapata. Sajnos, röplabdában nem sikerült a terveket valóra váltani. Különösen a női csapatok teljesítménye gyenge. A K. Dózsa "árfiegyüttese megfelelt a várakozásnak. Az NB Il-es bajnokságban a jó középcsapatok között foglalt helyet. Nem így a két női együttes. A K. Vasas ’szó búcsúzni kényszerült az NB I-től. A Kaposvári Ruhagyár nem tudott méltó képviselője lenni a komoly hagyományokra visszatekintő sportágnak az NB Il-es bajnokságban, a csapat kiesett. Sajnos a futball eléggé le- -ont.ja a stctVztikát. Más he- yütt már szóltunk a somogyi ".Marúgás mérhetetlenül jyenge esztendejéről. Az NE Il-es és NB III-as bajnokságéin ma.':’.csaknem küszködnek i-somogyi csapatok, s már az- :al is meg kell elégednünk, ha a nyolc somogyi együttes közül valamelyiket nem fenyegeti a kiesés réme. Ezt azonban alig egy-ket csapat mondhatja el magáról most, a bajnokság félidejében. Némi gyógyír, hogy a megyei labdarúgásban akadnak pozitív jelenségek. Igaz, hogy itt, például a második vonalban minden eddiginél több volt a buktató. A Somogy megyei Labdarúgó Szövetségnek, valamint a labdarúgó-szakosztályok irányítóinak sokat kell tenniük annak érdekében, hogy a legnépszerűbb sportág ne csorbítsa, hanem emelje az egyetemes somogyi sport jó hírnevét. Röviden szóltunk a minőségről. Persze aligha lehetne e téren eredményeket felmutatni, ha tömegességében a somogyi sport nem állt volna helyt. Adódtak a lepergett évben a vártnál gyengébb eredmények is, de a tömegsport minden eddiginél jobban vizsgázott. Gondoljunk csak a falusi dolgozók vagy a munkahelyi spartakiádok sikeres hazai versenyeire, avagy a legjobb sportolók és sportcsapatok sikereire a területi versenyeken, az országos spartakiád döntőn. Kecskemét és Salgótarján, a két monstre verseny országos döntőjének színhelye Somogy sportoló fiainak, lányainak nevétől volt hangos. Remek egyéni és csapatgyőzelmek, a nem hivatalos megyék közti pontversenyben elfoglalt rangos helyezések mutatják, hogy alapjaiban nincs baj a somoEgészségügyi intézmény költségvetési, gazdálkodási gyakorlattal, vagy KÄLÄSZ képesítéssel rendelkező GONDNOKOT keres azonnali belépésre. Pályázatokat részletes önéletrajzzal a kiadóba kérünk 10016. számra 1971. január 6-ig. (10016) I VÁLLALAT f üIm átképzős tanulónak 16— 45 Szállást és étkezést térítés éves korú nőket, ellenében biztosítunk. (10007) gyi sporttal, sőt! Ugyancsak a tömegversenyek sorába kívánkozik egy páratlan labdarúgósiker. Barcs úttörő labdarúgóira gondolunk,' akik Mayer György edző irányításával immár harmadszor nyerték el a Pajtás Kupát. És ebben az évben a barcsi fiatal futballisták mellett Csurgó ifjú labdarúgói is ott voltak és helytálltak az országos döntőben. Ehhez az eredményhez újólag csak gratulálni lehet a győzteseknek és a helyezetteknek, de mindazoknak is, akik a legifjabb nemzedék körében tovább népszerűsítették a sportágat. Talán a labdarúgók sikerei a többi sportág képviselőit is arra ösztönzik, hogy már az úttörők soraiban keressék a jövő bajnokait. És ne csak az úszók, ne csak a labdarúgók. Mint mondtuk. nemcsak fény, hanem árnyék is akadt 1970-ben a somogyi sportéletben. A labdarúgás balsikere mellett még jó pár sportágat 'öl lehetne hozni, amely nem tud lépést tartani a fejlődéssel. Gondoljunk csak arra hogy ebben az évben a K. Volán tekecsapata, a Balatonbog- lári MEDOSZ teniszcsapata kiesett az NB Il-es bajnokságból. Tehát nemcsak a röplab- dázóknál szorít a cipő. Aztán a röplabda-, a kézilabda-, a sakk, a tekeosztályozón a somogyi férfi-, illetve női csapatok sorra elbuktak. A kiesettek helyébe tehát nem tudtak újak lépni. És nem csupán ez jelzi, hogy még sok a tennivaló. Amikor a közelmúltban végigfutottunk a húsz somogyi sportág teljesítményein, akadtak olyanok, amelyekről alig lehetett szót ejteni. A torna, a kerékpár, a motorsport, a sakk éppen csak vegetál. Olyan nagy múltú sportágak, mint amilyen a vívás, egyszerűen nem léteznek. Az MTS tanácsülése az elmúlt napokban egy nagyszabású terv legsürgősebb tennivalóiról tárgyalt. Megyénk ötéves sportfejlesztési terve szerepelt a sporttanács napirendjén. Ezt vizsgálva alapos, mélyreható tervezetről adhattunk számot. Ha a tervben szereplő elképzeléseket valóra akarjuk váltani, akkor a most záruló esztendő után még csak lélegzetvételnyi szünetet sem tarthatunk, hanem haladéktalanul hozzá kell látnunk a jó sportágak még jobbá tételéhez, az elmaradottak fölemeléséhez. Csak ebben az esetben tudunk lépést tartani a világszerte tapasztalható fejlődéssel a sportban. Kovács Sándor rcEMBER Milyen lesz az dőjárás? 31 CSÜTÖRTÖK Szilveszter A várható idöjái-is ma estig: felhős, enyhe, párás, helyenként napközben is ködös idő. , ... úiclé újabb eső. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, déli szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma délkeleten 5—10, máshol 2 és 6 fok között lesz. Szilveszteri é; dj^vi nyi va fan s Ma a kéu ............os élelmis zerboltok este Í5 óráig, az egyműszakos élelmiszer-, kenyér-, tej- és húsboltok pedig — félórás ebédszünettel — délután 5-ig tartanak nyitva. A vendéglátóegységek szilveszteri ünnepi nyitvatar- tás szerint üzemelnek. Üjév napján minden kereskedelmi egység zárva lesz. 2-án, szombaton a vasárnap nyitva tartó egységekben és a vásárcsarnokban lehet vásárolni. — A félévi nevelői értekezleteket január 3-án és 4-én tartják meg a kaposvári általános iskolákban. Ezeken értékelik az iskolák féléves tevékenységét, és a tanulók tanulmányi eredményét. Bizonyítványosztás : 1971 első tanítási napján, január 7-én lesz. — 123 dolgozó adott vért 1970 utolsó kaposvári véradónapján. A gyógyszerészek, az AKÖV dolgozói, az erdészeti vállalat alkalmazottai vették ki legtöbben részüket a véradásból. — Január 4-én kezdődik a pinceklub kialakítása a kaposvári ÉDOSZ Művelődési Házban. 600 000 forintot fordítanak a munkálatokra és a berendezésre. —• 22 000-rel többen, mint 1969-ben, összesén 118 138-an látogatták az idén a megye múzeumait, kiállításait. Harmincegy vándorkiállítást rendeztek. A Rippl-Rónai Múzeumban 19 811-en fordultak meg. — Száz lakás építésének befejezésével búcsúztak az óesztendőtől a salgótarjáni építők. Befejeződött egy 20 lakásos társasház műszaki átadása, és megkezdődött egy 10 szintes, 80 lakásos torony- épület műszaki átadása. 26 é,vei ezelőtt, 1914. december 31-én végezték ki a fasiszták Háy Mihály újságírót, az illegális kommunista mozgalom kiváló harcosát. Hetvenöt éve, 1895 decemberében született Fegyvernek«! 1918 novemberében belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába; a Magyar Tanácsköz társaság idején részt vett a Vörös Hadsereg harcaiban. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, majd 1931 nyarától 1928-ig Berlinben élt, ahol a Németországi Kommunista Pártban tevékenykedett. 1929- ben — a KMP Külföldi Bizottsága megbízásából — pártszer vező munkára hazatért. Itt azonban hamarosan letartóztatták, s 1933-ban szabadult csak a börtönből. Illegális párttevékenységét tovább folytatta, de 1935-ben ismét csendőrkézre került; újabb öt esztendőre bebörtönözték, majd 1941-ben két évre internálták. Hazánk német megszállása után Háy Mihály illegalitásba vonult, s részt vett az ellenállási mozgalom szervezésében. 1944. december 31-én a nyilasok kezére került, s azok kivégezték. — A munkahelyek az óvodákért mozgalom tovább szélesedik Debrecenben. Az őszszel indult akció eredménye: eddig 454 óvodai hely létesítését vállalták az üzemek, vállalatok saját erőforrásukból. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli; hogy a totó—lottó kirendeltségek december 31-én a szokásos csütörtöki, január 1-én pedig a rendes pénteki nyitvatartási rendjük szerint állnak a fogadók rendelkezésére. — Heves földrengés rázta meg a szerdára virradó éjjel az olasz Riviera városait. Több ezer ember tódult az utcákra az ijedség miatt. — 1050 ember halt meg New Yorkban 1970-ben a kábítószer fogyasztás következtében — közölte a New York-i törvényszéki főorvos. Az év utolsó napjára ez a szám az 1100-at is elérheti. — A Volkswagen Művek Növényvédelmi tájékoztató Amit a vegyszerekről tudni kel! (3) Anthio 25 EC: 25 százalék formotion hatóanyag tartalmú, emulzióképző, szisztemi- kus rovarölő permetezőszer. Felhasználható almástermé- sűekben lombrágó hernyók, piros gyümölcsatka lárvája, levéltetű ellen, vértetű gyérítésére; cseresznyésben cseresznyelégy; dohányban levéltetű és tripszek; zöldségfélékben lombrágó hernyók és levéltet- vek; komlóban takácsatkák és levéltetvek ellen 0,15—0,2 százalékos koncentrációban. Semleges kémhatású gombaölő szerekkel keverhető. Nagyüzemekben és házi kertekben alkalmazható. »Méreg« jelzésű készítmény. Méhekre és halakra veszélyes. Előírt élelmezési. egészség- ügyi várakozási ideje 14 nap. A szer használatát a körzeti orvosnak előzetesen be kell jelenteni, és a környező lakosok tudomására kell hozni. Egyéni védőfelszerelés mező- gazdasági nagyüzemben: munkaruha, védőkalap, előkészítőknek védőkesztyű, felhasználóknak X betétes ipari félálarc a 3 napot meghaladó munkában. Egyéni termelőknek : munkaruha, védőkalap, előkészítéskor védőkesztyű. A 6 folyamatos munkanapot követően a további munka a szerrel vagy egyéb szerves foszforsavészterrel csak orvosi vizsgálat alapján engedélyezhető. »B« tűzveszélyességi osztályba tartozik, két évig tárolható. Nexion 25 WP: 25 százalék bromofosz hatóanyag tartalmú, por alakú, rovarölő permetezőszer. Felhasználható nagyüzemekben és házikertekben almamoly, barackmoly, szilvamoly, kaliforniai pajzs- tetű ellen 0,3—0,4 százalékos töménységben; kísérleti méretekben gyümölcsösök szívókártevői ellen 0,2—0,3 százalékos permedében. Gyenge méreg, méhekre és halakra veszélyes, várakozási ideje 14 nap. Egyéni védőfelszerelés: munkaruha, védőkalap, előkészítőknek gumikesztyű. Két évig tárolható hatóanyagtartalom csökkenés nélkül. Nexion 40 EC: 40 százalék bromofosz hatóanyagtartalmú, emulzióképző rovarölő permetezőszer. Felhasználható nagyüzemekben és házikertekben, az előbb említett kártevők ellen 0,2—0,3 százalékos töménységben ; kísérleti méretekben gyümölcsösök szívókártevői ellen 0,1—0,2 százalékos permedében. Az egészségügyi előírás ugyanaz, mint az előzőnél. 7 1970-ben 2 221 000 járművet I gyártott, 6 százalékkal töb- i bet, mint egy évvel koráb- ; ban. — A Budapesti Lakásépítő Vállalat (Bp. X., Pongrác út 21.) fölvesz az 1971—72-es tanévre VIII. általánost végzett fiúkat kollégiumi elhelyezéssel — kőműves, ács-állványozó, épületburkoló, csőhálózat- és berendezásszerelő, fapad- lózó-műanyagburkoló, épületbádogos, épületasztalos, lágytetőfedő- vízszigetelő, épületüvegező, vasbetonkészítő —, kollégiumi elhelyezés nélkül — villanyszerelő, szo- bafestő-mázoló, építőgépszerelő, épületasztalos szakmákra szakmunkástanulónak. Teljes ellátást, ösztöndíjat, munkaruhát biztosítunk. Jelentkezni a fenti címen, írásban vagy személyesen lehet. (8500) KÖZLEMÉNY A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1971. január 1. napjával meghatározott szakmákban (virág-, művirág-, vegyes-, dohányáru-. zöldség-gyümölcs-, sült gesztenye-, sült tök-, pattogatott kukorica-, főtt kukorica-, tej- és tejtermék-. élőbaromfi-, vágott baromfi-, épületanyag-, mész-, tüzelőanyag-, használt,cikk-kereskedés, kerékpármegőrzés, kerékpár-, csónak-, kézikocsi-, ruhakölcsönzés) a magánkereskedői tevékenység engedélyezésére, valamint a teljes magánkisipari iparhatósági jogkör gyakorlására az alábbi községi tanácsok vb szakigazgatási szerveit jogosítja fel. Barcsi járás: Kálmáncsa, Lad, Szülök, Vízvár. Fonyódi járás: öreglak. Nagyatádi járás: Inke. Marcali járás: Puszta- kovácsi, Somogysámson, Tapsony, Vése. Siófoki járás: Andocs, Kánya, Nágocs, Törökkoppány. Kér- íük a lakosságot, hogy a fenti ügyekben közvetlenül az illetékes községi tanács vb szakigazgatási szervéhez forduljon. Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. (10011) MOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. december 31.