Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-03 / 283. szám

r * ü^y K. X *' . VILÁG PROLETÁRJAI, E G Y E S 0 L J E T E K l &U & -------­A ra: 80 fillér Somogyi Néplap ÉNY a Varsói Szerződés tagországai politikai tanácskozó testiiietének berlini üléséről MSZMP OG Y MEGYEI XXVI. évfolyam, 283. szám LAPJA 1970. december 3., csütörtök Huszonhat éve szabad Kaposvár Ünnepi ülés o városházán — Koszorúzások — Kiosztották a város művészeti dijait — Távirat Kalinyinból Virágokkal díszített lépcső­ház és fényesen kivilágított nagyterem fogadta tegnap dél­előtt a városházára érkező vendégeket, a városi pártbi­zottság és a városi tanács tag­jait. Az ünnepélyes együttes ülést a Hámán Kató Általános Iskola pajtásai szavalatokkal és énekkel köszöntötték, majd Somogyi József, a megyei párt- vb tagja, a városi pártbizott­ság első titkára mondott be­vezetőt. — 1944. december 2. olyan kort zárt le, amelyben a mun­kásnak csak leves jutott, a szövőlány cukorról álmodott, és a diplomás havat lapátolt. Városunk felszabadulása a legsötétebb fasizmusnak is vé­get vetett, s új fejezetet nyitott Kaposvár történetében. Az el­telt huszonhat év a felemelő változások időszaka volt, s bár gondjaink ma is vannak, azok már nem a nélkülözésnek, ha­nem a fokozódó igények kielé­gítésének gondjai. A bevezető után Rostás Ká­roly, a városi tanács vb-elnö- ke mondott ünnepi beszédet. — Minden sikerünk és ered­ményünk az 1917-es Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom­ban gyökeredzik — hangoztat­ta a városi tanács vb-elnöke. — 1944 telén vált csak lehető­vé, hogy a párt folytassa azt munkát, amelyet 1919-ben 133 napon át dicsőségesen végzett. A magyar nép a kommunis­tákban találta meg leghűsége­sebb segítőtársát és támaszát. Ezután Kaposvár fejlődésé­ről, az iparosítás eredményei­ről beszélt, amelyeket más rendszer soha nem tett volna lehetővé. — Minél messzebb kerülünk 1944. december 2-től, annál Napirenden az ifjúsági törvénytervezet vitája llku Pál művelődésügyi mi­niszter elnökletével szerdán ülést tartott az Országos Ifjú­ságpolitikai és Oktatási Ta­nács. Az ülésen részt vettek a tanácsnak a kormány által ki- nevezettt és felkért tagjai, köztük Lázár György munka­ügyi miniszter, dr. Horváth István, a KISZ központi bi­zottságának első titkára, a ta­nács társelnökei. Dr. Markója Imrének, az igazságügyminiszter első he­lyettesének előterjesztése alap­ján megvitatták a készülő if­júsági törvény tervezetét. A tanács felkérte az igazságügy- űnisztériumot, hogy azt a t imában leginkább érdekelt társad almi szervezetek bevo­násával bocsássa további vi­tára. A társadalmi szervezetek vitáin elhangzó vélemények, észrevételek figyelembe véte­lével a tanács ismét napirend­re tűzi a törvény tervezetét. A továbbiakban a tanács el­fogadta ügyrendjét és az ifjú­ságpolitikai célok megvalósí­tását szolgáló anyagi eszkö­zökről tárgyalt. Szükségesnek tartja, hogy a vállalatok és a szövetkezetek, valamint a helyi tanácsok sa­ját erőforrásaikkal vállalja­nak tevékenyen részt e célok megvalósításában. Emelett az ifjúság művelődésének, spor­tolásának, üdülésének rész­beni támogatását szolgálja a központi ifjúságpolitikai alap is, amelynek működési sza­bályzatát az ülésen ugyan- csali elfogadták. jobban értjük és értékeljük annak jelentőségét — mondot­ta. Rostás Károly beszéde után Somogyi. József felolvasta an­nak a táviratnak a szövegét, amely Kalinyinból érkezett. A kaliriyini városi pártbizottság és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság köszöntötte a kapos­váriakat és kívánt sok sikert szocializmust építő munkánk­hoz. Ezután kiosztották a Társa­dalmi Munkáért emlékplaket­(Folytatás a 3. oldalon) 1970. december 2-án Berlin­ben ülésezett a Varsói Szer­ződés tagországainak politikai tanácskozó testületé. Az ülésen részt vettek: a Magyar Népköztársaság ré­széről: Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Fock Jenő, az MSZMP PB tagja, a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, Ko­mócsin Zoltán, az MSZMP PB tagja, a KB titkára, Péter Já­nos, a KB tagja, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­tere; a Bolgár Népköztársaság ré­széről: Todor Zsivkov, a Bol­gár Kommunista Párt KB első titkára, a minisztertanács el­nöke, Sztanko Todorov, a BKP KB PB tagja, a KB titkára, Ivan Basev, a BKP KB tagja, külügyminiszter; a Német Demokratikus Köz­társaság részéről: Walter Ulb­richt, a Német Szocialista Egy­ségpárt KB első titkára, a Né­met Demokratikus Köztársa­ság Államtanácsának elnöke, Wiííi Stoph, az NSZEP KB PB tagja, az NDK Minisztertaná­csának elnöke, Erich Honecker, az NSZEP KB PB tagja, a KB titkára, Hermann Axen, az NSZEP KB PB póttagja, a KB titkára, Otto Winzer, az NSZEP KB tagja, az NDK külügymi­nisztere; a Lengyel Népköztársaság részéről: Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkás­párt KB első titkára, Józef Cyrankiewicz, az LEMP PB tagja, a Lengyel Népköztársa­ság Minisztertanácsának elnö­ke, Zénón Kliszko, az LEMP PB tagja, Stefan Jedrychowski, az LEMP PB tagja, külügymi­niszter; a Román Szocialista Köztár­saság részéről: Nicolae Ceau- sescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, az államtanács elnöke, Ilié Verdet, az UKP végrehajtó bizottságának és ál­landó elnökségének tagja, a minisztertanács elnökének első helyettese. Paul Niculescu- Mizil, az RKP végrehajtó bi­zottságának és állandó elnök­ségének tagja, a KB titkára, Corneliu Mahescu, az RKP KB tagja, külügyminiszter; a Szovjetunió részéről: Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára, Alekszej Koszigin, az SZKP PB tagja, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke, Konsztantyin Katusén, az SZKP KB titkára, Andrej Gro- miko, az SZKP KB tagja, kül­ügyminiszter; a Csehszlovák Szocialista Köztársaság részéről Gustáv Husák, a Csehszlovák Kom­munista Párt KB első titksára, Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségének tagja, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke, Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségé­nek tagja, a KB titkára, Jan Marko, a CSKP KB tagja, kül­ügyminiszter, Milan Klusak, külügyminiszter-helyettes. A tanácskozás részvevői megtárgyalták az alábbi kérdé­seket: — a biztonság megszilárdí­tása és a békés együttműködés fejlesztése Európában, — az indokínai helyzet éle­ződése, — a közel-keleti helyzet, — a Guineái Köztársaság el­leni kolonialista agresszió. A felsorolt kérdésekben el­fogadott dokumentumokat ké­sőbb hozzák nyilvánosságra. A politikai tanácskozó testü­let ülése a barátság, a testvéri együttműködés légkörében, a részvevők teljes egyetértése je­gyében folyt le. Berlin, 1970. december 2. (MTI) Indokína A népi erők újabb támadássorozata Dél-Vietnamban a népi fel- j szabadító erők tüzérsége ked- | den éjjel és szerda délelőtt l [ Előtérben a palesztinaiak ügye Husszein Kairóban Izrael politikája fenyegeti a nemzetközi biztonságot Az A1 Ahram szerdai száma beszámol arról, hogy magas rangó palesztinai gerillakül­döttség érkezett Kairóba. Abu Ajadnak, Jasszer Arafat he­lyettesének vezetésével. Az esemény jelentőségét növeli az a tény, hogy szerdán az egyip­tomi fővárosba érkezett Husz- szein jordániai uralkodó is. Husszein király szerdán Kai­róban kétórás tanácskozást folytatott Anvar Szadat egyip­tomi elnökkel. Hivatalos forrá­sok szerint Husszein elmon­dotta: kormánya igyekszik megvalósítani a palesztinai el­lenállókkal kötött megállapo­dások előírásait, majd hangsú­lyozta Egyiptom és Jordánia együttműködésének fontossá­gát. A két fél ezenkívül megvi­tatta a Szíriát, Irakot és Jor­Népfrsntkiildöttséi Csehszlovákiában Bencsik István főtitkár ve­zetésével szerdán Prágába ér­kezett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának küldött­sége, amely a /Csehszlovák Nemzeti Front központi bi­zottságának vendégekéit egy hetet tölt a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaságban. A delegáció látogatása ide­jén felkeresi a nyugat- és ászák-csehországi;. kerületet, ellátogat' Pozsonyba, és ismer­kedik a Nemzeti Front mun­kájával (MTI) dániát magába foglaló keleti front megerősítésének módját. Az értesülések szerint Husz- szein most egy arab csúcsta­lálkozót kíván előkészíteni, hogy azon megvitassák egy pa­lesztinai állam megalakításá­nak lehetőségeit a Jordán fo­lyó nyugati partján. (A palesz­tinai vezetők Husszeinnek ez­zel kapcsolatos elképzeléseit élesen ellenzik.) Az ENSZ-közgyűlés különle­ges politikai bizottsága a pa­lesztinai menekültek számára létesített segélyező hivatal te­vékenységét vitatta meg. A vi­ta túlnőtt a hivatal munkájá­nak érékelésén: végeredmény­ben Izrael államot ítélték el. amely létrehozta a palesztinai kérdést azzal, hogy több száz­ezer arabot űzött el szülőföld­jéről. A bizottság ülésén felszólalt az EAK képviselője is. Fel­hívta a figyelmet arra, hogy a palesztinai menekültek segé­lyezése nem terelheti el a fi­gyelmet az elűzött nép prob­lémájáról, és sürgette, hogy az ENSZ szánja el magát határo­zott intézkedésekre ezen a té­ren tszraeijan szovjet küldött1 pedig felhívta a figyelmet ar­ra, hogy Izrael politikája a pa­lesztinai menekültekkel szem­ben fenyegetést jelent az egész nemzetközi békére és bizton­ságra. űjabb támadássoroz&tot haj­tott végre. A legjelentősebb célpont a Saigontól 300 kilo­méterre északra fekvő Cam Ranh-öbölbeli amerikai légi- támaszpont volt. A kambodzsai kormánycsa­patok kísérletet tettek arra. hogy a kedden visszaszerzett Prek Kdam-i révátkelőhely­ről kiindulva visszaszorítsák ; népi erőket a környező terü­letekről is. A kormánycsapa­tok — az AP jelentése szerint — heves ellenállásba ütköz tek. A népi erők változatlanu’ elszigetelik a fővárostól a kambodzsai kormánycsapatok­nak mintegy 50 zászlóalját. Varsói visszhang Brandt látogatása előtt Véleménykülönbség az ellenzék soraiban Brandt kancellár közelgő varsói látogatása — amelyre a várakozás szerint december 6-a és 8-a között kerül sor — érthetően újból a lengyel köz­vélemény és sajtó figyelmé­nek központjába helyezte a lengyel—nyugatnémet kapcso­latok problémáit. Varsóban nagy visszhangot kapott, hogy Rainer Barzel, a Bundestag CDU—CSU frak­ciójának vezetője elutasította részvételét a Brandt vezetésé­vel Varsóba utazó nyugatné­met kormányküldöttségben, viszont bejelentette, hogy a jövő év elején ellátogat Len­gyelországba. Lengyel politikai körökben ugyanakkor mély megelége­déssel fogadták, hogy Willy Brandt kíséretében ott lesznek az SPD és az FDP, valamint a szakszervezetek, az ifjúsági szervezetek, az egyházak és a különböző társadalmi szerve­zetek képviselői. A nyugatnémet kancellár varsói útja várhatóan , ez év augusztusi moszkvai látogatá­sához hasonlóan zajlik majd le A varsói sajtó gondosan nyomon követi a lengyel- nyugatnémet szerződés ratifi " kálása körül az NSZK-ban ki bontakozott éles politikai har cot. A kommentárok utalna- arra, hogy az egyezmény érté­kelésében a CDU—CSU-ellen zék soraiban egyre határozol tabb véleménykülönbséged mutatkoznak. A Dziennik Ludowy hírma gyarázata felhívja a figyelme* >c?z hogy a követező fontos kv szöb, amelyen az NSZK kor mányának az európai orszá­gokkal való viszonyában át kell lépnie: a nyugat-berlim kérdés. Éppen ezért a Bundes­tag CDU—CSU frankcióje, Nyugat-Berlinben megtartott ülése nem egyéb, mint a négy­hatalmi. nagyköveti tárgyalá­sok tudatos megzavarása, ai* dályozása. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom