Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-02 / 282. szám
KAMATOZÓ ENERGIA \Kálmáncsn. 1970. Szükség van a szakemberekre A TANÁCSKOZÁS részvevőinek aggódó mondatai visszhangra találtak a hallgatókban. A mezőgazdasági szakmunkás- képzésről folyt a szó. A legégetőbb kérdés, amely minden felszólaló mondanivalójában ott volt: »Mit tegyünk, hogy munkánk eredményesebb le gyen?« S az aggódás sejtette: összetett problémát kell közös erővel megoldani. Kezdjük bogozni a gordiusi csomót, türelemmel, kard beavatkozása nélkül. Általános jelenség, hogy az általános iskolát végző hallgatók közül egyre kevesebben választják élethivatásul a mezőgazdasági munkát. Az egyik faluban például 22 nyolcadik osztályos gyerekből 8 nem tanul tovább, szakmát sem választ. Ök nyolcán a falu termelőszövetkezetébe sem járnak majd el. Legalábbis a következő gazdasági évben ez egyiküknek sem áll szándékában. Ahogy Polány- ban az egyik szülő mondta: »Kifizetődőbb, ha legeltetik a háztáji állatokat.« A fiatalok más része ingázik a közeli nagyobb település ipari üzemei és a falu között. Munkájukhoz, amit a gyárban, üzemben végeznek, olykor szaktudás sem. kell. A mező- gazdasági szakmunkásképző iskolák minden évben meg-meg- újuló rohamot indítanak a .szükséges tanulólétszámért. Propagandát fejtenek ki, kép- kiállításokat tartanak a megye általános iskoláiban, hogy megismertessék intézményüket és az ott folyó munkát. Erejükön felül vállalnak ezek a pedagógusok. A tanulság kézenfekvő: a termelő gazdaságoknak kell melléjük állva segíteniük abban, hogy az arra alkalmas gyerekeket beiskolázhassák. »A technika napjainkban rohamosan fejlődik« — közhely ez a megállapítás, de igazságot rejt. A mezőgazdaság sem kivétel az igazság érvényessége alól. A szükségnek kellene kényszerítenie arra a gazdaságokat, hogy gondosan jelmérve az igényeket, fiatalokat küldjön a szakiskolákba. Sajnos, sok helyen csak az ígéretek hangzanak el. Nem fordítanak elég gondot a szakembernevelésre és utánpótlásra. Nem vállalják a többlet- munkát, hogy besegítsenek a szervező, felvilágosító tevékenységbe. Pedig egyedül az ő érdekük lenne ez. Ahogy Di- centy Ernő, a Csurgói Növény- termesztési Gépész-szakmunkásképző Iskola igazgatója egy beszélgetés alkalmával elmondta: »Sokszor éppen ezek a távlatokban nem gondolkodó gazdaságok kérnek a munlia dandárjában segítséget az iskolától. A hiány ugyanis akkor jelentkezik kombájn-segédve- zetőkben.« Ez csak a beiskolázás problémája. Nemegyszer nehézség merül fel a végzett tanulóknál is. Visszakerülve a termelő- szövetkezetbe, nem mindenütt biztosítanak számukra megfelelő munkát. Néha alacsony az órabérük, nüg a szakképzetlen, de idősebb tsz-tagok órabére összehasonlíthatatlanul magasabb. Bírálják a fiatal szakmunkásokat, ha azok elkedvetlenedve ipari üzemhez szerződnek. Káros az a szemlélet, mely szerint — kimondatlanul ugyan — a fiatal »ingyen« munkaerő. Az ilyen esetekből egyébként következtetni lehet arra is, hogy ezekben a termelőszövetkezetekben, gazdaságodban nem áll magas színvonalon a szocialista erkölcs egyik összetevője sem. Mint ahogy az árnyék és a fény elválaszthatatlan, a negatív példák mellett előtolakodnak a pozitívak is. A marcali termelőszövetkezet nemcsak beiskolázza a fiatalokat, hanem az iskolai évek alatt is figyelemmel kíséri a gyerekek teljesítményét, gondjait. A havi ösztöndíj mellett a beiskolázáskor egy rend sötét ruhát, inget, cipőt is biztosít nekik a termelőszövetkezet. Az oklevél kézhezvételekor a szövetkezettől Szokol zsebrádiót kapnak. Bárdudvarnokon ugyancsak távlatokban gondolkodnak a termelőszövetkezet vezetői. Hogy mennyire szükségük van ezeknek a fiataloknak a gyá- molításra, a törődésre, jól illusztrálták ezt a tanácskozáson elhangzott nevelői szavak: Tanulóink nagy része hátrányos helyzetű gyerek volt. Általános iskolai tanulmányi eredményeikkel sem lehet büszkélkedni. De nemegyszer a tsz vezetőinek gondoskodása indította el őket a helyes úton.« A SZAKEMBEREKRE az élet minden területén egyre nagyobb szükség van. Megyénkben, az iparosodó, de mezőgazdasági jellegű Somogybán is így van ez. Szakember kell a kertészetekbe, a koncentrált állattenyésztési te lepekre, gépekre egyaránt. A tájékoztatásra, a pályaválasz tásban való segítségre fordított energia a tsz-ben később többszörösen kamatozik... Leskó László A MÚLTBAN SZILÉTETT A JELEIN Eredeti neve: Kálmán- csehi. A név történelmi tényt takar. Könyves Kálmán idején cseh részről települt ide a falu. Az évszázadok során a név alakult formálódott — Kálmáncshely, Kálmáncseh, Kálmáncsa. Kétszázhúsz ház. Egyetlen nagy, kanyargós főutca és hozzá csatlakozva a Vasút utca. A falu közepén templom, a legmagasabb ponton. A dél» harangszó szelíden, messzire kiüzen a határba. — Már dél van! Hogy rohan az idő! A delek estékbe hajlanak, az estéket új reggelek követik, és a napok gyöngysorként fűződnek hetekbe. Aztán már csak években számolunk. A jelen mozgalmas, ezerszínű eseményei megmásíthatatlan történelemmé kövesednek. »Nem sok olyan szövetkezetünk van, mint a kálmáncsai. Minden vonatkozásban az egyik legmegalapozottabb, legjobb gazdasága Somogynak. Ebben a felismerésben van valami meglepő. Hiszen sohasem hallattak magukról különösen, mindig szerények, csendesek voltak. Csak dolgoztak. Az észrevétlenségből így aztán szinte robbanásszerűen léptek ki. Beszélni kell róluk...« A falu épp olyan, mint annyi más dunántúli kis falu. A határ? Abban sincs semmi különleges. Háromezerkétszáz hold, de ennek csak alig több mint fele a szántó. Es a parasztemberek is ugyanazt az utat járták — olykor csak botorkálták — végig, mint amelyet megtett a magyar parasztság. Béke — ez volt a neve a legelső, 1950-ben alakult kicsi szövetkezetnek. A név nem azt a szellemet tükrözte, mely akkor jellemző volt. Ellentmondásos idők, legelső próbálkozások. Mégis ez volt a csíra, a bölcső, a kezdet. Pereg az időgép: az ötvenhatos vihar szétsöpörte a kevés örömet, sok bajt, keserűséget átélt maroknyi kis közösséget. A fát sújthatja villám, tépheti orkán, szilánkokra zúzódhatnak ágai — de a földbe kapaszkodó gyökerekből új élet sarjad. Nem egészen egy év után újra »összeállt« a csupán néhány családot számláló közösség. A remény, a bizakodás kipusztít- hatatlan. Az ember egyik legszebb. legcsodálatosabb jellemzője ... Az egyházi iratok között a régmúlt időkről sok érdekes dokumentum van. Sokszor elgondolom — és egy kicsit fáj is —, hogy ezt a legfrissebb, és parasztságunk életében legizgalmasabb történelmet nem jegyzi föl senki. Akik átélték, egyre kevesebben vannak, a részletek rohamosan íelejtőd- nek. Jó, lenne nekünk is egy olyan vérségi krónikás-asz- szony!... Ami ötvenben elindult, az igazából csaknem egy évtized múlva bontakozott ki. 1959- ben megannyi vívódás után az egész határ szövetkezeti tulajdon lett. Két szövetkezet, a Búzakalász és a Kossuth tulajdona. Versengés. Két évig ez jellemezte a gazdálkodást. — Hogyan? Ott ennyit osztanak? Akkor mi ötven fillérrel többet fizetünk! Nem megy? Kell! Akármi lesz is...! Ez a verseny nem segített. Itt nem a munka? hanem vaRózsa István elnök: . én boldog ember vagyok. lami egészen furcsa büszkeség volt a motor. Nem »akármi« lett, hanem mindig rosszabb, nehezebb helyzet — és a húrt csak egy darabig lehet feszíteni. A megoldás? 1961 márciusában egyesült a két tsz. A határ most már együvé tartozott, de a belső kettősség megmaradt. — Mi ezt és ezt hoztuk! Az semmi! De nekünk meg ez tsz-elnöknek... Rózsa elvtárs megköszöni a bizalmat, és ígéretet tesz, amennyiben szellemi erejéből telik a legmesz- szebbmenően képviseli tsz- ünk minden ügyes-bajos dolgát.« így kezdődött á szebb, az igazabb történelem. — A székfoglalómban elmondtam azt is, hogy akik eddig a nagy fúrót a kabát volt! Ti csak ne beszéljetek...alatt hordták, vegyék elő, mondják a szemünkbe, ha valami nem tetszik. Na, hisz Jelen és jövő... A szerény épület még a főhadiszállás de szomszédságában már félkészen ott az új irodaház. Utánpótlást, honnan? S ok szó esik mostanában az államigazgatás korszerűsítésének fontosságáról, a községi közös tanácsok kialakításáról, az ügyintézés színvonalának gyorsabb ütemű emeléséről. Mindezek a követelmények az új és a korszerű munka velejárói, de megfelelő képzettségű apparátus nélkül aligha lehet gyors eredményt elérni. A jubiláló tanácsok méltatásakor föltétlenül szót kell ejteni a tanácsi dolgozók szakképzettségéről, felkészültségéről, hiszen a feladat adott, azt teljesíteni kell, s ennek függvénye az is. hogy kik és milyen formában tudják ezt végrehajtani. A tanácsi személyzet és kádermunka közvetlenül érinti az egész lakosságot. Ha megfelelő szakember ül az íróasztal mögött, akkor az ügyfél elégedetten távozhat, ha viszont nem, akkor az állampolgár jogosan mérgelődik. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a közelmúltban hosszas vita után foglalt állást abban az előterjesztésben, melyet Böhm József vb-elnök tett a testület asztalára. Az elmúlt két évben öt járás, két város, valamint a tanács alá rendelt vállalatok és intézmények személyzeti munkáját vizsgálták meg, s a tapasztalatok összegezése került a vb elé. A kádetjfnunka színvonala, a személyi ügyekkel való foglalkozás a siófoki, a nagyatádi járásban és Kaposváron különösen jónak mondható, de a barcsi és a fonyódi járásban nem megfelelő. Ennek ellenére valamennyi tanácsnál arra törekednek, hogy javítsanak a vezetés színvonalán. Ez különösen az átszervezéseknél, a közös községi tanácsok kialakításánál volt fontos tényező. Régóta fejtörést okoz a tanácsoknak az utánpótlás. Honnan és kiket? Ez különösen fogas kérdés, mert a fiatal szakemberek előtt az ipari, kereskedelmi és egyéb vállalatok olyan lehetőségeket csillogtatnak meg, amilyenekkel a tanács nem rendelkezik. P edig szakképzett fiatalokra a tanácsoknak is szükségük van, elsősorban a középszintű vezetésben. Nincs elég közgazdász, mérnök és technikus. A megyei vb az elmúlt tíz év alatt száztizenegy felsőfokú iskolában tanult hallgatóval kötött ösztöndíjszerződést. Ebből 77 már elhelyezkedett Somogybán, heten még tanulnak, 27-en viszont felbontották szerződésüket. Ez így még nem is rossz arány. De 1968-tól a 21 szerződéses hallgató közül tizenketten hagyták itt a megyét, ami azt bizonyítja, hogy a szerződések felbontása meggyorsult. A magyarázat egyszerű: megnőtt az elhelyezkedési lehetőség'. A káderek nevelésében már valamivel jobb a helyzet, s ez többek között annak is tulajdonítható, hogy az utóbbi időben anyagi és erkölcsi szempontból is jobban elismerték a tanácsoknál töltött időt, a munka minőségét és színvonalát. Az apparátusból tizenheten kaptak kormánykitüntetést, 43 a kiváló dolgozók száma, s 705-en viselik a törzsgárdajel- vényt. A jelentésben szép számmal akadtak táblázatok, kimutatások, az apparátus szakmai továbbképzésének helyzetéről szóló statisztikák. A városi és a járási apparátusban nincs különösebb baj, de a községi eredmények már elgondolkoztatóak. A 108 községi tanácsnál 422 ügyintéző dolgozik, közülük mindössze hárman végeztek egyetemet vagy főiskolát. A középiskolai és szaktanfolyami végzettség már lényegesen kedvezőbb, de hogy milyen nagy lemarad" kell itt behozni, arról az 74-es beiskolázási terv . íodik. Politikai iskolára 96, állami oktatásba és szaktanfolyamokra 316 tanácsi dolgozót küldenek, így a négy év alatt az apparátus 97,3 százalékának kell valahol tanulnia. A középkáderek utánpótlásáról elhangzott egy, olyan javaslat is, amely feltétlenül megvalósításra vár. Csurgón, a gimnáziumban működik állam- igazgatási ismeretekkel foglalkozó osztály, ahonnan érettségizett, tanácsi alapismeretekkel rendelkező fiatalokat kaphatnak tanácsaink. Hasonlót kellene megszervezni és indítani Kaposváron, a közgazda- sági technikumban. Ez egyrészt az érettségizettek számára is azonnali, biztos kereseti lehetőséget jelentene, s a tanácsok is tudnák, hogy kikre számíthatnak. A megyei tanács vb konzultációs központja továbbképzésekkel, tanfolyamokkal és tanácsakadémiai beiskolázásokkal igyekszik segíteni a helyzeten. Különösen a városi és a községi vezetőkre vár nagy feladat, hogy sokoldalúan képzett szakembereket állítsanak munkába. Pályázati felhívások is segíthetik a válogatást. A végrehajtó bizottság olyan határozatot hozott, hogy valamennyi tanácsnál évente egyszer tárgyalják meg a személyügyi és kádermunkát, s a témát rendszeresen vizsgálják. Saly Géza Csoportokra hullott a közösség. Ki erre húzott, ki arra. Igen, abban az időben hallatott magáról Kálmáncsa. Csakhogy ezek a hírek szorongató aggódást keltettek, sokaknak és sokfelé álmatlan éjszakát okozott. — Kálmáncsán nem lehet megoldani a vezetést, meg kellene próbálni kettős elnökséggel ... Talán ez a hír indított el mindent. Mindent, amit úgy szoktuk összefoglalni: változás. Állhatták egymással szemben emberek, alkothattak külön csoportokat, de egy dologban mindannyian hirtelen megegyeztek: felébredt bennük egy amolyan községi büszkeség. — Micsoda? Hát olyan népek vagyunk mi, akik nem tudnak maguk közül, helyi vezetőt választani? Hogy mi közöttünk nincs olyan ember, aki elvezethetné a szövetkezetünket?! Ez előzte meg Rózsa Istvánnak, a szövetkezet mai elnökének megválasztását. Idézet az 1963. április 5-i közgyűlési jegyzőkönyvből: »... A tagság egyhangúan leadja szavazatát Rózsa István elvtársra, és megválasztja őt azóta nemegyszer lehetett hallani: háttérbe kerültek a fú- rós emberek ... Aki előttem volt elnök, a Tóth Jóska bácsi — most mezőőr —, rettentő jóindulatú, tettrekész ember. Megemelné ő, akár a templomot is, ha kérnék tőle — de hiába, irányítani valahogy nem tudott. Mikor megválasztották, nyilván azt vették alapul, becsületesen dolgozó, jó munkásember. De egy elnöknek nem elég azt mondani, maga ide menjen, maga meg oda. Hiszen éppen ezt nem szabad csinálni! Aztán ezt - a gyengeségét egyesek igyekeztek kihasználni... Az Öreg iroda falai kopottak, de tiszták. Ha beszélni tudnának ezek a falak, egy hétig lehetne hallgatni. A szövetkezet ma biztos alapokkal rendelkezik, gazdag. De még mindig ez a kopott, szerény épület a »főhadiszállás«. Igaz, szomszédságában már ott áll félkészen a fehér palatetős, új irodaház. — Nem az a legfontosabb, hogy hol dolgozunk, hanem az, hogy hogyan... Vörös Márta (Folytatjuk.) Fejlesztik az ánatállomáíiyt Marcalan Terv szerint végeztek a vetéssel az idén a marcali egyesült Vörös Hajnal Termelő- szövetkezetben. Az előre meghatározott területen felül még száz hold kenyérgabona is földbe került. A vetéssel párhuzamosan 1209 hold kukoricát is betakarítottak. Az átlagtermés húsz mázsa lett. Burgonya száz holdon termett. A cukorrépát is ekkora területről takarították be. Ez utóbbi átlagtermése elérte a 135 mázsát. Javult a szövetkezet gépellátottsága. A napokban vettek egy DT—75-ös traktort és két Seier Dutrát. Ez utóbbi géptípus 110 lóerővel dolgozik. Most kezdik meg a munkát, a próbaüzemelés befejezése után. Nagyot segítettek volna a mezőgazdasági üzemen, ha előbb érkeznek, így a 2700 holdnyi őszi mélyszántásból csak 1000 holdat végeztek el eddig, A nagyobb részét az új gépek beállításával még az idén fel akarják szántani. Vettek egy OTSZ szárítót is- Az új berendezésnek a kukorica szárítá- t íban van nagy szerepe. Nagy fejlesztést hajtanak .égre jövőre az állattenyésztésben. Szarvasmarha-állományuk 1260, sertéslétszámuk 2000 jelenleg. A következő évben 2500 sertéssel számolnak. Kilencszáz anyajuhot is tartanak. Az idén 47 000 csirkét értékesítettek, főként Marcali ellátására. De jutott a szárnyasokból Kaposvárra és Nagykanizsára is. Ebben az évben a marcali üzemegységben folytak földmunkák. A táblák kialakításához szükséges gyűjtőutakat, átereszeket kellett szélesíteni, valamint a kisebb-nagyobb szakadékokat (népiesen: bön- géket) kellett feltölteniük. SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. december 2. El
