Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-07 / 235. szám

POTSDAMI SZONÁTA [ A Fonómunkás bemutatója ( Potsdam — Berlintől dél­nyugatra, egyike a Német Demokratikus Köztársaság ama tizenegy városának, amelyeknek lakossága meg­haladja a százezret. Külön­leges történelmi jelentőség­hez jutott Potsdam 25 évvel ezelőtt, amikor néhány hét­tel a fasizmus szétzúzása után, 1945 júliusában a Ce­cilienhof kastélyban került sor a Szovjetunió, az Egye­sült Államok és Nagy-Bri- tannia kormányfőinek nagy jelentőségű konferenciájára és a potsdami egyezmény aláírására. Milyen ez a város nap­jainkban? Karl-Heinz Krull berlini tudósítása erre a kérdésre igyekszik választ adni. Alleg ro Potsdam az azonos nevű ke­rület (megye) székhelye; több mint 12 000 négyzetkilométer­nyi területével az NDK leg­nagyobb megyéje. A potsdami terület a Berlin körüli úgyne­vezett brandenburgi tóvidék­hez tartozik. Ha ehhez még hozzátesszük azt, hogy a me­gye területének egyharmadát erdő borítja, akkor érthető, hogy a szakszervezetek és az utazási irodák számos üdülőt, turistaotthont rendeztek be ezen a vidéken. De nem csu­pán a táj vonzza a látogatókat: a kereken 110 ezer lakosú vá­rosnak ennél nagyobb a vonzó­ereje. Érdekes a története is, a je­lene is. Mivel azonban az első tételnél tartunk, a gyors üte­mű allegrónál, maradjunk még egy kicsit a jelenben. A jelen, — ez először is azt jelenti, hogy az emberek köz­napi gondjaik ellenére ismét jókedvűek és beszédesek. És persze dolgoznak. A keleti, ba- belsbergi városrészben fekvő Marx Károly Mozdonygyárban 1800 lóerős Diesel-mozdonyo­kat gyárinak. Egyéb, exportra is gyártott ipari termékek: gyógyszeripari készítmények, fogorvosi műszerek, textiláruk, orgonák és sportcsónakok is készülnek itt. Potsdamban nagyarányú építkezés folyik. Az újjáépülő belváros határozza meg a vá­ros képét. Amennyire lehet, a műemlékeket is helyreállít­ják. Kész, illetve tervezett új létesítmények: a kongresszusi csarnok, korszerű, sokemele­tes szálloda, új színházépület, éttermek és kulturális beren­dezések. A hidakat újjáépítet­ték. Számos közút felújításánál már figyelembe vették a köz­úti forgalom robbanásszerű növekedését. A mai Potsdam a tudomány és a kultúra városa is. Az or­szágos meteorológiai szolgálat központján kívül geodéziai intézete és asztrofizikai ob­szervatóriuma van. Itt műkö­dik a német filmművészeti fő­iskola, több szakiskola és tu­dományos intézet, egy pedagó­giai főiskola, könyvtárak, le­véltárak, múzeumok, a DEFA filmgyár. De felsorolásuk úgysem le­het teljes, és ha az is lenne, ez még nem volna minden. Sok városról a világon készíthet­nénk hasonló vagy hosszabb listát. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk azt, ami van, meg kell találnunk a dolgokban rejlő, ható szellemet. Potsdam szel­leme viszont...? Mindenesetre a szonáta második tételére ösztönzi a szerzőt. Andante A potsdami szonátában az andante, a mérsékelt, nyugodt léptű porosz hadsereg percen­ként 114 léptű menetüteme. Potsdam régi szelleme szöges talpú csizmában élt. I. Frigyes Vilmos laktanyavárossá vál­toztatta Potsdamot. 11 ezer la­kosra 1740-ben 8500 katona jutott. Köztük az úgynevezett »hosszú fiúk-« gárdája 200 év­vel később a hasonlóan lelki- ismeretlen szellemű SS példa­képe. Frigyes Vilmos fia, II. Frigyes következetesen foly­tatta atyja művét: háborúzott. 114-es ütemben masírozott Oroszország és Franciaország, A Cecilienhof kastély. Szászország és Csehország, Svédország és a német biro­dalmi hadsereg ellen. Lobositz- nál babért szerzett, Kolin alól véres fejjel menekült; Ross- bachnál és Leuthennél ott vesztek a parasztjai a győzele­mért, Hochkirchnál és Kurer- dorfnál a vereségért. ínség jött az országra és az emberekre, ínség vonult be Potsdamba, a porosz királyi székvárosba. A szellem azonban átvészel­te az időket, mert akik életre hívták: a junkerek és azok későbbi szövetségesei — a nagyburzsoázia — megtartot­ták hatalmukat. Az egyenru­hát becsület-ruhának, a' suly­kolást kultúrának, a háborút minden dolgok atyjának ne­vezték. 1914-ben a német császár Potsdamban fogadta az Oszt­rák—Magyar Monarchia nagykövetét, és a német segít­ség ígéretével biztatta a mo­narchia kormányát, hogy tá­madjon rá Szerbiára. Ez az úgynevezett potsdami korona­tanács jellemző fényt vet a né­met imperializmus háborús intrikáira. Németország a há­borút ugyan elvesztette, de a hatalom a régiek kezén ma­radt — és Potsdamban is megmaradt a régi szellem. Sőt, föl is virágoztatták, amikor a junker Hindenburg 1933-ban a potsdami helyőrségi templom­ban Hitler kezébe adta át a Németország feletti hatalmat. Ami azután következett, azt nagyon is jól tudjuk. A német hadsereg jócskán elvétette a 114-es ütemet; az orosz síksá­gon pusztító csapásokat mér­tek rá és visszazavarták a po­rosz laktanyákig. Az amerikai bombázók 1945. április 13-án úgyszólván az utolsó percben romba döntöt­ték a potsdami belvárost, szá­mos műemléket. Azután be­vonultak a szovjet csapatok és megmentették, ami még állt, és ami menthető volt. Menüett Itt találkozunk a »nagy« Frigyes másik énjével. A ki­rály művészeti hajlamai es vonzódása főleg abban nyil­vánult meg, hogy olyan építé­szeti és kertészeti alkotásokra serkentette az építőmestereket és kézműveseket, amelyek megalapozták Potsdam világ­hírét. A király óriási összege­ket fordított a város fejleszté­sére, azért, hogy neki is legyen Versailles-ja — igaz kicsiben —, hiszen ahhoz, hogy a Nap­királlyal versenyezzen, Porosz- ország szegény volt. így a Sanssouci kastélyra nem húz­tak emeletet, de a benne levő kincsek értéke nagy volt: in­tarziák, francia festmények, aranyozott domborművek, márványszobrok, selyemtapé­ták. A hazai és a külföldi turis­ták ma megcsodálják a pots­dami rokokót. A teraszokon felfelé haladva közelednek a kastélyhoz, az udvar oszlopso­rából kitekintenek a szemben levő dombon elrendezett vár- omladékra, halkan lépnek be a hangversenyszobába és már­ványterembe, megtekintik a képtárat, a kínai teaházat, az új palotát, majd a Charlotten- hofot, az Orangeriet, a Belve- dere-t. Az utóbbiak már Fri­gyes után épültek. Hétköznapi hősök, ünnepi komédiások... A MUNKÁSSZlNPAD fia­taljainak minden fellépése számadás és tükör. A megye- székhely érdeklődői — sajnos kevesen — figyelemmel kí­sérhették ennek a kisszínpad- nak a fejlődését, eredményeit, amelynek mostani bemutató­ja érettségről, és magas szín­vonalú együttjátszásról tanús­kodik. A munkásszínpad sikerének záloga (amely pótolja talán a hivatásos színészi játék nyúj­totta élményt) a játszók és a közönség sajátos kapcsolata. Erre épít már a modem drá­ma is, de az irodalmi szín­padok nagyon sok verses, pró­zai összeállítása régóta hasz­nálja és akkor jó, ha mérték­tartó látványossággal terem­tik meg ezt a kapcsolatot. A Fonómunkás mostani bemu­tatója — Brecht Óceánrepil­lője — is közvetlenül a kö­zönséghez szólt, és azt a fi­nom illúziót keltette, mintha a közönség soraiból kelt vol­na fel néhány fiatal, hogy beszéljen. — Brecht pártos szellemében az igaz hősies­ségről, az ember és a társa­dalom közös nagyságáról. Tanjáték volt a fiataloknak! Az irodalomtörténet tanúsít­ja, hogy a tandráma nagyon régi már — debreceni diákok is. »mívelték« az öreg kollé­gium falai között, sőt Csur­gón is játszottak ilyet.' A Fo­nómunkás tehát hagyományok útján halad, de tele új törek­vésekkel. Brechthez méltó modernséggel — a színpadon. Az egészséges pátoszú, jó rit­musú versmondást (a jó ren­dezés Vértes Elemért dicséri) Gulyás Józsefnek a darabhoz illő, jól komponált hangeífek- tusai egészítették ki. Mucsi Sándor mértéktartó, de. na­gyon jól kifejező, magyará­zó versmondása, egyszerű és érett játéka azt példázza, ho­gyan és milyen jól lehet fej­lődni ebben az önmagát is egyre magasabb szintre emelő együttesben. Ez a versmondó fiatalember — előadóvá érett. Mint minden irodalmi szín­padon ők is kísérleteznek. Az utóbbi időben egyre gyakrab­ban találkozunk riporttal a színpadon. Ennek nagyon ért­hető az oka a riport párbe­szédes része, a dialógus. A másik ok az izgalmas, min­denkit érdeklő probléma, alapgondolat, amely bizony elég kevés a mai magyar drá­mairodalomban. A kísérletező kedvbe korántsem kívánok belekötni, mert jó szándékú Allegro 1945. július 17-én a Cecilien­hof kastélyban ültek össze ta­nácskozásra a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia kormányfői. Augusz­tus 2-ig tárgyaltak Németor­szág jövőjéről, majd aláírták a potsdami egyezményt. Eb­ben elhatározták, hogy Német­országot demokratikus, béke­szerető állammá alakítják át, elrendelték a fasizmus és a militarizmus kiirtását, és a konszernek szétzúzását. Ennek éppen 25 éve. Cecilienhofban. az 1945-ös tárgyalótermekben múzeumot rendeztek be, változatlanul ak­kori helyükön hagyva a búto­rokat, a masszív kerékasztalon a zászlócskákat, a falak súlyos, sötét színű faburkolatát, Ceci­lia derűs »fehér szalonjának« berendezését. És mint a világ bármelyik más múzeumában, a turisták itk is körülözönlik a neveze­tességeket, itt-ott a semmisé­geket is, és figyelmesen meg­hallgatják a magyarázatok monoton szövegét. Égyik-má- sik az órájára pillant: talán éhes vagy a lába fáj. Vajon megérezte-e a történelem szív­verését? Megértette-e, hogy itt született Potsdam új szelleme? Tudja-e, hogy az NDK-ban ki­kelt a vetés, mert a hatalom a nép kezébe került? Tanulmányok a katonai nevelés köréből A néphadsereg nevelési kér- tőket felelősségteljes munká­déseivel foglalkozó sorozat újabb kötetében a korábbiak szerkesztési elveinek megfe­lelően a hadsereg parancsno­kainak, kiképzőinek, tudomá­nyos munkatársainak pedagó­giai és pszichológiai tárgyú tanulmányai mellett ezúttal elsősorban a szociológiai ku­tatások kaptak nagyobb hang­súlyt, A könyv témaköre rendkívül változatos. Alapve­tően érvényesül az a gondo­lat, hogy a konkrét katona­szociológiai kutatásokkal segí­teni kell a vezetés színvonalá­nak emelését, a harckészült­ség fokozását. De miért nél­külözhetetlen a vezetés szá­mára a szociológia, s milyen segítséget nyújthat a szerve­zői, nevelői feladatok jobb megoldásához? A katonaszo­ciológia azzal, hogy sokolda­lúan feltárja és elemzi a had­sereg és a társadalom viszo­nyát, a hadseregnek, mint sa­játos intézménynek strukturá­lis és funkcionális kapcsolatát, a hadsereg belső, társadalmi mozgását, a hivatásos pályára jelentkezés szociális és moti­vációs tényezőit, a katonai hivatás társadalmi presztízsét — igen hatásosan segíti a kü­lönböző szintű katonai veze­jukban. A katonaszociológia iránt ér­deklődő parancsnokok, taná­rok, tudományos kutatók, nö­vendékek és a hadsereg éle­tével megismerkedni kívánó polgári olvasók is haszonnal forgathatják a Tanulmányok a katonai nevelés köréből sorozat legújabb kötetét. volt, és az dicsérendő, hogy szeretne Kaposvárhoz szólni. Itt azonban az volt a baj, hogy a Csók c. riport, bár né­hány dialógusában jó színpa­di hangulatot teremt, oknyo­mozása azonban csak félig sikerült. Certa'.d) komédiásai! örülünk, hogy jórészt ab­bamaradt a régi műkedvelő szín;:: .s-ás néhány esztende­je; Hiszen ~c2 olcsó hatásra törekvő darabok színrsvitele legtöbbször a színházban lá­tottak, vagy moziszínészek produkciója után történik »őstehetségből«. A Certaldói vásár ízes, olasz komédia, amely sokat ad vissza a klasszikus Bocac- ció pazar és finoman kétér­telmű humorából, vérbő, ka­rakterekkel. A Fonómunkás játéka a bizonyítók. hogy nem után játszásból, más pro­dukciókból, hanem magából a darabból születhet a jó já­ték. s erre is azért képes a Fonómunkás, mert kellőkép­pen járatosak tagjai az iro­dalomban, birtokában vannak a jó versmondás technikának, s ez mindenképpen összetevő­je közös tehetségüknek is. Igazi harsogó komédiát ren­dezett Klujber László eleven színekkel, de sohasem ripacs- kodva. Az egész együttes, az certaldói sokaság népies szí­nezetű volt. Kiemelkedik Kiss László, Péczeli István, Horváth Sándor és Molnár Gabriella szén alakítása. VERS, JÁTÉK, kísérlet, akarás — őszinte portrét raj­zolt magáról a Fonómunkás. Egyre erőteljesebb, egyre ní- vósabb együttes karakteréről árulkodik ez, és egészséges türelmetlenséget támaszt a nézőben a következő bemutató iránt. Tröszt Tibor Megjegyzés Panaszkodni könnyű »Szeretnénk, ha nevünket bármilyen okok miatt sem hoznák nyilvánosságra, mert ezt a körülmények nem en­gedik.« A nevek elhallgatása nem valami szenzációs bejelentést takar. Két fiataltól kaptuk a leve­let, aki hazatérve falujába hét végén nem tud szórakoz­ni, mert... »A művelődési ház készen áll, de ennek láto­gatását csak szombaton este mozi alkalmával engedélye­zik. Tévé, lemezjátszó, leme­zek és a rádió használatát nem engedélyezik...« Látszólag egyértelmű a kép. Többször írtunk már ilyenről. kutya Ültem a csodás romanti­kája Almássy téren, és te­pertőt ettem rozskenyérrel s újhagymával. Arra lettem figyelmes, hogy valaki ha­ragosan morog a pad alatt. Lenézek. A »valaki« egy tor- zonborz, cipőgomb szemű ku­tya volt. — Uzsonázzunk együtt! — mondtam barátságosan az ebnek, és megkínáltam egy szép darab tepertővel. Egy szempillantás alatt bekapta, majd köszönés nélkül távo­zott. Csak a szomszéd pádig sompolygott. A gazdája, idő­sebb férfi, megfenyegette: — Haszontalan kutya! Megmondtam, hogy idegen­től semmit nem szabad el­fogadnod! Tőlem kapsz egy kockacukrot. Tessék! Kérjél szépen! A kutya sóváran bámulta a csemegét, de esze ágában sem volt produkálnia magát azért az egy szem cukorért. A férfi egy darabig nógatta, majd miután sehogy sem boldogult, ledobta a kocka­cukrot, amit aztán az eb jó­ízűen elfogyasztott. Padszom- szédom most egy jókora ka­vicsot kapott fel, messzire hajította, és rákiáltott az állatra. — Szivar! Hozd vissza a gazdának! Fussál! Rajta! Szivar filozofikus nyuga­lommal ült a helyén, és fü- lebotját sem mozgatta. — Ejnye,, micsoda dolog ez?! Gyere ide szépen a gaz­dihoz, és adjál pacsit! Szivar olyan értetlenül bá­mult a gazdájára, mint aki azt mondja magában: sajná­lom, mi más-más nyelven be­szélünk. Soha sem fogjuk megérteni egymást. Felálltam, és udvariasan meghajoltam a szomszédom előtt: — Bocsásson meg, nem akarom megsérteni. De én ilyen buta kutyával még nem találkoztam. Szomorkásán nézett rám: — Azt hiszi, most valami újat mond? Szivar a világ legbutább kutyája. De fog­laljon helyet! Elmesélem a történetet. Egy Pest környéki üzemben dolgozom. A környé­ken több betörés történt. El­határoztuk, hogy vásárolunk egy házőrző kutyát. Szivart nyolcvan forintért vettük egy vándorköszörűstől. Az illető megesküdött, hogy a kutyának remek tulajdonsá­gai vannak. Szivar kapott egy kis házikót az udvaron és teljes ellátást. Egyetlen kötelessége volt: éjszakán­ként ügyelni a rendre. Hi­vatalba lépésének tizedik napján betörő járt az üzem­ben. Szerszámokat és némi készpénzt vitt el. Szivar másnap reggel derűsen éb­redt. Semmiféle lelkiismeret- furdalást nem érzett. A be­törőt nemsokára elfogtak. Elmesélte, hogy mikor átmá­szott a kerítésen, Szivar még csak nem is ugatott. Sőt! Boldogan nyújtózott, amikor a betörő megvakar- gatta a hasát. Szóval jól bevásároltunk Szivarral! — legyintett csüggedten a ku­tya gazdája. — Gondolom, azonnali ha­tállyal, felmondás nélkül el­bocsátották a kutyát mint alkalmatlant. — Szó sincs róla. Annyira megszoktuk és megszerettük ezt a tehetségtelen ebet, hogy továbbra is ott tartottuk. Viszont felvettünk melléje egy igazi, éber, harapós ház­őrző kutyát. S míg a Szivar alszik, a Hektor dolgozik. Mondja meg őszintén: em­beri viszonylatban nem talál­kozott még ilyesmivel? — Dehogynem! — sóhaj­tottam együttérzően, és meg­simogattam Szivart, aki jó­ízűen ropogtatta vadonatúj antilopcipőmet. Galambos Szilveszter — »A meg nem értett fiatalok jogos panasza « »Nincs kultu­rális élet, klubélet, mert kő­szívű a helybeli tanács és nem érti meg a fiatalokat.« Rinyaújnépről jött a levél. Ismétlem, látszólagos az egyértelműség, és ezért kell erről a levélről szólni. Mert panaszkodni könnyű és egy­szerű módszer. Ha helyet kap a lapban — néha célravezető is. Ezúttal mégsem ... Néhány hete ugyanis Rinyaújnépen jártam, és alkalmam volt meg­győződni arról, hogy az a bi­zonyos művelődési ház -ké­szen áll-e.« Röviden. Piszok szanaszét, néhány rozzant kertiszék a düledező színpadon, egy kopott, régi szekrény, öreg pad, lepedőnyi mozivászon és megint csak szemét. Ez a művelődési te­rem, amelyet valóban csak »mozira« használnak .. , Azt írja levelében a két lány, hogy az italboltban jön­nek össze. Hát bizony olyan ez a »művelődési« terem, mint a régi kármentők kör­nyéke verekedés után.. Beszéltem a helybeliekkel. Elmondták, hogy nem a me­zőről hazatérő idősebb embe­rek tették ilyenné... A hely­beli KISZ-szervezet után ér­deklődve elmondták, hogy ép- peh hogy van ... Nos, én azt tanácsolom a rinyaújnépi panaszkodóknak (talán érezték igazuk bizony­talanságát, ezért kérték ne­vük elhallgatását), másként kopogtassanak a tanács ajta­ján. Először azzal talán, hogy szeretnék rendbe hozni, kita­karítani a termet. Vállalják azt, hogy nem lesz rendbon­tás, és a lemezjátszón és tán­con kívül valamit szeretnének a falunak is nyújtani. Vala­hogy így. A kérés és juttatás összhangjában. És nincs az a zordszívű tanácselnök, aki ez­után elutasítaná őket — az egész Rinya mentén. T. T. SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. október 7. 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom