Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-13 / 215. szám
I % Tapsisiy is Perui a 1 osztály élén A K. Rákóczi vezet a tartalékbajnokságban Csöppet sem közömbös Somogybán a labdarúgás jövője szempontjából, hogy a megye legjobbjai mögött az úgynevezett máso’dik vonalban milyen csapatok sorakoznak feL A megyei I. osztályt követően nálunk a II. osztály és az NB-s tartalékbajnokság rr Őszi rajt a röplabda NB I-bea Elkerülni a kiesést — ez a jelszó a Vasas Izzónál A második vonalbeliek már egy hete elkezdték, az NB I. osztályban azonban csak most lesz általános a rajt. Első őszi mérkőzését Nyíregyházán a Spartacus ellen vívja Kaposvár női csapata, a Vasas Izzó. Aki ismeri az erőviszonyokat, az jól tudja, hogy esély nélkül utazik a kaposvári gárda Nyíregyházára. Még a legjobb formában lévő Vasas Izzó sem számíthatna sikerre. Hogy most milyen formában van a csapat, azt nehéz lenne megállapítani. — A mi számunkra a nyár újra meg újra a problémák, tömegét hozza jelszínre. Az idén is ahányan voltunk, annyifelé széledt a csapat. Alig egy-két hete tudunk edzéseket tartani. Nagyobb terveket, mint hogy elkerüljük a kiesést, eredetileg jem tűzhettünk magunk elé. ' A mostani helyzetben legföljebb annyit mondhatok, hogy nem is lesz könnyű bent maradni. Persze a nehézségek ellenére is bízom a csapat tagjaiban, akikben megvan a tudás, ahhoz, hogy az együttes elkerülje a kiesést — mondta Kökényessy Péter, a • K. Vasas Izzó edzője. A Vasas Izzó NB I-be jutása szorgalmas munka gyümölcse volt. A szervezeti változásokon átment együttesben mindjárt az első évben a vártnál több nehézség merült fél. A csapat többek között nélkülözni kénytelen korábbi legjobbját, Konczot. De egyéb gondok is adódnak. Vermes .Károly, a szakosztály vezetője úgy mondja, hogy a sportkörnél és a szakosztálynál legyűrik a nehézségeket, s a most induló őszi bajnokságban a csapat biztosítani fogja az NB I-ben maradást. A két vetélytárs vÁ'. jelentik a .közvetlen utánpótlást. Ismét le kell szögezni, szükség van a megyei ' II. osztályra- Ez az összekötő kapocs, amely a járási bajnokság és a .megyei I. osztály között feltétlenül kell. Sok kitűnő játékost adott már a megyei futballnak a második vonal. Ugyanez a szerep vár a tartalékbajnokság csapataira is. Az Északi csoport létszáma ebben a bajnoki évben 15-re emelkedett. A csapatok zöme jói felkészült az őszi—tavaszi bajnoki évre. Néhány együttes különösen. Persze, a jelenlegi helyezésből nem lehet messzemenő következtetést levonni, mert hisz még csak négy fordulón jutottak túl a csapatok. A formák azonban alakulgatnak. A mai újabb forduló előtt Tapsony pontveszteség nélkül áll a csport élén. Az «-örök második-«, Karád máris besorolt a második helyre. örvendetes. hogy nincs már pont nélküli csapat. Valóban kiegyensúlyozott a mezőny. Az Északi csoport állást: 1. Tapsony 4 4 — — 18:6 8 2. KSf. rád 4 3 —‘ 1 18:5 6 3 B-íegyveS 4 3 — 1 11:3 6 4. K. Gazdó sz 4 1 3 — 10:9 5 5. F-mocsolád 4 2 — 2 4:4 46. Somogyjád 3 2 — 1 6:8 4 7. B-sz ernes 4 2 —, 2 4:12 4 8. B-lelle 3 1 1 1 11:1 3 9-. Bdzsák 4 1 1 2 9:6 3 10. Táska 3 1 1 1 3:4 3 •11. C^ölle 4 1 1 2 6:17 3 12. B-sz'ársző 3 1 — 2 6:9 2 13. S-szentpál 4 1 — 3 2:8 2 Somogyvár 4 2 2 8:14 2 15. Sz-gyűrök 4 1 3 3:13 1 A Déli csoport létszáma 13- Tehát hetenként itt csak hat mérkőzés van, egy-egy csapat erőnyerő. Eléggé érdekes képet mutat a bajnoki táblázat. Porrog — nem kis meglepetésre — negyedik játékhét után pontveszteség nélkül, imponáló gólaránnyal vezeti a sort. Nem vesztett még pontot a Szőnyi SE sem. A taszőriak most már nem is titkolják, hogy csapatuk jövőre szeretne egy osztállyal előbbre lépni. Az is meglepetésszámba megy, hogy Szuloknak eddig még nem sikerült pontot szereznie, és hogy az I. osztályt megjárt Homokszentgyörgy egyelőre igen mérsékelten szerepel. A Déli csoport állása: 1. Porrog 4 4 —> — 19:2 8 2. T. Szönyi SE 4 4-------14:5 8 3 . Böhönye 1 2 l 1 7:2 5 4. Somogyszob 4 2 1 1 7:4 5 5. Gyékényes 3 2 — 1 8:5 4 6. Iharosbcrény 3 2—- 1 8:7 4 7. Nagybajom 4 2—2 11:9 4 8. relsőbogát 4 1—3 7:10 2 9. Vése 3 1— 2 3:6 2 10. Cs-visonta 4 1 — 3 9:13 2 11. Szentbalázs 3 1 — 2 2:8 2 12. H-szentgyörgy 4 1 — 3 5:17 2 13. Szülök 4 - — 4 1:13 Szükség van a tartalékbsjnokságra Régi megállapítás ez, mégis csak nagy nehézségek árán sikerült összehozni ezt a bajnoki mezőnyt. Egyik-másik csapatunknál, — ahol pedig még nem is olyan régen ágáltak e bajnokság ellen — manapság azt hangoztatják, hogy jó lett volna már korábban megteremteni ezt; a bajnokságot, amely nagy lehetőségeket tartogat azi utánpótlás tagjai számára. Pozitív eredmény, hogy szinte zökkenő nélkül folyik a bajnokság. 1. K. Rákóczi 4 4-------16:5 8 2. Siófok 4 4-------12:6 8 3. K. Táncsics 4 3 — 1 25:2 6 4. M. Latin ka 4 2—2 10:12 4 5. K. Vasas 4 1 — 3 8:15 2 6. Barcs 4 1 — 3 9:17 2 7. Marcali VM 4 1—3 5:16 2 8. Lábod 4------ 4 6:18 NB III... NB III... Kettős somogyi rangadó következik A barcelonai EB két nagy egyénisége egymás mellett: Fassnacht (NSZK) jobbról, és a svéd Larsson. Kétségkívül ez a két fiú ma Európa legjobb úszója. Összecsapásuk a különböző úszónemekben mindenkor eseményszámba ment Barcelonában. Az európai szakvezetők véleménye szerint ők mindketten fel tudjak majd venni a versenyt az amerikai »-nagyágyúkkal« szemben is. Larsson maga is az amerikai úszóiskola növendéke, hisz az USA-ban tanul, és amerikai edzésmódszerekkel készült az EB-re. Kapuzárás Barcelonában Utoljára találkoztak szombaton a barcelonai Picomell-úszodában a 12. úszó-, műugró- és vizilab- da-EB szereplői, akik az eddigiekhez hasonló, színvonalas versenyekkel búcsúztak a katalán fővárostól. i Sajnos, a nap magyar szempontból rosszul kezdődött, mert Dóra József — pénteki 7-ik helye után — nagyon visszaesett., A további négy gyakorlatban kevés pontot szerzett, így a 24-es mezőnyben csak a 20. lett, és kiesett. A versenyben egyébként az olasz Diblasi vezet. Két érdekes vízilabda-mérkőzés is volt, s a jugoszlávok meglepetésre nehezen nyertek a hollandok ellen ugyanígy az olaszok a románokkal szemben. Az eredmény 3:2, illetve 5:4 lett. Közben az EB § eseményeivel párhuzamosan megtartotta üléseit az Európai Űszóliga, megalakultak a különböző bizottságok, és több fontos kérdésben döntöttek. Az úszóbizottságnak a brit Sarsfield, a műugj-óbizottságnak a francia Sorét és a vizilabda- bizottságnak a jugoszláv Lam- bassa az elnöke. Az utóbbi vezetőségben helyet kapott dr. Salamon Ferenc is, mint a magyar vízilabdasport képviselője. Elhatározták, hogy 1971-ben a férfi úszó Európa-kupa alcsoportjának mérkőzéseit augusztus 20—21—22-én a svédországi Karl- sjadban bonyolítjk le. A női versenyek, valamint a B és C csoport küzdelmeinek színhelye még eldöntésre vár. Jövőre az ifjúsági üsző- EB-t augusztus 13—15 között Hollandiában bonyo-. Irtják le, az ifjúsági vízilabda- EB-re pedig július közepén Barcelonában kerül sor. niB i Ü. Dózsa—MTK 3:2 (3:1) Videoton—Pécsi Dózsa 1:0 (1:0) Csepel—Ferencváros 0:0 A délnyugati NB IlI-ban két- két somogyi csapat került egymással szembe. A Vörös Meteor a másik marcali együttest, az M. Latinkát fogadja — a Meteor-pálya betiltása miatt — zártkapus mérkőzésen. Érdekes mérkőzést ígér ez a találkozó. A Vörös Meteor nagyszerűen rajtolt. Az M. Latinka eddig váratlan eredményekkel rukkolt elő. Legutóbb, — meglepetésre — otthonában kikapott a Barcstól. Persze a hazai rangadón minden lehetséges. Háromesélyes mérkőzés ez. Rangadó lesz Barcson is, ahol a Barcsi SC a Lábodi MEDOSZ csapatát fogadja. A két szomszédvár együttese nem a legjobban vette az első akadályokat A múlt vasárnap viszont a Barcs idegenben, a Lábod saját pályáján győzött Az eredmények azt bizonyítják, hogy javulnak a csapatok. Az otthon játszó Barcs valamivel esélyesebb. Hazai pályán játszik a Siófoki Bányász. Sokak szerint az együttesben több van, mint amit eddigi eredményei tükröznek. Az otthon játszó Bányász bizonyára legyőzi majd az Ikarus Álba Regiát. Erre szükség is lenne, hogy ne szakadjon le az élmezőnytől. Ismét idegenben szerepel a Kaposvári Vasas, amely ezúttal Mohácsra látogat. A tavasszal jól szereplő K. Vasas az őszi idényben nem a legmeggyőzőbb, Ezt bizonyította a lábodi pontvesztés meg a dombóvári vereség. Mohácson is érheti hideg zuhany a Vasast, noha mi a kaposvári csapatot ütőképesebbnek tartjuk a hazainál. Magyarország az élen az EB víziiadatarnán Pénteken este három mérkőzésre kferült sor az Eurőpa-baj- nokság küzdelmeinek tornáján. Eredmények: Szovjetunió—Olaszország 8:3 (2:1, 3:2, 1:0, 2:0) Hollandia—Románia 6:5 (1:1, 2:o, 2:2, 1:2) A San Jorge uszoda volt a színhelye a magyar—jugoszláv találkozónak. 1500 néző előtt a spanyol Manguilott vezette a mérkőzést. Magyarország—Jugoszlávia. 7:4 (2:1, 1:0, 2:0, 2:3) (jfeldobók: Konrád n. (3), Sá- rosl (2), Bodnár és Kásás, illetve Bonasics (2), Jamicovics és Szandié s. A vizilabda-toma állása” 1. Magyarország 8 pont 32:16 2. Szovjetunió 8 pont 2:12. 3. Jugoszlávia 4 pont 14:17. Ä járási bajnokságokból jelentjük MARCALI jyíRÁS Általában sők gól jellemezte a harmadik fordulót. A legnagyobb meglepetés Boronkán született, ahol a hazai csapat otthonában szenvedett súlyos vereséget. Gadányban eléggé elszabadultak a szenvedélyek. Csák a vezető bíró erélyessé- gén állt, hogy nem. szakadt félbe a meccs. Kéthely—Bize 5:2, Somogy - zsitfa—Vése 6:3, Mesztegnyő —Horvátkút 12:0, Boronka— Gyótapuszta 2:7, Gadány— Sávoly 4:3. 1. Mesztegnyő 3 3 — 20:1 6 2. Gyótap. 3 3 - j- 12:3 6 3. Kéthely 3 2-1 8:6 4 Kisgyura Károly KAPOSVÁRI JÁRÁS A vendégcsapatok sikere jellemezte a negyedik fordulót. «Négy idegenben játszó együttes nyert. Köztük a »•megtért« Büssü is. Ez alkalommal a B osztályban esett sok góL 1. osztály. Somogysárd—Juta 2:3, So- mogyszil—Nagyberki 0:2, Szentgáloskér—Mernye 0:2, Igái—Patalom 5:0, Osztopán— Büpsü 2:4, Zselickislak—Ka- posmérő 3:1. 1. Igái 4 4 - - 17:1 8 2. Nagyberki 4 3 1 - 13:7 7 3. S.-sárd 4 3 - 1 23:5 6 1 B osztály: Kaposfő—Taszár 4:2, Ecseny —Simonfa 3:2, Csombárd— Zimány 4:3, Magyaratád— Bőszénfa 4:1, Kaposszerda- hely—Kiskorpád 1:3. Kutast Gyula s SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. szeptember MS, MAI VÖRÖS CSILLAG: Maöné délelőtt fél 11-kor: AFRIKÁBAN JÁRTUNK. 3. 5 és 7 órakor: EGY KÍNAI VISZONTAGSÁGAI KÍNÁBAN. Színes francia fllmvígjáték. (IX. 13-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 órakor: AZ EMIR KINCSE. Szinkronizált szovjet film. 6 és 8 órakor: AZ ANGYAL VÉRBOSSZÚJA. Magyarul beszélő. ezines angol film. (IX. 13-ig.) LATINBA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: FEHEr FARKASOK. Magyarul beszélő, színes NDK kalandfilm. RÁKÓCZI MOZI (EDOSZ Művelődési Ház): 4 órakor: A HEKUS Es AZOK A HÖLGYEK. Magyarul beszélő színes francia filmvigjáték. DÓZSA KERTMOZI: 8 órakor: SZÜZET A HERCEGNEK. Színes, olasz—francia filmvigjáték. Csak 16 éven felülieknek 1 TELEVÍZIÓ Budapest 8.15—9,120: Iskjolatele vízlő. 9.20«: Hétmérföldes kamera. 9.35: Zsebtévé... 10.05: A Tenkes kapitánya. 10.30: Telesport. Diósgyőr—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 15.13: Műsorismertetés. 15.1;:: Lángok az Adrián. 16.40: IskolateleviziO. 17.00: Harckocsizók. 17.30: Nótaszó. 18.00: A kiállításon láttuk. . . 18,30: Nicholas Nickleby. Magyarul beszélő angol rövid- játékfilm-sorozat. 18.55: Reklámműsor. 19.00: Esti mese. 19.15: A világ térképe előtt. 19.30: Delta. 19-55: Szünet. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Magyarázom a jövőnket... 20.30: Margret felügyelő. A nyerő tikett. 21.25: Jubiláló művészünk. 22.05: Az érem harmadik oldala. 22.15: Tv-híradő. 2. kiadás. Zágráb 9.00: Barázda. 9.50: Szerbia ifjúságának művészeti műsora. 10.00: Földművelőknek. 10.40: Fa- rangal kapitány kincse. 11.30: SJdpi. Filmsorozat. 12.00: Az Olasz Televízió zenei szórakoztató adása. 12.30: Ritmus és mozgás. 1J.00: Harry Belaíonte énekel. 14,00: Jugoszlávia—Bulgária ifjúsági ökölvívó-mérkőzés. 15.30: Jugoszláv országos atlétikai bajnokság;. 18.30: Magdaléna, a ló meg a ponty. 20.35: Szerelem falusi módra. 21.20: Vonók ritmusban. 21.40: Sportszemle. Osztrák tv L program 16.30: Ifjúsági műsor 14 éven felülieknek. 16.55: Kontakt. 17.10: Szájkosár nélkül., 18.00: Könyvespolc. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek. 18.30: Fordított kamera. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Sporthírek. 20.15: A .tenger titkai. 21.05: Giselie. 22.35: Tv-hiradó — eső kiadás. n. program: 19.00: Tv-híradó — és a hét kérdései. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Amphitryon. Játékfilm, 2L55: Addams család. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.25: Múzeumok és kiállítások programja. 7.28: Nagy családok. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.10: Édes anyanyelvűnk. 8.15: »Nyitnikék.« 9.05: Szivárvány. 10.25: Rádióreklám, 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. 12.10: Jó ebédhei szól a nóta. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Cigányszerelem. 13.37: Tudósaink fóruma. 13.57: A Virtuosi dl Roma kamarazenekar játszik. 14.40: pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. 15.08: Olvasmányélmények- 15.16: Louis Armstrong élete. 16.08: Fridényi bankja. 17.00: Hírek. 17.05: Körkapcsolás. 18.00: v Költők albuma. 18.15: ^Faluról — falunak muzsikával. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.09: Hírek. 18.10: Tessék választani! Kb. 21.40: Az Állami Népi Együttes műsorából. 22.00: Hírek. 22.10: A vasárnap sportja. 22.20: »Gsz«. Esti hangverseny a 22-es stúdióban. 23.20: Klasszikus operettekből. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Borodin: Igor herceg. PETŐFI RADIO 7.Q0: A református egyház félórája, 7.30: Lionel Rogg két Bach-toccátát és fugát orgonái. 8.00: Mit hallunk? 8.30: Szívesen hallgattuk. 9.48: Házy Erzsébet és Joviczky József operafelvételeiből. 10.21: Zenei anyanyelvűnk. 10.31: Százados szenzációk. 11.01: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. 12.51: Varázscipellő. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a Rádió. 15.35: Tessék a mikrofon! I6.0O: Hírek. 16.05Kórkapcsolás. ».90t Hetatje énekel. 17.00: A bolgár kultúra he* te. 19.00: Színes népi muzsika. 19.40: Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő. 19.50: Jó estét, gyere* kok! 20.00: Hljek. 30-10: A Magyar Állami - Hangversenyzenekar hangversenye. 22.09: Slágerek. 23.00: Hírek. 23.10: Három Brahms-kórusraű. 23.18: A bolgár kultúra hete. 24.00—0.10: Hírek. URH 16.00: Hírek. 16.05: Csak fiataloknak! 17.35: Hanglemezparádé. 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 19.15: Magyar zeneszerzők. 19.50: Megzenésített mitológia. 20.52: Schubert: d-moll vonósnégyes. 21.33: A dzsessz kedvelőinek. 21.52: Zenekari muzsika. 23.00—23.10: Hírek. HOLNAPI műsor VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: EGY Nö A DIPLOMATÁK ASZTALÁNÁL. Magyarul beszélő szovjet film. (DC 16-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: ÍGY JÖTTEM. Magyar film. (EC 15-ig.) DÓZSA KBRTMOZI: 8 órakor: FINOM KIS HÁBORÚ! Szerelem, humor, romantika. Színes román—francia kosztümös kalandfilm. TELEVÍZIÓ Zágráb- 17.15: Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.50: Bábjáték gyerekeknek. 18.15: Tv-óvoda. 19.05: Diapazon. 20.35: Csehov: Ványa bácsi. 22,50: Komoly zene. Osztrák tv, L program: 18.00: Tudományos aktualitások. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Osztrák képek. 18.50: Egy év — vasárnap nélkül, 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Kobra. 2L0O: Hétfői telesporit 22.00; Tv-híradó — esd kiadás. n. program: 18.30: Ifjúsági műsor: Ml leszek. ha nagy leszek? 19.00: Kozmetikai tanácsok. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Az ORF ma este. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben, 21.00: Horror. Tévéfilm KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig ... 8.00: Hírek. 8.05: Műsor- Ismertetés. 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Népdalok, néptáncok. 9.25: A hét előadóművésze. 10.00: Hírek. 10.05: Az. én könyvtáram. 10.30: Csajkovszkij: Vonósszerenád. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Ravel: Couperin emlékezete. 12.00: Déli Krónika. 12,30: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.0Ó: Édes anyanyelvűnk. 14.05: Mai témák mai dalok. 14.19: Sztambul rózsája! 14.39: Sáncalja. 15.00: Hírek. 15.10: Harsán a kürtszó! 15.46: Kosa György: Dalok Juhász Gyula verseire. 16.00: A • világgazdaság hírei 16.05: Bágya András táncdalaiból. 16.15: A mikrofon előtt. 16.35: Carl Schuricht vezényel, t 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05;. Külpolitikai figyelő. 17.20: Kónya síndor operafelvételeiből. 17.40: Beszéljünk a művelődésről. 18.00: Húszas stúdió. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Józsa Ibolya és Tekeres Sándor nótákat énekel. 19.58: A Rádiószínház bemutatója. H. József. 22.00: Hírek. 22.15: Közvetítés a vívó-világbajnokságról. 22.30: Richard Strauss: Don Quijote. 23.15:—0.25: Esztrádparádé. PETŐFI RADIO 6.20: Toma. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: A köpeny. 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt ... 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Miért szép? 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. 13.03: A szabad idő és társadalom. 13.20: Bach: c-moll gordonkaszvit. 13.45: Időjárás- és vrz- áliásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig,.. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.10—19.54: Közkívánatra! 19.54: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti Krónika H. 20.25: Uj könyvek. 20.28: Közvetítés a Nemzeti Szálló étterméből. 20.58: Ettél Suss- man régi francia operákból énekel. 21.20: Nőkről nőknek. 21.50: Hangverseny a stúdióban. 22.30: Az elpusztíthatatlan Molly Brown. 23.00: Hírek. 23.15: A hét előadóművésze. 23.50: Lendvay Kamilló: Kis szvit. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Történelmi kislexikon. 19.07: Hangfelvételek felsőfokon. 20.25: Hírek. 20.28: Válaszút. 21.06: Láttuk, hallottuk... 21.26: A Weiner-vonósnégyes felvételeiből. 21.51: A dzsessz kedvelőinek. 22.16: Utas és holdvilág. 23.00—23.15: Híreik. Építőipar! könny ^gépkezelőket, motorozni tudó VILLANYSZERELŐKET ÉS LAKATOSOKAT a megye területén levő munkahelyeinkre, valamint balatonlellei telephelyünkre GF 250-es GŐZFEJLESZTŐKHÖZ KEZELŐKET felveszünk Fizetés megegyezés szerint. Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Kaposvár, Május L u. 52. sz. alatt a munkaügyi osztályon. (179593) \