Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-13 / 215. szám
Két kultúra? Tijiib, mint tiz éve, — mióta megjelent C. P. Snow világhírűvé vált tanulmánya a műveltség kettészakadásáról — különböző szinteken és nézőpontokból —, egyetértőn vagy tagadón, világszerte sokan foglalkoznak a két kultúra létezésének problémájával. Azzal tudniillik, hogy az úgynevezett humán műveltség, elsősorban a művészetek körébe tartozó ismeretek jobban közkinccsé váltak, szélesebb rétegek képesek ezek megközelítésére és feldolgozására, mint a tudományos, elsősorban a természettudományi ismeretek birtoklására S ennek következtében a művelt ember fogalmát a közvélemény szerint inkább fémjelzi a humán, mint a természettudományos tájékozottság. AM a humán ismeretanyag iránt érdeklődik, az közvetlen kapcsolatba kerül a megalkotott produktummal. Olvas, színházba jár, filmet néz; zenét hallgat. Ha rendszeresen teszi, akkor a művek keletkezésének folyamatáról is fogalmat alkothat magának. Élvezi a kapott ismereteket, de nem tartja fontosnak, hogy mindenképpen a kulisszák mögé lásson. Sőt, olykor egyenesen zavarónak érzi, ha beavatják a mesterségbeli fogásokba Másfelől viszont mindenM nap mint nap találkozik a civilizáció fejlődéséből adódó lehetőségekkel. Tudja, például, hogy a villannyal világíthat, gépeket üzemeltethet, s azt is tudja, hogy a technikát természetudományos törvényszerűségek határozzák meg. De míg a humán ismeretek esetében csak a produktumok közvetlen megismerése teheti értővé a produktum élvezőjét, a természettudomány eredményei azoknak értése nélkül is él- vezhetőek, a technikai vívmányok úgy is használhatóak, ha működésük törvény- szerűségeit a laikus nem ismeriFontos kérdése ’„,5;: lődésnek: az egyik terület képviselői milyen mértekben ismerik a- másik területet, illetve milyen mértékben lett a humán és a természettudományi műveltség a kultúra alkotó részévé. Minthogy Magyarországon, ha műveltségről volt szó, hosszú időn át csak a humán műveltséget értették (amely egyébként egy szűk réteg birtoka volt), ma is elsősorban ennek a terjesztésén munkálkodunk. Ez helyes, már csak azért is, mert egyre szélesebb rétegek érdeklődnek iránta. De az már kevésbé örvendetes, hogy az általános műveltség megítélésekor a természettudományos tájékozottság még ma is másodrendűnek minősül. A sajtó, a könyvMadás termékei, a rádió és a tévé műsorai is ezt fejezik ki. S.az aránytalanságot csak növeli az, hogy sokan a pusztán szórakozást, nemegyszer kétséges értékű szórakozást szolgáló produktumokat is a humán műveltség részének tulajdonítják. A művészeti alkotások! csak akkor válhatnak az általános, korszerű műveltség részévé, ha az egyén közvetlen kapcsolatba kerül a lényegükkel, tehát a »mondanivalójukkal«. Ez a kontaktus eredményezhet egyetértést vagy ellentmondást. A hangsúly a kontaktuson van. A természettudományos eredmények esetében más a helyzet Gondoljunk például arra, hogy mindenki használ gyógyszerekét, de milyen kevesen képesek akár körvonalazni is azok hatásmechanizmusát, összetételét stb. . Természetesen ír v*£ szó, hogy az általánosan művelt embernek az eredmények létrejöttében kell jár-, tasnak lennie, amint erre a humán ismeretkörbe tartozó esetekben sincs szükség. Viszont elengedhetetlen, hogy a problémák között a laikus is eligazodjék. S ez már a természettudományos szemlélet kérdése. Ennek hiánya folytán a világ ■ jelenségeinek —1 köztük jónéhány humán ismeretkörbe tartozó jelenségeknek is! — a megértése nehézzé, esetenként lehetetlenné válhat A természettudományos műveltségen elsősorban nem adatok és konkrét ismeret- anyag felhalmozott tudását kell érteni, hanem azt, hogy meghatározott esetekben, ‘ meghatározott probléma kapcsán az egyén tudja,, hová kell fordulnia, hol kell keresnie a kérdés helyes megoldását. .Komplex természettudományos tudás ma, a fokozódó specializálódás korában már szakemberek számára sem érhető el. Eligazítást biztosító módszerre van szükség, amint azt Szent- györgyi Albert nemrég megjelent tanulmánykötetében (Egy biológus gondolatai) M- fejti a tanulás fő eszközéről, a könyvről: »Az ismereteinket tartalmazó könyvek természetéről széles körben elterjedt egy helytelen felfogás. Ügy vélik, hogy ezeknek a könyveknek a tartalmát a fejünkbe kell préselni. Azt gondolom, ennek az ellenkezője közelebb áll az igazsághoz. A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk... Én nem becsülöm le a tudást... De csak azt tartottam meg, amire szükségem van a dolgok egyféle megértéséhez, intuitív megragadásához és ahhoz, hogy megtudjam, melyik könyvben mit találok meg... Nekünk nem tanulnunk, hanem ' átélnünk kell a dolgokat...« Ilyenformán tehát nem is elsősorban a két kultúra problematikájáról kell beszélni. Nem a két területet megkülönböztető tényezőket kell hangsúlyozni, hanem sajátosságaik tisztázása után szoros kölcsönhatásukat és lényegi egységüket kell tudatosítani a közvéleményben. Korunk irodalmának, művészeti ágainak alakítói jóideje már bőségesen merítenek a természettudományok és a technika vívmányaiból éppúgy, ahogy az utóbbiak művelői is hasznot húznak a humán kultúra eredményeiből. A köznevelés „TSZ tő bonyolult és szerteágazó munkájában is arra kell tehát törekednünk, hogy a két terület megfelelő arányban szerepeljen. A modem tudomány és kultúra kérdései nem érthetőek meg, ha két kultúra kategóriájában gondolkodunk. A természet törvényszerűségeit és az ember szellemi törekvéseit csak a valamennyi folyamatot ösz- szefogó, korszerű műveltség hozhatja közös nevezőre! Korányi Tamás Emlékezés Vedres Márkra Ungváron született, száz évvel ezelőtt, 1870-ben. A helyi anyagipari középiskola elvégzése után Münchenben tanult, majd Franciaországba került, ahol gyári munkás volt és szobrászsegéd lett, mígnem Párizsban elbűvölték a modem szobrászat nagymesterének, Rodin- nak alkotásai, aM elismerően szólott munkáiról. Idehaza is fölfedezték a műértők, de mint annyi kiváló kortársa — Rippl-Rónai, Ady v^gy Bartók — Vedres Márk sem kellett az úri Magyarországnak. Márványba álomdott alkotásai nem valósulhattak meg, s a gondok arra késztették a művészt, hogy új utakon — a Msplasztika terén — fejlesz- sze a tehetségét. Több mint egy évtizedet töltött Itáliában, ahol az antik és a reneszánsz szobrászat remekei igézték meg; ezeknek nyugalmas harmóniája lett — élete végéig — művészetének ihlető je. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején felvillan előtte is a lehetőség, hogy nagyszabású terveit valóra váltsa. Az ellenforradalom után bíróság elé állították mint a művészeti direktórium tag- ját Később Itáliába ment, s egy újabb évtizedet töltött Dante városában, az Amo-parti Firenzében. Antik Ihletésű Ms bronzszobrokat készített, amelyeket gazdag utazók és igényes műgyűjtők vásároltak meg tőle. Műveinek témája a szép, ifjú, életben hívő és cselekvő ember: táncoló, fürdő nők, tevékeny munkásalakok, a Kaszakalapáló, a Magvető, a Zsákhordó, a korsót vivő fiúk és lányok. Vedres Márk jól ismerte a modern törekvéseket, megértette és elismerte létjogosultságukat, ő maga azonban a valósághű ábrázolás, a realizmus híve maradt. — Természet nélkül nincs művészet — vallotta. A valóságélmény nélkül született, kiagyalt konstrukciókat, nem tartotta művészetnek. Élményekben, tapasztalatokban gazdag élete alkonyán megérte, hogy valóság lett az emberség,, amelyért küzdött, amelynek jogát és szépségét műveiben hirdette. Emberpác. A felszabadulás otán újult erővel látott munkához. Külföldi sikerek után végre a hazai tárlatok közönsége is megismerhette kiváló művészetét. Fő műve: a Thälmann úti lakótelep dísze, a több alakos Béke-kút. Tartózkodóan szerény, halk szavú, rokonszenves egyéniségét kivételes tisztelet övezte; államunk kétszer tüntette M Kossuth-díjjal és a Magyar Népköztársaság kiváló művésze címet adományozta neM Kilencvenegy éves korában ment el tőlünk. Alkotásait közterek és múzeumok őrzik, születése évfordulóján a kommunista művésznek kijáró kegyelettel emlékezünk rá. Artner Tivadar PardI Anna: ÉJ SZAKA Soha többé nem lépheted át amaz éjszaka kertjét, a csend hangversenyét a falevelek vonóin, míg balladák felhői hajszoltak az égen át, s az augusztusi Hold éles kanyarjaiban elbuktál s leestél jóslásokba és banalitásba, s Mbékültél azzal, hogy így is élsz tovább, hpgy valaM elárult megint s Márusított, mint nagy holtjait a történelem. Ezután nem vár azonosulás álom és lét között. Csak álom és álom között, lét és lét között MelégíthetetlenüL Sebzett szarvas A budapesti Mezőgazdasági Múzeumban megrendezett »Mezőgazdaság a képzőművészetben« című kiállítás díjnyertes alkotása, Váradi Sándor bronzszobra. Irodalmi vita Viszonválasz — C. B.-nek B ár az embernek a mai irodalmi közélet áldatlan viszonyai között a legváratlanabb meglepetésekre is fel kell készülnie, bevallom, mégis megdöbbentett C. B. minősíthetetlen reagálása az Irodalmi Közlöny legújabb számában megjelent tanulmányomra. Pontosabban: C. B. nem is e szerény dolgozat elvi, tartalmi kérdéseivel polemizál a Világművészet hasábjain, semmi érdemi mondanivalója nincsen, hanem gátlástalanul l'leköt egyetlenegy másodlagos kitételembe. Olyan mondatba, amely csak laza szállal kötődik az egész problémakörhöz. ö mégis ehhez, kizárólag ehhez fűz indulatos és személyeskedő reflexiókat. Lássuk hát a medvét. Azazhogy mielőtt a medvére rátérnék, hadd emlékeztessem az olvasót, miszerint szóban forgó tanulmányom címe: »Balassi Bálint hányatott élete és első műfordítása.*' Ennek megfelelően egy német vallásos elmélkedés, a »Beteg telkeknek való füves kertecske« magyarra való átültetésének műhelygondjairól szól főképpen. Csak ahol arról beszélek, hogy Balassinak atyja felségárulást pőre miatt Lengyelországba kellett menekülnie, ott szerepéi az a bizonyos mellékesen odavetett mondat: »Amilyen jó költő volt Balassi Bálint a magyar reneszánsz idején, olyan csapnivaló fűzfapoéta C. B. napjainkban, s emellett késedelmesen fizeti a szakszervezeti tagsági díjat is.« Vettem magamnak a fáradtságot: megszámoltam, huszonnégy szó az egész, úgy, hogy a C-t és a B-t is külön szónak tekintettem. Két tucat szó egy másfél íves tanulmányból. És C. B. mindössze ezt a mondatot ragadja ki, felesle- leges buzgalommal ezt járja körül százszor is. Ezt elemzi fenekedve, ezt helyezi cikke középpontjába. it neki, hogy Balassi Bálintban a magyar nyelvű világi líra tulajdonképpeni megteremtőjét üdvözölhetjük! Számít is nála, hogy Balassi élete bújdo- sással, nyomorúsággal volt teli, hogy szerencsétlen■ házasságót kötött Dobó Krisztinával, hogy emésztő szerelem fűzte Losonczi Annához! Ahelyett, hogy e lényeges kérdésekhez szólna, amelyek a végvári költő egész munkásságára rányomták bélyegüket, C. B. önmaga állítólagos megrágalmaztatásáról kiabál, vélt sérelmei miatt nyafog. A tudmányos objektivitásnak még a látszatára sem ügyelve, folyvást csak a maga személyét tolja az előtérbe; ráadásul még e sorok íróját is megvádolja azzal, hogy talált gyermek, és tavaly hamisan tanúskodott. egy valu- takiajánlási ügyben. C. 3.-t hidegen hagyja, hogy Balassi Bálint milyen utolérhetetlenül1 * érzékletes természeti képekben és leírásokban énekli meg a portyázó vitézek korabeli életét. Eszébe sem jut, hogy a fiatal nemzedék nevelésére, okulására, legalább néhány részletet idézzen a »Szép magyar ko- médiá-x-ból. Ehelyett teljesen érthetetlen módon és a tárgyhoz nem tartozóan valami Csuporka Gergely csoportbizalmi vallomását közli, miszerint ö, mármint C. B., mindössze egyhavi szakszervezeti díjjal volt hátralékban, külföldi tanulmányút miatt, s időközben azt is rendezte. Mi köze ennek az irodalomhoz? Hogyan kerül a csizma az asztalra?! (Egyébként érdemes volna kivizsgálni, milyen szerv küldött ki külföldre egy C. B.-t, mint a hazai költészet képviselőjét?) égeredményben C. B hozzászólása annyira kisstílű, jelentéktelen, és annyi benne a helyesírási hiba, hogy említést sem érdemel. Mellesleg: tavaly semmiféle valutakiajánlási ügyben nem tanúskodtam. Talált gyerek sem vagyok, amint erre bizonyság a kerületi tanácsnál letétbe helyezett születési anyakönyvi kivonatom. Balassi Bálintról pedig befejezésül még csak annyit: igaz, hogy kezdetben szerelmi dalai tele voltak a kései európai humanista líra sablonjaival, de soha nem lopott ezüstkanalat, mint, tette azt C. B. legutóbb, az epikusok országos bankettjén. Kürti András SOMOGYI NfiPEAP Vasárnap, 1970. szeptember 13. i
