Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-03 / 206. szám
SSUZE L-K ELE (Folytatás az 1. oldalról.) sajtóértekezletén kijelentette: nincs abban a helyzetben, hogy megerősítse vagy cáfolja azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint az amerikai felderítő szolgálatnak bizonyítékai vannak arra, hogy egyiptomi részről megsértették volna a közel-keleti fegyver- nyugvási megállapodást a tűz- szüneti övezetben. McCloskey rámutatott: az amerikai kormánynak az az álláspontja, hogy a politikai megbeszélések a legfontosabbak, és az a kívánsága, hogy a tárgyalások folytatódjanak«. Reméli azt is, hogy a megbeszélések Gunnar Jarring közvetítésével folytatódni fognak. További kérdésekre válaszolva a szóvivő elismerte, hogy a közel-keleti rendezésre irányuló diplomáciai kezdeményezés »kényes szakaszába jutott«. (MTI) Jordánia Az összetűzések következtében kormányülés Kérészéletűnek bizonyult a hét elején létrejött fegyvernyugvás Jordániában a kormánycsapatok és a Palesztinái gerillák között. Kedden délután merényletet kíséreltek meg Husszein király ellen, s ezt követően azonnal eldördültek a fegyverek az Ammant övező hét dombon. Az uralkodó éppen az ammani repülőtérre hajtatott, hogy Londonból hazatérő leányát, Alia hercegnőt fogadja, amikor »fegyveres férfiak« füzet nyitottak a gépkocsisorra. (A »fegyveres férfiak« elnevezés a jordániai hatóságok szó- használatában palesztinai gerillákat jelent.) Husszein — mint pályafutása során már sokszor — ezúttal is sértetlen maradt. Az El Fatah ammani központja és bejrúti irodája, valamint a palesztinai fegyveres harc egyesített parancsrioksá- ■ gának főhadiszállása egyöntetűen cáfolta a hatóságok állításait. Hivatalosan közölték, hogy az erről szóló kormány- közlemény »célzatos«. Ezzel szemben szerintük a jordániai hadsereg Ammanban és Amman környékén állomásozó egységei tüzérségi tüzet zúdítottak »a palesztinai menekültek táborára és a palesztinai gerillák támaszpontjaira«. A harc csak az éjjeli órákban csitult el, hajnalra már csak szórványos lövöldözésről érkeztek jelentések. * * * Az ammani események ez alkalommal diplomáciai de-, marshoz vezettek a bagdadi kormány részéről. Seikali iraki külügyminiszter — mint a bagdadi rádió hírül adta — a Jordániában állomásozó iraki csapatok bevetését helyezte kilátásba arra az esetre, ha a kormánycsapatok tovább folytatnák akcióikat a palesztinai ellenállókkal szemben. Hasonló — politikai és katonai — támogatást jelentett be Szíria. Bagdadban éjféltájban bejelentették, hogy az iraki közbelépés nem maradt hatástalan: Jordániában fegyvernyugvás van. Szerdán hajnalban a palesztinai ellenállás központi bizottsága az Arab Liga azonnali összehívását sürgette Hasszuna főtitkárhoz intézett táviratában. Az összecsapásoknak palesztinai részről 10 halottja és 40 sebesültje van. Mindkét fél tagadja, hogy bármiféle összecsapást kezdeményezett volna. Husszein király elnökletével szerdán délelőtt rendkívüli ülést tartott a jordániai kormány. Megvitatták Jordánia és Irak feszült viszonyát, valamint az egyre rosszabbodó kapcsolatokat a két ország között. Az ülés után hivatalos bejelentést tettek arról, hogy Rifai miniszterelnök Irak ammani nagykövete előtt elutasította Bagdad mindkét vádját. Kijelentette, hogy — a jordániai hadsereg nem támadta a gerillák állásait, — o jordániai hatóságok nem törekednek a partizánmozgalom felszámolására. A délelőtt folyamán egyébként újból megnyitották a forgalom előtt az ammani nemzetközi repülőteret. A megfigyelők szerint számítani lehet arra, hogy Jordánia esetleg az iraki csapatok kivonását fogja kérni (Nasszer és Husszein legutóbbi kairói találkozóján mindkét fél iraki csapatok folyamatos jordániai állomásoztatása mellett szállt síkra — A szerk. megj.). Szerdán reggel egyébként Amman élete visszatérni látszott normális medrébe. Néhány. helyen ugyan még szórványos lövöldözés folyt, de az utcákon a nyugalom legbiztosabb jele látható: csúcsforgalom van. (MTI) Chile Elnökválasztás előtt Döntő szakaszába érkezett a chilei elnökválasztási kampány, a választásokra pénteken kerül sor. Képünkön: Salvador Allende, a baloldali koalíció jelöltjét üdvözlik hívei. (Telafotó: AP—MTI—KS) Befejeződött az UNESCOkonferencia Velencében szerdán befejeződött a kulturális politika szervezeti, adminisztratív és pénzügyi vonatkozásaival foglalkozó nemzetközi konferencia. amelynek munkájában csaknem 90 ország, köztük 11 szocialista ország képviselői vettek részt. Elfogadták a konferencia fő beszámolóját és azokat az okmányokat, amelyek a nemzeti kultúrák sokoldalú > fejlesztésének. a széles körű kulturális együttműködésnek a 1 *• déseit taglalják. A konferencia több fontos határozatot a Szovjetunió képviselőinek kezdeményezésére fogadott el. Ezek egyebek között kimondják, hogy a tudomány és a kultúra eszközeivel elő kell segíteni a népek közötti együttműködést. A konferencia befejezéseképpen R. Maliéu, az UNESCO főigazgatója mondott beszédet. Szenátusi indítvány Az amerikai szenátus tagjainak szokatlan összetételű csoportja terjesztett elő indítványt »egy nemzetközileg ellenőrzött, egész Vietnamra kiterjedő fegyvernyugvás és tűzszünet« megvalósítására. A kormány »vietnamizálási« politikájának támogatói éppen nz azért kezdeményezték az indítványt, hogy elkerüljék a »háborúspárti« megbélyegzést a közvélemény szemében. Az indítványt aláíró »galambok« meggondolása viszont az volt, hogy ezáltal esetleg elkötelezhetik a kormányt aktív kezdeményezésre a párizsi értekezleten. SUHARTO EURÓPÁBA LÁTOGAT Tiltakozás Amszterdamban és Bonnban Magyar idő szerint szerdán kora délután indult útnak Suharto indozéiai elnök 46 tagú kíséretével, hogy lebonyolítsa a hágai incidensek miatt 24 órára zsugorodott hollandiai látogatását. (Az indonéziai elnök további útiprogramja változatlan maradt, tehát a tervezett menetrend' szerint utazik tovább az NSZK-ba, majd az el nem kötelezett országok lusakai csúcsértekezletére.) Az indonéziai sajtó véleménye erősen megoszlik a látogatás kérdésében, miután két igen tekintélyes és nagy példányszámú napilap szerdán vezércikkben tanácsolta Su- hartónak a látogatás lemondását. Más lápok azt fejtegették, hogy a hollandi kormány nem tehető felelőssé, az erőszakcselekmények miatt, és az egynaposra rövidült látogatás is hasznos lehet.. BONN Bonnban nagyszabású biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Suharto háromnapos látogatása idejére. Az indonéziai elnök a repülőtérről valószínűleg helikopteren ér»Suharto 250 ezer ember gyilkosa« — ilyen vittek a tüntetők. és ehhez hasonló feliratokat (Telefotó: AP—MTI—KS) kezik majd a tárgyalások színhelyére. Neves nyugatnémet értelmiségiek, többek között Martin Niemöller, Heinrich Böll és Erich Kästner tiltakozó akciókra hívták fel a lakosságot. A kormányzó szociáldemokrata és szabad demokrata párt ifjúsági szervezetei is bírálták Suharto, látogatását. HÁGA ........A holland kormány úgy állította össze a rövid látogatás programját, hogy az lehetőleg ne adjon alkalmat látványos tüntetésre. Kedden este ugyanis több ezren tüntettek Amszterdamban »Suharto gyilkos!« táblákkal az indonéziai elnök látogatása ellen. Kisebb tüntetés volt Hágában is. A Dél- Malukui szigetek elszakadását támogató holland csoport azzal fenyegetőzik, hogy csütörtökön — Suharto látogatása idején — rendez tüntetést a fővárosban. (MTI) Gyarmati kérdés A bizottság határozata A gyarmati kérdés megoldására alakúit különleges 24-es bizottság határozatban szólította fel azokat az államokat, amelyek gyarmati vagy függőségi területeket tartanak ellenőrzésük alatt, hogy vizsgálják felül a különleges ENSZ felügyelő csoportjaival szembeni magatartásukat, és engedjék be őket ezekre a területekre. A szovjet képviselő rámutatott, hogy a felügyelő csoportok fontos eszközzé válhatnának a gyarmati területeken uralkodó viszonyok tisztázásában. Az a tény, hogy ezektől a csoportoktól megtagadják a felügyeleti jogot, csak azt jelentheti, hogy valamit el akarnak titkolni az ENSZ előL Paraguayi kommunisták felhívása Szerdán a szovjet újságírók moszkvai klubjában a Paraguayi Kommunista Párt Szovjetunióban tartózkodó küldölt- sége szenvedélyes hangú felhívásban szólította fel az ösz- szes forradalmi, demokratikus és imperialistaellenes erőket: vállaljanak fokozott szolidaritást a börtönbe vetett paraguayi hazafiak harcával, kényszerítsék Paraguay véres kezű diktátorát, Stroessnert arra, hogy bocsássa szabadon a politikai foglyokat. A párt delegációja felhívta a haladó erőket arra, hogy táviratok és levelek ezreiben követeljék a paraguayi hatóságoktól: engedjék szabadon Antonio Miadant, Alfredo Al- cortát, Julio Rojast, Livio Gonzales Santandert, Ireneo Avei- rót, s minden politikai foglyot. A küldöttség vezetője, Hugo Campos, a Paraguayi Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, sajtóértekezletén leleplezte a paraguayi börtönökben uralkodó barbár állapotokat. Felhívta rá a figyelmet, hogy a politikai foglyokat valósággal elevenen eltemették. Hozzáfűzte, hogy Stroess- ner Amerika-barát diktatúrája az utóbbi években 250 hazafit kínzott vadállati módon halálra. Hugo Campos élesen megbélyegezte a képmutató módon a »béke és személyi szabadság védelmében« hozott új, minden eddiginél kegyetlenebb törvényt, amely háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetést »zab ki bármilyen bíráló megjegyzésért, amellyel az ország katonai rendszeréinek vezetőit illetik. (MTI) Pokolgép robbant Athénban Két ember halálát okozta az a pokolgép, amely szerdán robbant fel az Egyesült Államok athéni nagykövetségével szemben lévő parkolóhelyen. A nagykövetség szóvivője közölte, hogy a robbanás megölt egy férfit és egy nőt. Szétroncsolt egy gépkocsit, és számos autó megrongálódott. A nagykövetség épülete is sérüléseket szenvedett. Az ablakok betörtek, de a benntar- tózkodók közül senkinek nem esett baja. Az áldozatok személyazonosságát még nem állapították meg, de jól tájékozott források szerint mindketten svéd nemzetiségűek voltak. Közel-Kelet Nyugtalanító és biztatólelek Világszerte hőn óhajtja minden békeszerető ember a közel-keleti problémák rendezését. Tisztában vagyunk azzal, hogy kudarc esetén a térség az eddiginél komolyabb, s a világra nézve veszélyesebb konfliktus tűzfészkévé válhat. Egyfelől arra mutatnak a jelek, hogy Izrael folytatja halogató , taktikáját. Sőt, a kezdeti nehézségek látszólagos elsimítása után most — úgy tűnik — Tel Avivban még komolyabb akadályok merültek fel. Ismét erősödött a »héják«, o szélsőségesek befolyása a kormányra, amely jóllehet elfogadta a Rogers-tervet, e nyomás miatt szinte mozgásképtelenné vált. Nyilván ez az oka annak, hogy az izraeli minisztertanács bár sűrűn tanácskozik, sorozatosan halogatja a döntést. Másfelől mind komolyabb tehertételt jelent a Palesztinái gerillák egyes csoportjainak Szélsőséges tevékenysége. Ismét fegyveres összecsapásokra került sor Jordániában a hadsereg és a gerillák között. A palesztinai Vöröskereszt egyik vezetőjének közlése szerint a szerdára virradó éjszaka lezajlott ammani fegyveres öszszetűzésekben 23-an vesztették életüket, 80-an sebesültek meg. Az ammani rádió szerdán ismét nyugalomra és egységre hívta fel Jordánia népét, és rámutatott: az ellenségeskedésekből csak a közös ellenség, Izrael húzhat hasznot. Ilyen körülmények között különösen figyelemreméltó az Egyesült Arab Köztársaság imponálóan higgadt és realisztikus magatartása. Hosszan el- Zajjat (Egyiptom képviselője a New York-i tárgyalásokon) kedden is, szerdán is folytatta tanácskozásait Gunnar Jar- ringgal. S ami döntően fontos: Zajjat megerősítette tárgyalási készségét. Kijelentette, hogy a tűzszüneti ■ megállapodásban előirányzott kilencven nap során mindvégig Jarring rendelkezésére áll. Az EAK-nak ez a következetes, szilárd, és a világ közvéleményének, tehát az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának szellemét is tükröző politikai vonalvezetése kív, Tlja a legtöbb reménységet arra nézve, hogy a közel-keleti konfliktus tárgyalások útján történő politikai rendezése eredményes lehet. , NYUGAT-NÉMETORSZÁG Nézeteltérések az uniópártok plitikusai között Scheel külügyminiszter szerdán tért vissza, Brandt kancellár pedig csütörtökön tér vissza szabadságáról. Most megélénkül majd a politikai élet Bonnban. A többi között várható, hogy a kancellár visszaérkezése után jelölik meg a lengyel—nyugatnémet politikai tárgyalások folytatásának pontos dátumát. (A lengyel küldöttség valószínűleg szeptember derekán érkezik a nyugatnémet fővárosba.) A jelenlegi bonni politikai élet középpontjában a CDU— CSU belső helyzete áll. Az uniópártok egyes politikusai közötti nézeteltérések ugyanis tovább gyűrűznek. Wolfgang Mischnick, a Szabad Demokrata Párt parlamenti frakciójának elnöke egy újságcikkben rámutatott: »Az ellenzek körében nem áll helyre a nyugalom. A szovjet—nyugatnémet szerződés körüli nézeteltérá-ek megrázkódtatják a CDU-t, és nem kímélik a CSU-t sem. A CDU pártkongresszus valószínű elhalasztása újabb jele ennek. A CDU egyik külpolitikai szakértője, Ernst Majonica, 'legutóbb egyik cikkében nagyon mértéktartóan foglalt állást a moszkvai szerződéssel kapcsolatban. Ezzel szemben Gutten- berg báró azon fáradozott — egyébként sikertelenül —, hogy bizonyítsa idejétmúlt teóriájának igazát a német érdekek kiárusításáról. Míg Börzei csak minden szempont tisztázása után tartja lehetségesnek a végleges állásfoglalást. Kiesinger legszívesebben minden átkot a szerződésre szórna. Egyáltalán ki jogosult felelősen nyilatkozni a CDU—CSU nevében?« — kérdi Mischnick. Egy szociáldemokrata képviselő, Lothar Schwartz pártjának sajtószolgálatában megállapítja: Barzelnak az a »szükséglete«, hogy hiteles és ne önámító információkat szerezzen be (Börzei jelenleg információs kőrúton van a nyugati fővárosokban) pozitív jelentőségű. Barzel utazása fontos lehet a CDU-ban lejátszódó tisztulási folyamat szempontjából. A kormány keleti politikájának ellenzői számára éppen ezért Moszkva, Prága és Varsó is megérne egy utazást. Franz Josef Strauss lapjának, a Bayern-Kuriernak szerdán megjelent egyik cikke viszont élesen támadja a CDÜ-t, amiért »felesleges vitákkal« tölti az idejét. »A CDU épp olyan zavaró, mint amilyen felesleges bizonytalanság benyomását kelti« — írja a Bayern-Kurier. (MTI) SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. szeptember 1