Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-16 / 217. szám
r VILLATULAJDONOSOK Gyakran utazom a Balaton partján. Vonattal, gépkocsival, néha busszal is. De valahányszor találók valami újat. Frissen húzott falakat, újonnan ■emelt nyaralókat, kupacba szórt téglát, kavicsot. És ami még rejtve marad a járműről pásztázó -tekintet elől! Azt mondják, még néhány év, és a déli part összefüggően beépült települést alkot. Villatulajdonosok. Irigyelt emberek. Víz mellett tölthetik a hét végét, a szabadságuk heteit, a gyerekek pedig a nagymamával, ráérő rokonnal végig élvezhetik a nyár tóparti örömeit. ■ Kik is a boldog tulajdonosok? A társadalom melyik rétegeiből kerülnek ki? • A válasz viszonylag köny- nyű: elsősorban egyes értelmiségi rétegek — szabad foglalkozásúak, orvosok, mérnökök — tagjai, aztán gazdasági vezetők és jól kereső maszekok. Elsősorban ők alkotják a törzstulajdonosokat, főképp a divatosabb üdülőhelyeken. De velük korántsem fejeződik be a sor. Kis fizetésű értelmiségiek, tsz-tagok, alkalmazottak válnak egyre nagyobb arányban villatulajdonosokká. Igaz, többségük temérdek munkával, nemegyszer éveken át építi szerény nyaralóját, ami általában egyetlen ingatlantulajdonuk is egyben. És rendszerint kisebb, kevésbé divatos településeken. S. I. középiskolai tanár. Hat- gyermekes családapa. Fiaival együtt, csaknem teljesen önállóan, éveken át építette a villáját. Sátorban laktak, maguk főztek. Szép, nagy épületet emeltek szorgos munkájukkal a máriai csatorna partján. Sz. I. iskolaigazgató, több mint tíz esztendeje még olcsón jutott telekhez ugyanitt. Minimális tőkével, apróbb, családi kölcsönökkel vágott neki az építkezésnek. Amint mondja, nem kis részben azért, hogy a közös udvarú, sivár, több la- kójú házból saját kis környezetébe meneküljön. Sokáig betonaljzat szürkéllett a szobákban, az idén aztán parkettára is került. Minden évben munkált valamit az épületen és a környékén.. Június végén költözik ki a család, és augusztus utolsó napjaiban indul vissza. — A főzés? — kérdezem az ugyancsak pedagógus feleségtől. — Magam végzem. — Nem fárasztó? — A férjem meg a gyerekek segítenek a beszerzésben. Két órára mindennel végzek. így a délután a pihenésé. Kellemes. csendes hely, távol a szokásos nyári harsogástól. Akárcsak dr. L. Gy. járási főorvos fenyvesi villája. Az udvaron bográcsban fő a marhapörkölt, burgonyával. Azt mondják, rendszerint egy tál ételt készítenek, hogy kevesebb legyen a főzés, mosogatás gondja. így is elég a négytagú, jó étvágyú családot ellátni. A villát egyébként régebben vették, használtan, elég jutányos áron. Ma legalább a kétszeresét kapnák érte. Tavasszal is gyakran kijárnak, a nyár nagy részét pedig itt töltik. A házigazda innen jár be a 25 km-re levő munkahelyére. Bogláron ismerős falusi kirándulókkal találkozom. B. A. tsz-tag az állattenyésztésben dolgozik, felesége a növénytermesztésben. Magas fiatalember vezeti a kocsit. A fiuk. 24 éves építésztechnikus, az ő számára keresnek valami jó helyet. 50 —60 ezret szántak rá. — A telket én vállaltam — magyarázza az apa. — Azért jöttem magam is. Az építés a fiamé. Jó helyen járunk? Mert ajánlottak kettőt is, úgy értettem, ezen a tájon. De lehet, hogy eltévedtünk. Nem tudunk segíteni, elbúcsúzunk. A kocsiban mondja az ismerősöm, tudom-e, hogy Fenyvesen külön utca nyílt az egyik közeli falu lakóinak villáiból. Valaki megkezdte, a többi fojtatta. De nemigen tudják élvezni, legföljebb a gyerekeik, meg nyaranként bérbe adják magánüdülőknek. Mások is felhasználják jövedelemszerzésre a villájukat. Üjabban ugyancsak elterjedt a padlástér beépítése is, ami újabb szálláshelyeket jelent. A fülkapott kőműves kisiparos még vasárnap sem látja a villáját. Legföljebb néha estefelé szalad ki családjához, amelynek tagjai egy szobát hagytak maguknak, a többi helyiséget bérbe adták. Évek óta ugyanaz a pécsi család lakja heteken át. • — Mikor fürdött a Balatonban utoljára? — kérdezem a házigazdát. — Nekem hideg a tó. Ha ritkán — inkább télen — tehetem, Hévízre járok. — Miért építette? — Házam, gépkocsim van, egyébként takarékosan élek, nem iszom, nem dohányzom. Ajánlották még nyolc évvel ezelőtt ezt a telket, megvettem. Aztán gyorsan felhúztuk rá az épületet is. Sátortetős, hagyományos stílusú, a harmincas évek divatja szerint tervezett téglaház. A legtöbb új építkezőké ilyen. Nem elég bátrak merészen újat terveztetni. Persze, más oka is akad a konzervatív szemléletnek, amint elmondják: a modern vonalú épületekre nehezebben találnának kivitelezőt is. P. L. egy falusi iskola igazgatója, kissé eltért a szokványostól. Meredek tetőjű, tűzfalas épületet terveztetett, természetesen a padlástér beépítésével. Izzadva, feketére sülve emeli a gerendákat. Iparosait hazulról hozta. — Szolgálati lakással rendelkezem — mondja. — Gondoskodni kell azonban valami saját hajlékról, ami nyaraló is, de nyugdíjas éveimre lakásul is szolgál. Hogy miből? Volt egy kis megtakarított pénzem, eladtam hozzá a néhány éve lottón nyert gépkocsit, és nekiálltunk. Feleségével, egyik gyerekével dolgozik itt, ideiglenes faházikóban meg sátorban lakva. A másik gyerek otthon vigyáz a házra, a nagymama felügyeletével ellátja a baromfiakat. A szomszéd telket ugyancsak egy pedagógus házaspár vette meg. Azt mondja, a rnunka- helyén szeretett volna építeni, de nem kaptak megfelelő telket, csak távol az iskolától. Így inkább villát épít, és ez lesz majdan a végleg?" otthona. Munkahelyén megmarad a komfortos szolgálati lakása. Egyébként az általam ismert tulajdonosok többsége, ilyen helyzetben van. Néhány tehetősebb vagy szerencsésebb kivételével otthon az állam, a vállalat biztosítja a megfelelő lakást. E. L., egy nagyobb bolt vezetője, a kevés kivétel közé tartozik. Üj gépkocsiján érkezik a villához. Nyaralója vedlett vakolatával az elhanyagoltság látszatát kelti. — Eladom — világosít fel. — Újat akarok építeni, egészségeset, nagyobbat. A telket már megvettem. Óvatosan érdeklődöm az anyagi forrásokról: — Valami örökség? Sértődötten néz rám: — Rokontalanok vagyunk. De ketten keresünk! Gy. I. tanácsi dolgozó viszont némi örökséghez jutva kezdhette meg az építkezést. Az egyébként is takarékos család két év alatt húzta fel a villát. Sok méreggel, gonddal, munkával. Villatulajdonosok. Két hónapig sajátos világban, merőben új környezetben élnek. Irigylésre méltók? Az emberi alkat, érdeklődés, családi körülmények, no meg jó néhány véletlen indíték szabja meg, ki merre, hogyan keresi a felüdülés, a kikapcsolódás — de azért tegyük hozzá: némi jövedelemkiegészítés — lehetőségeit. ök ebben találják rtieg Paál László ADÁSHIBA Szeptember 17— / 9 : Országos történész vándorgyűlés A Magyar Történelmi Társulat, az Országos Pedagógiai Intézet, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az idén szeptember 17. és 19. között rendezi Gyulán az országos történész vándorgyűlést. Az ülésszakra az ország minden részéből több mint 150 részvevőt — egyetemi és főiskolai tanárokat, tudományos kutatókat, múzeológusokat, levéltárosokat, archívumvezetőket, pedagógusokat, helytörténelíró- kat — várnak az alföldi városba. A képernyő u A komédia végigjárja a hazai színpadokat. A tavalyi budapesti bemutató után az idén már bemutatta a Déryné Színház, Veszprémben is láthatják a nézők és a kaposvári Csiky Gergely Színházban is folynak a próbák — Laczkó Mihály rendező vezetésével. Szakonyi Adáshibáját jórészt már ismeri az ország, és hogy »feléje fordult« ennyi színház érdeklődése, az azt is bizonyítja, hogy elég kevés manapság a jó, és sok értelemben mai színpadi mű. Az igény, az érdeklődés pedig nagy. És ez természetes. Az Űj Írás hasábjain elolvashatták az érdeklődők a darabot, úgyhogy nem köny- nyű feladat rendezni és játszani sem. Mit mondhatunk róla előzetesként? Laczkó Mihály rendező: — Sokféleképpen, sokfajta felfogásban lehet színpadra állítani az Adáshibát. Lehet abszurd felfogásban is játszani és lehet naturálisán. Mindegyikre találhatunk példát a mostani bemutatókból. Annyi bizonyos, hogy meg kell érteni és érezni a Szako- nyi-komédia sajátos abszurditását, illetve, nem a végletes abszurdumig fokozva kell bemutatni. Kiss Ferenc, Bódog szerepében: — A kispolgárságot, a kispolgári világot vette célba a szerző. Ennélfogva darabja nagyon is a mának szól. Jó szerep, egyszerű eszközökkel lehet megformálni, és hálás alakítást ígér. Az Idős Kossuth-díjas színművész, Kiss Ferenc elmondta, hogy 1960-ban játszott utoljára Kaposváron, vSennyei Vera volt a partnere, és ahogy emlékezett, »nagy siker volt«. Valóban, nagy sikerek kísérik Kiss Ferenc pályáját, és most is. a próbán is fáradhatatlan optimizmussal, lelkesedéssel dolgozik. Jöhet ismétlés, újrakezdés — nagy türelemmel formálja, alakítja szerepét a többiekkel együtt. Annyit elárulhatunk — tv előtt zajlik a darab, de képernyő mégsem lesz a színpadon, és a játék sem a televízióban folyik, hanem Bódo- gék körében, akik látszólag egyszerű emberek, mindennapi típusok és mégis ... Bódognét — az október végi premieren — Takács Anna játssza majd, a darab további szereplői: Hőgye Zsuzsa. Faragó Sári, Forró Pál, Dánffy Sándor és Kárpáti Tibor. T. T. Kitüntetett népművelő Másodszor is gyökeret ereszt Nagy öröm, ha az ember újra találkozhat írásainak egyik-másik szereplőjével. Ebbe az örömbe meglepetés is vegyülhet, mint ezt a mostani példa is bizonyítja. Schneider Antal tanítóval 1967 telén ismerkedtem meg. Hóval borított erdőn át értem Kisasz- szondra, itt tanított, itt élt nagy-nagy szeretetben. Karácsonyi írásom címe jut az eszébe most, amikor kezet szorítunk. Gyökerek — mondja. A Magyaratádi Általános Iskola kapujában állunk, ismerősként köszöntve egymást. Beljebb megyünk, a szűk igazgatói irodába. Schneider Antal. Szocialista kultúráért jelvénnyel kitüntetett népművelő válaszol a kérdéseimre. — Annyira lecsökkent az iskolások száma Kisasszon- don, hogy már csak egy tanítóra van szükség a faluban. Mi maradtunk volna, a feleségemmel — mondja a tanító. — Hogyan sikerült beilleszkednie az új falu közösségébe meg a munkába? — A két év munkával telt el, még nem is gondolkodhat/. Nyári mazsolák 3. Gellérthegy-oldali mellékutca. Az emeletes villa négy fala vadszőlővel futtatott. A több száz négyszögöles kert közepén úszómedence. A házi strand partján a friss homokban egy férfi és egy gyerek hempereg. A csöppség kócos, fürdőruhás, kis potrohú, három év körüli. A nagyság gondosan fésült, enyhén pocakosodó. A játszótársakat az utca felől, a drótkerítésnél két bakfis bámulja. — Jé... a... — mutat a szőkébb csitri, s kimondja a színházból, filmről, rádióból, televízióból ismert szerelmes színész nevét. Ideál. Szépfiú. élőadás előtt, előadás után a kiskapunál au- togramgyűjtök hada lesi. Horgászok tiszteletbeli elnöke, pincérek barátja, futballisták élbiztatója. Ruhatárosnők kedvence, agg pályatársak jótevője. Hódításairól peliykál a körúti kozmetikusnő. Szóval hős. — Fiatalabb, mint a színpadon — lelkesedik a rácsnál a kontyos vöröses. — Nézd, milyen kedves... Klasszabb a Gábor Mikinél, fessebb a Básti Lalánál, strammabb a Bessenyei Ferinél. .. (a Mikizés, Lalázás, Ferizés »természetes«. A be- cézés Pesten díjnál több: rangjelző, népszerüségmérő.) A produkció szünet nélkül folytatódik. Az amorozó nem titkolja: tetszeni akar. Kacagást vár, sikerre vágyik. Nem a kívülálló leányzókkal törődik — a kis legény mosolyára, tapsára, elismerésére vadászik. Grimaszolva, ripacs- kodva, minden áron. Cyrano bukfencet hány, Oberem békaügetésbe kezd. Agárdi Péter kézen áll... Majd a földre huppan, fáradtan elnyúlik, talán liheg is. Hiába. Kis közönsége nem hagyja pihenni, ismétlést követel: — Napapa, még egyszeri... Napapa; még egyszer! A kislányok továbbállnak elindúlnak. < Szó nélkül, csöndesen. S a napapa újrázik. 2. Péter és Pál együtt jártak iskolába valamikor. Péter jó tanuló volt, Pál rossz. Péter eminens, Pál bukott diák. A szülők milliószor említett példaképe: Péter a mumus, a rém pedig Pál. Míg aztán — miért miért nem — Pált elérte a végzete, aminél szörnyűbb annakidején egy gyerekkel sem történhetett. Papája nemcsak ígérte, hanem meg is tette: suszterinasnak adta a fiát. i Pál az osztály szényene cipész lett. Régen volt, réges-régen. Ma meg ma van. S Pál ma is cipész. Maszek kisiparos a Lipótvárosban. Péter kitüntetéssel maturált, summa 'cum laude doktorált. Tanár lett belőle. Pedagógus ma is. A minap látta, mutatta is kisfiának a zsúfolt 6-os villamos ablakából egykori osztálytársát. — Látod ott azt a bácsit, abban a vadonatúj Opel Rekordban?. .. — s büszkén tette hozzá: —; Együtt jártunk iskolába. A Vörösmarty téri cukrászda pultja előtt egy nagyon idős nénike és egy nagyon-nagyon fiatal leányka áll. A rövid hajú matróna kedvében szeretne járni a még rövidebb frizurájú csit- rinek. — Neked mit vegyek? — Semmit. — Rigó Jancsit? — Nem... — Indiánért?... Dobost?... Sarokházat? — Nem kérek. — Nézd, francia krémes! Most hozták ki, még egészen friss. — Kösz, de sütire nincs kedvem.,. Az öreg hölgy tovább kapacitál: — Hát akkor mire... Válassz! A bakfis menten rendel. Határozottan, magabiztosan: — Egy fél gint... László Miklós tam ezen. Pár napja kezdődött meg az új tanév, nekem a harmadik Magyaratádon. Mit hoz ez számomra? — tűnődik, és tekintete' az ablakon kívüli világra sikl’k. — Van munka elegendő — mondja a lélegzetvételnyi szünet után. — A munkáit keresztül érhetem el, hogy beilleszkedjek a falu közösségébe. A fiatalokat már tavaly jobban meg tudtam nyerni, mint az idősebbeket. Hogy ebben is változzon valami, az 1971-es kulturális tervben erről is gondoskodnom kell. * — Minden jó népművelő egyben gazdája is a falunak, de nem egyedül. Kik a munkatársai ? — Legtöbbet az iskola segíthet a népművelésnek. Innen kapok előadókat, a tantestület tagjai részt vesznek a szervező munkában is. A partnerek köre az utóbbi években tovább bővült. A termelőszövetkezet az anyagi alap biztosításával járul hozzá a munkához. Közös fenntartásba veszik a klubkönyvtárat. Innen az iskolától a Szalma István klubkönyvtár falát látjuk. .— Már csak a pecsét hiányzik az okmányokról. Az a célom: a lakosságnak mi- minél szélesebb körben nyújtsak színvonalas szórakozó ű és művelődési lehetőséget. A kitüntetés a mintegy két évtizedes népművelői munkásság elismerését fejezi ki. De nemcsak ezt: — Az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetésemtől sem lehet elválasztani. A pedagógiai munka és a népművelői tevékenység egységet alkotva lehet eredményes. — Verhet-e kétszer gyökeret az ember? — Ez a célom. Nem szeretnék egy-két év után új állomáshelyen próbálkozni ismét. Mert kis dolgok eléréséhez is nagyon, de nagyon sok idő keH. Horányi Barna SOMO'CFYI NÉPLAP Szerda, 1970. szeptember 16. M
