Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-07 / 157. szám
Szeptember 9-én kezd a magyar labdarúgó-válogatott összeállították a magyar labdarúgó-válogatott őszi és tavasza programját. Megfiatalított válogatottunk műsora egy mérkőzéssel bővült. Szeptember 9-én a világbajnokság harmadik helyezettjével, az NSZK-val mérkőznek labdarúgóink. A német labdarúgó-szövetség még nem jelölte ki azt a várost, ahol a mérkőzést lebonyolítják, nyilván több nagyváros is verseng az NSZK —Magyarország mérkőzés rendezési jogáért. Szeptember 27-én Budapesten játszik nemzeti tizenegyünk, ekkor Ausztria csapata látogat a fővárosba. Október 7-én Oslóba utazik a válogatott, ahol Európa-bajnaki mérkőzést vív Norvégia éUen. November 15-én fejezi be az őszi sorozatot a csapat; ekkor Svájcba utaznak, s az ottani tizenegy ellen veszik fél a küzdelmet. Az Európa-bajnokság keretében jövőre több mérkőzést is vív válogatottunk. Április 24-én Franciaország ellen Budapesten, május 19-én Bulgária ellen Szófiában, október 9-én Franciaországban visszavágót, október 27-én pedig Budapesten játszanak a norvégok ellen. A jövő évben sorra kerülő barátságos mérkőzésekről még tárgyalnak a szövetség vezetői az illetékes nemzetközi szövetségekkel. Nyári Kupa Nem bírt a Táncsics a Z. Dózsával Nem volt meglepetés a megyei labdarúgó-bajnokságban Folytatódott a küzdelem a Nyári Kupában. A Táncsics SE ezúttal is 'hazai pályán játszott az elég gyenge Z. Dózsával. A tartalékos hazai csapat, bár lelkesen játszott, nem bírt a zalaegerszegiekkel, s igy a nézők elégedetlenül távoztak ezen a vasárnapon a Dózsa sporttelepről. Táncsics SE—Z. Dózsa 0:0 Kaposvár, 600 néző. V.3 Sa- bácz. A Táncsics összeállítása a következő volt: Márics — Kiss, ..!, Horváth, Balatoni, Jelinek (Nagy), Németh, Gertsmár, Ná- dasdi, Jankó, Király, Meggye- si (Kocsis). Edző: Váráéi Lajos. Csapkodó játékkal indult a mérkőzés. A Táncsics fiataljai igen sok átadási hibát vétettek. Eredménytelen percek után Németh II. tört előre és alig lőtt fölé. Szép akció végén a 35. percben Meggyesi a kapufát találta éL Szünet után a 48. percben Király lőtt mellé, majd két perc múlva Jankó lövése foglalkoztatta a vendégek kapusát. Jó tíz percen keresztül a zalaegerszegi kapu előtt folyt a játék, de nem jutottak lövéshez a Táncsics csatárai A befejezés előtt harminc perccel tízre csökkent a vendégek száma, mert Pető megsérült, s a cserelehetőséget már kihasználta a Z. Dózsa. Emberelőnyben még többet támadott a hazai csapat, de komoly helyzetet nem tudott összehozni; Közepes iramú mérkőzést hozott a találkozó, végig a Táncsics támadott többet, de erőtlen csatársora nem bírt a jól tömörülő Dózsa-védelemmel. További eredmény: MázaSzászvár—PBTC 5:1. A csoport állása: 1. Máza-Sz. 2. Táncsics 3. Z. Dózsa 4. PBTC 2 2-------7:2 4 2 — 2 — 1:1 2 3 — 1 1 1:2 1 2 — 1 12^1 Csonka fordulót bonyolítottak le vasárnap a hosszúra nyúlt megyei labdarúgó-bajnokságban. A mérkőzések különösebb meglepetést nem hoztak. A tábi és a kapolyi csapat egyaránt fél tucat góilal terhelte ellenfele hálóját. Különösen a tabiak nagy gólarányú győzelmének örülhették a szurkolók, hiszen ők eddig nemigen jeleskedtek a góllövésben. Szoros mérkőzést hozott a Somogyi HSE—Csurgó találkozó, ahol a nagyatádi csapat hajrázott jobban, és végül győzött. Érdekesen alakult a Soroogytamóca—Babócsa mérkőzés is. Itt a második félidő elején 0:0-ra állt a küzdelem, amikor 11-eshez jutottak a vendégek. A hazaiak kapusa védte a lövést, s az így fellelkesült tarnócai csapat biztosan győzött. A bajnokság élcsoportjában nem történt változás, a mezőny közepén azonban több csapat is helyet cserélt. BALATON CSOPORT Ordacsehi—Zamárdi 4:0 (2:0) Ordacsehi, 200 néző. A lelkesen játszó zamárdi csapat ellen mindvégig fölényben játszott a hazai együttes, és megérdemelten győzött. G.: Mónus I., Mónus III. (2), Beke. Jó volt az egész hazai együttes, a zamárdiak közül Kovács. Harsányi József Tab—Fonyód 6:1 (3:1) Tab, 200 néző. V.: Molnár J. A hazai csapat lelkes és jó játékkal lepte meg ellenfelét és a közönséget. A vendégek támadásaiban nem volt átütőerő. G.: Kovács II. (2), Kecskés (2), Szabó, Juhász, ill. Ko- lip. Jók: Juhász, Fehérvári, Kecskés, Kovács, ill. Nagy, Farkas, Bandekovics. Dietzel Ede Kapoly—Lengyeltóti 6:0 (2:0) Kapoly, 400 néző. V.: Horváth Z. Az első félidő egyenlő erejű csapatok küzdelmét hozta, szünet után lényegesen jobban játszott a Kapoly és biztosan győzött. G.: Kétszeri (2), Csul- lag, Kertész, Balogh, Üjvári. Jók: az egész kapolyi csapat, ill. Csordás és Főnyedi. 1. Táncsics II. 14 12 1 1 47:12 25 2. Kapoly 15 3. Lengyeltóti 15 4. K. Vasút 15 5. Tab 16 6. Ordacsehi 14 7. Zamárdi 15 8. Fonyód 15 9. B.-boglár 15 9 2 9 — 8 — 5 3 5 2 5 1 4 2 4 33:21 20 6 23:21 18 7 22:26 16 8 30:35 13 7 25:35 12 9 23:38 11 9 34:50 IQ 1 10 28:34 9 DRÁVA CSOPORT Somogy tamóca—Babócsa 4:1 (0:0) Somogy.tamóca, 200 néző. V.: Kovács Gy. Az első félidőben a Babócsa irányította a játékot, szünet után azonban a vendégek által kihagyott 11-es után feljött a hazai csapat, s végül biztosan győzött. G.: Molnár (4), ill. Balogh. Jók: Nemes, Szili, Molnár, ill. Luczek, Káplár. Horváth József Somogyi BSE—Csurgó 3:2 (1:0) Nagyatád, 150 néző. V.: Horvath L. Jó iramú mérkőzésen megérdemelten győzött a hazai együttes. G.: Gál, Horváth, Kozma, ill. Kercza. Jak: Prin- cesz, Kozma, ill. Kercza. Varga Tibor I. K. V. Lobogó 2T Nagyatád 3. K. Rákóczi H. 4. Somogyi BSE 5. Csurgó 6. Babócsa 7. Somogytarn. 8. Toponar 14 8 2 14 7 2 4 35 U6 18 5 37-22 16 14 7 2 5 34:21 16 13 7 1 5 36 30 15 13 5 3 5 23 20 13 13 6 1 6 25:32 13 10 5 2 6 16:41 10 14 2 1 11 1337 5 Spartakiád Hazai győzelmek a fonyódi területi döntőn Hat csapat és maroknyi szúr- I szezőnek, atlétának, vagy mint A nyári szünidő tartamára 16. évüket betöltött diáklányokat és női segédmunkásokat vesz fel a húskombinát baromficsomagoló üzemébe. Jelentkezni: a munkaügyi osztályon, Kaposvár, Vöröshadsereg útja 67—69. (94874) koláhad készülődött vasárnap reggel Fonyódon a falusi dolgozók spartakiádjának területi kézilabda-döntőjére. Három férfi és három női együttes szerzett jogot az indulásra, s közülük a torna győztesei ott lesznek majd július 19-én Kaposváron, a megyei versenyen. A siófoki, fonyódi és kaposvári járási bajnokokkal kapcsolatban folyt a latolgatás, no meg a vita. Voltak, akik kifogásolták a bogiári férfi kézi- tabdacsapat indulását, mondván, hogy az együttes részt vesz a megyei bajnokságban. A vitatkozók azonban hamarosan belátták, hogy a minősítéssel nem rendelkező Boglár indulása jogos. A siófoki járás vezetője »irányított« sorsolást kért, hogy a járási bajnok Hala tanszem es férfi kézilabdacsapata elsőként játszhassa le mérkőzéseit, mert a szentesieknek még egy helyosztó labdarúgó-mérkőzést is I kell vasárnap játszaniuk. (!?) A falusi spartakiádoknak sajnos még manapság is velejárójuk, hogy a futballcsapat tagjai vedlenek át asztalitenijelen esetben a szemesiek — kézilabdázónak is. A rendezők engedékenységére a kadarkúti lányok fizettek rá; az időbeosztás miatt egymásután két meccset kellett játszaniuk. Részben ez is oka volt, hogy a második mérkőzés végefelé az addig jól szereplő együttes hálója szinte percenként rezdült meg. Mindent egybevetve azonban valóban legjobb csapatok kerültek a megyei döntőbe. A férfiaknál a fonyódi járás bajnoka — Balatonboglár — megnyerte mindkét mérkőzését. A lányoknál a csapatok körbeverték egymást. A döntő találkozón a Fonyódi Petőfi bizonyította, hogy jobb a többieknél így aztán az otthon játszó két együttes győzött a tornán. | Vagyis Balatonboglár férfi és Fonyód női csapata lesz a megyei spartakiád kézilabda- döntőjének egyik részvevője. Férfiak: Balatonboglár—Balatonsze- mes 21:9, Balatonboglár—Ka- posfüred 26:7, Balatomszemes— Kaposfüred 15:12. 1. B.-boglár 2. B.-szemes 3. Kaposfüred Nők: 2 2 ------- 47 U6 4 2 1 — 1 24:33 2 2-------2 1B :41 — T ab—Fonyód 7:5, Kadarkút —Tab 6:4, Fonyód—Kadarkút 7:L 1. Fonyód 2. Tab 3. Kadarkút 3 1 — 1 12:8 2 2 1 — 1 11:11 2 2 1 — 1 701 2 K. S. Ma női labdarúgó-mérkőzés a Rákóczi-pályán Érdekes sporteseménynek lehetnek szemtanúi a kaposvári A PAMUTFONÖ-IPARI VÄLLALAT Kaposvári Gyára FÖLVESZ építésztechnikust, valamint esztergályos, marós és lakatos szakmunkásokat. (7741) sportkedvelők. Tizennyolc órakor két csehszlovák női labdarúgó-csapat, a Rapid Ihla- va és a 2PC Spartak Komar- bo bemutató mérkőzést játszik a Rákóczi-pályán. A mérkőzés iránt máris nagy az érdeklődés. A SOMOGY MEGYEI TANACS V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya gyakorlott gyors* és gépírét keres azonnali felvételre. Jelentkezés: megyei tanács, földszint 45. sz. helyiségében. 07794) Nincs 13 plusz 1-es találat A totó 13 plusz 1 találatos szelvénye: 12211212x12 x 1 plusz X. 13 plusz 1 találatos szelvény tones. 13 találatos 1 darab, a nyeremény 372 893 forint 12 találatos 35 darab, a nyere- imény egyenként 7103 forint 11 találatos 424 darab, a nyeremény egyenként 586 forint 10 találatos 4181 darab, a nyeremény egyenként 89 forint JULIUS KEDD Apollónia Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő. legfeljebb néhány helyen átfutó esővel. Az élénk, helyenként még erős északi szél fokozatosan mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséglet 20—25 fok között lesz. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 18 fok volt. — Árvízi krónika címmel megjelent a Dél-Magyaror- szág különkiadása a tiszai, a marosi és a körösi árvízvédekezés két hónapjáról. A különkiadást az egész országban terjesztik. Vízügyi tanulmány, riportok, dokumentumok teszik teljessé az 1970. évi Tisza völgyi árvízvédelem krónikáját. — Tizenkétmillió KISZ- lakásokra. A megyei OTP az idén tizenkétmillió forint kölcsönt nyújtott már a KISZ-Iakásépítési akcióhoz. Ez az összeg Kaposváron 104 lakás építését teszi lehetővé. — Somogyi bor a mező- gazdasági vásáron. Tizenhét borkóstoló és elárusító szövetkezet lesz az augusztus 28-án nyüó mezőgazdasági kiállításon és vásáron. Megyénket a kötéséi Jóreménység Tsz képviseli saját termésű borával. — Jugoszláviai társasutazáson vett részt a nagyatádi járás pedagógusainak 40 tagú csoportja, ötnapos programjukban Zágráb, Rijeka és Ljubljana nevezetességeinek megtekintése szerepelt, és természetesen fürödtek a Rab sziget öblében. — Francia szabadegyetem. Húsz franciaszakos nyelvtanai' részvételével szabad- egyetemet rendez az Országos Pedagógiai Intézet a kaposvári tanítóképző intézetben. Az előadások megtartására négy nyelv- és irodar lom szakos tanár érkezett Franciaországból. A kéthetes kurzus tegnap kezdődött. — ötéves találkozót rendeztek szombaton a Felsőfokú Tanítóképző Intézet 1965- ben végzett hallgatói. A baráti beszélgetésen túl szakmai gondok is »terítékre« kerültek. — A Pedagógusok Szak- szervezetének megyei bizottsága értesíti azokat a pedagógusokat, akik diplomájukat 65 évvel ezelőtt kapták meg, hogy vasdiplomájuk átvétele ügyében keressék föl a szakszervezet megyebizottságát. 435 évvel ezelőtt, 1535. július 7-én halt meg Morus Tamás (Sir Thomas More), a világhírű angol humanista író, államférfi, az utópista szocializmus elméletének megalapítója. A hivatali ranglétrán Vin. Henrik lordkancellárságáig viszi, s végül 57 éves korában vérpadon fejezi be életét. Kommunisztikus utópiájában a korabeli angol fejlődés, az eredeti tőkelfelhalmozás által fölvetett problémákra próbál választ találni. Szemben áll mind a feudalizmussal, mind a keletkező tőkés renddel. Híres latin nyelvű államregényében — Utópia — megfogalmazza a társadalmi tulajdonon, a fizikai és a szellemi munka teljes egyenlőségén, a vallás- szabadságon és az aszkézisen alapuló, osztály nélküli társadalom utópiáját. Elképzelt társadalmában kommunista közösségekben termelnek; a legfontosabb termelési ág a földművelés, valamint a régi, középkori keretek között tartott kézművesség, és szerinte csak a külkereskedelemben van szükség pénzre. Egész államregényej utópisztikus elképzelése a korabeli viszonyok, a termelőerők alacsony fejlettségi színvonalát tükrözi. — Somogyi autómodellezők sikere. Vasárnap Budapesten, az országos autómodellező bajnokságon a tíz ccm-es kategóriában Bogdán Endre, az MHSZ versenyzője két géppel, 220 km-es átlagsebességgel első és második helyezést szerzett. Az 5 ccm- esek versenyében Egedy László második lett — Lengyel—magyal- csereüdültetés. Hetven lengyel fiatal és hét nevelő kezdte meg az üdülést a megyei tanács balatonszárszói gyermeküdülőjében. A háromhetes csereüdültetés keretében ugyanennyi somogyi gyerek utazik a lengyelországi Bri- bowba.' — Ügyeletes Volga. Ma' áll szolgálatba először a városi tanács felújított Volga gépkocsija az éjszakai orvosi ügyelet céljaira. Este 7-től reggelig ez a gépkocsi szállítja az ügyeletes orvosokat. A kocsira házszámkereső reflektort szereltek, és rövidesen URH-készüléket is kap. — Véradónap Kerekiben. Az 500 lelkes Kerékiben véradónapot rendeztek a múlt hét végén. Hatvannégy mező- gazdasági dolgozó adott térítésmentesen vért. Ez a huszonegy liter vér is igen számottevő a siófoki kórház folyamatos vérellátásában, ahol a sűrűsödő, súlyos közúti balesetek miatt egyre több vérre van szükség. — Lábas ház épül Agnes- Iakon. A Somogy megyei Erdészeti és Fafeldolgozó Gazdaság lábas házat épít Ágneslakon. Itt fogják kiállítaná a megye legszebb trófeáit, és a különböző vadászati eszközöket — Sörcímke-barátok. A csehszlovákiai Pilsenben megnyílt a negyedik nemzetközi és országos söröscímke- börze. A nagy csereberén magyar, osztrák, NDK- és NSZK-beli gyűjtők is részt vettek. A legillusztrisabb vendég a nyugat-berlini Joachim Adamczak úr, akinek birtokában 23 000 sö- röskorsó-alátét található. A Siófoki Városi Tanács V. B. értesíti a lakosságot, az üdülőket és a méhészeket, hogy 1870. július 14-től 16-ig Siófok területén szúnyog eUeni védekező permetezést végeznek. 0137226) Tranzisztoros kacsapásztor ötletes újítást mutatott be a napokban a vaszari Hunyadi Termelőszövetkezet ka^- csanevelö telepén Ficzek György. A tranzisztoros kacsapásztor nem egyéb, mint egy rádióadó segítségével a partról irányítható hajómo- dell, amely riasztó hangokat ad le. A kacsapásztor percek alatt nyolcvanezer madarat terel partra. A szakemberek nagy jövőt jósolnak az ötle. tes berendezésnek. — Eszperantó tanfolyam kezdődik szeptember 1-én Kaposváron, Marcaliban, Balatonboglá- ron, 8 hónapos levelező oktatás keretében. Belratás dija 200 Ft. Havonta egy vasárnap kell a konzultáción megjelenni. Jelentkezni lehet Írásban Július 20-ig. Eszperantó Bizottság Kaposvár, Dózsa György u. 24. (84821) SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1970. JöHns 7. v