Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-07 / 157. szám
% Sörösök között Palackozzák a Balatoni világost. Ez is ízlés dolga. Ki a világosat szereti, ki a barnát. Van aki mindkettőt. — Én a Balatoni világosat iszom legszívesebben, bár nem rajongok különösebben a sörért. — Hogyan, a sörös nem szereti a sört? — Hát ez már amolyan szakmai szokás. De ne gondolja, hogy csupa antialkoholista dolgozik a sörszakmában. Sőt! Van aki csak azért jön ide dolgozni, hogy eleget ihasson! De úgy lesz ezzel, mint az egyszeri tanító a palacsintával. Néhány nap, aztán a sörrajongása megszelídül egy kicsit. Ha pedig nem, akkor jobb, ha távol kerül ettől a szakmától... Szakmai titok... Hollósi Jánossal, a Söripari Vállalat kaposvári kirendeltségének vezetőjével beszélgettünk — nagyon stílszerűen — egy pohár sör mellett. A Balatoni világos frissen habzott, kellemes zamatú, jó erejű volt. * — Szoktunk beszélni tájborokról — lehet tájsörökről is? — Beszélni lehet. De a zamat tulajdonképpen a főzési recepttől függ. Más a Porter, más a Pilseni vagy a Kinizsi sör. Más a keverék, más a módszer a főzésben. Régebben a söriparban féltékenyen őrizték a szakmai titkokat, ma már általánosan ismerik gyáraink a főzési recepteket, és így alakították ki profiljukat. A kaposvári kirendeltségnek a nagykanizsai gyárból érkezik a Balatoni világos, nagy tankautókkal... — Nemrég kaptam a központból egy kérdést, hogy milyen elképzeléseim vannak a negyedik ötéves tervidőszakra vonatkozóan. — Hallhatnánk ezekből? — Én azt szeretném, ha a félautomaták helyett bevezethetnénk a teljes automatizálást, és a dolgozóknak megfelelő szociális helyiségeket építhetnénk. Szóval — intézkedéseket a sörért és a sörösökért. Tröszt Tibor A tartályok között találkoztunk Nagy Lajossal. Sörös maradt A nyári dömping idején nyüzsög az üzem. Automaták töltik az üvegeket, fürge asz- szonykezek ragasztják a kék címkét. Az egyik raktár teljesen üres. Ez jó jel! Azt jelenti, hogy az árut kivitték már a üzletekbe. A hatalmas tartályok között találkoztam Nagy Lajossal — ö már egy évtizede dolgozik a sörös szakmában. — Átfejtük, szűrjük a sört, úgy kerül a palackokba. Szép ez a munka is, de gépkocsin jobb volt. Nem mondom, nehezebb is, hiszen télen nem könnyű a hófúvásos utakon a sörösüvegekkel rakott kocsival manőverezni. Meg különösen akkor kellett vigyázni, ha megálltunk az üzlet előtt. Amíg behordtuk a ládákat — -könnyen megemeltek néhány üveggel. — És miért hagyta ott a gépkocsit? — Betegség miatt. Érvényes most is a jogosítvány, csak hát így biztosabb. És a sörösszakmában is maradhattam. Automatizálás Hollósi János elmondta, a söripar egyik fontos törekvése az, hogy mind hosszabb és hosszabb időre terjeszthessék ki a szavatosságot. SZABÓ LÁSZLÓ - SÚLYOM JÓZSEF Az ügynök elindult Cicero jelentkezik 16. A fontos dokumentumok egyike a nagykövet kézírásával írt feljegyzés volt Anglia és Törökország, valamint Í Anglia és a Szovjetunió közötti politika fejleményeiről; a másik egy lista azokról az anyagokról, - amelyeket kölcsönbérleti szerződés alapján az USA szállított a Szovjetuniónak az 1942—1943-as években; a harmadik egy jelentésvázlat, amelyet az angol külügyminisztérium készített nagykövetei számára az 1943 októberében, Moszkvában megtartott külügyminiszteri konferenciáról. Ezek az anyagok még egy laikus számára is döntő je- i lentőségűeknek tűnhettek. Hát még egy olyan ravasz kém- inek, mint Mojzisch! r A futárrepülőgép, amely fmár napok óta az ankarai re- fpülőtéren várakozott, másnap reggel útban volt Berlin felé, a fotómásolatokkal együtt. Amikor Schellenberg kézhez kapta, nyomban összehívatta legszűkebb vezérkarát. Nekik is átadta a fotókópiákat, tanulmányozásra. Ez a szűkkörű tanácskozás fontosnak ítélte az anyagot. Így Schellenberg elhatározta, hogy az okmányokat azonnal és személyesen Himmler- nek, sőt a führernek is bemutatja. Hogy milyen hátsó gondolatai lehettek ezzel, nem tudni. Mindenesetre most már Ribbentropot is kikapcsolták az ügyből. Azt viszont Schellenberg sem tudhatta, hogy a futárrepülőgép pilótája von Papentől kapott egy Ribbentropnak szóló levelet, amely összefoglalta a Mojzisch által szerzett nyílt szövegű okmányok tartalmát. Mojzisch ugyanis megmutatta Papennek a zsákmányt. Sehellenberg a tanácskozás után magához rendelte Thiele 0 SOMOGYINfPLAP Kedd, 1970. július 7. Egy tekercs szigetelőszalag A vasúti kupéban vastag füst terjengett. Maró Kossuth átható szaga. Férfiak ültek mellettem. Fáradt, barázdált arcú férfiak. Katonatörténetek. Néhány gáláns kaland. Szokványosán. Aztán a munka. De valahogy szenvedélyesebben. Megélénkülnek a fásult arcok. A munkától ernyedt test kiegyenesedik a munka hallatára, a le-lecsukódó pilla megrebben, a szem kifényesedik. — Kikészített az a ZIL alváz — mondja egyikük. — Egész napom rászántam, de semmire se mentem vele. Az a halálom, ha valamit nem tudok nyélbeütni. Az ember hiába birkózik vele... — Sajnálja rá az időt? — kérdeztem volna, ha nem rös- tellek illetlenül és kérdezet- lenül a beszélgetésbe kapcsolódni. Mert nemegyszer kell az embernek órákat, napokat, heteket egy-egy feladatra fordítani anélkül, hogy kezdetben a legcsekélyebb eredménnyel is kecsegtetne. S alig vitatható, hogy ez így van rendjén. A komoly dolgok sohasem nélkülözik a tartós erőfeszítést. Tulajdonképpen örülnöm kellene. Itt valaki arról panaszkodott, hogy kimerült, mert egy munkát nem sikerült elvégeznie. Kimerítette a sikertelenség miatt érzett bosz- szúság, s az, hogy valamit félbe kellett hagynia. Ez az ember egész életében a teljeset, a lezártat szerette. Megbízatásának mindig a végére járt. Megbízhatóan, minden kis hibát felkutatva, mérlegre téve, s képességei szerint ki is javította azokat — kifogástalanul. Élete értelmének tekinti, amit csinál. Megérdemelte volna... — Egyszer kihívtak, mert az egyik Csepel hátsó tengelyig futó kábele leégett — folytatta az előbbi. — Kiérünk, hát ott topognak mindketten; a vezető meg a rakodója. Gyorsan nekiláttunk, egy-két perc alatt fenn volt a kábel. Nyúlok a szigetelő- szalag után, nincs. «-Adjatok egy darabot kölcsön«! — fordultam hozzájuk. Láttam, nem tetszik nekik. «Ti vagytok a műhelykocsisók, miért nem hozhatok?« Néhány centi szigetelőszalagon huzakod- tunk. Tudtam, ott lapult zsebében egy teljes tekercs, de nem adott belőle, mert az a sajátja volt. Dühös lettem, és az egyik iskolásnak a markába nyomtam egy húszast; «Szaladj öcsi, hozz egy tekerccsel a boltból!« Megérdemelte volna a pofa, hogy otthagyjam a kocsiját. De önkényesen? Ügy nem lehet. Mennyivel jutna több? — Kinek lett volna jó? — Senkinek. De a pasas megemlegette volna. Ha történetesen akad egy zsíros feketefuvar. — Akkor ki sem hívnak benneteket. Megcsinálja a kábelt maga is, aztán rohan fe- ketézni. — Többet keres, mint a munkahelyén. Fizessék meg az AKÖV-nél is, akkor nem vállal feketefuvart. — Nem úgy van az. Ha kevés a pénz, menjen el kapálni, vagy zsákot hordani munkaidő után. Ne a vállalati kocsit nyúzza! — Stréber vagy? — Ne hidd!’ Csak gondolj arra, hogy a sok svarc, a volánnál ülő kétbalkezesek, az évenként új kocsira pályázó nemtörődömök, a tehetetlenek — akik egy rossz kábel miatt már műhelykocsit hívnak — miatt mennyi pénz úszik el. Számítsd ki, mennyivel kapnál többet, ha ezek nem lennének. Jutna neked is új kocsi, nem kellene felújított Csepelekkel döcögnöd. Gondolkodj, pajtás! A választ elnyelte a fékező vonat kerekeinek nyikorgó zaja. Megérkeztünk! Kezdődik a munka. Érvek helyett ez dönt. Ma és holnap, a hétköznapok egymásutánjában formálódik maga az ember. És nap mint nap, percről percre megméretik. Csupor Tibor A utótemetó A kocsik, a buszok nem kint, Rákoson: a ferencvárosi homokban fekszenek. Az Ecserin is van egy nagy táblájuk (Ecseri 14. és tisztelhetjük e kegyhelyt úgy is, hogy: Autóker, használt alkatrész osztály, vagy Autóker, begyűjtési csoport). De a Nagykőrösi úti zsibpiacon túl, a gabonatáblák közt, futóhomokon, amelyet még a szorgalmas Dimitrov Tsz sem tudott használni, bérbe adta a MÉH-nek, itt is találunk temetőt, autók, buszok nyughelyét. Az Autóker temetői fölé még ki is lehetne írni: »Feltámadunk«. Itt még van feltámadás, generálozás, bütykö- lés, átalakítás. Ez az új temető Kispesten van, a Hullai Jenő utcában. De ahol szétszedik a kocsikat, alkatrészként értékesítik majd, az az Ecserin van. De azért temető mind a kettő. Elmúltunk, egyenlőkké lettünk. Ki járt ezen a Chevro- letten, és ki a mellette rostokoló kis Fiaton? A rendszám- táblák leszerelve, névtelenség, üres keretek, mint az elcsendesedett csatatér után a katonáktól összeszedett személyazonossági cédulák üres szelencéi. Hol akadt el ez az öreg Hillman? Papírcsíkokkal ragasztott dekoráció hirdeti hajdani útirányát: »Express London—Szarajevó«. Egyenlőség van itt, nincs hivalkodó rendszámtábla-előkelősdiség: minden kocsira egyforma betűvel, fehér temperával ráírják a leltári számot. Trösztigazgatóé, divatos nőgyógyászé, tenoristáé, vagy Váci utcai cipőikisiparosé volt? A kocsik némák, a vállalat diszkrét, csak egy fehér leltári száma van: 48-72. És sok olcsó példázat — mint a temetőkért kövein is — az életről. Hová került például az a sárga angyal is, az országutak e hajdani autómentője? S nemcsak arra ad választ: mivé lettünk, hanem: miből lettünk, ö például azelőtt, ifjú korában, mentőkocsi volt, embermentő. Különben itt külön parcellájuk, soruk van a fehér Nysa mentőkocsiknak. De az igazi temető az Ecserin és a MÉH autóbontójáhan van. Itt nincs feltámadás. Tizenkét ember végzi komor munkáját. Négy lángvágó, bét segédmunkás és egy kotrómester azon a telepen, amelyet meglátogattam. (A mester óriás darujával felcsippenti a magasba a buszt, avagy rácsap a pléhvázra — mert miből is lettünk? — s szállít.) A ferencvárosi homokban alusszók örök álmukat az országutak Ikarusai, a pesti zajos kék buszok. A nap felra- gyogtatja kék zománcukat, rajzuk a fehér sorokat: »Csak felszállók részére«. 82-22. Hát ez lett a 82- 22-esből. Fel lehet írni, panaszra lehet menni. Reklám- cédulák még az ablaklécek fölött. »Vegyen ön is részt vállalatunk téli akcióján!« »A szépség titka az erő titka. A Sportolj velünk sorozat új könyve!« A szépség titka: a megroskadt, kék testű busz padlója kinyitva, alatta szép, friss fű növekszik. Már nevük sincs. Nem is buszok, nem is 7-esek, 12-esek — itt már csak kilók és anyagok. K. Gy. tábornokot, a rádióbiztonsági és desifrírozó osztály főnökét, hogy a rejtjeles szövegű fotókópiákat fejtsék meg az angol Qiplomáciai sifre segítségével. És Thiele tábornok utasítására a náci Németország négy legkitűnőbb desifrírozó szakembere — köztük két matematika professzor — heteken át dolgozott a kulcs megfejtésén. Ezt valamelyest elősegítette az ankarai angol nagykövet saját kezű jegyzetelése az okmányok margóján, amelyek ily módon nem kevés adatot adtak a kulcs megállapításához. Amikor mindezzel elkészültek, a szöveget az SD főnökének asztalára tették. Schellenberg majdnem táncra perdült az örömtől. Ebből az anyagból tudta meg bizonyosan, hogy az amerikaiaknak és az angoloknak nincs nagy kedvük a második front megnyitásához... Miközben Schellenbergék akciója zajlott, Ribbentrop dühösen próbálta elérni, hogy az SD neki is mutassa meg az eredeti kópiákat. Amikor azonban ezt megtagadták tőle, mégpedig azzal az átlátszó ürüggyel, hogy a munkát még nem fejezték be, külügyminiszteri tekintélyével egyszerűen Berlinbe rendelte Moj- zischt. Bár az ankarai rezidens Sehellenberg embere volt, nem mert ellentmondani Ribbentrop saját kezűleg jegyzett, s von Fapenhez intézett rejtjel- zett táviratának. Ezért repülőgépre ült, s némi kerülővel Berlinbe utazott. Persze Sehellenberg roppant dühös lett, amikor ezt megtudta. Nyomban felkereste Himrn- lert, akinek beszámolt arról, hogy vele meg sem tárgyalták Mojzisch hazarendélését, hanem egyszerűen intézkedtek. De már túl sokat nem lehetett tenni, mindössze annyit, hogy amikor Mojzisch megérkezett a berlini repülőtérre, Schellenberg személyesen várta, s így a náci külügyminiszter mégis kapott egy orrt: az ankarai ügynök először az SD főnökének számolt be. Sehellenberg ezzel az egész akcióval szemmel láthatóan jó pontot akart szerezni Hitlernél, így aztán különösen örült annak, amit Mojzisch mondott a másnapi, Ribbentropnál tett látogatásáról. — És? Mit mondott Ribbentrop ? — faggatta erőltetett nyu- gal ómmal Sehellenberg az ügynököt. — Mérsékelt álláspontot foglalt el az anyag tartalmát illetően, bár egyszer azt mondta, hogy jó néhány vonatkozása rendkívül értékes. Azt a tényt, hogy a nyugati frontot nem akarják az amerikaiak megnyitni, illetve kiszélesíteni, félreértésnek, pontosabban félrevezetésnek tartotta. Felhívta a figyelmet arra, hogy az anyagok további fokozott ellenőrzésére van szükség. Sehellenberg nem közölte ügynökével a gondolatait, de későbbi magatartása és az akcióval kapcsolatos tettei igazolták, hogy becsvágyát, hiúságát akarta kielégíteni, amikor — minden részadatra kíváncsian — felkészült a Hitlernél teendő látogatásra. Moj - zischt arról faggatta, hogy szerinte mi indíthatta Cicerót az anyag átadására. — A pénz — felelte Mojzisch. — ön szerint az anyagok valódiak? Mert ez dönt el mindent, Herr Brigadenführer, — Remélem. Mindenesetre a húszezer fontot megérte. Már csak azért is, mert ha nem valódiak az okmányok, ha provokációval állunk szemben, akkor is értékes információkhoz jutottunk. Szerintem ebben az esetben meg tudják állapítani az angol vagy valamelyik másik szolgálat félrevezető manőverezését, annak módszereit, esetleg célját is. De az általános politikai helyzetkép alátámasztja ezeknek aa okmányoknak a tartalmát ( Folytat jult)
