Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-11 / 135. szám
Józsi bácsi nyugdíjba ment HA JÓL EMLÉKSZEM vagy két évvel ezelőtt akartam írni Somogy természetvédelmi területeiről, s a legilletékesebbhez, Szöllősi József megyei erdészeti felügyelőhöz irányítot- taík. Megkerestem a szobáját a földszint egyik eldugott folyosóján. A belépés után ugyancsak az inamba szállt a bátorságom. Az egyik szekrény tetején hatalmas kitömött rétisas villogtatta rám üvegszemeit. Az asztalnál egy idősebb, szemüveges, szúrós hajuszú férfi ült. Hellyel kínált, elmondtam a kérdéseimet, egy hatalmas könyvből adatokkal válaszolt, majd kifejtette véleményét a természetvédelmi területek gondozásáról és állapotáról. Lassacskán engedett föl bennem a félsz, már a sas sem volt olyan félelmetes, mint a belépéskor, s az idős erdész- sael jócskán elbeszélgettük az időt. Szombaton, Józsi bácsi utolsó munkanapján a véletlen és egyik kollégája hozott össze bennünket. Ismét adatokra volt szükségem, de mielőtt belemerültünk volna, a bakóczai erdészet jelentkezett telefonon. Nem illik másak telefonbeszélgetésére figyelni, de most azért kinyitottam a füleimet. — Szervusz! Szöllősi József vagyok — szólt a kagylóba. — Volna egy nagy kérésem hozzád. Ma vagyok utoljára bent, s a szabadságom után hivatalosan is nyugdíjba megyek. Szeretnék lemenni hozzátok két napra, hogy viszontlássam aat az erdőt, ahol tizenhat évet töltöttem ed. Nem, nem akarlak benneteket zavarni, akkor mennék, amikor nektek is jó. írjátok meg, hogy mikor indulhatok... Jó, jó, nagyszerű lesz. Nagyon köszönöm neked. Ne haragudj, hogy ilyen aprósággal fárasztottalak, de tudod, mennyire a szívemhez nőtt az a környék és ki tudja mikor jutnék el oda ismét... Még egyszer köszönöm, s várom az értesítéseteket. Szervusz. BESZÉLGETÉS KÖZBEN levette a szemüvegét — az ókuűa kicsit komorrá, írhatnám azt is, mogorvává teszi —, néhány újságot keresett elő, s odaadta őket. Az Erdőgazdaság és Faipar című újság 1963 novemberi számában a következő című cikk jelent meg: Egy nap So- mogyország Bedő-díjas erdészeti és vadászati felügyelőjével. — Éhben az áll Józsi bácsi, hogy öt év múlva, tehát 1968- ban megy nyugdíjba. — Igen, 1908-ban születtem, tehát 68-ban voltam »-nyugdíjm Ági szakmunkás lett — Egy hónappal előbb kaptam meg a szakmunkás-bizonyítványt, mint a többiek — mondotta Fekete Ágnes, akivel a balatonboglári fogyasztási szövetkezet cukrászüzemében találkoztam. Az általános iskola elvégzése után jelentkezett cukrászitanulónak a Valatonboglári szövetkezetnél Szerződést kötöttek vele. Aztán a tanulóévek következtek. Ági már otthon, iskoláskorában is szeretett sütni, főzni; a vasárnapi süteményt mindig ő készítette. S itt is már az első hónapokban kiderült, hogy rendkívüli tehetsége van az »édes« mesterséghez. A két év gyakorlati munka után a SZÖVOSZ budatétényi iskolájába került Fekete Ágnes, tízhónapos szakmunkás- i képző iskolába, az ország különböző területéről érkező ötven fiú- és lány kollegájával kürti andras l együtt. Az iskola vezetői már az év elején elindították a szakma kiváló tanulója versenyt a leendő cukrászok között. Aztán teltek a hónapok, gyarapodtak az ismeretek. A nyolcadik hónap után a tizennégy legjobb tanuló egy hónappal előbb letehetite a vizsgát, mint a többi. Köztük Ági is. — Izgalmas volt. Végül is csak tizenegynek sikerült szakmunkás-bizonyítványt szereznie. Hárman még egyhónapos várakozásra kényszerültek. Én jeles eredménnyel végeztem. A 17 éves cukrász szakmunkás nagyon büszke az eredményére, és ez érthető is. De az igazi öröm visszatérte után érte Ágnest, amikor az üzem helyettes vezetőjévé nevezték ki. D. Z. JkaHMtifáUL 29. Plombái atya nagyot sóhajt. Nála jobban senki sem érezhette teátrális fellépésének kockázatát. Leveszi, megtörli vastag lencséjű szemüvegét, körbepillant, s halkan, de határozottan ezt mondja: — Nem helyeslem, hogy önök ezeket a senhorokat — mutat Müllerre és társaira — meg akarták ijeszteni azzal, mintha valóban szándékukban állna törvényes eljárás és ítélet nélkül felakasztani őket. Hangsúlyozom: ijesztésről volt szó. Tekintsük az egészet meg nem történtnek! — Senhor Plombái! — kiáltott ekkor az aranyásók gyűrűjében Hans Müller. — Parancsolja meg az embereinek, hogy vegyék le rólunk a mocskos mancsaikat! Meg akartak gyilkolni bennünket, hogy így szabaduljanak az adósságaikFQCLVAI tói. Ezért börtön vár valameny- nyiükre! A padre csillapítóan emelte fel a kezét. — Demorada 6 pacientemen- te! (Lassan és türelmesen!) Azt már az imént tisztáztuk, hogy goromba tréfa volt, semmi több. Most pedig arra hívom fel a figyelmét, hogy ezek a senhorok nem az én embereim. Nincs jogom, hogy bármit is parancsolják nekik. Az pedig, hogy közülünk kik végzik börtönben, még a jövő kérdése. — A Szűzre és minden szentekre esküszöm — szólalt meg ekkor az öreg Doido, az Aranyváros mindenese —, hogy bizony senhor Mulleró- nak és cimboráinak kell tömlőébe kerülniök, ha van még igazság a földön! Nem szóltam eddig, mert féltem. Nem a magam bőrét féltettem, hanem a lányom életét. Mária Recifé- ben él. O grande Loiro, a Nagy Szőke megfenyegetett, hogy érett«, de aztán az egészségi állapotomra való tekintettel meghosszabbítottuk az elköszönést még két évvel — mosolyog a szúrós bajusz. Papírt vesz elő és odamutatja: a dátum 1925. március 6., és a szövegben az áll, hogy kinevezik a székhelyi gróf Mailáth György bakóczai erdőhivatala gyakornokának, szolgálata próbaszolgálat lesz, fizetést egy évig nem kap. Tudomásul veszi, hogy részegség vagy hűtlen kezelés esetén bíróság közbejötté nélkül bocsátható el. Az ’aláíró: Imrik Zoltán erdőmérnöik. — Tavaly halt meg Győrben — mondja Józsi bácsi —, de tudod, amikor megmutattam néhány fiatal kollégámnak ezt a levelet, felháborodtak. Abban az időben nem sokat teketóriáztak az iskolából alighogy kikerült süvölvények- kel. — Remélem nem sértem meg a kérdésemmel: hogyan lett mindent ilyen aprólékosan nyilvántartó emberré? — Ez az Imrik Zoltán, az akkori főnököm megkövetelte, hogy mindenről feljegyzést készítsek, soha egyetlen kérdés vagy utasítás ne okozzon meglepetést. Ha akarod, megmutatom neked a naptáraimat, tizenöt évre visszamenőleg meg tudom mondani, hogy például augusztus 14-én hol voltam. Szöllősi József nevét a vadászok, vadőrök személyes ismeretség nélkül is tudják. 1962-ben a hivatásos vadászképző iskola felkérésére tankönyvet írt, ebből tanítanak ma is. Tizenhat év a bakóczai erdészetben, s huszonnyolc a megyeházán. Járta a megyét a Balatontól a Dráváig, szinte nincs olyan község vagy tanya, ahol ne lennének jó barátai, ismerősei. Tizenhat kitüntetést kapott, ezüst és arany vadászjeilvény tulajdonosa a legnagyobb elismerés, a Bedő Albert-díj 1963-ban került a zakójára. NEGYVENÖT ÉVE vadász, ebben is országos szaktekintély, de egyetlen hibátlan trófeája nincs. — Soha nem emeltem puskáit a tenyészállatokra, csak a hibásat, beteget, a csököttet lőttemvmeg. Az volt a véleményem, hogy az értékes tórfeát viselő állatra az vadásszon, aki azért fizet. Engem az erdő, a vadak megfigyelése kárpótolt az érmekért. Józsi bácsi nem búcsúzik — ezt a kézfogásnál külön hangsúlyozta •—, csupán elköszön. A barátoktól, ismerősöktől,' munkatársaitól. Dolgozni akar- tovább, járni az erdőt, a megyét, a Balatontól a Dráváig... Saly Géza megöleti őt is, a férjét is, ha nem adom át a gőzbárkámat, így szerezte meg. Jóformán ingyen. És így lettem én a Doido, a Bolond. Halkan beszélt. Foghíjas szájában nehezen formálódtak a szavak, mégis nagy erő volt bennük. Újra felforrósí tóttá a hangulatot. Egy villogó szemű néger legény, a Sao Paulából való Carvalho lépett előre, a lámpa fénykörébe. — Hiszek az öregnek. Mindenki hisz neki. Régóta ismerjük, nem hazudik. És ha az Ilha jogtalanul, zsarolással került ezeknek az átkozottaknak a kezébe, akkor jogtalanok voltak azok az üzletek is, amiket a vízi szállítások révén csináltak. Akkor ők tartoznak nekünk és nem mi tartozunk nekik. Vissza kell kapnunk az aranyunkat. Azonnal! — Hahaháha! — nevetett fel Hans Müller olyan féktelen jókedvvel, mintha nem is a gyalázatos halál küszöbén vergődött volna az imént. Jó idegekkel rendelkezett, kétségtelen. Lerázta magáról fogvatartói nagy kezét, kiegyenesedett, és magabiztosan nézett körül. — Szép mulatság volna, mi? Készpénzként fogadni el holmi agyalágyúLt vénember meA szorgalom gyümölcse A mesztegnyői főutca egyik takaros családi házát élénk színben pompázó virágoskert övezi. A nyiladozó virágszirmok közül dísztörpék rideg tekintete mered rám, amint átléptem a kisajtó küszöbét. Az udvaron baromfiak kapirgálnak. A kert előtt egy terebélyes diófa árnyékában fehérre meszelt nyári konyha áll, ahonnét éles edénycsörgés hallatszik: ebédhez készülődnek. Az asztalnál a házigazda — megelőzve a családot — már az utolsó falatoknál tart. Lófogattal dolgozik, s az istállóba kell sietnie. Patkó Györgyéknél nyáron, dologidőben az ebéd is szű- kebbre szabott, csak hideg étel van az asztalon, mert így gyorsabban indulhatnak délután a mezőre. Palkóékat mint az egyik legszorgalmasabb családot emlegetik a faluban. A szépen berendezett szobák és az egyre gyarapodó háztáji gazdaság is eredményes munkájukat dicséri. A családból hárman járnak a közösbe. A fiatalok mellett Palkóné édesanyja, özv. Far- l<as Józsefné is kiveszi részét' a munkából, pedig már túl van a hetvenen. — Nem kell itt tétlenkedni, szinte az egyik munka kínálja a másikat. Talán nem is tudnánk mindept időben elvégezni, ha nen fél négykor kelnénk. Szerencsére még édesanyám is jól bírja, 5 mindig velünk tart — mondja a háziasszony, miközben evőeszközt készít az asztalra. — A férjem megy az istállóhoz, mi pedig az apró jószágot látjuk el és rendbe tesszük a lakást. Hétkor aztán indulás. — Hála isten még én is bírom a tempót. A kapálásnál sűrűn előfordul, hogy a lányom kerül hátra — szól közbe mosolyogva az idős asz- szony, akin e^-általán nem látszik meg a hét évtized. A két hold háztáji mellett a közösben is helytállni: nem könnyű feladat. Ráadásul Palkóék soha nincsenek lemaradva a munkával. A házigazdának 130, feleségének pedig már 50 munkanapja van. — Az enyém elég kevés — mentegetőzik Palkóné. — Az asszonyok télen nehezen jutnak munkához, így a munkanapok száma is lassan szaporodik. Igaz, most rápótolhatjuk, van munka bőven, csak győzzük. — Mi sürget a legjobban? — A kapálás, a kukoricaritkítás, meg ami jön egymás után. őszig már nem nagyon lesz megállás. — Különösen az idén vagyunk megszorítva — folytatja a házigazda. — Az időjárás nagyon visszatartotta a tavaszi munkákat, s így minden öszszejött. A közösben is ki akarjuk venni a részünket a munkából meg a háztájit is szorgalmazzuk. Sokszor még vasárnap is dolgozni kell. De ha másképpen nem megy, megnyújtjuk a napot, és amíg látunk, csináljuk. — Ma szerencsénk van, mert délelőtt végeztünk a közös répájával, így délután mehetünk a háztájiba — veszi át a szót ismét a fiatalasszony. Sok baromfi szaladgál az udvaron. A disznóól sem üres. Ezenkívül egy bika és két tehén etetése, takarmányozása jelent munkát a házigazdának. — A . szálas takarmánnyal nem lesz problémánk, annak kedvez az időjárás, de a szemesekkel kicsit lemaradtunk. A két hold háztájiból négyszáz négyszögölt kukoricával, a többit burgonyával és répával vetettük el. Ha csak közepes lesz a termés, már nem lesz baj a jószággal a télen .:. Mielőtt búcsúznék, a család egyetlen fia, Palkó László is megérkezik. Egy vendéglátóipari egységnél dolgozik Marcaliban, ezen a napon ő is szabad, így a családfő kivételével mindenki ászaihoz ül. Sietni kell az ebéddel, mert sok még a tennivaló. Jó időben minden percet ki kell használni. i K. Varga József Mozgalmas napok Silóznak, szénát szárítanak a vízvári Kossuth Tsz tagjai Egy útkanyarulatból bukkantak elénk a gépek. Nem messze a poros, szürke or- szágúttól végezték a munkát. A bíborherét vágták és szórták a pótkocsikra a laikus képzeletében időszámítás előttinek, ősállatnak tűnő gépek. Szőke Sándor, Cseh János ültek a kormánynál. Ott találtuk XJjfalvi Jánps gépészt is. Másfél hét óta végzik ezt a munkát az egyesült vízvári Kossuth Termelőszövetkezetben, ahogy Rengel József elnökhelyettes mondta. A szállítókkal együtt tizenkét gép dolgozik itt. Láttuk a bíborheréből és a keverék takarmányból emelkedő dombot. Éppen megérkezett az egyik Zetor, pótkocsija tele növénynyel. Silóztak a vízvári üzemegységben. A termelőszövetkezet ötszáz hold burgonyaterületén az első töltögetést végezték. A he- resznyei üzemegységben a szarvaskerep és a vöröshere betakarítása adott munkát. Fuséjét és így mászni ki a pácból? De hát ezt bizonyítani is kellene, tisztelt uraim. Nem gondolják? Kérjék fel Doidót, mutassa fel a bizonyítékait! Minden pillantás az öszvér- hajcsár felé fordult, aki lehajtotta a fejét, s tehetetlenül vonta meg a vállát. — Na tessék! — súgta dühösen a félszemű Krimosz a padre fülébe. — Ez lett a vége. Ha hagyta volna, hogy befejezzük, amit elkezdtünk, most senki sem követelne bizonyítékokat. A görög alighanem valamennyi érdekelt mlneiro véleményét fejezte ki. Elkeseredetten hallgattak mindnyájan. És Müller ütötte a vasat, amíg meleg. — Senhores, nagylelkű leszek. Magam és társaim nevében kijelentem, hogy velünk önök valóban csak tréfáltak az imént, s nem akartak bennünket felkötni. Viszonzásul csak annyit kérek, felejtsék el, hogy Eberhardt barátom is elkövetett egy kis hibát: szórakozottságból magával hozta a Flores- tába apró fegyverét. Így kvittek leszünk. És minden marad a régiben. Nos? PJj ' ■■ • . V -V. HL Gyűlik a pótkocsira a bíborhere. Silóznak a vízvári üzemegységben. Emelkedik a kazal a hideg levegős szárítónál. {Folytatjuk) 1 tószalag hordta a fogatról a zöld növényt a hideg levegős szárítóba. Kint a határban a | rendfelszedő gép is jó munkát végezhetett, mert egymás 'után gördültek a heresznyei 'majorba a megrakott fogatok. : A bélavári üzemegységben ké- !zi erővel vágták ezeket a nö- ■ vényeket. A Kossuth Termelőszövetkezetben az idén öt hold paprikát és tíz hold paradicsomot is szednek majd. A napraforgó kapálását végzik a bélavári üzemegységben, ez He- resznyén már megtörtént. L. V El SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. júnina 11.
