Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-11 / 135. szám

Somogy „népi együttese" Legyen vagy ne legyen So­mogynak önálló központi népi együttese? A kérdés a koráb­bi együttes megszűnése óta gyakran felvetődött. Jogosan, mert érezhettük: valami hiány­zik e táj sajátos arculatának megrajzolásából. Jóllehet a tíz évvel ezelőtti népi együttes megszűnése, tudjuk, törvény- szerű volt; egyenes következ­ménye a művészeti mozgalom tartalmi változásainak. Meg­változtak a művészeti nevelés követelményei; formái korsze­rűsödtek, s éppen emiatt az ismert nagy népi együttesek is módosították hagyományos te­vékenységüket. Műsoraik ge­rincét tematikus feldolgozások, dramatizált táncjátékok, ba- lettemelemekkel átszőtt kom­pozíciók alkotják ma is; az egykor új és korszerű nép­táncfeldolgozások (Ecseri lako­dalmas, Kállai kettős, ököritói fergeteges, Háromugrós stb.) ma már a néptáncművészet klasszikusai. A régi keretek közt a Somo­gyi Népi Együttes nem tudott megbirkózni a magasabb köve­telményekkel. Utódai ellenben — a Vikár Béla Kórus, a So­mogy Táncegyüttes — ismert, országosan is kiemelkedő szín­vonalon működnek ma is. Mégis van hiányérzetünk, önálló, teljes estét betöltő programmal azóta sem szere­peltek városunk, mégyénk kö­zönsége előtt az egykori népi együttes' jogutódai. Ez a hiány sürgette a megoldást, a külön­böző elgondolásokat valami­lyen korszerűbb formára, pon­tosabban műsorlehetőségre. Som Ogyi folklórra épülő tematikus produkciókra van szükség elsősorban, és ehhez erőink is megvannak. De ezek alkalmasak-e vajon megállni a tartalmi és a színvonalbeli kö­vetelmények próbáját is? A korábbi — nem tudatosan erre törekvő kísérletek — sze­rint igen: erőink megvannak, és alkalmasak e «-szép tájú So­mogy« gazdag néptánc- és nép­zenei értékeinek hangverseny­szerű tolmácsolására. Ezt iga­zolja a tavalyi Vikár-emlék- napok műsora és korábban az amatőr néprajzosok tiszteleté­re adott nyári műsor is; a mű­vészeti szemlék, a Röpülj páva somogyi sikerei nem kevésbé. Van tehát erőnk, lehetőségünk és nagy kár, hogy eddig nem éltünk ezzel gyakrabban. A megye kiemelkedő képes­ségű együtteseinek összefogá­sával alkalmi folklórműsorokat mutatnak be a jövőben. (Az el­képzelések szerint évente leg­alább kétszer). Ennyit minden­esetre vállalhatunk. Ennek a somogyi »népi együttesnek« a szervezeti formája is alkalmi. Szükség szerint és az igények­hez igazítva a megye legjobb együtteseinek • társításáról van szó egy-egy műsorban, illetve közös produkcióban. (Az alkal­mi társulások bázisegyüttesei: a Vikár Béla Kórus, a Tanító­képző kórusa, a megyei peda­góguskórus, a Somogy Tánc- együttes, a BM-együttes, a Fo­nómunkás Kisszínpad lenne. A zenekart ugyancsak alkalom­szerűen toborozzák a legjobb kvalitású és legképzettebb hi­vatásos zenészekből.) A műsor egyfelől a kép­zett nagy együttesek és kóru­sok régebbi és új produkcióira, másfelől a falusi kis népi együttesek originális műsorá­ra, népi hangszerszólókra stb. épülne. Az egész szervezését, lebonyolítását a Latinka Mű­velődési Központ és mellette egy társadalmi művészeti bi­zottság irányítaná. Talán fölösleges hangsúlyoz­nunk, mennyire korszerű, gyü­mölcsöző és ösztönző erejű le­het ez az elképzelés a műked­velő művészet további fejlődé­sében, a megye eddigi országos eredményeinek gyarapításá­ban. Igaz, áldozatokkal is jár­na ez; nemcsak és nem első­sorban anyagiakkal. Pluszfel­adatokat jelenthet megtanulni kórusainknak egy-egy új mű szólamait, és nyilván minden együttes számára is áldozatot jelenthet szolgálatába szegődni a közös célnak, az egységes művészi műsorkoncepciónak. (Lemondva esetleg egyéni ér­dekről, dicsőségről.) S ebben, úgy tűnik, kevés még a gya­korlatunk .... Pedig a mestert a gyakorlat teszi azzá. Ebben is. Reméljük, jó iskolája leisz ennek az első bemutatkozás ez év októberé­ben, a dél-dunántúli népmű­vészeti hét keretében. W. E. e tedd le, nagyon kér­lek, ne tedd le! Halló! Ezt a pár percet ki­bírod.■ Vagy nem? Már eny- nyit sem? Egy letett telefon kattanása. Ez lenne a vége?... Pár percet kérek csak. Akkor úgyis szétkapcsolnak. — Ahogy gondolod. — Emlékszel még a folyó­partra? Ott súgtad azt a fü­lembe ... — Nem emlékszem. Nem szeretem a folyót, ezt tudhat­nád. Mióta egy gyermekkori barátom belefulladt, nem sze­retek a víz közelébe menni. — Ott súgtad azt a fülem­be. Emlékezned kell!... Ugye csak játszod, hogy nem em­lékszel? Ugye csak játszol? Nézd, én kiszolgáltattam ma­gam neked. Belekiáltom a te­lefonkagylóba, hogy szeretlek! Hadd hallják meg a kollégáid, akiknek biztosan kétszeresére nyúlott meg a fülük a hallga­tózástól. Nem érdekel senki és semmi. Érted? Csak te! Csak TE! Mit akarsz még? Részleteket olvassak talán a Rómeó és Júliából? »Ha csá­bos álmomnak hinnem lehet, Ma még valami jó hír vár reám.« Ugye így lesz? Hall­jam a jó hírt! — Nézd, Kati én... Értsd meg, hogy ... — Ne dadogj! Csak bátran, habozás nélkül! Mint tegnap, amikor szó nélkül sarkon for­dultál a Szabadság parkban. Nem mertem a környékbeli padokon ülőkre nézni, égett az arcom. Indultam volna utá­nad, de képtelen voltam fel­állni a pádról. Arról a pád­ról.. * Igen, arról, amelyikbe Halló! áprilisban azt vésted: »Kati, Cabi, örökké.« — Kérlek, hagyjuk ezt az... — Gondolod, hogy ilyen könnyen elintézheted? Egy ki nem mondott közhellyel? Eny- nyit jelentett számodra ez a négy hónap? Látod, én már a harmadik végén harcoltam érted. Amikor azzal a szőké­vel láttalak a buszmegálló­ban. Karikalába volt... — Nem volt kari __ — Szóval érzékeny vagy er­re még mindig. Igenis: ka­rikalába volt! Olyan karika­lába, fiacskám, hogy Tichy tíz méterről elgurította volna kö­zöttük a labdát. Egyszer hal­lottam, amikor valami kölyök azt mondta: a jövő évtől kezd­ve ezek a lábak szolgálnak modellül egy új kerékpártí­pus kerekeihez. — Kati, ez a rosszindulat... Látod, ez a tömény rosszin­dulat volt az egyik oka, hogy... — Vedd tudomásul, te al­jas, hogy szeretlek! Hányszor kiáltsam még bele ebbe a kagylóba, hogy halld meg végre? Idefigyelj, te szörnye­teg! Találkozzunk ma is, ahol szoktunk! Várlak a vasúti fe­lüljárónál négykor. — Várlak a vasúti felüljá­rónál négykor. — Nézd, Kati, én négykor nem érek rá. Ugyanis... ugyanis nagyon fontos... — Egyszer azt mondtad: *Szép a szemed, Kati. Ügy Megyénkbe érkezett Lenin páncélautója TEGNAP DÉLELŐTT zász­lóval földiszített motorosok között érkezett meg Somogy­ba — baranyai útja befejezté­vel — Lenin páncélautója. A megyehatáron Boczán András alezredes, az MHSZ megyei titkára és helyettese, dr. Var­ga István, valamint Sziklai Béla, a megyei KISZ-bizottság titkára, megyei úttörőelnök fo­gadta. Az első állomás Szentbalázs volt, ahol az ünnepélyes át­adás és átvétel lezajlott. A köz­ség főterén felsorakozptt úttö­rők és a lakosság előtt Kosztán Erzsébet, a Baranya megyei úttörőelnökség tagja az ottani úttörők és KISZ-tagok nevé­ben búcsúzott a páncélautótól, amelyet Sziklai Béla vett át megyénk úttörőinek és kisdo­bosainak nevében. Az iskola tanulói Leninről szóló verseket szavaltak, majd emlékszalagot kötöttek a pán­célautó zászlajára. Az úttörő- csapat nevében Gelencsér Ist­vánná tett jelentést a páncél­autó parancsnokának, s kért engedélyt a jármű megtekinté­sére. A rövid ünnepség végez­tével a páncélautó folytatta útját Kaposvár felé. Sánloson ’SSSSSSSSSi Sziklai Béla átveszi Kosztán Erzsébettől a páncélautót. áthaladva úttörők és kisdobo­sok állították meg a páncélau­tót, hogy legalább egy percre megtekinthessék, és virágokkal díszíthessék föl. Délelőtt tizenegy órakor gör­dült be a páncélautó Kapos­várra, a Kilián György Ifjú­sági és Űttörőház udvarára, ahol a város nyolcszáz úttörő­je fogadta. Az ünnepségen megjelent Somogyi József, a városi pártbizottság első titká­ra. Sándor Mária városi úttö­rőtitkár jelentést tett a pán­A fiatalok az úttörőház udvarán megtekintik a páncélko csit. Shakespeare ? érzem, hogy mágnesként von­zanak vissza hozzád, bármi­lyen messze vagyok is.-« — Látod, milyen szentimen­tális tud lenni egy alapjában véve racionálisan gondolkodó ember... — Most nagyképű voltál. Lehet, hogy ez annak a kari­kalábúnak imponált volna, de nekem nem .. »ha élek is, mi lesz velem, mi lesz...« — Hagyd Shakespeare-t, nyugodjon. Mintha hangyák mászkálnának a hátamon a rózsaszín szentimentalizmus- tól. Milliónyi hangya, le-föl. — Utoljára kérlek, légy ott négyre. Nem tudok nélküled... Hidd el... Egy pillanat. ____•> — Semmi, csak a postás. Levelet hozott. No nézd csak! — Mi az? Mit hozott a pos­tás? — Semmi, drágám, téged úgysem izgat. Bálint írt, tu­dod. akiről egyszer már me­séltem. — Az az autós pesti? Az a... — »-Gyufafejű.« Ezt akartad mondani, ugije? Látod, meg­spórolom neked a jelző ki­mondását. Most mondd: nem vagyok jó hozzád? — Mit írt az a...? — Semmit. Nem fontos. Holnapután jön. Kivette a szabadságát, s azt írja: az idén megint szívesen kalau- zoltatná magát velem. Édes pofa! Tavaly az usziban két fejesugrás között megkérdez­te: nem mennék-e hozzá. — Kati! Mi lenne, ha ma négykor... — Nézd, Gáborkám. Nekem készülnöm kell erre a talál­kozásra, azt beláthatod. Sza­bónő, fodrász, miegymás. Nem állhatok ugyanazokban a ru­hákban Bálint elé, mint ta­valy. Ez ugye vili? Értesz en­gem, fiúkat... — Csak tíz percet kérek... Csak ötöt. Kettőt, Kati! KET­TŐT! »Még két szót édes, az­tán búcsúzunk.« — Ne citáld folyton Sha­kespeare-t, Gábris! Két per­cet adok neked. Talán adok. De a buszmegállóbeli szőke, az karikalábú! Érted? — Karikalábú! De még mennyire, Katikám! Ha hi­szed, ha nem, róla tervezték a Vidám Park óriáskerekét... — Fejezzék be a beszélge­tést, kérem! Vidéknek bon­tok! (A lány letette a kagylót, nagyot sóhajtott. Aztán még mindig szipogva — kifújta az orrát. Ismét győzött. »-Ez a levélötlet egészen bevált...« — gondolta elégedetten. — »Felülkerekedett a jágói ár­mány. ■ Shakespeare! Köszö­nöm.« Szája sarkában már mosoly bujkált.) Leskó László célautó parancsnokának, majd a parancsnok üdvözölte a paj­tásokat és a vendégeket. Az összegyűlt úttörők és vendégek előtt Baksai István, a városi KISZ-bizottság mun­katársa mondott beszédet. Emlékeztetett arra a történel­mi napra, amikor Lenin 1917- ben Petrográdban a Finnlandi pályaudvarra érkezett, s be­szélt a tiszteletére összegyűlt munkásokhoz, katonákhoz. — Ez az autó — eredetijé­nek hűs mása —, melyről Le­nin beszédét elmondta. Ezt a páncélautót a Csepeli Autó­gyár ifjúmunkásai készítették el. hogy jobban megismerhes­sük az akkori kor történelmét. Fazelcas Judit pajtás szava­lata után Sándor Mária a vá­ros úttörői nevében emléksza­lagot kötött a páncélautó zász­lajára. S ekkor —s magneto­fonszalagról — felhangzott Lenin hangja az autóból. Az a hang, mely egykor forradalom­ra szólította az orosz munkás­ságot és parasztságot. AZ ÜNNEPSÉG végeztével az autó parancsnoka engedélyt adott a részvevőknek a páncél­autó megtekintésére, majd a kiváló úttörőket és csapatokat lefényképezték az autó mel­lett. Este az ifjúsági ház ud­varán úttörők adtak díszőrsé­get a páncélautónál. A mai napon üzemeket és is­kolákat látogat meg a páncél­kocsi. Ezt a napot mindenütt, ahová eljut, Lenin-nappá nyil­vánítják. Gy. L. A kiváló vitakör vezetője Ketten ülünk a kicsiny, ba­rátságos hangulatot árasztó szobában Pelle Józseffel, a so- mogysárdi takarékszövetkezet vezetőjével. — Hét éve már, hogy a KISZ fölkérésére elkezdtem foglalkozni a falu fiataljaival. A marxista vitakört vehetem. Szeretem őket, fiatalos csíny­tevésüket és erényüket egy­aránt — mondja, s közben beletúr őszülő fürtjeibe. — Érdekel a fiatalok fejlő­dése. Amikor felajánlották a vitakört, kísérletképpen fo­gadtam el. Sokan mondták, hogy idős korom ellenére túl­ságosan is fiatalos a gondol­kodásmódom, hogy elfogult Vagyok a fiatalok iránt. Ez bizony így van, nem is taga­dom. Sokan az idősebbek kö­zül rossz véleménnyel van­nak a fiatalokról. Sajnos, felszínes jelenségekből ítélik meg őket, s ebből vonják le következtetéseiket. Megpró­báltam mélyrehatóan foglal­kozni ezzel. Kell, hogy le­gyen valaki, aki segít a fiata­loknak megismerni a környe­zetüket, a világ dolgait, felvi­lágosítja őket. Ezt a munkát én magamra vállaltam. — Hogyan tudta fölkelteni a fiatalok érdeklődését? — Játékosan kell a fiata­lokkal foglalkozni. Az 1969— 70-es oktatási éviben érdeke­sen dolgoztam fel az anyagot. Sok fölmérést végeztem a hallgatóim között. Saját éle­tükből, környezetükből ragad­tam ki példákat, és ezeket ve­zettem vissza az elméletbe, így aztán könnyen és szinte játékosan tudtam egyes té­mákat megmagyarázni a fia­taloknak. A foglalkozáson minden fiatal szerepet kap a játékban — képességeinek megfelelően. A fölmérés sike­rült. Kialakult egy kiegyensú­lyozott, harmonikus kis kö­zösség. — Kikből tevődik össze a hallgatóság? — Húsz-huszonöt fiatal jár rendszeresen a foglalkozások­ra. Többségük ipari tanuló és középiskolás. De emellett sok az »idősebb fiatal« is, aki a témaérdekessége miatt szinte állandó vitapartner. Kéthe­tenként tartjuk az összejövete­leket a községi tanácsház egyik helyiségében. — Hogyan hat a KISZ-oktatás a fiatalokra? — Sok változást lehet ész­revenni a magatartásukban és gondolkodásmódjukban. A szövetkezet ellenőrző és fel­ügyeleti bizottságába is be­vontam a KISZ-fiatalakat. Vetélkedőket rendeznek más falvak fiataljaival, s ami nagy örömömre szolgál, majdnem minden alkalommal győzte­sen kerülnek ki. Kétszer egy­más után megkapták a Ki­váló vitakör elismerő okleve­let és zászlót. Én 1969 őszén amlékro'akettet kaptam mint kiváló oktatási körvezető, most pedig ez óv áprilisában a KISZ központi bizottságá­nak elismerő oklevelét. Szeretettel és nagy ragasz­kodással beszélnek róla tanít­ványai. Mindannyian csak Józsi bácsinak hívják. S mint mondták — példaképük. Gyertyás László SOMOGYI NÉPLAP Csfitörlök, 1970. június 11. 1 .%

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom