Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-27 / 149. szám

Döntött a Legfelsőbb Bíróság Á Legfelsőbb Bíróság jog­gyakorlatából ismertetjük az alábbi állásfoglalásokat. Egy családi ház tulajdonosa kártérítési pert indított a köz­ségi tanács ellen. Keresetében elpanaszolta, hogy a háza mel­lett levő teret közművesítet- ték és csatornázták. A munkát azonban rosszul végezték el, a talaj- és szennyvíz állandóan felgyülemlik, elvezetéséről pe­dig nem gondoskodnak. Ennek következtében a háza annyira megrongálódott, hogy az egyik fala összedőlt. A járásbíróság építész szakértőt hallgatott meg. Véleménye szerint a szó­ban forgó ház környékén több emeletes lakóházakat építet­tek, s ekkor az átlagos talaj­szintet feltöltéssel megemelték. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a vízgyűjtő területe csökkent és a csapadék a mé­lyebben fekvő részekre folyik. Emiatt a vízszint magassága időnként fölemelkedik, és a la­kóházakkal szomszédos terüle­tet elönti. Ehhez járul, ho"y a csatornát nem tisztították és nem segítették elő, hogy víz­befogadó képessége növeked­jék. Mindennek tulajdonítható a családi ház falainak elned- vesedése, s végül az egyik fal kidőlése. A szakvélemény alapján a járásbíróság a köz­ségi tanácsot elmarasztaló íté­letet hozott. Fellebbezésre az ügy a me­gyei bíróság elé került, amely ellenkező álláspontra helyez­kedett, a községi tanácsot nem tartotta hibásnak és a kerese­tet elutasította. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság mindkét alsó fokú ítéletet ha­tályon kívül helyezte, és a já­rásbíróságot új eljárásra, va­lamint új határozat hozatalá­ra utasította^ — A kártérítési követelés alapos lehet, ha az építész szakértő véleménye helytálló —• mondotta ki a Legfelsőbb Bíróság. Megállapításai azon­ban további vizsgálatra szo­rulnak, és ezek szükségessé te­szik vízügyi szakértő meghall­gatását is. Ennek során tisz­tázni kell, hogy az építkezés­sel mennyiben változtatták meg a vizek lefolyását, továb­bá az építtetőknek megvolt-e a vízügyi hatósági engedé­lyük. Ugyancsak ennek a szak­értőnek kell nyilatkoznia arról is. hogy a házfal bedőlése nem vezethető-e vissza egyéb okok­ra. A községi tanács akkor fe­lelős, ha a kár bekövetkezté­ben közrehatott a vízgyűjtő, valamint a vízlevezető árok elhanyagolása, karbantartásá­nak elmulasztása, feltéve, ha annak kezelője a községi ta­nács. Egy válóperben, amely tör­vényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság elé került, a legmaga­sabb bírói fórum kifejtette: közös vagy külön lakás esetén mi határozza meg a házassági életközösség fogaknát. — A házassági életközösség kifejezés arra utal, hogy a há­zastársak közösségben együtt élnek —■ hangzik a határozat. — Ennek legszembetűnőbb megnyilvánulása, hogy rend­szerint közös háztartásuk, kö­zös lakásuk van. Az együtt­élés azonban nemcsak külső formát jelent, hanem belső tartalomként magában foglal­ja a rendszeres szexuális éle­tet, a szoros érzelmi kapcsola­tot, a gazdasági együttműkö­dést, valamint a közös élet anyagi feltételein való együtt- munkálkodást. Életközösség lé­tesítése és fenntartása szem­pontjából lényeges jelentősége van a tudati és akarati moz­zanatoknak, a házastársi ösz- szetartozás, szolidaritás, köl­csönös támogtás vállalásának. Ha azonban valamelyikük ré­széről az összetartozás meg­szakításának szándéka meg­állapítható és ezt kifejezésre is juttatta (például a szexuális kapcsolatot megszakította), eb­ben az esetben az életközösség megszűnése -még akkor is megállapítható, ha — a lakás­sal kapcsolatos körülmények miatt — továbbra is a közös lakásban, sőt egy szobában laknak. — Ha az összetartozás tuda­ta és a kapcsolat fenntartásá­nak szándéka mindkét házas­társ részéröl fennáll, és a köl­csönös támogatás szellemében a lehetőségek szerint igyekez­nek egvűttműködnl, akkor, ha az együttlakás kérdését nem is tudják megoldani és nincs módjuk közös háztartásban él­ni, s emiatt az életközösség egyes mozzanatai nem való­sulhatnak meg, az életközös­ség fennállását meg kell álla­pítani. Egy vidéki kisipari terme­lőszövetkezet három tagja 1968 második felében a szövetkezet­ből kilépett. A múlt évben azonban kérték, hogy az 1968- ban végzett munkájuk arányá­ban rájuk eső nyereségrészese­dést fizessék ki. A szövetke­zet azonban igényüket, mint alaptalant, elutasította. Nem sokkal később a ktsz közgyű­lése határozatot hozott, amely szerint nem jogosult részese­désre az a dolgozó, aki év köz­ben kilépett. Ilyen előzmé­nyek után a három ember a szövetkezet ellen pert indí­tott. A járásbíróság marasztaló ítéletet hozott, a megyei bíró­ság elutasította ókét. A leg­főbb ügyész törvényességi óvására a Legfelsőbb Bíróság a következő döntést hozta: — Az OKISZ álláspontja szerint »az a körülmény, hogy a dolgozó nem az egész évben volt a szövetkezet munkajogi állományában, nem ok a ré­szesedés megvonására, és a dolgozót az év folyamán ka­pott munkadíja arányában já­ró részesedés megilleti. Jog­szabállyal és alapszabállyal ellentétes, ha a szövetkezet a tag kilépése után olyan hatá­rozatot hoz, amely az illetőt megfosztja a már ledolgozott munkája után járó részesedés­től. A szövetkezet ilyen visz- szaható hatályú határozatot nem hozhat. Ezek után a Legfelsőbb Bí­rság a megyei bíróság ítéletét megsemmisítette és a járásbí­róság ítéletét helybenhagyta. ! 60 literes benzinmotoros betonkeverő gép bérelhető napi 70 Ft-ért LCSÖNZÖ VÁLLALAT BALATONBOGLARI kirendeltségén. JÚNIUS Milyen lesz az időjárás? 28 Várható időjárás ma estig: Időnként megnövek­vő felhőzet, szórványosan kialakuló záporral, zi- VA^ÄRTJAP vatarral. Mérsékelt, a zivatar idején átmeneti f'.ö/xrviNAsr szélerősődés. A hőmérséklet lényegesén nem vál­tozik. A várhat ó legmagasabb nappali hőmérsék- Irén let ma 24—28 fok között lesz. A Balaton vi zének hőmérséklete tegnap Siófok­nál 11 órakor 26 fok volt. 108366 forintot fizet a négytalálatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten öttalálatos szel­vény nem érkezett Négy talá­latot 33 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 108 366 fo­rint Három találata 4897 fo­gadónak volt nyereményük egyenként 365 forint A kétta- lálatos szelvények száma 143167 darab, ezekre egyen­ként 16 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyere- ménvilleték levonása után ér­tendők. — Bolgár—magvar barát­sági est. A napokban bolgár kulturális delegáció érkezett megyénkbe. A vendégek csü­törtökön és pénteken a vis- nyed és a sávolyi fafeldolgo­zó, valamint a termelőszövet­kezet munkájával ismerked­tek. Pénteken este a marcali sajtüzemben barátsági esten vettek részt — Üjabb sztrájkba kezdett Rómában az olasz sajtó mű­szaki személyzete. Nem je­lennek meg az olasz fővá­rosban a szombat délutáni lapok, fennakadások lesznek a vasárnap reggeli újságok megjelentetésében is. — A nyári úttörőolimpia döntőjére tegnap 73 somo­gyi pajtás utazott Szegedre. Az úttörőolimpia lángját jú­lius 5-én oltják eL — Három ikerborjút ellett Kisurbán János jászfelső- szentgyörgyi szövetkezeti tag Riska tehene. Mindhárom borjú szépen fejlődik. — Telitalálat a VB- totón. Szombaton fizettek ki egy szerencsés somogyi totózónak 13 238 forintot 13-f-l-es ta­lálatáért. A fogadó a labda­rúgó VB totószelvényének valamennyi mérkőzését elta­lálta. — Beat-hangverseny óvin­tézkedésekkel. Rotterdamban ezer beat-rajongó előtt kez­dődött meg a háromnapos beat-fesztiváL A hangverseny színhelyére egy különleges kábítószer-csoport is felvo­nult, akik a narkotikum-fo­gyasztó fiatalokat veszik majd kezelésbe. Százötven rendőr és több helikopter vigyáz a rendre. A fesztivál díszvendége Paul McCartney, a Beatles együttes tagja. Do- kumentumfilmet készít a hangversenyről. — A Barátság I. kőolajve­zetéket üzemeltető országok: a Szovjetunió, Csehszlovákia és Magyarország képviselői ötnapos munkaértekezletet tartottak hazánkban. Ennek eredményeképpen tegnap délután Siófokon írták alá azt a jegyzőkönyvet, amely­ben a szállítandó olajmeny- nyiséget rögzítették. A tár­gyalásokon a Szovjetunió — tekintettel az árvízkárokra — szénhidrogén-ellátásban ma­ximális segítséget nyújt. — Kitüntetett virágok. A Somogy megyei Kertészeti és Parképítő Vállalat is részt vett a június 18-tól 22-ig megrendezett zágrábi nemzet­közi virágkiállításon. A hol­land, német, csehszlovák, ju­goszláv és osztrák kiállítók között a bíráló bizottság a somogyiak tarkalevelű fiku- száért ezüst, a filodendronjá- ért pedig bronz érmet adott — Megsérült a RA—2. A barbadosi Bridgetownban ér­kező jelentések szerint He­yerdahl RA—2 expedíciójá­nak papiruszhajóját néhány nappal ezelőtt óriási hullámok csapkodták, a hajó két tartókötele megsérült így a sebességet napi 70 mér­földre kellett csökkenteni. — Tűz ütött ki az amerikai TWA repülőtársaság egyik Madridból New York-ba tar­tó repülőgépén. A pilótának sikerült ugyan simán landol­ni a géppel, de a 198 utas közül 25-en mégis megsérül­tek. Amikor a vészkijárato­kat kinyitották, mindenki az ajtókhoz tódult, és egymást tiporva akartak kijutni a gépből — ekkor keletkeztek a sérülések. — Tűz a tüntetőkre. Pénte­ken a chilei fővárosban ösz- szetűzésre került sor bal­oldali tüntetők és a rendőrség között. A rendőrség belelőtt a tömegbe és egy 16 éves fiú meghalt. — Naponta 16 000 pecse­nyekacsát vágnak le a Ka­posvári Húskombinátban. A feldolgozott kacsák egy ré - szét exportra szállítják, má­sik részét belföldön értékesí­tik. A húskombinát somogyi és baranyai termelőszövetke­zetektől és állami gazdasá­goktól kapja a jó ízű szár­nyasokat. — Népművész Ipari tanu­lók. A mezőkövesdi Matyó Háziipari Szövetkezet a nagy kézügyességet és szaktudást igénylő népművészeti alko­tások készítésére annak ide­jén 17 lányt vett fel ipari tanulónak. A lányok a napok­ban tettek szakmunkásvizs­gát és a hét végén kezdik meg munkájukat Fizikus Megfejtés: 1—2. Apr. 3—I. Apó. 5—6. Sok. 7—8. Don. 9—10. Epe. 11—12. Apa. 13—14. Bor. 15—16. Fog. 17—13. Éva. 19—20. Ave. Az orosz fizikus: Popov. — Kitüntetés az üdültetők- nek. A szakszervezeti üdül­tetés két évtizedes jubileuma alkalmából 43 dolgozó szak- szervezeti oklevelet és hatnap pótszabadságot kapott A szakszervezeti munkáért ki­tüntetés aramyfokozatát ket­ten, ezüstfokozatát négyen vették át a SZOT Dél-bala­toni Üdülési Igazgatóságának vezetőitől. — Filmfesztivál Nyugat- Berlinben. Pénteken este nyi­tották meg Nyugat-Berlinben a hagyományos filmfesztivált. Ez alkalommal huszadszor rendezik meg a nemzetközi filmszemlét, amelyre har­minchat játék- és rövidfil­met neveztek be. — Bútorok a Parlament­nek. A Pécsi Faipari Ktsz — korábban már tizenhat or­szág piacára kerültek el ter­mékei — jelentős hazai meg­rendelést kapott. A Parlament több fogadótermének beren­dezésével bízták meg őket. A Nándorfehérvári szoba gót stílusú tölgyfabútorait a hét végén küldték el Budapestre. A jövő év tavaszáig további két fogadóterem berendezé­sét készíti el a pécsi szövet­kezet. 15 évvel ezelőtt, 1955. Június 28-án halt meg Szekfű Gyula akadémikus, egyetemi tanár. A magyar polgári történet­írás kiemelkedő alakja 1883-ban Székesfehérváron született, s a budapesti egyetem elvégzése után előbb a Nemzeti Múzeum­ban, majd évekig az Országos I.evéitárban és a bécsi állami levéltárban dolgozik. 1916-ban a budapesti egyetemen magán­tanár, 7925-től pedig nyilvános rendes tanár az űjrbb kori ma­gyar történet tanszékén. 1927-tól 1938-ig Bethlen István gróf reakciós politikáját támog-tva, a Magyar Szemlét szerkeszti. A második világháború ki'ó- rése után a nyilvánosság e'ótt is hangot ad antifasis-m néze­teinek, a Népszava híres 1941. karé csőn vi számában is. A má­sodik világháború után hazánk első moszkvai követe, Vetve nagykövete, 1953-tól ország- gyűlési képviselő, 1954-től pedig haláTáig a Népköztársaság El­nöki Tanácsának tagja. Szekfű Gyula hosszú utat tett meg az idealista történet­filozófia befolyása alatt kés.'ü t első műveitől a szellemtö-téneti irányzat magyarországi képvi­seletén át a fasizmussal való nyílt szembefordulásáig, a népi demokrácia igenléséig. — Hétfőn lesz Zákánytele­pen a Zákány, örtilos, Gyé­kényes közös községi taná­csának ünnepélyes megalaku­lása. A közös tanács július 1-én kezd dolgozni. — Négyes tfizhalál. Szom­baton hajnalban egy lakés­tűz az Észak-Írországi Lon- donerryben négy ember, kö­zülük két gyerek halálát okozta. — Súlyos vadkárok Csong­rád, Szolnak és Szabolcs— Szatmár megyékben súlyos károkat okozott a vadállat- állományban a pusztító víz. A MAVOSZ nagyszabású te­lepítési akciót kezdeménye­zett, amelvet más megyék vadásztársaságai is támogat­nak. Az árvíz súlytotta me­gyékben 300 000 holdon pusz­tult az őz, fácán, nyúl és fogoly. — Másodszor Havannában. A columbiai Avianca légitár­saság egyik belföldi járata másodszor fordult meg Ha­vannában, mert eltérítették útirányától. A gép személy­zete és 91 utasa biztonság - ban van a kubai fővárosban. — A Frei György által ve­zetett és szabálytalanul előző GB 02—67 forgalmi rendszá­mú autóbusz a balatonlellel benzinkútnál tegnap összeüt­között Samu Miklós vokányi lakos CM 29—93 forgalmi rendszámú személygépkocsi­jával. A személygépkocsiban ezer forint kár keletkezett, Frei György ellen eljárás in­dult. — Értesítjük a lakosságot, hogy július 1-én Tabon országos állat és kirakodóvásár lesz. (7633) — Tüzelés céljára göngyöleg- roncs kapható a MEK kaposvári telepén (Nostra mellett) 1# Ft-os q-kéntl helyi átvételi áron. Áru­sítás: 8—17 óra között. (94794) A VBKM KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYARA fölvesz gyakorlott TMK-LAKATOST, ÄLTALÄNOS LAKATOST, valamint FÉRFI BETANÍTOTT MUNKÁSO­KAT szerelési, forgácsolási és öntödei betaní­tott munkára, továbbá NŐI BETANÍTOTT GÉPMUNKASOKAT, a kolletkív szerződés szerinti bérezéssel. JELENTKEZÉS A GYÄR MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. (94809) A Tóth Lajos Általános Iskola kórusa ma reggel elutazott a debreceni nemzetközi kó­rusfesztiválra. A gyerekkarok kategóriájában tizenkét kórus; három külföldi, kilenc ma­gyar vesz részt. Június 29-én délelőtt lesz az elődöntő, ah ol egy kötelező és két szabadon választott művet adnak elő. Az iskola kórusát Zákányi Zsolt vezényli. 10 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. június 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom