Somogyi Néplap, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-12 / 85. szám
MÚZSA fKiss Attila grafikája) Költészet hete, költészet napja A lig néhány nappal ezelőtt az ország északnyugati részén visszatért a tél. Ha csak ideig-óráig is. Hóakadályok bénították a vérkeringés perifériáit. Orkán erejű vihar dúlt az ólomszínű Balatonon. Tegnap viszont megtudtam, hogy a tó északi partján, a hegyek között kinyíltak a mandulafák... Még viaskodik a természet. Hogy kihordja bomladozó rügyeit és megérlelje gyümölcsét. A költészet is: tavasz-évszak. Mert magában az emberben is viaskodik még a Jó és a Rossz. Lehetünk-e jobbak? Ezt a kérdést vitatták a több ezer éves művészetek is. De hogyan? — József Attila tanított meg bennünket elsőnek igazán erre, a proletárköltészet hitvallására, mely tudatosan vállalja osztályjellegét, s Petőfi után — »A néppel tűzön, vízen át!*> — a dolgozó emberek »gyönyörű képességé-x-nek, a »rend-x-nek eljövetelét hirdeti. Őrá, József Attilára emlékezünk április 11-én, a költészet napján, őrá és magunkra, akik szertehordjuk a költészet rímeit. József Attila A mai költő feladata című tanulmányában így fogalmazta meg a költészet lényegét: ~A költő alkot és ez nem jelent kevesebbet, mint hogy alakítja a világot, az emberi világot, az emberséget, azoknak d segítségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén mással lévén elfoglalva, úgy osztoznak a költő tevékenységében, hogy művét szeretettel veszik magukhoz. Mert a mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik, a művészetet, s azért szeretik, mert keresik az emberséget.x A költészet napja naptári hétté bővült. Olyan munkanapokká, am.kor a szorgos dolog mellett másik dolog: tanulni embernek lenni. Hát ez a mindennapok mércéje is. Asztalomon előttem fekszik a »Szép versek 1969-x kötete. A költészet napjára jelent meg. A legnépszerűbb könyvek egyike. Mire átlapozzuk, a könyvhét köszönt ránk. Micsoda szellemi tér! S beragyog fényes ablakunkon át! H. B. Fodor András: Szerelmünk földi tája Tudnál-e így szeretni, ahogy e táj adja magát, viharok ostromában, eső bozontjain át? Mikor sziklák közül a felhők csordája lerohan, színe hitében lüktet, vár állhatatosan. Papp Árpád: Dátum nélküli versek Mikor a keserű szél a völgybe akasztja karmait, ereje duzzad, szárnyaién fölé emelkedik. Mikor borzongva sompolyog a földön a dermedt-szürke ég, füvek nyelvét pendítve akkor zümmögi melegét /. Dideregve Valahol puska dörren. Vadlúdszárny suhog. Gyapja nyírt birkanyáj: összebújnak a dombok. Deres legelőn gyermek áll — meri a kútba hullt napot hordpadt bádogvödörrel. A fogyhatatlan hűség leheit ily egyszerű, teremti, egyre újítja magát a győzelmes derű. Nem a szemem csalása, nem önáltató vigasz, akárhogy nézem, vallatom, öröme rámszavaz. Oltalma ki nem alszik, erősebb, mint a fény, átsüt rajongó hazugok mocsár-tündökletén. 2. Fiaim pelenkáira E kort rakéták röpítik a jövőbe. Engem ti, friss szelekben verdeső fehér pelenkaszámyak. Sipos Gyula: Elfárad minden ölelés, becéző kar lehull, de láttam, él szerelmünk földi tája elronthatatlanuL Somlyó György: MESE A SZÜLŐFÖLDRŐL Hiába járjuk meg akárhányszor a túlsó partot — az mindig a túlsó part marad. Hiába jártuk körül a szemközti hegyeket — geometriájuk millió lehetséges képsíkja közül ez az egy a miénk, az idevalósi (Badacsony Gulács Tóti) Ezek a hajlatok, ez a láthatár, ezek a viszonyok, ezek a falak, ez a növényzet, ez a holdhíd a tavon a lépték minden útjainkra, ; rámémi a tengerekre, a városokra, a csók közeire, a tudás szintjeire, a katasztrófák féktávolságaira. Bármilyen messze kanyarogjon, bárhová torkolljon — a te idődnek ez a forrásvidéke. Mindig ez az ablakelőtti jázminbokor ölt új meg új alakot a pálmában vagy a drótsövényben, a felhőkarcolóban vagy a fügefában új meg új ablakaid előtt. Ivresse légere Megtanultam a képleteket. A felnőtt embernek van négy-öt liter vére, Tíz-tizeinkét fokos borral egy liternél jut el a harmadik stádiumba. Mikor a vér alkohol-súlyaránya eléri az egy-másfél ezreléket. A szívverés, a lélegzés meggyorsul, a cenzúrázó ön-tudat lecsökken, csapongó képzet-társítással rokonná válik a világ minden dolga. Az okkal gyötrő gond, az oktalan szorongás nem nyomorít. Es fél kézzel fölemelném a mázsás súlyokat is, ha akarnám. De nem az a fontos. Mitől félhet, ki ily egy a világgal? Az emberek, a fák, a madarak, a nagy vizek, még a kövek is jók, meg kellene most ölelni őket Mikor a vér alkohol-súlyaránya eléri az egy-másfél ezreléket. Ez a szabadság. ✓ Milyen jó volna egyszer. Még egyszer. Ital nélkül, dalolva elérni! Szeberényi Lehel: íAlői dolgok férfikézen A minap valami apróságért megfordultam a boltban, ahol nemrég annyi gyöngédséget és kedvességet kaptam. Mint ifjú apa jártam oda, s az ifjú apák ügyefogyott- ságával szerencsétlenkedtem a bébicikkek között, hol az asszonyféle oly irigylendő biztonsággal mozog. Na, de ezt a biztonságot csakhamar én is megszereztem. Legalábbis ebben az egyetlen boltban, ahová ma is járok, ha éppen úgy hozza a helyzet, hogy rám hárul a gyermekholmi vásárlásának gondja. ' .Hogyan is tettem szert erre a biztonságra? Nos, az elárusító nők révén. Ma is emlegeti a család híres vásárlásaimat. Mintha fényes fegyvertényekre lehetnék büszke. Én mindig jó guminadrágot hoztam. Feleségemnek ez csak ritkán sikerült. Mert én válogathattam közöttük, sorra próbálgathattam kapcsaikat. Az elárusító nők bátorító mosolya kísért. A nők gyöngéd megértése, amely kijárt minden férfinak, aki bébicikkek vásárlására adja busa fejét. Mindig bocsánatkéréssel kezdtem, mintegy cinkosommá fogadván az elárusító nőt. — Ne haragudjon — szóltam —, de maga is tudja, milyen csapnivalóan vacakok ... Szegény kismamák — tettem hozzá mindannyiszor együttérző hangsúllyal, mintha e kategóriában ő is beletartoznék, ahogy lehetőségeibe bele is tartozott. A mosoly nem maradt el. — Tessék csak nyuogdtan válogatni. Ameddig csak nem tetszik találni megfelelőt. Tegnap is visszaküldtünk tizenhatot... Milyen a baba? — Szőke, kékszemű. — Ö, de csodás lehet! Fiú? Kislány? — Hová gondol?! Fiú! — Képzelem, milyen édes... Ezeknél a szavaknál megvizsgált, hogy kinézhető-e belőlem egy édes kisfiú Csak súgva mondom, magam sem mulasztottam el felmérni, némi lapos pillantással: belőle kinézhető-e. A feleségem képéről lesült volna a bőr, ha látta volna, mint szuszogtam ott a kis- nadrágokkal, gyöngyöző homlokkal, gyakorlatlanul a minőségi ellenőrzésben. De többnyire az árusnő is segített, nagy-nagy türelemmel, míg megfelelőt találtunk. Most eszembe jutottak ezek az idők, hogy egy hosz- szú fiatalembert látok a pultnál. A lábát váltogatja, ujján vadonatúj jegygyűrű. Táblából, maga elé enged mindenkit, mintha a fogorvosnál várakozna. Rá van írva, hogy kezdő. Megértő mosolyom az övé. Magamat látom benne apaságom első napján. Az elárusító nő úgy emeli ki anyás pillantásával a bolyból. — Tessék! A fiatalember elpirul, szemét mélyen lesüti, egészen a pult lapja alá. — Több minden kellene... — motyogja, mintegy nekifutva. — Tessék csak mondani — biztatja szelíd mosollyal a pult túloldaláról a kékköpenyes tündér. Én is így kezdtem —gondolom, engem is így segítettek át az első nehézségeken. Az újdonsült papa levegőt vesz. — Akkor mondom — mondja. Üj levegő. A tündér vár. A türelem az arcán olyan, mint egy madonnáé. Szinte az örökkévalóság jegyébe van oltva. Csak egy kicsit hintáz- tatja a pultnak dőlve a felsőtestét, enyhe bosszantásul. Majd, hogy még mindig semmi, segít: — Bizonyára kell két kis- ing, két réklicske. Tipegő is kell, biztosan. Kisfiú? Kislány? — Kislány. — Akkor rózsaszín. Pólyabetét, pólyahuzat? — Igen, pólyabetét, pólyahuzat — kap elevenebb szóra az ifjú papa. Látszik rajta a megkönnyebbülés. Alá- aláleseget a papírlapra, amit a tenyerében tart, alant, a pult fedezékében. A papíron a gyermekágyas feleség gyöngybetűi. Mint féltve őrzött kincset, dugdossa. — —•... Tíz darab tefcrapelenka, egy fürdőlepedő, két csomag ágnesbetét. — E kívánságok már mankó nélkül merészkednek elő a kispapa ajakéról, bíborvörös környezetben, de örömteli fényességgel, az önállóság okán. Csak akkor támad újra zavar, mikor háromféle pólyabetét közt kell választania. Eddig már nem terjed az önállóság. A tündér kiteríti elébe a három huzatot, álma tag tün- dérujjakkal végigsimogatja. — Melyiket? — Melyiket... — ismétli a kispapa. Teljesen tanácstalan, és szörnyen zavart. — Tessék csak nyugodtan, bátran választani! Amelyik legjobban tetszik. A pult előtt a tétovaság szobra. — ... Van valami különbség? — Árban nincs. Se minőségben. Csak a hímzés. Annál nehezebb. A kispapa áll, áll, a világ minden tehetetlensége a vállán, szinte belegömyed. — Tessék valamelyiket becsomagolni. — Mégis, melyiket? Nézem ezt a fiatalembert. Piros, mint a paprika, kis verítékcsepp a homlokán. Az érettségi vizsgát talán köny- nyebben vette. A magam tapasztalásából tudom, mit él most át. Ami sutaság csak belegyömöszölhető férfiemberbe, az kezét-lábát mind húzza. — Hát melyiket... — nyögi. Bizonnyal arra gondol, jó lenne, ha most itt lenne a felesége, ő tudná. A kék tündér érti, látja. Mily ügyesen segít! Észrevétlenül. Tendencia van benne, ahogyan a huzatokat rakosgatja. — Mondjuk a legfelsőt — határozza el magát a kispapa, csakhogy megszabaduljon már a választás kényszerétől. A fejét is megrázza hozzá: végeredményben mindegy. A küszöbbe botlik, mikor elhagyja az üzletet. Nem baj, majd belejön. Én is így kezdtem. De megnyugtathatom önöket, a három pólyahuzat közül a legszebbet vitte haza. 8 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. április ÍZ.
