Somogyi Néplap, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-04 / 79. szám

Tavaly szeptemberben ünnepeltük az első magyar községek felszabadulásának negyedszázados évfordulóját, s ez az ünnepség azóta végig­járta az országot. A megem­lékezések fölidézték a hatesz­tendős háborúnak utolsó, ta­lán legelkeseredettebb csatáit és a szabadság első tétova lé­péseit; eseményeket, amelyek a lakosság kétharmad részé­nek már a történelmet jelen­tik, hiszen vagy nem éltek még, vagy kisgyermekek vol­tak- És amelyeket mi is, akik felnőtt fejjel éltük át azt az időt, akkor csak mozaikkövei­ben ismerhettük, lényegüket, igazi jelentőségüket 'még be nem láthattuk. Az ünnepség- sorozat tehát mindannyiunk számára az önismeret iskolá­ja, történelmi mérleg volt. Huszonöt évvel ezelőtt a felszabadulás közvetlenül két dolgot jelentett. Azt, hogy vége a háborúnak, hogy fel­jöhetünk a pincéből, hogy -túléltük«. & jelentette a nemet megszállásnak, a nyilas vérengzésnek a végét, mind­azoknak a társadalmi és poli­tikai erőknek a bukását, ame­lyek az országot katasztrófába vitték, csaknem egymillió honfitársunknak halálát okoz­ták, anyagi erőinket kiszipo­lyozták, eszközeinket elpusztí­tották. Időbe tellett, amíg széles körben megértették, hogy en­nél lényegesen többről is szó van. Magyarországot az odáig tőlünk hermetikusan elzárt, nagy keleti szomszéd, a szo­cialista Szovjetunió szabadí­totta föL S a szovjet hadse­reg oldalán csatlakoztak a küzdelemhez Kélet-Európa minden népének legbátrabb és legöntudatosabb fiai. Ez a háború ily módoai több volt nemzeti önvédelmi harcnál. Kibontakozásában az antifa­siszta program nem pusztán mint egy gyilkos rendszer ta­gadása jelentkezett hanem mint hosszú távra nyíló építő terv. Olyan terv, amely év­százados késest volt hivatva behozni, sorozatosan elbukott szabadságküzdelmeket diadal­ra vinni a Duna völgyi népek­nek, köztük a magyarságnak torténelmében. Az ország badítása még be sem fejeződött s már bele­fogtunk a hárommillió koldus álmának valóra váltásába, a földosztásba. Még folytak a harcok, amikor a munkásság i— megelőzve a kisajátítás törvényeit — kezébe vette az üzemekben a termelés irányí­tását Meg ostromgyűrűben volt Budapest amikor össze­ült a dolgozó nép legszélesebb köreit képviselő nemzetgyű­lés, amikor minden szabad faluban, városban a nép ön­erejéből tamadt új intézme­Negyedszázad mérlegén írta: Mesterházi Lajos nyék jelentették a rendet a romokon, az új közigazgatást A felszabadulást követő né­hány év pedig mit hozott ne­künk győzelmes politikai har­cok sorozatában? Nyugati Európa történetében ellenpél­dán igazolta: a háborús vere­ség a legvéresebb reakciót egy időre megbénította, de vég­képp nem pusztította el, ön­feláldozó hazafiak álmát, a felszabadult nép első vívmá­nyát megszilárdítani, meg­őrizni, továbbfejleszteni csak­is annak révén tudtuk, hogy a felszabadítás katonai feladatát forradalmi hadse­reg végezte éL És hogy ily módon nem csupán nálunk, de szomszéd­ságunkban j is a haladásnak kedvező politikai feltételek, szövetségi rendszerek támad­tak. Hiszen elég csak arra visszaemlékeznünk, milyen harc indult meg itt 1946-ban a föld visszaszerzéséért, mi­lyen mindenre elszánt törek­vések támadtak még 1947— 48-ban is a politikai hatalom visszaragadásáért! Magyarországon a nem­zeti függetlenség kivívása a né­met—osztrák gyámkodás alóli felszabadulás két és fél év­százados nemzeti program volt; a társadalmi megújulás törekvése, Nyugat-Európáva) egyidöben, a XVIII. század végétől jelentkezett. 1848/49 és 1918/19 nagy hagyományá­nak őrzőiként mi tudtuk, mit akarunk. Mindig külső erő­szak törte le küzdelmeinket külső erőszak nem, hagyott időt rá soha, hogy kezdeti eredményeinket biztosíthas­suk. Ma már világosan lát­juk: a felszabadítás nem csu­pán egy hét hónapon át tartó katonai küzdelem volt nem csupán április 4-éaek az ün­nepi eseménye volt, hanem egy új geopolitikai klímának a megteremtése, amely klí­mában évszázadok óta elve­tett magvak ' szökkenhettek szárba. És ezt sem külső erő­szak meg nem akadályozhat­ta, sem saját tapasztalatlan­ságunk, hibáink nem árthat­tak neki jóvátehetetlenül. A huszonöt év mérlege mindezt tételesen felmutatja. Kiki a maga életéiben, a maga érdeklődése szerint számba veszi most, és meg­érti a felszabadulás fogalmá­nak történelmi tartalmát: a szocialista fejlődés szabaddá vált útját nemzetünk előtt Tehát hogy társadalmi viszo­nyaink rövid idő alatt év­százados elmaradottságon let­tek úrrá: közművelődésünk és szociális viszonyaink tekinte­tében hátul kullogó ország­ból az élvonalba felzárkóz­tunk; koldusórszágból, ha nem is a leggazdagabbak kö­zé, de a konszolidált viszo­nyok közt élők soraiba kerül­hettünk. Én ezúttal különösen két dolgot emelnék ki, ma talán, leginkább ezknek az idősze­rűségét látjuk. Az egyik: a felszabadulás minket a szocialista politikai táborhoz és világpiachoz kap­csolt; márpedig csak ez tette lehetővé, hogy ipari országgá váljunk. Nyugat-Európa függ­vényeként soha nem tudtuk volna behozni azt, amit az első ipari forradalom korsza­kában elszalasztottunk, A ka­pitalista világpiac részeként Magyarország menthetetlenül mezőgazdasági, ezen túl leg­följebb még ipari tartalék­hadsereget termelő ország. Ami iparunk volt, az csupán a nagyszámú és olcsó -munka­erő következményeként ala­kult ki. Ez tett minket egy­szeriben szegény országgá, amikor a hajózás fejlődésével az európai gabonatermelés jelentősége csökkent; ez tette azután lehetetlenné, hogy cse­kély energetikai bázisunkat, valamelyes geológiai kincsein­ket MaKnázzuk, és segítségük­kel j*;*»\o* szerkezetű nea» aeti tpart fejleszthessünk ki. Ugyanakkor nagyobb a nép­sűrűségünk, mint a régóta ipari Ausztriáé vagy Cseh­szlovákiáé. A század első fe­lében a 80—90-es népsűrű- séggel is koldus és kivándorló ország voltunk. Mi volna ma a 110-es népsűrűséggel, vagy a század végén várható 140- essel, ha világpiaci helyze­tünk a régi marad? A szocialista lehetővé tette azt. a forradalmi átala­kulást, hogy ma már a la­kosságnak alig több mint ne­gyede foglalkozik mezőgaz­dasági termeléssel (és termel háromszor annyit, mint vala­mikor a lakosságnak csaknem kétharmada!)- Ez tette lehe­tővé, hogy iparunk minden ágában megsokszorozza a ter­melését. Ez teremtett a ma­gyar ipari termelésnek a nyersanyagbázist, az energia- forrást és a piacot. Lehetővé tette, hogy ma már számos olyan cikkel jelentkezhetünk még a tőkés piacokon is, te­kintélyes partnerként, ahol azelőtt halvány reményünk sem lehetett, mint például a gyógyszeriparban, a gépipar­ban, a járműiparban. A másik: hazánk világpoli­tikai súlyának, szerepének meglepő változása negyed szá­zad alatt. Mi azelőtt a világ- politikáiban, de még az euró­pai politikában is »elhanya­golható mennyiséginek szá­mítottunk. Emlékszem azokra az időkre, amikor a magyar királyi kormányzatunk súlyos pénzébe került, hogy a világ­sajtó nem is magasan jegy- * zett képviselői olykor leg­alább az országunk nevét le­írják; amikor pirulás nélkül nem olvashatta az ember, mi- ' lyen terjedelemben és hang­nemben foglalkoznak hazánk­kal — nem is távoli országok iskolai földrajzkönyvei. És ami a legfájdalmasabb volt: amikor a nagyhatalmi érdek gyűlöletet szított a Duna völgyében a szomszédok között, bizalmatlanság szaka- déka választotta el egymástól azokat, akiket pedig ezer év történelme kapcsol összíe és minden érdek nagyonis egy­másra utal, ha újabb ezer évet még élni akarnak. Felszabadulásunk vele megnyüt szocialista út tette lehetővé, hogy a' szom­szédok egymásra találjanak, hogy a régi sérelmeket elte­messük, s hogy a köztük tá­madható bármi problémát a tudatosan vállalt azonos fej­lődés perspektívájában gör­csök nélkül, természetesen megoldhassuk. És ez a test­vériség megemelte mindany- nyiunk rangját a. világban. Nem vagyunk nagyhatalom, de régi értelemben vett kis- országnak sem kell már éret­nünk magunkat Érdeklődés­sel nézi a világ eredményein­ket és törekvéseinket egy új típusú társadalom megterem­tésében, és gazdasági építő­munkánkban. És mint a né­pek közötti megértésnek, az európai békének munkáiéi, megtisztelő hivatást tölthe­tünk be mi is az európai po­litikában. Nem csupán remél­hetjük tehát, de nap mint nap tehetünk is róla, hogy a kö­vetkező negyedszázad végén még több örömmel és büszke­séggel ünnepeljünk. LENEN Iván Scsadr a forradalom művésze •Magvető", 1922. (Bronz) Iván Scsadr — Ivan Dmit­ri jevics Ivanov művészneve — életére és életművére nagy hatással volt személyes isme­retsége és kapcsolata Mak- szim Gorkijjal. Gorkij be­járta Oroszországot, hogy jobban megismerje az ország és a nép életét. Csaknem ugyanilyen úton járt Scsadr is. Alkotói törekvésük is egy- felé mutat: hogy megörökít­sék a küzdő egyszerű em­bert Gorkij megírta Az anyát, és Scsadr az 1905-ös viharos esztendő hatására el­készítette A kockakő a pro­letariátus fegyvere című mo­numentális szobrát A 20-as években állami megbízásból megalkotta a Magvetőt. Pénzeken is meg­jelent Scsadr több dombor­műve (például A munkás, .1 vörösgárdista, amelyeket a művész az Uraiban készített) 1924-ben a szovjet kormány megbízásából megörökítette Lenint Akkor született meg benne egy hatalmas Lenin emlékmű gondolata is. Úgy döntöttek, hogy az em ékművet az akkor épülő Ze mo-Avcsalszki via erőműnél állítják fel. A villamosítási terv, a GOELRO egyik alko­tása az Aragvj és a Kúra fo­lyó találkozásánál, a hajdani grúz főváros, Mcheta közelé­ben épült A két folyó öleli közre a kiválasztott helyet és Lenin alakja mögött a Kaz­bek hóborítattá csúcsa emel­kedik. A hatalmas, 25 mé­teres alkotás szinte uralja a völgyzáró gátat és környékét A szobrász később is so­kat dolgozott Lenin alakjá­nak művészi megformálásán. Kitűnő mellszobrokat készí­tett még Marxról, Liebk- nechtről, Ordzsonikidzéről és elkészült Gorkij, Puskin és Cskalov emlékműve is. Iván Scsadr munkássága előmozdította a szovjet szob­rászat fejlődését A harmin­cas években Scsadr rendkívül sokrétű alkotói és társadalmi munkásságot folytatott A Moszkvai Képzőművész Szö­vetség egyik vezetője, a »Tvorcsesztvo" című folyó­irat szerkesztőbizottságának tagja, a Moszkvai Városi Ta­nács tagja. Részt vett az Ál­lami Tretyakov Képtár tu­dományos tanácsának tevé­kenységében, képzőművészeti tanácsok és bírálóbizottságok munkájában. Scsadr 1941. április 3-án hunyt el. Nevét azonban őrzi a nép emlékezete és alko­tásai Mys&eláJ Harkov Borsos Miklós szobrászművész díjnyertes Lenin mellszobra. Kerekes András: NAQYKORÜ HAZAM En nagykorú hazáml Friss lépteiddel botladoztam, szikrázó évek ajtaján kopogtam érted még könnyű koromban. íromló játszótereken szalagos lányokon tűnődtem, annyi nagyléptű idegen maradt mégis végleg mögöttem. Bőröm korán égette tűz, arcomba parazsakat szórtak, 8 kit sorsa féltésedre űz kénes tüzekre is dobódhatt Szived véremtől is erősült, apátián s annyi kínnál terhesen bíbor utakra jártam órizödiü én bátor, ifjú, szép szerelmesemI Koppantott engem is, ha téged világok vajúdása kínozott, tudom szapora szívverésed. s mitől gyűrött már ifjan homlokod Tudom a sarat, mit annyi dobál rád, ki rongyolt szájjal ellenünk mered, tudom a jövőt félők rút imáját, kik ríva óvják a terheseket, anyában ölnék magzatát, kiknek domború terhe csúf, s tudom a szánó biztatást, mely hús testedhez idomul. Tudom a harcot még naponta ifi a kifordított régivel, a perdöntő munka lázgyöngyei.i mely mind érettünk hullik el Tudlak hazám, proletároágyák gyermeke, sorsom őre, jövömnek jussa, széltől, tüzektől óvatott, s ha tán semmim se jutna, enyém a te gyermekkorod, te pirosló serdülésed, enyém a te biztos növekedésed Rudnai Gábor: Menj Ninivébe! Nem akkor születtem, amikor kiszakadtak a sírból a csontok, nem akkor születtem, amikor megolvadtak a tűzben a táfcott torkö harangok. nem akkor, nem! de ma is érzem a háború füstjét, és nem oldódik a görcs, az a fojtogató keserűség. kiáltani kell, ha tenyérré ernyednek az öklök. menj Ninivébe, viselni öröklött jussod-igád, hogy meg ne fakuljon az írás, hogy se szakadjon a vér, sem a sápadtakból a sírás SOMOGY!NÉPLAP SnariM« Í9HÖ épHH* *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom