Somogyi Néplap, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-30 / 100. szám

Hazaérkezett Hollandiából Péter János (Folytatás az 1. oldalról) »ági látogatásra, s Luns kül­ügyminisztert újabb látogatás­ra Nagyon szívesen fogadták á meghívást, s diplomáciai úton fogjuk majd megállapítani a találkozás időpontját. • • » Péter János és Joseph Luns kedd esti sajtóértekezlete — épp úgy, mint a közös közle­mény — félreérthetetlenül' alá­húzta a hivatalos magyar—hol­land látogatások hasznosságát és eredményességét. A tárgya­lások befejeztével bízvást álla­pítható meg, hogy külügymi­niszterünk tárgyalásai hatéko­nyan hozzájárultak az állás­pontok tisztázásához. Különös figyelmet érdemel és a tárgyalások sikerének te­kinthető, hogy Péter János ki­fejtette holland kollégájának néhány konkrét elgondolását ügyrendi és érdemi napirendi kérdésekről, amelyeket Luns külügyminiszter, mint ígérte. ismertet a NATO római mi­niszteri tanácsának ülésén. A tárgyaló felek kifejezték derűlátásukat, hogy az európai biztonsági értekezlet kedvező feltételek között ülhet össze a nem távoli jövőben. Véleménykülönbségek per­sze továbbra is vannak a szo­cialista és nyugati országok között, és így a két külügymi­niszter szemléletében is, de a magyar—holland tárgyalások jótékonyan mozdították elő a kölcsönös megértést, és várha­tóan az európai biztonság megszilárdításának ügyét is kedvezőbb alapokra helyezik. A NATO-szövetségesek kö­rében sem teljes az egyetértés, ami nehezíti, hogy végre az Atlanti Szövetség is konkrét elképzelésekkel, javaslatokkal álljon elő, Péter János és Luns azonban megtalálta a közös nyelvet, és megbeszéléseik ka­talizátorként szolgálhatnak a folyamat meggyorsításához. (MTI) Rejtjeles adások — szokatlan frekvencián Titkos támaszpontok Hollandiában A hollandiai westerbergi ródiámegfigyeJő-államós mun­katársai az ország területéin ismeretlen rádióadót fedeztek fej, amely szokatlan frekven­ciákon rejtjeles adásokat su­gároz. Az állomás megfigyelő- csoportja arra a következte­tésre jutott, hogy a szóban- forgó adásokat, egy titkos amerikai katonai támaszpont sugározza, amely Steenwijk és Havedte körzetében van. Egyes vélemények szerint lüSBtREKANAGTVILACBCL Magyar katonai küldöttség „érkezett ötnapos hivatalos lá­togatásra, Czinegé Lajos vezér- ezredes, honvédelmi miniszter vezetésével, szerdán az Egye­sült Arab Köztársaságba. Meteor néven időjárásjelző műholdat bocsátottak fel a Szovjetunióban. 20 milliárd márka volt az NSZK katonai költségvetése 1969-ben. Ez az állami költség­vetés 24,7 százalékát jelenti. 'almot szórt le a brazí­iao Paulo állam déli ré­s \ a brazíliai légierő a »Né­pi Forradalmi Élcsapat« elne­vezésű gerillaszérvezet felté­telezett búvóhelyeire. ír tüntetők egy csoportja szerdán behatolt az ír Köz­társaság londoni nagykövetsé­gére" és elbarikádozta ■ ‘ magát: így tiltakoznak, hogy a brit hatóságok hátrányos megkü­lönböztetéseket alkalmaznak az 'rekkel szemben. Aldo Moro olasz külügymi­niszter szerdá” ' "darába ér­kezett. Bulgárl; rtózkodását követően kétna« hivatalos látogatást tesz Tő rszágban. Agnew amerikai alelnök fel­újította támadásait az ameri­kai egyetemi oktatók ellen, akik — mint mondotta — nem érvényesítik a törvény erejét a romboló szellemű és tevé­kenységű diákokkal szemben. Belgium, Olaszország és Ausztria hivatalosan is jelöl­tette magát az ÉNSZ Bizton­sági Tanácsának ez év végén megüresedő két, nyugati or­szágnak fenntartott helyére. Onasszisz görög hajómágnás tagadta azokat a híreket, hogy ő vagy a felesége, Jacqueline, közreműködtek volna a híres zeneszerző, Theodorakisz sza- badonbocsátásában. Egyiptomi kommandó kelt át tegnap a Szuezi-csatomán — közölte egy kairói katonai szóvivő —, és támadást inté­zett az egyik gépesített izrae­li járőrosztag ellen. lehetséges, hogy ezen a tá­maszponton NATO-atomfegy- vereket is tárolnak. A hollandiai titkos ameri­kai katonai támaszpont léte­zéséről szóló jelentések nyug­talanítják az ország közvéle­ményét A Trouw című lap szerkesztősége az üggyel kap­csolatban magyarázatot kért a hadügyminisztériumtól. A mi­nisztérium szóvivője azonban kijelentette, hogy ilyesfajta kérdésekre a minisztérium nem válaszol. Callantsoog körzetében if­júsági tömegtüntetést tartot­tak, amelynek részvevői beha­toltak annak a katonai tábor­nak a területére, ahová "gya­korlatozás« céljából nemrég 300 nyugatnémet tüzér érke­zett. A tüntetők követelték, hogy szüntessék meg a Bun­deswehr gyakorlatozásait hol- land földön. \ Texel sziget lakossága a2 ellen tiltakozik., hogy a szige­ten nyugatnémet gyalogsági egységeket képeznek ki. (MTI) London és Párizs dolgozói készülnek május 1-re A CGT-vel együtt a CFDT és a nagy francia pedagógus­szakszervezet, a FEN is részt vesz a francia dolgozók má­jus 1-i nagyszabású tüntető felvonulásán. A május 1-i tün­tetésre szóló felhívást eredeti­leg a CGT egyedül adta ki, időközben azonban eredmé­nyesen végződtek a többi szak- szervezeti központtal folytatott tárgyalások, s ennek eredmé­nyeként csatlakozott a terve­zett tüntetéshez a CFDT és a FEN. A Force Ouvrlére vi­szont változatlanul távol tartja magát a tüntetéstől. Londonban az angol hagyo­mányok szerint az Idén is a hónap első vasárnapján ün­nepük május 1-ét, a dolgozók nemzetközi ünnepét. A kom­munista párt, 15 szakszervezet és több más társadalmi szer­vezet rendezésében a Themze- partról a Hyde-parkba indul a dolgozók menete, majd a parkban megrendezésre kerülő gyűlésen baloldali munkás­párti képviselők is felszólal­nak. Politikai bomba Washingtonban Lépés a totális indokínai háború télé A Pentagon tegnap hivatalosan bejelentette, hogy az Egyesült Államok katonailag együttműködik a dél-iHetnami hadsereggel a kambodzsai területen folyó hadműveletek során. A bejelentett hadműveletek az úgynevezett "Kacsacsőr« térségben folynak, ahol a kam­bodzsai terület egyik kiszögel- lése mélyen benvúlik Dél-Viet­nam területére. Köztudott, hogy a dél-viet­nami erők lényegében a Phnom Penh-i puccs óta foly­tatnak hadműveleteket ebben a térségben, de a szerdai be­jelentés volt ennek első hiva­talos beismerése. A Fehér Ház, egyelőre nem fűzött megjegyzéseket a köz­léshez, Általános vélemény szerint azonban az akció a nyílt kambodzsai intervenció első lépése. Mansfield szenátor, a szená­tus demokrata pártcsoportjá­nak elnöke haladéktalanul megállapította, hogv -ez lépés a totális indokínai háború fe­lé. és ennek megfelelően kell megítélni«. Fulbright súlyos hibának és tragédiának minősítette a nyílt beavatkozást. A Pentagon bejelentése po­litikai bombaként robbant Washingtonban. Két demokra­ta és két republikánus szená­tor, Mansfield, Church, Cooper és Aiken haladéktalanul ja­vaslatot nyújtott be, amely megtiltaná az amerikai kato­naság felhasználását Kambod­zsában. * • * Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök levelet intézett az indokínai népek képviselői­nek tanácskozásához. Koszigin kifejezte meggyő­ződését, hogy a tanácskozás munkájának eredményeképpen tovább szilárdul az indokínai népek egységes imperialistael­lenes frontja. (MTI) Tagad a My l_ai-i tömeggyilkos Az amerikai Atlanta város­ban újra ki­hallgatták Me­dina kapitányt, a dél-vietnami My Latban el­követett ame­rikai tömeg­gyilkosság egyik vádlott­ját. Képünkön: Medina a ki­hallgatás után «ártatlanságát« bizonygatja az újságíróknak. (Telefotó: AP MTI—KS) Ausztria Az új kormány külpolitikája Bruno Kreisky osztrák kan- I ra—Neisse-határ, Kina, a Viet- cellár éis külügyminiszter, Ru- nami Demokratikus Köztársa- dolf Kirschschläger az új kor- | ság vagy a Koreai Népi De- mány megalakulása után meg- mokratikus Köztársaság eüs­tartott első sajtóértekezletén körvonalazta Ausztria külpoli­tikáját. "A bécsi kormány nem foly­tat a szó szoros értelmében vett keleti politikát. Egy olyan semleges állam külpolitikáját folytatja, amely baráti kapcso­latokat tart fenn minden or­szággal, bármilyen legyen is annak társadalmi rendszere« — jelentette ki a sajtóértekez­leten Kreisky kancellár. A külügyminiszter a többi között azt mondotta, hogy Ausztria nem tesz kezdemé­nyező lépést a Német Demok­ratikus Köztársaság, az Ode­merése ügyében. Az első eset­ben a németek közti tárgya­lások ismeretében fog dönteni, a többiekben az ENSZ irány­zatát követi. A miniszter meg­erősítette továbbá, hogy Auszt­ria bejelentette: jelöltetni sze­retné magát a Biztonsági Ta­nács tagságára, Finnország vagy Spanyolország helyére. A Közös Piaccal való kap­csolatokat illetően a külügymi­niszter optimistának vallotta magát abban a vonatkozásban, hogy ideiglenes kereskedelmi megállapodás jöhet létre Ausztria és a hatok között. (MTI) •program Az AFP washingtoni tudó­sítójának jelentése szerint Ni­xon elnök eltökélt szándéka, hogy siettesse az ABM rakéta­elhárító rendszernek és a több­szörös robbanótöltettel ellá­tott MIRV-rakétáknak a fej­lesztését. Az elnök a múlt hét csütör­tökjén a kongresszus vezető republikánus tagjai előtt kije­lentette, hogy amennyiben ezt a. két programot nem valósít­ják meg kellő ütemben, az Egyesült Államok a stratégiai fegyverek terén elmaradhat a Szovjetunió mögött. Az ameri­kai sajtó először kedden tett említést Nixon kijelentésérő), Ellenzéki roham a Bundestagban Brandt kancellár és Scheel külügyminiszter szerdán eüen- zéki rohamokat vert vissza á Bundestagban. A CDU—CSU vezető politikusai számos sür­gős interpellációt intéztek a kormányhoz, amelyek tárgya újra Brand tnak Gomulkához intézett levele volt. Scheel a kérdésekre adott válaszok során kijelentette, hogy egyelőre még nem foly­nak formális tárgyalások Var­só és Bonn között, csupán munkaokmányokban szögezték le álláspontjukat. Egy esetleges egyezmény formája még nincs megállapítva, bizonyos azon­ban, hogy egy szerződés ma­gába foglalná a határkérdés rendezését és az erőszakról való kölcsönös lemondást. Gazdasági nehézségek as Egyesült Államokban Az amerikai kormány nö­vekvő nyugtalanságát mutatja, hogy Nixon elnök több tanács­kozást folytatott az elmúlt na­pokban gazdasági szakértőivel és meghívott közgazdászokkal. A gazdasági nehézségek az őszi választásokon politikai nehézségeket is okozhatnak: a CBS tv például azt jelentette, hogy a republikánus pártot tá­mogató több tőkés csoport je­lezte, a gazdasági nehézségek miatt csak kisebb támogatást tud nyújtani a pártkasszának. amelyeket a Fehér Ház szó­vivője megerősített. Nixon a program végrehaj­tásának szorgalmazásával nyil­ván azt akarja elérni, hogy az Egyesült Államok "az erő pozíciójából« tárgyaljon a stra­tégiai fegyverek korlátozásáról a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői között je­lenleg folyó megbeszéléseken. (MTI) Tüntetések Dominikában A Dominikai Köztársaság két legnagyobb városában, Santo Domingóban és Santia­góiján- tömegtüntetéseken em­lékeztek meg az amerikai be­avatkozás ötödik évfordulójá­ról, arról a napról, . amikor amerikai tengerészgyalogosok szálltak partra Dominikában, és vérbefojtották a népi fel­kelést. , ­A tüntetők mindkét város­ban amerikai lobogót égettek el. A hatóságok a rendőrségen kívül katonai alakulatokat is bevetettek a tüntetők ellen. Egy rendőri közlemény sze­rint 30 személyt letartóztattak. Az utóbbi években nálunk meghonosodott munkastílus teljes mértékben bevált, élvezi a párt és a nép támogatását — jelentette ki Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára a harko­vi traktorgyár sokezres kol­lektívájának nagygyűlésén. Ez a megállapítás választ ad arra a sók-sok levélre is, ame­lyet az SZKP Központi Bizott­sága kap munkásoktól, kolho- zístáktól/ mérnököktől, akik következetesen fellépnek a gondatlanság, a pazarlás és a munkafegyelem megbontói el­len. Vagyis minden olyan fo­gyatékosság ellen, amely he­lyenként- fékezi a gazdasági reform ’megvalósítását. — Természetesen nem csu­pán arról, van szó, hogy fokoz­zuk á követelményeket és szi­gorú adminisztratív intézkedé­seket foganatosítsunk — fi­gyelmeztetett Brezsnyev. — A párt ma a káderekkel való kapcsolatát mindenekelőtt a bizalomra, az öntudatra és a felelősségérzetre építi. A szovjet emberek bebizo­nyították, hogy képesek a bo­nyolult kérdések sikeres meg­oldására. A harkovi traktorgyár két­A szovjet gazdasági reform ezer-ötszáz fős kollektíváját a Lenin-centenárium tiszteletére indított szocialista versenyben elért eredményekért elisme­résben részesítették. A traktorgyár története a gyors iparosítás példaképéül szolgálhat. Az első ötéves terv­időszakban épült gyár már 1 millió 250 ezer traktort adott a mezőgazdaságnak. Ez alatt az idő alatt — ahogy más él­üzemben — ebben a gyárban is kifejlődött az új típusú munkás. Az új típusú munkás kép­zett, a munka morális ösztön­zőit értékelni tudó munkás, az az ember, aki alkotó kezdemé­nyezést tanúsít, és nemcsak az anyagi javak , puszta előállító­ja, hanem folyamatosan részt vesz a termelés irányításában is, Tanúskodjék az alábbi pél­da arról, hogy az Ilyen mun­kás teljes hozzáértéssel tud részt venni a termelés irányí­tásában a tudományos és mű­szaki forradalom feltételei kö­zött: nemrég 120 olyan gyári munkást ünnepeltek, akik termelő munkájuk mellett sze­rezték meg a mérnöki diplo­mát. Leonyid Brezsnyev a szovjet gazdasági stratégia fontos fel­adatának nevezte a tudomá­nyos és műszaki forradalom továbbfejlesztéséit. Ezzel össze­függésben megjegyezte, hogy az újabb és újabb műszaki fel­szerelések létrehozása és be­vezetése a termelésbe nemcsak a tudósok, a konstruktőrök vagy a mérnökök feladata, ha­nem a dolgozó munkáskezeké is. Ennek biztosítéka az alkotó fantázia, a hozzáértés és a ta­pasztalat, a munkásgárda, az újítók energiája és kezdemé- jnyezése. Az elmúlt időszakban az SZKP Központi Bizottsága nagymértékben elősegítette a emberek alkotó kezdeménye­zésével érvényesülését szak­mai és szervezői képességének kibontakozását, a bizalom lég­körének kialakulását. Ez vezet el ahhoz a felismeréshez, hogy milyen módon lehet elérni az országban a tervezés és a gaz­dasági ösztönzés új módszerein alapuló gazdasági reform meg­valósítását. A reform mozgásba hozott különböző formákat (szakszer­vezet, termelési tanácskozás, népi ellenőrzési szerv), ame­lyeknek segítségével a dolgo­zók közvetlenül befolyásolhat­ják vállalatuk ügyintézését. Ezek révén a munkások köz­vetlenül részt vesznek a leg­fontosabb kérdésekben hozan­dó döntések kidolgozásában. Leonyid Brezsnyev számokat sorolt fel az idén befejeződő ötéves terv négyévi jellemzői­ről. A nemzeti jövedelem (a gazdasági fejlődés fő és össze­foglaló mutatója) 31 százalék­kal nőtt. Az állóalapok, vagy­is a népgazdasági ágak terme­lési kapacitásának meghatáro­zói 32,8 százalékkal növeked­tek. 26 ' százalékkal emelke­dett az egy lakosra eső reál­jövedelem. A fogyatékosságokról, a ne­hézségekről, a megoldatlan problémákról szólva Leonyid Brezsnyev megjegyezte, hogy, nagy részük lényegében ma­gával a gazdaságnövekedéssel függ össze, azzal, hogy a Szov­jetunió a fejlődés olyan szaka­szába lépett, amikor a régi he­lyett új módszerek, új megol­dások szükségesek. Jelenleg lényegesen módosítják a veze­tés struktúráját, hogy éssze­rűbbé, bürokráciamentessé te­gyék, s megtalálják a jogok és kötelességek, a hatalom és a felelősség helyes összehango­lásának lehetőségeit minden szinten. A szocializmus egész poli­tikai rendszerének alapelve — amint azt Lenin előre látta — tovább fejlődik. Ennek első és legfontosabb megnyilvánulása, hogy az állam és a gazdasági élet igazgatásába egyre több dolgozó embert, munkást, pa­rasztot, tudóst vonnak be. Mindenekelőtt a munkásokat. Mert — mint Brezsnyev mon­dotta — a párt fő támasza, a szovjet társadalom élenjáró és szervező ereje a munkásosz­tály, amelynél a párt minden­kor megértésre és támogatás­ra talál. Fjodor Breusz, az APN poütikai hír­magyarázója, SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, m április 30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom