Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-14 / 62. szám
Általános rajt a labdarúgásban Mostantól kezdve a Nemzeti Bajnokság I .osztályától kezdve a legalacsonyabb szintű bajnokságig mindenütt megkezdődik a küzdelem. Ebben az évben a korábbi három helyett két csapatunk küzd a magyar labdarúgás harmadik vonalában, az NB II-ben. A tavaszi egyfordulós bajnokság nem állítja különösebben nehéz próbatétel elé a K. Rákóczi és a K. Táncsics csapatát. Föl' nem juthat ebből a bajnokságból senki, de nem lesz kieső sem. A két somogyi NB II-e.s együttesnél a . csapatépitós időszaka lesz az idei tavasz. Ha az egyesületek vezetői és játékosai azt akarják, hogy benépesüljenek a lelátók, akkor feltétlenül jó és lelkes játékkal kell kirukkolniuk a labdarúgóknak, a szurkolók szívesen borítanak fátylat a tavalyi gyengébb év történetére, ha a tavasszal csapataink ízelítőt adnak tudásukból. s reményt keltenek, hogy az ősszel «-igazi« bajnokság következik. Az NB III számunkra idegen Északnyugati csoportjában A SIÓFOKI BÁNYÁSZ ismeretlen ellenfedek ellen kezdi meg harcát, amelynek egy célja lehet: vissza az NB II-be! A Délnyugati csoport csapatai Somogybán megsokasodtak. Barcs, Lábod és a K. Vasas mellett a Nyugati csoportból ide került a Marcali V. Meteor. A tavalyi somogyi bajnok, az M. Latinka szintén a délnyugati — állítjuk, igen erős — bajnokságban küzd majd a bajnoki pontokért. A marcali csapatok nyíltan vallják, nem szívesen kerültek ebbe a csoportba. Kétségkívül lényegesen többet kell utaznia a két csapatnak, mint a többinek. Reméljük, hogv - tód a Vörös Meteor, mind az M. Latinka a tavaszi idényé i megbarátkozik majd az itteni légkörrel, s az ősszel, amikor már értéke lesz a bajnoki pontoknak, egyenlő esélyekkel indulhat K. S. Arany-, ezüst és bronzérem jutott a kaposvári birkózóknak Pécsen rendezték meg a délnyugati területi >fiúsági kötöttfogású blrkózóbajnokságot, amelyen a somogyi színeket a Kaposvári Dózsa ifi versenyzői képviselték. Ez volt a fiatal birkózók első lépcsőfoka a magyar bajnokság előtt. A kaposvári ifik egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Négyen lehetnek majd ott március 28—29-én a székesfehérvári vidékbajnokságon. Az érmeit szerzett K. Dózsa birkózók: 56 kg: 2. Farkas József. 60 kg: 3. Illés József. 65 kg: 2. Szsbenyi Ödön. 81 kg: 1. Király Lajos. Sportműsor Uruguay nem lesz olt a mexikói döntőben? Caetano és Cortes eltiltása miatt hevesen tiltakozik az uruguayi hivatásos labdarúgók szövetsége. Az AP hírügynökség Jelentése szerint a jelenlegi vihar azt is magával hozhatja, hogy Uruguay válogatottja nem vesz részt a mexikói világbajnokságon. A hivatásos játékosok szövetsége úgy döntött, támogatja a já tékosok esetleges sztrájkját, mert az uruguayi labdarúgó szövetség anélkül büntette meg Caetanót és Cortest. hogy hivatalos vizsgálatot folytatott volna. A két, ajzószer használatával vádolt Penarol játékos is úgy nyilatkozott, hogy nem hallgatták meg őket. Elmondották, hogy a mérkőzés alatt fogyasztott frissítőnek szokatlan keserű íze volt, de hogy miért, arról ők nem tudnak. SZOMBAT Kosárlabda NB H: K. Táncsics SE—Baja, Kaposvár, Munkácsy Gimn., 18 ó. NB III: Táncsics II—Baja, Kaposvár, Munkácsy Gimn., 19.30 ó. Teke NB II: K. Volán—Bp. MOM, Kaposvár, Volán-pálya, 14.30 ó (Lá- donyi J.). (Ez a mérkőzés eredetileg Budapesten lett volna, minthogy azonban a Beloiannisz automata pályája meghibásodott, ezért került sor a pályaválasztó jog fölcserélésére.) Összevont megyei bajnokság. K. Fáklya—Szekszárdi Alpári SE. Kaposvár, Spartacus-pálya, 15 ó (Gerse). Labdarúgás NB ín: K. Vasas—Pécsi Volán, Kaposvár, Volán-pálya, 15 ó (Singer). VASÁRNAP Kosárlabda NB ül: K. Gazdász—Szekszárd, Kaposvár, Tanítóképző. 15 ó. Fonyód—Szekszárd (női), Fonyód, 10 órakor. Röplabda Kovács Rezső Kupa, VIü. forduló. Színhely a Tanítóképző Intézet tornaterme. Mérkőzések: Nagybajom—K. Dózsa 8.15 ó. Latinka—Nagybajom 9.15 ó. K. Vasas Izzó II—K. V. Lobogó (női) 10.15 ó. Barátságos mérkőzés: K. Dózsa —ITSK, 11.05 ó. Teke Összevont megyei bajnokság: K. Vasutas—Komlói Bányász, Kaposvár, Vasutas-pálya, 9.30 ó (Horváth J.). Labdarúgás NB H: K. Táncsics SE—Pécsi Ércbányász, Kaposvár, Rákóczi- pálya, 15 ó (Bana). Máza-Szászvár —K. Rákóczi, Szászvár, 15 ó (Molnár P.). Ntí III: Siófoki Bányász—Ikarus Alba Regia, Siófok, 15 ó (Bauer). Nagymányoki Brikett—Latinka SE, Nagymányok, 15 ó (Vecsera). Lá- bodi MEDOSZ—Pécsi VSK. Lábod, 15 ó (Dravecz). Pécsi Helyiipar— Barcsi SC, PécsbányateleD, 15.30 ó (Tegzes). M. Vörös Meteor— Bonyhád, Marcali, 15 ó (Sümegi). Felszabadulási Kupa. I. ocz*ály; Kapoly—Tab, Ka poly, 15 6 (Műdig), Fonyód—Ordacsehi, Balaton- boglár (Horváth n. L.), Lengyeltóti—K. Vasutas, Lengyeltóti, 15 ó (Pesti), Zamárdi—Balatonboglár, Zamárdi, 15 ó (Szöllősi), N. Somogyi—K. V. Lobogó, Nagyatád külső sporttelep, 10 ő (Varjas), K. Rákóczi—Somogy tamóca, Kaposvár, Rákóczi-pálya, 13.25 ó (Kovács Gy.), Babócsa—K. Dózsa, Ba- -bócsa, 15 ó (Németh V.), Toponár— Nagyatádi Kinizsi, Toponár. 15 ó {Vajda S.). II. osztály: Balatonlelle—K. Gazdász (Bozsik), Gölle—Felsőmocso- lád (Horváth n. L.), Balatonszárszó— Karád (Csósáár), Siófok—Ba- iatonszemes (Szántó), Balaton- f enyves—Buzsák (Tombor), So- mogyszentpál—Somogy vár (Bakonyi), Tapsony—Somogy jád (Bognár), Táska—Szöllősgyörök (Bó- zsa), Homokszentgyörgy—K. Vasas (Bíró), Kadarkút—Csohibnyar visonta (Farkas), Taszár—Szentba- lázs (Bóna), Felsőbogát—Porrog (Ignáczy), Nagybajom—Vese (Tálas), Böhönye—Somogyszob (Mó- ritz), Iharosberény—Gyékényes (Perger II.), Kastélyosdombó— Szülök (Gerencsér). — Elmarad a mára tervezett kaposvári mezei futóbajnokság — így döntött az atlétikai szövetség. A hagyományos bajnokságnak még nincs új időpontja. MÁRCIUS SZOMBAT Mariid M ilyen lesz az időjárás? A várható Időjárás ma estig: Felhős, párás, sokfelé ködös idő. Szórványosan kisebb esői napközben mérsékelt szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 5—10 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel nulla fok fölött lesz. a nyertes lottószámok A Sportfogadási és Lottó Igzgatőság tájékoztatása szerint a Liszt Ferenc 1 Művelődési házban a 11. játékhéten a következő számokat húzták ki: 10.18, 57. 64, 80. — Kaposvári tanárok Eszéken. Háromnapos tapasztala tcse-uére utazik a Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum tizennyolc tanára március 15-én a zágrábi egyetemhez tartozó Eszéki Mezőgazdasági Főiskolára. — A felszabadító harcokról, az élet megindulásáról tartott előadást dr. Kanyar József. a kaposvári Állami Levéltár igazgatója a fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium mintegy nyolcvan negyedikes diákjának. — A tartós fogyasztási cikkek forgalma csaknem hetven százalékkal nőtt három év alatt a megye szövetkezeti boltjaiban. 1966-ban 761, tavaly pedig több mint 2600 hűtőszekrényt vásároltak itt. — 27 millió forint értékű volt a Nagyatádi Komfort Ktsz termelése a múlt év mérlege alapján. Ennek hét százaléka, több mint kétmillió forint, a termelékenység növekedéséből származott. — Ikarusz buszok Kali- nyinban. Nagyon hamar megkedvelték testvérvárosunkban a közelmúltban beszerzett százszemélyes Ikarusz 620-as autóbuszokat. — Száz hold angol levendulát telepít az idén nyimi üzemegységében a ságvári— nyimi egyesült Egyetértés Tsz. A növényt a Darány- pusztai Állami Gazdaság lepárlójában dolgozzák fel. — Mentőautó gázolta halálra a svéd Kristina Nilsom asszonyt csütörtök este Rómában. A száguldó mentőautó tehergépkocsival karambolozott és így csúszott a járdára. — Rügyvallatás Hevesben. Heves megye egyes vidékein virágba borultak a cseresznyeágak. Ezúttal ugyan még nem a kertekben, hanem a -falusi házak ablakaiban. Sokás errefelé, hogy a februárban levágott gyümölcsfa- ágakat, szőlővesszőket vízzel töltött edénybe helyezik, s az így előhajtatott ágak viselkedéséből következtetnek a terméskilátásokra. — Elérte a tízmillió forintos betétállományt a szuloki takarékszövetkezet, amely most 10 éves. Az első hét évben 900 0000 forint kölcsönt folyósítottak tagjaiknak, tavaly már 2,9 millió forintot kaptak az igénylők. — Növényvédelmi szakmunkások tanfolyama fejeződött be Barcson. A harmincnyolc hallgató most a vizsgákra készül. — Lelőtte édesanyját egy 13 éves San José-i fiú, mert az szemrehányást tett neki, hogy nem jár rendesen iskolába. 25 évvel ezelőtt, 1945. március 14-én halt meg Fenyes Adolf, a magyar festőművészet egyik legnagyobb alakja. Kecskeméten született 1867-ben. 1884-től három éven át Székely Bertalan növendéke. Néhány évet külföldön — Weimar ban, Párizsban, majd ismét Weimarban — tölt, 1894— 98 között pedig Benczúr Gyula mesteriskolájában működik. Pletyka című képével 1895-ben elnyeri a Képzőművészeti Társulat díját. Az 1898-ban megkezdett Szegény ember élete című festményciklusa a kritikai realizmus legszebb művészi termékei közé tartozik. Család című képe az 1900-as párizsi világkiállításon nyer kitüntetést. Részt vesz a szolnoki művésztelep létrehozásában; 1902-től minden nyarat Szolnokon tölt. Kiállításai sorozatos sikert aratnak; az 3T929-Í barcelonai világkiállításon nagydíjat nyer. A kitűnő művészt 1944-ben elhurcolják, a felszabadulást súlyos betegen éri meg. Műveiből 1949-ben a Fővárosi Népművelési Központ, i9G0-ban a Magyar Nemzeti Galéria rendezett nagy közönségsikert is arató emlék- kiállítást. Művészete a realizmus és a picin air festés legjobb magyar eredményei közé tartozik. — A Kaposvári Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a magyar néphadsereg alakulatai 1970. március 15- től március 31-ig éjjelnappal éleslövészetet hajtannak végre a sántosi lőtéren. Kérjük a lakosságot és az erdészet dolgozóit hogy a fenti időben a sántosd lőtéren és a lőtér biztonsági területén ne tartózkodjanak, mert az ott-tartózkodás életveszélyes. A felállított őrök figyelmeztetését tartsák be. — Értesítjük a lakosságot, hogy március 16-án Karád és Nágocs községben országos állat, és kirakodóvásár ltsz. (7202) — Víz, szemét stb. tárolására alkalmas 50 literes fahordók olcsó áron kaphatók a kaposvári méh telepen. (90686) MAI 14. A múlthatatlan kiadásokra szükséges összeget Debrecen város házipénztára adta _köl- csöij. Eleinte ebből az előlegből történtek a kifizetések, később ide folytak be a bevételek is. A normális állapot, amikor az állam részére a pénzforgalmat a postatakarékpénztár bonyolította le, csak áprilisban, a kormány Budapestre költözése után kezdődött meg. A kormány első komolyabb jövedelmi forrása a Debreceni Dohánygyár volt, amely aránylag sértetlenül és elég jelentős készletekkel vészelte át a háborút. Január 2-án ez a gyár már napi 20 tonna cigarettadohányt termelt, és a szovjet hadseregtől is kapott megrendelést. A készletek feldolgozásából több mint egymillió pengő folyt be. Az utolsó háborús években az állam havi szükséglete mintegy egymilliárd pengőre tehető. Most a kormány bevétele négy hónap alatt nem egészen négyszázmillió, erősen inflációs pangó volt. Január 30-án Vásáry pénzügy miniszter Kovács államtitkárt Dabanvee dohánvgvári igazgatóval a fővárosba küldte, hogy szerezzenek pénzt. Ők a Nemzeti Bank csak ne",'As felszabadult és romos épületében akadtak rá a Budapesti Nemzeti Bizottság által megbízott bankelnökre, Oltványi Imrére, aki megfelelő igazolás után átadta nekik az Országos Földhitelintézet pénztárában talált 34 millió pengőt. Ezt ládákba csomagolták, és a szovjet parancsnokságtól kölcsönkért fegyveres kísérettel Debrecenbe vitték. Ez volt a kormány első, komoly pénzügyi alapja. Az ideiglenes nemzeti kormány valamennyi tevékenysége közül az úgynevezett 600-as számú kormányrendelet volt a legfontosabb, amely a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról szólt A rendelet kibocsátása nem ment simán, amit az is bizonyít, hogy viszonylag későn — a kormány megalakulása után csak mintegy 3 hónapra — került rá sor. A földreform mértékéről már meglehetősen eltértek a vélemények. A későbbiekben élesebben kirajzolódó ellentétek a jobb- és baloldal között — a koalíción belül — ekkor már előre vetették árnyékukat. Különösen a kisgazdapárt jobbszárnya és a Polgári Demokrata Párt képviselői igyekeztek megakadályozni a valóban radikális földreformot. Az idő szavával azonban most sem lehetett szembeszállni. A március 17-én tartott minisztertanács megtárgyalta és végleges formájában elfogadta a íöldreformtörvényt. Nyomban elrendelték annak végrehajtását, s ennek során hétszázezer nincstelen magyar jutott földhöz. A különleges viszonyok miatt azonban még a rendelet kinyomtatása is nehézségekbe ütközött, mert nem volt pa^ír. Végül is Budapestről sikerült papírt szerezni. így a hivatalos lap, a Magyar Közlöny csak március 29-i számában közölhette a rendeletet. Megalakították az Országos Földbirtokrendező Tanácsot, amelynek elnöke Veres Péter lett. Az Országos Földigénylő Bizottságok is gyorsan megalakultak, sok helyen meg sem várták a rendelet megjelenését, hanem hozzákezdtek a földosztáshoz. Az első hivatalos földosztás a második világháború után Magyarországon Szabolcs megyében volt: Tiszanagyfaluban, 1945. március 27-én. Délután fél kettőkor vette kezdetét a történelmi jelentőségű esemény, melyre az igénylőkön és a hivatalos személyeken kívül a község apraja-nagyja kivonult. Az első nagyobb, már a törvény kihirdetése után történt földosztást ünnepélyes keretek között Pusztaszeren tartották, a volt Pallavicini féle uradalom területén. A Viharsarok népe vette tulajdonába azt, ami a magyar parasztság évezredes álma volt A földosztás megvalósításával, illetve beindításával (hiszen a teljes végrehajtás még sokáig eltartott) az Ideiglenes Nemzeti Kormány, a demokratikus Magyarország egyik alapvető és legfontosabb problémáját oldotta meg. Közben az egész ország felszabadult. A felszabadult országot azonban már technikai szempontból sem lehetett Debrecenből kormányozni, így felmerült a Budapestre költözés sürgős szükségessége. Április 4-én a Vörös Hadsereg teljesen felszabadította Magyarország területét, s ezzel a helyzet teljesen megváltozott. A kormány ugyan mógj ideiglenes volt, és a novemberi' választásokig az is maradt, de1 nem működhetett tovább Deb-' recenben. Április végén Bu-' dapestre költözött. Az ellentétek, amelyek a debreceni korszakban is megmutatkoztak itt-ott, most —' hogy az egész országra kiterjedő tevékenységéről volt szőj — még inikább jelentkeztek.? Ennék egyaránt voltak bel- és? külpolitikai okai. ? Amikor azonban a kormány? a fővárosba költözött, és teljes egészében felmerült a demokráciáért folytatandó harc szükségessége, már nem volt többé vita a párton belül. A Magyar Kommunista Pált május 20—21-én összeülő I. brszágos értekezlete programot dolgozott ki az ország gazdasági rekonstrukciójára, és út-1 mutatást adott a főbb politikai ? irányelvék tekintetében. Mind-? kettőre nagy szükség volt. Hiszen az országban még éppen csak megkezdődött a romok eltakarítása. (Folytatjuk) műsor SZÍNHÁZ: CSIKY GERGELY A MŰVÉSZNŐ ÉS HÓDOLÓI. Előadás 19 órakor: Ódry- bérlet). VÖRÖS CSILLAG: 3, 5 és 7 órakor: UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL. Karinthy Frigyes regénye nyomán készült színes magyar film. (III. 15-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 és 6 órakor: EGY NEHÉZ NAP ÉJSZAKÁJA. Zenés angol film a Beatles együttesről. 8 órakor: VADÁSZJELENETEK ALSÓ-BAJORORSZÁG- BAN. Magyarul beszélő nyugatnémet film. Csak 10 éven felülieknek! (III. 15-dg.) LATINRA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: DZSAMILA SZERELME. Színes szovjet i film. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, SIÖFOK: 7 órakor: A BÁBU I-II. Magyarul beszélő, színes lengyel film. (Má&feles helyárral..) TELEVÍZIÓ Budapest 9.30: Műsorismertetés. 9.31: Kiasz- szikusok tv-íilmen. Elveszett illúziók. Magyarul beszélő francia I filmsorozat. 10.25: Nótaszó. 10.45: j Mit tud már a baba? 11.15: A Kés- ! pi-tótól az Altájig. 11.35—11.55: Emberek vagyunk. 15.33: Műsorls- mertetés. 15.35: Nemzetközi Mezőgazdasági Magazin. 10.05: Mindenki közlekedik . .. 16.45: Reklámműsor. 16.50: Hírek. 16.55: Antenna. 17.40: Telesport. 19.35: A ÍV jelenti. 19.20: Cicavízió... 19.35: Lapok Petőfi Sándor naplójából. 19.55: Szünet. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Shakespeare: Tévedések vígjátéka. Vígjáték két részben. 22.05: Tv-híradó, 2. kiadás. 22.15: San Remo 1070. Kb. 23.25: Jó éjszakát, felnőttek. Zágráb 15.00: OFK Beográd—Hajdúk. Közvetítés. 16.45: Jimmy MacFea- ters utazása. 17.30: Hét belgrádi nap. 17.45: Kosárlabda: Crvena Zvezda—Olimpia. 19.20: Időgép 20.35: Tv-magazill. 21.35: Propaganda közjáték. 21.40: Egy játékfilm. 23.30: A Zelj eznicar—Vojvodlna kosárlabda-mérkőzés követí- tése felvételről, IL félidő. Osztrák tv 14.55: Könnyűatlétika. Kurőpa- bajnokság. 18.50: Szombati jó estét. 19.30; Tv-hlradó. 20.15: D’Ar- tagnan. Tv-játék négy részben. 21.55: Tv-híradó. 22.10: Az árnyékban. Krimi film. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig ... 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Lemezek közt válogatva. 9.10: Verbunkosok, népdalok. 10.00: Hírek. 10.05: Zenekari muzsika. 10.56: Kádiószinház. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiakoktél. 13.50: 1942. március Idusán. 14.00: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj zenei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.20: 'Csak fiataloknak! 16.05: Rádióreklám. 16.0?: Változatok. 16.37: Szombat délután. 18.04: Clifford Curzov zongorázik. 18.58: Hallgatiónk figyelmébe! 39.00: Esti Krónika. 19.25: 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.00: Hírek. 22.13: Sporthírek. 22.20: Táncoljunk! 24.00: Hírek. 0.10—1.56: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-müsorral. 8.05: Sárközi Gyula népi zenekara játszik. 8.43: Külpolitikai figyelő. ö.OO: Film- daloK. 9.15: Operacsillagok — opc- raslágerek. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 10.00: A zene hullámhosszán. 11.46: Czine Mihály könyvszemléje. 11.56: A Suisse Ro- mánde zenekar hangversenye Géniből. 13.00: Hírek. 13.03: Walter Gíeseking zongorázik. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Hazai tükör. 15.05: Cigánydalok, csárdások. 15.20: Orvosi tanácsok. 15.25: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.50: A XX. század kóruszenéiéből. 16.00: Hírek. 16,05: Egy hír a mikroszkóp alatt. 16.20: Vécsey Ernő táncda- laibóL 16.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.50— 17.45: A hét műsorából. 17.45: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának fúvószenekara játszik. 18.00: Hírek. Ifi 10: Két lány apát keres. 19.(V): Wagner: A bolygó hollandi. Közben: 19.50: Jó estét, gyerekek! ?oeo. Esti Kn^'ka. IT. *0.25—20.28: Ül könyvek. 21.50: Jó «■*náe«ok turistáknak. 22.00: A mi ^őa dóink. 23.00: H<rek. 23.15: Bach- és Purcell-mŰvek. 24.00— o.io: Hírek. URH 16.00: Hírek, 18.05: Zenés játékokból. 17.00: ötórai tea. 18.00: Bírek. 18.10: Hangiemezoarádé. 19.00: Kamarazene. 19.38: A Ma- •*var Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 19.48: Rá<H6«7<nhár. 20.27; Hangfelvételek felsőfokon. 21.45: Zenei panoráma. 22.10: A1- késztisz. 22.46: Kadosa Pál: VÉL szimfónia. 23.00—23.15: Hírek. E3 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1970. márdna 14.