Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-14 / 62. szám

Egy vetélkedő tapasztalatai Magyar berendezések Lenin szülővárosában Felszabadulásunk 23. év­fordulójának tiszteletére a szállítási dolgozók szakszerve­zete által hirdetett brigádve­télkedők országos elődöntőjét március 6-án tartották Szé­kesfehérváron. A 13. számú AKÖV-öt a megyei döntő el­ső helyezettje, a Pékó-brigád képviselte. A Pékó-brigád helyezése sok munka eredménye: tanulni kellett sokat és alaposan. Ren­geteg könyv, lexikon, jegyzet került elő. Március 6-án in­dulunk a »nagy útra«. A me­netidőt is hasznosan töltöttük. Verseket, festők, zeneszerzők műveit idéztük. Hogyan is kell kimondani Kodály művé­nek címét, a Psalmus Hunga- ricust? Mi volt a népi írók mozgalma? Kik is tartoztak oda? Műveik? No, meg egy kis történelem, s a kongresz- szusok. Jól menrt minden, de azért nagyon izgatottak vol­tunk. Az autóbusz utasai meg­értőén mosolyogtak. Értünk iz­gultak. — Jó versenyzést! — búcsúztak Székesfehérvárom. Reggelizni senkinek nem ju­tott eszébe. Volt érméi fonto­sabb is. Megkerestük Pátzai Pál híres huszúrszobrát és Fe­jér megye székhelyének hely- történeti nevezetességeit. Szorongva foglaltunk helyet b székesfehérvári SZMT kul- túíhelyiségébem. Rövidesen kezdődött a vetélkedő. Kiosz­tották a szellemi totó szelvé­nyeit. Gyorsan múlt az idő. Lenin és a szoviel fegyveres erők A közelgő Lemin-centená- rium alkalmából — a Zrínyi Kiadó gondozásában — meg­jelent a Lenin és a szovjet fegyveres erők című, több mint 400 oldalas könyv. A fényképekkel is gazdagon il­lusztrált kötet (Leninnek azt a széles körű munkásságát is­merteti, amellyel a fiatal szov­jet állam hadügyét és Vörös Hadseregét irányította. A szerzőik bemutatják az első proletárállam megalapítójá­nak sokrétű katonai elméleti hagyatékát, az elmúlt 50 év tör­ténelmi tapasztalatainak tük­rében. Sok új történelmi és katonai anyag felhasználásával adnak választ arra, mit kö­szönhet Leninnek a korszerű liadtudomány. Amíg a válaszokat leírták, KlSZ-titkárunk is meghúzta noteszében a rubrikákat, mert mi is szigorúan jegyeztük a pontokat. Az első kérdéscsoport: kul­turális. A húzás Pékó Béla fel­adata: sárga borítékot húz. Néma csend. Rapcsányi László felolvassa a kérdést: »Sorolja fel Fábri Zoltán filmjeit!« Ilyen kérdésre nem számítot­tunk. Versenyzőink pirulnak, izzadnak. Az óra gyorsan ke­tyeg. Végül elhangzik az egyetlen ismert cím: Húsz óra. Sajnos, ez csak öt pontot jelentett. Három címet kellett volna mondani. A következő két kör 17—17 pontot hozott. Idegen »pályán« játszottunk, kevés szerencsével Félidőben 39 pontunk volt az elérhető 73 helyett Nem baj, fiúk, van még le­hetőség! Szünet után Horváth, Ferenc szavalata következett, majd kihirdették a szellemi totó eredményeit. Nekünk csak 25 pont jutott. Egy halom táviratot hozott ia postás. A székesfehérváriak már a tizediket kapták. Min­denben ők vezettek. Mi a ti­zenkettedik helyen voltunk. A 13. sz. AKÖV MÁVAUT- brigádjának szólt a távirat, amelyet felolvasott a játékve­zető. A szövegét már nem is értettem, fő az, hogy ránk is gondoltak. Most mintha megtáltosodtak volna. Nincs többé húsz pont alatti válasz. Bárcsak előbb jött volna ez a távirat. Hisz a 12. helyről hamarosan a nyol­cadikra kerültünk. De végül is csak 115 pontot tudtunk sze­rezni, míg az első helyezett székesfehérváriak 168-at. Brigádomha alig tudtam lel­ket önteni. Az étteremben a vállalat főmérnökének, Flach Tibornak mondták el, amit ott nem lehetett: röpködtek az év­számok, az életrajzi adatok, az alkotások címei, még Kapron- czay elvtárs (a vetélkedő kér­déseinek összeállítója) is cso­dálkozott. Nyolc általánost végzett fizikai dolgozóink helytállása ilyen körülményék között szép volt. Büszkék vagyunk Pékó Béla, Tiszperger Jenő, Fapp József és Farkas Lajos versenyzőkre. Gratulálunk a nagy lelkesedésért, a szorga­lomért és a sokoldalú érdek­lődésért Tanulásuk nem volt hiábavaló. Ha nem is értünk el jobb eredményt, a felké­szülésnek nyoma marad so­káig. Harsányl Edit Új művésztelep Szentendrén Lenin születésének 100. évfordulóján helyezik üzemire TTIjanovszklran azt a rádióköz- pontoi, amelyet az Elektroakusztikai Gyár készített, A teljes technikai berendezést: 6 stú­dióasztalt és egyéb kiszolgáló berendezéseket mintegy 16 millió forint értékben szál­lítja a gyár. Képünk a gyár szerelőműhelyében készült, ahol az utolsó stúdió kezelőasz­talt készítik elő szállításra. Sorban állni tudni kell Drobnyickij: A szeilemi értékek világa A Kossuth Kiadó gondozásá­ban jelent meg Drobnyickij szovjet szerző »A szellemi ér­tékek világa« című könyve. A könyv nem az emberiség szel­lemi értékeinek tára, hanem filozófia és elmélkedés magá­ról az érték fogalmáról. A kérdés röviden: mit nevezünk 1 ás pontjának egyikét megfo­galmazza. A szerző szándékát, hogy felhívja az olvasót: lép­jen be a vitába, az igazság együttes keresésének atmosz­férájába, s döbbenjen rá, hogy a filozófusok által fölvetett kérdések számára is felvetőd­tek. Szentendrének régi művé­szeti hagyományai vannak. Ez a gondolat foglalkoztatja Pest megye vezetőit és a Magyar Népköztársaság Mű­vészeti Alapját, amikor a Du- na-kanyar festőinek szép vá­rosában új művésztelepet lét- tesitett. A múlt év őszén 12 műtermes lakást adtak át 5 szobrász- és 7 festőművész­nek. Rózsa Péter szobrászmű­vész most az ország felszaba­dulásának 25. évfordulójára készül az »így jöttek« című, ólomból készült kompozíciójá­val, amelyet április 4-én Szentendrén állítanak ki. DÉLUTÁN fél négy. Nyir­kos az idő. Influenzavírusok­kal telített a levegő. Legyen­gült emberek ácsorognak a fe­hérre mázolt ajtó előtt Rajta tábla: du. 4-től 6-ig. Az ácsor­gók toporognak, lökdösődnek, beszélgetnek. A felületes szem­lélőben békésen álldogáló cso­port látszatát keltik, pedig nem az. Lassan, de céltudato­san folyik á helyezkedés. Kü­lönösen nagy a mozgolódás ott elöl az ajtó körül. Közben egyre többen le­szünk. Jönnek a betegek és a kevésbé betegek. Az utóbbi kategóriába tartoznak a más­napi dolgozattól remegő diá­kok, a nagymosásit rendező asszonyok, akiket már vár az otthon előre beáztatott ruha­hegy, és a pihenésre vágyó vagy éppen tv-antennát szere- i lő férfiak. Igaz, óik is nagy- ’ ban prüsszökmek, krákognak, de ezt csak az illendőség csal­ja ki belőlük. Elvégre orvos­nál vagyunk, vagy nem? Ehhez a típushoz tartozhat az a két, szótlamnak éppen nem mondható asszonyka is, aki egymást túllicitálva, nagy­hangú társalgás közepette, mindent és mindenkit figyel­men kívül hagyva igyekszik a fehér ajtó félé. Mert ugye nem mindegy. Akinek sikerül a hőn áhított fehér ajtónál a kritikus jobb oldalon elhelyez­kedni, az már félig bent is érezheti magát. Hisz ajtónyi­táskor már gyerekjáték az asszisztens karjai alatt besur­ranni. Bezzeg, aki az ajtó túl­só oldalán van, arra még hosszas lögdösődés vár. Na de a türelem és a könyökök ősz- i szehangolt munkája meghozza gyümölcsét A két asszony a gyakorlott sorban állók közé tartozhat, mert technikája csodálatos. Sőt, több mint csodálatos. Egyenesen félelmetes és utol­érhetetlen. Mert míg az előbb még a hátsó sorban vitatták a reuma legújabb gyógyszereit, az isteni Jenő aranykezét, ad­dig pillanatnyilag középen, egy láztól csillogó szemű fia­talember mögött csevegnek. — És képzeld, drága Len­kém, a két gyerek a szomszéd­ból mindent látott És altkor jött Béla. Bocsánat kedves — szól mellékesen, és behízelgő bájmosolyát felvéve, cselgán- csozókat megszégyenítő ügyes­séggel billenti egyensúlyba a csillogó szemű fiút, s máris a helyébe lép. — Na ne mondd? Hát ez szörnyű! — S a kockás kabá­tos barátnő rövid tülekedés után beáll partnernője mögé. A MEGELŐZŐITEK, akik szintén hasonló ügyben fura­todnak, ámbár kevesebb si­kerrel, kényszeredetten moso­lyognak a két ügyeskedő felé. Sakkozó nyelven élve, ké­mény pozíciós harc folyik most. A szorosan összesimuló hátak, vállalk és mosolygó ar­cok mindent eltakarnak. Csak a lábak és a könyökök dol­goznak, de azok könyörtelenül. A figyelmes nézővel csak az itt-ott felhangzó »pardon« sej­teti, hogy itt most »sorban áll­nak«. Néhány morózus öreg- úr, köhögő páciens rosszallóan néz körül. Ez a fecsegés, ez a tülekedés kibírhatatlan. Nem így a két »élharcos«, ők se látnak, se hallanak, csak a nagy, fehér ajtó lebeg, előttük. Most, hogy már ott vannak, taktikát változtatnak. Jöhet a kábítás. S közben a szájuk ta­lán még gyorsabban mint ed­dig, jár és jár. Szinte csoda­számba megy, ha egy pillanat­ra csend támad. De ez csak kényszerpihenő, mivel a leve­gő elengedhetetlen kelléke a következő szóáradatnak. Két lélegzetvétel közt meg­tudjuk, hogy Teri miért válik, Feri miért nősül, és hogy a tojás azért olcsó, mert mosta­nában göm/bölyübb. A körül- állók már kóikadoznak a ren­geteg pletykától, a rövid idő alatt összehordott butaságok­tól, de a fülek részére nincs könyörület. Már jön is az újabb roham. — Te hogy vagy ezekkel a nyugtátokkal? Én például csak a Seduxentől nyugszom meg. — Nekem fáj tőle a fejem. A múltkor Is bevettem egyet, s képzeld, a szó szoros értel­mében elszédültem. — Persze, mert a te szerve­zeted nem szokta meg. Bezzeg én már csak kettőtől tudok elaludni. Nem is tudnék nél­küle meglenni. Neked inkább ajánlom a Valeriánát. Én ugyan nem szedem, mert tu­dod, egy jó ismerősömtől hal­lottam, hogy... HOGY MIT HALLOTT, azt már nem tudhattuk meg. Nyílt az ajtó, és »gyere édes« kiál­tással benyomultak az asz- szisztens karjai alatt, a szó­áradattól elkábult betegek és versenytársak tétova tekinte­tétől kísérve. Győri András szellemi értéknek? A téma közvetlenül érinti a marxista világnézet néhány döntő kér­dését. amelyele jóval megha­ladják a teoretikusok szakmai munkásságának kereteit — mint például az élet célja és értelme, eszmény és valóság, az ember és a múlt, személyi­ség és társadalom — és élénk érdeklődést váltanak ki az ol­vasók táborában. — A téma­körök. mint látható, nem újak, de tartalmukat tekintve csak altkor kaphatunk megbízható választ, ha meghatározzuk, mi a hasznos és káros, a jó és rossz, a kötelességszerű és ti­lalmas, a szép és a rút. Az etika és esztétika területén já­runk, a szellemi értékítélet korántsem egyszerű téziseit érintjük. Mint a szerző elősza­vában mondja: »Máig sincs egyértelmű, mindenki számá­ra elfogadható válasz arra a kérdésre, milyen álláspontot foglaljon el a marxista—leni­nista filozófia az értékproblé­mával kapcsolatban, és milyen helyet foglalhat el tudomá­nyunkban az értékeli tanul­mányozása?« A könyv csak kísérlet arra, hogy marxista filozófusok ál­D élután kettőkor már nem pattognak a mon­datok, csak bágyadt röppenésre képesek. A meleg áll a két-három méter magas farakások között, s már nem verejtékezünk, mert nincs mit. Kiszáradt, bőrünket per­zseli a nap. »Nyeltünk száraz kortyot« — ezt mondta vala­mikor a karikalábú Fábián. Minek akar ez mindenáron eredeti lenni? Mikor is mond­ta ezt a »száraz kortyot«? Két perce? Reggel? Egy éve? Mozgás, emberek, ne lazsál­junk! A megrendelő vállalat darabra veszi át a fakockát, számítási Hibát nem véthet­nekFarkas csoportvezető hangja vastag, szalonnán ne­velt hang. Zsebre dugott ke­zekkel, ráérősen tűnik el a farakások között. Délután kettőkor már az út melletti csapból is langyos hányingert okozó víz folyik. Frank arcán odamerevedett vigyor. látom, ahogy a szája mozog: »kilenc­vennégy, kilencvenöt, kilenc­venhat ..." A századik fa­kocka után egyet maga mellé tesz. így a végén könnyebb lesz összeszámolni a kerek százakat. Köpne egyet, de már nincs nyál a szájában. FÁBÓL FARAGOTTAK Délután kettőkor a karikalá­bú Fábián svájcisaplcája már nem kerül vissza a feje búb­jára, ott hever mellette. Sze­mei meredten bűvölik az egy­formára fűrészelt fakockákat. Keze gépiesen dobálja a **d- molatlan halomból a már megszámláltak közé a fada­rabokat. »A megrendelő válla­lat darabra veszi át a fakoc­kákat, számítási hibát nem véthetnek/« Farkas negyed­óránként megjelenik, ö a mi kakukkos óránk. »Diák! Mennyinél tartasz?« Azt hi­szem Frank kérdezte. Mo­tyognék valamit, de nem tu­dok: nyelvem a szájpadlá­somhoz tapadt. »Könnyű munka lesz ez maguknak. Elvacakolhatnak vele. De hi­ba ne legyen!« Ezt mondta reggel Farkas a munkaelosz­táskor. Most már tudom, hogy jobb lett volna »feketézni«. Szedni a kocsikból a kátrá­nyos fahasábokat. A kátrá­nyos fától barna lesz a kéz, s az ujjak helye meglátszik az arcon is, ha az őrjáratot tar­tó szúnyogokat hessegetve odakapunk. Délután kettőkor a karikalábú Fábián már nem énekli, mint réggel, 1 hogy Egy, kettő, három, négy öt, hat, hét, verje meg a jeges eső ...« Minden szótagnál do­bott egy kockát a háta mögé. A köpködő Frank homlokán pattanásig feszül egy ér: »harmincegy, harminckettő, harminchárom.. .«• Ha elté­veszti, másra gondol, kezdhe­ti elölről. »Na, hogy megy a munlca, girhes brigád?« Far­kas kérdése megaláz, földre lök. Látom, hogy a karikalábú Fábiánnak ökölbe szorul a keze. Egy hónapja a lábára gurult a rönk. Ezen a héten jött először munkába a bal­eset után. Ezért osztották be őt is könnyebb munkára. »Könnyebb munka!« Négy­kézláb görbedek a salakos talajon, és lábam között szó­rom magam mögé a megszá­molt fakockákat: »ötvenkét, ötvenkét... ötvenkét.:. « Agyam már nem akarja a számsor következő tagját nyelvemre lökni. Piramisok tornyosulnak mögöttünk. "A megrendelő vállalatnál is megszámolják a kockákat, úgy vigyázzanak/« Farkas hangja egy magasságban le­beg a nagy gátiét környéké­ről hallatszó vonattutulással. Zümmögő légyként köröz bennem a sor: »Dolgozni csak pontosan, szépen.,.« Köpködős Frank mellére szo­rítja a kezét, pihen. Hánynál tarthat? Délután háromkor hánynál tarthat Frank? Ta­valy fél évet töltött szanató­riumban, azt mondják, a tü- dőmiafenéjét még kint sze­rezte be az őrült szobafestő nem éppen barátságosra má­zolt barakkjaiban. Időnként a mellére szorítja a kezeit, mintha nehezen jutna leve­gőhöz: »Ha két-három kocká­nál nagyobb eltérés lesz. ösz- szemorzsolom magukatI« Minflíg ideges leszelc Farlcas- tól. »Na, diák, ez a munka megfelel a tyúkizmaidnak!« Ez volt a regge’i útbaigazítá­som. »Csak pontosan! Ponto­san! Pontosan/« Nem akarok tévedni, nem fogok tévedni! Ez most a legfontosabb. A kutya szórja így maga mögé a földet, ha ... Fél négy. öt perc múlva fél négy! Látom, hogy Frank elől elfogyott a halom. Mosolyog. A győztes gladiátor mosolya ez. Felső­testem jobbra-balra ingado­zik, nyelvem megdagadt a számban. Vége! Vége! Meg­szólal a műszak végét jelző sziréna. A karikalábú Fábián nyögve hemperedik meg a salakon. Már féltérden pró­bálom kiegyenesíteni dereka­mat, majd egyetlen fájdalmat okozó lendülettel lököm ma­gam talpra. Indulnánk »víri- tyülni« a csaphoz. Ez a *vi- rityülni« a karikalábú talál­mánya. »Jól van, csak éltén- feregték a mai napot is. Nem akartam előbb mondani: a kutya se számolja meg ma­guk után a kockákat. A vál­lalat mázsára rendelte. De ha ezt reggel mondom, akkor maguk tesznek a melóra...« Farkas nikotinos lapátfogai kisárgulnak a szájából. Oda suhan a karikalábú Fábián tenyere, Lcskó László SOMOGYI NÉPLAP tarntet, lm március 14. 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom