Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-18 / 65. szám
X \ Horgolt táska és sapka , • / -ÍVV,, • * OTTHON CSÄLAD Fehér és kéik vagy más színösszeállítású műszálas fonálból csinos táskát és sapkát horgolhatunk a tavaszi kabáthoz vagy kosztümhöz. A táska kellékei: bélésanyag, táskakeret és körülbelül 60—80 cm-es fémlánc. A táskát a keretméretnek megfelelő szemmennyiséggel kezdjük. 1. sor: fehér fonálból horgoljuk a láncszemet és minden láncszembe 1 szoros szemet. 2. sor: fehér, 2 láncszemmel fordulunk, minden szorosszemre 1 egyráhajtásos pálcát öltünk. 3. sor: szintén fehér, egyráhajtásos pálcával. 4. sor: kék és végig szorosszem. A 2. és 3. 4. sorokat ismételjük hatszor. Aztán fehérrel horgolunk 1 egyráhajtásos pálcás sort és 1 szorosszemes sort. Ha készen vagyunk, gyengén átgőzöljük, összevarrjuk, ki- béléljük és vagy magunk varrjuk a kerethez, vagy szakember kezébe adjuk. Sapka: fehér fonálból, 4 láncszemet összekapcsolunk, 14 egyráhajtásos pálcát öltünk bele, A következő sorban minden pálcára kettőt horgolunk, a harmadik sorban minden harmadik pálcára kettőt. A negyedik sorban nem szaporítunk, az ötödik sorban minden negyedik pálcából csinálunk kettőt. A hatodik sor ismét szaporítás nélküli, a hetedik sorban pedig már fogyasztunk: minden hetedik pálca kimarad. A nyolcadik sorban minden negyedik pálcát hagyjuk ki, végül kék fonállal minden pálcára rövidpálca és ezzel is feiezzük be. Szegedy Béláné Szabad, nem szabad SZÓFOGADÖ, engedelmes gyermek, mondja az óvónő vagy a tanító néni egy-egy kisfiúról vagy kislányról. A dicséret úgy hat, mintha a felnőttről elismerően megállapítják a róla beszélők, hogy értelmes, művelt ember. Melyik szülő ne vágyna arra, hogy az ő gyermeke is elnyerje e pozitív megkülönböztető jelzőket. Igen, megkülönböztető jelzőt, mert hiszen minden gyermekről nem mondható el ugyanazt. Tudni kell azt, hogy egyetlen gyermek se születik eleve szófoga- datlannak vagy engedelmesnek. Kitől függ tehát, hogy a gyermek milyen tulajdonságokat fejleszt ki magában? Hogyan nevelhetjük gyermekünket szófogadóvá, engedelmessé? Az engedelmesség elemi formáinak elsajátítását már két- három éves korban kell kezdeni. Azért ilyen korán, mert ahogy a gyermek megtanul járni, máris ezer veszély leselkedik rá. Leesik a lépcsőn, megfogja a forró kályhát stb. A két-három , éves gyerek még nem tudja eldönteni, mi az, amit saját javára szabad tennie, és mi az, amit saját érdekében nem szabad tennie. Ebben elsősorban a szülők siessen segítségére, nagyon határozott • figyelmeztetéssel. — Szabad — nem szabad! Ebben a korban csak ez a két A felállástól az elindulásig M ég egy kicsit, no még egy kicsit, jól megszorítani a rácsokat... így rii... végre sikerült felállni Áll már a baba, újságolják örömmel, pedig nem is igazi állás ez még, mert kezdetben a csecsemőinké bb a kezén i függ, a karján lóg, mintsem a lábán áll. Hamar ki is fárad a kicsi, s ijedten nyöszörög, mert nehéz a visszaút a fekvő, illetve ülő helyzetbe. Bizony a csecsemő kezdetben nehezen tud leereszkedni az álló helyzetből. Ebben hasonlít a baba a fára mászóra, . aki fölfelé könnyen halad, felmászik a magasra, s amikor visszanéz, akkor sápad el ijedtében: de nehéz lesz az út lefelé. Babánál azonban nem tartanak sokáig a nehézségek. Minden csecsemő, aki akkor áll fel, amikor a háta már elég erős, az alsó végtagjai elég izmosak, néhány nap alatt megtanul leereszkedni is. Van olyan csecsemő, aki eleinte annyira élvezi a felállást, hogy folyton csak állna, s még az alváshoz sem akar lefeküdni. A csecsemők egy része ilyenkor még nem ül, de rendszerint 4- len belül — esetleg mi bb — a felállást a felüld követi. Ezek a csecsemők először álló vagy térdelő helyzetből ereszkednek ülő helyzetbe, s csak később tanulnak meg fekvő helyzetből felülni. A babák másik része viszont előbb ül, és csak azután áll fel. Általában egyéves korban jut el a baba a mozgásfejlődésnek annak a fokára, hogy valamibe kapaszkodva feláll. A felállástól kezdve azután rohamlépésekben fejlődnek az alsó végtagok izmai. Tovább fejlődik altörzs izomzata is, különösen a has, a derék és a far tájékán. Amikor a baba az ágya vagy a járóka rácsa mentén lépeget, először a kezét teszi tovább, s aztán húzza utána a lábát. Hetekig. hónapokig tart ez, egyre biztosabban áll, egyre kevésbé támaszkodik, fogózkodik. Elérkezik az idő, amikor már nem is fogózkodik, csak még nem meri elengedni a támaszt. Ha másba nem, hát valamilyen játékba kapaszkodik, amit ő maga tart Amikor ész reveszi, hogy nem fogózkod semmibe, sürgősen támasz ut' nyúl. Ezután már hamarosan el indul. Természetesen a gyermek mozgásfejlődését nem úgy kell' elképzelni, hogy mindig a so- 1 ron következő feladattal fog- ( lalkozik. A régit is állandóan ismétli. Amikor már lépegét az , ágya rácsai mentén, még akkor is élvezettel tud órákon át csúszni, mászni, háton fekve ( játszani. Tulajdonképpen mindent a játék kedvéért csinál. Azért ül és áll fel, s ereszkedik újra le, a mozgásfejlődés tehát nem öncélú, hanem a i baba érzelmi, értelmi fejlődé- ' sének láncszeme. A fejlődési folyamat gyermekenként különböző, mint ahogy a testsúlyúk sem egyforma. Nem baj, ha a mozgásfejlődés a szokottnál lassúbb, különösen, ha látjuk, hogy a baba élénken mozog, s napról napra valami újat próbál. Ha azonban egv csecsemő alig mozog, s mozgása hetekig, hónapokig nem fejlődik, abba már nem szabad belenyugodni. Az ilyen babát betegnek kell tekinteni, és az orvossal kell megkerestetni a fejlődési zavar okát. szó a szülő segítő eszköze. Hogy célt érj ünk el vele, okosan, ügyesen és főleg határozottan kell használnunk e szavakat. Sok szülő a gyermek ilyen irányú nevelését, szoktatását azzal odázza el, hogy majd később, hß több esze lesz, hamarabb belátja, mit szabad és mit nem. Káros és téves szemlélet ez. Az igaz, hogy egy ötéves gyermek jobban megérti például azt, hogy az evőeszközökkel nem szabad játszani, mint a hároméves, de nehezen érti meg, és főleg nagyon nehezen szokja meg, hogy azelőtt miért volt s-aabad játszania azzal, amit most tiltanak. Ha egy gyermeket hároméves koráig nem tudunk rászoktatni arra, hogy az egyszeri »nem szabad« figyelmeztetést tudomásul vegye, akkor később nagyon sok nehézséggel, veszedelemmel találjuk magunkat szemben. Gondoljunk csak arra, hogy a gyermek mindig szabadabban és szabadabban fog környezetében mozogni. Csak hónapok telnek el, és már járkál, szaladgál az egész házban, az udvarban, majd az utcára is kikerül, s ezzel együtt a rá váró veszedelmek is sokasodnak. Természetesen az sem helyes, ha mindent megtiltanak a gyereknek, mert az szolgai engedelmességre vezet és szülői zsarnokságot tükröz. HELYES, ha a megengedés és a tiltás váltogatják egymást. A »nem szabadot« csak akkor használjuk, ha valóban fontos és indokolt. De akkor legyen olyan határozott, hogy ha egyszer kimondtuk, akkor a gyermek szokás-cselekvésként igazodjék figyelmeztetésünkhöz, és még csak alkudozni se kezdjen az engedékenységért K. S. fekete él A sistergő szavakkal beszélő Kóburg-Góthai Rajner pedánsan visszacsúsztatta I Mommsen könyvét a mahagóni polcra. — önnek módjában áll, .sőt bizonyos fokig feladata, kéd,ves Volkhardt, hogy éreztesse la törvény súlyát az ilyen ké- i tes' ügyékben. Bocsikay Katarim vetélytársa, enyhén szól- íva, nem felel meg az árjaság i feltételeinek. — Fogalmam sincs, kire 1 tetszik célozni, főherceg úr... — Egy bizonyos Dorner 'Györgyi kisasszonyra, aki leg- 'jobb tudomásom szerint fél- 1 zsidó — sisteregte halkan, él- 1 vezettel a főherceg. Iróniáját 'alattomosra színezte a káröröm, mert sikerült tetten érnie a Gestapo-főnök tájékozatlanságát. Volkhardt szívesen, hagyta meg őt ebben a hitében.- Különös.'.. De hát mit is tehetnék? Aligha tévednék .abban, hogy fölötteseim beha- '-tóan ismerik ezt a regényes El SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. március 18, Őszinte beszéd a kenyérfogyasztásról Kenyeres nemzet a magyar. Mindnyájan azok vagyunk egytől egyig, jómagam is. \ De hiszen jó is az. Ha azt a bizonyos szőlőt eszi lágy kenyérrel az ember, vagy előtte párolog az aranyszínű paprikáshús és a puha, foszlós kenyér szivacsos belét belemártogatja az ínycsiklandozó lébe! Egy szó mint száz: szeretjük a kenyeret és fogyasztjuk is. Jó és szép dolog is ez, Csak talán a kezdete, az eredete nem szép! Bizony nem az! Mert a magyar akkor lett ilyen kenyérfogyasztó nemzet, amikor másra nem jutott és a kis darab szalonna, meg- a vöröshagyma mellett a nagy darab kenyér volt a fő eledeíe még a nehéz betakarítási munka alatt is. És örült, ha a kenyérből nagy jutott. Meg is becsülte. Meg is becézte. A képzelet kakastejjel és varjú vajjal dagasztotta, még a határból visszatért »madárlátta« kenyérdarabocskát is csemegének tartotta és úgy hozzákötődött a kenyérszeretet, úgy második természetévé vált, hogy még ma sem tud leszokni róla. Mindez akkor jutott az eszembe, amikor a minap a magyar ember táplálkozása került szóba és az egyik kiváló szakember megszólalt: Sajnosom még most is sok kenyeret eszünk, pedig az az igazság, hogy a sok kenyér nem előnvös. Igazság ide ... igazság oda... egyelőre így van. De nem tudom jól van e így, mert ha nem is sántít, egy kicsit botladozik ez a mi sziklaszilárdnak tartott igazságunk. Valóban a világnak igen kevés nemzete van — az éhező nemzeteken kívül —. amelyik annyi kenyeret fogyasztana - vagy szeretne fogyasztani! — mint a magyar és a kenyérért még az áldozatra is képes. Sehol olyan türelemmel nem várakozik,., mint a pékbolt előtt, ahol a friss, a még forró, a kemencéből azonmód kiszedett, párolgó kenj'eret árusítják. Nos erről 'megint az eszembe jut valami. A múlt héten Győr megyében jártam és egy kedves. fiatal nagymama megkínált kocsonyával. Nagyon szégyenkezve, nagy bocsánatkérések között egy szelet köl- csönkenyeret tett melléje: »A mienk tegnap elfogyott. Ha nem sietne ennyire, félóra múlva puha. házi sütetű. meleg kenyérrel tisztelhetném.~ Vigasztalni próbáltam, hogy én a szikkadtat is szeretem, amire dédnagyapa megszólalt: »Hát jó is az. Minél jobban csikorgott benne a kés, annál jobb ízűén falatozta az ember. Tudja, a régi öregek azt. mondták, hogy az él legtovább, aki leghosszabban tartja a hármas igazságot: hároméves bort iszik, háromnapos I kenyeret eszik és csak harmadnaponként kacsint a menyecskékre.« Elgondolkodtam. Honnét eredhet ez a gyakorlati tapasztalat? A szakemberek megmagyarázták: a meleg kenyér jobb ízű, de ha kihűlt, ha kiszikkadt. ha egy-két napos, akkor egészségesebb. Az egészen friss nem morzsolódik, a gyomornedvek számára nehezebben hozzáférhető, nehezebben emészti még az egészséges is, hát még a beteg gyomrú! A kelés, sütés alatt a kenyérben a szénhidrát alkoholos erjedési folyamata széndioxidot és egyéb gázokat szabadít fel és apró hólyagocskák a forró kenyér belében még 24 óráig is megmaradnak. Ha a kenyér kihűl, megszűnik ez az ártalom. No, de miért is hozom én ezt szóba? Azért, hogy kevesebb kenyeret együnk? Nem,' nem! Ezt még javasolni sem merem. Vagv azért, hogy ne együnk friss, forró, puha kenyeret? Nem. Egyszerűen csak azért, hogyha én hallottam és tudom, akkor olvassák és tudják meg olvasóim is az igazságot. Tudják meg és gondolkodjanak. Furcsa az élet. Néha még a tanácsadó orvos-író is tanácstalanná válik és azt szeretné, ha az olvasók önmaguknak tanácsolnának. Dr. Buga László QííuqijesiMqi ruha Pierre Dolmain francia divattervező nagyestélyi ruha kreációja. (MTI Külföldi Képszolg.) szituációt. Ilyen ritka személyi ügyekről nyilván tudomása van Himmler birodalmi vezető úrnak is. Az ám! Jó, hogy eszembe jut: azt hiszem, nem követek el indiszkréciót, ha tájékoztatom főherceg urat. Himmler birodalmi vezető úr kívánságáról. Ma érkezett az utasítás, hogy küldjünk kimerítő jelentést arról, hogyan segítik a Volksbund vezetői a Magyarországon működő német katonai és politikai • tényezőket, különös tekintettel a front mögötti területek biztonságára. Könnyű ' dolgom, van, szerencsére a lehető legjobbakat jelenthetem a Volks- bundról és személy szerint főherceg úrról is. A gyenge bőrű, rózsásan ráncosodó Kóburg—Góthai Rajner bekapott egy puncsdesszertet, majd ondxgombos kézelőjét visszacsúsztatta ka- bátujja alá. — Arra kérem, kedves Volkhardt, hogy ne túlozza él az érdemeimet! Egyúttal a figyelmébe ajánlom ezt az apróságot. Kicsire hajtogatott cédulát húzott elő, két ujja közé csípve, a zakó szivarzsebéből. Átnyújtotta a századosnak. Volkhardt nem látott mást a papíron, csak nyolc utcanevet és nyolc házsámot. ;— A szökött katonát? — Igen. — Ami a jelentést illeti, tényként szerétném benne megemlíteni az elintézést. A főherceg ezúttal egymoc- cadesszertet kapott be. — Mind a nyolc magyar tisizt. Szálasi hatalomátvétele óta bújkálnak Lébényben. Várják, hogy napokon belül vége legyen a háborúnak. Hunyorgott a villanyfény a csillár borostyánszínű búréiban. Gyenge lökés mozdította meg a fotelt Volkhardt alatt. — A tiszt urak óhaját egyéni kívánságként fogom kezelni. Számukra napokon belül vége lesz a háborúnak. Halkan morgott a kétéltű személykocsi alapjárata, a műszerfal számlapjáról gyér, hideg römtgenfény sugárzott az utastérbe és a sofőr SS- katona bőrkesztyűs keze úgy aludt a volánon, mintha ezer esztendeje nem változott volna a mozdulata. Kint anyaggá nehezült a késő őszi éjszaka. Sötétje tömör volt, mint a Gestapo villája, vagy a mozdulatlanul álló őr a kapu előtt. Bizonytalan félelem hidege járta át Faragó Bélát. Nem értette, mit keres hajnali negyed négykor a kétéltű jármű jobb hátsó ülésén. Miért riasztották fel éjfél után kellemes ágyából, hogy egy hipnotizált holdlkóros reflexeivel átjöjjön vármegyeháza lakájáról ide, az Andrássy út 12— 14-be, a Gestapo parancsnokságára? S hogy SS egyenruhába öltözzön, és kiszolgáltatottan várja, mit tartogat számára <ez a cseppet sem kellemes éjszaka. Nehezen kászálódott a sofőr mellé Schultz őrmester. Súlyától rugózott a kocsi, miközben ültében eligazgatta gumírozott köpenyét. A kétéltű mögött berregni kezdett a teherautó motorja. — Beszállni! — hallatszott a futtából elhadart parancs. Faragó ráismert a hangról Szénási Józsefre, a Gestapo összekötőjére, aki nemsokára melléje ült, szenvtelen hangon beszélt a sofőr tarkójához: — Síkos az út. Negyven kilométeres sebességet kérek. Indulás! Faragó már nem tudta letagadni maga előtt, hogy fél. Meglepő helyzetére semmi elfogadható magyarázatot nem talált. Hova viszik, és főképp miért? Schultz őrmestert jól ismerte, mint az operatív szakasz parancsnokát. Szénási József Gestapo-ösiszekötővel meg éppenséggel pertu barátságban volt, mégis úgy kezelték, mintha itt sem volna a kocsiban. A legrosszabb is megfordult a fejében. A gondolattól hűlni kezdett gerincében a velő, de aztán legyűrte rémületét. Miért öltöztették volna SS-egyenruhába, ha ki akarják végezni? Nem ismerte ezt a vidéket. Azóta, hogy 'október közepén Győrbe került, ritkán hagyta el a várost mint a Nemzeti Számonlcérő Szék polgári felderítésének helyettes megyei parancsnoka. (Folytatjuk)
