Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-12 / 36. szám
A fogyasztási szövetkezetek alapelvet Nagy forgalom ■—■ szolid haszon Somogy harminc fogyasztási és értékesítő szövetkezetének szerepét és felelősségét jól érzékelteti két szám: a megye 240 községében a lakosság 80 százaléka szinte kizárólag a szövetkezeti kereskedelem és vendéglátóipar szolgáltatásait veszi igénybe. Miként feleltek meg a szövetkezetek az ellátási területükön élő lakosság és a tagság igényeinek az elmúlt években? — Erre kértünk választ Temesi Józseftől, a MÉSZÖV elnökhelyettesétőL — Adatok százai bizonyítják, hegy a harmadik ötéves terv négy esztendeje alatt a szövetkezetek ’ fejlődésének üteme jóval meghaladja a korábbi időszakokét Ismeretes, hogy a gazdaságirányítás reformjával párhuzamosan korszerű szövetkezetpolitikai elveknek megfelelő alapszabályokat dolgoztak ki a fogyasztási szövetkezetek és ezek a tagok igényeinek minél magasabb szintű kielégítését tartják a legfontosabbnak. Köztudott az is, hogy a gazdasági feladatokat önállóan kell megoldani valamennyi szövetkezetnek. Az elmúlt két esztendő tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a gazdasági reform lehetőségeivel a fogyasztási szövetkezetek többsége jól élt — Adatok százai helyett csak néhányat, a legtöbbet mondókat említse meg. — A községek üzletellátottsága, jóllehet elégedetlenek vagyunk, a hálózatfejlesztéssel, meghaladja az országos átlagot. Egy boltra országosan 339 lakos jut, megyénkben pedig 275. Ez viszonylag jobb ellátásra ad lehetőséget. Űj üzletek létesítésére, bővítésekre és a fenntartásra 150 m"lió forintot költöttek a szövetkezetek négy év alatt. Az elaprózódott üzlethálózat alacsony hatásfokkal dolgozik. Ez természetesen szűkre szabja a fejlesztési lehetőségeket. A kiskereskedelem, évi forgalomnövekedése tíz, a vendéglátóiparé pedig nyolc százalékos volt Ha tekintetbe vesszük, hogy az ellátási területen élők száma tíz év alatt 17 000 fővel csökkent, megfelelőnek ítélhetjük a fejlődés ütemét A gazdálkodási eredmény aikulása igen pozitív. 1965-ben 33,2, 1969-ben 60 millió forintot könyvelhettek el a szövetkezetek. — A szövetkezetek kis gazdálkodó egységek. A viszonylag kis tételű árubeszerzések milyen hatással voltak az ellátásra és a gazdálkodásra? t —• Csak néhány esetben élvezték az úgynevezett nagyvevőknek járó előnyöket a nagykereskedelmi vállalatoknál.. A nagyvevőknek juttatott nagyobb haszon mellett — s ez érintette súlyosabban a szövetkezeteket — sok; esetben a hiánycikkekből nem jutott a falusi boltokba. A szövetkezetek nemegyszer arra kényszerültek, hogy más megyék nagykereskedelmi vállalataitól szerezzék be a hiányzó árut. — Tudomásunk szerint a szövetkezetek már kidolgozták az ez évre szóló üzletpolitikai elképzeléseiket. — Igen, mégpedig azoknak az időközben módosult rendeleteknek, szabályozóknak megfelelően, amelyek megteremtették a még jobb gazdálkodás alapját A tervek szerint 13 százalékkal több árut kívánnak beszerezni és értékesíteni 1970-ben a szövetkezetek. A szükséges árut alapvetően a Somogy megyei nagykereskedelmi vállalatoktól vásárolják meg. Elvárják viszont, hogy a nagyvevőkkel azonos szinten bírálják el őket A közös, illetve a közvetlen árubeszerzés és a kis- határmenti forgalom lehetőségeit is jobban ki akarják használni. Több szövetkezet árubeszerző társulás létrehozását tervezi. Valamennyi szövetkezet alapállása az idén is a «nagy forgalom — szolid haszon-« elve, s ehhez igazítják árpolitikájukat is. A tervek reálisan számolnak a hálózatfejlesztési lehetőségekkel és a gazdálkodás eredményességét csökkentő tényezőkkel, például a kisforgalmú üzletek veszteséges üzemeltetésével. A Balaton-parti szövetkezetek számításai alapján a vendéglátóhelyek többsége — a változatlan 12,5 százalékos szubvencióval — az> idén is veszteséges lesz. A jelentős veszteség miatt az érintett szövetkezetek az üzletek más célra való átalakítását, illetve eladását tervezik. A Balaton-parti vendéglátó üzletek fokozottabb mértékű támogatása feltétlenül helyes volna — és ez nemcsak szövetkezeti érdek. — A megyei szövetség hogyan segíti a szövetkezetek üzletpolitikai célkitűzéseinek megvalósítását? — Árubeszerző és értékesítő szolgálatunk a szövetkezetek megbízása alapján kapcsolatot teremt más megyei nagykereskedelmi vállalatokkal, termelőüzemekkel, s előnyös üzletet igyekszik kötni. A Somogy megyei nagykereskedelmi vállalatokkal képviseleti szerződéseket kötünk, amely- lyel a fogyasztási szövetkezetek piaci pozícióját erősítjük. Folyamatosan ajánlásokat adunk ki a kereskedelmi munka szervezésére, a hálózatfejlesztésre, társulások létrehozására stb. Képviseljük a szövetkezet érdekeit a megyei és az országos szerveknél. Arra törekszünk, hogy munkánk elősegítése a szövetkezetek fokozottabb versenyképességét, s ezáltal a tagság és a lakosság idényeinek minél jobb kielégítését — fejezte be nyilatkozatát Temesi József. C. L. Mennyiség—minőség Íz Idén S,1 milliárd forint lesz az alumíniumipar termelési értéke CIPŐBŐL A TAVALYI | 19,7 millió párral szemben az idén 22,1 milliót, hoznak forgalomba. A Könnyűipari Minisztérium tájékoztatása szerint ebből már jut a kiürült raktárak feltöltésére is, és »az ipar az egész évet tekintve eleget tud tenni a belkereskedelem mennyiségi igényeinek.« A hangsúly itt a mennyiségi igények kielégítésén van. Amikor ezt olvasom, kollégám bosszús arcát látom magam előtt: két hónap után szinte teljesen használhatat- lanul vitte vissza a boltba a fia »új« cipőjét. Az eladó — mit tehetett mást? — kicserélte, és a srác valószínűleg örült is, hogy megint új cipőt kapott. Talán arra gondolt, hogy a jövő télen megint kétszer kap új cipőt Azt viszont tudom, hogy az apja inkább abban reménykedik, hogy egy pár jól elkészített lábbelivel is 'megússza. ■Most — ugyancsak a Köny- nyűipari Minisztérium tájékoztatója alapján — ki kell ábrándítanom. Az igazság ugyanis az, hogy »az őszi-téli idényre két termék kivételével minden mennyiséget és termékválasztékot biztosít az ipar. A Tisza cipőgyár az olcsó, vulkanizált talpú férfias gyermekcipőket rendelkezésére álló gépsorával csak a tavalyihoz hasonló mennyiségben tudja gyártani.« igaz, hogy a Duna cipőgyár tavaly berendezkedett a fröccsöntött PVC-talpú cipők nagyobb arányú gyártására, s az idén már 5—600 000 1 párat állít elő, de a »belkereskedelem igénye énnél is nagyobb.« Korai hát az öröm. Igaz, több cipő lesz a tavalyinál, de csak a régi minőségben. S nem biztos, hogy több lesz azokból az olcsó cipőkből, amit a legtöbben karesnek. Mert hát senki sem szívesen veszi meg futballozni a gyereknek a kisiparos által készített ötszáz forintos cipőt. Szóval, ha a több cipő jobb is lenne, annak inkább örülnénk. Pedig hát tulajdonkép pen nem a vásárlók károsultak. Ök még talán jól is járnak, hiszen egy-kéf hónapig ingyen hordják a cipőt. Az ipar azonban nem valószínű, hogy túlságosan jól keres ezeken a cseréken. A vásárló legfeljebb néhány napig bosz- szankodik, hogy vissza kell vinnie a boltba, meg aztán amikor az újban kezd járni, szorítja is egy kicsit a lábát. NEM TUDOM, a könnyűipar lábát ez a minőségi gond nem szorítja-e. K. I. Kétmillió tonna bauxit, 440 ezer tonna timföld, 65 ezei tonna fómalumínium és 77 ezer tonna alumínium fél- gyártmány előállítását vállalta idei feladatául a Magyar Alumíniumipari Tröszt. Ez azt jelentó, hogy idén bauxitbó] 3,3, timföldből 6,1, alumíniumból 1,1, félgyártmányból pedig 37,2 százalékkal növekszik a termelés a tavalyihoz képest Ha ezeket a célokat sikerül elérni, a termelési érték ebben az évben mintegy 14 százalékkal haladja majd meg a tavalyit. A fejlődéshez természetesen hozzájárulnak az 1969. évi be- íftv például az új timföldgyártó kapacitások be ' í-páse, új egyenirányítók bekapcsolása és a székesfehérvári s zéless za&ag- h engermű üzembe lépése. Ezen túlmenően azonban az alumínium- mar fejlődésének legfőbb biztosítéka a magvar—szovjet é- a magyar—lengyel timföld alumínium egyezmény. A fejlesztés következtében a Magyar Alumíniumipari Tröszt termelésének értéke az idei várhatóan 6,1 milliárd forintról 1975-ig körülbelül 10,9 milliárd forintra nő. MÁV KOMMENTÁRUNK Ami tegnap sok volt, az holnap kevés Különböző fórumokon — nemcsak megyénkben, hanem országosan is — sok szó esik az utóbbi időben a mezőgazdasági szakismeretek jelentőségéről, fontosságáról. Különösen így van ez ebben a hónapban, amikor a mezőgazda- sági szakkönyv és szakfolyóirat hagyományos ünnepét tartjuk. Valahol ezt olvastam: »... tizenhárom év óta minden februárban hatávonyo- zottan foglalkozunk a szakmai hozzáértés helyzetével, fejlesztésének módjával«. Nos, ezt a gondolatot én ágy egészíteném ki, hogy ez a figyelem az utóbbi évek minden egyes hónapjára jellemző. Fokozatok, eltérések lehetnek személyek és közösségek között. Mert sok mindentől függ, ki mennyire értékeli a szakmai hozzáértés jelentőségét, és mennyire él azokkal az ismeretekkel, melyeket a szakkönyv, a szak- folyóirat nyújt. Az azonban kétségtelen ma már, hog-y nem volna elegendő — mi töpb, egyenesen hiba lenne —, ha az év tizenkét hónapjából csak egyetlen hónapot szentelnének ezeknek a gondolatoknak. Távolról sem kampánymunka, kampányfeladat ez! Inkább egy kedves és — hadd tegyem hozzá — hasznos hagyomány a februári mezőgazdasági könyvhónap, amikor nemcsak az értékes új kiadványok sora kerül az olvasóhoz, hanem a különböző rendezvényeken mód nvílik arra is. hogy értékeljük, elemeztük, mi is történt eddig az év többi hó- naniában, és müven feladatok állnak előttünk. Ez a tény, ez a gondolat eszembe juttat egy nemrég hallott, érdekes, újszerű meg' állapítást: »Egy felsőfokú végzettségű szakember egyetemen megszerzett ismeret- anyaga régen elegendő volt ahhoz, hogy harminc évig megfelelően jól gazdálkodjon. Ez az időtartam ma már tíz évre csökkent, s a jövőben mindössze egy-két évig gazdálkodhat, irányíthat csak megfelelő színvonalon azokkal az ismereteklcel, melyeket az egyetemen vagy a főiskolán szerzett.« Ez a megállapítás új oldalról mondja ki azt a jól ismert, sokat hangoztatott tényt, hogy a mező- gazdasági tudományok rohamosan és egyre gyorsabban fejlődnek. S hiába szerez valaki diplomát, oklevelet vagy szakmunkás-bizonyítványt —• ez távolról sem jelenti azt, hogy most már mindent megtett azért, hogy mindennapi fáradozása valóban eredményt hozzon. Azt szokták mondani, hogy az apák tudománya soha nem volt elég a fiúknak. Ügy érzem, ezen a megállapításon is túllépett az idő. Hiszen —* ahogy az előbbi érdekes fölmérés bizonyltja — »a fiúk« egyszer megszerzett tudománya sem elegendő ma már. Ami tegnap sok volt, az holnap kevés már. S hogy ez ne következzen be, azért tenni kell valamit. Ez a valami pedig csak annyi., hogy használni kell a tudomány adta munkaeszközöket; figyelni, olvasni és alkalmazni keU azokat az újabb vívmányokat, melyeket a szakkönyvek, a szaktolyóiratok tesznek közkinccsé. Lapozom az ünnepi hónapra megjelent könyvek sorát. Ezek a gondolatok jutottak eszembe. Űny érzem, erről is beszélni kell. V. M. Minirléns! a síiiilenzervgyárról Épül a Delta Fonyódon Hosszú huzavona titán építik végre gyeden éttermét a Somogy megyei Vállalat dolgozói. A terv szerint m< üzemelni fog az új létesítmény. a Deltát, Fonyói Tanácsi Építőipari az év szezonjában F ehér Lajos elvtárs még az MSZMP Politikai Akadémiáján tartott emlékezetes előadásában szólott arról, hogy a hazai termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok élelmiszeripari tevékenysége nem fejlődik a kívánt mértékben. Ennek köz- gazdasági éá műszaki okai vannak. Ekkor mondotta: »Meg keli jegyeznem, hogy a 200 vagonos kis konzervgyárakat a magyar ipar évek , óta gyártja, közel százat exportált már, de egyetlenegyet sem állítottak üzembe Magyarországon«. Az érdekeltek kíváncsisága bizonyára három kérdőszóra szűkíthető: Miért? — Milyen? — Mennyiért? Nos, e kérdésekre található megközelítő válasz az alábbiakban. , A magyar ipar körülbelül tiz esztendeje szállít külföldre komplett konzervgyárakat és egyéb élelmiszeripari gépsorokat. A szállítás ez idő alatt — csak különböző konzervgyárakból is — meghaladta a 200 darabot, ez pedig sok száz millió forintos bevételt jelentett A kezdetben egyedi — vagy kiscsoportos — próbálkozások ma már szervezett formát öltöttek. Jogilag is létezik egy konzorcium (gazdasági szervezetek alkalmi társulása), amely »együtt sír, együtt nevet« alapon bonyolítja le ezt a tevékenységet Tagjai a nagyobb, érdekelt gépgyártó vállalatok, a Kohó- és Gépipari Minisztérium Gépexport Irodája, valamint a Komplex külkereskedelmi vállalat. A részvevők szama természetesen jóval több, hiszen egy-egy komplett gyárhoz legalább száz magyar üzem szállít berendezéseket és felszereléseket Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy ennek a vállalkozásnak ma már nemzetközi tekintélye van. A magyar élelmiszeripari felszerelések minősége ugyanis sokkal jobb, mint azt a közvéleménv tudni véli. Amiről pedig a áoegj'Víyzés- oen konkrétan szó van, az az M—2-es típusú konzervgyár. A típusjelben az M betű a »mini« szócska rövidítése. Rendeltetése pedig a mérsékelt égövi gyümölcsök feldolgozása — félkész árunak vagy gyümölcslének, illetőleg befőttnek, lekvárnak. Ha arra gondolunk, hogy milyen gondjaink voltak tavaly az álmával és az őszibarackkal, akkor ez a kis üzem valóban nagyon kellene belterjes övezetekben működő gazdaságainknak. P ersze a mini szócskát > i" nem kell egész komolyan venni. Az M—2-es nem is olyan aprócska üzem. A kapacitás kihasználásától függően 2—400 vagon gyümölcsöt dolgozhat fel egy szezonban. Felszereléséhez tartozik az 1500 tonnás hűtőtároló, valamint az összesen 600 köbméteres alumíniumto.nkok sora is — a félkész termék tárolására. (Ezt a mennyiséget azután szezonon kívül — télen vagy kora tavasszal — lehet készáruvá alakítani). Hogy mennyire nem »mini«: fedett területének mérete 7500 négyzetméter, a teljes területi igény pedig 20 ezer i négyzetméter, azaz két hek- ‘ tár. Teljes üzemben a gyárban műszakonként mintegy másfélszáz ember dolgozik; közöttük természetesen mérnök is, valamint a technikusok, szakmunkások. Ennyi ember óránként körülbelül 20 mázsa gyümölcsöt dolgozhat feL A gyár igénye — ugyancsak óránként — kb. 3—400 kilowattóra áram — 110—130 köbméter víz ás 4—500 kilogramm gőz. Mindez nem is kerül kevésbe. Pontos hazai kalkuláció ugyan nincs, de maga a felszerelés is drágább lenne 20 millió forintnál, és ha ehhez az épületet is hozzászámítjuk, bizony csinos summa kerekedik ki. Ilyesminek korábban nem is volt hazai piaca, mert a nagyiparnak igazi nagyüzemek kellenek, a gazdaságoknak pedig a régi mechanizmusban egyszerűen tilos volt ilyesmire még csak Gondolni is. Ma azonban mas a helyzet Egy-két állami gazdaságnak. vagy négy-öt termelőszövetkezetiek csak mellékesen is terem annyi almája, vagy őszibarackja, amivel ezt. az üzemet ki lehet használni. Esetleg piac hiányában több megy tönkre, illetve többet kell elpocsékolni, mint amennyit e,z az üzem jó kis rubelra vagy dollárra tudna átváltoztatni. Itt következne tehát a felháborodás. Ha a magyar mezőgazdaság hasznát vehetné ilyen üzemeknek, akkor miért nem vásárolhat efféle gyárakat? A felháborodás azonban elmarad. A GÉPEXI vagy a Komplex ugyanis az M—2 kialakulása idején — úgy 1965— 66-ban — azért nem keresett hazai piacot, mert ilyen akkor még nem volt. Később azért nem, mert a részvevő üzemek kapacitását a külföldi vevő már lekötötte. Most azonban más a helyzet. Az érvényes kötések 1970-ig szólnak. A kö- I vetkező üzleteket még nem kötötték meg. A kapacitás egyébként is a pillanatnyi helyzet tükrében bővebbnek látszik. mint a külföldi érdeklődés. Szívesen fogadják tehát a hazai vevőt, örömmel tárgyalnak vele. Ha a megállapodás az idén létrejön, azt az ipar 1971-es terveibe már lehet kalkulálni. M e gondolkodj úrik azonban okvetlenül az M—■ 2-es kereteiben! Ez a típus már néhány éves, és azóta a technikában sok minden történt. Például már hazai iparunk is tud olyan fényerő berendezéseket gyártani, amelyek a gyümölcs teljes zamat- és aromaanyagét is visszatartják. Ma már nem kell levet tárolni, Tehet sűrítményt is. Az előző esetben 319, az utóbbiban csak 36 alumíniumtankra van szükség. Maga a konzorcium is érzi az M—3-as típus kialakításának időszerűségét. Megfelelő hazai érdeklődés bizonvára megtermékenyítheti a konstruktőrök alkotó töprengését, és kellő érdekei1' • " n-"1’ *■!. kj- elégíthetőek az igények is. Földeák! Bél* 80H06T! NÉPLAP CeBHjttiSfc, tebraár 1?. 3
