Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-03 / 28. szám

HKädcsrgifiös A balatoni nádgazdaságban megkerdték a nád aratását. A kis-balatoiii területről a batt yán pusztai üzem dolgozói 70 ezer kéve nádat vágnak le. A kitermelt nád 40—50 száza­lékát exportra szállítják, a másik részét feldolgozzák, nád­padlókat és nádszöveteket készítenek saját üzemükben. A nádaratás március közepéig tart. * Kedd, 1970. február 3. A városi KI SZ-bizottság akcióprogramja Középpontban a jubileumi évfordulók méltó megünneplése Ünnepélyes taggyűlések — Fogadalomtétel — Jelvényszerző verseny A KISZ kaposvári városi küldöttértekezletén újjává­lasztott bizottság első ülésén az ez évi akcióprogramot és a végrehajtó bizottság munka­tervét tárgyalta meg. Az ülé­sen részt vett Tóth János, a városi tanács vb-elnökhelyet- tese is. Balázs Nándor, a bizottság titkára ismertette társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sportfeladatokat Az évfordulók megünneplé­se szerves része lesz a hagyo­mányos Forradalmi Ifjúság' Napoknak. A KlSZ-alapszer- vezetek ünnepélyes taggyűlé­seken emlékeznek meg a fel­szabadulás történelmi jelentő­ségéről, hazánk negyedszáza­dos fejlődéséről. A városi bi­zottság szervezésében április 5-én, a Kossuth téren tesznek faga<jalmat az új KÍSZ-tagok. E napon az ifjúsági házban féLköszöntik a felszabadulással egyidős fiatalokat Az alapszervezetek a lenini napok programjaként emlék- gyűléseket tartanak, az oktatá­si körökben és számos más összejövetelen méltatják Vla­gyimir Iljics életútját A Vádoljuk az Imperializ­must! jelszó jegyében szoli­daritási és tiltakozó akciókat szerveznek. A felszabadulási munkaverseny szervezésében is segítenek, s arra ösztönzik a KISZ-alapszervezeteket, hogy társadalmi munkával járulja­nak hozzá a város szépítésé­hez, Kaposvár fejlődését szol­gáló nagyobb beruházások mi­előbbi megvalósulásához. Az »-Ünnepeljünk együtt«- jelszó jegyében kerül sor a felszabadulási művészeti be­mutatóra, a költészet napja és a politikai könyvhónap ren­dezvényeire, az irodalmi és a művészeti pályázatok kiírásá­ra. A bizottság, a városi sport­tanáccsal közösen, megszerve­zi a felszabadulási jelvény- szerző versenyeket, az alap- szervezeteknek pedig házi baj­nokságok megrendezését java­solja. A vitában felszólalt Tóth Őontás — zárt ajtók mögött Sürgető egészségügyi feladat Félreértés' ne essék, nem holmi betörésről akarok írni, nem is egy titkos építkezésről, hanem csupán egy tervpályá­zat zsűrizéséről Szeptemberből hirdette meg a megyei és a városi tanács a Kaposvári Igazgatási Központ tervpályázatát. A határidő ja­nuár ötödikén éjfélkor letelt, a pályamunkák beérkeztek, megkezdődik azok értékelése. — A zsűri kedden délután bontja fel a pályamunkákat tartalmazó csomagokat — mondotta Thurzó László fő­mérnök —, s ezzel kezdetét ve­szi a zsűrizés. — Hogyan bírálják el a pályamunkákat? — A megyéd és városi ta­nács, a Magyar Építőművész Szövetség, az Építés ipari Tu­dományos Egyesület képvise­lői és a meghívott több neves építész bezárkózik egy szobá­ba. s addig vitatkoznak, mér­legelnek, amíg kialakítják a végső álláspontot és sikerül megállapodniuk a legjobb, leg­megfelelőbb pályamunkában. — Milyen díjakat tűztek ki? — Hetvenezertől tizenöt ezer forintig értékelik a beküldött terveket, a díjazottak itt ma­radnak a városban és kiállí­táson találkozhatnak velük az érdeklődők. Csökkentik a vasúti dolgozók munkaidejét A több mint heti negyven- nyolc órát d°l-9ozó vasutasok munkáid ej éj csökkentik. A kormányhatározatot az . év vé­géig minden vasútvonalon végre kell hajtani -— közölte a MÁV Pécsi Igazgatósága. A munkaidőcsökkentást az igazgatóságok oldják meg bel­ső szervezés útján, és ebből kiveszik részüket az igazgató­ság gazdasági és tömegszerve­zeteinek vezetői is. A munkaidőcsökkentés be­vezetésével nem szabad foko­zódnia a baleseti veszélynek. Módosítani fogják az áruke­zelés! helyek és az iparvágá­nyok kiszolgálását; a forga­lomingadozásnak megfelelő vonatközlekedési terveket szem4!vzet és mozdonvforduH terveket ké^'+enek maid Egvs-p-ls'ti'r a szolgálata' azokban az időszakokban ar "-or ’sokkén aj vasúti for­galom. Az edd'"- ered mén ve’ biztatóak — a kaposvári és a barcsi 'állomáson tizenöt ko- qsiyizsgáló munkaidejét csök­kentették már — Mikor várható az ered­ményhirdetés? — Valószínűleg a hét végén már eldől, hogy kinek vagy melyik tervező kollektívának az elképzelése nyerte meg a legjobban a zsűri tetszését. Ennek alapján kezdődik majd meg a kiviteli tervek elkészí­tése. S. G. üzletek ünnepi köntösben Az Iparcikk-kiskereskedel­mi Vállalat már megkezdte a készülődést a felszabadu­lás negyedszázados évfordu­lójára. Kaposváron a Május 1_ utcában levő üzletei kap­nak ünnepi köntöst, össze­sen hét üzlet portálját épí­tik át, több boltot korszerű­sítenek, bővítenék. E mun­kák alatt az árusítás nem szünetel — Néhány szövetkezetből mindig ugyanazokat az embe­reket küldik tanfolyamra — mondta beszélgetés közben, egy pillanatig elgondolkodva, az egyik előadó. — Ha befe­jeződik az egyik, mondjuk a vegyszeres gyomirtással fog­lalkozó, s kezdődik a másik, a balesetek elleni védekezésről szóló, az illető azon is ott­marad. Sokáig beszélgettünk erről. .4 jelenség megérdemel né­hány szói, így írott formában is. Miről van ugyanis szó? Né-. hány szövetkezetben szükséges rossznak tartják ezeket a tan­folyamokat. Így is emlegetik maguk között: »fejtágító«. Ki­választanak egy embert, akit leginkább nélkülözni tudnak, de aki nem mindig a legalkal­masabb közülük arra, hogy részt vegyen az előadásokon. Sokszor nem is arról a terü­letről küldenek maguk közül képviselőt, amelyről a tanfo­lyamon előadások hangzanak el. Az illető napidijat is kap, s ha nagyon húzódozik (ilyen is előfordult), munkaegységet is, csak ülje végig az előadá­sokat. ö jegyezget is, de hazatér­ve, a szövetkezet vezetőségé­nek kisebb dolga is nagyobb annál, hogy a vé"' ghallgatott meretamiagot hasznosítsa, 'naz. az ilyen esetek egy ré­szében a kü'dött — tekintve, hogy nem is ismerte addig tü- -atesen a szakterületet amely­ről előadásokat hallott — nem is tudna pontosan beszá­molni azokról. A hasznos tudnivalók így nem kamatoznák egyes szö­Egyre fejlődik a megyeszék­hely. Az építkezések nyomán új városrészek alakulnak ki, s mind többén dolgoznak a régi és új gyárakban, üzemek­ben. Emellett az utóbbi évek­ben mind nagyobb az idegen­forgalom. Mivel sokkal több ember fordul meg a városban, mint évekkel ezelőtt, fokozott f; gyeimet fordíthatnának az illetékesek az utcai nyilvános vécékre. A kérdés fontosságát egészségügyi szempontból nem szükséges hangsúlyozni. An­nak ellenére, hogy a téma többször is felvetődött külön­böző testületek, ülésein, késik az ' eredményes változás. Sőt, a helyzet inkább rosszabbá vált. Évekkel ezelőtt, a Szé­chenyi téri körforgalom kiala­kításakor lebontották az utca4 illemhelyét, a múlt évben pe­dig a Szabadság parki ven­déglő újjáépítése kezdetén az vetkezeteknél. A »szükséges rossz« szerepét töltenék csak be ezek a tanfolyamok, ahogy néhány szövetkezeti vezető tartja? A választ ki sem kell mondani, elég csak arra gon­dolni például: hány balesetet lehetett volna elkerülni a szö­vetkezeteknél, ha kellő isme­reteik vannak a megelőzésről. I* L. ottani vécé jutott hasonló sors­ra. Rossz a helyzet ebből a szempóntból a Jókai ligetben is- Elhanyagoltak, rendezetle­nek a sportpályák, különösen a Rákóczi pálya illemhelyeL A jelenlegi helyzeten sür­gősen változtatni kellene. Az eddig leírt helyeken kívül nyilvános utcai vécé szükséges az északnyugati városrész leg­forgalmasabb pontjára ’s. S a Szabadság parkban is új il­lemhelyet kell építeni, még a tavaszi hónapokban, hogy a nyáron a látogatók ne hiányol­ják a szép park e szükségszerű tartozékát Januárban felszabadultak az erdei utak a hóakadályok alól,' a fakitermelő helyekről a tűzifát folyamatosan szállí­tották a vasútállomásokra. Az erdőgazdaságok az elmúlt hó­napban 58 000 tonna tűzifát adtak, többnyire abból a 200 000 tonnás készletből, amelyet már hetekkel előbb kivágtak, az erdei tárolóhe­lyekein összegyűjtöttek, de a hótorlaszok miatt sokáig nem tudtak megközelíteni. A hó­nap első húsz napjában még akadozott a szállítás, mind­össze 23 000 tonnányi tűzifát indítottak útnak a Tüker­János, a városi tanács vb-ed- nökhelyettase is. Elismerését fejezte ki a fiatalok elmúlt év­ben végzett társadalmi mun­kájáért, s kérte, hogy a sport­csarnok építésében, a Cseri park kialakításában vegyenek részt mmél nagyobb számban. A negyedik ötéves terv vá­rosfejlesztési terveinek ismer­tetése után a városi titkár át­adta az elmúlt évben kiemel­kedő munkát végzett alapszer­vezeteknek az összesen 40 000 forintot érő jutalmakat: tele­víziókat, rádiókat, lemezjátszó­kat és sportfelszereléseket. Az elfogadott akcióprogram alapján a városi KlSZ-alap- szervezetei hamarosan elké­szítik munkaterveiket telepekre, később azonban ja­vult a helyzet: a rákövetkező hét napon összesen 20 000, a hónap utolsó négy napján pe­dig 15 000 tonna tűzifát to­vábbítottak a pályaudvarok­ra, ahonnan a MÁV gyorsí­tott szerelvényei vitték a tü­zelőt az ország különböző vi­dékeire. A hónap utolsó 3—4 napjában a budapesti Tüker- telepek 4500 tonna tűzifát vettek át. Az erdei szállítások meg­gyorsításánál sokat segített, hogy a gazdaságok jármű­parkját 200 terepjáró teher­autóval sikerült kiegészíteni. Száz teherautó február első hétében is az erdőgazdaságok területén marad, és megsza­kítás nélkül fuvarozza a tűzi­fát Így reménv van arra, hogy ebben a hónapban már lényegesen több, összesen 90 000 tonna tűzifa kerül a belkereskedelmi hálózatba. Az elmúlt napokban a bel­kereskedelem és a MÉM ille­tékes vezetői több esetben tárgyaltak egymással, és egyeztették a terveket Az el­látás — mint megállapították — sakkal kiegyensúlyozot­tabb, mint decemberben volt mindamellett az országban továbbra is vannak kevésbé ellátott vidékek. A tűzifa- ügyben érdekeltek megálla­podtak, hogy a hiányos kész­lettel rendelkező Tüker-tele- pekre az ország más vidékei­ről pótszállítmányokat indíta­nak Ehhez azonban arra is szükség van, hogy azokon a telepeken, ahol megfelelőek a készletek, ideiglenesen le­mondjanak a legköze’ebbi át­vételről, és átengedjék a szál­lítmányt azoknak a telepek­nek, ahol nag\ óbb szükség van rá. A tételeket átadó Tü- ker-központokat még feb­ruárban kárpótolják az er­dőgazdaságok. 75 éves a magyar állami hajózás »75 éves a magyar állami hajózás« címmel kiállítás nyílt Budapesten, a Közlekedési M Azeumban. A kiállításon hajó- modellek segítségéve! mutatják be a magyar hajózás fejlő­dé ét napjainkig. Képünkön: A kiállítás legszebb darabja, a magyar engerhajózás büszkesége, az 1969-ben vízre bo­csátott hatezer tormás Budapest tengerjáró modellje. Szükséges rossz? Javult a tüzelőellátás 74RICA Vadnyugaton — Papa, úgy látszik* Bili feleségül fog venni! — Miből gondolod, leá­nyom? — Hát abból, hogy teg­nap azt mondta, szeret, és utána lelőtte a feleségét. Nem feltűnő — Mint orvos, őszintén megmondom: maga telje­sen hülye. De ne kesered­jen el, ezen a földkerek­ségen ez nem fog fel­tűnni, mert nem ön az egyetlen ilyen ember! Kényes Augustában, Maine ál­lamban, egy gengszter beállít egy ékszerészhez, és pisztollyal a kezében kényszeríti őt, hogy ve­gyen be a kirakatból egy gyémánt nyakéket Aztán így szól hozzá: »Vegye le az árát, le­gyen szíves, ajándék lesz!« Ezt is lehet? A nizzai tengerparton egy nagyon csinos fiatal lány a napsütést élvezi anyagtakarékos bikinijé­ben. Szigorú tekintettel nézi őt egy pap. A lány odafordul: »Befejezte Aár? Felöl­töztetett végre a tekinte­tével?« Párbeszéd — Vera, most magán múlik, hogy boldog le­szek-e egész életemben? — Péter, és magán mú­lik most az, hogy leg­alább ma elégedett le­szek-e? Megfelelt Kovácsáé hangos sza­vakkal szidja a férjét: — Nem szégyelled ma­gad, Tihamér? Tudod te, hogy hívják azt a - férfit, aki reggeltől estig a kocs­mában lebzsel? — Hogyne tudnám, szi­vecském. Pincér! Altató Brahovácz panaszkodik Nemerének, hogy nem tud aludni, bármilyen altató­val próbálkozott eddig, egyik sem használt. Ne­mere ad neki egy speciá­lis gyógyszert, amelytől biztosan aludni fog. — És ha nem használ, mit tegyek — kérdi Bra­hovácz. — Három óra múlva vegyen be egy másikat belőle. — És ha az sem hasz­nálna, újabb három óra múlva vegyek be egy harmadikat is? — Fölösleges, hisz ak­kor már úgyis nemsokára reggel lesz! SomogiilNéplap Az MSZ1VIP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI B£LA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Elő- izethe'ö a helvl pos ahiva’nloknál és postáské-’b^sítőknél. Előfizetés’ e^v hónapra 20 Ft. Index? 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner JózssfL.

Next

/
Oldalképek
Tartalom