Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-07 / 284. szám

A termelőszövetkezetek és a falu művelődése A MEZÖGAZDASAG szo­cialista átszervezése nemcsak a gazdálkodásban hozott hatalmas változást, ha­nem új alapoivra Helyezte a falu művelődését Is. Annak feltárása, hegy ez az új mit je­lent, még sokoldalú elemzést kíván, de már ma is világosan kirajzolódnak azok a tenden­ciák, amelyek a művelődés­ben a nagyüzem szükségletei­ből fakadnak. A nagyüzemi termelés egyre inkább felté­telezi az ehhez szüks ges szakmai specializálódást, az egyéni parasztra jellemző uni­verzális termeléshez kapcso­lódó -mindentudással« szem­ben. A nagyüzemi gazdálko­dás eddig is lényeges válto­zást eredményezett a tudo­mány és a technika gyakor­lati felhasználásában: gyors ütemben szaporodnak a gé­pek, növekszik a termelés szervezettsége, mérhetetlenül megnő a vegyi anyagok fel- használása stb. Mindezek és sok más tényező azt bizonyít ja, hogy a legfontosabb élette­vékenység, a munka lényege­sen változott és változik fa­lun, és ehhez kell hozzáigazí­tani a művelődést és a mű­veltséget is. A nagyüzemi gazdálkodás során az egyéni és társadalmi, valamint a társadalmi és cso­port érdek közeledése is ta­pasztalható, s szükséges, hogy ez az érdekközeledés a műve­lődés folyamatában ugyan­csak kifejezésre jusson. A művelődést is leginkább a munka ösztönzi. A munkában jelentkező kollektivitás felté­telezi és kiváltja a művelődé­sért érzett kollektív felelőssé­get Kinek érdeke az emberek művelődése? A szocialista ál­lamnak feltétlenül, mivel cél­ja az új szocialista, majd kommunista társadalom épí­tése. Ehhez művelt emberek kellenek. Ez össztánadalrrü érdek, tehát mindenki érde­ke. A szövetkezet — mint ki­sebb egysége a társadalomnak — szintén érdekelt abban, hogy tagjai műveltek legye­nek, mert ennek eredménye­ként erősödik, gazdagodik az egyén részesedésének legfőbb alapja, a kollektív gazdaság. A kollektív gazdaság és ten­'ne a kollektív munka tehát olyan kapcsolatot alakít ki az egyén és a társadalom között, ami a művelődésben is kife­jezi a társadalmi és egyéni ér­dek közeledését. Ennek felismeréséből fa­kad, hogy ma már igen sok termelőszövetkezet fontos te vékenységnek tartja a tagok művelődésével való alapos tö­rődést. Ez a felismerés — mint lehetőség és szükséglet — eredményezte, hogy az Or­szágos Népművelési Tanács és a Termelőszövetkezetek Or szágos Tanácsa közös felhí vással fordult a termelőszö vetkezetekhez a művelődés anyagi feltételeinek növelé­séért. Ezt követte a Kisiparo­sok Országos Szövetségének hasonló felliívása is. A közös felhívás abból in­dul ki, hogy a sző etkezetek kulturális alapja ma már te­temes összeg. A termel szö­vetkezeteknél még ab an az esetben is, ha nem a legerő­sebbek közé tartoznak, évi 25—50 ezer forint á l rendel­kezésre művelődés céljáa. Ez az összeg lényeges zn több, mint amekkora az állami költségvetésből pl. egy 2000 főt számláló faluban rendel­kezésre áll a közművelődés számára. Az állami költségve­tésből származó — a ta­nácsnál jelentkező — és a termelőszövetkezetnél rendel­kezésre álló anyagi alap kü- lön-külön kevés, de együtte­sen viszont már jelentős le­het. Ahol ezt felisme-ték, ott már ráléptek a fejlődést meg­gyorsító útra. A PÉLDÁK IS EZT BIZO­NYÍTJÁK. Kialakultak már a tanács és a tsz által közö­sen fenntartott művelődési házak, klubok. Van már ter­melőszövetkezet által — vagy a tanáccsal közösen — fize­tett függetlenített népművelő, könyvtáros stb. Az elmúlt év­ben nem egy termelőszövet­kezet adott 100—200 kötétnyi könyv megvásárlását biztosí­tó anyagi támogatást a köz­ségi könyvtárnak. Ezek a kez­deményezések mint követen­dő példák mutatják, hogy nemcsak a termelés területén lehet közösen gazdálkodni, hanem a művelődési közös ér­dek megvalósításában is. Vannak azonban más jelle­gű tapasztalatok is. Nem egy helyen a szövetkezet kulturá­lis alapját nem a szövetkezet mint kollektíva használja fel a művelődés érdekében, ha­nem a szövetkezet egyes tag­jai élvezik csak. Sok helyen vesznek színházjegyet azol; számára, akik el akarnék menni egy-egy előadásra, fi­zetik a kirándulás útiköltsé­gét stb. Természetesen ez is a tsz-en belül marad, de ezt a: egyének használták fel egy- egy esetben, és nem a kollek­tíva. A termelőszövetkezetek akkor gazdálkodnak jól a ná­luk lévő kulturális alappal — ami évente kb. 100 millió fo­rint —, ha azt elsős >rban in­tézmények fenntartó ára, könyvtár fej les tésére, szak­ember tartásra stb. használ­ják fel. A gazdagabb termelőszö­vetkezetek, ahol a rendeke- zésre álló . pénz már megha­ladja az 50 ezer forintot, nem bízhatják az esetlegességre ennek felhasználását, hanem azt körültekintően meg kell tervezni. Az ilyen munkához szakember kell, aid ismeri a művelődési tevíkenys 'get, és ért ennek megtervezés hez és irányításához. Nélkülözhetet­len, hogy a tanács és a ter­melőszövetkezet közösen vál­lalja az ezzel járó anyagi ter­heket. A MŰVELŐDÉSBE BE­FEKTETETT FORINTOK természetesen nem akkumu­lálódnak azonnal: A szakkép­zés, az általános műveltség emelése, a munkában elfáradt emberek színvonalas szóra­koztatása stb. csak hosszú tá­von eredményezhet kimutat­ható eredményeket. Mégis, a nagyüzemi gazdálkodás csak akkor fejlődhet zökkenőmen­tesen, ha a termelőszövetke­zet kollektívája az ilyen jelle­gű -beruházástól«’ nem saj- nália a pénzt. Ha az állam 100 millióit a termelőszövetkezetek 100 mil­liójával és az egyének mil’ló forintjaival egyesítjük, ak­kor biztosítjuk azt az anyagi alapot, amelyből a kultúra vi­rágzása jöhet létre, aminek egyaránt hasznát látja a tár­sadalom, a termelőszövetke­zet és az egyén Is. Vonsik Gyula Magyar Nemzeti Galéria ¥ RU DNAY-KI ÁLLÍTÁS- , ’ i — . /. <• . ... i 1 i ■ - * • tékenyebb műve a Kánál menyegző első ízben szerepel a magyar közönség előtt A kép Mária megérkezésének pillanatát ábrázolja. A tárlat másik érdekes festménye a Csokonai diákjai körében cí­mű nagyméretű kép kevésbé ismert változata. Gazdag életművéből nem­csak hazai festészetüitk, de korunk egyetemes művészete számára is kiemelkedő jelen­tőségűek arcképei. Különösen megragadó gyöngédségűek a feleségéről készült arcmások, amelyek végigkísérik Rudnay Gyula pályáját. Az eddig ke­véssé ismert Kékruhás lány és a Hímző nő méltán sorol­ható a feleségéről készült egyik legszebb magyar arc­kép, a Csipkekendős nő mellé. Hasonló értékű alkotások­kal gazdagították művésze­tünket Rudriay tájképei. -Táj­ábrázolásomban — mondja Rudnay — a magyar törté­nelem múltjának levegőjét akartam felidézni. A magyar történelem pedig sok borús fejezetben bővelkedik. Ezért volt, hogy régi tájképeimre sokan azt mondták, hogy tragikus feszültségűek. Űj tájképeimen már kivilágo­sodnak a színek, kisütött a a nap, a táj is derűsebb, csakúgy, mint maga az élet.« A felszabadulás után Rud­nay Gyula megtalálta azt a területet, ahol leginkább szolgálhatja új, szocialista kultúránk építését: 1947-ben művésztelepet szervezett Ba­ján — -népi festőakadé­miát« —, ahol a város gyári munkásságának, a környező falvak parasztságának tehet­séges ifjait képezte.-Meggyőződésem — vallot­ta Rudnay —, hogy a nép széles rétegeibe kell szétvin­ni a művészetet Azért jöt­tem Bajára, hogy a népmű­vészet szeretetét fejlesszem.« A mester önzetlenül vég­zett munkáját öt éven át lankadatlanul folytatja:-örülök a sok fiatal tehet­ségnek és annak, hogy a ma­gam módján és a magam,., eszközeivel én is részt vehe­tek az ország építő munkájá­ban.« A kiállítás gazdag tartalmú katalógusa Rudnay Gyulának a művészetről szóló két is­meretlen írását is közli. Bényi László Rudnay Gyula életműve kiemelkedő helyet foglal el a XX. századi magyar és egyetemes művészetben. A hazai festészet és népkultúra hagyományaiból új magyar festőnyelvet keresett és ala­kított művészetében. -A mi művészetünk alapja — val­lotta — csakis e föld és e föld népének kultúrája le­het« A Magyar Nemzeti Galé­ria Rudnay-kiállítása a mes­ter művészetét dokumentáló eddigi bemutatók közül a leggazdagabb. Olyan jelentős művei szerepelnek Itt, mint a Pusztaszeri országgyű'és 14 méter magas gobelinje, a Csokonai, a Toborzó, a Ká­nál menyegző és az Attila la­komája. A kiállítás Rudnay jelleg­zetes korszakain vezet végig. A Münchenben, Rómában, Párizsban tanuló fiatal mű­vész pályának kezdetén a nagybányai művésztelepen dolgozik, majd 1905-ben Hódmezővásárhelyre költö­zik, hogy eleven kapcsolat­ba kerüljön az alföldi néppel és tájjal. Ez az élmény új színnel, mélyen átélt tarta­lommal gazdagítja művésze­tét Az első világháború döntő volt Rudnay mondanivalójá­nak és festői eszközeinek ér­lelése szempontjából. (Ekko­riban Losoncon dolgozik.) Mélyen megrendíti a háború okozta nyomorúság. -Mene­külői« hontalanságukkal és hajszoltságukkal számos vál­tozatban állandóan foglal­koztatják képzeletét és ké­pein kegyetlenül valóságos emléket állít szenvedéseink­nek. A megrázó, közvetlen él­ményekhez kapcsolódó alko­tásokat a háború után olyan művek váltják fel, amelyek a magyar múltból merítik té­májukat. Történelmi képei csakúgy, mint az ódon házak, pincék és kifeszített kárpitok előtt üldögélő, mulatozó ma­gyarok hangulatképei Rud­nay jellegzetes témáivá vál­tak. A kiáilítás egyik legjelen­Rudnay Gyula: Olvasó nö. MINIATŰRÖK A nyakkendőm K kon korlátját támasz­tom. Azok a szép napok, jó anyám hétkor alig tudott fel­rázni. Könyörgött, szidott, rá­zott, lerántotta rólam a taka­rót. A reggeli kenyeret útköz- emberek költöztek, remélem, ben ettem meg, a főnökömnek az attrakciónak egyetlen tanú. teliszájjal köszöntem, néhány ja sincs. kenyérmorzsa a számból szép ivú parabolát irt a levegőbe. Az öregúr minden reggel gyo­morbeteg, fájó arccal fogadott, pontosan úgy, ahogyan tegnap hagytam ott őt. Most én fogadom, ha nem is gyomorbetegen, a későn jö­vőket. Szívesen cserélnék ve­lük. Hajnali négy, és hátam mö­gött a meleg ágy. Miért nem szeretem? Kint ítéletidő. Sza­kad, és a szél maga az impe­Nehéz harc. Viharban az óceánjáró árbockosarában kín­lódhat igy a hajóinas a vizes­csúszós kötelekkel. A kis fa él. Ismét egyenes derékkal állja a rohamozó vi­hart. A nyakán a nyakkendőm erősen, szorosan megkötve. Barna színe határozottan jól illik szürkészöld öltönyéhez, m J.sszalopódzom, és a me- W leg tuss alá állok. Fele­ségem kijön, és kérdően néz. Mondom, hogy Rabindra­rialista agresszió. Gyönyörű naf 'Tagore Balatonfűreden fát kertünk az áldozat. A fű há­borgó tenger, a virágok, gyen­ge kiskatonák, már rég megad­ták magukat. Lefeküdtek a sárba, és meghaltak. A fák két évesek, a melléjük tűzött ka­rókba kapaszkodnak. Csak egy szeren-sétlen szakadt el a ültetett, és ha már leskelődik utánam, főzzön egy jó forró feketét. — Én csak a nyakkendőmet áldoztam fel egy fáért. — Az­tán elharapom a szót, mert eszembe jut, hogy azt a barna nyakkendőt éppen ö vette nyájtól. Kötele, amely eddig a nemrég a születésnapomra. karóhoz rögzítette, lehullott. Már a hajába kapott, a derekát tördeli az ordas szél. — Miért nem mész orvos­hoz? Hiszen nem tudsz aludni — kérdi, és látom a szemén, A külföldi kutya áros álmatlanság. Haj- megyek. Ócska kis háztartás a nall négy, és én a bal- miénk: sehol egy madzag, egy kötél, vagy egy drót. Kiválasz­tok a szekrényben egy szép tisztaselyem nyakkendőt. Al­sónadrág, atlétatrikó. A lakó­telepre csak normális, jóalvó Lábujjhegyen az előszobába hogy egész másra gondol. m+ínos helyzet. Legszive- sebben valamilyen nyugati kutyáról írnék, de hát a toliamat köti az igaz­ság, a tárgyi hűség. A kutya, amelyről szó lesz, egy nagyon kedves baráti országból hoz­zánk jött külkereskedelmi szakember feleségének tulaj­dona. Családjával együtt béké­sen él a mi kilencemeletes há­zunkban. A kutyaimádók nemzetközi szekta, akár a horgászok vagy a bélyeggyűjtők. Dolgoznak, esznek, isznak, szeretnek, sír­nak, de a lelkűk csücskében, mint gazdag ember tudatában a vagyon, ott ül, ott kuksol az az aranyos kis kutyuli. Csak el kell olvasni a Kutya című lap egyetlen példányát, és akkor némi betekintést nyer az em­ber a kutyagazdik leikébe. A szóboanforgó kutyuli, amely most előlépett kicsiny dolgozatom alanyává, teljesén váratlanul robbant az életünk­be. Amikor a 23. lábtörlőnk Is — hogy finom legyek — elve­szett az ajtónk elől, felszabdal­tuk a már meglehetősen ko­pott, kiszolgált fürdököpenye- met. A kiérdemesült ruhada­rab hétfőről keddre virradó­ra ajtónk előtti lábtörlőként született újjá. Este a csíkos lábtörlő csupa víz. A tolvaj bosszúja — gon­doltuk, mert hozzászokott a drága gyékény- és egyéb fi­nom lábtörlőkhöz, ezt az ócska rongyot viszont nem érdemes ellopni. Már a tizedik napja volt csuromvíz egykori köpenyem, és körülötte a folyosó linó­leum ja is. Hoztam a vödör meleg vizet, mostam a linóleumot. A szem­ben lévő lakásból kijön egy kedves néni és azt mondja: — Az a külföldi kutya a ne­gyedik emeletről... És hozzátette: — Mi szerencsések vagyunk, mert a földszinten, a doktor úréknál is meg szokott állni, és ott... Szóval őrüljünk, hogy a dol­gok nem fordítva történtek. Csakhogy a doktor úrék frap­pánsan megoldották a dolgot. Ha az ember jó tanárhoz me­het tanulni, miért ne tenné. Lementem a földszintre egy kis tapasztalatcserére. Most nincs lábtörlőnk, és mintha száj- és körömfájás lenne nálunk, küszöbünk fe­lett vastagon fehérük az Ult­ra, a mosópor. Állítólag azt nem szereti a kutya. Bár ki tudja? A dohányfüsttől régen gyermekkoromban én is ide­genkedtem először, és lám, hogy megszoktam. g^eggel elindultam a hiva- talba. A folyosón talál­koztam a csinos külföl­di asszonykával. Kedvesen kö­szöntöttem, ő némi malíciával fogadta. Szép szeme mintha azt kérdezte volna, hogy lehel ilyen gonosz valaki ... Kutyá­ja, az az édes kis dög, mint a sörös ló, megfeszített ínakkal húzta pórázán kicsiny asszo­nyát. Örömmel konstatáltam, hogy még nem kapott rá az Ultrá­ra. Soha Andor Boda István: NINCS MAS MEQOLDAS Építem tisztaságaimból oltalmamat, végváramat Korunk százezer voltja csendben lelkem huzalán áthalad. Magányos hőerőmű-álom dolgozik, termel. A világ észre se veszi míg fogyasztja e különös energiát Nem sajnálom, hisz érte ég el együtt az egész és a rész, atomjaira széthasadva az öröm és a szenvedés, tudva, hogy a mindenség roppant törvénye erre is felel: hogy, ami van az van, és többé nem tűnhet és nem veszhet dl Nem hiúság és nem Is kókler számítás, ami áldozik. Az anyagmegmaradás elvén igen, az is átváltozik: a vágy, a jóra tiszta szándék, a mindig volt a kezdeti öröm, hogy az emberiséget mocskából úgy emelje ki, mint méhe gyümölcsét a rángó s vonagló boldog fájdalom. Ezek vagyunk. Nincs más megoldás Mit tegyek? Én is vállalom ßencze József: ERDŐ Csupa csont-bőr az erdő, szarvasok nyoma berzenkedik csak. Tüskök oltárán fejszeszertartás, bedagadt ágak dongáján a jégcsap. Piros orruk, mint a paprika, alagútján pávapára sürög át délre a hóból kikel egy rőzselámg, s a kupac ember süti a szalonnát! SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. december 7, ■I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom