Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-23 / 297. szám
'fypQS^-' ritÄO PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fülét XXV. évfolyam, 297. szám 1969. december 23., kedd Ünnepi nyitvatartási és kézbesítési rend a postánál A postahivatalokban december 24-én a szombati nyitvatartási rend érvényes, de a ▼árható nagyobb forgalomnak megfelelően megerősítik a pénzfelvételi szolgálatot. Ezen • napon a kézbesítők későbben indulnak körzetükbe, hogy a reggel érkezett küldeményeket is kivihessék. December 25-én, 26-án és 27-én a vasárnapi rendnek megfelelően tartanak nyitva a postahivatalok. Ezeken a napokon a megyeszékhelyen 7— 21 óra között, a járási székhelyeken és a nagyobb községekben 8—13 óra között lesz ünnepi ügyeleti szolgálat egy- egy postahivatalban. fiz 1370-8$ népoazdasási tervről és a lársaitalamijiztgsílási helyzetről tárgyait a Szakszervezetek Országos Tanácsa A Szakszervezeték Országos Tanácsa hétfőn az ÉDOSZ- székházban ülést tartott. Első napirendi pontként Párdi Imrének, az Országos Tervhivatal elnökének és Gál Lászlónak, a SZOT titkárának beszámolója alapján az 1970. évi népgazdasági tervről és az ezzel kapcsolatos főbb szak- szervezeti feladatokról tárgyaltak. Párdi Imre utalt arra, hogy 1969-ben a népgazdaság több területén kedvező változások tapasztalhatók. Jövőre Péter János a Szovlefuüiéba utazott A Szovjetunió kormányának meghívására Péter János külügyminiszter hétfőn hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazott Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Jelen volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Hável József jelenti Moszkvából: Moszkvai politikai körköb en nagy jelentőséget tulajdonítanak a magyar külügyminiszter hivatalos látogatásának. Emlékeztetnek arra, hogy a szocialista országok párt- és állami vezetői között rendszeressé-vált az aktuális kérdések időről időre való megvitatása. litert konzultálásra került sor tavaly novemberben, amikor Andre) Gromiko járt hazánkban. Péter János most a szovjet külügyminiszter akkori magyarországi látogatását viszonozza. A szovjet fővárosban úgy tudjak, hogy a kedden kezdődő magyar—szovjet diplomáciai megbeszéléseken érintik mind a kétoldalú kérdéseket, mind pedig napjaink fő világ- politikai témáit, különös tekintette! az európai biztonság megteremtésére Irányuló közős erőfeszítésekre. (MTI) gyorsabb ütemben kell növelni a termelékenységet, javítani a lakosság áruellátását. Gazdaságosabb beruházásokra kell törekedni és elengedhetetlen a gazdasági vezetés színvonalának emelése. Rámutatott, hogy a lakosság vásárlóereje tovább növekszik: ehhez hozzájárul az az 1,6—1,7 milliárd forint többletösszeg is, amelyet a kormány bér- és szociálpolitikai intézkedései biztosítanak a lakosság számára. Párdi Imre bejelentette, hogy a lakosság .építőanyag-ellátását a terv kötelezően előírja: cementből, falazó- és tetőfedő anyagokból, fedéllemezből jóval többet bocsátanak a lakosság rendelkezésére, mint az Idén. Gál László arról szólt, hogy az ország gazdasági fejlődése csaknem minden területen gyorsabb, mint a második ötéves terv időszakában. A vita után dr. Bartos István főigazgató, a SZOT társadalombiztosítási főigazgatóságának vezetője időszerű társadalombiztosítási kérdésekről számolt be. Taglalta a nyugdíjasok helyzetét, ß utalt arra, hogy az árak emelkedő tendenciája miatt a nyugdíjasok több kategóriájában az életszínvonal vagy stagnál, vagy folyamatosan csökken. Számolni kell azzal. hogy egyszerre és egy időben nem lehet mindenki részére alapvető változást biztosítani, mindenekelőtt a nyugdíjak vásárlóerejének csökkenését kell ellensúlyozni Ismeretes, hogy 1970 márciusától kiegészítik az 1968. december 31-ig megállapított, az 1600 forintot el nem érő nyugdíjakat. 1971-től pedig olyan rendszert vezetnek be, amely megóvja a nyugdíjak vásárlóerejét. A nyugdíjak kiegészítése érinti a saját Jógii nyugdíjasokat, akár bérből — fizetésből élők, akár mezőgazdasági, vagy kisipari termelőszövetkezeti tagok voltak korábban. Ugyancsak érinti hozzátartozóikat, az özvegyi szülői nyugdíjban, vagy árvaellátásban részesülőket is. Az illetékes állami szervekkel közösen most dolgozzák ki az e célra rendelkezésre álló évi 900 millió forint legcélszerűbb felosztási módját Dr, Bartos István végül a társadalombiztosítási jogszabályok egységesítésének előkészületeit ismertette. (MTI) Közlemény Pák Szong Csol-nak, a KNDK külügyminiszterének hivatalos magyarországi látogatásáról Pák Szong Csői, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere és kísérete ellátogatott a Csepel Vas- és Fémművekbe. Képünkön: Pák Szong Csői és Csató László vezérigazgató a szerszámgépgyárban. {MTI fotó — Vigovszkí Ferenc íelvj Péter János külügyminiszter meghívására Pák Szong Csői, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottsága elnökségének tagjai, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese és külügyminisztere 1969. december 16—22 között hivatalos baráti látogatáson hazánkban tartózkodott. Pák Szong Csői külügyminisztert magyarországi tartózkodása alkalmából fogadta Kádár János, a Mdfeyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának elsó titkára. Losoncéi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. A két ország kütügyminisz- ‘erei megbeszéléseik során áttekintették a nemzetközi helyset legfontosabb időszerű problémáit, kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik belső helyzetéről, s megtárgyalták az országaik sokoldalú együttműködésének fejlesztését célzó további tennivalókat A tárgyalásokat a szívélyes elvtársi légkör és a nézetek: teljes azonossága jellemezte. A koreai vendégek hétfős elutaztak hazánkból. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Péter János külgrmimszter, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, Perjést László, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága külügyi osztályának helyettes vezetője, Sebestyén Jenő, hazánk phen- jani nagyköveté, továbbá a Küiiügvminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt Li Dong Szón, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesft nagykövete é* F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. (MTI) !?75~fg ötvenhatezer új férőhely a Balatonnál Sajtótájékoztató a balatoni központi fejlesztési programról t Hó alatt Európa — „Taktikai“ Tizenkétórás műszak — megbeszélés a hócsatában - Hősi helytállások Nemcsak hazánkat, de egész Európát alaposan próbára teszi az idei téL Nyugat-Németországban évtizedek óta nem volt _ ilyen hideg. Fagy és jeges eső tette járhatatlanná az utakat Belgiumban. Jugoszláviában ötön!i eres hófalak záriák el a településeket, Varsóban mínusz 30 fokot mértek. Vasárnap éjszaka és tegnap hazánkban mérséklődött a szél ereje, de Borsod északkeleti részón teljes erővel dühöng a tél. Minden erőt bevetették a főútvonalak mielőbbi megtisztítására. A Tiszántúlon menetrendszerű a közlekedés, a Duna—Tisza közén folyik a hóeltakarítás. A legnagyobb nehézséggel a Dunántúl vasutasainak kel1 szarában t-miük! A v"n'Í~-nn é’sz-k’i hő^ltaka- j-p-cnt- n,’o”"á-' s^v fő’ib vas útvonalon m/’g'nd'-,bg'ott a kö-’-k'-dés. inn B’'tévest— Puszta szabó1 as—Dombóvár— Kappsvár—Guékényes között is. A postai távbeszélőhálózat rrűkH-Hk. b'r rendkívüli meg- terho’ás.sel. A posta v“z’rigaz- gá va=árnan dél óta figir>">T°tét rendet b.á- é- 'dáU-pV el-á*--1 I--q (Jyo" - *» . „ „rtsfr *--* l'í-^PS ft. Meg főnkben tegnap -takti kai- megbeszélést tartottak a hócsata részvevői, reggel a KPÜÍ Kaposvári Közúti Igazgat re- el A tv5 9* a srgatőságán, majd -a megyei tanácson. A KPM Közúti Igazgatósága, a Közúti Építő Vállalat, a MÁV, a 13. sz. AKÖV, a honvédség és a kereskedelem képviselői megbeszélték a legsürgősebb tennivalókat A hőeltakarítás munkájában továbbra is dereJcasan veszik ki részüket, a Magyar Néphadsereg és az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatuk alakulatai. A Gyékényes—Csurgó közti vasútvonalon arra is volt példa a napokban, hogy az utasok maguk szerveztek hóeltakarító brigádot, s többen csupán azért nem álltak közéjük, — mert már nem jutott lapát Példás helytállásról tettek tanúságot a vasutasok. A kaposvári állomáson sokan hu- szonnégv-harvninc órai szolgálat, néhány órás alvás után ismét jelentkeztek munkára. Ugyanilyen hősiességgel küzdenek a tél ellen a KPM Kaposvári Közúti Igazgatóságának dolgozód is. A Cukorgyárban tizenkét órás műszakban ;s dolgoznak, mert érkezik a répa és termel a gyár. A munkások várják otthon maradt társaikat, hogv a közlekedés mevlndültával pihenőhöz jussanak azok. akik má- napok óta a gépek mellett állnak. A KPM Kaposvári Közút; Igazgatóságának dolgozói tegnap vállalták, hogv az egyes számjegyű főútvonalakat huszonnégy óra alatt, a kettős számjegyűnket negyvennyolc óra alatt járhatóvá teszik. A tegnap esti jelentés szerint a 6-os útvonalat már megtisztították a nagyobb akadályoktól, a 7-es útvonalat az éjszaka folyamán tették járhatóvá Minden erővel folyik a 68-as és a 61-es főútvonalak eltakarítása. A 71-es főútvonalat egy marcali katonai alakulat tette járhatóvá. Megyénkben még huszonnyolc összekötő és harmincnégy bekötő út járhatatlan. Sajnálatos tapasztalat az útvonalakon, hogy néhány gépkocsivezető nem törődik a figyelmeztetésekkel és rátér a járhatatlannak jelzett útra. Néhány méter után azonban elakad az autó, és csak nehezíti a hó eltakarítását. A tél elleni harc nagyobb fegyelmet követel az utakon! Sok vidéki diák maradt Kaposváron, a kollégiumokban, de a MÄV Kaposvári Al- lomásfőnökségének tegnap esti tájékoztatása alapján reméltük, hogy hamarosan hazautazhatnak. Hóikotrós menetet közlekedtettek a megyeszékhelyről Fonyódra és Siófokra, Szigetvárról pedig hókotrós menet indul majd Kaposvár 'elé, bár az utóbbi vonal —ég nem járható. A többi vonalon, ha nem fordul rosszabbra az idő, ma hajnalban menetrend szerint indulnák a vonatok. T. T. A balatoni központi fejlesztési programról kidolgozott ÉVM-előterjesztést — mint ismeretes — a napokban hagyta jóvá a kormány és utasította az Illetékeseket, hogy vegyék figyelembe a negyedik ötéves terv kidolgozásánál. A nemzetközi hírű üdülőterület központi fejlesztési programjának részleteiről hétfőn sajtótájékoztatón számolt be Pongrácz Pál, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium terület- rendezési főosztályának vezetője. A Balaton környéki üdülőterületnek államilag irányított fejlesztése 1957-ben kezdődött, amikor a kormány létrehozta a Balatoni Intéző Bizottságot, majd az Építésügyi Mini--— fiúm által beterjesztett regi-; nális terv jóváhagyásával megszabta a Balaton-vidék fejlesztésének irányelveit is. Az építészek nemzetközi szövetsé. ge Abercrombie-díjjal tüntette ki a balatoni regionális tervet; ennek megvalósításában fontos lépés a most jóváhagyott közoonti fejlesztési program. Meghatározza az 1975-ig legszükségesebb felAz SZKP KB tézisei Az SZKP Központi Bizottsága Lenin születésének 100. évfordulója (1970. április) alkalmából téziseket adott ki. A több mint 13 000 szóból álló dokumentum az alábbi négy részből áll: »-Lenin az új típusú proletár párt alapítója, a szocialista forradalom teoretikusa és vezére« — »A szo- . cializmus a leninízmus eszméinek m?gval'''sulása« — »A leninizrmis a né; ek antü-mpe- rialista .és a világ forradalmi megújulásáért folytatott harcának sskszlaja-« — »A lenini úton lesztési munkákat, ■ mintegy 80 pontban tárgyalja a feladatoltai. A fejlesztés alapvető anyagi fedezetére állami költségvetési juttatásból és az idegenforgalmi alapból központi balatoni fejlesztési alapot hoznak létre, amely a balatonparti községek saját fejlesztési alapjával együtt több mint egy milliárd. Ebből elsősorban területelőkészítő, infrastrukturális, vagy kommunális jellegű munkákat finanszíroznak, így lehetővé teszik a tárcák, a vállalatok, a társadalmi szervezetek és a magánszemélyek balatonparti beruházásainak kiterjesztését, tehát szállodák, üdülők, kereskedelmi létesítmények és hétvégi házak épí- \sét. A programban rögzített számítások szerint « beruházók csoportja a negyedik ötéves tervben 6—6,5 milliárd forinttal rendelkezik, s ennék 65—70 százaléka a különféle megkezdett építkezések és elfogadott műszaki tervek alapián már biztosítottnak tekinthető. Az 1975-ig tartó időszakban 1-tól 4-ig terjedő besorolás határozza meg a balatonparti községek fejlesztésének fontossági sorrendjét. A legfontosabb, vagyis az egyes számú besorolást kapta Siófok, Za- márdi, Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonlelle, Fonyód, Balatonberény, Keszthely, Révfülöp, Zánka-úttörő- város, Balatonfüred, Balatonalmádi és Balatonkenese-Aka. rattya. A fejlesztési alapokból elsősorban a kijelölt építési területek vízhálózata vízmüvei épülnek meg. A jelenlegi tíz községi szennyvíztisztítómű ’mzöl hetet bővítenék és úiabb tizenegy énítését tervezik. 1975-ig további 21 kilométer hosszú partvédő mü épül, s mögötte, territ védelmében 64- "BJteiwfc mintegy #5« hektárnyi területet, amelynek nagyobb része építésre, betelepítésre hasznosítható. Üj strandok építésével, a légiek bővítésével 56 000-ról 78 000-re növelik az öltözö-férőhélyek számát, s ezzel a távlati igények 62 százaléka valósul meg. Az egyéb pénzeszközökkel, tehát a tárcák, a társadalmi szervezetek, a vállalatok és a magánszemélyek pénzügyi forrásaival együtt lehetővé válik, hogy a Balaton-part nyári napi férőhelyeinek számát, a jelenlegi mintegy 300 ezret — amelynek egyharma- da az állandó lakosság — 1975-ig további mintegy 56 000 - rel növeljék. Többek között új szállodákban 6600, SZOT- és vállalati üdülőkben, ifjúsági szálláshelyeken 14 000 vendég, az új társas magánüdülőkben 4900 és a magánüdülőkben 15 500 személy elhelyezésével számol a program. A kereskedelmi ellátás bővítésére 15 ABC-áruház, és naponta ösz- szesen 13 800 étel-adag kiszolgáló nyilvános étterem, kisvendéglő, csárda éoí- tését tervezik. Az üdülőtelepi utak, járdák és gépkocsiparkolók negyven-ötven százaléka burkolatot kap. Fontos feladatként kezeli a program az üdü. lőövezet tájvédelmi területeinek — Tihany, Kis-Balaton, Badacsony — fokozott védelmét. A programban előirányzott feladatok megvalósításé na' irányítására az építésügyi és városfejlesztési miniszter elnökletével tárcaközi bizottság alakul. Ez a magas szintű testület határoz a központi Bala- ton-fcjlesztési alap felhasználásáról. és széles körűen össze hangolja a feilesztést a mát forrásokból e’őirányzott. beruházásokkal Ezzel a koordinációval megteremti a balatoni üdülőterület gyorsabb ütemű fejlődéként* feltételeit, (Sänf«