Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-20 / 295. szám

Äfo Rabatbon Iraii csúcsértekezlet kezdődik Rudnyánszky István, az MTI kiküldött tudósítója je­lenti: Most már véglegesnek lehet tekinteni, hogy valamennyi arab állam és a palesztinai Felszabadító Szervezet részt vesz a szombaton megnyíló rahati csúcsértekezleten. Attasszi szíriai és Bakr ira­ki elnök személyesen nem vesz ugyan részt az értekez­leten, de elküldi kormánya legfontosabb miniszterét (Ta­vit belügyminisztert, illetve Takriti miniszterelnök-helyet­test). Katonatisztek összeesküvése Indonéziában Az indonéz hadsereg körei­ből származó értesülés szerint magas rangú katonatisztek összeesküvését leplezték le, akik Sukarno volt elnök hatal­mának helyreállítása érdeké­ben szövetkeztek. A hadsereg biztonsági szer­vei az összeesküvés valameny- nyi résztvevőjét letartóztatták. Közöttük van Mursid vezérőr­nagy, Indonézia volt Fülöp- szigeti nagykövete, a száraz­földi hadsereg egykori helyet­tes főparancsnoka, aki állítólag kapcsolatokat tartott fenn a házi őrizetben lévő Sukamó- val. A letartóztatott katona­tisztek kihallgatása folyamat­ban van. (MTI) A Baath-párt két szárnyá­nak kormányon levő képvise­lői tehát nem a legmagasabb szinten vesznek részt a csúcs- találkozón, ami a tartózkodás bizonyos formájára vall, de az Arab Liga már Rabathan működő titkárságának körei­ben hangsúlyozzák: a lénye­ges az, hogy egyáltalán részt vesznek. Emlékeztetnek arra, hogy Szíria bojkottálta a Krvartúmban megtartott arab csúcstalálkozót, és hogy Irak az utóbbi időben támogatta a szíriai álláspontot. Szíria és Irak rahati megjelenés? tehát önmagában is változást jelez a két baathista arab kormány magatartásában. Űj motívum Tunézia rész­vétele, Tunisz régóta bojkot­tálja a liga tanácskozásait, most csatlakozni kíván a kö­zös arab állásfoglaláshoz. (MTI) Cyrus Eaton a VÖK miniszterelnökénél Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke fogadta a V DK-ban tartózkodó amerikai iparmágnást, a hazánkban is jól ismert Cyrus Eaton-t. (Telefotó: AP—MTI—KS) A látogatás új lendületet adott kölcsönös együttműködésünknek A RUDE PRÁVO KÁDÁR JÁNOS LÁTOGATÁSÁRÓL Flesch István, az MTI tudó­sítója jelenti: A prágai lapok első oldalon közölték Kádár János prágai látogatásának befejeztével ki­adott közleményt. A Rude Právo, a Prace és a Mlada Az USA enyhíti a kínai embargót Nixon elnök rövidesen olyan intézkedéseket jelent be, ame­lyek a Kínai Népköztársaság­gal szemben érvényben levő amerikai kereskedelmi embar­gó enyhítését; célozzák — köz- lik a nyugati hírügynökségek, Hugh Scott, a szenátus repub­likánus pártcsoportja vezetőjé­nek szavait idézve. Scott három készülő intéz­kedésről tud: — Megszüntetik a Kínából importálható áruk értékének eddigi 100 millió dolláros fel­ső határát; — lehetővé teszik külföldön működő amerikai cégek szá­mára, hogy külföldi konkur- rensekhez hasonló alapon ke­reskedjenek Pekinggel a nem stratégiai rendeltetésű árucik­kek terén; — felülvizsgálják azokat a jelenleg érvényben lévő korlá­tozó intézkedéseket, amelyek a kínai művészeti tárgyak beho­zatali árát érintik. Scott szenátor úgy véli, ezek­kel az intézkedésekkel Wa­shington bátorítani akarja a Kínai Népköztársaságot a két ország diplomáciai tárgyalásai­nak újrafelvételére. (MTI) FARMERTÜNTETÉS LONDONBAN Az alacsony tejárak ellen tűntettek a farmerek Angliában. A menet élén egy hároméves, törzskönyvezett tehén ha­lad, amelyet gazdája, Edward Cuming totnesi farmer ve­zet a londoni parlament elé. (Telefotó: AP—MTI—KS) Fronta részletesen beszámolt Kádár Jánosnak, a CSKP KB székházában megtartott sajtó- értekezletéről. Zdenek Horeni, a Rude Pra­vo főszerkesztő-helyettese a lap pénteki számában kom­mentárt is szentel Kádár Já­nos csehszlovákiai látogatásá­nak. Megállapította, hogy a látogatás kétségkívül igen hasznosnak és célszerűnek bi­zonyult »Kádár János Prágában azt a nézetet fejtette ki, hogy a CSKP és a társadalom egész­séges erőinek a jobboldali ka­landorok anarchista öröksége ellen vívott harca nemzetközi jelentőségű. A harc kimenete­lében érdekelt a megosztott világ mindkét része, barát és ellenség egyaránt. Mi ennek tudatában va­gyunk. Munkánkkal akarjuk bizonyítani, hogy kik vagyunk és mit akarunk, s ebben se barátaink, sem pedig ellensé­geink ne kételkedhessenek. Ebből a szempontból is nagy jelentőséget tulajdonítunk Kádár János csehszlovákiai út­jának, mivel ez a látogatás ott­hon és külföldön dokumentál­ja legközelebbi szocialista szö­vetségeseink iránti viszonyunk teljes normalizálását. Ami Magyarországot és Csehszlo­vákiát illeti, Kádár János lá­togatása új lendületet adott kölcsönös együttműködésünk­nek« — írta Zdenek Horeni, a Rudé Právo főszerkesztő-he- helyettese. (MTI) A győzedelmes íróul A 6. flotta hajói Izmir kikctöiéisen Pénteken az amerikai 6. flotta hajóinak egy csoportja — egy cirkáló, három torpe­dóromboló és egy kisegítő-ha­jó — befutott a törökországi Izmir kikötőbe. Sajtójelenté­sek szerint az amerikai flot­taegység három napig tartóz­kodik majd Izmirben. Sajtó­jelentések szerint a lakosság tiltakozó megmozdulásokra készül. Isztambulból és Anka­rából diákok érkeznek Izmir­be, hogy részt vegyenek az amerika-e1,lenes tüntetéseken. BONN Duck witz— Carapkin megbeszélés Horniban Georg Ferdinand Duckwitz, bonni külügyi államtitkár pénteken egyórás megbeszélé­sen fogadta a rövidesen évi szabadságára hazautazó Szem- jon Carapkin szovjet nagykö­vetet — jelenti a DPA hírügy­nökség. A külügyminisztérium szó­vivőjének közlése szerint Duckwitz a szövetségi kor­mánynak a vegyi- és bakté- rtumfegyverek betiltásával kapcsolatos álláspontjáról tá­jékoztatta a szovjet nagykö­vetet. (MTI) Francia fegyverek Líbiának A New York Times wa­shingtoni keltezésű hírében diplomáciai értesüléseket kö­zöl, mely szerint Franciaor­szág egy novemberben kötött titkos megállapodás értelmé­ben négyszázmillió dollár ér­tékben fog fegyvereket — kö­zöttük 50 Mirage-típusú va­dászgépet és 200 nehézpáncé­lost — szállítani Líbiának. A titkos tárgyalásokat — az amerikai lap értesülése sze­rint — egy líbiai küldöttség és a francia külügy-, illetve had­ügyminisztérium illetékesei folytatták, és a hosszú lejáratú egyezmény most Pompidou el­nök és a francia kormány jó­váhagyására vár. A lap a többi között megál­lapítja, hogy amennyiben az üzlet létrejön, Franciaország ismét jelentős szerepet kap az arab világban. Nyugati diplo­máciai körökben arra céloz­gatnak, hogy mivel a közel-ke­leti fegyver embargó csupán az 1967. júniusi arab—izraeli há­borúban részt vett államokra vonatkozik, nem lehetetlen, hogy Líbia »-kölcsön adja majd« az Egyesült Arab Köz­társaságnak a franciáktól ka­pott repülőgépeket és tanko­kat. A célzatos híresztelések kö­zött olyan is akad, amely sze­rint a franciák felajánlották, hogy átveszik azoknak a légi- támaszpontoknak fenntartását és működtetését, amelyeket az amerikaiak, illetve angolok ki­ürítenek. (MTI) KILENC ÉVE immár, hogy a nemzeti felszaouciu- lásért és társadalmi forra­dalmáért fegyveres harcra kényszerült dél-vietnami nép legjobbjai, kommunistáik és buddhisták, parasztok és értelmiségiek, a francia gyarmatosítók elleni küzde­lem tapasztalt veteránjai és az amerikai neoko'^nia- llzmust felismerő és ab­ból kiábrándult polgári rétegek képviselői életre hívták a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Frontok A front, amely időközben Déi-Vietnam legnagyobb és legbefolyásosabb politikai és katonai erejévé növekedett, kezdettől fogva az ameri­kaiak és lakájaik elleni harc­ban edződött. Mint társadal­mi erő, ma nemcsak a Dél­vietnami Ideiglenes Forra­dalmi Kormány politikai fundamentuma, hanem a vi­lágipolitika egyiík meghatá­rozó tényezője, hiszen annak a küzdelemnek a szervezője és irányítója, amely megren­dítette az Egyesült Államok nemzetköri hatalmi szerepét, és történelme legmélyebb belső meghasonlásáig juttat­ta el az amerikai társadal­mat A DNFF és a dél-vietnami nép forradalmi szabadság- harca elválaszthatatlan tör­ténelmi ^egység, s bár kilenc esztendő, történelmi mércé­vel mérve, nem nagy idő, mégsdnes a nemzeti felszaba­dító mozgalmak történetében egyetlen ehhez fogható telje­sítmény sem. A DNFF SZÜLETÉSEKOR a népnek a Diem-diktatúra elleni védekezését kezdte szervezni. Az amerikai be­avatkozás növekedésével a partizánháború szervezője­ként vált a nemzet vezető erejévé. 1968-ba.n pedig, a híres Tet-offenzfva megindí­tásával és végigvitelével a DNFF bebizonyította, hogy az Egyesült Államok ezt a háborút csak elveszítheti vagy abbahagyhatja — más kiútja nincs. Dél-Vietnam terület éuek döntően nagyob­bik részét már hosszú ideje a forradalmi közigazgatás tartja ellenőrzése alatt, a Tét affenzíva sikere óta pe­dig i DNFF a városokban is tóvá. • növelte a politikai befolyását. Az. Egyesült Államok. amely éveken át lekicsinylő modorban csak »Viet'cong terroristákéról beszélt, ha a DNFF-ről szólt, immár egy éve ahhoz a párizsi tárgya­lóasztalhoz kényszerült, amelynek túlsó oldalán — á VDK küldöttei mezeit —* egyenrangú félként foglal­nak helye* a dél-vietnami nép, a DNFF, az ideiglenes forradalmi kormány meg­alakulása óta pedig a népi államhatalom képviselői. TŰL VAGYUNK régen a küzdelemnek azon a szaka­szán, amikor a DNFF helyé­ért, szerepének elismerteté­séért is harcolni kellett. Saj­nos, még mindig messze vá­gjunk azonban attól, hogy az amerikai imperializmus tudomásul venné, hogy a vietnami kérdés, a háború befejezése csakis a DNFF politikai programja alapján oldható meg. Hosszú katonai, politikai és diplomáciai küzdelem van még hátra, amelyben azon­ban a vietnami nép és a DNFF immár az Egyesült Államok polgárai közül is milliók cselekvő támogatá­sát élvezi. A magyar nép is magáénak vallja a hét szo­cialista ország párt- és álla­mi vezetőinek legutóbbi moszkvai találkozójának nyilatkozatát, amely leszö­gezi: »A testvéri országok — a proletár nemzetköziség el­veiből, a népek bélié je. füg­getlensége és szabadsága iránti ragaszkodásból kiin­dulva — mtndadd:??. amíg nem ér vé**“t a v--*-- - el­leni agresszív háború, to­vábbra is sokoldalú támoga­tást nyújtanak a vietnami ■népnek igazságos harcához.« Heinemann válaszolt Ulbrichtnak Meinemann, az NSZK köz- társasági elnöke már pénte­ken válaszolt Walter Ulbricht csütörtöki levelére — jelen­tette be Ahlers bonni kor­mányszóvivő. A válaszlevelet — amely Brandt kancellárral való megbeszélés alapján ké­szült el — »rövidesen« átad­ják Bérli .ben. A levél kézbe­sítése ugyanolyan formák kö­zött történik, mint Ulbricht levele: egy nyugatnémet ál­lamtitkár viszi az NDK fővá­rosába. Előreláthatólag Brandt kan­cellár január 14-i beszédében fog állást foglalni érdemben, ezen a napon Brandt a Bun­destagban >-a nemzet helyze­téről« szóló jelentését terjesz­ti be. Az Ulbrioht-levél ügyében egyébként csütrötök óta fo­lyamatos tanácskozások foly­nak Bonn és a nyugati nagy­hatalmak között. • • • Győrffy Tibor, az MTI tu­dósítója írja: Bár az üzenet tartalmát ez- ideig még nem hoztak nyilvá­nosságra, megfigyelők véle­ménye szerint az írás alapja a népi kamara szerdán elfoga­dott határozata, amely a bé­kés egymás mellett élés el­veinek betartását és nemzet­közi jogi érvényű megállapo­dások kötését tekinti a nor­malizálás feltételének. Az NSZEP központi lapja, a Neues Deutschland az üze­net átadásának azokat a rész­leteit emeli ki, amelyek rávi­lágítanak, hogy a két német állam megbízottai találkozá­sának több kísérőjelensége nem tért el a szuverén álla­mok között nemzetközileg ál­talában szokásos érintkezés jellegétől. A njmgati lapok első olda­laikon feltűnő tálaiés’oan hoz­zák. pénteken Walter Ulb­richt Heinemannhoz intézett üzenetének hírét A szociáldemokrata párt­hoz közelálló nyugat-berlini Telegraf vastagbetűs főcíme kiemeli: »Bonn válaszolni fog Ulbricht Heinemannhoz inté­zett levelére.« A Telegrafnak az üzenettel foglalkozó kommentárja meg­állapítja, hogy 18 év óta ez az első ilyen magasszintű kap­csolati elvétel az NDK és az NSZK között. (MTI) Az NDK lap'ai pénteken el­ső oldalaikon hozzák Walter Ulbricht üzenetének hírét, és nyugati hírügynökségek je­lentései alapján részleteket ismertetnek az üzenet átadá­sának körülményeiről. tíazaétett 2 magyar EHSZ-É'eyáció Pénteken a késő esti órák­ban hazaérkezett az a magyar delegáció, amely New York­ban részt vett az ENSZ 24. ülésszakán. A küldöttséget — amelyet dr. Házi Vencel kül- ügjmini srzter-hel ye ttes veze­tett — Böjti János külügymi­niszter-helyettes fogadta a Ferihegyi repülőtéren. (MTI) Éríesíijik a Mm veaiégeiike!, kegy a tarmcHanis lseeaber 25-án, 20-án és január 1-én iisemssiinets« tort. Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat SOMOGYI NÉPLAP Szombat, tie*, dcceroba* M

Next

/
Oldalképek
Tartalom