Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-26 / 274. szám

,<7\ ¥ VILÁG PROLETÁRJAI: E G Y E S U L J ET E K 1 Ara: 80 fHIér | Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA j' XXV. évfolyam, 274. szám 1969. november 26., szerda Kádár János fogadta a német pártküldöttséget Az országgyűlés következő ülésszakának előkészítése Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára teg­nap fogadta a Német Kommu­nista Párt küldöttségét, amely Kurt Bachmannak, a párt el­nökének vezetésével tartózko­dik hazánkban. A látogatás során baráti légkörű véleménycserére ke­rült sor a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról és a két testvérpárt kapcsolatait érintő kérdésekről. A baráti légkörű találkozón részt vett Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára és Garai Róbert, az MSZMP külügyi osztályá­nak helyettes vezetője. (MTI) Tanácskozás a Kállai Gyula elnökletével tegnap a Parlament gobelin­termében ülést tartottak az or­szággyűlés tisztségviselői, az állandó bizottságok elnökei, valamint a képviselőcsoportok vezetői. Parlamentben Elsőként Kállai Gyula tájé­koztatta a képviselőket az or­szággyűlés soron következő ülésszakának tennivalóiról, feladatairól, majd Vályi Péter pénzügyminiszter adott tájé­koztatást a jövő esztendei ’ költségvetésről. A beszámoló felett élénk vita alakult ki. Felszólalt Bencsik István, Gal- ló Ernő, Gazsó Sándor, dr. A Kreml kongresszusi palotájában Esti fényben a ferihegyi gyorsforgalmi út A Ferihegyi repülőtérről a fővárosba vezető gyorsforgalmi utat felújították. A kétszintű kereszteződéseknél szivattyú­val ellátott víznyelőket építettek, s ezzel egyidöben korsze­rűsítették a világítást is. megnyílt a kolhozparasztok 111. országos kongresszusa Gonda György, Inokai János, Illés Dezső, Jedlicska Gyula, Kerkai Andorné, Papp Lajos, dr. Pasta László, dr. Révay Zoltán, Sándor József és Szi­lágyi Gábor országgyűlési képviselő. (MTI) Összehívták a Központi Bizottságot A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak ülését november 26-ra, mára összehívták. (MTI) Az ENSZ-közgyűlés bizottságokban folytatja munkáját II gyarmatok és a fejlődő országok helyzetéről Tegnap a közgyűlés gyámsági bizottsága megkezdte a kisebb gyarmati területek helyzetének megvizsgálását, a külföldi monopóliumok gyarmati tevékenységének tanulmá­nyozását és az ENSZ szakosított szervek e területen kifej­tett munkájának áttekintését. ; Tegnap délelőtt a Kreml kongresszusi palotájában meg­kente munkáját a kolhozpa­rasztok 3. össz-szövetségi kongresszusa. Harminckét mil­lió kolhozparaszt megbízásá­ból négy és fél ezer küldött megvitatja és jóváhagyja a kolhozok új mintaalapszabály­zatát, a kolhozélet alaptörvé­nyét, s tanácskozást folytat a szovjet mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek soron követ­kező feladatairól. Moszkvai idő szerint 10 óra előtt pár perccel, a delegátu­sok viharos tapsa köszöntötte az elnökségben helyet foglaló Leonyid Brezsnyevet, Alekszej Koszigint, Nyikolaj Podgornijt Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára üdvözölte a részve­vőket, majd kijelentette, hogy ez a kongresszus kétségtelenül nagy szerepet fog játszani a kolhozrendszer további fejlő­désében, a kommunista építés feladatainak sikeres megoldá­sában. A munkásokkal váll­vetve a szovjet parasztság át­alakította az országot, megszi­lárdította s megvédte a szo­cializmust, és a ma kommunis­ta társadalmát építi. A falu szocialista átalakítá­sának minden szakaszában a Szovjetunió Kommunista Pártja a lenini szövetkezeti elvet követte. A kollektivizá­lás során a pártnak meg kel­lett törnie a kulákok és más osztályellenség elkeseredett ellenállását, kemény harcot A stratégiai fegyverek kor­látozásáról folyó helsinki elő­zetes tanácskozásokon tovább­ra is munkalégkör uralkodik, s a küldöttségek munkája a haladás reményével kecsegtet — írja az UPI tudósítója a hétfői harmadik munkaülés után, diplomáciai forrásokra hivatkozva. A megbeszéléseket továbbra is bizalmasan kezelik, tartal­mukról nem szivárognak ki részletek. A stratégiai fegyverek meg­határozását tartalmazó leírá­sok múlt heti kicserélése so­rán kiderült — írja az UPI tudósítója —, hogy a két nagyhatalom nagyjában-egé- szében hasonlóan ítéli meg a fegyverkorlátozásról folyta­és más magas rangú párt- és állami személyiségeket. A 18 külföldi delegációt Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió miniszterelnöke üdvözöl­te. A tanácskozás részvevői egyhangúlag megválasztották a kongresszus 98 tagú elnök­ségét, munkaszerveit és jóvá­hagyták az egyetlen napirendi pontot, amelynek témája a kolhozok új minta-alapsza­bályzata. Ezt követően Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB főtitkára, a minta-alapszalbályzat terve­zetét kidolgozó bizottság el­nöke mondott beszédet. kellett vívnia a trockisták és a jobboldali opportunisták el­len — mondotta Brezsnyev. — A párt nem véletlenül, találomra lépett a kollektivi­zálás útjára. A kollektivizálás tudományosan indokolt volt, történelmileg megérett. Nem lehetett figyelmen kívül hagy­ni, vagy mellőzni. — A kolhozépítés során nem tudtunk elkerülni bizonyos hi­bákat, ezek azonban az útkere­sés hibái, a tapasztalat hiá­nyából fakadó hibák voltak. A párt maga tárta fel bátran a hibákat, nyíltan szólt róluk a népnek és kijavította azokat. Az SZKP és a szovjet nép egységes a kolhozrendszer ér­tékelésében. A kolhozrendszer nagy történelmi vívmányunk — jelentette ki Brezsnyev. tandó érdemi tárgyalások megközelítésének módját. A tudósító értekezleti források­ra hivatkozva azt jelenti, hogy eddig semmit sem zártak ki a stratégiai fegyverek listájáról, de nem is állapodtak még meg abban, hogy. valamit egyértel­műen felvesznek oda. Helsinkiben örömmel fogad­ták azt a hírt, hogy Moszkvá­ban és Washingtonban hétfőn egyidejűleg ratifikálták az atomsorompó-szerződést. A finn fővárosban tartózko­dó amerikai diplomaták rá­mutatnak, hogy habár ez a lépés nem áll közvetlenül kapcsolatban a most folyó tárgyalásokkal, mégis hozzá­járul a légkör javításához. (MTI) — A nagy Lenin szövetke­zeti elmélete, a pártnak a pa­rasztkérdés megoldására irá­nyuló politikája teljes mér­tékben kiállta az idő próbáját — folytatta Brezsnyev. — A Szovjetunió és más szocialista országok tapasztalatai világo­san bizonyítják, hogy a szo­cializmus falun való felépítése az egyetlen út a parasztság boldogulásához, ez valameny- nyi dolgozó jólétének aj'apja. így jellemezte az SZKP mezőgazdasági politikájának fő irányvonalait: a gépi-tech­nikai bázis további erősítése és tökéletesítése, széles körű ta­lajjavítás és a m • őgazdaság kamizálása. E politika fontos sajátossága a mezőgazdasági termények felvásárlásának új rendszerű tervezése, a mező- gazdasági termelés gazdasági ösztönzése. Elmondta, hogy a szovjet mezőgazdasági termelés évi bruttó átlaga az 1965—1968 közötti időszakban 18 száza­lékkal volt magasabb az előző négy évinél. Mindez lehetővé (Folytatás a 2. oldalon) Prágában tegnap megkezdő­dött a csehszlovák forradalmi szakszervezeti mozgalom köz­ponti tanácsának 4. plenáris ülése. A szakszervezeti mozgalom fejlődéséről és a jelenlegi fel­adatokról Karel Polacek, a központi tanács elnöke tar­tott beszámolót Beszédében hangsúlyozta, hogy a CSKP Központi Bizottságának szep­temberi ülésén feltárták a CSKP KB volt vezetőinek hi­báit, a január utáni időszak­ban a fontos politikai tények meghamisítását és elhallgatá­sát, a proletár internaciona­lizmus" alapjaitól való letérést, a határozatlanságot és követ­kezetlenséget a jobboldali op­portunista erők ellen vívott harcban, amely egyre nagyobb teret nyitott a szocialistaelle­nes erők számára. Magától értetődő, hogy ez a munkásosztály ellen irányuló bonyolult harc a forradalmi szakszervezeti mozgalmat is érintette. így történt, hogy mozgalmunkban a január utá­ni pozitív fejlődést fokozato­san elnyomta a jobboldaliop- portunista és antiszocialista erők befolyása. A jobboldali A 4. bizottság ülésén Kuz­min szovjet delegátus felhívta a figyelmet arra, hogy a dél­afrikai vita szemléltetően bi­zonyította, miszerint a nem­zetközi imperialista és gyar­mati erők továbbra is maka­csul ellenzik és gátolják a függetlenségi nyilatkozat vég­rehajtását. A továbbiakban kifejtette: a nemzetközi imperialista erők az »integráció« és az »asszociáció« jelszavai mögé bújva azért igyek- keznek meghosszabbítani erők a szakszervezetekben po­litikai ellenzéket igyekeztek kialakítani a CSKP vezető szerepe ellen, és sok üzemben megvalósították a jelszót: üze­mi bizottságokat kommunis­ták nélkül. v A szocializmustól idegen po­litikai irányelvek érvényesíté­se érdekében támadták a pro­letár internacionalizmust és a szakszervezetek nemzetközi politikájának alapelveit. A csehszlovák forradalmi szakszervezeti mozgalom köz­ponti vezetősége tudatában van annak, hogy felelős a szakszervezeti mozgalom fej­lődéséért. Soha nem tagadjuk és nem tagadjuk, hogy min­den erőfeszítés ellenére sem tudtunk kellőképpen ellenáll­ni a jobboldal állandó táma­dásainak. Alapjában véve azonban megőriztük a forra­dalmi szakszervezeti mozga­lom egységét. Polacek elvtárs a továb­biakban részletesen beszélt a gazdasági problémákról, és felszólította a szakszervezeti tagokat, hogy minden erejük­kel segítsenek azok megoldá­sában. A bérpolitikáról és a mun­gyarmati uralmukat, hogy ezeket a területeket kato­nai—stratégiai célokra használhassák fel. Az ^Egyesült Nemzetek Szer­vezetének szociális bizottságá­ban tegnap nyilvánosságra hozták a Szovjetunió állandó képviseletének U Thanthoz intézett előterjesztését a fej­lesztés 2. évtizedének fonto­sabb feladatairól. A második évtizedben — hangzik a szovjet okmány — folytatni kell a fejlődő országok gazdasági, társa­kaerőgazdálkodásról szólva le­szögezte, tavaly úgyszólván teljesen megszűnt a bérek el­lenőrzése. A dolgozók többsé­ge megértette, hogy ha ezt to­vábbra is engedélyeznék, ak­kor az a munkafegyelem tel­jes felbomlásához vezetne, és elősegítené az inflációt. Ebből a szempontból kell megítélni az évi nyereségrészesedések kifizetésével kapcsolatos kor­mányintézkedéseket is. — Mindezek ellenére semmi okunk sincs a borúlátásra és reménytelenségre — mondotta. — Ellenkezőleg, az utolsó gyűlés óta eltelt ülésszakot úgy értékelhetjük, mint az állandó politikai és gazdasági feszültség csökkentésének idő­szakát. A csehszlovák szakszerve­zetek központi tanácsának ülésén a Karel Polacek által előterjesztett elnökségi beszá­moló alapján megvitatták a központi tanács plénumának és elnökségének helyzetét, va­lamint tagjainak munkáját. Ezután megkezdődött a vita az elnökség beszámolójáról, a szakszervezeti munka idősze­rű kérdéseiről. (MTI) dalmi és kulturális hala­dásának támogatását, még­pedig a szőbanforgó or­szágok függetlenségi érde­keinek megfelelően. A Szovjetunió elvileg abban az esetben támogatja,, á nem­zetközi segélyprogramok ki­dolgozását, ha azok a kérdé­ses országokban a' " haladó áramlatok erősítését szolgál­ják, vagy legalábbis az im­perialista hatalmak gyarmati politikájával szemben védik azok érdekeit. A szovjet tervezet szerint a fejlődő országok jogo­san követelhetik akár a gyarmattartó hatalmaktól, akár más kizsákmányoló tőkés országoktól az álta­luk okozott gazdasági ká­rok megtérítését. Mint a tervezet megállapít­ja: a segélyprogramnak tartal­maznia kell a fejlődő orszá­gok gazdálkodásának jogi alapjait és biztosítania kell a magánszektorok állami befo­lyását. A különleges politikai bi­zottságban, amelyben tegnap folytatódott a Palesztinái me­nekültek segélyezésének kér­dése, felszólalt Hasszán, a Pa­lesztinái felszabadítási szerve­zet küldöttségének képvise­lője. A szónok kijelentette, hogy Izrael a Közel-Kelet csendőrének szerepét tölti be, és segítő társ% az Egyesült Államoknak ab­ban, hogy terjessze a gyarmatosító és a reak­ciós eszméket a Közel- Keleten vagy a világ bár­mely térségében. A szónok elmondotta, hogy az izraeli katonák és rendőrök a hitleri módszereket alkal­mazzák a megszállt területe­ken az arabokkal szemben. Az izraeli hatóságok csoportos felelősséglevonásokat és fe­nyítéseket hajtanak végre. A Közel-Keleten a békét és a nyugalmat csak abban az esetben lehet helyreállítani — hangsúlyozta felszólalása vé­gén a szónok —, ha a Palesz­tinái nép visszakapja jogait. (MTI) Leonyid Brezsnyev beszéde Továbbra is munkalégkörben folynak a helsinki tárgyalások Ülésezik a csehszlovák szakszervezetek központi tanácsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom