Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-05 / 231. szám

Száz éve született A munka telmét Már hetven évvel ezelőtt ezt hir­dettük, ma is ezt valljuk mi, a modern irányzatok egykori lelkes kísérletezői, akik közül néhányan — Csók István, Lyka Károly, Vedres Márk és jómagam — ittmaradtunk mutatóba, hogy átadhassuk tapasztalatainkat a tehetsé­ges fiataloknak, s óvjuk őket a szélsőséges áramlatoktól... — mondta Kunffy Lajos 1960 nyarán, a kilencvenkettedik életévét taposó, de még akkor is rendíthetetlenül munkál­kodó mester. Hét esztendeje nincs már közöttünk, s eltávoztak az élők sorából annak a nagy generációnak pátriárkái kort megérő alakjai is, akiket ak­kor még élőkként említett. Kunffy Lajos ahhoz a nagy nemzedékhez tartozott, amely a századforduló idején indult, s művészetük a XX. század első felében festészetünk, szobrászatunk kiteljesedését, európai tekintélyűvé emelke­dését jelentette. Az ő művé­szete hozzásimult nagy példa­képeihez; a maga szerényebb módján — bizonyos mértékig háttérbe húzódva —- vallotta mindvégig a valósághű ábrá­zolás elvét. A modem festői irányzatok között a szélsősé­ges áramlatok soha nem ra­gadták el, mindig egyszerűen, közérthetően fejezte ki festői mondanivalóját. Somogyból indult, s életművében szűkebb hazája tükröződik mindvégig. A közép-somogyi Orciban született. Iskoláit Kaposváron végezte eL Már kisdiák korá­ban feltűnt rajzkészsége.; Az érettségi után Pesten folytatta tanulmányait, s a jogászko­dással párhuzamosan járt a Mintarajziskola óráira. Majd szülei támogatáséval — a kor szokása szerint — a század­végi művészélet két központ­jába: Münchenbe, később Pá­rizsba ment. A bajor fővá­rosban Hollősy Simon tanítvá­nyának szegődött, s a Hol- lósy-körben megértő barátok­ra talált. Mind együtt lelke­sedtek tüzes szavú, ifjú mes­terükért és a Glaspalast kiál­lításán megismert Bastien- Lepage bensőséges hangulatú, halvány tónusokban tartott, levegős festményeiért Az Akadémián rövid ideig Hackl osztályán tanult itt Lyka Ká­roly évfolyamtársa volt Párizst ismerő festőtársak tanácsára 1892-ben a Julian Akadémiára iratkozik be. Mesterei a századvégi francia történeti festészet jeles képvi­selői: Jean Paul Laurens és Benjamin Constant Valójában azonban Mun­kácsy nyomán indult el festői pályáján. Munkácsyt — kinek műterme mindig nyitva állt a Párizsba kerülő fiatal művé­szek előtt — Kunffy többször is meglátogatta Neully-ben, ahol akkor a mester a Hon­foglalás nagy vásznán dolgo­zott Kunffy 1894-ben lépett a nyilvánosság élé Párizsban, a Salon des Artistes Francaises- han Teázó társaság című mű­vével, s ugyanebben az évben már itthon, a Műcsarnok ki­állításán is feltűnt A millen­nium nagy művészi sereg­szemléjén a mélytüzű színei­ben Munkácsyra valló Jób kompozíciójával és a Vízhor­dó fiú-val vett részt. Párizs­ban telepedett le. Több mint két évtizeden át ottmaradt, de a nyári hónapokat mindig Somogybán töltötte. Műveinek tárgyát a hazai föld, a hazai emlékek szolgáltatták. 1899- ben ugyan még a párizsi Saint Germain templom előtt vitat­kozó abbékat ábrázoló képé­vel szerepel a Salonban, de az 1900-as évektől kezdve szinte minden műve itthoni élményből született. A leg­nagyobb elismerést is ezekkel vívta ki: Somogytúri tisztele- tés, oeuvrejének legjelentő- (1907), Bivalyfogat (1908), Aratóünnepély (1908), Lányok csoportja vasárnap (1910), Ta­nácskozó cigányok (1910) stb. Közvetlen átérzésből fakadt a megrázó erejű Gyermekteme­tés, oeuvrejének legjelentő­sebb darabja, melyben jó mesterségbeli felkészültséggel ragadta meg a történés lelki tartalmát, a temetés ünnepé­lyes áhítatát, és a napfény­ben lejátszódó jelenet vizuá­lis szépségét — Az aratóbál tarka forgatagát, a vasárnapi díszben álldogáló lányokat friss közvetlenséggel festette. Különösen ezekhez a művek­hez készült olaj- és pasztell- vázlatai hatnak színes eleven­ségükkel Megfestette a falu határá­ban letelepedett vályog ve tő, teknőkészítő cigányokat, a szí­nes rongyaikba burkolt, ko­romfekete hajú, fényes szemű asszonyokat és gyerekeket Párizsban talán pittoreszk exotikumükkal hatottak e ké­pek, de a művész érdekes fes­tői jelenségeknél többet is föl­fedezett bennük: érzékeltette keserves elhagyatottságukat, kitaszítottságukat is. Hz arekép^sr“' biztos megfigyelő jellemző- készségével ábrázolta a mo­delljeit, s minden művész leg­izgalmasabb feladatát, az ön­arcképfestést, is művelte. Eze­ken a szemlélődő ember ku­tató tekintetűvel néz sze­münkbe, s mint egész meg­jelenését, arcképeit is tartóz­kodó választékosság jellemzi. Az első világháború kitöré­sekor végleg hazaköltözött So- mogytúrra. A vidéki élet ter­mékeny magányában művé­szete kiteljesedett, még szo­rosabban fonódott a falu éle­téhez Sokszor ábrázolta a fá­rasztó mezei munkát, és szin­te minden évszakban megfes­tette szülőföld tájait. Művé­szete mindig a való élethez kapcsolódott; végtelen mű­gond és lelkiismeretes munka jellemezte. Képeinek alapja a tárgyilagos rajz A legnagyobb hűséggel igyekezett ábrázolni a látottakat Későbbi művein — különösen tájképein és impresszionista frissességű vázlatain —, mélyeket külföl­di utazásai során Spanyolor­szágban, Tuniszban, Algírban készített, sommásabban fes­tett már, a rajz már kevésbé volt uralkodó, inkább a szín­hatás érvényesült Lyfca Ká­roly találó jellemzése szerint Kunffy e művein »a szín nem a tárgyak bőre többé, hanem jelenség-«. Kunffy Lajos színes, kul­turált egyénisége élete folya­mán sok barátot vonzott Pá­rizsi otthonában megfordultak korának számottevő irodal­márai és művészet Benső ba­rátságot kötött néhány je­les francia művésszel, töb­bek között a modem szobrá­szat legjobbjával, Rodinnal is. Somogytúri háza mindig nyitva állt művészbarátai előtt: Hippi-Rónai József, Ivá- nyi Grünwald Béla, Edvi Illés Aladár, Szlányi Lajos hosz- szabb ideig is szívesen elidőz­tek nála. Sokat dolgozott. S;£: mékeny művész volt A pári­zsi Salon és a hazai Műcsar­nok kiállításain évről évre szerepelt. Első nagy gyűjte­ményes bemutatkozása 1913- ban Párizsban a Galeries Georges Petitben másfélszáz műből állt Itthon, 1924-ben a budapesti Nemzeti Szalon ter­meiben mintegy háromszáz képet állított ki, s ezt a ki­állítását Lyka Károly, Ró- zsaffy Dezső, Elek Artúr igen elismerően méltatták. Szű­kebb hazája, Kaposvár is többször rendezett tárlatot műveiből. 1958-ban avatták fel Somogytúron a Kunffy- képtárat; és 1960-ban még szellemi és alkotói frissesség­ben megérte, hogy az. Emst Múzeumban egy retrospektív tárlaton, munkában eltöltött hetven esztendőnek gazdag termését mutassa be. Művé­szetéről ő maga így vallott: »Sokaktól tanultam, de senkit nem utánoztam. Mesterem a nagy természet volt, amelynek szépségében mindig gyönyör­ködtem ...« Dr. Bodnár Éva Sztrmay Endre: S I E NÄBAN Tégla, kő és márvány foglalatban őrködik a múlt a völgyek felett, Romulus farkasa vonít a dombok alján, az ifjak ajkán kürtök zengenek; karcsú szentek lépnek le a képről, messze vad lovasok árnya kavarog, a sikátorokban lángol a homály, etruszk lándzsás kopog a falakon; csonka tornyok, árva templomhajók, gigászi tervek kőbe törött szárnya; torzó város ez! minden történelme az ember hősi vágyait példázza. Mintha otthon járnám a zselici erdőt, vagy Fonyódnál hallgatnám a vizet; történelem mozdul minden moccanásban, de a mi múltunk nem kővel üzen; nem toronnyal, szelíd freskóképpel; elsöpört itt mindent az áradat; csak szívünk őrzi emlékét és vágyát, ami Sienának itthon megmaradt. Káldi János: NYÁRI VERS Kidőlt, akár a tej, a katlant hő. Tűnődik — piheg a világ. Néznek rám szomorúan a papríkavirágok, a szegfűk, a dáliák. Vigasztalom az egyik rózsaágat. Nem vigasztalódik a rózsaág. Megsimogatom a tátikát, — ezt a faluból-jött, emlék-lila elégiát, — de — mintha haragudna — elfordul tőlem a virág. Mit akar ez a nyár? Meddig önti még mindent-pusztitó, iszonyatos dühét az ég? Es én mit tehetek, hogy fölmentsenek az ártatlanok, a szenvedők, a szépségesek? , Széttépem ezt a hosszú-hosszú, csupa-láng, kék sálhoz hasonló délutánt. Bencze József: Vadgalamb Szép galamb, vad galamb, jer az én házamba, gyászgyűrűt nyakadról változtass aranyra! Szeretem a tollad bóbitás szép kontyát, kiköltesz a csöndből, ha kedvemet rontják. Kunffy Lajos: NYÁRI DÉLUTÁN KUNFFY ÉDESAPJA — GARIBALDI KATONÁJA A róla szóló értékelé­sek során kevés szó esett arról a család­ról, amely a jeles művészt, Kunffy Lajost ■ adta me­gyénknek. Pedig hogy népét és a somogyi embereket, a környező tájat olyan őszin­tén szerette Kunffy Lajos, azt elsősorban édesapjának, "lletve a szigorú, mondhat­nánk forradalmi gondolko­dású apa nevelésének kö­szönhette elsősorban. Azokat az adatokat, ame­lyeket most megkísérelünk egymás mellé állítani, Kun­ffy Lajos önéletrajzi írásá­nak részleteiből és apja kis könyvéből vettük. A Kunffy család Balaton- főkajárról származott So­mogyba. A művész nagyszü­lei kereskedéssel ’ és mező- gazdasággal foglalkoztak. Kaposvár nyugati peremén kicsiny birtokuk volt Ott, ahol ma az ún. Ebédvesztő­puszta található. A művész apja, Kunffy Adolf azonban fiatal korában nem kedvelte túlságosan a kereskedelmet. A »családi tanács« úgy dön­tött: aíhhoz, hogy valaki jó üzletember legyen, nem árt egy kis külföldi tanulmány­út.. A család Kunffy Adolfot megváltotta a katonai szol­gálattól, s ő a kapott jóta­nácsokkal Trieszt felé ve­hette útját Annak a Bret- tauer családnak a nemes pártfogását kérték ehhez a tanulmányúihoz, amelyik a neves író, Stefan Zweig édesanyját is adta. Kunffy Adolf Triesztben meghallotta, hogy Garibaldi újra zászlót bontott Szicí­liában. Hírek terjengtek ar­ról is, hogy »Légioné unghe- rese« néven, Türr István, Wetter Antal,, Földváry Ká­roly, Teleky Sándor és má­sok vezetésével üldözött ma­gyarok is fegyvert fogtak. Az ifjú áthajózott Nápolyba, és csatlakozott a mozgalomhoz. Olaszországi élményeit ő maga írta meg Itáliában, a magyar légiónál címmeL A kis könyvecske 1910-ben je­lent mag. Kunffy Adolf ek­kor már 72 éves — de büsz­ke és fiatalos — volt Mű­vészfián kívül arra volt a legbüszkébb, hogy a Had­történeti Múzeum átvette őr­zésre itáliai gyűjteményét. Ebben a gyűjteményben az egykori huszárkardon kívül számos, addig ismeretlen és ublikálatlan dokumentum vonatkozik a Garibaldl-féle egykori magyar légióra. (Ide kívánkozik: Kunffy Adolf 96 éves korában halt meg, ő volt Garibaldi seregéből az utolsó magyar légionista. .Sírját az olasz követség is megkoszorúzta.) C saknem négy évet töltött a légióban Kunffy Adolf. Mivel tűrhetően beszélt olaszul, először Teleky ezredes tol­mácsa, később segédtisztje lett Munkája közben szá­mos társával várta, hogy az olaszokéval együtt a magyar szabadság trikolórját is újra lengetni fogja a szél. Köb­ben gyűjtögette az adatokat dokumentumokat is. Így pél­dául közölte kis könyvében annak a 830 magyarnak a névsorát akiket Nápolyban történt szolgálata idején, 1861—62 között a magyar lé­gionáriusok közé besoroztak. Számunkra igen értékes ne­vek is lappanganak ezek kö­zött: négy somogyi hős ne­vét találtuk meg, akik az osztrák hadseregből mene­kültek az olasz szabadság zászlaja alá: Nyerges János Balatonberényből, Bajnok Fere.x Kéíhelyről, Gulyás Ferenc Marcaliból és Csi­szár György OrcibóL Garibaldi huszártisztjei között is akadt megyénkből származó: Kiér Béla Kapos­várról, Szeményi Péter Ba- tébóL és Hámory Ede főhad­nagy Marcali bóL A névsor mellett Kunffy Adolf emléket állít a ma­gyar légiónak is, a Garibal- di-felkelés eseményeiről, a »ólai napokról, az 1861-es májusi eseményekről (Noéé­ra) ; az alessandriai tartóz­kodásról, valamint a Kos- suth-emigráció néhány ve- zéralakjáróL (Türr, Pulszky Ferenc, Bethlen Gergely, Ihász Dávid, Földváry Ká­roly stib.) A felsoroltakon kívül élvezetes stílusban festi meg az olasz történeti emlékeket, útimaplószerűen a hadjárat egyes állomásait. Kunffy Adolf csak akkor választotta a hazafelé veze­tő utat (1864), amikor már bizonyossá vá’t: nem akad külföldi hatalom, amely Kossuthnak az újabb ma­gyarországi felkeléshez je­lentős támogatást adna. Hazajövet Salzburgban le­tartóztatták. Bécsbe vitték fogságba, ahonnan csak a család erélye és pénze sza­badította ki. K unffy Adolf hazaté­rése után Orciban bérelt földet. Ezután egészen a családjának és kis gazdas igának élt. A család azonban rövid ideig maradt Orciban. Házat béreltek Ka­posváron az Irányi Dániel utcában, majd a Berzsenyi utcában építettek is. Nem véletlen tehát a szabadságszerető család — főleg az apa — hatása Kun­ffy Lajos egész életére. Mint ahogy nem véletlen művész­egyéniségének kialakulása sem: Kaposváron Kunffy Lajos egyik tanára a neves művész, Luigi Galimbertz, s latintanárának, Vaszary Mi­hálynak a fia, Vaszary János pedig az osztálytársa volt. Ez azonban már a jeles mű­vész portréjához tartozik. Draveczky Balázs SOMOGYI NÉPLAP E2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom