Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-11 / 236. szám

Megoldották a gordiuszi csomót A tilalom ellenére is építik a raktárt XXV. évfolyam, 236. szám. Szombat, 1969. október 1L Hévizek, gyógvizek, fürdők Az országban évente kétanil­(Tudósitónktól.) A Somogyi Néplap 1969. szeptember 6-i számában cik­ket írtunk “-Udvar vagy sza­badtéri raktár?-“ címmel a Nagyatád, Széchenyi tér 10. számú 27 lakásos épület lakói­nak panaszáról. Arról volt eb­ben szó, hogy a lakóépület földszintjén elhelyezett vas- és villamossági boltok terjedel­mes áruikat az udvaron rak­tározzák, veszélyeztetve az épü­lettömbben Lakó félszáz gyer­mek testi épségét. A cikk meg­jelenése után a két bolt veze­tője a helyi ktsz-nél megren­delt egy száz négyzetméter alapterületű új raktárt (Meg­jegyezzük, hogy a bolthelyisé­gekkel együtt megépített rak­tárak mellé már három rak­tárt építettek az udvaron, s ezzel jelentős területet vettek el a lakók elől.) Az építkezés láttán a hu­szonhét lakó panaszlevelet jut­Eszperantó szövetség Baranya, Somogy és Tolna megye eszperantó csoportjai ­nak küldöttei csütörtökön Pé­csen megalakították a Magyar Eszperantó Szövetség dél-du­nántúli területi bizottságát. Az uj szerv feladata a három dél- dunántúli megyében gondos kodni a nemzetközi nyelv is­kolai és iskolán kívüli oktatá­sáról. Eszperantó oklevelet szerzett fiatal tanárok oktat­ják majd a nemzetközi nyel­vet a baranyai, a somogyi és a tolnai falvakban. Nyaranta két nagy nemzetközi tábort ren­deznek: a Bataten {jártján az úttörők, a Mecsekben pedig a természetbarátok számára. A területi bizottság elhatározta, hogy megszervezi az eszperan­tó szolgálatot Pécsen, Har­kány—Siklós—Villány és Szek- szárd—Gemenc körzetében, va­lamint a Balaton déli partján és a magyar—jugoszláv határ- állomásokon. Ajtófogta... —- Megyek, hiába tartasz vissza! (A Wochenpresse karikatúrája) tatott el a Nagyatádi Járási Tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályára, sürgős in­tézkedést kérve. Az osztály a helyszíni szemle után. meg­küldte határozatát a boltveze­tőknek, s közölte, hogy az épít­kezéshez nem járul hozzá. Há­rom-négy napig nem is dol­goztak, október 7-én azonban ismét munkához láttak az épí­tők. A tanács tálálma ellenére megépítik az újabb áruraktart. A lakók joggal méltatlankod­nak, és keresik azt a szervet, amelyik jogos panaszuk orvos­lására \ állalkoznn. Most már úgy alakult a helyzet, hogy csak akkora udvar marad, ahova a boltba árut szállító te­hergépkocsik be tudnak járni. Egyszóval: nincs egy tenyérnyi udvaruk sem! A boltvezetői: megoldották a gordiuszi csomót — a lakók kárára. Magyarország lakossága hoz­závetőleges számítások szerint évente hatvanezer tonna tex tilárut vásárol. Ma már kevés­bé foltozgatják és alakítják á1 a ruhákat, így évente mintegy 40 000 tonnára tehető az a tex­tilmennyiség, amely fölösleges sé válik a lakásokban. Az iparnak évente tízezer tonna géptisztító rongyra van szüksége. Ha ezt a mennyisé­get import útján kellene be­szerezni, másfél millió dollár­ba kerülne. A papíripar is több mint hatezer tonna rongyot dolgoz fel évente kátránypapír előállítására. Bőből az anyag­ból a nagyarányú építkezése­ket nem is tudja kielégíteni a magyar papíripar, külföldről Is vásárolunk. A textilhulladékok haszno­sításában azonban még igen sok a tennivaló. Évente mint­egy négyezer tonna, belföldön jelenleg nem hasznosítható tex ti Lhulladekot exportálunk, t nagyobbrészt iparilag fejlet* tőkés országokba. Ennek érde­kében kezdte meg működését Mohácson az új textilhulladék- feldolgozó üzem, amely már a jövő évben ötszáz tonna fona­lat állít elő. Az üzem kapaci­tását folyamatosan ezer tomma- ra növelik. Az 1968-ban összegyűjtött 22 000 tonna textilhulladék korántsem jelenti a lehetőse­gek felső határát. Az említett mennyiségből 8219 tonna úgy­nevezett háztartási rongy szár­mazik a lakóterületi gyűjté­sekből, s ebből a tervezett 1500 liárd forintot költenek a moz­gásszervi megbetegedéseit gyó­gyítására. A reuma a szívbe­tegségek után a második leg­gyakoribb betegség. Szomorú tényt jelent ez a szám, mert a szívbetegek száma — ha lassú ütemben is — csökken, a moz­gásszervi megbetegedések azonban rohamosan szaporod­nak. Megyénk hévizei ennek gyógyítására kiválóan alkal­tonnával szemben 2050 tonna a rongygyűjtő hetek idején ju­tott vissza az iparba. A korábbi évék eredményei­hez képest jelentős ez a meny- nyiség, de még bőséges “arany- tartalékkal« rendelkezünk. Le­lőhely az egész ország, négy­millió háztartás “termeli« a hullladékanyagokat — s nem­csak a rongyot, de nagy meny- nyiségű papír-, vas-, fémhulla­dékot, egyéb másodlagos nyersanyagokat —, s egyre je­lentősebb anyagi és társadalmi erőket kell mozgósítani annak érdekében, hogy minél kisebb legyen a szeméttelepekre ke­rülő, elkallódó és tönkre menő hasznos hulladékok mennyi­sége. A háztartásokban található rongy begyűjtésére október 1- től november 9-ig az idén is tartanak rongygyújtó heteket. Az akció időtartama alatt mindazok, akik öt kilogramm vegyes háztartási rongyot, vagy egy kilogramm tiszta háztartási pamutromgyot ad­nak át a MÉH átvevőhelyeken, az ellenértékén felül egy-egy ajándéksorsjegyet is kapnak. A nyereménysorsolás december 14-én lesz, s ekkor dől eil, hogy a főnyeremény Skoda 1000 MB személygépkocsi, valamint a 15 külföldi lBUSZ-utazás. az 5 Orion televíziókészülék, az 5 db 10 000, a 110 db 1000, a 150 db 500 és 400 db 200 forin­tos vásárlási utalvány tulajdo­nosai kik lesznek. masak, s a fürdők kiépítése, fejlesztése a költségvetések összeállításában is egyre in­kább előtérbe Kerül. Somogy gazdag termálforrásaiból tízet tártak fel idáig, s kilencre épült fürdő. Igái, Csökönyavi- sowta, Kaposvár, Nagyatád és Csisztapuszta hírneve már túl­lépett az országhatáron is, a többiek: Kálmancsa, Barcs, Szülök és Nagybajom egyelő re a strand vagy tisztasági für­dő szerepét töltik be. Budapest fürdőváros — hir­detik a prospektusok, s a Lu­kács-, Rudas- vagy a Gellert fürdő hírnevét több évtizedes működésük alapozta meg. Kis túlzással Somogy fürdömegyé re lehetne átültetni a csalogató hirdetést, még akkor is, ha hé­vizeinket csak a felszabadulás után kezdtük hasznosítani, s néhányuk még kezdetleges ál­lapotú. Igái az idei száznegyvenezer vendégével is még csak strand- jellegű, • huszonötmillió forint­ra volna szükség ahhoz, hogy valóban gyógyfürdő lehessen. Csokonyavison tán nyolcvan­millióval fejlesztenek, Kapos­váron ma mér valóban korsze­rű, minden igényt kielégítő termálfürdővel dicsekedhe­tünk. A császtapusztai meleg vizes fürdő közepesen látoga­tott Ha a közelmúltban feltárt táskái termálforrás hasznosí­tása megkezdődik, aiKltor fej­lesztése nem indokolt, hiszen a közelében, ugyanabból a föld alatti meleg vizes meden­céből több hatóanyagot tar­talmazó, magasabb hőfokú vi­zet lehet a felszínre hozni és hasznosítani. A jelenlegi strandfürdők gyógyfürdővé való átalakítása nagy beruházásokat, több mil­liós építkezéseket kíván. Ékre a községek, de még a járás vagy a megye is képtelenek, éppen ezért szorgalmazni kell a te- lekértókesítéseket Az innen befolyt öszegekfcel már meg lehet kezdeni a közműhálózat kiépítését, kabinok, öltözők építését, vagy egy üzletsor ki­alakítását Igáiban és Csoko­nyavison tán is több a jelent­kező, irnnt a kiparcellázott te­lek, nem nehéz tehát gazdat találni. A víkendházakat építő­kön kívül azonban kevés a je­lentkező vállalat, közület, amely több lakásos vagy több szintes épületet emelne beteg, gyógyulásra szoruló dolgozói­nak. S. G. » Ajándék A férj születésnapján a feleség átszól neki a má­sik szobából: — El sem tudod képzel­ni, rnjlyen nagyszerű aján dékot vettem neked a szü­letésnapodra. — Mutasd! — Várj egy pillanatig, amíg fölveszem. • Nyugtatás A papa gyerekkocsit tol, amelyben egy kisfiú torka- szakadtából bömböL Az apa többször is megismétli: — Nyugalom, Vaszja, nyugodj meg, Vaszja! A szembejövő Idősebb néni megjegyzi: — Kicsi még a gyerek, nem érti meg, amit mond. Inkább fogja meg a kezét, és úgy nyugtassa meg. — Igen ám — válaszolja a papa —, csakhogy Vasz­ja — én vagyok. Ügyes fogalmazás Egy marokkói újságíró Így fejezte be gyilkosság­ról szóló beszámolóját: “Szerencsére az áldozat egy nappal a nyilvánva­lóan rablás céljából elkö­vetett gyilkosság előtt min­den pénzét betette a bank­ba, s így nem érte veszte­ség.« A halottról Jót vagy semmit Chicagóban egy gengsz­ter temetésén a “kolle­gák« így nyilatkoztak a megboldogultról: — Bármit mondjanak Is róla, egy dolog biztos: pá­ratlan tehetség volt a ma­ga szakmájában. — Sohasem mondott csütörtököt a fegyvere! *— Senki sem tudott olyan ügyesen bánni a késsel, mint ő! — A páncélszekrény fej­törésének Igazi mestere volt! Erre a gyászoló özvegy zokogva megjegyzi: — Ó, a képmutatók! Amíg drága férjem éít, semmi jót nem tudtak ró­la mondani! Munkaerőhiány Melbourne-ben Az egyik melboume-i (Ausztrália) napilapban olvastuk a kővetkező hir­detést: “Fiatal póksegé­dek, figyelem! Jövő hétfőn torta- és kalácsevésd ver­senyt rendezek. Meghívok minden fiatalembert, aki péksegédi elhelyezést ke­res, és remélem, hogy a versenyen részt vevők kö­zül legalább egynek any- nyira ízlenek majd péksé­gem termékei, hogy elha­tározza: állást vállal ná­lam! A versenyevés ideje 18 óra!« Talán mondanunk sem kell, hogy az ötletes pék­mester hamarosan kapott segédet. Somagy Mplup Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BfiLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat.. Kaoosvár, Latinka S. u. 2. Telefon; 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzütik meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahiva? ’oknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner JózseL „Ékhordók Társasága“ A kaposvár—siófoki vasút­vonalon naponta utazó, külön­ben is vidám kis társaságnak minden reggel kellemes szóra­kozásban van része. Az utasok mérgének és hidegrázásának csillapítása érdekében meg­alakították az “Ekhordók Tár­saság á-x-t. E nemes összefogás eredményeképp minden reggel különböző »éK.«-ségekkel jelen­nek meg az 50614. sz. kocsiban. Ez a kocsi arról nevezetes, hogy legalább 15 napja nem lehet becsukni az ajtaját. És ha már egyszer kénytelenek vagyunk naponta utazni, az ál­landó huzat, vagy az ideges (JZámaá és O^álla A tv 1-es stúdiójában Vámos László rendező irányításá­val megkezdődtek a Rómeó és Júlia balettfilm felvételei. Címszereplők: Kun Zsuzsa és Havas Ferenc. Részlet a tátanbőL emberek ajtócsapkodása ellen ékeléssel védekezünk. Hogy mit használunk éknek, az min­dig változó: fadarab, szén, paprikacsutka vagy éppen ba­rackmag. Legalább ez legyen változatos, ha már minden olyan megszokott ezen a vona­lon. Reméljük, panaszunkkal nem bántottuk meg a MAV-ot, úgy gondoljuk azonban, hogy ez az ékprobléma nemcsak ne­künk okoz bosszúságot. Ha ed­dig senki se vette észre, hogy az ajtót meg lehetne javítani, mi most szólunk. Az ékhordó utasok. Egyszerre értek a tolatási határhoz Ufegnap reggel a kaposvári állomáson a forgalmi személyzet hibájából baleset tör­tént. A két mozdony egyszerre ért a tolatási határhoz, és a keskeny vágányközben egymáshoz csapódott A kár az eddigi becslések szerint nem jelentős. Személyi sérü­lés nem történt. Rongy és valuta

Next

/
Oldalképek
Tartalom